Békés Megyei Népújság, 1989. április (44. évfolyam, 77-100. szám)

1989-04-05 / 79. szám

1989. április 5., szerda Tanácskozás a népfőiskolákról Szerda A többnapos ünnepek mindig nagy feladat elé állítják a kereskedelem dolgozóit. így volt ez áp­rilis 4-e alkalmával is a megyeszékhelyen. Nehéz ugyanis megjósolni előre a sütőiparnak, a tejiparnak és a kereskedelmi egysé­geknek, milyen kereslet mutatkozik a legfontosabb termékek iránt. Sajnos, tegnap, kedden ismét jó néhányon bosz- szankodtak a megyeszék­helyen amiatt, hogy a Ta­nácsköztársaság úti büfé­ben — dacára annak, hogy vasár- és ünnepnapokon tej- és kenyérárusitásra ki­jelölt üzlet — nem kaptak tejet. Néhány kismama ar­ról panaszkodott, hogy kis­gyermekének nem tudott tejet adni kedden, mivel a kereskedelmi egység nem jól mérte fel az igényeket, s nem rendelt elég tejet április 4-re. Az egyik két­ségbeesett telefonáló ifjú hölgy végül megjegyezte: — Ha már tejet nem kap­tam, legalább udvariasak lettek volna velem szem­ben az üzlet dolgozói. v. 1. „Az új népfőiskolára azért van szükség, hogy megtanít­son minél több embert a de­mokráciára. A demokrácia »játékszabályaira«: azaz a felelős, de szabad vitára, a másokkal szemben való tole­ranciára, az ellentétes érde­kek és nézetek között a kö­zös érdekek és nézetek kife­jezésére. És mindenekelőtt a közösségi érzésre, elkötele­zettségre, felelősségvállalás­ra, és ha kell: áldozatválla­lásra nevelni népünk fiait.” Rácz Istvánnál jobban — aki 1945-ben Sárospatakon szervezett népfőiskolát — nem lehetne megfogalmazni a népfőiskolák célját és hasznát. Az ifjúsági és közlekedés- biztonsági versenyek orszá­gos döntőjéhez kapcsolódva közlekedési és gyermek­témájú bélyegbemutatót rendeznek a békéscsabai vá­rosi sportcsarnokban. Az eseményen kilencen mutat­ják be gazdag gyűjtemé­Békés megyében kísérlet­képpen hat településen 1988 őszétől szerveztek népfőisko­lákat. Ennek tanulságairól és továbbfejlesztési lehetőségei­ről megyei tanácskozást szer­veznek május 5—6—7-én Bé­késcsabán. Elsősorban olyan szellemi társak részvételére számíta­nak a rendezők, akik tele­pülésükön ügyes-bajos dol­gokban cselekvőbben szeret­nék hallatni hangjukat, hi­szen a „döntők” tájékozott­sága felkészültsége, szándé­kai, embereket minőségében képviselő szerepe értékké válik. nyeiket. A helyszínre kitele­pült alkalmi postahivatalnál emléklapokat és emlékborí­tékokat is beszerezhetnek az érdeklődők. A bemutató április 5-én 15-től 19 óráig, 6-án és 7-én 8.30-tól 13.30 óráig látható. Bélyegbemutaté a sportcsarnokban Hajóval a Körösökön Bizonyára elsősorban a természetkedvelők figyelmét ragadja meg az a hajókirán­dulás, melyet az A. Dürer Kisszövetkezet, valamint a Körösvidéki Környezetvédel­mi és Vízügyi Igazgatóság szervez több alkalommal május és szeptember között. A Gyoma—Gyula—Szarvas— Csongrád—Gyoma útvonalon a „Tihany II” elnevezésű sé­tahajóval a Körösök vidékét ismerhetik meg a vállalkozó kedvű csoportok. „Vállalkozó kedvű” — ír­juk, hiszen szállásuk a Kö­rösök mentén, sátorban lesz. Ezek után már természetes, hogy az étkezést bográcsból oldják meg az út szervezői. A programban szerepel hor­gászat, fürdés, erdei kirán­dulás és madárles, de bizo­nyára emlékezetes lesz a szarvasi, arborétumi séta és méginkább az éjszakai aka­dályverseny, mert abban is részük lehet mindazoknak, akik jelentkeznek az ötnapos utakra. A csoportok legalább hat­van érdeklődő jelentkezése esetén indulnak, ezért szíve­sen látnak például iskolai osztályokat, egyéb kollektí-. vákat. Az érdeklődők az A. Dürer Idegenforgalmi és Kulturális Szolgáltató Kis­szövetkezetnél jelentkezhet­nek az izgalmasnak ígérke­ző programra. Kitüntetések a MflV-nál Felszabadulásunk 44. év­fordulóján Békés megye vasutasai közül Budapesten, a Közlekedési Minisztérium­ban Kiváló Vasutas kitün­tetést kapott Anesin Károly vonalgondozó (Békéscsabai Pályafenntartási Főnökség). A MÁV Vezérigazgatósá­gon tartott ünnepségen Ki­váló Munkáért kitüntetést vett át Ökrös Imre vonat­vezető, Horváth -Máté vo­natvezető (Békéscsabai Üzemfőnökség), valamint Budai László anyaggazdál­kodó (Vésztői Uzemfőnök- ség). Szegeden Vezérigazgatói Dicséretben részesült Békés­csabáról Török Imre forgal­mi szolgálattevő, Lökösházá- ról Váczi Gyula vonatfelve­vő, Vésztőről Csüllög Ká­roly motorvezető. Igazgatói Dicséretet kapott Békéscsa­báról Mochnás Pálné telje­sítmény-kiértékelő, Plesovsz- ki Jánosné raktárnok, Héjjá István mozdonyvezető, Jóvá Jánosné szakács, Dékány Al­bert kertész, Vésztőről Csül­lög Sándor vonatvezető. Par­di Ferencné munkaügyi ügy­intéző és Pardi Imre mo­torvezető. Országos diákfotátárlat Pécsett Immár a huszonkettedik al­kalommal rendezték meg Pé­csett a diákfotósok hagyomá­nyos tavaszi seregszemléjét. A pályázatra beküldött fényképek­ből — az országos diáknapok rendezvényeként — kiállítás hyílt kedden, a Tarr Imre Szakmunkásképző Intézetben. Száznál több középiskolás és szakmunkásképzős tanuló küld­te el fényképeit a pályázatra. A kiírásnak megfelelően a fo­tók többnyire az ifjúság életét és munkáját, környezetének változásait ábrázolják. A Ma­gyar Fotóművészek Szövetségé­nek tagjaiból alakult zsűri a négyszáz pályamunka közül 65 fekete-fehér és színes felvételt fogadott el bemutatásra. A ki­állítás április végéig látható a Lvov-kertvárosban működő in­tézetben. A tárlatnyitás alkal­mával adták át a díjakat a legsikerültebb alkotások szer­zőinek. Az 1989. évi pályázat a Bu­dapesti 6. Számú Szakmunkás- képző Intézet abszolút elsőségét hozta: fotószakköre elnyerte az egyik vándorserleget, az inté­zet tanulója, Illisz Attila pedig arany fokozatú elismerésben ré­szesült. A másik vándorserleg a Nagyatádi 524. Számú Szak­munkásképző Intézet kollégiu­mának jutott. Arany fokozatú elismerést kapott még Deres Szabolcs miskolci gimnazista és Winternitz Éva pécsi szakmun­kástanuló. Anyakönyvi hírek SZARVAS Házasságkötések : Szalbot Katalin és Prjevara András. Kis Zsuzsanna (Hód­mezővásárhely) és Olejár Pál (Szarvas), Páger Erika (Oros­háza) és Gurszki János (Szarvas), Köteles Ildikó Eszter (Szarvas) és Bordács János (Békésszent- andrás). Halálesetek T Demeter Györgyné Jakovics Erzsébet, Tusjak Jánosné Gyu­rik Erzsébet. Mrsan Erzsébet, Magyar Györgyné Dudás Anna, Trnovszki István. MEDGYESEGYHÄZA Házasságkötés: Stelkovics Andrea és Szabó György. Haláleset: Zsilimszki Mihály. mezökovAcshAza Halálesetek : Tóth János (Battonya). Vesé­hez Kálmánné Kovács Mária (Kunágota), Urbán József (Nagykamara«). Hajdú Istvánné Galgóczi Margit (Battonya). Gáspár Lukács (Végegyháza). Játszótéri hangulat Fotó: Veress Erzsi Vendéglátás mester módon Nem csak nézője, hanem kóstolója is szívesen lett volna a közönség a finomságoknak Fotó: Kovács Erzsébet Újszerű gondolatok fog­lalkoztatják mostanában a vendéglátóipari szakma kép­viselőit; minőségjavítással visszaállítani a szakma rang­ját, ötletekkel becsábítani az elszokott vendégeket az ét­termekbe. A Békés és Vi­déke Dübögő étterme az el­múlt évben még jelentős veszteséggel zárt, ezért ra­dikális változtatásokat látott indokoltnak az új vezetés. Esténként nem tartják nyit­va a vendéglátóipari egysé­get, létszámot, üzemelési költséget csökkentettek. Meg­határozott rendezvényekre bármikor kinyitnak, egyéb­ként hétvégeken este várják a szórakozni vágyókat, nap­közben pedig változatlanul étkeztetnek. A jó ötletek egyikének bi­zonyult az április 3-i gaszt­ronómiai nap. amelyre több mint 30-an jelentkeztek: a versenyre pincérek, szaká­csok és cukrászok a megye szövetkezeti, vállalati és ma­gánvendéglátósai közül. Reg­geltől bírálta a szigorú zsűri a hidegtálakat, az alkalom­ra szóló ünnepi terítékek elkészítését, a cukrászreme­keket. Az érdeklődő közön­ség előtt is nyitva állt az ajtó, jöttek is bőven a kí­váncsiak. A gasztronómiai látványosság mellett ter­mékbemutatót tartott a ki­tűnő vörös- és fehérborokat felvonultató villányi Pan- nonvin Borkombinát is. Érdekesség, hogy a sza­kácskészítmények. hidegtá­lak receptjei közé egyre in­kább bevonulnak a hagyo­mányos ételek mellé a re­formkonyha készítményei, a zöldségfélék, az egészsége­sebb. a gyomrot kevésbé ter­helő ételek. A levesek ízét, zamatát a jó értelemben vett vidéki, házi konyha jellegzetessége adta meg. Bor júbecsináit leves, filézett nyúl libamájjal töltve —az első helyezett szakács Rábai Lászlóné (Békéscsaba. Kris­tály Presszó) remeke. A fel­szolgálók közül a gyulai TOT-szálló dolgozója. Illich Irén bizonyult a legjobbnak. A Gyula és Vidéke ÁFÉSZ cukrásza. Varga Bálint mi­nősült az első helyezett cuk­rásznak. Kitűnően ..vizsgázott’ az esti «menüt összeállító, ve­zénylő Pálszabó Mihály sza­kácstudásával. ő a szolnoki Múzeum étterem üzletveze­tője. b. zs. Békéscsabai Lenin Tsz Nőit a tojásár A Békéscsabai Lenin Ter­melőszövetkezet 14 millió forint veszteséggel zárta az elmúlt 'gazdasági évet. A szövetkezet saját eredmé­nyeiből rendezni tudta a veszteségeket; igaz, a meg­levő tartalékai így elfogy­tak. Mint Barabás Béla, a termelőszövetkezet elnöke elmondotta, erre az évre 5,8 millió forint nyereség eléré­sét tűzték ki célul. Ennek érdekében igyekeznek a veszteséges ágazatokat haté­konyabbá tenni. A növénytermesztésben mintegy 5-10 százalékkal csökkentik a költségeket. A baromfitenyésztésben a leg­nagyobb veszteségforrás a tojástermelés volt. Elvégez­ték a számítógépes takar­mányoptimalizálást, így 3-4 millió forint megtakarításra számítanak az idén. Fokoz­zák a tojásfeldolgozottsági szintet ebben az évben. Az első negyedévben 30 fillér­rel magasabb átlagárat ér­tek el, mint egy évvel ko­rábban. V. L. Miért nem? A minap a rádióban hallottam a gyöngyösoroszi asz- szonyok élénk tiltakozását a lakosság megkérdezése nél­kül épülő, embert, természetet károsító — régi akku­mulátorból ólmot nyerő — üzemmel kapcsolatban. Az illetékest is megszólaltatták, s az többször is megismé­telte ugyanazt a kérdést, szinte vádlóan. Miért nem tíz éve emeltek szót, amikor a nyitott teherkocsikról szállt a levegőbe a tervezett mostaninál jóval — sokszorosan — több ólom? Miért, miért? — mondta egyre agresszí- vabban. S az asszonyok ott, abban a pillanatban nem tudtak rá ímit felelni. Bár éreztem, hogy a látszólag logikus kérdés valahol sántít, mint az asszonyoknak, nekem sem jutott azonnal eszembe az egyik lehetséges válasz. Vagy inkább kér­dés a kérdésre, majd ebből a felelet. Az például, hogy miért nem figyelmeztette egyetlen orvos sem még 30-35 évvel ezelőtt a terhes anyákat a rubeolafertőzés és a születendő gyermek testi-szellemi károsodásának össze­függésére. Nem hanyagságból, hanem mert akkor még nem tudtak erről — mint évekkel ezelőtt egy tévéelő­adásban Czeizler doktor ország-világgal közölte. A saját példámat is említhetem. Mért nem mondta ugyancsak 35 évvel ezelőtt egyetlen orvos sem, hogy legalább a terhesség alatt ne dohányozzak? Még a házi­orvosunk sem szólt rám, aki tudta és látta, hogy ciga­rettázom? Nem tiltották meg, mert akkor még nem tud­ták azt, amit ma, s így orvosi szempontból nem volt téma a dohányzás, vagy csak a kutató-laboratóriumok­ban. De attól még mind igaz, amit «mára az áratalmai- ról tudunk. Tíz éve még a /gyöngyösorosziak sem tudták azt, amit ma, bár a világ akkor már hangos volt a környezet­szennyezéstől. Ám, ha tudják is: tiltakozhattak volna? Kötve hiszem. V. M. MA: VINCE NAPJA A Nap kél 6.16 — nyugszik 19.19 órakor A Hold kél 5.41 — nyugszik 18.46 órakor ÉVFORDULÓ Ötven éve halt meg Guido Da Verona (1881—1939) olasz író és költő. idöjírAs Nevéhez méltóan, áprilisi, azaz szeszélyes volt az ünnepi időjárás. Vasárnap egy mar­káns hidegfront hatására a hajnali 7—8 fokról délre plusz 3 fokig csökkent a hőmérsék­let, és gyengén esett az eső, 8 ezután kora este Ismét 7—8 fok volt. Hétfőn a reggeli és a kora délelőtti órákban szintén gyen­ge eső hullott. 5 fok körül ala­kult a hőmérséklet, majd dél­után hirtelen csökkent a fel­hőzet és 13 fokig melegedett a levegő. Kedden reggel 12 fok volt, és ismét esett az eső, ám a három nap alatt lehullott csapadék mennyisége a megye- székhelyen nem haladta meg a 3 millimétert. Délelőtt csökkent a felhőzet, ugyanakkor meg­élénkült, időnként viharossá fokozódott a déli szél, így dél­után már 23 fokot mutattak a hőmérők — kaptuk a tájékoz­tatást a Békéscsabai Meteoroló­giai Állomás ügyeletesétől, Moj- disz Istvántól. Várható időjárás az ország területére ma estig: eső, zápor- eső, zivatar várható. Jégeső is előfordulhat. A déli, délkeleti szél élénk, időnként erős lesz, zivatar idején átmenetileg vi­harossá fokozódik. Délutánra általában 17 és 22 fokig meleg­szik a levegő, délen azonban ennél magasabb hőmérsékletek is előfordulnak. Hírügyeletünk munkanapokon 9-től 19 óráig hívható közvetlenül a OQ C90 telefonszámon. £ OaD£Ú Üzenetrögzítőnk ugyanezen a telefonszámon este 7-től reggel 9 óráig, valamint munkaszüneti napokon mű- ködik. gn 019 Telexszámunk : Uu*U IL Ma a telefonnál: CSETE ILONA — A BÉKÉSCSABAI RE­FORMKÖR április 5-én, szerdán 18 órától tartja kö­vetkező foglalkozását az if­júsági és úttöröházban. — CSONKA BARNA roman­tikus kamaraestjét április 10-én 19 órától rendezik meg a Gyulai Erkel Ferenc Zeneiskola hangversenyter­mében. A koncert bevételét .9 Gyulán felépítendő, 1948— 49-es szabadságharc honvéd­tiszti emlékhelyének megva­lósítására ajánlják fel. — IRODALMI EST lesz áp­rilis 5-én, ma este 8-tól a Gyomaendrődi Katona Jó­zsef Művelődési Központ­ban. Az est vendége: Hau- mann Péter. — A DIVATTÖRTÉNET­RÖL, az öltözködés művé­szetéről tartanak előadást április 5-én, ma délután 3 órától Békéscsabán, a me- gvei könyvtár földszinti elő­adótermében. — MEGHALT AZ ELVE­SZETT KISFIÜ. Holtan ta­lálták meg Baktai János 3 éves hajdúhadháztéglási kis­fiút. aki március 31-én, dél­előtt a helyi egészségház előtti zárt kertből távozott el szülei' mellől. A nagy erőkkel folytatott keresés során hétfőn 13.30 órakor leltek rá Hajdúhadháztéglás külterületén egy nádas, mo­csaras területen. A vizsgá­lat eddigi megállapítása sze­rint a kisgyermek vízbe ful­ladt. A rendőrség folytatja az ügy kivizsgálását.

Next

/
Thumbnails
Contents