Békés Megyei Népújság, 1989. július (44. évfolyam, 153-178. szám)

1989-07-13 / 163. szám

1989. július 13., csütörtök

Örökség

Ügy tűnik, Ilonka néni abbahagyta az imádkozást, vagy nem hallgatnak rá az égiek. Igaz, sose volt templomba járó lélek, mindig a földi valóság érdekelte inkább. Régen történt, tíz éve talán, amikor utoljára beszélgettünk, s elmesélte, hogy lánya 1956-ban disszidált, az NSZK- ban él és nagyon boldog, mert gyakran találkoznak, meglátogathatják egymást. „Én minden este imádkozom, kérem a Jóistent, sokáig éltesse Kádár Jánost, mert csak neki köszönhetem, hogy láthatom a lányom” — mondta. Lám, mire képes a szövetségi politika: egy kis imádság sose árthat. Gondolom, nagyon sok. Ilonka néni élt széles e hazában, akik azért fohászkodtak, baj ne érje országunkat, népestül, a vezetőjével együtt. Tudatunkban e két dolog — a haza és az ország első embere — erősen kapcsolódott. Hiába tiltakozott ellene a leginkább érdekelt, bizony összeolvadt nevével bő három évtized, amikor Kádár-korszakot éltünk. Jól-rosszul, reményekkel és félelemmel telve; meghunyászkodva, vagy jogos büszkeséggel, mikor hogy adódott. És most el kell búcsúznunk attól a politikustól, akit tisztelet övezett, aki jelentős államférfi, egyéniség volt.

Látjátok testvérek, ennyi az élet,

Földi pályám zárult, immár semmivé lett.

Ha a római katolikus egyház szertartása szerint történne a temetése, akár ezt a strófát is énekelhetné a kántor. Remélem, a precíz protokoll szónokai közt akad majd, aki észreveszi, hogy egy idős, megfáradt, elveiben rendíthetetlen, éppen ezért „korszerűtílenné” lett férfi ravatalánál tiszteleg az ország. Politikusnak mifelénk nem meghalni, de megbetegedni se nagyon lehetett úgy, hogy ne valamiféle hatalmi cselszövésre gondolt volna a polgár. Joggal. Kádár János pedig olyan pártnak volt a katonája, ahol a tábornokok gyakrabban estek el egymás fegyverétől, mint az ellenség találatától. Külön csoda, hogy a marsall sarzsit tartotta meg, évtizedeken át — nem is akármilyen időkben —, és országlása idején egyre kevésbé kellett a póri népnek a hatalomtól félni. Igaz, a görcsöket oldó vezetési stílusa éppen a saját rendszerét gyengítette, olyannyira, hogy dicstelen módon és gusztustalanul állították félre; s olvasták fejére a korszak minden bűnét, hibáját, tévedéseit. Most, a gyász óráiban legalább, remélhetően kicsit szünetel majd a fröcskölődés. Bár, ki tudja?

Idők vén fáján hulló falevél csupán egy ember élete. Ha valaki betölti hivatását és a köz javára is cselekszik, nem született hiába, bármennyi év, évtized adatik számára. Kádár János több életre elegendő feladatot teljesített, ezért pályája eredményei és ellentmondásai is sok embernek elegendőek volnának. Leginkább tiszteletre méltó volt benne, hogy a körülményekhez képest megpróbált — és tudott — józan, gerinces, egyszerű proletár maradni. Persze, a körülmények néha olyanok voltak, hogy a nemes cselekedetek sorába sok minden belefért. Örökségéből csak akkor épülhetünk, ha tudomásul vesszük, hogy a Kádár-korszak mi magunk voltunk, fellobbanó és elkeseredő, elfásultan robotoló, álmokat kergető, szegény, szegény magyarok. Saját múltunkat temetjük, és immár ahhoz is kezdünk hozzászokni, hogy a nagy elhantolásokból új erőket kell merítenünk. Jobb lenne persze értelmes, születő életek előtt tisztelegni, s teremteni számukra élhető világot. Halottainkra pedig megbékélve emlékezni, nem pedig bűntudattal, amiért megöltük, kiátkoztuk vagy csak félreállítottuk embereinket.

Minden elmúlásban a saját sorsunkat is siratjuk. Most erős vágyat érezhetünk a számvetésre: hány hét a világ, és mivégre élünk a földön. Legyen néki könnyű e föld, amely befogadja. Gondolatban egy szál vörös rózsát küldök Kádár János hantjára. Tövisek nélkül.

Andódy Tibor

Miskolcon létesül

az első regionális átképző központ

A kormány döntése szerint az ország első regionális átképző központját Miskolcon hozzák létre. Az oktatási bázist — amelynek Nyíregyházán és Özdon is működik majd kirendeltsége — 400—500 millió forintos költséggel, a Világbank támogatásával alakítják ki 1991 végére. E döntés jelentős ellenérzést váltott ki a felnőttoktatásban érintett intézmények és vállalatok körében. Egyes szervezetek írásban is tiltakoztak azért, hogy miért költik ilyen új beruházásra az állam pénzét, amikor erre a célra a már meglévő intézményeket is igénybe vehetnék.

A Állami Bér- és Munkaügyi Hivatalban ezzel kapcsolatban elmondták az MTI munkatársának, hogy a gazdasági szerkezetváltás nem valósítható meg a dolgozók tömeges átképzése nélkül. A szakképzetlenek már most is nehezen találnak maguknak új munkahelyet. Borsodban például a munkára váró segédmunkások közül csak minden ötödiknek jut egy állásajánlat.

Az elképzelések szerint az átképző központban egyidejűleg csaknem 400 ember elméleti és gyakorlati oktatására nyílna lehetőség, több szakmában. A gyakorlati képzés során a résztvevők ugyanúgy megismerkednek a legmodernebb technikával, mint a hagyományos szakmai fogásaikkal. Az elméleti oktatás is a szakismeretekre koncentrálódna, így a képzés ideje általában nem haladná meg az egy évet. Szó van arról, hogy az összetett munkakörökben — mint például a festő-mázoló-tapétá- zó — lehetőség lenne csupán az egyik szakma elsajátítására is, ki-ki saját képességei szerint gyarapíthat- ná a továbbiakban a szakismereteit. Az elképzelések között sezrepel kisvállalkozói tanácsadó szolgálat indítása is.

Az átképző központ tevékenységének kialakításához külföldi szakértők segítségét is igénybe veszik, hiszen a munkanélküliekkel való foglalkozás az iparilag fejlett országokban külön szakma, s a hagyományos oktatási rendszertől elkülönítve történik. A konkrét oktatási programok kidolgozásába pedig bevonják a különféle egyetemek, főiskolák, középfokú Oktatási intézmények munkatársait is.

Rekkenő a hőség. Aki teheti, ilyenkor hűsöl valahol. Ám a határban most kezdődik a munka dandárja. A tét nem kevés. Jövő évi ke- nyérnekvalónkat kell időben biztonságba helyezni. Mi tagadás, az idő is végre kegyes volt sokat szenvedett mezőgazdaságunkhoz. Nem lehet panasz az idei termésre. A kedvező ősz, a korai tavaszodás, a csapadékbőség jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy a gazda munkája kamatozzon. Nemcsak a termés mennyisége, hanem a minősége is kiváló. Legalábbis itt az Alföldön, szűkebb hazánkban, Békésben. Lesz mit aprítani jövőre a tejbe ... — gondolhatnánk bölcsen. Ám a nagyüzemek véleménye szerint ez még kevés az évvégi eredményhez. Hiszen a termőterületnek csupán 20-25 százaléka gabona, a többi növény betakarításáig még jó pár hónap hátra van. Mennyi minden történhet addig?

Egyelőre csak a távolban felsejlő porfelhő mutatja, merre vegyük utunkat, hogy rátaláljunk a Békéscsabai Lenin Tsz Telekgerendás alatti búzatáblájára, ahol az előrejelzések szerint a szövetkezet hat E—516-os típusú kombájnja dolgozik. Közeledve tisztul a kép. A gépek szépen, lassan, egymás mögött araszolva, tempósan haladnak. A tábla (szélén műhelykocsi áll, s egy hatalmas traktor, ekével, víztartállyal felszerelve.

— A tűzvédelmi készültséget ilyenkor nyáron, főleg a forróságban, nagyon komolyan kell venni. Elég egy kipattanó szikra, máris kész a baj — magyarázza úti- társunk, Túrák Pál növény- termesztési főágazat-vezető.

Barabás Bélától, a szövetkezet elnökétől kapunk tájékoztatást arról, hogy a szövetkezetben ez évben a terület közel 25 százalékán, mintegy 880 hektáron termelnek kalászos gabonát. Ebből 180 hektár búzavetőmag. Az ezer tonna fémzárolt vetőmag i szépen gyarapítja az ágazat árbevételét, hiszen 6700 forint tonnánkénti ár 50 százalékkal magasabb.

— A csapadékos, ködös időjárás ellenére is sikerült a termést megóvni. Igaz, háromszori légi permetezéssel. A szakvezetés azonban úgy vélte, érdemes a gazdag termést megvédeni a kártevőktől és kórokozóktól, hiszen 20-30 százalék is veszendőbe mehetett volna — fejti ki az elnök.

Az öregedő hat kombájn mellett hét szállítójármű forgolódik. Gyorsan telnek a tartályok. Szinte percenként

villan fel a sárga lámpa, jelezvén a várakozó szállító- járműnek, hogy üríteni kell. A régi gépek azonban jól bírják a strapát. Ennek köszönhető, hogy a 'tervezett napi 40 vagon helyett, 45-50 vagon a teljesítmény. így várhatóan, ha az idő nem szól közbe, a tervezettnél jóval korábban befejeződik a Lenin Tsz-ben az aratás.

Maulis Mihály kombájnja éppen a tábla végén telik meg. így nyílik alkalmunk arra, hogy néhány percet beszélgessünk.

— Péntek óta egyetlenegyszer sem kényszerültem leállásra — jelenti ki büszkén. — Ilyenkor aztán a keresettel sincs baj, hiszen teljesítményben dolgozunk. Bár az is igaz — teszi hozzá mosolyogva —, hogy a nagyjavításokat, a karbantartást is én csináltam. Mi tagadás, odafigyeltem a munkámra, s igyekeztem a lehető legjobban megreparálni saját gépemet. Akad olyan nap, amikor 10-12 órát megyünk egyfolytában.

Az emberfeletti erőfeszítést követelő aratás ideje alatt a tagok 11 forintot kapnak minden betakarított tonna után, és öt vagon feletti napi teljesítmény esetén a többletért már 14 forint 70 fillér jár. Ám, hogy a „csábító” teljesítményösztönzés ne menjen a minőség rovására, további prémiumra van esélye annak a kombájnosnak, akinél egyöntetű a tarlómagasság, kevés a szemszórás, s a szemtisztaság az igényeknek megfelelő. Minden betakarított tonna után 1,4 kilogramm búza jutalmat kaphat.

— Naponta 6-700 forint körül keresünk, bruttóban értem, s ezt egészíti ki a terményprémium — magyarázza Maulis Mihály, miközben újra a volán mellé ül, hogy az iszonyatos porfelhőben folytassa munkáját.

A tábla szélén egy fiatalember, Kökényest Tamás karbantartó figyeli a forduló gépeket. Munkája, hiba esetén segíteni a kombájnosnak. Mint megtudjuk, a té- esz ösztöndíjasaként a Gyulai Mezőgazdasági Gépszerelő Szakközépiskola tanulója. A kötelező gyakorlati időn túl vesz részt az aratásban, 20 forintos órabérért.

— Még ez a kis pénz is jól jön. Valójában nem is a pénz miatt maradtam, hanem azért, hogy a gyakorlatban tökéletesíthessem tudásomat. Augusztusban lesz még idő pihenésre is. Végre kedvemre horgászhatok.

Dél körül járhat az idő. Az ebédhordó kocsi most érkezik. A menü nem éppen aratómunkás kalóriaigényének megfelelő. Csirkeapró- lék-leves, mákos tészta.

— Még ez is sok nekünk.

Tessék elhinni, egyszerűen nincs étvágya az embernek ebben a kánikulában — mondja Galambos József kombájnos. Majd arról beszél, hogy ez évben nemcsak a termésnek lehet örülni, hanem a jó szervezésnek is. Ezért várakozáson felüli egy-egy ember teljesítménye.

— Voltak azért rosszabb időik is, amikor akadozott az egész verkli. Hol ez, hol az nem volt. Sokat álltunk, kevés volt a pénz. Most azonban nincs panaszra okunk. A fizetés meg annyi, ameny- nyi. Tudjuk mi, hogy csak ennyire futja a közösnek — fűzi hozzá Galambos József.

Lassan együtt a csapat. Mindenki ebédel. Hűst azonTomi kombájnos akar lenni

Fotó: Veress Erzsi

ban, a déli órákban, még a fák árnyéka sem ad, olyan forró a levegő. A műhelykocsi ügyeletese sincs irigylésre méltó helyzetben. Mint mondja, a vasbódéban még elviselhetetlenebb a levegő. Ám szerencsére kevés munka akad, csupán egy-két apró hibát kell kijavítani. Az alapvető alkatrészellátás megoldott. Tartós hiánycikknek idén a vasszegecs számít, mely a kaszapengecse- réhez szükséges.

— Még szerencse, hogy az előző évről maradt néhány darab. Innen is, onnan is azért előkerül. Vészesebb, hogy nincs a betakarítógépekben biztonsági visszajelző rendszer, illetve nem tudtuk megjavítani alkatrész- hiány miatt. így aztán a motorolajnyomás és a víz- hőmérséklet-ellenőrzés sajnos a kombájnos ráérzésére hagyatkozik — mondják a szerelők.

A műhelykocsi ablakából egy kisfiú derűs arca nevet felénk. Kocsis Tamás otthon érzi magát a felnőttek között, s látszik, nem először jár kinn a határban. Fittyet hány a 30 fok feletti kánikulára.

— Kijöttem megnézni aput, hogyan dolgozik. A szárítóüzemtől traktorral hoztak ki, ugyanis anyu meg ott dolgozik. Imádom a gépeket — csivitéli vidáman. Sőt, a kisfiú őszinte szívvel azt is megsúgja nekünk, egyszer már ülhetett a kombájn volánja mögött. — Ám sajnos, többször nem engedte meg az apu — mondja szomorúan.

Lassan vége az ebédidőnek. Még egy-két korty hűsítő ital, néhány szó, s a munka folytatódik tovább. Mert ilyenkor nem szabad az időt vesztegetni. Minden perc drága.

Rákóczi Gabriella

Péntek óta még nem kellett leállni