Békés Megyei Népújság, 1989. június (44. évfolyam, 127-152. szám)

1989-06-17 / 141. szám

INGATLAN Kétszobás, egyedi gázfűtéses, erkélyes, Külich lakótelepi la­kás eladó. Érdeklődni: 24-283, 18 óráig. Békéscsabától 5 kilométerre, kövesúttól 300 méterre, villamo­sított tanya, l hold bekerített területtel., gyümölcsössel, mel­léképületekkel eladó. Érdeklőd­ni: 24-283. 18 óráig. _______ E ladó Szabadkígyós, Lenin út 75. szám alatt, a buszmegálló­nál reprezentatív, központi he­lyen lévő házhely, rajta kis házr- zal. A telek 600 négyszögöl — 2158 négyzetméter — területű, célszerűen megosztható. Érdek­lődni: szerda, csütörtök, pén­tek 18 órától 20 óráig. Békéscsa­ba, Ör utca 3/E II. em. 6. szám. Köteles. Égy hónapja teljesen felújított, kitűnő állapotú, 2 és fél szobás, erkélyes lakás haláleset miatt eladó. Érdeklődni: Gyula, Buda­pest krt. 64 II. em. 7. (17 órá­tól 19-ig.) ___________ Figyelem! Üj. hatszobás, Jcét fürdőszobás magánház nagy te­lekkel, azonnal eladó. Vállalati üdülőnek is alkalmas. Gyula, Szikes Antal u. 11 A. Fürdőtől 200 méterre. Orosháza, Csőszház u. 1. számú ház eladó és ZP frsz. Wartburg. Érdeklődni : a helyszínen. Két családnak is alkalmas csalá­di ház eladó, Orosháza, Ady E. u. 13. Telefon: 12-994. Gyula, Kiss János utca 11 A (Krinolin) kétszobás, összkom­fortos, gázfűtéses, kertes ház a fürdő közelében eladó. Gyula, Láncház utca 4. szám alatt háromszobás, gázfűtéses, összkomfortos, kertes családi ház garázzsal, tetőtér-beépítési lehetőséggel, fűthető, 50 négy­zetméteres melléképülettel el­adó. Érdeklődni: naponta 15 óra után, szombat, vasárnap egész nap, a helyszínen lehet. Garázs kiadó Békéscsabán, a Tolnai utcában. Érdeklődni : Bé­késcsaba, Kulich Gyula-1 p 27. A III 11. Ötlakásos társasházban két csa­lád részére is alkalmas házi ész eladó. Érdeklődni: 17 óra után, telefon: 25-132. Fényesen zártkert és egy US-es Trabant eladó. Érdeklődni: 22- 370. Gyula, Budrió ltp. 16. fszt. 1. sz., 3 szobás lakás eladó. Érdek­lődni: Gyula, Kossuth utca 18. Kovács. 500 négyszögöl közművesített kert a Veszély csárdával szem­ben, megosztva is, eladó. Békés­csaba, Fényes 1274. Telefon: 25- 511. Kétszobás, konyhás, fürdőszo­bás ház, gazdasági épületekkel, 550 négyszögöl kerttel, gyü­mölcsfákkal, a Veszély csárdá­val szemben eladó. Érdeklődni: a helyszínen, Békéscsaba, Fé­nyes 1274. Telefon: 25-511. Garzonlakást vásárolnék Békés­csabán. Ajánlatokat: a 26-984-es telefonon kérek. Egyszobás, konyhás, udvari la­kás, mellékhelyiségekkel eladó. Gázfűtés, vízvezeték van. Ér­deklődni: Békéscsaba, Hajnal u. 13. Naponta: 8.30—11.15-ig, dél­után: 13—16.30-ig. Békéscsaba, Gábor Áron út 5. IV. 13. sz. 52 négyzetméteres, összkomfortos lakas sürgősen eladó. Irányár: 14 500 Ft négy­zetméter. Érdeklődni: a helyszí­nen, szombaton és vasárnap 10 —16 óráig. Gyomaendrőd, Tanács u. 10. sz. alatti családi ház eladó. Érdek­lődni: fenti címen. Doboz, Papholt u. 39. sz., 1429 négyzetméteres telek eladó. 70 Ft négyzetméter. Érdeklődni : le­vélben vagy személyesen, Szabó Károly, Kötegyán, Kossuth u. 121. Kétszobás, összkomfortos, gáz- központifütéses ház eladó. Bé­kés, Petőfi utca 66. szám. Békéscsaba, ör utcai, első eme­leti, kétszobás lakás, tehermen­tesen eladó. Érdeklődni: kedd­től péntekig, a 41-656-os teieio- non. з, 5 szobás, távfűtéses, 78 négy­zetméteres, társasházi la^ás el­adó. Debrecen, Szabó I. alt'o. tér 4. 111,11. Telefon: 29-447. Cserkeszőlőn 600 négyszögöl szőlő, gyümölcsös eladó, 44-es út melletti. Érdeklődni: Békés­csaba, Knézich u. 15., szombat, vasárnap. Kétszobás, ebédlős, összkomfor­tos lakás eladó vagy elcserélhe­tő kertes házra. Gyula, Komjáth A. u. 7. 1/5. 18 óra után. Üdülő sürgősen eladó. Gyula, Városerdő, Hold u. 17. Érdek­lődni: Gyula, Vadaskert u. 9. Mezőberényben 59 négyzetméte­res, kétszobás, tehermentes öröklakás júliusi költözéssel el­adó. Érdeklődni: napközben. Hősök u. 6. B lh. III. em. 7. Te­lefon: 51-177, Molnár. Békéscsabán, Jókai u. 29. szá­mú ház eladó. Társasház építé­sére alkalmas. Gyula, Törökzugi sor 13. III. 12. alatti kétszobás, erkélyes lakás kp. + OTP-vel eladó. Érdeklőd­ni: 18 óra után. _________________ Ú jkígyós, Hosszú u. 67/1. alatti, 400 négyszögöl építési telek el­adó. Érdeklődni: a helyszínen, bármikor. Dévaványa, Hajós u. 12. alatti, kétszobás, fürdőszobás, családi ház eladó. Érdeklődni: Hajnal и. 10. alatt.______________________ T anya eladó. Víz, villany van. Kétsoprony, T. 507. Érdeklődni: 17 óra után. Orosházán 2 + fél szobás lakás eladó, kp. -f- OTP-vel. Érdek­lődni: Rákóczi u. 2. VIII'48. 17 órától. Városközpontban 3 szobás örök­lakás eladó. Érdeklődni: a 22- 116-os telefonszámon. ___________ K amut, Petőfi u. 85 2. szám alatti emeletes, gázfűtéses ház sok gazdasági épülettel, bolthe­lyiséggel, raktárakkal, 12 000 Ft négyzetméteres áron eladó. Érdeklődni: délelőtt 10-ig és es­te 8 órától. Kétszoba-hallos lakás kp. OTP-átváilalással sürgősen el­adó. Békéscsaba, Millennium 12. ív. 15._____________________________ Félkész ház eladó Szabadkígyó­son. Érdeklődni : Békéscsaba, Bajza u. 9. 16 órától. Eladó a Lencsési úti lakótele­pen első emeleti, egyedi gázfű­téses, másfél szobás lakás. Irányár: 700 000 Ft. Ajánlatokat: „Készpénz” jeligére a békéscsa­bai lapkiadóba. ____________ E ladó a 44-es főút mellett ve­gyesbolt, italbolt, lakóépületnek vagy műhelynek is alkalmas. Ér­deklődni : Kétsoprony, Tanya 317., hét végén egész nap. Eladó jó állapotban lévő tanya, gazdasági épületekkel, jószág­tartásra (liba, csirke, sertés), raktározásra is alkalmas. Ér­deklődni: Kétsoprony, Tanya 317., hét végén egész nap. __ Orosházán, Eszperantó u. 4. alat­ti háromszobás, ebédlős ház sürgősen eladó. Érdeklődni: Bu­dapest, 732-069-es telefonon, 18 órától, vagy helyben, dr. Kör­mendinél. Csorváson összkomfortos csalá­di ház eladó, vagy fele kiadó. Érdeklődni: Csorvás, Szántó K. János u. 7. szám alatt, minden­nap 17 óra után. Üzlethelyiséget bérelnék a vá­rosközpontban. Ajánlatokat: „Csak telefonnal” jeligére a bé­késcsabai lapkiadóba. Gyula, Ince pápa u. 15 A számú ház eladó, vagy bérlakásra el­cserélhető. Két és fél szobás, bútorozatlan lakás kiadó. Gyula, Törökzugi sor 10. IV. em. 13. Érdeklődni: vasárnap 9-től 12-ig. _______ O rosháza, Szív utca 6. számú, gázfűtéses családi ház beköltöz­hetően eladó. Érdeklődni : min­dennap. _________________________ G yula, Galamb u. 36. szám alat­ti, 314 négyzetméter építési te­lek fél házzal, egy lakásépítési előtervvel eladó. Irányár: 450 000 Ft. Érdeklődni: a helyszínen, szombat, vasárnap 16-tól 18-ig. Más napokon Gyula, Ilosvai u. 11. alatt. ____________ K ét család részére is megfelelő új kertes családi ház, nagy melléképülettel eladó, Gádoros, Marx Károly u. 20. alatt. Kétszobás, központi fűtéses házrész eladó. Békéscsaba, Jósi­ka utca 75. __ M cdgyesegyháza, Arany J. utca 11/A számú ház eladó, gazdál­kodásra alkalmas. _______ E ladnám vagy elcserélném bé­késcsabaira újkígyósi családi házamat, 600 négyszögöl telek, állattartásra alkalmas mellék- épületekkel. Ajánlatokat: „őszi beköltözés” jeligére a békéscsa­bai hirdetőbe. ______ H áz eladó. Békés, Táncsics utca 88. Érdeklődni : mindennap 18 óra után, hét végén egész nap. Szanálás alól feloldva, tovább­építésre alkalmas udvari ház­rész garázzsal együtt eladó, Bé­késcsaba, Mednyánszki utca 20. alatt. Érdeklődni: mindennap 12—18 óráig. Máténál. Üdülőtelek Szanazug gyulai ol­dalán a parthoz közel eladó. Ér­deklődni: Gyula, Galamb utca 7. Békéscsabán kétszobás, össz­komfortos lakás eladó. „Millen­nium” jeligére a békéscsabai hirdetőbe. _______________ Ö sszkomfortos családi ház el­adó. Békéscsaba, Kassai út 49. Zártkert építési .anyaggal, fú­róit kúttal, Szanazug gyulai ol­dalán eladó. Érdeklődni: a 22­607-es telefonon, este1__________ K ákafoki holtágnál 412 négyzet- méter vízparti telek eladó. Ér­deklődni: Békéscsaba, Madách u. 36. Telefon: 23-560. Hétköznap 18 órától. Vésztő, Bartók B. u. 34. sz. új ház, két család részére is alkal­mas, eladó. Ipari áram van. Békés, Kossuth u. 23. A 1/13. sz. alatti lakás eladó, kp. + OTP-átvállalással. . ___________ E ladó 2 és fél szobás lakás + garázs, Békéscsaba, Lencsési út 46. II. 7. Telefon : 39-169._______ E gy ; 2 fél szobás, nagy kony­hás lakás eladó, Békéscsaba, Kőris u. 2. I. em. 2. Érdeklődni: 17 óra után. ________________ Kondoros, Táncsics u. 4. szám alatti ház eladó.___________ Ú jkígyóson 4 szobás, tetőtér-be- építéses családi ház eladó. Ér­deklődni: Újkígyós, Béke u. 12. Két és fél szobás, erkélyes la­kás eladó, készpénzért, vagy OTP-átvállalással. Békéscsaba, Lencsési út 50. II. em1I_______ B ékéscsabán a belvárosban kész varróműhely kiadó. Cím: „Ud­var” jeligén a lapkiadóban. Két család részére is alkalmas kertes ház eladó. Békéscsaba V. kér., Bessenyei u. 62. alatt. Hajdúszoboszlón 1/12 használati jogú nyaraló eladó. Érdeklődni: 5725 Kötegyán, Táncsics utca 22. sz. (Nagy Lajosné.) Telefon: (66) 56-122, 56-169. _________________ E ladó Békéscsaba, Jókai u. 54. szám alatti ház fele része (ud­vari rész). Érdeklődni: Zöldfa u. 27/A, vagy Kulich-ltp. 22. C 115._____________________________ L akóház Eleken eladó. 3 szoba, konyha, fürdőszoba, kamra, melléképületek, 480 négyszögöl telekkel. Érdeklődni:: Ujháziné, Debrecen, Andalházy u. 4. Te­lefon: 20-239._______________________ Kétszobás lakás eladó. Békés­csaba, Vécsey u. 1. III. 11. Tele­fon : 25-394. Komfortos udvari fél ház eladó. Másfél szoba, konyha, tusoló, kamra, melléképületek, 150 négyszögöl porta. Békéscsaba, Gyöngyösi u. 83. _____________ Z ártkert eladó Kenderföldön, kövesút mellett. Víz, villany van. Érdeklődni: Békéscsaba, Mátyás király utca 94. Dombegyház központjában össz­komfortos, gázfűtéses, családi ház kerttel eladó. Érdeklődni: Sándor Margit, Kevermes, Fel- szabadulás u. 6. 5744. Két és fél szobás, 60 négyzetmé­teres, egyedi gázos lakás kész­pénzért sürgősen eladó. Érdek­lődni: 17 óra után lehet, 22-540. Cím: Békéscsaba, Tanácsköztár­saság út 50. A II. 15. Békéscsaba, Máriássy u. 68. sz. alatt háromszobás családi ház -f- autószerelő-műhely eladó. Kétszobás, összkomfortos csa­ládi ház eladó. Telekgerendás, Munkás utca 16. sz. Érdeklődni: szombat, vasárnap egész nap, hétköznap 17 óra után. Gyomaendrődön, Martos Flóra u. 3. szám alatti (Kántorkert) ház eladó. Érdeklődni: Marti­nák István, Gyomaendrőd, Sza­bó Ervin u. 3. szám alatt. Eladó egy négyszobás lakás, Bé­kési út 8. szám alatt. Megte­kinthető mindennap 17—18 óra között. Két család részére al­kalmas, és egy gazdálkodásra alkalmas tanya, Nagyrét 1478. Érdeklődni: Békéscsaba, Békési út 8. Garázs eladó, nagyméretű, a Haán Lajos téren, lakások alatt. Ajánlatokat: „Ármegjelöléssel” jeligére a békéscsabai lapkiadó­ba. Ház eladó, Békéscsaba, Lipták A. u. 22. Érdeklődni: szombat, vasárnap 9^16 óráig. Kétszobás, kertes ház eladó. Bé­késcsaba, Gyulai út 49. Érdek­lődni: szombat, vasárnap dél­előtt 10—12 között. Főútvonalon nagy forgalmú sö­röző büfé betegség miatt eladó. Érdeklődni : Mezőkovácsháza, Árpád u. 48. Kertes családi ház eladó, Békés­csaba, Mátyás király u. 6. Szanazugi nyaraló igényesnek eladó. Érdeklődni: (66) 23-548-as telefonon, délután 5-től. ______ K étszobás lakás -f garázs eladó. Érdeklődni: Kovács András, Me- zőberény, Puskin u. 2—4. II. 1. CENTRUM HÉTFŐ 30 százalék engedménnyel NDK BŰTORVÁSZON, BORDÜRÖS LEPEDŐVÁSZON, NŐI pALŐING, KÖNTÖS, BAKFIS- ÉS NŐI RUHA, EGYES PORCELÄN- ÉS ÜVEGÁRU. 30 SZÁZALÉKOS ENGEDMÉNNYEL * * C H ;TTj M BÉKÉSCSABAI ÁRUHÁZ Mezőmegyer, Harang utca 2. sz. ház eladó. Gáz, víz bevezetve, szép gyümölcsös. Érdeklődni : vasárnap a helyszínen, más na­pokon 12 órától a 21-065-ös te­lefonon, Békéscsabán. Kétszobás, 55 négyzetméteres, összkomfortos, OTP-s lakás kp. •+- OTP-átvállalással eladó. Bé­késcsaba, Fövenyes u. 12. IV. em. 14. Érdeklődni: a helyszí­nen, vagy a Lencsési lakótelepi piactéren lévő lángossütőben egész napj________________________ K étszobás, kertes, összkomfor­tos családi ház eladó. Gerla, Va­dász u. 10. Érdeklődni: 17 órá­tól, »hét végén egész nap. JÁRMŰ NYSA 522, 1991. szeptemberig ér­vényes műszakival, 500-as sza­lagfűrész, 200 db gombaállvány eladó. Újkígyós, Hosszú u. 101,1. TZ—4K kistraktor eladó. Szarvas, II. kér. 64. ____________ 2 107-es (1500-as) Lada személy- gépkocsi 0 kilométerrel eladó, ugyanott utánfutó műszakilag levizsgáztatva eladó. Megtekint­hető: Battonya, Lenin út 67/A, Lipován Mihály lakásán._________ F éléves Trabant Hycomat, 2300 kilométerrel, kizárólag igényjo­gosultnak eladó. Mezőberény, Vadász utca 2. (66) 51-292. Szé- kelyné. PO frsz. 126-os Polski, 2 éves műszakival eladó. Érdeklődni: Telekgerendás, Tanya 503. (Vas­útállomással szemben.) Mazda 626-os, 5 éves, 1600 köb­centiméteres, automata váltós, eladó. Békés, Zrínyi u. 40S ETZ 250, áron alul eladó. Bé­késcsaba, Székely Mihály u. 28. Eladó egyéves Lada Niva. Ér­deklődni: Gyomaendrőd, Achim út 1. szám alatt, 18 órától. 5 mázsa teherbírású, 160 X 220- as utánfutó eladó. Békéscsaba, Esze Tamás u. 17. Ház és Terra traktor utánfutó­val, ekével eladó. Békéscsaba, Kisfaludy u. 15. ______________ UD-s 1200-as Zsiguli, friss mű­szakival, jó állapotban, és UD-s 601-es Trabant műszakival el­adó. Bármilyen csere érdekel. Érdeklődni: Vésztő, Jósika u. 17. Metáizöld Lada 1200-as eladó. Irányár: 98 000 Ft. Kondoros, Bem u. 12. Telefon: (67) 38-271. MTZ—50-es eladó. Érdeklődni lehet: Körösladány, Hunyadi u. 1/1. alatt._______________________ Hatéves, jó állapotban lévő IZS Furgon eladó. Békéscsaba, Tölgyfa u. 11. fszt. 1. Jó állapotban lévő DC-s Trabant eladó .Orosháza, Rákóczi u. 4. IV. 21 . 7 hónapos, meggypiros Dacia TX 3000 kilométerrel eladó. Te­lefon: 62-311. ___________ L ada Combi, évjáratmódosított, eladó. Békéscsaba, Ságvári u. 38.__________ _____ _ Y AMAHA XJ 400-as motorke­rékpár megkímélt állapotban el­adó. Békéscsaba, Árpád sor 50. ZY frsz. Zsiguli 1200-as eladó. Gyulavári, Vasút u. 17.A. Kitűnő állapotban lévő Simson Star, 353-as Wartburg egyben vagy alkatrészenként eladó. Csorvás, Gárdonyi u. 23. Extra—250-es ETZ megkímélt állapotban igényesnek eladó. Székkutas, IV. kér. 166. Érdek­lődni 9—16 óráig. Kovács Sámu­el. ZU frsz. Trabant Combi sze­mélygépkocsi eladó. Békéscsa­ba, Máriássy u. 20. Eladó háromszög rendszámú, nagy fülkés MTZ—82-es, 5 éves műszakival, MBP—65-ös pótko­csi, háromszög rendszámmal. Tóth Zoltán, Kiskunfélegyháza IX. kér., 326. alatt. (Majsai út.) Vennék újszerű állapotban Tévő, T-s rendszámú 1600-as Ladát. Cím: Banuta László, Mezőbe­rény, Árpád út 15. szám. 5650. 1300-as, 5 sebességes, 0 kilomé­teres Opel eladó. (60) 11-404, esti órákban. _______ S koda Í20 L (KC-s) sürgősen el­adó. Telefon : (66) 26-386. Eladó háromszög rendszámú MTZ—80-as, friss műszakival, 220 köbcentis talajmaró, há­romszög rendszámú terepes Ro- bur. Dinnyés Imre, Kiskunfél­egyháza VII. kér., Csányi út 19. alatt. _ _____ ___ L ada 1300 S kitűnő állapotban, még nincs négyéves, eladó. Ér­deklődni: telefon (66) 22-725. ZB és IL frsz. Zsiguli, megkí­mélt állapotban, olcsón eladó. Vésztő, Szőlőskert 13. Lada 2104 Combi, 0 kilométeres, eladó. 17—19 óráig, 39-851. PN-es Dacia eladó. Újkígyós, Apponyi u. 9 1. alatt. Eladó l db MTZ 50-es. jó álla- potbarf, műszakival. Érdeklőd­ni: Békéscsaba, Gerla, Tanya 2024. (Nagy Dániel.) Wartburg sürgősen eladó. Ka­mut, Arany J. u. 21. _____ F riss vizsgával, kifogástalan ál­lapotban Renault 16 eladó, igé­nyesnek. Érdeklődni: esténként és szombat, vásárnap, Csorvás, Gárdonyi u. 11. alatt. Alfa Rómeó Alfasud 1500 köb­centiméteres eladó. Ajánlatokat: „Sürgős” jeligére a békéscsabai lapkiadóba. _________ U K 128-as Torinói Fiat eladó. Vésztő, Kossuth u. 72.' II. 7. 3 éves 120 L-es Skoda, extrák­kal eladó. Békéscsaba, Dózsa Gy. út 27. Kliment. ______ 1 db Zsiguli 2105-ös üres ka­rosszéria felújított, és 1 db 1200- as karosszéria eladó. Érdeklőd­ni telefonon: 61-928, Gyula. 2107-es, élénkpiros, 1,5 éves La­da igényesnek .eladó. Békéscsa­ba, Ságvári u. 13. Eladó DZ frsz. Trabant Combi, 20 000 kilométerrel. Érdeklődni: Békéscsaba, 23-047. _____________ E ladó 1 db felújított állapotban lévő vizsgáztatott MTZ—50-es, 1 db 3,5 tonnás háromszögre vizs­gáztatott pótkocsival, 1 db 3 fe­jes eke. Érdeklődni: Sarkadke- resztúr, Rákóczi út 28. 0, vagy 1,5 éves Trabant extrák­kal eladó. Gyula, Szélső u. 7. (Kemping.) SZOLGÁLTATÁS Termelőszövetkezetek, magán- személyek! Kisbálázást válla­lok. Kaszaper, Szövetkezet köz 10. _______ R edőnyakció! Mini tokos re­dőny, reluxa I0"0-os árkedvez­ménnyel megrendelhető. Szabó Miklós, Szarvas, Jókai u. 36., te­lefon : (67) 13-827. REDÖNYAKCIÖ! Mini tokos re­dőny, reluxa 15%-os árkedvez­ménnyel azonnal megrendelhe­tő október 31-ig. Újkígyós, Bé­ke u. 5. szám. EGYÉB Malacok eladók. Békéscsaba, Egység u. 114. alatt. Jó állapotban lévő pianínót ven­nék. Ajánlatokat: a 27-242-es te­lefonon kérek. __ ________ T rágyagiliszta eladó, OTP-vel. Szentetornya, Szabadság u. 25. Árvái István. ________ B iohumuszt előállító trágyagi­liszta eladó. Szentetornya, Kiss Ernő u. 10. _____________________ 5 mázsáig mérő mérleg eladó. Cím: Békéscsaba V. kér., Rad­nóti utca 32. Szalagfűrészt vennék, használ­tat is. Ármegjelöléssel. Nagy István, Nagybánhegyes, Rózsa F. út 43. _________________________ G yönyörű angol szetter kisku­tyák oltva, tetoválva, törzs­könyvvel eladók. Szabadkígyós, Kastély utca 2.___________________ Akác lamella, parketta (padló­fűtéshez) 55 négyzetméter és tölgyfa szegélyléc, 70 folyómé­ter, eladó. Békéscsaba, Ho- ránszky u. 10. Érdeklődni : egész nap. ______________________________ E ladó 30 db Balogh méretű kap­tár. Érdeklődni lehet: Pintér András, Gyomaendrőd, Hősök útja 27. Törzskönyvezett, alapidomított magyár vizsla szuka eladó. Vésztő, Szőlőskert u. 1._________ E ladó biliárdasztal, keltetőgé­pek, fagylalttégelyek, Lada-gu- miabroncsok, kályhák. Békés­csaba, Nagyrét 1452 1. (Béke­kert, 2. dűlő.) Dalmata kiskutyák olcsón el­adók Békéscsaba, Orosházi út 69._______________________________ E lőnevelt kacsa, 3 hetes, kapha­tó. Medgyesegyháza, Rákóczi u. 8. Kuvasz kiskutyák eladók. Jamb- rik Imre, Kamut, Tanya 249. Kék róka tenyészállatok el­adók. Szerttetornya, Nagy Sán­dor u: 4. ___________ I ker sport gyermekkocsit ven­nék. Telefon : 22-331. (Békéscsa­ba.) ___________________________ I TT Digivizion Hi-Fi sztereó nagyképernyős színes televízió eladó. Érdeklődni: a 61-826-os telefonon. Köszönetnyilvánítás Fájdalomtól megtört szívvel mondunk köszö­netét mindazoknak a ro­konoknak, szomszédok­nak, barátoknak, ismerő­söknek, munkatársak­nak, akik szeretett fér­jem, édesapánk, gyerme­kem, testvérünk, sógo­runk, keresztapánk, ve- jem, Popol Gábor temetésén megjelentek, fájdalmunkban osztoztak. Külön köszönetét mon­dunk a Bage, a SZÜV, a Tszker dolgozóinak és a 3. sz. általános iskola ta­nárainak és diákjainak. A gyászoló család Köszönetnyilvánítás Köszönetét mondunk mindazoknak, akik özv. Tar Istvánná szül. Bállá Mária temetésén megjelentek, utolsó útjára elkísérték, a szeretet virágait sírjá­ra elhelyezték és gyá­szunkban osztoztak. Gyászoló lánya, veje, unokája Gyula, 1989. május hó. Fajtagyőztes szülőktől ír* szet­ter kiskutyák eladók. Békés, Is­kola u. 5.1. Mátra gázbeton építkezés elma­radása miatt sürgősen eladó. Elszállítva 1200 db. Békéscsaba, Árpád sor 132. Építkezéshez daru eladó. Érdek­lődni: Békéscsaba, Pongrácz u. 33., vagy Jókai u. 26. Matematikából és fizikából vizs­gára felkészítést és korrepetá­lást vállalok. Telefon: 23-065. Félidős előhasú hasas kocák el­adók. Békés III. kér., Jámbor út 6. Nagyobb mennyiségű földimo­gyoró eladó, 60 Ft kg. Békés­csaba, Rózsa Ferenc u. 30. alatt. Humusztermelő biogiliszta szer­ződéssel (1 Ft db. egy állomány 200 000 db) eladó készpénzért. OTP is igénybe vehető. A hu­muszt 5 évig visszavásárolja a szövetkezet. A giliszta továbbér­tékesítése nincs korlátozva. Biz­tos befektetés, biztos nyereség. Érdeklődni: Horváth Béla, Ba­lassagyarmat, Jószív út 41. Te­lefon: 84-94, 82-13. ___________ V attacukor-készítő gép eladó. Mezőberény, Népköztársaság u. 2. III. em. 33. Asztalosipari gépek eladók. Ér­deklődni: 16 órától, Gyula, Szt. István u. 67 A. Eltartási szerződést kötnék idős nénivel vagy bácsival. Ajánla­tokat: „Lakás szükséges” jel­igére a békéscsabai lapkiadóba. Csepel il-es ipari varrógép há­romfázisú motorral, üzemképes állapotban eladó. Érdeklődni : az esti órákban. Mezőberény, Kali- nyin utca 21. Márkás pianínó eladó. Érdek­lődni: a 39-091-es vagy a 39-922- es telefonszámon. Vállalkozók, figyelem! Eladó mezőgazdasági tevékenységnek számító, gazdaságosan tenyészt­hető sarki róka. Kezdőknek tar­tástechnológiát ingyenesen biz­tosítok. A ketrecbeszerzéshez segítséget nyújtok. Érdeklődni: dr. Muntyán János állatorvos. 5900 Orosháza, Virágos dűlő 40. Telefon: (68) 12-944 (napközben). Telephelyen: Kétsoprony, Ta­nya 164. 17 óra után. ITT 63 centiméter képátlójú szepresarkított, távirányítós te­levízió. HITACHI FT—1 rádió, HITACHI HA—2 100 W-os erősí­tő áron alul eladó. Telefon: 19 után, 24-986. Humuszgiliszta eladó. Visszavá­sárlás magas áron, minimum 5 évig, OTP-hitel is igénybe ve­hető. Tiszai Lajos, Nagyrábé, Dózsa u. 19. „Kényelem” ülőgarnitúra eladó. Békéscsaba, Sebes György utca 10. __ L ibatömő felszerelés eladó. Bé­kés IV. kér., Kecskeméti u. 47. PANASONIC M7-es VHS KAM­KORDER, garanciális, eladó. Gyula, Pósteleki u. 32. 1/4. MF-70-es fűkasza, jó műszaki állapotban, tartozékokkal, eladó. Békés, Kispince út 69. Előnevelt csirke eladó. Békés­csaba, Jókai u. 40. _________ 1 8 hónapos, törzskönyvezett ma­gyar, nagy fehér tenyészkan el­adó. Érdeklődni: szombat, va­sárnap, Békéscsaba, Kisrét 62. Eladó 1 db Simplex Combi szén­gázüzemű kazán, 1 db 10 tagos alumínium radiátor, ÁFA nél­kül. Továbbá 1 db Hajdú mosó­gép és 1 db Babetta kismotor. Érdeklődni : a 39-002-es telefo­non. _______________ 9 hónapos fajtiszta németjuhász kutya eladó. Gyula, Kiss Ernő u. 11. (Malomnál.) Honda teljes felszereléssel el­adó. Békés V. kerület, Zsinór u. 2. sz. ______ _____ 2 nehéz hasas üsző eladó. Sar­kad, Bánáth u. 9.__________ H asznált szörf, kezdőknek, ol­csón eladó. Telefon : 25-633. Délelőtti elfoglaltsággal járó há­zi munkára keresek megbízha­tó segítséget. „Tisztaság” jel­igére a gyulai hirdetőbe. Üzletkötőt keresek, „Gépkocsi szükséges” jeligére a gyulai hir­detőbe. ____________ 10 0 mázsa csöves kukorica el­adó. Sarkad, Széles u. 15. GYÁSZHÍR Mély fájdalommal tu­datjuk, hogy UHRIN ISTVÁN 45 éves korában elhunyt. Temetése június 19-én 13 órakor lesz a békéscsabai Szarvasi úti temetőben. A gyászoló család Köszönetnyilvánítás Ezúton mondunk köszö­netét mindazoknak, akik drága elhunytunk, KENDRA MIHÁLY sírjára koszorút, virágot helyeztek. részvétüket nyilvánították, végtisztes­ségén megjelentek. A gyászoló család Békéscsaba, 1989. június Köszönetnyilvánítás Megköszönjük mind­azok őszinte együttérzé­sét, akik drága halottun­kat, MENGYAN PALNÉ szül. Szák Máriát utolsó útjára elkísérték, sírjára a kegyelet virá­gát elhelyezték, fájdal­munkat enyhíteni igye­keztek. A gyászoló család Békéscsaba, 1989. június MUNKAALKALOM A RUTEX Textilruházati Ipari Szövetkezet, Békéscsaba, azon­nali belépéssel felvételre keres: kötő szakmunkást és betanított munkást, valamint anyagmoz­gatókat. Érdeklődni: Békéscsa­ba, Csorvási út 15. Telefon : 28- 844. Az 1. sz. ÉPFU békéscsabai ki- rendeltsége felvételre keres: E kategóriával rendelkező gépko­csivezetőt és rakodó dolgozót. Jelentkezni: 1. sz. ÈPFU, Bé­késcsaba, Szerdahelyi u. *i. Acs György kirendeltségvcz^t jívd. Az Országos Keresk *dclnii és Hitelbank Rt. békéscsabai bank­szerve, Békéscsaoa, Bartók Bé­la út 2., érettségivel, gyors- es gépírói végzettseggel, titkárnői képzettséggel titkárnőt, vala­mint érettségivel rendelkező gyors- és gépírót keres felv< fel­re. Fizetés megegyezés szerint. Az UNIOR Univerzális Szolgál­tató Ipari ' Szövetkezet, Oroshá­za, Táncsics M. u. 34. (telefon : 12-655 27) lakossági szolgáltatá­sainak bővítéséhez fő- és mel­lékfoglalkozásban átalánydíjas (gebines) dolgozókat keres: asz­talos, kárpitos; autó-, motorsze­relő; karosszérialakatos, laka­tos, esztergályos, háztartásigép-, rtv-szerelő; víz-, gáz-, közpon­tifűtés-szerelő; kőműves, műkö­ves, festő; burkoló, üveges, te­herfuvarozó és egyéb lakossági szolgáltató szakmákban. A DÉMÁSZ orosházi kirendelt­sége felvételre keres: villamos- mérnököt, üzemmérnököt, tech­nikust. Jelentkezni lehet: Oros­háza, Október 6. u. 24. alatt. A gyomaendrődi Viharsarok Ha­lászati Termelőszövetkezet fel­vételre keres felsőfokú szakmai végzettséggel rendelkező szám­viteli csoportvezetőt, belső el­lenőrt, valamint középfokú vég­zettségű társadalombiztosítási ügyintézőt. Jelentkezni lehet a személyzeti vezetőnél, Kossuth u. 27. szám alatt. A GMV Körzeti Üzeme, Oroshá­za, felvételre keres: 1 lakatost, 1 villanyszerelőt, 3 férfi fizikai dolgozót. Jelentkezni lehet az orosházi tárháznál. A Szent-Györgyi Albert Orvos- tudományi Egyetem Anaesthe- siológiai és Intenzív Terápiás Intézete az új klinikai tömbbe okleveles ápolónőket és anesz­teziológus szakasszisztenseket, valamint takarítónőket keres felvételre. Jelentkezni lehet: a sebészeti klinika épületében, a II. emeleti intenzív osztályon Nagy Jánosné főnővérnél. Le­vélcím: 6720 Szeged, Pécsi u. 4. Telefon: (62) 11-422 24-es mellék. A Körösi Állami Gazdaság fel­vételre keres jogi egyetemi vég­zettségű, főállású jogi előadót vagy jogtanácsost 1989. szeptem­ber 1-jei belépéssel, megegye­zés szerinti bérezéssel. Felve­szünk továbbá: üzemgazdász munkakörbe pénzügyi-számvite­li főiskolát végzett pályakezdőt; érettségizett, középfokú német nyelvvizsgával rendelkező fia­talt, ügyintézői munkakörbe. Je­lentkezni a személyzeti osztá­lyon lehet (Gyomaendrőd, Kos­suth u. 18. szám). A Haladás Mezőgazdasági Ter­melőszövetkezet, Medgyesegy­háza, felvételre keres üzemgaz­dászt, gyakorlattal, felsőfokú végzettséggel. Érdeklődni lehet személyesen: Simó László ter­melőszövetkezeti elnöknél, vagy írásban : Haladás Mezőgazdasági Termelőszövetkezet, Medgyes­egyháza, Dózsa u. 26. A Békéscsabai Konzervgyár gya­korlattal és országos érvényű jogosítvánnval rendelkező tar­goncavezetőket vesz fel. Jelent­kezni a felvételi irodán lehet. A Kereskedelmi és Vendéglátó­ipari Szakmunkásképző Iskola azonnali belépéssel takarítónőt vesz fel. Jelentkezés: Békéscsa­ba, Gyulai út 32. A Békéscsaba és Vidéke ÁFÉSZ 60. számú nagykereskedelmi részlege, Békéscsaba, Dózsa György út 21., telefon: 26-594, felvételre keres kereskedelem­ben jártas raktári dolgozót. Bé­rezés megegyezés szerint.

Next

/
Thumbnails
Contents