Békés Megyei Népújság, 1989. április (44. évfolyam, 77-100. szám)

1989-04-24 / 95. szám

1989. április 24., hétfő — Lapszél ---------­I nformáció Bombáznak bennünket. No, nem a magasból. Jön az információ jobbról és balról. A sajtó, a rádió, a televízió naponta szolgál valamilyen szenzációval. Az emberek kapkodják a fejüket. A hírek pedig kí­sérteiként bejárják az országot, rátelepszenek az agyak tekervényeire. Olyan tabukról rángatják le a leplet, amelyek még fél éve is főbenjáró bűnnek szá­mítottak. Gondoljunk csak 1956. újraértékelésére, a recski, a pócspetri esemé­nyekre, az AVH-sok rém­tetteire, a Mindszenthy-be- széd körüli vitára. Az MSZMP-n belül megkér­dőjelezték a demokratikus centralizmust, inkább a platformszabadságról van szó. A sort - vég nélkül folytathatnám. Mégis, vannak olyanok, akiket idegesít, sokkol az információözön. Egyik nagyvállalatunk szakszer­vezeti titkára mondta a minap, hogy náluk a mun­kások zavart fejjel állnak a gépek mellett, selejtet gyártanak, lazult a munka- fegyelem. És ennek egye­düli oka, az állandó, már- már elviselhetetlen infor­mációáramlás. Véget kell vetni ennek a szóáradat­nak, a fene nagy nyilvá­nosság anarchiához vezet. Döbbenten hallgattam a ki- fakadást. A példa valódi­ságát sincs jogom kétség­be vonni. Lehet, hogy így van. Annál szomorúbb és ikedvtelen vagyok. Tényleg nem értik a lé­nyeget? Azt, hogy az in­formáció: érték. Méghoz­zá nem is akármilyen. Mi­nél szűkebb a titkos, vagy annak vélt tények, esemé­nyek köre, minél szelesebb a társadalmi kontroll, an­nál demokratikusabb a tár­sadalom. Az szb-titkárl eszmefuttatás azt sugallja, hogy a munkás nem igényli a korrekt tájékoz­tatást. Egyetlen feladata van, bedugott füllel, be­fogott szájjal: a munka. De milyen munka? Eddig is, most is dolgoznak, mondhatni robotolnak az emberek, készítik az el­adhatatlan termékeket. Szocialista brigádokba tö­mörülve, kommunista mű­szakok terhe alatt gyara­pítják saját és a kereske­delem raktárkészletét. Az ország pedig csődbe jutott. Korszerű, demokratikus, politikai intézményrend­szer nélkül nincs gazdasági fellendülés. Az információt komolyan kell venni, hi­szen része a hatalomnak. Akinek hatalma van, nem­csak anyagilag, egziszten­ciálisan tudhatja magát biztonságban, hanem in­formációk dolgában is. Fölényesen mondhatja: én tudom, amit ti nem, tehát messzebbre látok. Ezek után világos a képlet: aki többet tud, az okosabb is. Az ilyenek méltán formálnak jogot arra, hogy a kevésbé tá­jékozottak sorsát a kezük­be vegyék. Pedig az or­szág népének, egy közös­ségnek tudnia kell: mi történik körülötte, kinek, mi a véleménye erről-ar- róL, miként sáfárkodnak a közpénzekkel, milyen fej­lesztési elképzelések van­nak a városban, a faluban. Nekem inkább az a gon­dom, hogy nem is olyan jó a mi információrendsze­rünk. Még ma is működik az úgynevezett második csatorna, * a folyosói plety­ka. A miniszter, a szóvivő, az igazgató, az osztályve­zető hímel-hámol, külön­böző érdekekre hivatkozva megtagadja a tájékoztatást. Persze, a nyilvánosság koc­kázattal is jár. Hiszen a bomba bármikor robban­hat. De mit tegyünk, ha a lakatot csak így lehet ki­nyitni. Seres Sándor Megalakult a szeghalmi MSZMP-reformkör A napokban Szeghalmon, a Csepel Autógyár 3. Számú Gyárának pártalapszerveze- tei összevont taggyűlést taní­tottak. A jelenlevők elsőként Vígh Károlynak, a városi pártbizottság munkaitársának a platformszabadságról szóló vitaindítóját hallgatták meg, majd Kovács István, az üze­mi pártbizottság titkára tá­jékoztatta a tagságot a vá­rosi pártbizottság legutóbbi üléséről és a megyei pártér- tekezlet előkészítő munkála­tairól. A napirendi pontok meg­vitatása után Pap Zsigmond mint a nyolc alapító egyike bejelentette a városi MSZMP-reformkör létrejöt­tét, és ismertette ennek tíz pontban megfogalmazott Dlatformtervezetét. Többek között erről szólt: — Meggyőződésünk, hogy pártunk csak akkor lesz ké­pes megújulásra, ha meg­szűnik a gyakorlat által nem igazolt mesterségesen létre­hozott és konzervált struk­túra. Jelenjen meg — az ed­digi tapasztalatoktól eltérően — egy markáns, egyértelmű. a helyi érdekeket tükröző Békés megyei program. Ha a városi MSZMP testületé a további bizalomvesztést el akarja kerülni, akkor hatá­rozott elképzelésekkel a ta­nácsi választásokra jelölte­ket kell állítania. Váljon közvetlenebbé a testületi ta­gok és a vezető tisztségvi­selők kapcsolata a város la­kosságával és párttagságá­val. Ne hatalmi pozícióból politizáljanak, hanem a meggyőzés eszközével. Prog­ramtervezetünk megvitatásá­ra április 27-én a városi mű­velődési és ifjúsági központ­ban megtartott alakuló ösz- szejövetelünkön kerül sor, amelyre céljainkkal, elkép­zeléseinkkel egyetértő, szim­patizáló MSZMP-tagokat vá­runk — tájékoztatta a tag­ságot Pap Zsigmond. majd a reformkor platformterve­zetét a nyolc alapító által aláírt szándéknyilatkozattal együtt átnyújtotta az össze­vont taggyűlésen megjelent Kerekes Kálmánnak, a vá­rosi pártbizottság első tit­kárának. m. 1. Hz orosházi autósokért „Orosháza földrajzilag és településszerkezetileg a kör­nyék kiemelkedő politikai, gazdasági, közigazgatási, egészségügyi és kulturális központja. Az úthálózata, annak kiépítettsége, forga­lomszervezettsége viszont alacsony színvonalú. A vá­rosban gyors ütemben emel­kedik a forgalomsűrűség, s ez több vonatkozásban is konfliktushelyzeteket idéz elő.” Az idézet abból a tá­jékoztatóból való, amelyet a Magyar Autóklub Békés Me­gyei Szervezetének orosházi csoportja készített a városi tanács legutóbbi végrehajtó bizottsági ülésére. Ezek sze­rint a Magyar Autóklubnak a városban csaknem 900 tagja van. Tevékenységéből kiemelkedik (mint szolgálta­tás) a gépjárművezetői ok­tatás. Az elmúlt öt évben — MEZŐHEGYESEN, a 614. Sz. Zalka Máté Ipari Szak­munkásképző Intézet és Szakközépiskola április 24— 25-én Zalka-napokat rendez. A diákok és a tanárok kul­turális és sportvetélkedőket tartanak. — GYULÁN április 25-én, 17 órakor, a Mogyoróssy könyvtárban Mikó István, Jászai-díjas színművész mu­tatkozik be Ez az arc is­merős című műsorával. Köz­reműködik Prokopius Imre zongoraművész. — KÉTSOPRONYBAN nagy gondot fordít a tanács a kis­nyugdíjasok és a nagycsalá­dosok segítésére. Rendsze­mintegy 1300-an szereztek itt jogosítványt. Ez évente 250- 280 új gépkocsivezetőt jelent Az oktatás körülményeiről a következőket olvastuk: „A városközpontban az MHSZ és az ATI szervezetekkel kö­zösen használjuk gyakorlati oktatásra a rutinpályát, melynek kitelepítése (foko­zott balesetveszélye miatt) közlekedési szempontból idő­szerű lenne.” Az orosházi csoport tíz éve áhítozik egy műszaki állo­másra is. Egyelőre hiába! Vagy mégsem? 1983-ban si­került egy földterületet te- lekkönvveztetni, majd az Oroshálzi Üveggyár műszaki osztályának jóvoltából — társadalmi munkában — el­készült az építési terv is. Jelenleg a kiviteli terveken dolgozik ugyanez a kollek­tíva. cs. I. rés szociális segélyt 14-en kapnak. A múlt évben több, mint 100 alkalommal fizet­tek rendkívüli segélyt 127 ezer forint összegben. — TELEFONDOKTOR. A békéscsabai telefondoktor április 25-én, kedden, intim gondokról ad felvilágosítást. Az érdeklődők 14 órától hívhatják a 24-011-es tele­fonszámot. — BÉKÉSCSABÁN, a Vas­utas Művelődési Házban áp­rilis 26-án, 16 órakor politi­kai fórumot tartanak. Ven­dégük lesz Vértes Éva, a Magyar Rádió főmunkatár­sa. [ A KOROS VOLÁN felvételre keres: autóbusz-vezetőket (Békéscsaba, Gyula, Orosháza, Szeghalom telephelyre) tehergépjármű-vezetőket (belföldi munkára) tehergépjármű-vezetőket (nemzetközi vizsgával) autószerelőket karosszérialakatosokat esztergályost (békési telephelyre). Bérezés a kollektív szerződés szerint. Jelentkezni lehet: Békéscsaba, Szarvasi u. 103. Békés, Táncsics u. 91. Gyula, Kctegyházi u. 6. Szarvas, ipartelep. Orosháza, Gyár u. 4. ! s I Cserkészcsapal-avatő Kétsopronyban A fogadalom egy életre szól Fotó: Veress Erzsi Ki ne hallott volna a cser­készekről, s ki hitte volna, akár csak egy évvel ezelőtt, hogy ez a negyven éve tetsz­halott mozgalom újjáéled? Márpedig szombaton, épp megyénkben tartották a Ti­szántúl valószínűleg első cserkészcsapat-avató ünnep­ségét. Kétsoprony volt a helyszíne ennek a különös ünnepségnek, amely az An­jou—Bourbonok tisztaságot jelképező aranyliliomának égisze alatt zajlott le. A helyi római katolikus templomban negyvenkét keki inges, farmerszoknvás- nadrágos tíz-tizenkét éves fiú és lány nézte áhítattal a régi cserkészzászló szente- lési szertartását, melyet Gyenes Mihály békéscsabai főesperes tartott. Ezután a kis csapat fegyelmezetten vonult át a közeli kultúr- ház.ba,— amely szülőkkel, nagyszülőkkel, falubéli kí­váncsiakkal. és meghívott vendégekkel zsúfolásig meg­telt. Kárpáti László plébános, csapatparancsnok köszöntöt­te a jelenlevőket, a színpad szószékéről, melyen tábla hirdette a cserkészmozgalom célját: „Emberebb ember, magvarabb magyar”. — Isten lábnyomát fogjuk becserkészni a természetben, otthon, a munkában — mon­dotta a szónok. — Köztünk nincs helye az önzésnek, a magába zárkózásnak — tet­te hozzá. — Olyan embere­ket akarunk nevelni, akik családszeretők, s akik szol­gálják a magyar népet, akik­nek szilárd elveik, erkölcseik vannak. A fogadalom — amelyet istennek, hazának, embertársainknak teszünk — egv-életre szól. Ezután következett az ün­nepélyes fogadalomtétel, a zöld nyakkendők az őket megillető helyre kerültek, s új szalaggal gazdagodott a zászló. A Magyar Cserkész­szövetség. a békéscsabai öregcserkészek, s a helyi út­törőcsapat képviselői kö­szöntötték az ifjú cserkésze­ket. A megható ünnepség a Himnusz közös eléneklésével zárult. g. k. Fejlesztési tervek Mezőgyánban Az 1600 lélekszámú Mező- gyán sem dúskál az anyagi javakban! Ezt mi sem bi­zonyítja jobban, hogy a köz­ség ez évre elfogadott költ­ségvetésében a különböző fejlesztésekre mindösszesen 983 ezer forint jut. Ponto­sabban még ennyi sem. A vízműtársulat támogatására, a fölvett vízműfejlesztési hi­tel törlesztésére 480 ezer fo­rintot kell költeniük. Szabó István tanácselnök a fejlesz­tési célú pénzek további fel- haszn á lásá ról mond ja : — Év elején vettünk egy telket az Arany János utcá­ban 117 ezer forintért. A megyei gyógyszertári válla­lat várhatóan nyár közepén hozzákezdhet az új gyógy­szertár és gvógvszerész szol­gálati lakás építéséhez. A ta­nácstestület úgv döntött, hogy 100 ezer forinttal tá­mogatjuk a műemlékiellegű református templom felújí­tását. Az egyházközösség még idén hozzákezd a mun­kálatokhoz, amelyet jövőre fejeznek be. Egyébként erre további támogatást kértünk a megyei tanácstól, hogy ki­egészíthessük a különböző lakossági adományokat. Nagygyantén megépítjük a ravatalozó alapjait, az épület majd jövőre kerül tető alá. Változatlanul napi gondot jelent a szeméttelep rende­zetlensége, kezelése, ennek megoldása elodázhatatlanná vált. Több tucat mezőgyáni csa­lád nagy örömére a tanács és a lakosság összefogásával hozzákezdenek — igaz, nem fejlesztési alapból, hanem az elmúlt évi pénzmaradvány útfenntartásra elkülönített összegéből — az Ady Endre utca majdani szilárd bur­kolatú út alapjának kiala­kításához. A 800 méteres út­szakasz alapozásával augusz­tusra készülnek el. L. S. Több mint 6 ezer látogató, gomol.vgó tömeg, cicaszépségek vetélkedése jellemezte a kétnapos nemzetközi macskakiállí­tást a hét végén Békéscsabán. A Magyar Macskabarátok és Tenyésztők Országos Egyesülete a közép-alföldi csoporttal közösen első alkalommal rendezett nemzetközi eicakiállítást megyénkben. Csaknem 300 négylábút csodálhattak meg a nézők. Szombaton egész nap bíráltak, értékeltek a bírók, va­sárnap pedig cicaszépségverseny volt a nap fénypontja. A nem mindennapi látványosság részletesebb ismertetésére keddi lapszámunkban visszatérünk B. Zs. Fotó: Veress Erzsi HÍREK MA: GYÖRGY NAPJA A Nap kél 5.40 — nyugszik 19.45 órakor A Hold kél 23.55 — nyugszik 6.45 órakor ÉVFORDULÓ Négyszázhetvenöt éve, ezen a napon iktatta beBa- kócz Tamás, esztergomi ér­sek, a török ellen induló kereszteshad parancsnoki tisztébe Dózsa Györgyöt. IDÖJÓRÓS Változékony, az évszaknak megfelelő időjárás volt me­gyénkben, az elmúlt hét végén* Szombaton az élénk, időnként viharos, déli szélben, 22—24 Cel- sius-fokig melegedett a levegő. Késő délután és éjszaka nyu­gat felől több hullámban zá­por- és zivatarfront vonult át térségünk felett, de a lehullott csapadék mennyisége nem volt számottevő, vasárnap is gyakran váltották egymást a felhős, ét napos időszakok, egy-két he­lyen kisebb eső, futó zápor lt kialakult. Napközben észak- nyugatira fordult és megerősö­dött a szél. A legmagasabb nap­pali hőmérséklet 15 Celsius-fok körül alakult — kaptuk a tájé­koztatást Zsíros Györgytől, a Békéscsabai Meteorológiai Ál­lomás ügyeletesétől. Várható időjárás ma estig: nagyobbrészt napos idő lesz, szá­mottevő csapadék nélkül il­letve, legföljebb keleten valószí­nű egy-egy gyönge záporeső. A szél jelentősen mérséklődik. A legalacsonyabb éjszakai hőmér« séklet nyugaton 0, plusz 3 fok között (sokfelé talajmenti fagy), másutt 3, 7 fok között, a legma­gasabb nappali hőmérséklet ma 15, 20 fok között alakuL Hírügyeletünk munkanapokon 9-től 19 óráig hívható nn ők A A közvetlenül a yH»l|y j telefonszámon. Üzenetrögzítőnk ugyanezen a telefonszámon este 7-től reggel 9 óráig, valamint munkaszüneti napokon mű­ködik. Telexszámunk : Ma a telefonnál: LOVÁSZ SÁNDOR — ELHUNYT KULIN GYÖRGY. Életének 85. évé­ben, április 22-én, szomba­ton elhunyt Kulin György, az Uránia csillagvizsgáló nyugalmazott igazgatója, a TIT országos elnökségének tagja. Temetéséről később intézkednek. — FALUGYŰLÉST tartanak Nagyszénáson, április 25-én, 16 órakor, a Czabán Samu Művelődési Házban. A ta­nácselnöki és a népfrontbi­zottsági beszámoló után új­jáválasztják a helyi nép­frontbizottságot. — A MEGYEI LAKÁSSZÖ­VETKEZETEK által fenn­tartott garázsok száma az elmúlt évben 63-maI emel­kedett. A legtöbb gépkocsi- tárolót Békésen, és Mezőbe- rényben húzták fel. Jelen­leg Békéscsabán, Orosházán, Gyulán építenek garázsokat. Rnyakiinyvi hírek GYOMAEN ÜKÖD Születés : Bondár Zsolt Imre és Czudor Márta fia Gergő (Dévavámya). SZEGHALOM Házasságkötés : Bucsi Tünde (Körösladány) és Török László Tibor (Körösla­dány). Születések': Berke József és Nemes Éva leánya Lilla, Kiss József és Al- mási Mária fia Tamás (Körös­ladány). Halálesetek : Kerekes Lajosné Kiss Zsuzsan­na (Zsadány), Pikó Imre (Zsa- dány), Gublimán János (Körösi­újfalu), Sütő Adám (Körösújfa­lu).

Next

/
Thumbnails
Contents