Békés Megyei Népújság, 1989. május (44. évfolyam, 101-126. szám)

1989-05-06 / 105. szám

1989. májas 6., szombat NÉPÚJSÁG Békés, galéria: Megnyílt az IMME kiállítása A Nagyalföldi Kőolaj- és Földgáztermelő Vállalat füzes­gyarmati üzemegységének gázelőkészítő üzemében 1988 no­vembere óta folyik a próbaüzem. Az innen kikerülő gázzal az üzemegységet és a füzesgyarmati lakásokat fűtik Fotó: O. F. Szombat A fiatalasszony odalépett a buszsofőrhöz, kezében egy zöldhasú. és jegyet kért. A vezető széttárta a karját, s kijelentette: nem tud visszaadni, de itt van néhány száz méterre a strandbüfé, váltsa ott fel a pénzt, megvárja. Uta­sunk leszállt, rohamlép­tekkel nekiiramodott, és máris ott állt a büfésnő előtt. „Kérem, váltsa föl az ezresemet!” — mondta. De jött a válasz: sajnos, nem tudom. „Főhősnőnk” föltalálta magát, azaz eszé­be ötlött, hogy a „biznisz az biznisz” és rendelt. Két fél liter tejet és egy kalá­csot, az egész nem volt 20 forint. Immáron nem vá­sárlásról. hanem fizetésről volt szó. a gordiuszi cso­mó megoldódott. Visszasé­tált a buszhoz, amely ter­mészetesen még várt rá. Fölszállt, megvette a je­gyét, immáron felbőghetett a motor. Az egész nem ke­rült. csak öt percbe. Még ezek után mondja valaki, hogy kiveszett belőlünk a tolerancia...- Is ­— Pénteken délután 3 óra­kor nyitották meg Békésen, a városi galériában az IM­ME (Ifjúsági Művelődési és Művészeti Egyesület) kollek­tív kiállítását, melyen fes­tők, fafaragók, szobrászok, keramikusok textilképké- szítök és bőrdíszművesek mutatják be új alkotásai­kat. Az egyesület néhány hónappal ezelőtt a békés­csabai Kner Nyomdában is A békéscsabai Balassi Néptáncegyüttes ma, szom­baton reggel Radistébe uta­zik. Az ottani állami gazda­ság nagyszabású ünnepségére kaptak meghívást, ahol két­órás műsorban adnak íze­lítőt a csoport fiataljai a magyarországi néptáncha­gyományokról. A kapcsolat már régebben kialakult a csehszlovákiai településsel. Az első, személyes találko­zó az ottani irodalmi szín­pad tavaszi vendégszereplé­sekor történt meg. A me­gyei színjátszónapokon is­bemutatkozott hasonló, kol­lektív tárlattal, mely az ér­deklődők osztatlan tetszését vívta ki. Ez a békési bemu­tatkozás még sokrétűbb: el­sősorban az IMME tárgyké­szítőinek köre bővült, de a képzőművészeti tagozat lét­száma is gyarapodott A kiállítás 1989. június 12-ig lesz nyitva a békési galériában. merkedhettünk meg a ra- distei csoporttal. A fellépés mellett a bé­késcsabai táncosok egy lo­sonci kiránduláson is részt vesznek, majd autóbuszra szállnak ismét, s vasárnap hazautaznak. A néptáncegyüttes július 19-én indul újabb, ezúttal hosszabb turnéra. A jugo­szláviai Celjén lépnek fel és július 25-én térnek majd haza. Látogatásukat a jugo­szláviai partnerek augusz­tus 20-a körül viszonozzák majd. — TIZENÖT ÉVES AZ ELE- KI NÉMET nemzetiségi Pá­vakör. Május 10-én, szerdán 18 órától az eleki művelő­dési házban kis ünnepséget rendeznek a kör tagjai, me­lyen — többek között —ér­tékelik az elmúlt másfél év­tizedet. — szalmonellAs meg­betegedés. A békéscsabai kórházban május 6-tól átme­netileg felvételi korlátozást vezettek be, mivel az egész­ségügyi dolgozók között szórványos szalmonellás megbetegedés fordult elő, melynek eredetét a Köjál vizsgálja. A megbetegedés a kórházban ápolt betegeket és gyermekeket nem veszé­lyezteti, mivel a szükséges higiénés és egyéb rendsza­bályokat a kórház megtette. Csehszlovákiába utazik a Balassi Válasz egy nyílt levélre Az MDF városi szervezete nevében személyre szóló leve­let adtunk át mindkét békéscsabai képviselőnek, melyben kértük, csatlakozzanak a vízlépcső ügyének újratárgyalását javaslókhoz. Kértük továbbá, tájékoztassanak minket leve­lünk sorsáról. Egy újabb írásunkban — immár nyílt leve­lünkben — hiányoltuk a választ. Erre reflektálva jelent meg a Népújság 1989. április 25-i számában egyebek mellett az alábbi szövegrész: „A választ két formában is megkapták, egyrészt a hírközlő szervektől közvetlenül, másrészt Szarvas Andrásné országgyűlési képviselőtől a parlamenti ülést kö­vetően, a népfront helyiségében...” Az idézetben foglaltak valós állítások. Csakhogy: nem a tömegkommunikáció eszközeitől igé­nyeltük a választ; mind a két képviselőhöz névre szóló le­velet juttattunk el, tehát külön-külön, a személyes állás- foglalásukat és ugyanilyen válaszukat kértük, ám dr. Han- kó Mihálytól semmilyen reagálás nem érkezett hozzánk; a képviselőasszony az általa említett, egyébként véletlen és spontán beszélgetés során a döntésen túl — vagyis, hogy nem csatlakozik az újratárgyalást indítványozókhoz —, el­mondta, hogy írásba foglalja és elküldi válaszát, ami még szintén nem jutott el az MDF-hez. Ezt — a megígért leve­let — vártuk-várjuk. összességében úgy érezzük, hasznosak és az általános vé­lemények szerint élettel telibbek a korábbi fogadóóráknál a mostani képviselő-választó találkozások. Ezért örülünk a mind gyakoribbá váló párbeszédeknek és kerekasztal-be- szélgetéseknek. Nem szócséplésnek, hanem a meglévő vé­leménykülönbségek ellenére a szóértés, a szélesedő demok­rácia irányába tett lépéseknek értékeljük azokat. Így ter­mészetesen a május 8-i fórumra is köszönjük, és elfogad­juk a meghívást, mert véleményünket választópolgárokként is el akarjuk mondani, talán segítve ezzel képviselőink munkáját. Herczeg Tamás, a Magyar Demokrata Fórum békéscsabai szervezetének elnökségi tagja Pihenő az út szélén. Fotó: Gál Edit Élésker—húskombinát-mintabolt nyflih Békéscsabán Az év eddig eltelt négy hó­napjában 579 millió forint értékű árut adtak el me­gyénkben az élelmiszernkis- kereskedők. Ez folyó áron számítva 15,4 százalékkal több, mint 1988 hasonló idő­szakának árbevétele, de így is alatta marad az árindex­nek, még azzal együtt is, hogy az Élésker Vállalat az­óta két új ABC-áruházat nyitott. További hír, hogy befeje­zéshez közeledik az Élésker Vállalat és a Gyulai Hús­kombinát „csabai húsáruhá­zának” átalakítása. Ha a sze­relést végző alvállalkozók jó ütemben dolgoznak, még májusban megnyílhat a bé­késcsabai termelői minta­bolt. A vállalat nemzeti ünne­pünk tiszteletére Kiss László és Tíakács Győzőné kerámia­kitűzőit hozta forgalomba, s az eladásból származó tiszta haszon teljes összegét, csak­nem 21 ezer forintot, az 1848 —49-es honvédtiszti emlék­hely alapítványszámlájára utalta át. Viharsarok riporterrally Gyulán Telefoninformáció: Mégsem lesz Banubius adó Sajtótájékoztatórftl szóló információt közöltünk ápri­lis elején a Danubius rádió vételéről. Többen felhívták szerkesztőségünket és bő­vebb tájékoztatást kértek. Mi a kérést továbbítottuk Budapestre, a posta, rádió és tv műszaki igazgatóságá­nak, ahonnan Krauss Ottó üzemviteli igazgatóhelyettes adott választ. — Lesz-e és mikor Danu­bius adóállomás Békéscsa­bán? — Az információ téves, ilyenről nincs tudomásunk. Ez ügyben egyébként a pos­tával sem volt egyeztetés. Az ország területén csak Salgótarjánban várható — részben saját erőből — az átjátszó állomás megépítése. Sehol máshol nincs erre le­hetőség. A sajtótájékoztatón (utó­lagos érdeklődésemre meg­tudtam) félreértés lehetett, mert csak kérdésként me­rült fel ez a lehetőség. Minderről a napokban a Danubius adásidejében is közlünk tájékoztatót. H. M. A hétvégén Gyulán, im­már harmadszor tartják meg a Viharsarok riporter- nallyt. Az OKBT és a Bé­kés Megyei Közlekedésbiz­tonsági Tanács közös • szer­vezésében a kétnapos ren­dezvényen a közlekedési szakújságírók vesznek részt. Szombaton 9-től a gyulai salakmotoros-pályán a Bé­kési Volán versenyzői tar­tanak bemutatót, s tájékoz­tatót a szakosztály vezetői. Ezután a toliforgatók ülnek volánhoz, gyorsasági, gyor­Minden év május elején ünnepük a Flóriánok a név­napjukat. Erre a napra azon­ban a tűzoltók és kémény­seprők is megkülönböztetett figyelmet fordítanak. CJgyan- is ezen a napon emlékeznek meg Szent Flóriánról, akit e két mesterség tagjai egy­aránt védőszentjüknek te­kintenek. Minden évben a Békés Megyei Tüzeléstechni­kai Vállalat találkozót szer­vez nyugdíjas dolgozóinak. sulási és ügyességi verse­nyen mérik össze tudásu- 1 kát, ügyességüket. Termé­szetesen KRESZ-ismereteik- ről is számot adnak teszt­lapok kitöltésével. A me­gyébe látogató újságírók tá­jékoztatót kapnak a város idegenforgalmáról, este pe­dig a Karaván fogadóban díjkiosztó ünnepségen vesz­nek részt. Vasárnap délelőtt elláto­gatnak a gyulavári magyar —román határátkelőhelyre, ahol az ottani munkával is­merkednek. A közelmúltban 38-an vettek részt a rendezvényen, ami az össznyugdíjaslétszám csak­nem 80 százalékát jelenti. A jelenlévők tájékoztatót hallgattak meg a vállalat munkájáról, a gondokról és a jövő évi tervekről. Ezt kö­vetően megtekintették az új központi iroda és telep épü­leteit, majd ebéden vettek részt a sörkertben. A prog­ram jó hangulatban, kötet­len eszmecserével zárult. Nyugdíjas-találkozó a tüzeléstechnikai vállalatnál Gyűjtögető úttörők A Magyar Üttörők Szövetsége Országos Elnöksége és a MÉH Tröszt által meghirdetett gyűj­tés eredménye szerint megyénk a III. helyezést érte el. Az el­múlt évben a lakóterületekről a gyerekek hasznosanyag-gyüjté- si verseny szerint: minden gye­rek összegyűjtött 12,70 kg pa­pírt, 0,00 kg textilt és 21,13 kg fémet. A gyűjtésben 46 ezer kisdobos és úttörő vett részt. Az országos III. helyezést a MÉH Tröszt oklevéllel és 10 000 forint jutalommal ismerte el, melyet a megyei úttörőelnökség részére átutalt. A testület — amellett, hogy megköszöni a munkát és gratulál a gyűjtők­nek és a gyűjtést szervező fel­nőtteknek — a jutalmat meg­toldja ezer forinttal, és a me­gyében élő 22 rászoruló gyerek táborozásához biztosit ebből a pénzből 500-500 forint támoga­tást. Anyakönyvi hírek BÉKÉSCSABA Házasságkötések : Bátort Hona és Franyó János, Cifra Ibolya Terézia és Szabó László, Lipták Edit Éva és Var­ga János László, Flender Klára (Békéscsaba) és Balog István (Sarkadkeresztúr), Gyebnár Ag­nes (CsorváS) és Petrovszkl Zol­tán Viktor (Békéscsaba), Varga Ilona (Köröstarcsa) és Somlyai Sándor (Murony), Horcsák Ildi­kó (Kondoros) és Medvegy Já­nos (Kondoros), Frankó Valéria Edit (Gerendás) és Vallerjani- vics Pál Tamás (Gerendás). Születések: Füzesi Sándor és Angyal Edi­na fia Tamás, Rúna Zoltán és Hrabovszki Márta Ilona leánya Anikó Márta, Grudá Károly Gyula és Pápay Ildikó fia Péter Tamás, Vrbovszki András és Gyarmati Edit fia Róbert, Vand- ra Géza és Ladányi Gizella fia Ákos, Boros Péter és Botyánsz­ki Judit leánya Tímea Judit, Nádra László és Lipták Mária Katalin fia László, Huszár Já­nos és Kovács Anna fia Roland, Biró Sándor és dr. Angeles Pe­rez Magda fia Alexander, Varga Gyula és íáajorosi Ágota Mária fia László Péter, Szécsi Imre és Varga Julianna leánya Flóra Lili, Csorosz László és Orgován Erika leánya Erika, Orosz Tibor és Kovács Enikő Erzsébet fiai Richárd és Krisztián, Vincze Im­re és Kovács Mária leánya Vik­tória (Békés), Hürkecz Illés és Hagymási Erzsébet fia Illés (Szabadkígyós), Héjjas László és Novák Eszter leánya Eszter (Újkígyós), Vetési István és Kürti Anna Julianna fia István Imre (Békés), Sándor Gábor és Gazsó Éva leánya Hajnalka (Kétsoprony), Turbucz Imre és Fekete Ildikó Margit fia Imre (Békés). Halálesetek : Vraukó Mihályné Fabula Ilona, Vecsernyés Mátyás, Biri János, Turcsányl Bálint (Kondoros), Lénárt József (Köröstarcsa), Brlás Pál (Kondoros). HÍREK MA: IVETT, FRIDA NAPJA A Nap kél 5.20 — nyugszik 20.02 órakor A Hold kél 5.18 — nyugszik 22.01 órakor HOLNAP: GIZELLA NAPJA A Nap kél 5.17 — nyugszik 20.03 órakor A Hold kél 6.01 — nyugszik 23.16 órakor ÉVFORBULÓ Kilencven évvel ezelőtt született a Hajdú-Bihar me­gyei Püspökladány környéki Sáp faluban Benamy Sán­dor újságíró, író, műfordító. * * * ötvenöt éve született Chan Sy (1934—1984) kambodzsai politikus és államférfi. IDŰlfiRhS Az elmúlt napok hűvös, csa­padékos időjárása után tegnap ismét az évszaknak megfelelő­en alakult az idő megyénkben. Az éjszaka derült, hővös volt, élénk északi széllel. Napközben megnövekedett a felhőzet, dél­utánra hatalmas gomolyfelhők alakultak ki, de eső sehol sem esett. A legmagasabb nappali hőmérséklet 21-22 fok körül ala­kult. Egész nap erős északi szél fújt — adta a tájékoztatást Zsí­ros György, a Békéscsabai Me­teorológiai Állomás ügyeletese. Várható időjárás az ország te­rületére ma estig: észak felől erősen megnövekszik a felhőzet és többfelé várható zápor, zi­vatar. A többfelé élénk északi szél éjszaka mérséklődik, majd gyakran viharossá fokozódik. A legalacsonyabb éjszakai hőmér­séklet 7, 12, a legmagasabb nap­pali hőmérséklet 16 és 20 fok között, délen 22 fok körül ala­kul. Délutántól jelentős lehűlés kezdődik. — ANYÁK NAPJA. Eleken a művelődési házban május 7- én, vasárnap 18 órától a helyi általános iskola kisdo­bosai és úttörői irodalmi ze­nei műsorral köszöntik az édesanyákat. — VÁLTOZIK AZ ÜGY- FÉLFOGADÁS. A Békéscsa­bai Rendőrkapitányságon május 8-tól megváltozik az ügyfélfogadás. Az útlevél-, személyiigazolvány-, gépjár­mű- és egyéb ügyekben hét­főn és szerdán 8—18, ked­den 8—16, míg csütörtökön 8— 12 óráig tart a fogadó­óra. Pénteken az ügyfélfo­gadás szünetel. A megye többi rendőrkapitányságán az ügyfélfogadás változat­lan. — ÚTELZÁRÁS. A Békés­csabai Túramotoros Szabad­idős Sportkör május 7-én, Vasárnap rendezi a 400 in­as gyorsulási versenyét. Emi­att vasárnap 8—14 óráig Bé­késcsabán a régi Csorvásl utat lezárják. — A BÉKÉSCSABAI MSZMP-reformkör követke­ző összejövetelét május 8- án, hétfőn 17 órakor tartja az ifjúsági és úttörőházban. A foglalkozáson szó lesz többek között a nemrégen befejeződött megyei pártér­tekezletről. LOTTÓ A Sportfogadási és Lottó­igazgatóság közlése szerint a 18. játékheti lottónyeremé­nyek — a nyereményilleték levonása után — a követke­zők: 5 találatos szelvény nem volt, a 4 találatos szel­vényekre egyenként 295 221 forintot, a 3 találatos szel­vényekre egyenként 1215 fo­rintot, a 2 találatosokra egyenként 39 forintot fizet­nek.

Next

/
Thumbnails
Contents