Békés Megyei Népújság, 1989. május (44. évfolyam, 101-126. szám)
1989-05-04 / 103. szám
1989. május 4., csütörtök JEHilMJWíTd Kisgazdapárt alakult Mezökovácsházán Csütörtök Tegnap többen telefonáltak be szerkesztőségünkbe, hogy a Népújság megint rosszul közölte a televízióműsort, mert az általunk leírtakkal ellentétben a tv nem közvetíti a Nápoly—Stuttgard UEFA Kupa-döntő első találkozóját. Olvasóink kérdezték; miért nem figyelünk jobban oda. Nos, ezúttal nem szerkesztőségünk tehet a dologról, tudniillik a rádió- és tévéműsort egykét héttel a megjelenés előtt kapjuk meg az MTI Pressztől. Ezen módosítani csak akkor tudunk, ha értesítenek bennünket a változásokról. Ezúttal az értesítés elmaradt. Mindenesetre mi is reméljük, hogy a két hét múlva esedékes visszavágót nemcsak a rádióműsor tartalmazza, hanem tényleg meg is nézhetjük. . a — A KARDOSKÜTI MŰVELŐDÉSI HÁZBAN május 5-én. 14 órától nyugdíjasok részére hirdetett vers- és novellaíró pályázat eredményhirdetésére kerül sor. „Amikor 1949. év tavaszán bezárult a Kisgazda- párt ajtaja, mintegy 500 párttag maradt kívül, s lett politikai vesztes. Negyven éven át a parasztnak nem volt más tulajdona, csak a kert. a tsz-ekből járó háztáji járandóság” — kezdte vitaindítóját Heté- nyi György Mezőkovácshá- zán, a hétvégére összehívott kisgazdapárt-alakuló ülésén. Ezt követően részletesen elemezte az eltelt 40 év eseményeit, az elvétett döntések következményeit. Beszédében elsősorban a földművesek, a parasztság lehetőségeivel foglalkozott. Ezt követően Bakos István elemezte a lakosság mai helyzetét. Kifejezést adott annak az aggodalmának, hogy az emberekben még él a félelem. ami a meghívottak kis számú megjelenésében is megmutatkozik. Az évek során eluralkodott egy különös érzet, aminek oka. hogy törvényeink nem az őszinte, nem a biológiához hasonló tiszta alapokon állnak. Régen, az elszegényedett parasztág fejében született meg a gondolat, hogy szervezkedjen. érdekei megvédésére önmaga lépjen fel. Ú jra össze kell fogni a földet szerető, a dolgozni akaró embereknek, és ki kell nyitni a párt kapuit. A magántermelők, a kisgazdák, a termelőszövetkezeti munkások e szervezetében ismét megtalálhatják céljukat, kiállhatnak érdekeikért. Ezt követően a jelenlévőknek kiosztották a kisgazdapárt országos állásfoglalását, majd ismertették a helyi programot. A 12 pontban megfogalmazott kívánalmak lényegét az esélyegyenlőtlenségek megszüntetésében, a tulajdonviszonyok felülvizsgálatában és a hazai árképzés felülvizsgálatában, továbbá a környezetvédelemben. a piac biztosításában, a népakarat érvényesítésében látják. A tanácskozáson elnöknek Bakos Istvánt választották meg. h. m. a nemzetiségi A hazánkban élő szlovákság 60 százaléka Békés megyében lakik. Sok szó esik manapság az anyanyelvi kultúra ápolásáról, az anyanyelvi oktatásról. Nem mindegy, hogy a nemzetiségi lakosság mikor, milyen szinten sajátítja el, s hogyan ápolja anyanyelvét. A megyénkben folyó nemzetiségi oktatásról tanácskoztak tegRap Békéscsabán a városi tanács dísztermében az ezzel foglalkozó pedagógusok, s az érintett települések tanácsi vezetői. A jelenlegi helyzetről Zsilók Zsuzsanna szlovák szak- tanácsadó festett képet. Mint mondotta, a hazai szlovákságra is jellemző, oktatásról hogy megszűnőben az otthoni, nyelvi háttér, s így az iskolákra hárul a feladat az érdeklődés felkeltésére. Az oktatási intézmények — az óvodáktól a felsőfokú iskolákig — képesek betölteni ezt a szerepkört, hisz adottak a szükséges személyi és tárgyi feltételek. Békéscsabán és Tótkomlóson javultak a körülmények, Szarvason pedig folyik a nemzetiségi iskola korszerűsítése. A városi, a községi könyvtárakban, az iskolákban elegendő a szlovák nyelvű olvasnivaló, s lehetőség nyílik tanároknak és diákoknak egyaránt arra, hogy Csehszlovákiában tökéletesítsék nyelvtudásukat. A szlovák nyelvoktatás legfőbb gondja az otthonról hozott szegényes szókincs, s kevés az olyan szülő, aki nemzetiségi nyelven akarja taníttatni gyermekét. Ezután Medvegy András, a Magyarországi Szlovákok Demokratikus Szövetsége oktatási bizottságának titkára beszélt a nemzetiségi oktatás továbbfejlesztésének feladatairól. Elmondta, hogy Magyarországon mintegy 12 ezer gyermek és fiatal tanulja a szlovák nyelvet. Nem igazán vált be a fakultatív nyelvoktatás, kevesen igénylik, s a színvonal sem megfelelő. Az új, magasabb óraszám, a nem kötelező orosz nyelvoktatás, a személyi feltételek javulása hozhat eredményt. G. K. PROGRIMIIímitUNK ... BÉKÉSCSABA — Zrenjanini kulturális napok kezdődnek holnap a megyeszékhelyen, melynek első rendezvényeként péntek délután 3 órakor képzőművészeti kiállítás nyílik a Munkácsy Mihály Múzeumban. Május 12-én 19 órakor a megyei könyvtárban irodalmi estet rendeznek zrenjanini irodalmárok és az „Ulaznyica” című folyóirat munkatársai. Közreműködnek a Jókai Színház művészei. — A Tégla galériában mától Kiss Tóth László képzőművész kiállítása látható. — A sportcsarnokban szombaton délután 3-kor kezdődik az „A” osztályú országos táncbajnokság. — Hétfőn, május 8-án 18 órai kezdettel a városi nemzetiségi klubházban Kerti munkáink címmel Bagyinka Tamás tart előadást. Ugyanitt 10-én délután 3-tól főzőcskét rendeznek. — Az ifjúsági és úttörőházban „így látom a kéményseprőt" címmel gyermekrajz-kiállítás látható a kis galériában. Ugyanitt lesz május 10-én, szerdán este 7 órakor Schtrilla György előadása a reforméletmódról, „Hosszú, boldog élet” címmel. — A Vasutas Művelődési Házban a szegedi „88” és a győri „Auróra” punkegyüttesek adnak koncertet május 5-én, pénteken 19 órától. — A megyei könyvtárban iió- olvasó találkozót rendeznek Glon Nándorral 10-én, szerdán 17 órai kezdettel a klubteremben. békés — A művelődési központban május 8-án 18 órától anyák napi ünnepséget rendez a békési Dankó klub, ahol az általános Iskolások műsorral köszöntik az édesanyákat. — Az ifjúsági házban Szabó Miklós „Emléket állítva” című szociofotó-kiállítása nyílik május 8-án, ugyanitt 18 órától an- kéton vehetnek részt az érdeklődők. — A Jantyik Mátyás Múzeum a Békési Galériában május 5-én 15 órától rendezi meg az Ifjúsági Művelődési és Művészeti Egyesület kiállítását, mely megtekinthető június 12-ig, naponta (hétfő kivételével) 10-től 18 óráig. GÁDOROS — A Justh Zsigmond Művelődési Ház és az úttörőcsapat má- . jus 6-án 19 órai kezdettel rendezi a néptánc- és zenei csoport záró ünnepségét. A hagyományos műsoron fellép a 100 tagú néptánccsoport, az ifjúsági cite- racsoport, a zongoratanfolyam tanulói, a furulyacsoport, valamint a nagyszénás! pávakör tagjai. GYULA — Vasárnap este az Erkel Ferenc Művelődési Központban diszkóprogramra várják a fiatalokat 7 órától. — A Mogyoróssy János Városi Könyvátrban 9-én 16.30 órakor Gion Nándor jugoszláviai magyar íróval találkozhatnak az olvasók. A könyvtár zenei részlegében május 8-án fél 5-től Richard Strauss élete és munkássága címmel dr. Vámosi Nagy István zeneesztéta és zenekritikus tart előadást. A gyermekrészlegben 5-én Defoe: Robinson Crusoe, 6-án pedig Rideg Sándor: Indul a bakterház című filmjeit vetítik a kis olvasóknak. MEZŐHEGYES — A művelődési központ színháztermében május 10-én, szerdán délelőtt 10 órától Halász Judit és a Bojtorján együttes műsorát láthatják az érdeklődők. Ugyanaznap este 18 órakor Hofi Géza és vendégei adnak kabaré- műsort az érdeklődőknek. MEZOKOVACSHAZA — Május 6-án, szombaton 19 órától Koős János és vendégei (Dékány Sarolta, Harmatit Andrea, Szilágyi János és Auth Ede zenekara) adnak műsort a művelődési házban. GYOMAENDROD — A Katona József Művelődési Házban május 8-án délután fél 6-tól és este fél 8-tól Hofi Géza-estet rendeznek. OROSHÁZA — A mezőgazdasági szakközépiskola kollégiumának ebédlőjében május 10-én 19 és 21 órától Hofi-kabaré lesz. KAMUT — A művelődési házban május 5-én, pénteken 19 órai kezdettel műsoros estet rendeznek. Közreműködnek a kamutl és a mu- ronyi általános Iskola énekkarai, a kamuti—muronyl egyesített énekkar, a kamutl AMK óvodás-kisdobos, valamint úttörő tánccsoportja. — SZÜLNI TÜL, A HARMINCON. A telefondoktor 14—15 óráig áll ma azok rendelkezésére, akik azt szeretnék tudni, hogy 30 év feletti szüléshez milyen tanácsot adhat a szakember. A telefonszám a szokásos 24-011. A KÖJÁL üzemorvosi rendelőjében minden szerdán 13—14 óráig AIDS- tanácsadást is tartanak, — LAKATOS TIBOR, gyulai születésű festő kiállítása nyílik május 5-én, 17 órakor Gyulán, a várban. A tárlatot Púja Frigyes nyugalmazott külügyminiszter, országgyűlési képviselő nyitja meg. A képek megvásárolhatók, a bevételt az alkotó a gyulai honvédtiszti emlékhely alapítvány, valamint 10 képet a battonyai SOS gyermekfalu javára ajánlja fel. Anyakönvvi hfrek OROSHÁZA Házasságkötés: Szilvás! Katalin (Tótkomlós) és Dobos György János (Tótkomlós) . Születések : Grecsó Tibor és Csajkás Ildikó Ilona leánya Nóra Ildikó, Tar György és Kindll Hona leánya Nikoletta (Magyarbánhegyes), Csepregi Árpád Pál és Várhelyi Gabriella fia Richárd Árpád (Gerendás), Bányik Zoltán és Barna Erika fia Zoltán (Mező- kovácsháza), Kiss Sándor Zsigmond és Szabó Anikó fia Sándor Balázs (Mezőkovácsháza), Kasik Imre János és Szokolal Éva fia Csaba (Szarvas). Halálesetek: Horváth Istvánné Náfrádi Erzsébet, Vaskor János, Matuz La- josné Fábián Klára, Dér Katalin, Gubek Pál (Tótkomlós), Szokolal Péterné Csokási Rozália (Csanádapáca), Fejes Ferenc (Tótkomlós), Bencsik Jánosné Tuska Erzsébet (Tótkomlós), Jakab István (Tótkomlós). A ketszázötvenezredik vendég Gyulán „Majdnem két évtizeddel ezelőtt, pontosabban 1971- ben félig bénán jöttünk le Gyulára, hogy mintegy utolsó próbálkozásként kísérletet tegyünk az itteni gyógyvízzel. Azóta is áldom a sorsot — meg persze ezt a csodálatos vizet —, hogy ide vezérelt. Mintha csoda történt volna velem” — áradozik Szerdahelyi Győzőné, Évike asszony. És hogy bizonyítsa is ezt a „csodát”, fürgén lépdel felfelé velünk Gyulán a SZOT-gyógyüdülő kilencedik emeletére. Sőt, ■még azon is feljebb, a tetőre, a csillagvizsgálóhoz. Ezúttal nem a titokzatos, sejtelmes égbolt vonzott a tetőre, hanem, hogy ott készüljön el egy fénykép, hogy azt a pillanatot megörökítsük, amelyre húsz évet kellett várni. Ugyanis a Szerdahelyi házaspárnak kedvezett a szerencse, ők azok, akik bizonyára bekerülnek a SZOT- gyógyüdülő történetébe, ugyanis 250 ezredik vendégként köszöntötte őket Dö- mény Ferenc igazgató és ajándékozta meg a házaspárt egy díszes tortával és szegfűcsokorral. A házaspár eddig 11 alkalommal látogatott el a Várfürdőbe. Hat esetben beutaltként, ötször pedig fizetővendégként jöttek gyógyulni. Két szakszervezet, a Medosz és aHVDSZ tagjaként jöttek, amikor beutalót kaptak. Kéft szöveg: B. O. Gyorslista az 1989. május 2-án megtartott április havi lottó tárgynyere- mény-sorsolásról, amelyen a 14. heti szelvények vettek részt. A nyeremény jegyzékben az alábbi rövidítéseket használtuk: A Vásárlási utalvány (3060 Ft). B Dacia 1310 TLX tip. személygépkocsira szóló utalvány. C Polski Fiat 126 E tip. személygépkocsira szóló utalvány. D Trabant Limusin Special tip. személygépkocsira szóló utalv. E Commodore 64 tip. számítógép datagettel, printerrel. F National NV 6 videomagnó kazettával. G Samsung duplakazettás music center kazettával, lemezzel. H Pioneer KPX 220 autó mini Hi-Fi-torony hangfalakkal. I Allibest üzenetrögzítős telefon. J Artech duplakazettás rádiómagnó kazettával. L Samsung mikrohullámú sütő. M Aiwa duplakazettás rádiómagnó kazettával. N Varia-utalvány (75 000 Ft). O Hamg-fény-utal- vány (50 000 Ft). P Otthon lak- berendezési utalvány (50 000 Ft). Q Szerencseutalvány (40 000 Ft). R Iparcikkutalvány (25 000 Ft). S Zenesarok-utalvány (20 000 Ft). T Sanyo rádiómagnó. U Vásárlási utalvány (10 000 Ft). V Vásárlási utalvány (9000 Ft). W.Vásárlási utalvány (7000 Ft). X Vásárlási utalvány (5000 Ft). A nyertes szelvényeket 1989. május 25-ig kell a totó-lottó- klrendeltségek, az OTP-fiókok, vagy posta útján a Sportfogadási és Lottóigazgatóság címére (1875 Budapest V„ Münnich Ferenc u. 15.) eljuttatni. A hivatalos tárgynyereményjegyzék május 8-tól megtekinthető az OTP-fiókokban. totó-lottókiren- deltségekben és a postahivatalokban. HÁROMMILLIÓ 373 520 P 378 197 T 387 551 O 396 905 X 401 582 U 410 936 V 420 290 X 429 644 W 434 321 Q 438 998 U 443 675 T 448 352 U 453 029 V 462 383 P 471 737 W 476 414 V 481 091 X 485 768 X 485 122 X 499 799 X 504 476 X 523 184 X 527 861 W 532 538 W 537 215 T 541 892 X 546 569 P 555 923 S 560 600 X 569 954 T 57Í 631 S 588 ff? T 593 339 S 598 016 V 602 693 N 607 370 R 621 401 W 626 078 W 635 432 V 640 109 U 641 786 V 649 463 W 677 525 W 682 202 U 686 879 W 691 556 U 696 233 X 710 264 X 724 295 V 728 972 X 733 649 X 738 326 S 747 630 X 766 388 R 771 065 Q 775 742 S 789 773 Q 803 804 U 817 835 U 822 512 O 831 866 Q 836 543 T 841 220 W 850 574 W 855 251 V 864 605 U 869 232 P 873 959 U 883 313 Q 887 990 X 902 021 P 911 375 P 916 052 V 920 729 U 930 033 U 934 760 T 939 437 V 958 145 V 962 822 U 967 499 P 972 176 W 976 853 T 981 530 X 986 207 X ÖTVENKILENCMILLIÓ 001 758 V 006 435 X 011 112 X 015 789 X 020 466 Q 034 497 X 043851 V 057 882 O 071 913 V 076 590 X 081 267 X 085 944 X 090 621 X 095 298 Q 137 391 O 142 068 V 146 745 T 151 422 W 156 099 V 160 776 Q 165 453 O 179 484 U 198 192 R 207 546 Q 212 223 V 216 900 S 221 577 T 226 254 R 240 235 X 249 639 U 254 316 W 273 024 T 230 931 W 235 608 W 287 055 X 291 732 X 296 409 W 301 086 S 319 794 O 324 471 O 329 148 S 338 502 T 347 856 V 352 533 W 366 564 X 371 241 V 375 918 O 385 272 T 389 949 T 394 626 O 399 303 P 408 657 U 413 334 U 422 688 W 446 073 X 455 427 R 460 104 R 474 135 R 478 812 T 483 489 W 488 166 W 492 843 T 497 520 V 502 197 T 506 874 X 511 551 O 516 228 U 520 905 Q 530 259 P 534 936 S 539 613 O 544 290 X 548 967 X 553 644 W 558 321 X 567 675 X 577 029 Q 581 706 V 586 383 V HATVANKÉTMILLIÓ 448 707 W 453 384 T 458 061 W 462 738 S 467 415 T 472 092 T 481 446 T 486 123 V 490 800 S 500 154 R 504 831 U 514 185 W 546 924 W 551 601 W 537 570 W 542 247 U 556 278 W 560 955 W 565 632 O 570 309 V FIGYELEM! A vállalatunk által 1989. május havi importból beszerzett TISZTÍTOTT HASZNÁLTRUHA VASARNAPTÁRA: május 6. 8—13 óráig Szabó Pál téri iskola, május 13. 8—13 óráig Patyolat Vállalat, Vandháti u. 1. május 20. 8—13 óráig Rózsa F. utcai iskola (Jamina), május 26. 14—18 óráig Mezőmegyer, ált. iskola, május 27. 8—13 óráig Szarvasi úti ált. iskola. VARJUK KEDVES VÁSÁRLÓINKAT! ' Békés Megyei Patyolat Vállalat MA: MÓNIKA, FLÓRIAN NAPJA A Nap kél 5.23 — nyugszik 19.59 órakor A Hold kél 4.22 — nyugszik 19.07 órakor ÉVFORDULÓ Száz évvel ezelőtt született Győrött, és 1972-ben, az Egyesült Államokban hunyt el Zechmeister László (1889 —1972) vegyészmérnök, egyetemi professzor, a Magyar Tudományos Akadémia tagja. idűjArós Változó, felhős, párás volt megyénk időjárása tegnap. Reggelre 7—8 fokig csökkent a hőmérséklet, miközben foltokban köd is kialakult. Napközben fölszakadozott a felhőzet, és néhány órás napsütés hatására kora délután 17 fokot mutattak a hőmérők a mérsékelt északi szélben — kaptunk tájékoztatót Unyatinszki Zoltántól, a Békéscsabai Meteorológiai Állomás ügyeletesétől. Várható időjárás ma estig: mindenhol várható napsütés, de többször lesz erősen felhős az ég. Általában kisebb eső, keleten zivatar is lehet. Napközben megélénkül, a Dunántúlon megerősödik az északi szél. A hőmérséklet éjszaka 6-11 fokig csökken, napközben 16—21 fokig emelkedik. Hírügyeletflnk munkanapokon 9-től 19 óráig hívható közvetlenül a OÄ jJOQ telefonszámon. &O U£v Üzenetrögzítőnk ugyanezen a telefonszámon este 7-től reggel 9 óráig, valamint munkaszüneti napokon működik. Telexszámunk : Ma a telefonnál: HALASI MARIA — FOGADÓNAP. Május 5-én, délelőtt 8 és 12 óra között Borbola László, Békéscsaba társadalmi tanácselnök-helyettese fogadónapot tart hivatali helyiségében (Békéscsaba, István király tér 7.). — TISZTÚJÍTÓ KÜLDÖTT- ÉRTEKEZLET. Május 5-én, délután 2 órától tartják a Hazafias Népfront Szarvasi városi bizottságának rendezésében a tisztújító városi küldöttértekezletet Szarva-, son, az Árpád Szálló dísztermében. — GYULÁN ma este hat órakor, a művelődési ház előadójában a városi tanács tisztségviselőinek és osztályvezetőinek részvételével fórum lesz, amelynek témája a tanácstagi beszámolókon elhangzott kérdések megválaszolása, valamint a várospolitikai kérdések megvitatása. — OROSHÁZÁN, MÁJUS 4-ÉN 16 órakor, az üveggyári klubban anyák napja tiszteletére meghirdetett gyermekrajz-pályázat eredményhirdetésére kerül sor. Ezt követően pedig a legsikeresebb alkotásokból nyílik kiállítás. FIGYELEM, ARAI "ZÜNET! Értesítjük t. fogyasztóinkat, hogy hálózati berendezéseink karbantartása miatt áramszünetet tartunk: 1989. május 4-én 6.00-tói 10.00 óráig a Sikonyl út—Kálvin u.— Ady E. u.—Vandháti út által határolt területen, a Dobozi út mentén (városhatártól Kettős-Körösig), a Nagyrétben, Sikonyban, a Klsrét Békési út melletti részén és Gerla egész területén. Hálózati berendezéseinket az áramszünet Ideje alatt is feszültség alatt állónak kell tekinteni ! Démász-klrendeltség, Békéscsaba