Békés Megyei Népújság, 1989. július (44. évfolyam, 153-178. szám)
1989-07-01 / 153. szám
CSALAD-OTTHON 1989. július 1., szombat o 'kÖRÖSTÁJKészítsünk napernyőt! Tavasztól őszig praktikus felszerelési eszköz a napernyő, aminek hasznát vehetjük a kertben, a strandon vagy a kempingben. Barkácsolni szeretők maguk is elkészíthetik, mert az egész szerkezet összeállítható falécekből, hozzá a huzat színes vászonból. A napernyő függőleges tartóoszlopának két részét (a. ábra) lehetőleg keményfából alakítsuk ki, mindkét része kb. 90 cm hosszú és 15 mm átmérőjű. Ezeket a hengeres oszlopokat szétszedhető fémcsővel (3) kötjük össze. Erre a célra a jellegzetes horgászkötések is alkalmasak. A felső (1) oszlopon mozgatható a hüvely (4), amelyhez a támasztólécet (5) rögzítjük. Az ernyő kinyitása után a hüvelyt úgy rögzítjük, hogy az oszlopban található lyukba dugjuk a kerékpárküllőből meghajlított reteszt (6). A hüvely felcsúszását gyűrű (7) akadályozza meg. A gyűrűt úgy készítjük, hogy bőrcsíkkal kétszer körülcsavarjuk az oszlopot. A bőrt felragasztjuk, és szöggel rögzítjük. A gyűrű alkalmas helyét próbálgatással véglegesítjük. Az 5-ös léc felső része a 8-as léccel van összekötve, ennek módját a d. ábra tünteti fel. Az erős, de puha bőrcsíkot (9) hozzáragasztjuk a két léchez, és a csatlakoztatást vékony zsinórral is megerősítjük. A két tartóléc keresztmetszete 6X13 mm. A felső léc hossza kb. 78 cm, az alsóé kb. 36 cm. Nyolc pár ilyen összekötött lécet készítünk elő. Ezek összekötési módját a függőleges keresztmetszeten tünteti fel b. ábránk. A 8a lécvégek a puha bőrből kivágott csillaghoz (9) vannak ragasztva. Az előbbihez hasonló módon, a ragasztás után zsinórral is megerősítjük a kötést. A csillag alakját felülnézetben a c. ábra mutatja. Az ösz- szes léc felerősítése után a csillagot az oszlop homlokfelületéhez erősítjük. A csillag két oldalán hozzáragasz- tott kör alakú alátétekkel (10 és 11) rendelkezik, amelyeket farost lemezből vagy furnérból vágunk ki. Mielőtt a csavart (12) becsavarnánk, az oszlopban (1) egy vékony lyukat fúrunk, hogy megakadályozzuk a léc megre- pedését (b. ábra). A persely (4) készítési módját a rajzok mutatják. Ha nincs fémcsövünk, akkor a 4a perselyt (e. ábra) konzervdobozlemezből hajlítjuk, és a szélén leforrasztjuk. A perselyt körülragasztjuk a bemutatott módon kivágott bőrrel (13). A bőr egymásra helyezett széleit erős cérnával összevarrjuk. A felső nyelvecskéket (13a) sugarasan oldalra hajtogatjuk az f. ábrán láthatóan. Minden nyelvecskéhez hozzáragasztjuk és kötözzük az 5a lécek alsó végeit. Az összes alkatrész megerősítése után a perselyt ismét bevonjuk puha bőrből készült dupla (14) gyűrűvel — g. ábra —. amely az ernyő kinyitása után támaszték a lécek részére. Az ernyő huzata a középső részen egyáltalán nincs hozzáerősítve a léckonstrukcióhoz. Alul a huzathoz — a b. ábrán láthatóan — műbőrből kivágott lapos kis zsebeket (15) varrunk, és a tartólécek (8) végeit az ernyő becsukása után betoljuk a zsebekbe. B. K. Nem túl hízelgő 1 2 3 4 5 6 ! r 7 8 9 10 11 12 1 14 r 15 16 17 C 18 19 20 _ 21 22 EZ 23 24 □ 25 26 27 28 29 30 □ 31 □ 32 33 34 35 □ 36 — .... 37 38 39 40 41 _ 42 ■ _ 43 44 □ 45 46 L_ 47 48 i 49 □ 50 51 52 53 ■ C 54 E 55 56 □ 57 □ m 58 59 60 □ 61 " L □ — Barátom — mondja az egyik férj a másiknak —, a feleségemen kívül soha nem Ismertem más nőt! — Na, ezt aztán igazán elhiszem magának — feleli a másik. — Miért mondja ezt? — csattan fel az első. A válasz a rejtvény vízszintes 1. és a függőleges 32. számú sorában. Megfejtésül ezt kell beküldeni. VÍZSZINTES: 14. Szundit. 15. Ér. 16. Műanyag horgászzsineg. 18. Portugál tengerész és felfedező (Bartholomeo, 1450—1500). 20. A Jemeni NDK fővárosa. 21. HullócsiHág. 23. A lóversenyek műszava. 24. Veszteség. 25. Korszerű. 26. Holland festő, a reális emberábrázolás nagymestere (Frans). 27. Süt a nap, nem fúj a szél, meleg van. 29. Olasz férfinév. 31..............szarvas: az Északi-sark tájain honos, háziállatként is tartott szarvasfajta. 32. Germánium vegyjele. 33. Hajóbaj. 34. Gyümölcslekvár. 36. Enyhe figyelmeztetés. 37. Hon. 39. Súlyarány. 40. Kiejtett kettős betű. 42. Nyugat. 43. Fölegyenesedik. 45. Hármas találat a régi lottóban. 47. Az állattan egyik ága. 49. Tompa fényű réteges féldrágakő. 50. Valamely épület kicsinyített mása. plasztikus vázlata. 51. Becézett angol férfinév. 53. Lapos. 54. Kuba fővárosa. 55. A növény egyik szaporító szerve. 56. Az argon vegyjele. 57. Olasz este. 58. Csillagászati tetőpont. 59. Vasmű Kassa mellett. 62. Szögmérték ; labdarúgásban a kapu sarka. FÜGGŐLEGES: 1. Csapatok. 2. Állítólag tőrök eredetű férfinév, jelentése -testőr hadnagy. 3. Tanulással megszerzett tudás. 4. Mondjuk, hogy piros. 5. Félmillió. 6. Európa Kupa. 7. Tévé. 8. Az állam .-fegyveres ereje. 9. Az égboltozat- legékesebb csillagképe. A magyar nép Kaszásnak is nevezi. . 10. Shakespeare-ki- rály. 11. NDZ. 12. Adél egynemű betűi. 13. Gyöngéd és tréfás kötekedés. 17. A mohamedánok egyik szent városa. 21. Kis termetű, szívós, zömök férfi. 22. Csináljad. 23. Angol vasút (-way). 25. Dél-tiroll város az Adige felső szakaszán. 26. Kutyaugatást utánzó szó. 28. Angol sziget az Ir-tengeren. 29. Végleg befejezett (ügy). 32. Is- taimbul egyik városrésze az Aranyszarv-öböl partján. 35. Bánt, idegesít, kellemetlenül zavar. 37. Gyors lefolyású (betegség). 38. Női énekhang. 41, Fejlődése befejezés felé közeledik. 43. Ami a hőmérőnek is, a baltának is van. 44. Az első mező- gazdasági termelőszövetkezet megalapítója (Sándor. 1886— 1919). 46. Nagy Xavér. 47. Kész- pénzfizetésnél adott árengedmény. 48. Olasz sarkkutató (Umberto). 50. Heltai Jenő egyik alakja. 52. Alkohol (faszesz). 54. Kis kacarászás. 55. Belül. 57. Maró folyadék. 58. Szovjet tehergépkocsi-márka. 60. Videoton. 61. Osztrák és spanyol gépkocsik nemzetközi jelzése. 62. Vanádium és oxigén vegyjele. VALLÓ EMIL Beküldési határidő: 1989. július 10. Cím: Békés Megyei Népújság szerkesztősége, 5601, Pf. 111. A megfejtéseket csak postai levelezőlapon fogadjuk el. A megfejtők között 5 db 150 forintos könyvvásárlási utalványt sorsolunk ki, amelyet postán küldünk el. A június 17-i rejtvény megfejtése: Ahol a gonoszokat megjutalmazzák, — nem könnyen akad olyan —, aki ingyen derék lesz. Nyertesek: Cselovszki György, (Békéscsaba, Németh Tünde, Telekgerendás: Czene Mátyásné, Gábortelep: Bércesi Pálné, Gyula: Szebegyinszki Mihályné, Kardos. HÉTVÉGI MŰSOR Szombat KOSSUTH RÁDIÓ 8.30: Családi tükör. 9.00: Az URH adókon: egész napos közvetítés az Országgyűlés üléséről. 9.05: Színes népi muzsika. 10.05: Ismét — a javából! 12.30: Szerkesztőségi beszélgetés a Falurádióban. 13.00: Klasszikusok délidőben. 13.49: Énekeljük együtt! 14.20: Mindennapi irodalmunk. 14.50: Pasquale Amato operaáriákat énekel. 15.14: A világlíra gyöngyszemei: John Donne. 15.24: Üj Zenei tJjság. 10.00: 168 óra. 17.30: A szülőföld muzsikája. 18.00: Bemutatjuk új népzenei felvételeinket. 18.45: Tallózás hetilapokban és folyóiratokban. 19.15: Az áruló. Sánta Ferenc kisregénye. 2. rész. 20.08: Olasz dalok. 20.30: Válogatás Illyés Gyula műfordításaiból, (ism.) 20.45: Három szólamban zenéről. 21.45: Gábor Aron, a székely ezermester. 22.25: Európa hangversenytermeiből. 23.48: Vivaldi: D-dúr concerto. PETŐFI RÁDIÓ 18.00: Telesport. 18.25: Hupikék törpikék. Belga rajzfilmsorozat, (ism.) 19.00: Kegyetlen kamera. Kanadai dokumentumfilm. (ism.) 20.10: Rockstúdió. 21.00: Híradó 2. 21.45: Forró drót. Amerikai bűnügyi tévéfilm. (ism.) 23.25: Napzárta. BELGRAD, I. MŰSOR 9.20: Tv-naptár. 9.30: Nyári program. 10.55: Az éjszakai program ismétlése. 12.55: Szórakoztató műsor. 14.14: Tv-kiállítás. 14.25: Egés7.ségügyi műsor. 14.30: Arab kaland. Angol játékfilm gyermekeknek. 16.00: Kritikus pont. 16.45: Hírek. 16.50: Tv-naptár. 17.00: Népzenei műsor. 17.30: Dubrovniki trilógia. Drámasorozat. 18.30: Dokumentumműsor. 19.30: Tv-napló I. 20.05 : A mai sport. 20.15: Egy patkány halála. Francia játékfilm. 22.00: Tv-napló II. 22.15: Éjszakai műsor. " 15 Hírek. 8.08: Népszerű muzsika — pihenőidőben. 8.40: öt kontinens hét napja. 9.05: Rádiószínház. Zűrzavar. Jordan Radicskov színmüve. 10.00: Oxigén. 12.10: Jó ebédhez szól a nóta. 13.05: Daráló. Folytatásos ifjúsági történet. 13.35: Hangok és visszhangok. Szerkesztő: Dimény Judit. 11.00: Magunkat ajánljuk. 14.00: Zelki János műsora. 14.45: Hetet egy csapásra. Egri János műsora. 15.05: Krúdy meséi. 1-2. rész. 17.25: Kapcsoljuk a 8-os stúdiót. 17.30: Látogatás a múltunkban, ahogy a hangarchívumból látjuk. 18.30: Slágerlista, (ism.) 19.05: Rólunk van szó! 19.09: A Rádió Dalszínháza: Éva. 21.05: Húsz év múlva. Alexandre Dumas Három testőr című regényének folytatása. 21.28: A holland Andor's dzsesszegyüttes játszik. 22.00: ,,Randevú Szentendrén.” 23.12: Éjszakai koktél. BARTÓK RÁDIÓ 8.19: Új Eterna-lemezeinkből. 9.02: Haydn: D-dúr szimfónia. 9.30: A Magyar Rádió országos zenei műveltségi versenye. X 6. rész. 10.30: Slágerlista. 11.00: Sólyom Nagy Sándor énekel. 12.20: Glenn Gould zongorázik. 13.05: Kívánságműsor szombaton. 14.05: XX. századi magyar oratóriumok. XXI 17. rész. 14.34: Barry Tuckwell kürtön játszik. 15.00: Lemezbörze helyett. 15.55: Országok, tájak népzenéje: Kanada. 16.02: Gluck: Iphigenia Aulisban. Háromfelvonásos ope18.00: Komoly zenei újdonságainkból. 19.05: Mindennapi irodalmunk. 19.35: Kórusok — hangszerszólók. 20.05: A Capella Savaria hangversenye. 22.00: Operaáriák. 22.30: Társaság. Sámuel Beckett elbeszélése rádióra alkalmazva. 23.10: Hellász újkori dallamai. VI 5. rész. 6.30: A repülő Kiwi. Kalandfilmsorozat. 7.00: Brit ötvenes slágerlista. 8.00: Mókagyár. 12.00: Sportmagazin. 13.00: A pankráció megszállottjai. 16.00: Sara. Kalandfilmsorozat. 17.00: Brit ötvenes slágerlista. EUROSPORT: 11.30: Tizenhat éven aluliak labdarúgó-világbajnoksága — döntő. 12.30: Az Eszaki-sark meghódítása. I. rész. 14.30: Baseball az Egyesült Államokból. 15.30 : «Az Eszaki-sark meghódítása. II. rész. 16.30: Rugby Ausztráliából. 17.30: Programmenü. 19.00: Sporthíradó. 20.00: Profi országúti kerékpárosverseny. 20.30: Műugrás — Világkupa. 21.00: Triatlon. 22.00: Rugby: üj-Zéland—Franciaország. 23.::u: Golf az USA-ból. 7.UO : Gyermekműsor. 11.00: Divat. 12.00: Turistamagazin. 13.00: Hollywood belülről. 14.00: Thika lángoló fái. Filmsorozat. 15.00: Lányok a magasban. Vígjátéksorozat. 16.00: Elve vagy holtan. Wes- ternfiimsorozat. 17.00: Dick Turpin. Kalandfilm. 17.30: Európai slágerlista. 18.30: Amerikai profi kosárlabda. 19.30: Divatkörkép. 20.00: Az amerikai lány. Amerikai musical. 22.00: Gyilkos futam. Akciókrimi. 23.30: Kék vér. Film. 16.00: Tengeri magazin. 17.00: Világútlevél. 18.25: Ember és a fa. 18.35: A fekete gombostű. 20.00: A kalyibák asszonyai. 21.00: Alice. 21.45: Teleturisztika. 22.3á: Kör és pikk. 23.40: Erotikus magazin. Vasárnap 9.00: Képújság. 9.05: Tévétorna gyerekeknek. 9.10: Sport, játék, mozgás gyerekeknek. 10.40: Lovak és lovasok. Francia dokumentumfilm. VI/6. rész. 11.30: A klinika. NSZK tévéfilm. xno. rész. (ism.) 12.15: A pécsi körzeti stúdió német nyelvű magazinműsora. 12.45: Képújság. 14.30: Az emberi test. Angol rövidfilm. XXVI ‘26. rész. 14.55: Képújság. 15.00: Móricz Zsigmond : Légy jó, mindhalálig! 16.55: Van benne valami. 17.45: Műsorajánlat. 17.50: Jogi esetek. 18.35: Szomszédok. Teleregény. (ism.) 19.10: Esti mese. (Mesék Mátyás királyról. Magyar rajzfilm.) 19.30: Híradó. 20.05: Szuperzsaru. Olasz filmvígjáték. 21.45: Labdarúgógála. A magyar „idegenlégiósok” válogatottja fogadja a Kölni Nemzetközi Labdarúgó-főiskola csapatát. 23.15: Híradó 3. W Kudhk Júliával és Dömsödi Gáborral. 14.00: Képújság. 14.15: Riportok. Zene. Movi-kró- nika. 15.00: A Berlini filharmonikusok hangversenye. Amerikai film. 16.02 : Életmódmagazin. Tűzkere- ső. Tévétorna. Időjárás. 17.05: Kölyökidő — vakáció. 17.30: Zenés divatkalauz. KOSSUTH RADIO 8.30: Énekszóval, muzsikával. 9.00: Neveletlenek. 10.05: örökzöld dallamok. 10.54: Édes anyanyelvűnk. 11.00: Gondolat-jel. 12.15: Harminc perc alatt a Föld körül. 12.55: Népdalkörök pódiuma. 13.20: Mit üzen a Rádió? 14.10: Művészlemezek. 15.00: Kabdebó Lóránt összeállítása Vas Istvánról. 15.46: Magyar kórusmüvek. 16.05: A Rádió lemezalbuma. 17.00: Értékmegőrző. 17.30: Komoly zenei lemezlovas. 18.40: Remekírók hangszalagon: Bőrharisnya. 19.40: Népszerű fúvós dallamok. 20.00: A térség kritikája. 20.15 : Népzenei hangverseny Debrecenben. 21.31 : Elfelejtett dallamok. 22.15: A Magyar Hanglemez- gyártó Vállalat díjnyertes lemezeiből. XX/12. PETŐFI RÁDIÓ 7.05: A református egyház félórája. 7.35 : Vasárnapi orgonamuzsika. 8.05: Bencze Ilona és lánya, Gabi. 8.41: Versek. 9.05: Az ismeretlen Cliff Richard. 10.00: Rólunk van szó! 10.04: A Magyar Rádió Karinthy Színpada. 2. rész. 11.10: Vasárnapi koktél. 12.03: Jó ebédhez szól a nóta. 12.50: Sport. 13.05: Mikrofonpróba. 14.00: Szerpentin. 15.05: Táskarádió. 16.00: Poptarisznya. 21.05: Húsz év múlva. 21.27: Társalgó. 22.22: A mai dzsessz. 23.15: Az élő népdal, (ism.) 23.25: örökzöld filmmelódiák. BARTÓK RÁDIÓ 8.13: Richard Strauss: Symphonia domestica. 9.00: Látogatás a Szverdlovszk.1 Operában. 9.50: Barokk kamarazene korabeli hangszereken. 10.20: Új Zenei Újság, (ism.) 10.50: Eszperantó híradó. 11.00: Luzerni fesztivál, 1988. VI 6. rész. 12.30: Operaáriák. 12.55: Kis magyar néprajz. 13.05: Szemle. 13.30: Bach: 66. kantáta. 14.05: Rockújság, (ism.) 15.00: Híres zongora« triók. XII 4. rész. 16.05: A luHusi játék. Dieter Kühn hangjátéka. 16.50: Joseph Horowitz: Music Hall Suite. 17.00: Zenekari muzsika. 17.50: Magyar zeneszerzők. 18.25: A Magyar Rádió szerb- h orv át nyelvű műsora. 19.00: Közvetítés az 1983-as salzburgi ünnepi játékokról. 22.30: A Camerata Hungarica együttes játszik. 22.41 : Rádiószínház. Nabucco a levegőben. Ha'.' \ttila hangjátéka. lí.já : G'-a'.adi torna. 9.00: Óvodások filmmüsora. 9.25: Szafari. XIII 11. rész. 9.55: Cigánykerék. 10.25: A púpos lovacska. Szovjet mesebalett. 12.05: Képújság. 15.15 : VIT-nyitóünnepség. 15.45: Képújság. 15.50: Sport. 16.55: Gene Kelly. Amerikai film. 18.15: Esti mese. 18.25: Delta. 19.00: A Hét. 20.00: Híradó. 20.15: Egy amerikai Párizsban. Amerikai film. 21.55: Telesport. 22.10: Képújság. W E: <!:« Judittal és Déri Jánossal. 14.00: Képújság. 14.15: Időjárás. Riportok. Zene. 15.00: A chateauvalloni polgárok. XXVI 26. (ism.) 15.51: Wurlitzer. II 1. rész. 17.40: Álljunk meg egy szóra 1 17.50: Versengő himnuszok. 18,25: Gyerekeknek! 18.55: Mozart: Cosi fan lutte. Opera két felvonásban. A szünetben: 20.35: Riport az operáról. 22.30: Napzárta. BELGRAD, I. MŰSOR 8.30: Magyar nyelvű faluműsor. 9.20: Hírek. 9.30: Gyermekeknek. 11.00: Mezőgazdasági műsor. 13.00: Rosowszky. Filmsorozat. 13.50: Napirend nélküli találkozás. 16.30: Útleírás. 17.05: Frisco Kid. Amerikai játékfilm. 18.45: He-Man és a világűr urai. Animációs sorozat. 19.10: Tv-fortuna. 19.30: Tv-napló. 20.00: Drámasorozat. 21.00: Fesd meg a gyilkosságot. Amerikai játékfilm. 22.30: Tv-napló. ■1 v F akai műsor. 6.3u: Hailey Madara. Kaland- filmsorozat. 8.00: Mókagyár. 12.00: Autó- és motorsport. 13.00: Az autó- és motorsport hírei. 13.30: Divatbemutató. 14.00: Megszakadt kör. Brit bűnügyi film. 16^)0: 2000 után. 17.00: Nagy völgy. Westerncsa- ládregény. EUROSPORT: 11.30: Sporthíradó. 12.30: Profi országúti kerékpárosverseny. 13.30: Műugrás — Világkupa. 13.30: Triatlon Nice-ből. 14.30: Rugby: Üj-Zéland—Franciaország. 16.00: Golf az USA-ból. 17.30: Eurosport programmenü. 19.00: ír derby. 19.30: Országúti kerékpárosverseny. 20.30: Rugby. 22.00: Belga Motorkerékpáros Grand Prix. 23.00: Gn!f az USA-ból. s U_P E R 7.00: Gyermekműsor. 11.00: Európai slágerlista. 12.00: Divatkörkép. 13.30: Blake 7. Fantasztikus filmsorozat. 14.30: Salvage—1. Fantasztikus filmsorozat. 15.30: Euromagazin. 19.00: Könnyűzene. 20.00: Slágerlista. 21.00: Shoestring. Bűnügyi film. 22.25: Kegyetlen otthon. Amerikai filmdráma. 16.00: Varieté fiataloknak. 16.45: Immédias. Gyermekműsor. 18.35: A fekete gombostű. 2. rész. 19.30: Bárányhimlő-híradó. 20.00: Varieté. 21.30: Horgász-vadász magazin. 23.30: Sportmagazin.