Békés Megyei Népújság, 1989. június (44. évfolyam, 127-152. szám)

1989-06-23 / 146. szám

1989. június 23., péntek Kórházi alapítvány Orosházán Egy évvel ezelőtt az orosházi kórházban világcégeket fel­vonultató műszerkiállítást rendeztek. A helyi kezdeménye­zők maguk is szerettek volna vásárolni modern, minden igényt kielégítő berendezéseket, hisz a vàrœi tanács egye­sített gyógyító-megelőző intézetének műszerellátottsága kb. az 1960-as évek színvonalán stagnál. Lett volna pótolnivaló bőven, csak éppen a legfontosabb hiányzott: a pénz. Végül is, a „kolduskalap” körbehordozásával, városi összefogás­sal sikerült egy Siemens gyártmányú ultrahang-berendezést venni. A kórházban uralkodó áldatlan állapotok hatására az Orosháza és Vidéke ÁFÉSZ 2 millió forintos alapítványt tett orvosi műszerek vásárlására. A kezdeményezéshez csat­lakozott az üveggyár és több orosházi illetve környező te­lepülés gazdálkodó egységei is, sőt egyházi adományozó és magánszemély. Az orosházi városi tanács egyesített gyógyító-megelőző in- téz'ete a segítő szándék láttán a hatékony egészségügyi munka támogatására Békés megye intézményeivel és válla­lataival tegnap úgynevezett „Kórházi Alapítványit hozott létre. Az alapítvány egészségügyi célú, állóeszköz értékű gépek, berendezések, műszerek beszerzését, egészségügyi, tu­dományos, szakmai célok megvalósítását segíti. A műkö­dési szabályzatnak megfelelően. A csütörtöki előzetes tár­gyaláson (az alapító okirat és a működési szabályzat a nyár végére készül el) kb. 23 vállalat, intézmény és gazdaság gyarapította felajánlásával az alaptőkét. Az alapítvány nyitott, magán- és jogi személy bármikor csatlakozhat hozzá, a következő számlaszámon : „Kórház alapítvány”, városi tanács vb. Letéti számlaszáma: 623- 346314-0653. — esete — Jövő héttől Kétegyházán Amatőr művészek tábora Péntek A Volga sofőrje gázt ad, a lomha nagyautó neki­lendül négy utasával. El­hagyják a várost, s a benn ülők tekintetéből kitetszik, nem dolgavégezetlenek. A „fizetőhelyen” feltehetőleg a főnök ül — hisz minden­ki az ő tekintetét lesi —, mosolyognak, beszélgetnek. A főnök aztán elemózsiás- zacskót vesz elő. Hiába, no, most már legfeljebb egy kávé, meg egy üdítő jut a tárgyalóasztalra, vége a munkaebédeknek (a leg­több helyen). A főnök te­hát ebédelni kezd, csak úgy, stanicliből. Egy falat kolbász, egy falat szalonna, egy falat kenyér — kész a katona. Egyiket a másik után. Nem siet, mire haza­érnek ezzel is végez. Elég nagy a forgalom, a volán­nál ülő is tudja, jobb meg­fontoltan hajtani, meg a főnök is nyugodtan tud ebédelni. Ügy néz ki, lassan vé­gez is. Letekeri hát az ab­lakot, szépen egy csomóba gyűjti a maradékot és — zutty!, nagy ívben kidobja az egészet. Mert a főnök pedáns ember, a kocsiban nincs helye szemétnek! Az AJ-s drapp Volga utasai folytatják a beszél­getést. Talán éppen a fő­nököt dicsérik . .. F. I. — TAGTOBORZÓ GYŰ­LÉST TART a Magyar De­mokrata Fórum június 24- én. szombaton 18 órakor Bu- csán. a községi tanács nagy­termében. Az esemény ven­dége lesz Sárándi József író. a község szülötte. Szokolav Zoltán, az MDF országos vá­lasztmányának tagja, vala­mint Selmeczi László és Szarka Péter, a békéscsabai elnökség tagjai, akik ismer­tetik a főbb célkitűzéseket és a feladatokat. Az idén június 26-ától jú­lius 13-áig rendezik meg Kétegyházán az amatőr képzőművészeti alkotótábort. A kilencedik ilyen jellegű táborozásnak a kétegyházi Táncsics Mihály Művelődési Ház ad otthont. Megrende­zéséhez anyagi támogatást adott a Békés Megyei Ta­nács művelődési osztálya, a kétegyházi szakmunkáskép­ző intézet pedig ingyen biz­tosít szállást a résztvevők­nek. A tábor vezetése Kola- rovszki Zoltán és Novák At­tila dolga lesz, de a mun­kát folyamatosan figyelem­mel kíséri Mladonyiczky Bé­la szobrászművész is. Főis­kolások, középiskolások és dolgozó fiatalok részvételé­re számítanak, mintegy 25 fő várható a megyén kívül Szolnokról, Ajkáról, Nyír­egyházáról, Miskolcról, Hód­mezővásárhelyről és Török- szentmiklósról. A táborban az amatőrművészethez von­zalmat érzők festészethez, mintázáshoz és a képzőmű­vészet más területeihez is közelebb kerülhetnek. Vita a vadászati törvényről Rendkívüli közgyűlés a Körösökön Megyénk vadásztársadal­mát is erősen foglalkoztatja az a vadászati törvényjavas­lat, amely a Parlament elé kerül megvitatásra és elfo­gadásra. A várakozás annak is köszönhető, hogy egymás­nak ellentmondó hírek „szi­várognak ki” a törvényja­vaslatról. Igaz, a törvényal­kotók széles körben kikérik a vadászok véleményét is, hogy minél demokratiku­sabb, mindenki számára el­fogadható törvény szülessen. Ennek szellemében teg­nap a Mavosz Békés Me­gyei Intéző Bizottsága rend­kívüli közgyűlést hívott ösz- sze és a helyszín is rendkí­vüli volt, annyiban, hogy ezt a tanácskozást Békéstől Gyomaendrődig tartották, ugyanis ezt az utat hajón tették meg a résztvevők. A vadásztársaságok elnökei mintegy félszázan voltak, és két és fél ezer tagot képvi­seltek. Vitaindítót Csatári Béla mondott, aki elöljáró­ban azt kérte az elnököktől, haladéktalanul kezdjenek tárgyalásokat a földhaszná­lókkal az állami, az erdő- gazdaságokkal, a vízüggyel és a termelőszövetkezetek­kel. Ebből már arra lehetett következtetni, hogy a vadá­szati jog a jövőben — amint arról már régóta hallani — a fentieket illeti meg. Per­sze ez még korántsem biz­tos, hiszen több alternatív javaslat közül még csak tip­pelni sem lehet a „befutó­ra”. Mindenesetre a vadá­szok, ahogyan azt az elő­adó jelezte, a három lehet­séges variációból azt szeret­nék, ha megvalósulna, amely szerint a vad állami tulajdon lenne, a vadászati jog pedig a földhasználóé. Sok mindenről szó esett még és a vélemények itt is megoszlottak. A vadásztár­saságok meglehetősen ború­látók. Ügy tűnik, hogy vé­ge egy „aranykorszaknak”. Várható az is, hogy a kis­pénzű emberek kiszorulnak a társaságokból. Ha állam- polgári jog lesz a vadászat, — így egy másik vélemény —, a jövőben jtöbb lesz a vadász, mint a vad. Kérdés, hogy ez kinek lesz jó? Kép, szöveg: Béla Ottó Közgyűlés a hajón Vasárnap ünnepélyes keretek között nyitja meg kapuit a Gyulai Várszínház. Természetesen az előadások próbái már régóta folynak. „A nagyszerű halál” című történelmi drá­ma az idén a Békés Megyei Jókai Színház művészeinek előadásában kerül színre. Rendezője — középen — Sík Fe­renc 's Fotó: B. O. Tanfolyam népművelőknek A Békés Megyei Művelő­dési Központ az idén is meg­hirdeti a népművelők közép­fokú tanfolyamát, melyre várják mindazokat, akik e munkakörben dolgoznak és érettségivel rendelkeznek. A kétéves képzés ez év szeptemberében indul mind­azoknak, akik az augusztus végi felvételi vizsgán meg­felelnek. Az izgalmaknak természetesen ezzel koránt- sincs vége, hisz a hallgatók félévenként vizsgáznak, maid a negyedik félév végi záróvizsga után — középfo­kú szakképesítésnek számító — oklevelet szereznek. Az érdeklődők július 5-ig je­lentkezhetnek a tanfolyam­ra. a megyei művelődési központban. Tetszett-e a Dél-alföldi Magazin? fl szegedi tv-stúdió közvéleménykutatása A szegedi körzeti tévéstűdió közvéleménykutatást ren­dez a hétfő esti Dél-alföldi magazinműsorokról. Ehhez ter­mészetesen a nézők közreműködését kéri. Terveik szerint jűliustól szeptemberig három hónapon keresztül vizsgálják valamennyi adásuk nézettségét és tetszési indexét. Kérik, hogy azok a nézők, lakik vállalják, hogy ez idő alatt rend­szeresen végigkövetik műsoraikat, jelentkezzenek levélben. A további teendőkről a szerkesztőség értesíti a jelentke­zőket. Címünk: Magyar Televízió szegedi stúdió 6725 Szeged. Űttörő tér 22. Pf.: 431. A borítékra írják rá: „Közvéleménykutatás”. Ezzel azt .kívánják elérni, hogy Önök közvetlenül bírál­hassák egy-egy adott műsorunkat és véleményüket megis­merve alkalmazkodjanak kívánalmaikhoz. Zöldség- és gyümölcsárak egys. Bcs. Vcs. Szarv. Békés Oh. Bcs. Húsk. Zöldpaprika, hegyes db 4,— 6,50 4,— 6­5,— Zöldpaprika, tv. db 10,— 7,80 5,­4,— 7 — Paradicsom kg 80,— 39,— 70,— 60,— 70,­Uborka kg 50,— 39,— 35,— 40,— 50,— Üj sárgarépa csomó 10,— 6,— 10,­14,— 10,— Új gyökér csomó 12,­6,— 14,— 14,— 10,­Üj karalábé db 6­5,40 4,­7,— 3,­Új fejes káposzta kg 10,— 10,40 10,— 12,— 12,— Üj kelkáposzta kg 15,— 10,40 14,­20,­16,— Üj karfiol kg 30,— — 21,— 35,— 20,— Üj burgonya kg 12,— 13,­— 12,­14,­Zöldborsó kg 25,­15,60 — 15,20 20,­Cseresznye kg 30,— 35,— — 30,— 25,­Meggy kg 25,­26,— — 25,­22,­Főzőtök kg 20,— 15,60 — 20,— 15,­Főzőhagyma csomó 12,— 7,80 5,­5,— Zöldbab kg 60,— 45,50 30,— 20,30 30,— őszibarack kg 40,­39,— — 60,— 35,— Anyakönyvi hírek GYULA Házasságkötések : Ficzere Anikó Margit és Ke­néz Péter Attila, Jámbor Hona és dr. Sipos Lajos Mihály, Gal- bács Andrea Rozália és Alberti János, Dóba Zsuzsanna (Gyula) és Kisházi László (Kevermes), Csobán Éva (Kétegyháza) és Si- monka György (Kétegyháza). Születések: Dobos Dénes és Tóth Éva leá­nya Réka), Gyetvai Pál István és Sonkoly Ildikó Anna fia Nor­bert Pál, Sztoborán Gábor Béla és Dombvári Kinga leánya Nó­ra, Tulkán Mihály és Dormán Zsuzsanna fia Akps, Borovics Ferenci és Korponai Ilona Er­zsébet leánya Tünde (Dombegy­ház), Jakab Gyula András és Sallai Borbála fia Norbert (Bé­kés), Nagy Ferenc és Lukács Ilona Katalin leánya Éva (Elek), Nagy Sándor és Pénzes Adél leánya Mónika (Biharugra), Tóth Lajos és Zahorán Ildikó leánya Brigitta (Elek), Fazekas László és Petri Ilona fia Tamás (Sarkad), Grósz József és Lő- rincz Éva leánya Éva (Kétegy­háza), Baranyi Mihály és Juhos Katalin fia Gábor (Battonya), Szvitan András és Jurák Anna fia János (Kondoros), Turbucz János és Győri Erzsébet fia Já­nos Richárd (Zsadány), Kosa János és Keresztesi Erika leá­nya Erika (Mezőberény), Kiss János és Erdei Éva Jolán leánya Éva (Mezőberény), Zsidek Ti­bor László és Bánlaki Éva Má­ria fia Tibor (Békéscsaba), Ju­hász Attila és Keresztesi Gizel­la Elvira leánya Noémi (Vész­tő), Laluska Mihály János és Hanzó Mária fia Viktor Ger­gő (Szarvas). Halálesetek : Krattinger Márton (Békéscsa­ba), Pálfi András, Révész Mag­dolna, Szikszai Magdolna, Ros­tás Rudolf (Vésztő), Nánási Gyuláné Kiss Julianna (Körös- ladány), Novák György (Üjsza- lonta), Szabó András (Sarkad- keresztúr), Széli Imréné Dom­bóvári Terézia (Sarkad), Répási Lajos (Almáskamarás), Leelőssy Károlyné Simon Edit (Sarkad), Oláh Istvánné Sramkó Piroska (Mezőkovácsháza), Huszár An- talné Csüllök Róza (Vésztő). hírek MA: ZOLTÄN NAPJA A Nap kél 4.47 — nyugszik 20.46 órakor A Hold kél 23.35 — nyugszik 9.08 órakor ÉVFORDULÓ Száz éve született Anna Ahmatova (1889—1966) szov­jet-orosz költőnő. idűiórAs Továbbra is változékony, az évszakhoz képest hűvös me­gyénk időjárása. Tegnap haj­nalban sokfelé képződött sűrű köd, ami csak a kora délelőtti órákban oszlott fel. Később fel­szakadozott a felhőzet, és a né­hány órás napsütés hatására délután 22, 23 fokot mutattak a hőmérők. Egész nap gyenge, változó irányú szél fújt — kap­tuk a tájékoztatást Zsíros Györgytől, a Békéscsabai Me­teorológiai Állomás ügyeletesé­től. Várható időjárás az ország te­rületére ma estig: nyugaton ele­inte gyengén, majd gyakran erősen felhős lesz az ég, s zá­porok, zivatarok is előfordul­nak. Az ország többi részén változóan felhős idő várható, többórás napsütéssel. Az észak- nyugati szél mérsékelt marad, erős széllökések csak a zivata­ros területeken fordulnak elő. A legalacsontyabb éjszakai hőmér­séklet 11 és 16, a legmagasabb nappali hőmérséklet 21 és 26 fok között alakul. Távolabbi kilátások szombat­tól keddig: szombaton elszórtan még lehetnek záporok. Vasár­naptól sok napsütés lesz, csa­padék nem valószínű. A hét vé­gén az északi szél többször meg­élénkül. A legalacsonyabb éjsza­kai hőmérséklet 11 és 16, a leg­magasabb nappali hőmérséklet eleinte 22 és 27, majd 24 és 29 fok között alakul. Jelentős mennyiségű (legalább napi 5 mm) csapadók az ország te- * rületének 10 százalékán várha­tó. Hírügyeletünk munkanapokon 9-től 19 óráig hívható közvetlenül a 9Q COQ telefonszámon. £OaQ£w Üzenetrögzítőnk ugyanezen a telefojnszámon este 7-től reggel 9 óráig, valamint munkaszüneti napokon mű­ködik. Telexszámunk : 83-312 Ma: a telefonnál: PLESKONICS ANDRÁS Miklós Imre kitüntetése A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa Miklós Im­rének, az Állami Egyház­ügyi Hivatal elnökének eredményes munkássága el­ismeréseként, nyugállomány­ba vonulása alkalmából a Magyar Népköztársaság Ba­bérkoszorúval Ékesített Zász­lórendje kitüntetést adomá­nyozta. A kitüntetést Straub F. Brúnó, az Elnöki Tanács el­nöke csütörtökön adta át. Jelen volt a kitüntetés át­adásánál Katona Imre, az Elnöki Tanács titkára. — BÉKÉSCSABÁN, a Vé- csey utcában építendő ötven garázs társadalmi bizottság által javasolt vevőkijelölési listája megtekinthető a bé­késcsabai városi tanács hir­detőtábláján. Az ezzel kap­csolatos észrevételeket a vá­rosi tanács illetékesei július 5-ig tudják figyelembe ven­ni. A Sportfogadási és Lottó­igazgatóság közlése szerint a 25. játékhéten a következő nyerőszámokat húzták ki: 1, 5, 32, 72, 78

Next

/
Thumbnails
Contents