Békés Megyei Népújság, 1989. május (44. évfolyam, 101-126. szám)

1989-05-27 / 123. szám

Köröstáj

EXKLUZÍV

1989. május g7„ szombat

Nagy Imre miniszterelnök veresége és dicsősége

Beszélgetés Korom Mihállyal, a történelemtudományok doktorával

A mai negyvenes és a fiatalabb korosztály ismerete meglehetősen hiányos az 1956-os eseményekről, vagy ahogyan a közelmúltig nevezték, az ellenforradalomról. Jómagam is 7-8 éves gyerekként éltem át ezt az időszakot, melyről elmosódott emlékeim vannak. Az események viharos gyorsasággal követték egymást, ám történelmi feldolgozásuk, értelmezésük az elmúlt évtizedekben váratott magára, a kort tabuként kezelték, mind a politikusok és történészek, mind az

átélők. A történelemkönyvek is meglehetősen hézagosán foglalkoztak az említett időszakkal, Nagy Imre személyével. Sokakban megfogalmazódtak a „miért?”-ek és a „ho- gyan?”-ok.

Nagy Imre személye meglehetősen ellentmondásos. Hosz- szú éveket töltött szovjet emigrációban, pártfeladatként tért vissza ismét Magyarországra, volt miniszter és miniszterelnök, reformokat hirdetett.

Erről az időszakról beszélgettünk Korom Mihállyal, a

történelemtudományok doktorával, egyetemi tanárral.

— Mikor konszolidálódott Nagy Imre reformprogramja?

— Az első időszakban, tehát ’53-ban a Nagy Imre programbeszédében megtett javaslat már tartalmazott olyan elemeket, amelyek messze túlmentek egy hagyományos, Rákosiék által előadott formánál. Felvetette a népszuverenitás kérdését, a parlament szerepének növelését a párt néhány vezetőjének, a „trojkának” az Uralmával szemben, felvetette egy felelős kormányzat kérdését, szintén szemben a párt államirányításával, s az országgyűlés alkotmányos jogainak gyakorlását kérte számon. Ezek így nem „feküdtek” Rákosinak, ezért igen gyorsan, már ’53 őszén megindította a sztálini módszer védelme értelmében a támadást Nagy Imre ellen.

Nagy Imre viszont ’54— 55-ben mint koncepciót állította fel azokat a kérdéseket, amelyek eltértek a szervezet sztálini modelljé- től. Ilyen egyebek között a többpártrendszer megvalósítása, a tanácsok működése, mint a közvetlen demokrácia szocialista népképviselete, a hatalom koalíciós jellege. A Népfrontot is újjá kívánta szervezni, mint amely a többpártrendszer alapját képezte volna.

Ebben a koncepcióban Rákosiék számára elfogadhatatlan volt a többpártrendszer és az alkotmányos országgyűlés, amelyben a kormány egyedül felelős. Tulajdonképpen az egész koalíciós többpártrendszer gondolata elfogadhatatlan volt. A Hruscsov—Malenkov vezetés időszakában a Szovjetunió magatartása kedvezett Nagy Imrének. Végül is ’55 elején, Malenkov bukása után a szovjet pártvezetés úgy foglalt állást, hogy Nagy Imrének önkritikát kell gyakorolni, tehát a párt vezető szerepét megerősíteni, elvetni a többpártrendszert, és minden bebizonyosodottnak mondott tételét visszavonni. Nagy Imre ezt nem vállalta, ezért márciusban leváltották a miniszter- elnöki posztról, majd a KB arra utasította: írásban gyakoroljon önkritikát. Mivel erre sem volt hajlandó, áprilisban kizárták a KB-ból, a Politikai Bizottságból, ’55. végén pedig a pártból is,

— Nehéz gazdasági helyzetbe -került ekkor már az ország,

érezhető volt *56 előszele ...

— Részben igen, részben pedig egy kis remény még volt. A reményt az SZKP készülő XX. kongresszusának előkészítése adta. A kongresszusra való készülődés knár mutatta azt, hogy egy újszerű kongresszust kívánnak a Szovjetunióban ösz- szehívni, másrészt pedig igen nagy hatása volt a Nagy Imre által kezdeményezett reformpolitikának. Nagy hatása volt idehaza a párt egy jelentős részére, de főleg a párton kívüli értelmiség és parasztság zömére, ugyanis Nagy Imre, ha nem is mindjárt, de ’53. végére felszámolta az internáló táborokat, eltörölte a törvény- sértés által majdnem minden negyedik, ötödik családot érintő, sértő és túlzott adózási rendszert, és a padlássöprés módszerét. Tehát Nagy Imrének volt egy jelentős befolyása, s a felvetett kérdésekben támogatást

kapott az értelmiségtől, az íróktól, a művészektől, az újságíróktól, amely támogatás csak akkor szorult háttérbe, amikor ’55 második felében a reform felé hajló mozgalom ellen Rákosiék újra adminisztratív eszközöket vettek igénybe, és ezzel próbálták elfojtani.

— Magyarul: hadjáratot indítottak ellene...

— Igen. Ennek része volt az írószövetség elleni fellépés, valamint Nagy Imre és követőinek kizárása a pártiból. A magyar haladó rétegek, és a párton belüli, a megújulást kívánó csoportok képtelenek voltak meg- Ifcrteni: hogyan lehet az, hogy az SZKP a XX. kongresszus szellemében politizál, nálunk pedig Rákosiék továbbra is nyeregben vannak. Másrészt ’56. április 4- én Magyarországra küldött Szuszlov az országot körbejárva, Rákosit erősítette pozíciójában. Tehát a Rákosi —Gerő fél szektás, dogmatikus vezetés stabilizálódott.

— Ilyen előzmények után érkeztünk el '56. október előestéjéhez.

— Ide kívánkozik azonban még egy lényeges megjegyzés. Az ’55—’56 nyarán az MDP-ben a kialakult válság — a párt, az állami, a gazdasági, a politikai, az erkölcsi és a bizalmi válság — miatt Rákosit meneszteni kellett. Ehhez a menesztéshez szintén szovjet kezdeményezés járult, mint ahogy Rákosi eddig is szovjet támogatással segítette, illetve akadályozta a reform kibontakozását. ’56. nyarán is mindkét szovjet jelenség megnyilvánult. A törvénysértett, illetve a kibontakozást támogató emberek kisebbsége került be a Rákosi utáni Gerő-féle vezetésbe, így Kádár, Marosán, Kállai és mások. Ez nem volt elégséges ahhoz, hogy az új vezetés döntően szakítson a korábbival. Vagyis a Gerő- féle első titkárság nem hozta meg azt a reményt, amit vártak tőle.

Ebből következett, hogy ’56 kora őszén, illetve őszén még nagyobb arányban indult meg a demokratikus tömegmozgalom a sztálinista vezetés ellen, jóllehet elismerték a törvénysértéseket, s hozzájárultak Rajk és kivégzett társadnak, majd a katonatiszteknek a nyilvános temetéséhez ’56. október 6- án. A népfelkelés szelei már itt megnyilvánultak, ugyanis százezrek tüntettek a Kerepesi temetőben Rajk temetésén, illetve egy héttel később a katonatisztek temetésén a Farkasréti temetőben. Ott is tízezrek tüntettek a sztálini önkény ellen, a sztálini áldozatok mellett.

— Mégis, akkor miért bukott meg Nagy Imre?

— Egyrészt meg kell vizsgálni, hogy Nagy Imre, amikor miniszterelnök lett, meg- valósíthatta-e fő reformtörekvéseit? Azt kell mondani, hogy Gerő elsőtitkársága mellett Nagy Imre arra kényszerült, hogy — elkerülendő a polgárháborút — olyan dolgokat is megvalósítson, ami még a korábbi vezetésnek a folyománya, így megtűrni a szovjet csapatok beavatkozását, ami adott esetben 24-én azt eredményezte, hogy a népfelkelés kiszélesedett az elsietett szovjet beavatkozás miatt, mintegy a szovjet hadsereg ellen is: A dolgok lépésről lépésre haladtak előre. Ismeretes, hogy 25-én Gerőt leváltják és Kádár János lesz az első titkár, amivel

jelentős lépés történt előre, a kialakult demokratikus reformmozgalom hatalomra kerülése útján. A helyzet fejlődésének az a tragédiája, hogy .miközben a demokratikus népfelkelés kibontakozása- halad előre, az események sodrában bizonyos negatív jelenségek is megindulnak. A volt uralkodó osztályok elemei, vagy támogatói különböző .ellenforradalmi cselekményeket hajtanak végre a kommunisták, illetve a sztálini diktatúra kiszolgálói ellen. A hónap végére növekednek az ellenforradalmi cselekmények.

— Ezt Nagy Imréék nem vették észre?

— De igen, észrevették. Mind Nagy Imre, mind Kádár János október utolsó napjaiban többször tesz utalást arra, hogy ellenforradalmi jellegű, fékező, akadá. lyozó megmozdulások történnek, amely megmozdulások lehetetlen,ifé ' teszik a normális konszolidációt. Először ezek a szaporodó, növekedő ellenforradalmi cselekmények voltak a gátjai a kibontakozó reformmozgalomnak. Sőt annyira gátjává váltak, hogy a reformcsoportok egy része, Kádár és Münnich, már november elején úgy értékeli a helyzetet, hogy nem tudnak tovább együttműködni Nagy Imrével és kormányával, s elhagyták a kormányt, és Budapestet.

— Itt vilik ketté Nagy Imre és Kádár János útja .. .

— Kettéválik, de ezt nem úgy keil érteni, hogy ez belső vita eredménye.

— Mikor derült ki, hogy nem népfelkelésről, hanem ellen- forradalomról beszéltek?

— Ahogy utólag rekonstruálni lehetett : legkorábban Münnich Ferenc értékelte úgy a helyzetet, hogy az ellenforradalmi cselekmények túlsúlyba kerültek. A KB számára feldolgozott anyagban (Történelmi utunk — a szerk.) úgy szerepel, hogy november 4-éig népfelkelés volt, amelyen belül fokozatosan növekednek az ellenforradalmi cselekmények. Ez azt jelentette: nem alakul át jellegében ellenforradalmivá, hiszen benne van a népfelkelésben az ellenforradalmi cselekmények szaporodása is, de a népfelkelés jellege ettől gyökeresen nem változott meg.

— Vagyis egy időben van népfelkelés és ellenforradalom?

—• Igen, azzal a túlsúly- lyai, hogy a népfelkelésben az ellenforradalmi cselekmények szaporodnak. Ekkor Münnich kapott felkérést a szovjet nagykövettől, Andro- povtóli, hogy lehetőleg Kádárt is beszélje rá: más

megoldást keressenek. Kádár János ilyen céllal hagyta el a parlamentet. Ezután többórás tanácskozás után jutott el oda, hogy ő is szakít Nagy Imrével, mert már ő is úgy értékelte akkor, hogy az ellenforradalom került túlsúlyba.

— Kádár János hol és hogyan jutott ki a Parlamentből?

— Ahogy oitt mondták: a munkatársai közül valakinek bejelentette, de nem a miniszterelnöknek, hogy elmegy. A bejárati kapun távozott, s még azt is látták, hogy Münnich Ferenc, akkori belügyminiszter kocsijával. Annyira nem volt egyértelmű Kádár holléte, hogy a felesége másnap sírva mondta a Parlamentben : „Jánost elrabolták”.

Kádár János a november 2-i szűkebb kabinetbe azért került be — mondta később

Nagy Imre többek között —, „hogy ezzel is óvjuk, védjük Kádár Jánost, ameny- nyiben veszélybe került”. Tehát Kádár 4-éig állammi- nisztenkémt a Nagy Imre kormány tagja. Ezzel is óvták az életét, akárhol is volit.

— Nagy Imre mikor került a jugoszláv követségre?

— Szántó' Zoltán, aki korábban Belgrádban volt magyar .nagykövet, meghívást kapott október .26—27-én: ha bármilyen probléma történik, a jugoszláv követség nyitva áll előtte. Ezen az alapon a követség ezt a fajta védelmet fokozatosan kiterjesztette mindazokra, akiket a reformcsoportból veszély fenyegetett, bármely ország részéről! Ennek következtében, amikor megindult 1956. november 3-án éjjel, éjfél körül a szovjet bevonulás Budapestre, a jugoszláv követségnek nemcsak a telefonmeghívása érkezett meg a különböző helyekre, hanem a jugoszláv követség autói és emberei mentek begyűjteni a Nagy Imire csoportjához tartozó személyeket és vitték a biztonságot ígérő jugoszláv követségre.

— Mennyi ideig volt ott Nagy Imre?

— A jugoszláv követségen

kb. két hétig tartózkodott, ahol saját csoportjával és a jugoszláv hivatalos személyekkel tanácskozott, kiutat keresve.

— Mi vezetett végül is Nagy Imre bukásához?

— Mint reformpolitikus,

ajánlataiban, javaslataiban és tevékenységében meg kívánta változtatni a sztálini egypártrendszeres vezetési szisztémát. E szisztéma megváltoztatása azt jelentette — nyilvánosságra is hozták —, hogy többpártrendszert

akart, koalíciós kormányt és . semleges politikát hirdetett.

Nagy Imre bukásának alapvető oka abban is rejlett, hogy a nagyhatalmak el voltak foglalva Szuezzel, s a Szovjetunió úgy ítélte meg a közép-európai helyzetet: esetleg kiszakítják az országot a szovjet befolyási övezetből. Ezért a szovjet vezetésben október 31. estéjére egy új irányzat kerekedett felül. Eszerint, a szocializmus elleni fellépésnek tekintendő minden olyan fellépés. amely az egypártrend- szer ellen irányul. Tételesen ezt ugyan nem mondták ki. de Nagy Imrét bírálták, hogy a Varsói Szerződésből semleges útra akar lépni, s többpártrendszert akar. koalíciót hozott létre, tehát a gyakorlatban eltér a sztálini modelltől. Ez azt jelentette — számukra, a sztálini vezetők számára —, hogy ez eltérés a szocializmustól. E szűk, pragmatikus, dogmati-v kus értékelés miatt döntöttek úgy, hogy fegyverrel kell megvédeni a szocializmust Magyarországon. A fegyveres beavatkozás véget vetett a Nagy-kormánynak. miután nem kívánt fegyverrel ellenállni. Így kötött ki a jugoszláv nagykövetségen a vezetők nagy része.

Viszont az is egyértelmű, hogy a szovjet álláspont nem volt az első időszakban teljesen világos. Ismeretes . a történeti tényekből, hogy a Kádár-kormány első nyilatkozataiban mindazt, amit Nagy Imre időszakában pozitívan elértek, magáénak vallott. Elfogadta a begyűjtés eltörlését, nyilatkozatot tett a koalíciós kormányzat mellett. Megpróbált támaszkodni a lojális ellenzéki pártokra, amelyek nem a kommunizmus, a szocializmus ellen léptek fel. Ebből következően tárgyalás jött létre Kádár és a Kisgazda- párt, s a parasztpárt megmaradt szárnyával, egy koalíciós kormányért. Kádár még a közvetlen demokratikus szerveket is elfogadta.

Viszont, ahogy haladtak előre, s mind markánsabb volt a szocialista országok fellépése a maavarországi ellenforradalom értékelésében. úgy merevedtek meg a testvérpártok. úgv követel- _ ték a bűnösök megbüntetését, és a kemény retorziót Nagy és csoportja ellen. Történelmi tények bizonvítiák. hogy tárgyalások folytak Nagy Imrével a jugoszláv követségen. Még a jugoszláv külügyminiszter-helyettes is Budapestre jött közvetíteni. Funkciót is ígértek Nagy Imre csoportjának, amennyiben elfogadják a szocializmus megvédésének politikáját. Miután ezt elvetették, akkor annak fejében, hogy nem politizálnak, szabad távozást ígértek nekik azzal, hogy nem állítják őket bíróság elé.

Ezt papíron is dokumentálták. Jómagam a levélnek csak azt a formáját láttam, amelyet a jugoszlávok kiadtak. Ebben tényleg az van: a forradalmi munkásparaszt kormány ígéri, hogy nem állítja bíróság elé az ottlevőket. Kérem, két-há- rom embert nem is állítottak bíróság elé: így például Lukács Györgyöt. Vass Zoltánt és Szántó Zoltánt.

— Nagy Imrét és társait mégis bíróság elé állították. Kik irányították a felelősségrevonást?

— Azt hiszem, erre jelenleg még nem lehet pontosan válaszolni. Úgy tűnik: a felelősségrevonást az első időkben a kínaiak, majd a román vézetők. a Szovjetunióban pedig Molotov támogatásával az egész prezí- dium szorgalmazta. Később már ezrek és ezrek letartóztatását. tízezrek internálását követelték. Erős nyomást gyakoroltak a forradalmi munkás-paraszt kormányra, hogy a felelősségrevonás növekedjék, mert, ha azt nem hajtja végre, akkor vannak — Rágosi és Gerő személyében —, akik vállalják a szocializmus megvédését. Ez egyértelműen kemény nyomás volt a Kádár-csoportra, amely így, kivédendő Rákosi—Gerő restaurációját, vállalta a szigorúbb ítéleteket.

— A forradalmi munkás-paraszt kormányt kényszeritették ezekre az intézkedésekre?

— Nem tudom, ez a szó a legjobb-e, hogy kényszerítették. Mindenesetre a Kádár-csoport, próbált egv konszolidációt humánusan elérni, a jogos demokratikus követelésekből még többet megvalósítani, megőrizni. Ez a csoport viszont egy nemzetközi. ha úgy tetszik, neo- sztálinista nyomás alatt állt. Ez nemcsak azt jelenti, hogy agitálták, hanem anyagilag is presszionálták erre. Vagyis politikai feltételekhez is kötötték a konszolidáció gazdasági segítését.

Budapesten volt ’57. januárjában egy szocialista országokból jött pártvezetői értekezlet, amely értekezlet egyértelműen olyan feladatokat írt elő a magyar pártvezetés számára, hogy egyszer, s mindenkorra lemond a koalíciós kormányzásról, azonnal programjába veszi a kollektivizálást, és további felelősségrevonás is történik.

— A tárgyalást nem bíróságon, hanem a börtönben tartották. Miért?

— Két ok miatt. A Fő utcában a katonai bíróság is abban az épületben volt, ahol a börtön. Ez azt jelentette, hogy „házasítottak”: új falakat törtek, a börtönből közvetlenül lehetett a tárgyalóterembe jutni. A másik ok: minden valószínűség szerint a titkosság. Ez lehet annak is a magyarázata, hogy semmiféle vádiratot, ítéletet nem hoztak nyilvánosságra, hanem az igazságügyi minisztérium, illetve a Legfelsőbb Bíróság egy nyilatkozatát közölték a nyilvánossággal, az egész ítéletből — a kivégzés után. Egyértelmű: a legfőbb vezetőkkel szemben hozott ítélet politikai ítélet volt.

Később, a bíróságok keverték a köztörvényes bűnöket a politikai bűnökkel. Nyilvánvalóan azért, hogy nehezebb legyen szétválasztani az ítéleteket.

— Ma hogyan ítélik meg Nagy Imre szerepét? Bűnös, vagy áldozat?

— Ha a kérdést így kell

feltenni, akkor egyértelműen azt kell mondani : nem

bűnös. Nem bűnös, hiszen azokat a reformjavaslatait, amelyeket végigkísérhettünk ’53-től, 1956-ban kívánta

megvalósítani. Ez alól talán kivétel az, hogy ki akart lépni a Varsói Szerződésből.

Bírálat is illeti Nagy Imrét, hogy igen hosszú ideig a sztálinista pártfegyelemnek alávetette magát és esetenként olyasmit is végrehajtott, ami nem illett egy demokratikus szocializmus céljához. Azt is egyértelműen meg kell állapítanunk, hogy Nagy Imre politikai tevékenységét, mégha el is tért a szokványos sztálini, vagy nem sztálini modelltől, csak alternatív álláspontnak kellene felfogni, amelynek egy demokratikus, egy platform- szabadságú pártban helye van.

Bűnös lett azért, mert a politikai nézeteit, £S tevékenységét bűnösnek ítélték meg egv neosztálinista szemüvegen keresztül. Hogy miért nem hozták nyilvánosságra korábban a Nagy Imre pert, a vádiratot, vagy a Kozma utcai börtönbeli kivégzését? Ez a fajta elintézési mód a sztálinizmushoz kapcsolódik. A sztálinizmus mindent tit- kosít, ezzel mintegy védi is magát váratlan külső-belső, illetve alulról jövő megmozdulástól. Hogy a forradalmi munkás-paraszt kormány egy ilyen megmozdulástól tartott-e, erről nincs tudomásunk. Ha a Nagy Imrével együtt kivégzettekről beszélünk, akkor még arra is egyértelműen fel kell hívnunk a figyelmet: itt van már az ideje az emberiességnek, annak — remélem ezt elbírT ja társadalmunk —, hogy politikai nézeteiért Magyarországon többé senkit ne végezzenek ki.

— S végül egy kérdés: igaz-c, hogy szovjet állampolgár volt Nagy Imre?

— Mint a többi, hosszabb időn át a Szovjetunióban tartózkodó vezető, kettős, magyar—szovjet állampolgársággal rendelkezett.

— Szóbeszéd tárgya: valamilyen szovjet elháritószervezetet is segített .. .

— Eredeti dokumentum ugyan nincs erről, de a nemzetközi kommunista mozgalom harcosai közül igen nagy számban segítették szovjet emigrációban az első szocialista állam e szervezetének, a KGB-nek a tevékenységét, munkáját. Közöttük voltak szép számmal magyarok is. Ezt a hírszerzést, adatgyűjtést, adatszolgáltatást tették internacionalista kötelességből, s nem anyagiakért.

— Köszönöm a beszélgetést.

Szekeres András