Békés Megyei Népújság, 1989. április (44. évfolyam, 77-100. szám)

1989-04-08 / 82. szám

1989. április 8., szombat NÉPÚJSÁG ajánlásai találhatók. A fü­Grósz Károly, az MSZMP főtitkára és Németh Miklós, az MSZMP PB tagja, a Mi­nisztertanács elnöke április 7-én a KB székházában fo­gadta Pjotr Lusev hadscreg­Mihail Gorbacsov londoni látogatásának csúcspontja­ként jellemzik a szovjet ál­lamfő péntek déli beszédét, amelyet egyenes adásban közvetített a BBC-televízióés rádió a szigetország nagykö­zönségének. A londoni Cityben levő ősi városháza épületében, a Guildhallban a brit kor­mány és a Parlament tagjai, a közélet, az üzleti és pénz­ügyi világ, a társadalmi és kulturális élet rangos kép­A legutóbbi hónapokban ugrásszerűen növekszik a Jugoszláviába látogató szov­jet bevásárlóturisták száma. Főként a Kárpátaljáról ér­keznek egyre többen. Nyi- kolaj Risko, az ungvári Pra- por Peremogi (a Győzelem Zászlaja) című ukránnyelvű újság munkatársa erről a következőket mondta az új­vidéki Magyar Szónak: Magyarországra nem ér­demes mennünk, mert ott számunkra minden áru na­gyon drága. Jugoszláviában azonban kedvezően váltják tábornokot, a Varsói Szer­ződés Tagállamai Egyesitett Fegyveres Erőinek új főpa­rancsnokát és Vlagyimir Lo­bov hadseregtábornokot, az EFE új törzsfőnökét. A ta­viselői előtt magyar idő sze­rint déli 12 órakor emelke­dett szólásra Mihail Gorba­csov. A szokásoknak megfe­lelően Margaret Thatcher asszony rövid válaszbeszédet mondott. Legutóbb tavaly nyáron fogadtak a Guildhallban ma­gas rangú külföldi szónokot a moszkvai látogatásáról ideérkezett Ronald Reagan amerikai elnök személyében. Ugyanitt hangzott el Ronald Reagan öt évvel korábbi be­át a rubelcsekket, ezért a szovjet látogató számára minden olcsónak tűnik. Jugoszláviában a műszaki áru, de sok más termék is 3-4-szer olcsóbb, mint a Szovjetunióban. Egy nyugati licenc alapján gyártott Sa­lamander cipő például 70 ru­bel, de gyakran 100 rubelt is adnak érte a kereskedő­nek. Hivatalos árfolyamon 10 000 dinár 74 kopejka. Vagyis 70 rubelnek megfele­lő dinárösszegért akár 3 pár divatos, kitűnő minőségű ju­goszláv cipőt lehet venni. lálkozón részt vett Kárpáti Ferenc vezérezredes, honvé­delmi miniszter és Mórocz Lajos vezérezredes, honvé­delmi államtitkár. Jelen volt Borisz Sztukalin, a széde is, amelyben a Szov­jetuniót a „gonosz birodal­mának” nevezte. Ezt a mi­nősítést tavalyi beszédében már érvénytelennek nyilvá­nította és történelmi jelen­tőségűnek mondotta a Szov­jetunióban végbemenő vál­tozásokat. Mindössze 40 órás hivata­los látogatása második nap­ján, reggel, Gorbacsov a szovjet nagykövetségen ta­lálkozott Gordon MacLen- nannal, Nagy-Britannia Nagyjából ez a helyzet a di­vatos ruházati cikkekkel is. A szovjet állampolgárok csak meghívólevél alapján utazhatnak Jugoszláviába. Ezért a meghívólevelekkel valóságos feketekereskede­lem folyik. Egy-egy ilyen „dokumentumért” 200 rubelt is elkérnek... Április 1. előtt minden külföldre in­duló szovjet állampolgár 300 rubelre szóló csekket vi­hetett magával, de most már csak 200 rubeles csek­ket kap. Általában egész Szovjetunió budapesti nagy­követe és Fedot Krivda had­seregtábornok, az EFE főpa­rancsnokának magyarorszá­gi képviselője MTI Fotó: Kovács Attila Kommunista Pártjának fő­titkárával. A Guildhallban elhangzó beszédet követően a windsori kastélyba volt hivatalos, ahol II. Erzsébet királynő és férje, Fülöp her­ceg látta vendégül ebéden a Gorbacsov-házaspárt. Az uralkodónő ebédjén részt vett Margaret Thatcher kor­mányfő is. Mihail Gorbacsov és fele­sége Windsorból egyenesen a heathrowi repülőtérre in­dult, ahonnan a kora dél­utáni órákban szállt fel kü- löngépük Moszkva felé. családok vesznek részt a külföldi kiránduláson. Egy négytagú család, ha bevált 900 rubelt, ezen a pénzen Jugoszláviában használt La­da vagy Moszkvics autót ve­het. A külföldön vásárolt, szovjet gyártmányú gépko­csikat jelentéktelen vámmal beengedik az országba. Ezért vásárolnak most egyre töb­ben szovjet gyártmányú sze­mélygépkocsikat Jugoszlá­viában. Nyikolaj Risko végül el­mondta, hogy a szovjet vá­mosok a kiutazókat nem na­gyon vizsgálják. Ezért sokan a legkülönbözőbb, külföldön jól értékesíthető cikkeket is visznek magukkal. JOHN CONNOR BASE-BALL-SAPKA GYŰJTEMÉNYE Kaliforniában a 47 éves John Connort úgy ismerik, mint a világ legnagyobb sportsapka-kollekciójának tulájdonosát. Connor eddig 3750 darab sapkát gyűjtött össze. Van közöttük 1845- ben készült példány is, de a legújabb divat szerint var­rott sapkák is megtalálhatók a kollekcióban. Connor gyűj­teményét gyakran veszik „kölcsön” a filmgyártó cé­gek. AZ NSZK LAKOSAINAK TÖBBSÉGE Nö Számuk 2,5 millióval ha­ladja meg a férfiakét. „Egyenjogúságukra" jellem­ző, hogy 1987-ben az ipar­ban foglalkoztatott nők fi­zetése a férfiak bérének 70 százaléka volt csak. TELEFON­BESZÉLGETÉSEK David Lewis, a pszicholó­gia doktora szerződést kö­tött a Britich Telecom tele­fontársasággal, hogy öt éven át követhesse 2000 személy telefonbeszélgetéseit. Az il­lető személyek beleegyezésé­vel végzett teszt eredménye: a sikeres élet, ideértve a szakmai sikereket is, a tele­fonbeszélgetés „művészeté­től” is függ. Íme, mit ajánl Lewis doktor: szokványos, közömbös telefonbeszélgetés esetén a kagylót a bal fül- höz kell emelni, mert az a jobb agyfélteke tekervényeit veszi igénybe; ha üzleti ügyekben, szakmai kérdé­sekben telefonál az ember, emelje a kagylót a jobb fü­léhez, akkor az agy bal ol­dala aktivizálódik, ez a „ra­cionálisabb” félteke. Továb­bá, ha álló testhelyzetben te­lefonálunk, a hangunk tisz­tább és erősebb, hiszen a rekeszizom semmiféle nyo­másnak nincs kitéve. A Bri­tish Telecom kiadott egy füzetet, melyben Levis dok­tor fenti tanácsai és más zetet azok a személyek kap­ták meg, akiknek a telefon szakmai szempontból „szük­séges rosszként” igen fon­tos. AZ ÖZONPAJZS ÁLLAPOTA ÉS A GABONATERMELÉS Amerikai szakemberek sze­rint a Föld ózonpajzsán képződő rések csaknem 30 százalékos csökkenést vált­hatnak ki a gabonatermelés­ben. Az amerikai környe­zetvédelmi hivatal tavalyi tanulmánya szerint a légkö­ri szennyeződés az ameri­kai mezőgazdaságot 2,5-3 milliárd dollárral károsítot­ta. RENOIRD — REKORD Több mint 10 millió fontért kelt el Londonban a Sotheby cég árverésén Pierre-Auguste Renoir Séta című festménye. Ekkora összeget a francia imp­resszionista képéért még soha­sem adtak. Az előző Renior-re- korder feleennyiért kelt el. Ai 1870-ből való vászon a hetedik helyen áll a világ legdrágábban elárverezett műtárgyainak sorá­ban. MEGHALT A VÍZ klórozásAnak FELTALÁLÓJA Amerikában, Baltimore- ban 96 éves korában meg­halt Abel Wolman, aki a víz klórozási eljárásával le­hetővé tette, hogy az embe­rek százmilliói fertőzésmen­tes ivóvízhez jussanak. Wol­man és Lin Enslow vegyész 1918-ban megvalósították azt az elgondolást, amely még az 1880-as évekből szárma­zott. Sikerült megtalálniuk a víz klórozására szolgáló ve­gyi képletet. A klór mennyi­ségét a vízben levő bakté­riumok számához arányítot- ták. Ez az eljárás ma is használatban van. Wolman élete folyamán több nem­zetközi elismerésben része­sült. áprilisi tréfa kenyaban A Standard nairobi lap nem­rég felhívta olvasóit, tegyenek javaslatot, hogyan lehetne ma­gasabbá tenni Kenya legmaga­sabb hegycsúcsát, a Kenyát. A lap több javaslatot kapott, ame­lyek mind arról szólnak, hogy több ezer tonna követ kellene felhordani a csúcsra, hogy az a legmagasabbá váljon Afrikában. Végül kisült, hogy az egész csak áprilisi tréfa volt. Afrika legma­gasabb csúcsa a Kilmandzsáró, amely 5895 méter magas. A Ke- nya-csúcs 5199 méter magas, é§ a második legmagasabb csúcs Afrikában. Mihail Gorbacsov hazautazott Londonból Szovjet bevásárlóturisták Jugoszláviában A moszkvai wTPi^CW-ban olvastuk Bocsáss meg nekünk... Egyre gyakrabban foglalkozunk a '30-as évek falvaival, egyre kitartóbban keressük a választ, mit jelentettek ezek az évek a falun. Vajon a „nagy fordulat” vagy a nagy szeren­csétlenség évei voltak ezek, olyan események, amelyek most, fél évszázad múltán adnak hírt magukról? Hogy választ kapjunk ezekre a kérdésekre, a levéltárakban kutatunk, regényeket, útmutatókat, politikai, gazdasági könyveket for­gatunk. De mi lenne, ha meghallgatnánk az akkori tragi­kus események élő szemtanúit? Igaz, egyre kevesebben és kevesebben vannak azok az emberek, akik nem a tankönyv­ből ismerték meg a kollektivizálási időszakot, méghozzá nem abból a tankönyvből, amelyet annak idején a „vezér és a tanító korrigált”, hanem saját bőrükön tapasztalták. Ilyen az öreg Matrjona néni, akivel a Voronyezs környéki Perlevka faluban találkoztunk. A falu vagy 18 kilométer hosszú. És itt van előttünk Matrjona néni háza, jobban mondva, viskója. Gyenyiszova Matrjona címét a községi tanács munkatársai adták meg. Matrjona, mondották, nem csak „kulák volt”, hanem rá­adásul „a nép ellenségének” özvegye is ... Az öregasszony két botra támaszkodva áll a tornácon. Sö­tét, falusian megkötött kendő van rajta. 90 éves. Nem tudja azonnal felfogni, mi járatban vagyunk. Amikor megtudja, hogy egyszerűen azokról a távoli évekről akarunk beszélni vele, felélénkül: „Mert már megijedtem...” ;— mondja. — „De miért kell megijedni?” — kérdezzük tőle. — „Hát szo­kásból. Fiatal korunk óta ilyen ijedősek vagyunk ...” Azokban az években, amikor a kollektivizálás elkezdő­dött, volt családja, férje, gyermekei. 1929-ig nyugodtan, jól éltek. Minden egyes portán volt jószág, lovakat tartottak. A perlevkai lovakat mindenütt szívesen vásárolták. Az így szerzett pénzen vetőmagválogatót, kaszálógépet vásároltak. Ha nem volt elegendő pénz arra, hogy megvásárolják a gazdaságban szükséges eszközöket, egy pár család összeállt, hitelt vett fel a bankban. Egyszóval embereknek érezték magukat. A nagy munkát kalákákban végezték, így építet­ték az utakat, tisztították az erdőt... A villám 1930-ban csapott le: beköszöntött a kollektivi­zálási kampány. A gazdák közül néhány, felfogva a hely­zetet, elköltözött a városba. Ám a többség nem tudta el­dönteni, mitévő legyen. Az eszükbe sem jutott, hogy a saját munkájuk eredményeként vásárolt kaszálógépek, más me­zőgazdasági gépek mind odakerülnek, ahol a madár se jár. . . Minden negyedik porta gazdáját kuláknak nyilvá­nították. Matrjona nénit gyerekeivel és férjével az elsők között vitték el. Nem azért, mert túlságosan gazdagok vol­tak, hanem azért, mert távoli rokonuk hívő volt, és a temp­lomban gyertyát árult.. — Hova vitték önöket? — A világ végére, a tengerhez. Hideg volt, a gyerekek egymás után haltak meg. Körülöttünk örök fagy, úgyhogy a .tengerbe helyeztem őket örök nyugalomra ... 1936-ban Matrjona és férje amnesztiát kapott, visszatér­tek falujukba. Elkezdtek dolgozni a kolhozban. De nem so­káig élhettek nyugodtan. Űj szerencsétlenség következett, amit „a nép ellenségeivel” folytatott harcnak neveztek. Hogy mi nem volt: egy-egy csasztuskáért vagy egy-egy el­ejtett mondatért évekig tartó börtönbüntetés járt. És ha valaki véletlenül könnyelműen cigarettát csavart az újság­ból, amelyben benne volt a vezér arcképe, annak befelleg­zett. Matrjona férjével a következő történt: osztagba rakták a szénát, az pedig ledőlt. Ma egyszerűen újból felraknák, és ezzel rendbe is volna a dolog. Ám akkor az állambizton­sági szolgálat ebben politikát látott. Kihallgatták az asztag- rakókat, sor került a Matrjona férjére is: „Szóval, szám­űzetésben voltál? Tehát bosszút állsz?” Hogy vallatták, hogy nem, azt nem lehet tudni, csak Matrjona a későbbiek­ben megtudta, férje „beismerte”, hogy egy kulákbanda ve­zére. Úgyhogy, örökre eltűnt... És mi volt aztán? Mennyire igaz az, hogy az erőszakos kollektivizálás után bekövetkezett a falu felvirágzása? Az utóbbi időben a sajtóban megjelenő hírekből megtudjuk, hogy a falvakban a gabonatermelés csak közvetlenül a há­ború előtt érte el az 1913. év szintjét. Óriási mennyiségű jószág hullott el. Csak tehénből annyi veszett oda, amennyi jelenleg az Egyesült Államokban van. — Szigorúság volt — mondják sóhajtozva az öregek. — A gyűlésekre eljöttek a főnökök, volt olyan, aki forgópisz­tollyal. Kimondták: ezt és ezt kuláknak kell nyilvánítani, ki van emellett? És mindenki felemelte a kezét. Próbálta volna valaki az ellenkezőjét tenni, azonnal elvitték volna. Mit kaptunk akkor a kolhozban? Pénzt egy kopeket sem. Egy maroknyi gabonát. Főleg a háztáji segített ki bennün­ket. Sztálin minden egyes portát adófizetésre kötelezett. Hányszor történt meg, hogy eljött az olajleadás ideje és nem volt mit leadni. A városba mentünk, a piacra vagy az üzletbe, ott vásároltuk meg az olajat, és azt adtuk le. Mit lehetett tenni? 1932-ben jó termés volt, de a falvakban mé­gis éhínség uralkodott. A meghatalmazottak elvitték az egész termést. És ha valaki a szérűn a zsebébe tett egy kis gabonát, börtön várt rá. Személyi igazolványa nem volt senkinek, az adók elől nem lehetett a városba menekülni. Ügyhogy mindenki maradt. Vajon sokat fejlődtek-e falvaink azóta? Ez attól függ, honnan nézzük. Ha úgy teszünk, mint korábban, hogy a műszaki haladást szociális haladásnak tüntetjük fel, akkor kiderül, hogy sokat fejlődtek, nagyon is sokat. Az egy ló­erős lovas kocsitól a K—700-típusú traktorokig, mely 600 ló­erős, a petróleumlámpától a színes televízióig. De vajon megfelelő-e ez a skála? Sokszor az ember arra gondol: hogy lehet az, hogy nem tűntek el egyes falvak a föld felszínéről? Hiszen egyszerűen nincsenek meg az alapvető életkörülmények: sem üzlet,sem iskola, sem orvosi rendelő, sem telefon. Perlevka most is a helyi adminisztráció nyomásának kö­rülményei között él és dolgozik: „az apparátus” nem akar­ja feladni pozícióit. Szünet nélkül ellenőriznek. Nyáron a földeket és a kombájnokat, ősszel azt, hogy felkészültek-e az állattenyésztő telepek a teleltetésre. Tavasszal, hogy mi­lyen állapotban vannak a traktorok. Az így összegyűjtött információt továbbítják a főnökségnek. Mondják csak, miért ne bolygassuk a múltat, ha a fal­vakban ma is az adminisztratív önkény uralkodik, ha a fa­lusi élet ma is a létért való küzdelem? Nekünk végig kell járni ezt az utat, meg kell értenünk, miért van az, hogy a falu, mely hétmérföldes léptekkel halad előre, végül is miért nem oda érkezett meg, ahova kell. Igen, eljött az ideje annak, hogy lemondjunk elvünkről, melynek lényege, hogy szokásból valóságnak tüntetjük fel mindazt, amit el szerettünk volna érni. Férfiasán ismerjük be: a jelenlegi falvak visszaesését még akkor, a'30-as évek­ben programozták be, amikor Matrjona nénit elszakították a földtől. És sok mostani baj is azokra az évekre vezethető vissza, amikor a „nagy fordulat” megvalósult. Matrjona néni szomorkodik: lassan elnéptelenedik Perlev­ka. A '30-as években igencsak népes volt ez a falu. Megtud­tuk. hogy 12 ezren lakták. És mintegy 3 ezer nagy paraszt­porta volt itt. A falu lakosainak száma most már csak 1629, vagyis hétszer kevesebb. A házak többségében öregek laknak. — És ön hogyan él? Segítik önt? — A jóemberek segítenek. Szenet hoznak... — Es a községi tanács? — Nekem nem kell tőle semmi. Van kertem... Búcsúzunk. Matrjona néni a pádon ülve integet nekünk. A kapuból még visszanézünk: még mindig ott ül. Sötét ken­dő, összeszorított ajak. Mintha valamire emlékezne. Vagy azon gondolkozik, hogy miért jöttünk el hozzá, miért jutott eszünkbe? Mi pedig arra gondolunk, végül is jó dolog, hogy sikerült beszélni vele. Bocsásson meg nekünk, Matrjona né­ni. .. Bocsásson meg mindenkinek... V. Kotyenko, A. Morozov

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents