Békés Megyei Népújság, 1989. május (44. évfolyam, 101-126. szám)
1989-05-30 / 125. szám
1989. május 30., kedd o IgHílUkfeM---------------------------------Vállalkozás az egészségügyben — orvosképzés — magángyakorlat—bérrendezés — idősgondozás Fórum és interjú a szociális és egészségügyi miniszterrel I ■ I Nemrég fórum keretében válaszolt dr. Csehák Judit szociális és egészségügyi miniszter, az egészségügyi dolgozók több mint 60 kérdésére Békéscsabán, az MSZMP oktatási igazgatóságán rendezett találkozón. Az egészségügy és szociálpolitika reformjáról szóló előadásában már részletesen kitért azokra a rugalmas változtatási szükségszerűségekre, amelyek nélkül nem élhet, fejlődhet tovább ez az ágazat. A. vállalkozói szellem fejlesztése, a társadalombiztosítás önállósága, az egészségügyet támogató érdekeltség újszerűsége, hatotta át a válaszokat is. Az egészségügyi intézményekben, kórházakban, a jövőben száműzik a párhuzamos vizsgálatokat, hiszen mindennek ára lesz, és ezeket a biztosító nem fizeti majd ki. A kórházak tulajdonjogában is beállhat változás, miután többféle finanszírozó működteti őket, többféle lehet a tulajdonos is. Elképzelhető, hogy magánbiztosítók, külföldi vállalkozók is építenek itthon kórházakat (akár kül-, akár belföldi betegek ápolására), amelyekben valutáért külföldi színvonalú, de hazai költségű szolgáltatást nyújtanak. Ahol túl sok kórházi ágy van az országban (ez megyénkre nem vonatkozik), ott szociális célú intézményekké alakítják át ezeket. Az egészségügyi költségvetés keretei a jövő évben változnak, a tanácsok önállósága nő. A minisztérium a vállalkozói szellemet tudja csak támogatni pályázati rendszerben. A pénzek elosztásának, a pályázatok elnyerésének mindenképpen nyilvánosnak kell lennie. Érdekeltséget az orvosképzésben Az orvoslétszám alakulása és az egészségügyi kiadások növekedése között szoros összefüggés van. A korábbi években a műszerfejlesztéseket és az ápolószemélyzet képzését orvosképzéssel helyettesítették. Ügy szükséges alakítani az orvosok számát, hogy állandó képzéssel, önképzéssel itthon tudjanak megélni, (ne külföldi, szellemi exportként), megfelelő anyagi megbecsülés mellett. Évről évre csekély mértékben csökkentik az újonnan felvett Orvostanhallgatók számát. Az orvostovábbképzésről megtudtuk, hogy ésszerűsítésre szorul, kevesebb alapszakmát kell számontartani, mint az már a fejlettebb nyugateurópai országokban régi gyakorlat. Az egészségügyi szakembergárda képzettsége jelenleg nem igazodik az új igényekhez, hiszen például a dblgozó orvosok 70 százalékának van szakképesítése és csak 30 százalékának többirányú. A képzettség érdekeltségét és többféle lehetőségét szeretnék megteremteni a jelenlegi bázisra építve. Terv szerint a Parlament az adórendszerben költségként ismerje el az orvosok továbbképzési formáinak kiadásait (kongresszusok, önképzési formák, könyvek, újságok), de általányról nem lehet szó, csak tételes elszámolásról. Az üzemegészségügyi szolgálat az alapellátás része legyen, s itt főként a megelőzésben van szerepe. A cél, hogy az üzemorvos akár körzeti orvosként, akár családi orvosként is választható legyen. Az üzemek magasabb táppénzes kiadásainak esetében a biztosító magasabb százalékot kér a cégektől. A fórumon szó volt a korszerű műszerek decent- rum szerinti telepítésének áttekintéséről, a mentőszolgálat működtetéséről. A mentőszervezet felépítése korszerű, gépkocsiellátása viszont nem az. önkéntes szervezetek támogatását szeretnék megnyerni a mentőszolgálat munkájának segítésére. A korábban működő magas képzettségű önkéntes mentőegylethez hasonló szervezet újjáélesztése is szóba- jöhet. Az orvosi magángyakorlat működési elvei, feltételei átgondolásra várnak. Tény, hogy mindenfajta magánkezdeményezésnek, amely a humánszolgáltatásban enyhíti az állam gondjait, adó- kedvezményt kellene adni. „Bérkövetö bérmechanizmust” — Bérkövető bérmechanizmust az egészségügyben a 10 éves lemaradás enyhítésére — mondta a miniszterasszony. Az idei 2 milliárd forintból ajánlják a mentőszolgálat és a 3 műszakban dolgozó ápolószemélyzet bérét emelni. A minisztérium jövőre ugyaneny- nyi pénzt próbál hasonló célokra szerezni. Ez a feladata, ezután szabad kezet ad az intézményeknek, hogy belátásuk szerint osszák fel a kereteket. Az iparhoz viszonyítva így sem tudják kellőképpen ellensúlyozni a bérlemaradást. Javasolta, hogy az egészségügyi nyugdíjasok támogatására hozzanak létre az intézmények alapítványt és minden eszközzel azon legyenek, hogy ne kerüljenek volt dolgozóik méltatlan helyzetbe. A terhességmegszakító rendelkezés vegyes fogadtatásáról szólva' elmondta, hogy a legmegfelelőbb megoldása korszerű megelőzés, ezt kell szorgalmazniuk az orvosoknak. A gyógyszerforgalmazás struktúrája rossz volt, a jelenlegi is ellentmondásos, s még nem végleges. A változó árlista a gyógyszertári központokban volt a bevezetés előtt két hónappal, több helyen mégsem kellően szervezték meg az átállást. Az egészségügyi kormányzat szeretné megakadályozni a gyógyszergyárak irreális áremelési törekvéseit. Az idős, beteg hozzátartozó otthoni gondozásáért nem táppénzjellegű ellátást, hanem a gyeshez hasonló rendszert kellene mi- hamarébb bevezetni. Jövőre már állampolgári jogon járó családi pótlék illeti meg a gyermeket nevelőket. A bölcsődék szerepe csökkenhet. mert nő a gyermekgondozási szabadság időtartama. Attól azonban egyetlen egészségügyi dolgozónak sem Kell félnie, hogy nem lesz állása, hiszen bár netán változó területen, de rájuk mindig szükség van. * * * Két tárgyalás közötti szünetben dr. Csehák Judit lapunk munkatársának kérdéseire válaszolt: — A korábbi években az Egészségügyi Minisztérium ágazatfejlesztö, az állampolgárok egészséges életmódját támogató törekvéseivel meglehetősen magára maradt a többi ágazatok között. Ma mi a helyzet? — Nem lehetnek elkülönült igények, szakmai törekvések, elkülönült programok. A kormány munkájának egészét az állampolgári igények és az ország adta lehetőségek felől közelítheti meg minden ágazat vezetője. Közös kormányzati felelősséget kell viselni, ha mi rosszul dolgozunk, bizalmatlanság alakulhat ki az egész kormány iránt. Ha mi jól dolgozunk, de ehhez nem kapunk pénzt, a széles közvélemény, a Parlament elmarasztalhatja a pénzügyminisztériumot. A piacgazdaság kialakulásával, a költségvetési, társadalom- biztosítási reformot követően úgy érzem, a kormányzat végre azzá alakul, amivé kell; humán ügyekkel foglalkozó kormánnyá. A gazdasági kérdéseket a gazdálkodó szakembereknek kell rendezniük. A világ legtöbb országában a kormány többek között jogszabályokat készít elő, iskolaügyet, környezetvédelmet, szociális tevékenységet irányít, külpo- litizál. Miért kérte felmentését a Politikai Bizottságból? —. önt igen sok támadás éri manapság az egészségügy újabb rendelkezéseiért. Sokan aggódnak amiatt, hogy visszalépése a Politikai Bizottságtól csökkenti a hatalmát az egészségügy érdekében? — Amikor a tárca vezetését munkatársaimmal együtt elvállaltam, tudatában voltam a növekvő társadalmi feszültségeknek, amelyeknek nagy része az egészségügyben és szociálpolitikában csapódik le. Szabad-e eleve kudarcra ítélve elvállalni egy ilyen feladatot? — kérdezhetik a támadóim. Ezt a helyzetet egyszerűen nem veszem tudomásul. Segítjük az állampolgárokat, hogy világosabban lássanak, tárgyilagosabb legyen az értékítéletük. Értsék meg. hogy minden döntéshez közük van. Felelős emberek csak ebben a tudatban vállalhatnak felelős posztokat. Lehet, hogy sem személyemben, sem ezen a poszton ezt nem érem meg. de jó szívvel csak így állhatunk a kérdéshez. Nem vezetőként, párttagként magam is hozzájárultam a politika szabadabbá válásához. Ne a Politikai Bizottságban dőljön el a nyugdíjasok húsz forintja. Nekem ott kell lennem, ahol erről döntenek. Szét kell választani a politikát és az ország kormányzását. A politikának főfoglalkozású politikusokra van szüksége és korántsem fontos, hogy a fél kormány ott üljön a Politikai Bizottság ülésein: Ha a párt párt akar lenni, éjszakákig kell üléseznie. vitáznia, a tárcák vezetőinek ugyancsak, ha felelősséggel akarnak dönteni. Csődtömeggel birkózunk a minisztériumokban, feladat- halmazokkal a pártban. Egy évig próbáltam ezt, nem helyes, ezért magam kértem a felmentésemet. — Sokan beszélnek arról, hogy megyénkhez másfajta szálak is fűzik ... — A nagyanyám Békéscsabán, a Vasút utcában lakott, édesanyám is békéscsabai, Kucsera Máriának hívták. A dédnag.vanyám a Nagyrét lakójaként élt, a neve Filyó Dorottya volt. 1943-ban jártam először Békéscsabán, akkor még élt a nagyanyám és az egész rokonság. Anyai nagybátyám, Kucsera Mihály volt az első békési rendőrkapitány a háború után. A másik nagybátyámat Jaminában ismerték kerékpárversenyzőként és futballistaként. A békéscsabai nagytemplom összes ol- tárterítőjét a dédnagyanyám hímezte. Otthon is őrzöm még a két keze csodaszép munkáját. Bizonyos lokálpatriotizmust érzek e vidéken ; a lányom, az unokám is itt él. Persze más a család és más a munka, nem lehet összekeverni. Az egészségügyről szólva mondom, akik maguk is tenni akarnak valamit, vál- lalkozószelleműek, azokat lehet segíteni. Korszerű módon lehet a helyi gondokra megoldást keresni. Konzervatív struktúrák támogatására a minisztérium nem tud és nem is akar pénzt adni. Egészségügyi miniszterként szegény vagyok, mint a templom egere, a társadalombiztosítás felelőseként szabadabb mozgástérrel rendelkezem. A kéréseket nincs jogom egyedül támogatni, de az ésszerű, közös javaslatokat, ötleteket kötelességem pártfogolni és vonatkozik Békés megyére is. Bede Zsóka Fotó: Kovács Erzsébet Ilyen is van! Költő barátom két éve ment el nyugo- dalmasabb vidékre, ahol már nem kell azzal törődnie, s azon emésztenie magát, hogyan éljen emberebben, nagyobb és lehetséges hűségben, reményben is, hogy a világ jófelé változik. Költő barátom utóbb már csak a gyerekeknek írt, sokszor üdvözölhettük itt e lap gyermekrovatában, aztán (lehet, hogy kitüntetés helyett) kiadták a verseit egy kis füzetben, Tompapusztán nyaral a nyár címmel. Habár, mondják, az lett volna a legszebb, ha megéri a kis füzet megjelenését, de hát huszadrangú volt az a Nagy Hivatalban, meg le is fitymálták többen, hiszen az olyan előkelő. A napokban végighallgattam vagy nyolc-tíz kvalifikált értelmiségi eszmecseréjét arról, hogy milyen is volt az elmúlt negyven év (olyan is volt, aki már ötve- net emlegetett!) az értelmiség szemszögéből, az értelmiségi lét „virányairól” széttekintve. Ott mondta valaki, hogy itt az ideje száműzni a „hivatalból okosakat!” Persze, a kis versesfüzet önmagáért beszélt, és (ahová csak eljutott), a gyerekek örömmel fogadták. Kívánhat-e többet a költő? Nagy útra indulása előtt pár hónappal a Köröstáj Arcok közelről rovatában adta utolsó interjúját. Ilyet is mondott: „Az életről nekem is van tapasztalatom, bőven. Ami bizony nem diadalmenet, amitől bizony néha szomorú is az ember.” Pedig sokat láttam mosolyogni, habár komornak is sokszor, és dühöngött is, alkalmasint. De intelligens volt, kulturált volt: költő volt. Még azt sem mondta el, hogy amikor nyugdíjazták, mint iskolaigazgatót, miért küldte vissza a párttagsági könyvét? Nem mondta el. Elvitte magával. A titkot. * * * Negyvenhetén voltunk, akkori érettségizők. A mi alma méterünket később lebontották, összedöntötték, hogy helye legyen egy új iskolának. Sokáig csak a helye volt, mert az iskola-összedöntők elszámították magukat: se innen, se túl nem volt a pénzből. Nem is erről akarok szólni most. Hanem a mi téglából, meg vályogból épített öreg orosházi gimnáziumunkról, amelyhez nyolc év gyönyörűsége fűz negyvenhetünket. Azaz már nem mind a negyvenhetünket, nem is tudom, hánnyal kellene kevesebbet mondanom. Egyet azonban tudok: nálunk nem volt „botrány”. Mi nem tudtuk megszerezni a tételeket. És ahogy innen, messziről emlékszem: eszünkbe sem jutott, sokkal inkább a lehetséges puskázás módozatait próbáltuk kimunkálni. Hogy aki kimegy, meg bejön, hogy aki kiviszi, meg behozza. Eskü alatt vallom: egyik sem sikerült. Azért leérettségiztünk, és mi azt mondtuk tanárainknak, a bankett egy-egy emelkedett pillanatában: szervusz. És azok a kézfogások felértek egy másik érettségivel ... „Tömény nosztalgia”, legyint az olvasó, látom. Érzelmek, ma? Bocsánatot kérek, igen: érzelmek, ma! % * * • „Tebenned bízunk szent megszokás” — gúnyolódtam (vállalom!), egy versemben, nyolcvanhétben. Hogy „a szó a hit a dicsőség innen már múzeumi relikviák”. Kérdezem akkori magamtól: honnan? Onnan-e, ahol nyolcvanhétben úgy kellett éreznem (sokaknak, ugye?!), hogy a szavak, a hitek, a dicsőségek összesöpret- tek és kidobattak? Hogy ezek voltak a későbbi monumentális (vagy már akkori?) közöny előkészítő hadmozdulatai? A fö- lpflegességek kimondása? A keserű öngúnyolódás arról, mi érdemes, s mi nem? Hogy a szó, ha megszólal valakiért, vagy valamiért — értelmetlen? Hogy a hit a küldetésben, jóra törekvésben, szeretet- ben — elavult nyavalygás? Hogy a dicsőség — lejárattatott? Bennünk és körülöttünk? Hogy arról álmodni az igazi, „hogy majd a tisztelet koszorúit nekünk is kiosztja a törvénybe foglalt szent megszokás?” Mostan itt, szemben a nyolcvanhétben kinyomtatott verssel, nem tudom, megértettek-e azok, akikhez eljutni, ilyen furcsamód paradoxén szerettem volna? Ki mondja meg? De hát miért is kellene tudnom? Aki megértett, már az sem gondol rá. Szeretem azért. * * * Nézegetem a Köröstáj régebben megjelent oldalait, és ahogy nézegetem, haladok visszafelé az időben. Érdekes, mi több : izgalmas vállalkozás egy ilyen utazás, hiszen „az események ismeretében” még jobban láthatókká válnak a gondolatok tartópillérei, hogy az erős, ez gyengébb, amaz pedig silány, még akkor is, ha akkor úgy tűnt: az lesz a legerősebb. Ezek a tartópillérek aztán hol egy versben, hol egy novellában, glosszában, interjúban rajzolódtak ki, költők, írók, kritikusok és mások megnyilatkozásai erről, arról; az országról, a Körösök-vidékéről, szellemi-politikai áramlatokról, kultúráról, netán önmagunkról is: aztán mi sem egyszerűbb, mint összevetni ezeket a szerzők mai hangjával, mai gondolataival, hogy az „artikuláció” nem egy esetben valósággal megdöbbentsen: hogyan is körvonalazódnak újfajta képek az emberről, aki... Az emberről, aki nincs híján önvizsgálatnak, vagy éppen ellenkezőleg, az emberről, aki olyan gátlástalan, mintha egy-két-öt-tíz-húsz évvel ezelőtt nem is mondta, nem is tette volna azt, amit tett. Persze, ha most csak ezt látnánk, cs^k ezt emlegetnénk, unos-untalan, akkor tagadnánk azt, hogy az ember változik, élte során a legkülönbözőbb hatások érik, felismerések befolyásolják a véleményét; csak a száznyolcvan fokos fordulatok tűnnek gyanúsnak. Látni X-et, amikor a mellét döngette, Y-,t ahogy fölfelé sunyí- tott, lefelé pedig felvette a szúrósszeműt, Z-t, aki nem olyan régen még egészen más kórusban és más szólamot énekelt. . . és most. Még egyszer és hangsúlyozottan: nem hiszek a száznyolcvan fokos fordulatokban! Egyezzünk ki kilencven fokban, az még elfogadható, az még nem tűnik köpönyegforgatásnak. És ne hozza fel senki cáfolatul, hogy magasabb szinteken hétről hétre változtak nak a dolgok, s az értékítéletek! Egyezzünk ki önmagunkkal, hogy nyíltan, őszintén, kétértelműség nélkül, az a becsületes. (Sunyik, rafináltak, hazugok, gonoszak, nagyszájúak, önjelöltek és halott oroszlánokba harapdálók kíméljenek.) Sass Ervin
