Békés Megyei Népújság, 1989. június (44. évfolyam, 127-152. szám)
1989-06-24 / 147. szám
1989. június 24., szombat o Hz ellenzék nem kíván konzultálni... Politikai nyilvánosság Szarvason Nemrégiben a Hazafias Népfront városi bizottsága székházában Szarvas Andrásáé és dr. Hankó Mihály országgyűlési képviselők találkozni kívántak a népfront elnökségével és az ellenzék képviselőivel. A Fidesz helyi csoportjának visszahívási kezdeményezése után úgy gondoltuk nagy érdeklődés kíséri maid a találkozót. A megrendült bizalom, az esetleges érdektelenség vagy a rossz szervezés miatt négy szavazópolgár volt „kíváncsi” képviselőire. Ebből egy érdeklődő az a taxis volt. aki a képviselőnőt hozta a rendezvényre. A Békéscsabai Ellenzéki Kerekasztal nevében Szoko- lay Zoltán elmondta, hogy részükről a jövőben nem kívánnak konzultálni Szarvas Andrásné és dr. Hankó Mihály békéscsabai országgyűlési képviselőkkel. Véleményük szerint nem látják értelmét annak, hogy olyan javaslatokat dolgozzanak ki, melyek végül úgy sem kerülnek a Parlament elé, és amelyre a képviselőktől sem kapnak érdemi választ. Nehezményezi a kerekasztal — folytatta Szokolay Zoltán —, hogy a képviselők az átalakulási törvény és kiegészítő rendelkezései elfogadásával hozzájárultak ahhoz, hogy a tényleges tulajdoni reform lehetetlenné váljék, s a gazdasági hatalom továbbra is egy szűk vezetői réteg kezében maradjon. Cinikusnak és az ellenzéki szervezetek megosztására való törekvések jelének tartják azt az interjút. amelyben a képviselők a Békés Megyei Népújságban közösen úgy nyilatkoztak. hogy az alternatív szervezetek véleménye mögött csak egy-két ember áll. Szokolay Zoltán elmondta, hogy a képviselőkkel való eddigi megbeszéléseken részt vett személyek a szervezeteik részéről rendelkeztek megfelelő jogosítvánnyal: tárgyalhattak. véleményt mondhattak szervezeteik minden tagja nevében. Ezért az ellenzék üdvözli a Fidesz visszahívási akcióját. Álláspontjuk szerint az aláírás- gyűjtés során már most határozottan kiderült, hogy — pártállásra való tekintet nélkül — több ezer békéscsabai választópolgár elégedetlen országgyűlési képviselőjének tevékenységével. Szarvas Andrásné válaszában, visszautasította az elhangzottakat és elmondta, hogy a visszahívási kísérlettel tulajdonképpen nem a személyét támadják, hanem azt a pártot, amelybe ő meggyőződéssel lépett be. Mint országgyűlési képviselő viszont — politikai szervezetektől függetlenül — csak azokat a kezdeményezéseket támogatja, amelyek a néprétegek életkörülményeinek jobbítását célozzák meg. A konkrét felvetésekkel kapcsolatban elmondta, nem tudja elfogadni az ellenzék érvelését, hogy nem továbbítják javaslataikat, kérdéseiket az illetékesekhez. Példaként említette, hogy éppen az ellenzék felvetésére — mely szerint a vámtételek módosítása és a forint leértékelése alkotmányellenes — fordult az Alkotmány- jogi Tanácshoz, vizsgálják meg a törvényes tényállást. Ugyancsak az alternatív szervezetek kezdeményezése alapján intéztek kérdést az illetékes miniszterhez — folytatta Szarvasné, hogy a nem kapitalista országok részére történt szállítások késedelmes elszámolása ügyében milyen intézkedéseket tervez a magvar kormány? Mind a két fenti témában írásban várják az illetékesek válaszát. Az átalakulási törvénnyel kapcsolatban elmondta, hogy maga sem értett egyet vele, így nem is szavazta meg. Emellett felszólalt a sztrájktörvényvitában, amelyben megemlítette a törvény hiányosságait. — A Fidesz visszahívási kezdeményezéséről az újságokból értesültem — mondta. Mára vártam képviselőjüket. hogy a Honvédelmi Törvény módosítása ügyében hozzám írt levelükre szóban és írásban egyaránt válaszoljak, A Fidesz képviselői nem jelentek meg. így postán küldöm el Fülöp Zoltánnak válaszomat, melyben. én is úgy vélem, hogy a polgári szolgálat tervezett 36, vagy 30 hónapos időtartama felülvizsgálandó, ennek pár hónapos csökkentését magam is indokoltnak vélem. A Népújságban közölt interjúban azt mondtam ; köny- nyen előfordulhat, hogy egy kérdés, illetve probléma felvetése mögött csupán egykét személy áll. Nekem viszont országgyűlési képviselőként kötelességem minél szélesebb körben tájékozódni. és a felvetett kérdéseket legjobb tudásom szerint képviselni. A visszahívások kezdeményezése alapján úgy látom, hogy a Fidesznek nem egymás megértése és közös gondjaik közös megoldása, az összefogás a fontos, hanem a szívós és látványos vádaskodás, aminek csak szenzáció értéke van. Úgy vélem, a Fidesz — velünk, képviselőkkel — nem párbeszédet akar. hanem konfrontációt. Nyugodt lelkiismerettel állok a visszahívási eljárás elé. Krausz N. Tamás A napokban Mihaleczné Kovács Mária titkár elnökletével ülést tartott a városi pártbizottság. Első napirendi pontként Földesi Zoltán, a Szarvasi Baloldali Ifjúsági Szövetség elnöke adott tájékoztatót az ifjúsági mozgalom változásairól, a Demisz megalakulásának körülményeiről, valamint a május 20-i szarvasi ifjúsági küldöttértekezletről, amelyen sor került a Baloldali Ifjúsági Szövetség létrehozására. A szarvasi szövetség 24 tagszervezetet tömörít, tagjainak létszáma közel ezer fő. Hangsúlyozta az előadó, hogy az elfogadott programjukban rögzítették: a Szarvasi Balodali Ifjúsági Szövetség ifjúságpárti politikát támogat. Dr. Berták János, tanszék- vezető főiskolai tanár, a Mezőgazdasági Főiskolai Kar főigazgató-helyettese az agi- tációs és propaganda munkabizottság vezetőjeként számolt be a politikai nyilvánosság helyzetéről, az ezzel kapcsolatos feladatokról. A téma keretében foglalkozott a Szarvas és Vidéke hetilap aktuális kérdéseivel, a tájékoztatásban betöltött szerepével. A hozzászólók pozitívan értékelték a hetilap szerkesztőségének elmúlt hároméves tevékenységét. Elfogadták azt a javaslatot, amelynek értelmében a továbbiakban csak a városi Megvizsgálták a személyi jövedelemadó helyett javasolt családi jövedelemadó lehetséges hatását, s kiderült, ez a megoldás csak egy igen szűk körben, a kiugróan magas jövedelműek érdekeit szolgálná — mondotta Békési László pénzügyminiszter az Országgyűlés reformügyi bizottságának tegnap a Parlamentben tartott ülésén, ahol többek között az adó- rendsízer korszerűsítéséről is szó volt. Az eltartottak számának figyelembevétele az SZJA keretei között is megvalósítható, sokkal igazságosabb formában — tette hozzá. Kitért még többek között arra is, hogy mennyire nehéz megbecsülni a láthatatlan jövedelmek mértékét. Vannak, akik húsz-, mások sízázhúszmilliárd forintról beszélnek. Egy viszont biztos — mondta —, amíg a hazai lakossági fogyasztás 4,5 százalékkal csökkent, addig külföldön számottevő pénzt költöttek el a magyarok. Ez a tény igen nagy láthatatlan jövedelmekre enged következtetni. tanács lapjaként fog megjelenni, s függetlenített fő- szerkesztő alkalmazására kerül sor. A pártbizottság ülésének utolsó napirendi pontjaként dr. Sonkoly János első titkár adott tájékoztatást az elmúlt időszak eseményeiről, az MSZMP Városi Reformkörének megalakulásáról, az eddig megtartott pártfórumok tapasztalatairól. Bejelentette, hogy június 26-án Gazsó Ferenc, egyetemi tanár lesz a pártfórum következő vendége. A továbbiakban szólt a párttagság előtt álló legfontosabb feladatokról. Elsősorban a kongresszusra való' felkészülés fontosságáról, illetve ezzel kapcsolatban a városi pártértekezlet időpontjának közeli meghatározásáról, a küldöttek megválasztásának módjáról, valamint a választási bizottság létrehozásáról. Javasolta a testületnek, hogy kezdeményezze a második világháborúban elesett szarvasiak emlékének megörökítését, neves szarvasiak emléktábláinak elhelyezését, valamint az 1848-as forradalom és szabadság- harc emlékhelyének kialakítását. Augusztus 20-a megünneplésére is készülnie kell a párttagságnak közösen. Legközelebb július 3-án lesz testületi ülés. Pilishegyi József Kényes kérdés manapság — folytatta, hogy változik-e a mezőgazdasági kistermelés 500 ezer forintos adómentessége. Békési László ezzel kapcsolatban rámutatott; a Pénzügyminisztériumban is tisztában vannak azzal, hogy a mezőgazdasági kistermelés mennyire fontos az ország élelmiszerellátása szempontjából. Viszont az is furcsa helyzet, hogy az 1—1,5 milliónyi termelő között alig vannak, akik adót fizetnek. A nagyméretű magánvállalkozások adómentességét nehéz indokolni. Itt valamilyen tisztességes megoldásra van sízükség — hangoztatta. Békési László az ország- gyűlési vitára készített anyagot ismertetve értékelte az adóreform eddigi hatását. Elmondta: a jövedelem-átcsoportosítás előnyei elsősorban a vállalati szférában jelentkeztek, s terheit a költségvetés és a lakosság viselte. Sok még ma is az új adórendszerben a mentesség, a kedvezmény. Napirenden a személyi jövedelemadó Amatőr alkotóművészek jelentkezését várják Zsákvászon, madzag, fagyöngy és kerámia együtt... A műfaját kevésbé tudjuk ugyan meghatározni, de a művészetekhez vonzódok és értők szerint csodálatos kompozíciókat készített belőlük a gyulai Kora Mihályné. Tanya és tél — ezek a kedvenc témái a festeni soha nem tanult, de már országos hírnévre szert tett Szluka Jánosné naiv festőnőnek, aki már évtizedek óta él tanyán Békéscsaba környékén. S a sort még folytathatnánk. Számos név, hagyományos és sajátos műfaj kapcsolódik a háromévenként megrendezésre kerülő Országos Amatőr Képző- és Iparművészeti Kiállításhoz. Baji Miklós Zoltán békéscsabai festőművész szerint az amatőrök számára ez az egyetlen fórum, ahonnan alkalmuk van bekapcsolódni az országos vérkeringésbe. Nem véletlenül hangoztatja, hiszen ő maga is a legutóbbi ilyen kiállítás felfedezettje, s azóta a kedvtelés hivatásává vált. A következő országos találkozót 1990-ne tervezik, amelynek színhelye ezúttal is Kecskemét városa lesz. „A nagyszabású kiállításokon legalább öt-tíz megyei amatőrművészünk mindig szerepelt, s ezt az arányt természetesen továbbra is tartani szeretnénk” — mondja Csekéné László Gabriella, az Amatőr Képzőművészeti Tanács megyei titkára, aki egyúttal az amatőr képző- és iparművészeti kiállítás megyei fordulójának fő szervezője is. A megyei kiállítás helye a békéscsabai városi sportcsarnok lesz, s az érdeklődők ez év november 4-étől 24-éig láthatják a megyei zsűri által értékelt alkotásokat. Közülük a legjobbakat javasolják az országos kiállításra. Hogy mikor, kinek és mivel lehet benevezni? Kérdésünkre a választ László Gabriella így foglalta ösz- sze: — Mint eddig is mindig, pályázattal lehet benevezni a kiállításra. Nevezhetnek nem hivatásos egyéni alkotók és alkotó- csoportok. Munkájuk lehet festmény, egyedi, vagy sokszorosított grafika, szobor, kis- plasztika, vagy iparművészeti alkotás. Az elmúlt években elég sok problémát okozott, hogy néhányan félreértették a, nevezési kategóriákat, és különféle népművészeti alkotásokkal, pl. fafaragással, vagy népi hímzéssel jelentkeztek. Ezt azonlbam sajnos, nem tudjuk elfogadni. Várjuk viszont a régi pályázók mellett minél több új amatőr művész jelentkiezését. A pályázatokat az érdeklődők szeptember 30-ig a békéscsabai megyei művelődési központban adhatják le. M. M. Tovább bővül a gyorspostaszolgálat Július 1-jétől Katarral, Ku- vaittal, Pakisztánnal és Szenegállal; július 9-től pedig Marokkóval is felveszi a Magyar Posta a gyorspostaszolgálati kapcsolatot. Ezzel együtt 37 országba lehet már gyorspostaküldeményeket feladni. Az 1985-ben hazánkban is bevezetett Nemzetközi Gyorspostaszolgálat (nemzetközi jelzése; EMS) keretében maximum 20 kilogrammos posta küldemények (levél, okmány, dokumentumok, ajándéktárgyak, áruk,- áruminták stb.) adhatók fel. A gyorsposta segítségével ezek a küldemények — a távolságtól függően — 24—72 órán belül eljutnak a címzetthez. Budapesten a 4-es, a 62-es, a 72-es és és a 112-es posta- hivatalban, vidéken pedig minden városban, összesen 124 hivataliban vehető igénybe a gyorsposta. Gyulán, a Vasipari Kisszövetkezet öntödéjét már nem a legkorszerűbbek között tartják számon. Nem is csoda, hiszen két évtizeddel ezelőtt adták át rendeltetésének. Azóta elavulttá váltak a gépek, a berendezések, és szennyező forrássá a kúpoló kemencék. Nemcsak azért, (mert nagy ösz- szegű bírságot fizet a szövetkezet légszennyezésért, hanem azért is, mert a hatékonyabb termelés már korszerűbb technológiát is kíván. Fotó: Béla Ottó Dőlt betűvel A kormányszóvivő Elment hát a kis Marosán! Van már vagy két hete, hogy bejelentette: feláll a székből. Csinálja más, ha akarja, vagy tudja. Legyen a kormánynak új szóvivője. Így aztán a Minisztertanács legutóbbi ülése utáni sajtótájékoztatót sem ő vezette már. Pedig talán még egy éve sincs, hogy valósággal berobbant a politikai életbe. Azt a Bányász Rezsőt, az első hivatalos szóvivőt váltotta, aki magas intelligenciája mellett azzal vált emlékezetessé, hogy spontán kérdésekre előre elkészített „spontán” válaszokat olvasott fel papírjaiból. Meglehet, egyszer Imég tanítani fogják ezt a formát, mint a köztesdemokrácia vagy köztesnyilvánosság egy sajátosan magyar elemét. Mellesleg a kanadai nagykövetté avanzsált Bányász Rezső a minap — itthon tartózkodván — azt nyilatkozta az újságnak, hogy a „puskára” nem neki volt szüksége. Ha ez Vigaszt jelent az ex-szóvivőnek, akkor kimondom (amiről ez ideig cinkosan hallgattunk): ezt mi is tudtuk. Visszatérve a kis Marosánra, kinevezését egyesek valamiféle gesztusnak tekintették, a szociáldemokrata irányzat felé, hiszen apja az 1948-ban felszámolt (hivatalosan: az MKP-val egyesült) SZDP ismert vezetője volt. Igaz, az újjászerveződő szociáldemokrata pártnak tavaly még se híre, sem ihamva nem volt, de (a levegőben lógott már a társadalom ketté, vagy többfelé szakadásának „ijesztő réme”. Nos, ehhez iá bizonyos másként- gondolkodás kezeléséhez kellett — egyesek szerint — a kis Marosán. Hamar kiderült, azonban: gesztus ide, vagy oda, ez a fiatalember nem az apja nevéből él. Informáltságával, felkészültségével, nyíltságával zsebrerakta az újságírókat. Bár ne tette volna! Butábbnak kellett volna látszania. Mert tudnivaló volt, előbb-utóbb megeszi ez az egyre ordasabbá váló nyilvánosság. S íme, meg is ette. Előbb ráfogták, hogy hazudik. Amikor aztán kiderült, hogy nem lódított, senkiben nem akadt egy csöpp kékvér: „Bocsánat, tévedtem, ezért hát megkövetem”. Aztán apja Imiatt kezdték ki, vagyis sztálinista módon jártak el vele szemben. Mivelhogy valamikor, az ötvenes években volt divat (mi több törvény), aszerint ítélkezni, hogy kinek, mi volt az apja. Jaj volt annak, aki rossz családba született! ' A kis Marosán tehát feladta. Ezek szerint •keres majd magának — s képességeit ismerve valószínűleg talál is —, valamilyen helyet. De mi lesz a többiekkel, a közéletben ottmaradt tisztességesekkel, akik naponta szolgálnak céltáblául törpejellemű karrieristáknak és álfor- radalmár-álreformereknek? Amikor a korrumpálódott tiszakécskei tanácselnök főbelőtte magát, a rádiós szerkesztő valahogy így kommentálta a történteket: ő az első áldozat, bizonyára lesznek mások is, akik nem bírják tovább idegekkel és feladják; most ilyen kort élünk. Valóban, most ilyen kort élünk: a forradalom felfalja gyermekeit. És senkinek ne legyen illúziója, alighanem leendő gyermekeit is el fogja pusztítani. Már-már kezdem azt hinni, hogy ez nemzeti sajátosság. Mintha ez a nép csak szélsőségekben tudna gondolkodni. Hol bálványt építeni, hol isteneket porba taszítani. A dicsőségre csak a holtaknak van reménye. Különösen, ha nem természetes hallálal haltak meg. Itt nincs tolerancia, nincs tévedhetetlenség. Itt mindenkinek — aki közszereplésre vállalkozik — valahol meg van írva a kivégzési papírja. Csak az a kérdés mikor, kik és milyen céllal veszik azt elő. Kiváló írónk-költőnk, Faludy György, aki a hírhedt recski tábort is megjárta, la közelmúltban nyilatkozott a televízióban. Elmondta, hogy bár Kanadában telepedett le, most mégis hazatért Magyarországra. Fél évig marad, aztán majd eldönti, végleg hazatér-e. Egyelőre zavarja politikai kultúra hiánya, s az útszéli hang, ami közéletünket ellepi, politikai párbeszédeinket maga alá teperi. Mintha nem |a megbékélésen, a közmegegyezésen (ma divatos szóval: a kiegyezésen) kellene munkálkodnia mindenkinek. Mintha nem laz egymáshoz vezető út építésén kellene fáradoznia az ország sorsáért felelősséget érző valamennyi erőnek. Pedig a történelmi esély egy demokratikus, európai Magyarország felépítésére ma nagyobb, mint ezeréves múltunk során bármikor. Hogy mi köze mindehhez a kis. Marosánnak? Talán semmi, italán több, mint sokan gondolnák. Lemondásával végtére is csak figyelmeztetett. Mint két tenyér, ha