Békés Megyei Népújság, 1989. április (44. évfolyam, 77-100. szám)
1989-04-25 / 96. szám
1989. április 25., kedd NÉPÚJSÁG Városi népfrontértekezlet Szeghalmon Kedd A KISZ XII., azazhogy a Demisz első kongresszusa a sokadik monstre, több napos rendezvény, tanácskozás volt, amit végigkövethettem. Biztos vagyok abban: a kongresszus igazi jelentőségét ezúttal sem tudjuk ma még értékének megfelelően kezelni. Any- nyiszor használtuk már a „történelmi jelentőségű", meg az ehhez hasonló kifejezéseket, hogy teljesen kiüresedtek. Egy dolgot azonban nyugodt szívvel le merek írni: a kongresz- szus után egyetlen választott Demisz-vezető, vagy az úgynevezett mezei tagok sem dolgozhatnak, gondolkodhatnak ugyanúgy, mint április 21-e előtt! Egy korszak végérvényesen lezá- zárult, azt hiszem, legelsősorban a küldöttek lelkében. Amikor buszunkkal hazafelé jöttünk, az egyik résztvevő így foglalta ösz- sze önmaga számára a budapesti napokat: — ' Csináltunk valamit, aminek értelme van, ami reményt keltő, nyugodt szívvel nézhetek az itthon maradott társaim szemébe! Kezdetnek ez nem is rossz. Jómagam érdeklődve várom a folytatást, amikor is tetté redukálódnak az elfogadott elvek, a tagok és választott vezetők miheztartását vezérlő új magatartási szabályok és működési normák. 1. s. — A KONCERT ELMARAD. Az Európa Kiadó Békéscsabára a Tégla Közösségi Házba április 25-ére, mára meghirdetett koncertje elmarad. — SCHOLT ENDRE képeit Békéscsabán a Kemény Gábor Szakközépiskolában tekinthetik meg április 27—29. között a „Kemény-napok” rendezvénysorozat keretében. Az októberben megtartandó országos kongresszusra készülve Szeghalmon a Hazafias Népfront városi bizottsága értekezletet hívott össze, amelyre nemcsak a bizottsági tagokat várták el, hanem a város egész lakosságát. Tegnap délután az ifjúsági és úttörőház nagytermében elsőként Boross Zsigmond városi elnök számolt be az előző választás — 1985. novembere — óta végzett munkáról: — Évekkel ezelőtt a saját magunk által felállított mércének és az országos elvárásnak megfeleltünk, de azóta a közvélemény nagyobb rugalmasságot vár el minden mozgalomtól, így tőlünk is. Az elmúlt időszakban volt néhány próbálkozásunk, de el kell mondani, hogy ezek az előrelépés helyett inkább helyben topogásnak tűntek. Itt az ideje, hogy végre el is mozduljunk. Gyimesi Sándorné városi elnök a helyi programot ismertette az értekezlet résztvevőivel. Többek között erről szólt : — Feladatunknak tekintjük nyílt politikai fórum működtetését, az eltérő vélemények ütköztetését. Más tevékenység mellett részt vállalunk településünkön a haladó hagyományok ápolásában, például közreműködünk a Tildy-centenárium előkészítésében és a Fehér Lajos országos emlékbizottságban. Igényeljük a törvények, tanácsrendeletek társadalmi vitáját, ezek lebonyolítását vállaljuk — tájékoztatta az értekezleten megjelenteket Gyimesi Sándorné. Végezetül öt küldöttet a megyei értekezletre, valamint egy megyebizottsági tagot választottak meg. m. 1. Állásfoglalás Városunk településrendészeti hiányosságai között kiemelkedő helyet foglal el a vasúton túli rész (Szőlők) gyér szolgáltatási ellátottsága. Különösen égető a gyógyszertár hiánya, mivel a legközelebbi is több kilométerre, a városiközpontban található. A lakossági panaszok e tárgykörben évekre visszamenően nyomon követhetők, de a közismert gazdasági nehézségekre való hivatkozással megoldást nem nyertek. Az itt élő idős, beteg emberek gyógyszerbeszerzése igen nagy megterhelést jelent. Ugyanilyen gondot jelent az önálló gyermekkörzeti rendelő hiánya is. Az orosházi pártbizottság Asztalos János utcai székháza ugyanakkor jelentősebb anyagi ráfordítások nélkül is meg-, felelő megoldást kínál, amennyiben kihasználatlan földszinti helyiségeit a fenti problémák megszüntetése céljából a lakosság részére átadják. Meggyőződésünk, hogy a gyógyszertár és gyermekkörzeti rendelő létesítése sürgős, további halasztást nem tűrő társadalmi feladat, melynek érdekében azonnal meg kell kezdeni a szükséges intézkedéseket. Magyar Demokrata Fórum Orosházi Táncsics Mihály Csoport Polgári védelmi gyakorlat Füzesgyarmaton Április 21—22-én üzemi komplex polgári védelmi gyakorlatot hajtottak végre a Füzesgyarmati Univerzál Ipari Kisszövetkezetben. Az eseménynek kettős célja volt: az első mozzanatban, a parancsnoki és törzsvezetési gyakorlat keretében egy esetleges háborút megelőző veszélyeztetettségi időszak feladatait oldották meg, majd egy békeidőbeli feltételezett katasztrófa — földrengés — következményeit számolták fel Fotó: Veress Erzsi Megyénkből kérték a legtöbb feladatlapot Nyelvművelő verseny Gyulán Aki kérdez: Kiss Gyöngyi. Aki válaszol: Melis Judit. Már kezdődhet is a játék! (Az orosházi művelődési központ Belinszkij-ter- me zsúfolásig megtelt a minap. Általános iskolások, felnőttek jöttek el, hogy meghallgassák a Ki nyer ma? rádiós komoly zenei vetélkedőt és bepillanthassanak az élő műsor kulissza- titkaiba.) A műsorvezető kérdéseire pillanatok alatt megszületik minden válasz. A negyedik azonban feladja a leckét. — Nos, mire tippel? — kérdezi Kiss Gyöngyi. — Tippelni sem tudok — Válaszolja megilletődötten a versenyző. — KORSZERŰ festőberendezéssel gyarapodott a Békési Start Sportszergyártó és Fémipari Szövetkezet. Ebben az esztendőben helyezik üzembe a 14 millió forint értékű berendezést. — A „RECSK" CIMÜ FILM ünnepi bémutatójára került sor április 23-án, vasárnap Orosházán, a Partizán Filmszínházban. Az ezt — Még semmi nincs veszve! — biztatja a műsorvezető Melis Juditot. Valóban, az ötödik bejátszás bizonyul a legköny- nyebbnek: — Prokof jev klasszikus szimfóniája, ez a kedvencem — mondja megköny- nyebbülve a Szarvasról érkezett nyugdíjas asszony. A rövid játék után arról kíváncsiskodtunk, honnan a komoly zene iránti szerete- te? — Gyerekkoromban kezdődött. Sok operát hallgattam, 15 évesen pedig megnéztem egy operafilmet, a Trubadúrt. Szenvedélyesen gyűjtöm a lemezeket is. cs. L követő közönségtalálkozó két vendége a film rendezője. Böszörményi Géza és Gyarmati Lívia volt. — KÉTSOPRONYBAN április 27-én este a községi művelődési házban kézimunkakiállítás nyílik a helyi szakkör munkáiból. Az érdeklődők május 2-ig tekint hetik meg a gyűjteményt. — A BÉKÉS MEGYEI NÉP- MŰVÉSZETI EGYESÜLET április 29-én délelőtt fél 10- től délután 2 óráig klubnapot rendez Békéscsabán a nemzetiségi klubházban. A baráti beszélgetésre szívesen várják az Erdélyből áttele- pülteket is. A rendezvényen szó lesz a közeljövőben megrendezésre kerülő országos népművészeti kiállításról és a mesterségek ünnepéről. Rendőrségi hír Április 21-én, 21 órakor a 44. számú főúton Telekgerendás felől Békéscsaba irányába közlekedett személygépkocsival Lip- ták Attila, 23 éves polgári lakos. A 134. kilométerkő közelében, feltehetően gyorshajtás miatt, egy balra' ívelő kanyarban kisodródott és az árokba borult. A baleset következtében a gépkocsi utasai közül Bajzáth Irén, 20 éves polgári lakos olyan súlyosan megsérült, hogy a kórházba szállítás után életét vesztette. Tállai Tiborné, 34 éves polgári lakos súlyos, életveszélyes, illetve Bán Andrásné, 55 éves, ugyancsak polgári lakos, súlyos sérüléseket szenvedett. A gépjármű vezetője ellen a jogosítványa bevonása mellett, szakértők közreműködésével vizsgálat folyik. — KERESNEK EGY CUKORBETEG KISFIÜT. Haraszti Ferenc 12 éves általános iskolai tanuló április 19-én, Fót, Som- lay u. 22. számú lakhelyét elhagyta, s azóta ismeretlen helyen tartózkodik. Személyleirá- sa: körülbelül 151—155 cm magas, sovány testalkatú, egyenes vállú, haja barna, homloka alacsony, arca kerek, szeplős, szeme barna, füle közepes, elálló. Orra egyenes, tág orrlyukakkal. Szája egyenes vonalú, ajkai zártak. Mindkét térdén ekcé- más foltok vannak. Utolsó ismert ruházata: sötétkék tréningruha, piros betéttel, kék- fehér csíkozású, csehszlovák tornacipő, világoskék zokni. A kisfiú cukorbeteg. Magával vitte az inzulint, valamint a szükséges injekciós készletet is, feltehetően megjelenhet kórházakban, vagy rendelőintézetekben. Kérjük, aki a kisfiú hollétéről felvilágosítást tud adni, jelentkezzen a Pest Megyei Rendőr- főkapitányság 117-272-es telefonján. vagy a legközelebbi rendőrkapitányságon. N A gyulai Mogyorôasy Könyvtárban az elmúlt hét végén tartották meg a Ver- seghy-nyelvművelőverseny megyei döntőjét, 7—8. osztályosok részvételével. A vetélkedőt 16 évvel ezelőtt a szolnoki megyei könyvtár hirdette meg, a rendezvény öt éve országossá szélesedett. Megyénkből 28 általános iskola jelezte részvételi szándékát a szolnoki könyvtárnak, ahonnan a tanulók feladatlapokat kaptak. (A legtöbbet megyénkből igényelték.) Ezeket értékelve a legjobbak — 30-an — jutottak a Gyulán tartott megyei döntőbe. A versenyzők Május 1-jétől a Köröß taxi egy „cégér alatt” működik majd a Rádió taxival. Ezzel az egyesüléssel Békéscsabán .100 személy és 14 tehertaxi nyújt majd jobb szolgáltatást a megyeszékhely és környéke lakóinak. Ami a viteldíjakat illeti, Medgyesi Tibor, a Rádió taxi irodavezetője elmondta, a taxiállomásról való indulás esetén 8 forintos alapdíjjal indulnak. Ha viszont valaki telefonon kér rendelést, a város területén egységesen 20 forintról indítanak. Igaz, Anyakönyvi hírek BÉKÉS Házasságkötések : Beleznai Eszter és Kárai János. Tóth Ilona, és Danes Mátyás. Születések: Nagy Gergely és Nagy Erika Agnes fia Róbert Gergely, Bar- nuez Ferenc és Bíró Margit fia Ferenc (Mezőberény). Komlód! József és Polgár Ibolya leánya Tímea (Mezőberény), Sas Sánírásban és szóban bizonyíthatták felkészültségüket, tudásukat a helyesírás, fogalmazás, beszéd- és kifejezőkészség terén. A feladatlapokat Vargha Balázs író, jó néhány játékos nyelvművelő könyv szerzője állította ösz- sze. A legjobban Kiss Anna, füzesgyarmati tanuló szerepelt, így a májusban Szolnokon tartandó országos döntőn ő képviseli megyénk 7—8. osztályosait. Második, illetve harmadik helyezést ért el Hegedűs Endre, a gyulai 3-as és Czanka Dóra, az orosházi 2-es számú általános iskola 8-os tanulója. (sz. m.) ebben benne van az 5 perces várakozási idő is, amit a taxi vár megérkezése után. Békéscsaba területén — ahogy megtudtuk — 40 stabil rádió szolgálja majd a gyorsabb, zökenőmente- sebb rendelést. Természetesen a kihasználtság is javul, mert ennyi kocsival perceken belül elérhetnek a város bármely területére. Éjjel ügyelettel állnak a lakosság rendelkezésére. Terveznek két új taxiállomást is Jaminában és a Mokri lakótelepen. dór és Pősze Katalin fia Sándor (Mezőberény). Halálesetek* Fekete Mihály. Domokos Im- réné Baricsa Zsófia, Baji Gábor. Balogh László. Szálkái István. SARKAD Házasságkötések : Fekete Katalin és Tokaji Sándor. Molnár Erika, Magdolna (Sarkadkeresztúr) és Nagy Zoltán (Sarkadkeresztúr). Haláleset: Vidó István né Debreczeni Zsuzsanna. J Fotó : Szűcs Lászlóné Egyesült a két taxitársaság hírek MA: MÁRK NAPJA A Nap kél 5.38 — nyugszik 19.47 órakor A Hold kél 0.53 — nyugszik 7.29 órakor ÉVFORDULÓ Nyolcvan éve született a felvidéki Korponán (Hont vármegye), és Budapesten hunyt el Kálmán Kata (1909 —1978) Balázs Béla-díjas fotóművész. IDŰIArAS Hétfőn az őszt idézte időjárásunk. A déli órákban szűnt meg az az esőzés, amely még az előző este kezdődött, és 24—36 milliméter csapadékkal áztatta a megyét. A hőmérséklet egész nap szinte változatlan maradt, 7—8 fok között alakult. Az északi szél sebessége időnként meghaladta az 50 km/h értéket — kaptuk a tájékoztatást Mojdisz Istvántól, a Békéscsabai Meteorológiai Állomás ügye- letésétől. Várható időjárás ma estig: a keleti országrészben is fokozatosan megszűnik az eső, és felszakadozik a felhőzet. Napközben általában kevés lesz a felhő, eső nem várható. Az időnként még erős északi, észak- nyugati szél éjszakára mérséklődik. Hajnalban néhol párás lesz a levegő, foltokban köd lehet. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 2, 7 fok között lesz, helyenként gyenge talaj menti fagy várható. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 20 fok között alakul. Távolabbi kilátások szerdától szombatig : meleg idő várható, a hét közepén csak időnként növekszik meg a felhőzet, több órás napsütés valószínű. Az időszak végén többször lesz erősen felhős az ég, záporok, zivatarok kialakulására számíthatunk. A legalacsonyabb hajnali hőmérséklet eleinte 9, 14, majd 6, 11 fok között várható. A legmagasabb nappali hőmérséklet eleinte 24, 28, majd 18, 23 fok között lesz. Jelentős mennyiségű (naponta legalább 5 milliméter) csapadék az ország területének 40 százalékán várható. Hírügyeletünk munkanapokon 9-től 19 óráig hívható közvetlenül a telefonszámon. Üzenetrögzítőnk ugyanezen a telefonszámon este 7-től reggel 9 óráig, valamint munkaszüneti napokon mü- ködik. ||A Telexszámunk : 00" Ma a telefonnál: LOVÁSZ SÁNDOR — A FÓRUM SOROZAT következő nyilvános előadására április 26-án, szerdán délután 3 órakor kerül sor Orosházán, az MSZMP székházának nagytermében, ahol Kemény László, a politikai főiskola rektorhelyettese Időszerű ideológiai kérdések, különös tekintettel az elmúlt 40 év újraértékelésére címmel tart tájékoztatást. — A PÁNDY KÁLMÁN egészségügyi alapítványhoz 10 megyénkben áfész és 8 takarékszövetkezet csatlakozott. A Gyulán létesítendő 1848—49-es honvédtiszti emlékhely létrehozását is segítik a fogyasztási szövetkezetek. A hozzájárulás összesen csaknem egymillió forint. — A GYOMAENDRÖDI Alkotmány Termelőszövetkezet az idén 2,5 hektáron megkezdi a csigatenyésztést. A tervek szerint a kft. olasz tagja csigafeldolgozó üzemet telepít Gyomaendrődre, amely lehetővé teszi a késztermék szállítását a nyugati piacokra. — A HÍT VÉGÉN, az ország területén összesen 118 sérülése« közúti, közlekedési baleset történt. A balesetek következtében hatan meghaltak, 55-en súlyosan, és 57-en könnyebben megsérültek. Ki nyer ma? Orosházán