Békés Megyei Népújság, 1989. május (44. évfolyam, 101-126. szám)
1989-05-20 / 117. szám
1989. május 20., szombat Az alatt a néhány perc alatt, amíg a repülőgép a földön tartózkodik, fel kell tölteni üzemanyaggal, illetve vegyszerrel, s ez összehangolt, pontos, gyors munkát kíván a kiszolgáló személyzettől, hiszen ilyenkor, májusban minden perc számít a kártevők elleni védekezésben. >S bár a rosszabbodó körülmények miatt a gazdaságok takarékosságra kényszerülnek, a gyors beavatkozás miatt mégiscsak a repülőgépes növényvédelem a leghatásosabb napjainkban. A MÉM Repülőgépes Szolgálat telekgerendás! bázisának 3-as brigádja a helyi Vörös Csillag Termelőszövetkezet búzatábláit szórja meg a kártevők és kórokozók ellen. Képünk a vegy- szerfeltöltést örökíti meg a központi repülőtéren Fotó: Veress Erzsi Veszélyben a Serkövök léte Az év első négy hónapjában 180 ezer hízott sertést vásárolt fel a Gyulai Hús* kombinát. így várhatóan az év végéig teljesíteni tudja éves tervét. Csökkent a belföldi kereslet a hazai húsfélék iránt, ezért a vállalat igyekezett a nyugati piacokon értékesíteni a darabolt sertéshúst. A jövőben továbbra is számítani lehet a hazai fogyasztás mérséklődésére, így az egyetlen járható út a meglevő húskészítmények tőkés országokbeli értékesítése — többek között ezt hangsúlyozta Zdm András, a Gyulai Húskombinát vezérigazgatója tegnap, pénteken a Teszöv állattenyésztési szakbizottságának ülésén Gyulán. Laczó Pál, a tsz-szövetség főmunkatáirsa részletesen elemezte az 1988. évi gazdálkodást, ismertette az állattenyésztés idei terveit. A megyében 45 tsz-ben foglalkoznak tejtermeléssel, az átlagos egy tehénre jutó tejtermelés 5380 liter volt tavaly. Kritikus helyzetbe jutott a sertés- és a húscsir- keágazat. A közös vállalatként ténykedő Serkövök, a tiszta profilú sertéságazat rebben az évben veszteségre van ítélve. Felvetődik a kérdés: mi legyen velük, mivel a közös vállalatot létrehozó álapító gazdaságok a veszteség rendezését nem tudják vállalni közgazdasági helyzetük miatt. Ebben a témában a szakbizottság ülésén megfogalmazódott, hogy kérni kell a MÉM segítségét. A tájékoztatóban elhangzott, hogy 32 tsz-ben veszteséges volt 1988-ban főágazati szinten az állattartás. Csak a szakmai munkaszínvonalának javításával. a szabályozórendszer mielőbbi korszerűsítésével várható némi előrelépés ezen a területen. A hozzászólók rámutattak: kritikán aluli a hazai állat-- gyógyszer-ellátás. emellett szinte hónapról hónapra emelkednek a gyógyszerárak. Élénk vita bontakozott ki a takarmánvellátásról is. Egyértelmű volt a vélemény: a magas keveréktakarmányárak jelentősen növelik a költségeket. Ezt a ráfordítást nem fedezi a felvásárlási árak növekedése. Egy kérdésre válaszolva Zám András elmondta, jövőre hasonló nagyságrendű sertés- felvásárlással számol a kombinát. mint az idén. Ez azt •jelenti, hogy a gyulai kombinát 540-600 ezer hízót vásárol fel 1990-ben. Vi j_ Jl nyugdíjas katona éhségsztrájkja Az eltűnt hat év nyomában... Szorgalmasan tapossa a kcrékpárpedált. Izmos, egy csepp súlyfelesleg sincs rajta. Hazafelé tart. Reggeltől estig egy pulykafarmon dolgozik, keményen. S hogy a munkahelyét elérje, nap mint nap megteszi a — becslésem szerinti — 8-10 kilométeres távot. Nincs rá idő, hogy a felesleges kalóriák lerakodjanak. Május 17-től mégis éhségsztrájkot kezdett. Azt 'mondja: nem divatból, hanem, hogy végre odafigyeljenek a panaszára, s hogy lezáruljon a tíz hónapja tartó hercehurca. Dénesi Sándor még fiatalembernek számít. 45 éves. Mégis 1974 óta kevéske rokkantnyugdíjából él. 1988 augusztusában a Magyar Néphadsereg Pénzügyi Számító és Nyugdíjmegállapító Központjától, annak is nyugdíjmegállapító osztályától kapott egy határozatot, ami felborította lelki egyensúlyát. Az indoklásában ugyanis az szerepel, hogy „Az 1968. szeptember 30-i hatállyal nyugállományba helyezett Dénesi Sándor őrmester...” Nem akart hinni a szemének, amikor elolvasta a határozatot, hiszen ő nem ’68 óta, hanem 1974 óta kapja a nyugdíját. Hova tűnt a hat év? Vagy elírás lenne, amit egy osztályvezető írt alá? Megpróbált utánajárni. Betartva a szolgálati utat: bejelentések tömkelegét írta, hogy válasz kapjon: jár-e neki hat év pénze, vagy sem? Felment Budapestre a határozatot aláíró osztályvezetőhöz, aki azt mondta, hogy nem történt elírás... (Igaz, ezt csak szóban közölte Dénesivel, papíron nem.) Egyszóval Dénesi Sándor — elmondása szerint — sehol, senkitől nem kapott megnyugtató választ, sőt... Különböző beadványai mind Békéscsabán „landoltak”, valamennyit visszaküldték ide — hiszen sem Szegeden, sem Pesten nem tudták eldönteni, mi is a panasz alapja, pontosabban, hogy jogos-e a nyugdíjas őrmester bejelentése. * * * A Békés Megyei Hadkiegészítési és Területvédelmi Parancsnokságon Tihanyi András századossal beszélgetünk az ügyről. — Megkaptuk Dénesi Sándornak a honvédelmi miniszterhez küldött panaszát. Nekem ugyancsak tovább kellett küldenem, az MN Pénzügyi Számító és Nyugdíjmegállapító Központjához, hiszen onnan tudnak válaszolni, miért írták a határozatukban az 1968-at. Egyébként a miniszterhez küldött levélben egyszerre több panasz kivizsgálását is kérte Dénesi, aminek igyekeztünk utánajárni. — Mit például? — Erkölcsi elégtételt kért és segítséget lakásproblémája megoldásához... Ügyét kivizsgáltuk és a választ elküldtük a HM érdekvédelmi alosztályának. Ismereteim szerint egyébként ő maga kérte tartalékállományba helyezését annak idején, 1968-ban, amivel megszűnt a Magyar Néphadsereg állományába tartozása... — Ha így van, hogyan lehetséges, hogy mégis a HM- től kapja a nyugdíját 1974- től? — Valószínűnek tartom, hogy humánus döntéssel érte el, hogy 1974-től kapjon rokkantsági nyugdíjat... Esetleg felhívhatjuk a budapesti érdekvédelmi alosztály vezetőjét. Telefonon tehát megkérdezhettem az alosztályvezetőt — aki ismeri az ügyet —, hogy mi a véleménye az „elpárolgott” hat évről? Az alosztályvezetőtől azonban semmit sem tudtunk meg. Nem nyilatkozott... Tihanyi százados azonban segítőkész volt és megpróbálta felhívni azt a főhadnagyot, aki a határozatot aláírta 1988 augusztusában. A főhadnagy, Budapestről — betartva a szolgálati szabályzatot — megígérte, visz- szahív, ha engedélyt kap főnökétől a nyilatkozatra. Megígértem, hogy semmiféle „hadititokra” nem vagyok kíváncsi, csak arra, hogy elírás történt-e? Visszahívott. Javasolta, hogy utazzak fel Pestre, vagy írjam meg levélben, hogy mit akarok — így telefonon bonyolult a válasz. Mondtam* hogy erre nincs idő, tekintettel Dénesi éhségsztrájkjára. Ettől függetlenül (vagy éppen ezért?!) nem kaptam tőle választ, ígérte, hogy alezredesének referál az ügyben, akit legyek szíves felhívni délután. Megtettem. Sárosi Gyula alezredes A Sarkad környéki megyei tanácstagok javaslata Eddig 1600-an csatlakoztak a Világparlamenthez A Sarkad város környéki megyei tanácstagok, valamint a Sarkad vonzáskörzetéhez tartozó települések — Geszt. Kötegván. Méhkerék. Mezőgyán és Sarkadkeresztúr — tanácsi vezetői a napokban közös tanácskozást tartottak Geszten. Többek között a megyei tanács legközelebbi ülésére kerülő anyagokat véleményezték a jelenlevők. A legnagyobb vita arról volt, hogy milyen álláspontot képvisel ienek a jelenlevő megyei tanácstagok 77 millió forint felhasználásával kapcsolatban. De nézzük, milyen pénzről van szó? A megyei tanács elmúlt év decemberi ülésén elhatározták, hogy a2 1989-es év költségvetésének egy részét újra kell értékelni. Ennek eredményeként — főként az úgynevezett háttérintézményeknél — 96 millió forint megtakarítást értek el a megyében. A megyei tanács márciusi ülésén úgy döntött a testület, hogy ebből a pénzből 77 milliót a megye 9 legnehezebb pénzügyi helyzetében levő települése kapja meg. a feszültségek enyhítése érdekében. (Az érintett városok, községek: Békés Békéscsaba. Kardos, Mezőberény, Mezőko- vácsháza, Okány. Orosháza, Szarvas és Vésztő.) A márciusi ülésen egyedül a pénzfizetés feltételeit nem tisztázták, ennek eldöntését a mostani tanácsülésre bízták. A geszti eszmecsere után a Sarkad város környéki megyei tanácstagi csoport javasolja: a megyei tanács bírálja felül a korábbi döntését, és ezt a pénzt ne osz- szák szét. Tudniillik azóta a Pénzügyminisztérium illetékes vezetője bejelentette, hogy a költségvetési kiadások csökkentése érinti a tanácsok gazdálkodását is, ezért a további megvonások valamennyi helyi tanácsot érinthetik a megyében. Éppen ezért, a 77 millió forintból — abban az esetben, ha tényleg szükség lesz rá — fedezzék a várható elvonást. (Is) igazán alaposan próbálta megmagyarázni az ügyet. Nem. az ő hibája, hogy sok mindent nem értettem. Talán a lényeg azért megmaradt bennem. Eszerint Dénesit saját kérésére 1968- ban tartalékállományba helyezték. Az egészségével voltak problémák. (Ha ez így volt, miért szerelték le? Ha makkegészséges volt, miért kapott később, hat év múlva nyugdíjat?) Hat év után, tehát 1974-ben a honvédség tudomására jutott (?!), hogy Dénesi olyan betegségben szenved, amely miatt jogos a leszázalékolása. S miután valamikor honvédségi állományban volt, úgy érezték, gondoskodni kell róla, hiszen köztudomású, hogy a fegyveres testületeknél kedvezőbbek a lehetőségek. Amíg a rokkantság fennállt — hangsúlyozta Sárosi alezredes- — több alkalommal is kapott nyugdíjemelést. De miután kiderült, hogy az egészsége helyreállt, 1988- ban megszüntették a rokkantsági nyugdíját, és azt átváltoztatták szolgálati nyugdíjjá. A határozat indoklásában viszont elírás történt — mondja az alezredes. (Ennek hatására kezdte keresni hat évét Dénesi.) Miután a nyugdíjmegállapító központban megtudták, hogy ezt panaszolja Dénesi (a panaszlevél 1989. március 28-án érkezett hozzájuk) most fogalmazzák a korrigáló határozatot. Dénesi ezt a napokban megkapja! De a tíz hónap alatt senki sem akadt, aki leült volna Dénesivel, hogy megmagyarázza, miért nincs igaza — vélt, vagy valós igazságkeresésében ...?! Addig pedig — hacsak nem történik csoda — Dénesi éhezik, hatévi nyugdíjért... Béla Vali A Békés Megyei Népújságban 1989. március 18-án megjelent felhívás nyomán május 18-án Békéscsabán megalakult a MOZGALOM EGY GLOBÁLIS PARLAMENTÉRT előkészítő bizottsága, melynek munkájában részt vesznek: DATE Mezőgazdasági Főiskola D-frakciója (Szarvas), DATE Mg. Főiskola Természetvédő Köre (Szarvas), Demisz Békés Megyei Szervezete. Ferrum Békeklub (Szarvas), HNF Békés Megyei Bizottsága, Magyar Béketársaság. Országos Béketanács, 615. Sz. Szakmunkás- képző Intézet Diákszövetsége (Szarvas), SZÁT Demisz- bizottsága (Szarvas), Vas- Fémipari Szövetkezet KISZ- szervezete (Szarvas) és a VE-GA Békeközösségi Centrum (Szentes) képviselői. A kezdeményezéshez eddig 1600 érdeklődő jelezte csatlakozási szándékát. A mozgalom (a továbbiakban Dőlt betűvel MGP) célja egy Világparlament létrehozása és ezáltal a fennálló globális problémák megoldásának elősegítése. Az MGP feladata, hogy a benne résztvevők helyi szintről kiinduló együttműködésével érje el az emberek környezeti jogainak érvényesülését. Az MGP azonos jogokkal rendelkező személyek és közösségek szövetsége lesz. Meg kell teremtenünk a lehetőségét annak, hogy kifejeződésre jussanak az emberiség legjobb törekvései, harmonikusan illeszkedve a természethez. Az előkészítő bizottság az MGP június végére tervezett alakulóüléséig továbbra is várja az érdeklődők észrevételeit, javaslatait és jelentkezését az alábbi címen: MGP Előkészítő Bizottsága. Holp József címén, 5540 Szarvas, Lehel 3—5., A/12. 100. Hív tegnap délelőtt barátom, a gimnáziumigazgató. „Mondd, öreg, megírtad már a szombati dőlt betűidet?” hallom hangját a vonal túlsó végéről. Időt se hagy nagyon a válaszra, máris folytatja: „Van egy jó témám, biztosan tudsz vele kezdeni valamit." Aztán elmeséli, hogy oroszból érettségiző diákjai olyan nehéz, filozofikus szöveget kaptak fordításra, hogy ,még a legjobbak is megizzadtak, mire áttették magyarra. Ezzel szemben az angol írásbelire könnyed, szellemes, átlagos nyelvtudással is lefordítható történetet küldtek. Mintha csak valakik valahol még egy utolsót oda akarták volna ütni az orosz nyelvet valamennyire is szerető diákok lelkére. Ha ezt akartátok, hát nesztek. Történt mindez olyankor, amikor az orosz nyelv kötelező jellegű oktatása végnapjait éli. Hovatovább már csak azon múlik, meddig tanulják gyermekeink az oroszt itt a szláv népek Itengerében, amíg nem lesz elegendő angol, francia, német, olasz vagy spanyol nyelvtanár. Aztán ki-ki kívánsága szerint. Egy korszak ismét véget ér. Kár így búcsúztatni. Különben oskolaigazgató barátom telefonja nem az egyetlen <1987. május 30-a óta. A dátum első dőlt betűs írásom megjelenésének . napját jelenti, „összeszerelő üzem” címmel vetettem papírra akkor gondolataimat, egy ma is tartó sorozat első darabjaként. Ez a mostani írás épp a századik a szokásos feleim alatt. Akkor, két éve azzal keltem útra, hogy tollhegyre tűzöm az engem és nyilván másokat is bosszantó jelenségeket. Nem titkolom, ahol és amiben lehetett, megpróbáltam keresni a kompromisszumokat, az egymáshoz közelebb vivő, a valamennyire is hasznunkra váló, s a messzebbre mutató elemeket. Mert semmi nem keserít el jobban — miként, gondolom másokat sem —, mint az elemi kultúrát nélkülöző politikai stílus, a durva, a sértegető, a mindent és mindenkit becsmérlő hang. (Jóllehet ilyenekből is volt részem bőven.) Ugyanakkor semmire nem áhítozom jobban — miként, gondolom, ez a boldogtalan nép sem —, mint egy közmegegyezésre, egymás tiszteletére és megbecsülésére, vagyis kulturált emberi viszonyokra épülő békességes Magyarországra. Ahol az ember embernek nem farkasa. Illő talán elmondani, hogy e sorozat nagyon sok örömet szerzett nekem. Rengeteg jószándékú észrevételt és biztatást kaptam. De aggódó hangok is eljutottak hozzám (nemegyszer családom tagjain keresztül): „Nem fél? Nem tart attól, hogy kirúgják?” Ezúton köszönöm a kritikákat és a biztatást. Köszönöm az aggódást is, de nem félek. Legfeljebb magamtól, attól, hogy egy szerencsétlen és talán történelmi pillanatban elbátortalanodom. Am amíg leveleket és telefonokat kapok, amig be-bejönnek a szerkesztőségbe, amíg korholnak (netán jelképesen vállon veregetnek) önök, olvasók, addig magamtól sem félek. Mert érzem, nem vagyok egyedül gondjaimmal és gondolataimmal, is tudom, nem hiába ülök le péntek délelőttönként a szerkesztői asztal mögé, hogy felírjam a kéziratpapírra az első két szót: Dőlt betűvel. A héten végiglapoztam a mögöttem hagyott 99 írást. Beleolvasván, elképedtem: a történelem lüktető sodrába kerültem, s őrült vállalkozásba kezdtem, minden héten mondani valamiről valamit. Nem lapítani, nem köntör- falazni, nem a cseresznyevirágzásról elmélkedni, hanem a mához iszólni. Sikerült, nem sikerült, önöknek kell ítélkezni. S alighanem majd az, időnek: miként csetlettem- botlottam szerencsétlen sorsú hazám mindennapjaiban. Amit írtam, vállalom. De két esztendő dőlt betűivel a hátam mögött sem tartom magam tévedhetetlennek. Néhány kérdésben ma árnyaltabban fogalmaznék. Tavalyelőtt decemberben például la közgazdaság-tudományi menzabojkottról készült írásom után sokan nehezteltek rám. Túl szigorú voltam a diákokhoz — mondták, s alighanem igazuk volt. Nem fogalmaznék másként viszont a vízlépcső befejezéséről, még akkor sem, ha egyik munkatársam annak idején ekként kommentálta cikkemet: szégyellem, hogy olyan lapnál dolgozom, ahol ilyen írás megjelenhet. (Mellesleg azóta is itt dolgozik — nem a vízlépcsőről alkotott nézetünk köt össze bennünket.) Amikor elindultam erre a döltbetüs útra 1987 májusában, még derült volt az ég, madárfüttytől hangos a lég. Azóta minden összekuszálódott. Rögös az út, nehezebb rajta járni, itt-ott köd is van. <Most hagyjam abba? Ügy érzem, tisztességtelen lenne. Folytatom — ha nem veszik tőlem rossz néven. Kérem, tartsanak velem!
