Békés Megyei Népújság, 1989. június (44. évfolyam, 127-152. szám)

1989-06-09 / 134. szám

1989. június 9., péntek € Kiutasították lapunk munkatársát... Önálló a gyomaendrödi kazángyár Nem (mi) ferdítettünk... Lapunk tegnapi számában közöltük a békéscsabai re­formkor állásfoglalását, melyben — többek között — la­punkat is kemény kritikával illették. Azt vetették sze­münkre, hogy a megyeszékhely pártbizottságának má­jus 31-i üléséről (valójában 30-án volt a tanácskozás) közölt tudósításunk nem volt hiteles, mert lényeges té­nyeket hallgattunk el. A kritikáról természetesen szerkesztőségünknek is megvan a véleménye. Ezt azonban nem akartuk közvet­lenül az állásfoglaláshoz tűzni, szerkesztőségi megjegy­zésként, nehogy az olvasók manipulálásának a vádja ér­jen bennünket. Ez az egy nap viszont alkalmat adott arra, hogy még egyszer elolvassuk a kifogásolt tudósí­tást és ismételten meghallgassuk az ülésről készült hang­szalagot. Ezek alapján a mintegy négy és fél órás, he­lyenként parttalan, ügyrendi vitákba is bonyolódó párt­bizottsági ülésről szóló tudósítást ma is korrektnek tart­juk. Kénytelenek vagyunk megállapítani, hogy, aki a 75 sornyi anyagot nem tartja hitelesnek, vagy a történtek elferdítését olvassa ki belőle, az vagy nem olvasta a hír­adást, vagy rosszul emlékszik az immár 10 nappal ez­előtti szövegre. Ámbár az is meglehet, hogy mást. saját nézetét szerette volna viszontlátni a lap hasábjain — csakhogy, akkor ezt nem rajtunk kellene számonkérnie. A reformról azt is szemünkre veti, hogy elhallgattuk: miért mondott le dr. Szemenyei Sándor titkár. Ha az állásfoglalás megfogalmazói előbb kérdeznek és utána tüzelnek, elmondtuk volna nekik, hogy ezt az érintett maga kérte munkatársunktól —, személyes okokra hi­vatkozva. Az ilyen kéréseket pedig minden, magára va­lamit is adó sajtóorgánumnak illik tiszteletben tartania. Nincs tehát sem elhallgatás, sem manipulálás, legfel­jebb a tények elferdítése. Ez utóbbit azonban nem a mi házunk táján kell kerecni! Harc a halpiacért Nem csak tudományos tanácskozás Uj, korszerű növényvédő szerek bemutatéja — A mai korszerű, kör­nyezetkímélő növényvédelmi eljárások bevezetésében az el­múlt években úttörő szere­pet vállalt a Hoechst AG. (NSZK) vállalat hazánkban. Éppen ezért adunk örömmel helyet legújabb bemutató­juknak Orosházán — kezd­te bevezetőjében tegnap, csütörtökön Dányi László, az Üj Élet Tsz elnökhelyettese. Michael Gautner, a Hoechst AG kelet-európai regionális menedzsere rövid tájékozta­tójában rámutatott, vállala­tunk arra törekszik, hogy a magyar mezőgazdaság a leg­korszerűbb növényvédő sze­rekhez jusson. Készítmé­nyeik a nyugat-európai ki­próbálás után rövidesen be­mutatkoznak Magyarorszá­gon is. Ezt követően a készítmé­nyek magyar mezőgazdasági hasznosításáról tartott átfogó, filmvetítéssel egybekötött tá­Tanácstalanul állok a ka­puban: „Merre lehet az igaz­gatói iroda?” Nem kell so­káig várnom. Egy ötödikes forma gyerek perdül elém, s készséggel érdeklődik, kit keresek. Aztán útba igazít, az ajtóig kísér, és már fut is vissza társaihoz. De a de­rűt, melyet figyelmessége, segíteni akarása lopott tuda­tomba, meghagyja nekem. Ha a medgyesegyházi isko­lában minden gyerek ilyen, könnyű itt az élet! Vagy mégsem? Erről beszélgetünk az intézmény igazgatójával, Zám Jánossal. — Az idén, rossz év áll mö­göttünk. Hat [kolléganő ott­hon gondozza a kisbabáját, a hetedik november óta be­teg ... Az állományi lét­számunk 37, ebből 33 állás­helyet sikerült betölteni, a többire nincs jelentkező. — Hogyhogy nincs jelent­kező? Nem olyan isten háta mögötti hely ez ... — Az ok egyszerű: a me­gyében talán nálunk fizetik legrosszabbul a pedagóguso­kat. Kellene matematika, magyar, ének és technika szakos tanár, de hát a 20-25 éve itt dolgozók bére sem éri el a tízezer forintot. Hiába az illetményföld, a szolgálati lakás, ha kevés a pénz, messze elkerülnek minket. jékoztatást dr. Kopácsi Já­nos, a Hoechst AG magyar­országi irodájának munka­társa. Szólt az Illoxán sze­repéről, a vadzab és más egyszikű gyomnövények el­leni védekezésiben, betöltött szerepéről a búzában és a kétszikű kultúrákban. Be­számolt legújabb készítmé­nyükről. a Fináléról, ame­lyet tavally engedélyeztek Magyarországon. Ez a szer új alternatív lehetőséget kí­nál a gyomirtásban, széles hatásspektrumú és környe­zetkímélő szer. A szakemberek ezt, köve­tően megtekintették az Oros­házi Űj Élet Tsz-ben beál­lított kísérletek eredményeit a különböző gyomirtó sze­rekkel. A Nitrokémiai Ipar­telepek legújabb növényvé­dő szereiről Tömördi Elemér főmunkatárs tájékoztatta a mintegy 100 mezőgazdasági szakembert. _ , — És az oktatás körülmé­nyei sem túl rózsásak, ahogy az udvaron láttam ... — Az épületek külső álla­ga valóban leromlott. Az aj­tók, ablakok felújítására van 600 ezer forintunk, ha ebből marad valamennyi, talán lesz miből megszépülnünk. — Mikor kezdik a mun­kát? — Jelenleg kivitelezőt ke­resünk. A Tótkomlós! Ve­gyesipari Ktsz-től már vol­tak itt, felmérték a felada­tokat, azóta nem jelentkez­tek. Hacsak a tanácsnál nem szóltak ... A vendégek is csodálkoznak Több mint egy évtizedes hagyomány, hogy a halászati szakemberek, kutatók, tudó­sok évente egyszer össze­jönnek néhány napra a ma­gyar haltenyésztés fellegvá­rában, a Szarvasi Halte­nyésztési Kutató Intézetben. Ilyenkor van igazán lehető­ség a tapasztalatok, ismere­tek, információk cseréjére. A tegnap kezdődött kétna­pos tanácskozáson a vendé­gek többek között a gyakor­latban is megismerkedhettek azzal a korszerű norvég iva­déknevelő technológiával, mely egy fél éve született vegyes vállalat jóvoltából ke­rült a HAKI-ba. Leginkább csecsemő inkubátorhoz lehet hasonlítani a mintegy 900 köbméter teret jelentő hal- ivadék-nevelő kádcsodákat. Itt aztán igazán mindent megkapnak az „újszülöttek”, ami elengedhetetlenül, szük­séges fejlődésükhöz. Szinte nincs is elhullás. A rövid időn belül átadásra kerülő korszerű telep a MAGNOR norvég—magyar vegyes vál­lalat tulajdona. A 25,5 mil­lió forint törzstőkéből 40 százalék a műszaki beren­dezéseket gyártó, fejlesztő és szállító MARENOR és a ke­reskedő AGROTRANING norvég vállalatoké, míg a 60 százalékos magyar tőke- érdekeltséget a szarvasi HAKI, a Hitelbank Rt. és a Budapesti Vízépítő Tröszt Hid reexport betéti társulása adja. — Tehát pénz van, csak kivitelező nincs. De men­jünk tovább a körülmények számbavételével. Elegendő a tanterem? — Lassan egy évtizede an­nak, hogy községi összefo­gással két tantermet építet­tünk, aztán úttörőszobát, melyet később szintén tan­teremmé kellett átalakítani, így elég helyiség áll rendel­kezésünkre. Egyedül a könyvtárunk és a számító- gépes fakultáció terme zsú­folt. — És nincs tornatermük... — Igen! A legnagyobb gon­Fotó: Veress Erzsi — Ez az első norvég—ma­gyar vegyes vállalat Ma­gyarországon — mondja dr. Müller Ferenc, a HAKI igazgatója, akivel , e megle­hetősen érdekes és egyedül­álló vállalkozásról beszél­gettünk. A kft. formájában működő önálló vállalat sike­rének záloga, hogy ez eset­ben a világszínvonalú nor­vég berendezések és a nem­zetközileg ugyancsak elis­mert magyar kutatási ered­mények szerencsésen ötvö­ződnek. Hogy a termálvízre alapozott intenzív halneve­lési technológiában van ra­cionalitás, s nem kevés kon­vertálható előny, azt meg­erősíti az a tény is. hogy a vállalatalapításhoz a szüksé­ges töke egy részét maga a norvég kormány hitelezte meg. A fejlett harmadik vi­lág országaiban rendkívül nagy a kereslet a meleg vízi halak iránt, s ha a reményt keltő piacon a vállalat meg­veti lábát félkész termékei­vel, további kormányhiteire is van lehetőség. A HAKI nemesített hal­fajtái — a kínai kecsege, a tokhibrid, a trópusi harcsa, az afrikai harcsa — ízben, aromában kiválóan megfe­lelnek a déli és délkeleti or­szágok fogyasztói szokásai­nak. S mivel a vegyes vál­lalatban rutinos, nemzetközi­leg elismert norvég halke­reskedő cég is érdekelt, való­színű a piachódítás is sike­res , lesz. (rákóczi) dunk ez. A volt egyes szá­mú óvodában két termet és egy tornaszobát alakítottunk ki tavaly, az alsó tagozato­soknak. — És a felsősök hol tor­náznak? — Itt az iskolában is egy tantermet alakítottunk át, hogy legyen hol testnevelés­órát tartani. De így sem túl ideális a helyzet! Néhány esztendeje kezdeményezte a tanács egy tornaterem építé­sét. Akkor 11-13 millió fo­rintba került volna, most ugyanez a tornaterem 30 milliót emésztene fel. És van rá másfél milliónk ... — Szóval egyelőre nem lesz tornaterem Medgyesegy- házán? — Ebben az ötéves terv­ben nem. De mindezek el­lenére nem szabad csügged­nünk. Kísérletező iskola a miénk. Vállalkozó, lelkes kollégáim vannak, nekik kö­szönhető, hogy elmondha­tom: az elmúlt évben három gyerekünk lett első helye­zett megyei tanulmányi ver­senyen. — ön sok éve dolgozik eb­ben az iskolában . .. — Pontosan az idén feje­zem be a harmincadik tan­évemet ... — Akkor hát van tapasz­talata bőségesen. Ha ön len­ne a miniszter, miként javí­tana az oktatásügy helyze­tén? — Sürgősen csökkenteném a tananyagot. Ha rajtam múlna, az általános iskolás gyerekeknek egyetlen napon sem lenne ötnél több órá­juk . . . N. A. A Körös Kazángyártó és Gépipari Vállalat tegnap délelőtti közgyűléséről ez al­kalommal nem szolgálhat részletes tudósítással e so­rok írója. Történt ugyanis, hogy a békéscsabai vállalati központban rendezendő gyű­lés kezdetén — sajtótörvény ide vagy oda — lapunk munkatársát minden indok nélkül dr. Moskovits Sán­dor, a vállalat igazgatója ki­utasította a helyszínről. Cseh Éva, a Magyar Rádió és Szabó János, az MTI je­lenlevő tudósítója szolidari­tást vállalva, ugyancsak el­hagyták a vállalat udvarára összehívott közgyűlést, melynek egyetlen napirendi pontja volt csupán: a vál­lalat gyomaendrödi 2. számú gyáregységének önállósulá­sa. Arról, hogy sikerült-e dönteni a gyomaendrődiek leválásáról, csak délután ér­tesülhettünk — természete­sen hallomásból. Mint arról lapunkban már korábban többször beszámoltunk, a vállalat 2. számú gyáregy­ségének dolgozói az utóbbi három hónap alatt lezajlott munkás-^ küldött- és köz­gyűlések ' egyikén sem tud­ták érvényre juttatni szán­dékukat, s ezért több al­kalommal nyúltak a sztrájk fegyveréhez. Tegnap a közgyűlés kez­detekor a dolgozók közül többen furcsállották, hogy az eseményen nincsenek jelen az újságírók. Gácsi Péter, a Szakszervezetek Megyei Ta­nácsának jelenlevő titkára ennek okáról kérdezte meg az igazgatót, aki tömören válaszolt: — Ezt az újságíróktól kell megkérdezni. . . Az ügy lezárásaként a köz­gyűlés több mint háromszáz dolgozója — húsz ellensza­vazattal — úgy döntött, hogy a tudósítók mégiscsak ve­gyenek részt a gyűlésen, ám (Folytatás az 1. oldalról) szüksége. Azt hiszem a Köz­nevelésben jelent meg egyébként a közlemény. A szülők és a gyerekek előtt a tanévzáró ünnepélyen hir­detjük ki, hogy mikor és mit vásároljanak meg. Sarkad, 2. számú iskola, Nagy lstvánné igazgatóhe­lyettes : —• Nem találkoztam ilyen közleménnyel, nem tudok róla. De mindig megkérde­zi a helyi papírbolt, mire lesz szükség, és aszerint szerzik be az árut. Itt az is­kolában központilag nem szoktuk hirdetni, hogy mit vásároljanak, gondolom van a boltban kialakult séma, ami szerint összeállítják a csomagokat. — De az idén már nem lesz kötelező egységcsomag! — Azért, gondolom, ké­szítenek csomagokat a bolt­ban. Nos, e beszélgetés után megkérdeztük a sarkadi áfész-kultúrcikkbolt veze­tőjét, Seres Bertalannét is: — Kötelező egységcsoma­got valóban nem készítünk — mondta a boltvezető —, hanem az 1. számú általános iskolától kapott lista alap­ján előre csomagoljuk a minimálisan szükséges füze­teket, gondolom, a 2. isko­lában is ezek kellenek majd. — Honnan tudnak a vál­tozásról? — A Piért tájékoztatott bennünket arról, hogy nincs kötelező egységcsomag, csak a legszükségesebb füzetek, erről tájékoztattuk az isko­lát, ' és megkérdeztük, mire lesz szükségük. Nemrég kap­tuk meg az áru egy részét, hát elhűltünk, mert minden drága, egy 0,5-ös Rotring ce­ruza 51,50, de a legolcsóbb e szavazásról e sorok írója is csak a közgyűlés után, a gyomaendrödi dolgozók be­számolójából értesülhetett. A közgyűlésen egyébként a békéscsabai 1. számú gyáregység egyik dolgozója 150 társa nevében javasolta, hogy a csabai gyáregység is kezdeményezze a leválást a központtól mondván, hogy a gyomaendrődiek esetleges önállósodásával nem hajlan­dók egyedül eltartani a Bé­késcsabán székelő harminc­két fős vállalati központot. Ily módon került tehát szó­ba a vállalat szétválasztása is. A vitában végül a köz­gyűlés úgy foglalt állást, hogy amennyiben a gyoma­endrödi gyáregység július el­sejével önállóvá válik, úgy az ezt követő egy hónapon belül a csabai gyáregység új szervezeti és működési sza­bályzatot készít, s új igaz­gatót és vezetőséget választ. Ezután 348 dolgozó adta le titkos szavazatát, s 309 egyetértő szavazattal a gyo­maendrödi gyáregység július elsejétől önálló vállalatként működik majd tovább. Szu- jó Zoltántól, az önállóvá vált gyáregység vezetőjétől megtudtuk, hogy a vállalat nevét a békéscsabaiak „örök- lik”, a gyomaendrődiek pe­dig új nevet választanak . .. H. E. E példátlan esethez any- nyit: tudomásunk szerint munkatársunkat azért utasí­tották ki a közgyűlésről, mert az igazgató úgy tudta, már nem lapunknál dolgo­zik.- Az igaz, hogy kollégán­kat július 1-jével más mun­kahely kikérte, de jelenleg még itt dolgozik és a mi megbízásunkból vett volna részt a közgyűlésen. Egyéb­ként mint újságíró más lap felkérése alapján is tudósít­hat. Mindez persze nem len­ne téma, ha nem az indulat, hanem az értelem dominált volna a kiutasítónál. grafitceruza is 4-5 forint. A szülők már most háborog- nak, vajon Pesten a leendő első osztályosok miért kap­ják ingyen a tanszert? Medgyesbodzáson Bugyi Gergely iskolaigazgatótól a következőket tudtuk meg: — A Köznevelésben már­cius 24-én, a 12-es számban jelent meg a közlemény. Nálunk a szülök a tanévzá­rón kapják kézhez azt a sokszorosított; listát, amely­ben jelezzük, mire lesz szük­ség az új tanévben. Annak alapján tudnak majd bevá­sárolni. Mezökovácsháza, 1. számú iskola, Ürmös Gyula igazga­tóhelyettes : — Gondolom, a korábbi gyakorlat lesz a legkézen­fekvőbb, a legegyszerűbb a jövőben is, hiszen nehéz lenne a szülőket ezért ösz- szehívni. Nálunk az áfész- üzlet szokta árulni a csoma­gokat, miután a pedagógu­sokkal megbeszélték, mi ke­rüljön bele. Hivatalosan egyébként a hírközlő eszkö­zökből tudtam meg, hogy megszűnik a kötelező egy­ségcsomag, és az iskolákra bízzák, mire lesz szükség. Azt hiszem, ez a gyakorlat a legésszerűbb, és ezt kell követni. Ügy tűnik, egy már félig- meddig kialakult gyakorla­tot szentesített tehát a mi­nisztériumi közlemény, hi­szen, ahogyan az érintettek elmondták, bizony a kötele­ző egységcsomagot már ed­dig sem mindenütt fogadták el kötelezőnek. Ám mindent egybevetve félő, a nyári hó­napokban előfordul majd, hogy a pult egyik oldalán tanácstalanul áll a szülő, túl­oldalon pedig a kereskedő... T. I. „Sürgősen csökkenteném a tananyagot!.. Fotó: Veress Erzsi „Megfogvva bár, de törve nem...” Ki akarna tanítani Medgyesegyházán? Füzet, rajzlap, pálcika

Next

/
Thumbnails
Contents