Békés Megyei Népújság, 1989. május (44. évfolyam, 101-126. szám)
1989-05-08 / 106. szám
1989. május 8., hétfő SZERKESSZEN VELÜNK! Tovább nem késlekedhetünk! Cselényi István és felesége, Viczián Judit 1939. április 16-án kötött házasságot. A napokban megünnepelték házasságkötésük fél évszázados évfordulóját. Az eseményre a békéscsabai, erzsébethelyi római katolikus templomban került sor. A családi ünnepségükön két lányuk, egy fiúk, nyolc unokájuk és egy dédunokájuk volt jelen Amatőr színjátszók Vernariból Az Orosházi Darvas Társaság 1989. március 20-1 közgyűlésén határozatot hozott, hogy Orosháza város állítson emléktáblát az 1848/49. szabadságharcban elesett orosházi honvédeknek, továbbá a másodjk világháborúban elesettek emlékét ápolóan egy emlékmű Még most sem tudom elhinni, ami velünk megesett, pedig már azóta aludtunk is rá. Az történt ugyanis, hogy munkahelyi alkalmassági vizsgálaton kellett megjelennünk a békéscsabai MÁV-ál- lomás épületében levő üzemorvosi rendelőben, dr. Molnár Mária üzemorvos előtt. Tévedés ne essék, előrebocsátom, hogy a dobos kollégámmal együtt engem, mint zongoristát, zenészként alkalmaztak volna a békéscsabai vasútállomás épületében levő étteremben. Előzőleg már mindent megbeszéltünk a Szolnokról leutazó igazgatónővel és az üzletvezetővel. Csupán azt kérték, hogy az egészségügyi könyvünket hozzuk magunkkal, természetesen friss vizsgálati eredményekkel. Ezt mi magunkkal is vittük az üzletvezetőtől kapott kartonokkal együtt, felkeresve az említett üzemorvosi rendelőt. S ekkor jött a meghökkenés, „Szabály az szabály” jelszóval, bár ilyen szabályokat nemigen tapasztaltam az eddigi, körülbelül 25 éves zenészkedésem alatt. Ebből a felállításával adózzon. Határozatunkat eljuttatjuk a városi tanács vb-nek. Az MSZMP városi bizottsága 1989. április 13-i ülése hasonló határozatot hozott. Reméljük, hogy Orosháza más szervezetei, intézményei hasonló értelmű felterjesztéssel élnek, vagy csatlakoz25 évből 19-et már úgy dolgoztam, mint cukorbeteg, majd társult hozzá a szívbetegségem is, ami miatt 1986- ban sikeres szívműtétem volt. Nos, az üzemorvosi rendelőben kiderültek ezek a fránya nyavalyák. Egyrészt az én bejelentésem, másrészt a balatonfüredi szívkórház tavalyi zárójelentése alapján, amit a doktornőnek bemutattam. Ezután olyan hihetetlen dolog történt velünk, amit még most sem tudok felfogni, megérteni meg pláne nem. Az ugyanis, hogy az én 19 éve meglevő és rendben tartott cukorbetegségem miatt a doktornő, mint a MÁV üzemorvosa, I. fokon nem engedélyezi a munkába állásomat. Mint mondta: .......meg lehet fellebbezni II. f okon is Szegeden, de nem tartom valószínűnek, hogy sikerülni fog...” Természetes, hogy ezt a bejelentését némi vita követte, amit ő magas „c”-nek nevezett, és arra hivatkozott, hogy ezt a rendeletet nem ő találta ki, ő csak betartja a szabályokat. nak a kezdeményezéshez. Ha így van, vagy így lesz, az egykori „legnagyobb magyar falu” — ha késve is — pótolja történelmi mulasztását. A javaslat teljesítése ma már nem tűr halasztást. Keller József, a Darvas Társaság elnöke Nos, az egészben az a szomorú, hogy a kollégám, mint dobos, egyedül nem tudja elfoglalni ezt az állást. A másik baj az, hogy az üzletvezetővel és az igazgatónővel kötött szóbeli megállapodás után másik két ajánlatot visszamondtunk, ami most már azóta tárgytalan. Egyszerűen nem tudjuk felfogni, hogy a mi zeneszolgáltatásunkat miképpen befolyásolja az én 19 éve meglevő cukorbetegségem, amit a saját érdekemben rendben tartok, éppen azért, hogy munkát tudjak vállalni, mivel a rokkantsági nyugdíjam csak 3800 forint. Mivel mi nem vonatvezetőnek, menetirányítónak, vagy bakternak lettünk volna alkalmazva, hanem „csak” zenésznek, így feleslegesnek, sőt, nevetségesnek tartom ezt a túlzott szabályozást. Egy üzemorvostól pedig — különösen ebben a megújulásra törekvő világban — több toleranciát, a régi. elavult szabályok. rendeletek rugalmasabb alkalmazását is joggal elvárhatjuk. Talán a mi esetünk felhívja a figyelmet arra, hogy a MÁV-nál is felülvizsgálják a régi, elavult rendeleteket. Mészár Lajos hivatásos zenész. Gyula Két kérdés a Békéscsabai flutófelügyelethez Március 21-én tehertaxi gépkocsimat (SM 81-74) a texameter spirál leólmozása céljából eióje- gyeztettem a Békéscsabai Autó- felügyeletnél. Az előjegyzett idő: április 8-án IS óra volt. Már akkor kifejeztem aggályomat az ablaknál levő férfi dolgozónak a szokatlan, szombati időpont miatt, de ő kioktatott: csak nyugodjak meg; az időpont jó, hisz’ a munkát saját dolgozók végzik gmk-ban. Mivel másodállású taxis vagyok, a folyamatos munkaren- dü vállalatomtól e napra szabadságot vettem ki. Az Autófelügyelet kapujánál 14.30 órától 15.30-lg vártam, de az zárva volt. Ekkor — látva a hiábavaló várakozást — visszatértem a lakhelyemre, Orosházára. Ezek után két kérdésem van, s az újság hasábjain keresztül várom az Autófelügy^let válaszát: 1. Mikor jelentkezhetek a Békéscsabai Autófelügyeletnél újra texamétersplrál-ólmozásra? (A díj előre ki van fizetve!) 2. Kitől és mikor kapok kártérítést az elvesztegetett munkanapomért, a hiába megtett 90 km-es tehertaxis útért? összes költségem kb. 1000 forint. Teljes név és cím a szerkesztőségben Kábeltelevíziós társaság alakult Újkígyóson Az elmúlt év őszén Újkígyóson kábeltelevíziós társaság alakult, mintegy 700 résztvevővel. A társulatba való belépés összege 6 ezer forintba került lakásonként, s ezenkívül a kábelfeszítést a lakosság társadalmi munkában végzi el, míg a műszaki szerelést a békéscsabai Gelka vállalta. Barna Mihály, a társaság vezetőségi tagja elmondta, hogy az a céljuk: minden lakásban kifogástalan minőségben legyen vehető a hazai tévé két műsora, valamint a román és az újvidéki adás. Ezen túlmenően három műholdas adás vétele Is lehetővé válik. A lakosság kérésére havonta helyi műsort is sugároznak a községről, lakóinak életéről. A községi kábelszerelési munkák a közeli napokban kezdődnek, és úgy tervezik, hogy szeptember végéig minden igénylő lakásába bekötik a 7 tévéműsort, valamint az URH rádióműsort továbbító kábelt. Nátor János, Újkígyós Sikeresen szerepelt Békés megyében a Poprád környékén lévő Vernariból érkezett amatőr színjátszócsoport. Szarvason és Pitvaroson vendégszerepeitek, majd Tótkomlóson léptek színre. J. G. Tajovszki: Zensky Zá- kon című egyfelvonásos, népies hangulatú darabját ad- I ták elő, nagy sikerrel. Az együttes az ország északi részén lévő, szintén szlovák nemzetiség lakta településeken is bemutatja műsorát. A kép a darab egyik jellegzetes pillanatát örökíti meg. Pokorádi Ibolya Tótkomlós A szabály az szabály! Miért nincs tej és kenyér? I Öntsünk tiszta vizet a pohárba! Azért írom e sorokat, hogy ha az újságban megjelennek, talán egyes boltvezetők elszégyellik magukat, s nemcsak a pultot támasztanák, hanem gondoskodnának az alapvető élelmiszerek megrendeléséről is. Ugyanis, április S-én 9 óra 30 perckor, Okány községben sem kenyér, sem tej már egyetlen boltban nem volt kapható. Ugyanez fordult elő az ünnepeket megelőző napokon Is. Szombatonként pedig ez rendszeres. Nacsa István Okány Közületek, viszonteladék figyelmébe! Az Univerzál Kereskedelmi Vállalat nagykereskedelmi értékesítő raktártelepe, Békéscsaba, Berényi út 139. szám alatt az alábbi profilok körébe tartozó cikkek széles választékával várja kedves vásárlóit: — vas-műszaki cikkek — háztartási-vegyi áruk — lakástextil, méteráruk. Látogasson el hozzánk! Előnyös árakkal, pontos kiszolgálással igyekszünk eleget tenni a viszonteladók és közületek megrendeléseinek. Telefon: (66) 28-244 (22-es mellék). Univerzál kérdéseire Válaszok a fórum Az ivóvízminőség-javító program megvalósításáról a megyei tanáccsal közösen szervezett fórumról lapunk április 29-i számában beszámoltunk. Jeleztük, hogy a fennmaradó ; kérdésekre a későbbiekben visszatérünk. A levélben, telefo- ; non és személyesen érkezett kérdéseket csoportosítottuk, ; melyekre fórumunk résztvevői közül dr. Bereczki Aranka, a Békés Megyei Köjál igazgatója, Medovarszki János, a megyei tanács építési és vízügyi osztályának vezetője, Mochnács • Pál osztályvezető-helyettes, Szarvas János, a Békés Megyei : Víz- és Csatornamű Vállalat igazgatója válaszolt. o Először az egészségüggyel kapcsolatos kérdések követ- ; keznek. Kada Zoltán Füzes- ; gyarmatról kérdezte: a Nagyalföldi Kutató és Feltáró Vállalat új létesítményeihez a Köjál állítólag nehezen adta meg az engedélyt. A falu vizét sem tartották megfelelőnek, szeny- nyeződések láthatók a vízben. A gyermekek hasfájásra panaszkodnak, összefügghet-e ez a fentiekkel, és meghami5íthatók-e a vízminőségre vonatkozó mérések? B. A.: — Füzesgyarmaton 1986-han és azt megelőzően Valit panasz az ivóvíz ízére, szagára, valamint üledékességére. A megyei Köjál végzett vizsgálatokat és megállapította, hogy nem a kutakból!, hanem a hálózatból származik a szennyeződés. Laboratóriumi felkészültségünk nem tette lehetővé a teljes körű vizsgálatot, ezért a kutatásokba bevontuk az Országos Közegészségügyi Intézetet is. A vízművállalat műszaki intézkedését követően 1987—88-ham ilyen jellegű panasz nem érkezett. A vízminőségre vonatkozó panaszokkal egy időben I megbetegedésekről sem a gyermekek, sem a felnőttek köréből nem kaptunk jelentést. Folyamatban van egyébként a Füzesgyarmat, Szeghalom kistérségi vízmű kialakítása, amely tovább javítja a minőséget. A mérések eredményeit senkinek nem áll érdekében meghamisítani, a vizsgálatok módja szigorú szabványhoz kötött. Néveriné Czakó Magdolna Mezőkovácsházáról kérdezte: — Mennyire arzénos a mezőkovácsházi víz, ihat- ják-e azt csecsemők, vagy kisgyermekek, nem kelle- ne-e bevezetni a zacskós vízellátást? B. A.: — A mezőkovácsházi ivóvíz arzéntartalma a szabványban megjelölt határérték, 0,05 milligramm/ti- ter alatti, tehát csecsemők, gyermekek is nyugodtan ihatják, épp ezért nincs szükség a zacskós víz bevezetésére. Békéscsabáról kérdezte egy hölgy: azelőtt sok haja volt, de kóros hajhullása az utóbbi időben egyre kifejezettebb, hová forduljon magyarázatért, és összefügg-e ez a víz arzéntartalmával? B. A.: — Bőrgyógyászhoz forduljon, a hajhullás nem a víz arzéntartalmának következménye, a hajból csupán az arzéntartalomra vonatkozó adatokat lehet megállapítani. Barna Jánosné Békéscsabáról érdeklődött: — Az egyre gyakoribb hasnyálmirigy-gyulladást, gyomorfe- kélyes betegségeket, torok- és bőrgyulladásokat okoz- hatja-e a víz maga® arzén- tartalma? B. A.: — A hasnyálmirigy-gyulladást és a gyomorfekélyt nem, a többiben lehet szerepe. Vágási István Békéscsabáról azt kérdezte, hogy a békési templom előtti artézi kút vize tartalmaz-e arzént? B. A.: — Igen, méghozzá elég magas értékben, a helyi tanács tud róla, le is akarta zárni, de a lakosság •tiltakozott ellene, mert úgymond jó ízű vize van ... Lezárásáról intézkedni kell. Lázár Gyuláné a békéscsabai Kulich-lakótelepről azt jelezte, hogy vízmintát vitt be a Köjálhoz vizsgálatra, de nem foglalkoztak vele, a városi tanács egészségügyi osztályához küldték, ahol elképedtek, hogy mi folyik |a csapból. B. A.: — Egyénileg behozott vízmintát nem dolgozunk fel, csak olyat, amit a közegészségügyi szakember vett, ezért küldtük a városi felügyelethez. Antal László Orosházáról — de többek máshonnan is — azt kérdezték, hol lehet megvizsgáltatni az ivóvizet, kik, hogyan, milyen rendszerességgel ellenőrzik azt? B. A.: — 1981-től folyamatosan ellenőrizzük az ivóvíz arzéntartalmát is, a korábbi laborvizsgálatokkal kibővítve. A vizsgálatok az ivóvíz kémiai és bakteriológiai minőségére vonatkoznak negyedévenkénti, illetve szükség szerinti gyakorisággal, továbbá minden új vízadó hely bekapcsolását megelőzően. Rajtunk kívül az Országos Közegészségügyi Intézet is végez ellenőrzéseket, valamint az üzemeltető vállalat. A kémiai vizsgálatok gyakoriságát megfelelő műszer hiányában eddig nem sikerült növelni és a vizsgált komponensek számának is határt szab a műszerhiány. A szükséges műszer 6,5 millió forintba kerül és erre jelenleg 1 millió forint áll csak rendelkezésre. Néhány számadat: 1981-ben 11 ezer 283 bakteriológiai és 11 ezer 349 kémiai vizsgálatot végeztünk, tavaly 26 ezer 99 volt a bakteriológiai és 27 ezer 616 a kémiai ellenőrzések száma. A vizsgálati eredményeket az üzemeltetőhöz, az illetékes közegészségügyi felügyelőkhöz, valamint az Országos Közegészségügyi Intézethez küldjük. Akár kémiai, akár bakteriológiai beavatkozást igénylő kifogás van, a lakosság tájékoztatása a tanácson, vagy a sajtón keresztül, illetve szórólapokon megtörténik. Ami a konkrét kérdést illeti, Orosházán 1989. április 12-én végeztünk vizsgálatot, 11 közkifolyóról vett vízből, valamennyi helyről származó minta negatív bakteriológiai eredményt adott. Egy békéscsabai olvasónk kérdése: a víztisztításban használatos melléktermékek szennyezik-e a környezetet és hogy lehetne ezt megakadályozni? B. A.: — Igen, ezek a veszélyes hulladékok sorába tartoznak, gyűjtésükre szigorú előírások vonatkoznak,