Békés Megyei Népújság, 1989. április (44. évfolyam, 77-100. szám)
1989-04-02 / 78. szám
1989. április Z., vasárnap TALLÓZÓ ■VcÖRÖSTÁJ (Gerse László rajza; Figyelő) Az ex-miniszterhelyettes a lemondásáról, a „múltjáról” ... G. F. : (Gazsó Ferenc, a közelmúltban lemondott művelődési miniszterhelyettes — a szerk.) : Az elmúlit hónapokban a pedagógusszakma öntudatra ébredésének lehettünk tanúi. Magyarországon az iskolák évtizedek óta egy paternalista politikai rendszer oktatás-végrehajtási egységeiként működtek, s működnek még ma is. Áttörést e téren mindeddig nem tudtunk elérni. Lemondásomat elsősorban ezért nyújtottam be. Arra az álláspontra jutottam, hogy e tárca egyik vezetői tisztségviselőjeként nem tudom olyan hatással támogatni az iskolaügy radikális átalakítását sürgető erőket, mint külső pozícióból: oktatásszociológiával foglalkozó egyetemi tanárként. Az utolsó hónapokban mindinkább úgy éreztem, hogy egy hatalmi mechanizmus foglya vagyok, amelyből sürgősen ki kell lépnem. Az említett akciók során megfogalmazott követelésekről az a véleményem, hogy az oktatásügyben ma már csak akkor következhet be változás, ha ez politikai kérdéssé válik. Vagyis, ha az új pártok, mozgalmak programjaikban megfogalmazzák az iskolarendszer átalakítására vonatkozó törekvéseiket . . . ... Magyarországon a hivatalnoki hatalom egyik legfontosabb jellemzője az, hogy személyi függőségre épül. Az iskolák autonómiáját a gazdasági önállóság megszüntetésével a hetvenes évek közepén végleg fölszámolták. Jelenleg az igazgatóknak tanácsi jóváhagyásért kell folyamodniuk, ha -egy pedagógusnak ötven forinttál emelni kívánják a bérét. Az iskolák autonóm működésének gondolata azért váltott ki aggodalmat a tanácsok tanügyi igazgatásában, mert e lépés jelentős részben fölöslegessé tenné a szóban forgó apparátust. Gondot okoz az is, hogy az MSZMP változatlanul ragaszkodik ahhoz, hogy az igazgatók kinevezése előtt maga is véleményt mondjon a jelöltről. A több mint 9 ezer hazai tanintézet-vezető posztjai mindmáig a párt- szervezetek hatásköri listáján szerepelnek, vagyis e területen rendületlenül érvényesül a különböző szintű MSZMP-szervezetek személyzeti politikája. Jelenleg, ha egy igazgató kinevezése körül ellentét támad a tanács és a pedagógusok között, akkor a vitát a „fölöt- tes” pártszervezet jogosult eldönteni. HVG: Végül is mennyire volt bázisa önnek az igazgatási apparátusban? G. F.: Néhány helyen kétségkívül politikai fenntartásokat fogalmaztak meg velem szemben. Bizalmatlanságot is éreztem időnként személyem iránt. A gyakorló pedagógusok körében ugyanakkor — benyomásaim szerint — többfelé szimpátiával fogadták törekvéseimet. HVG: Nem kellene rébu- szokban beszélni. Milyen természetű politikai fenntartásokat vetettek föl önnel kapcsolatban ? G. F.: Nézze, fél évtizedes miniszterhelyettesi működésem során három vizsgálatot indítottak ellenem. Lényegében mindig politikai indokok alapján. Elsősorban 1956-os és azt követő magatartásomat firtatták. Hogy értse, miről is van szó: 1956 után engem — több tízezer társammal együtt — előbb internáltak, majd rendőri felügyelet alá helyeztek. Egészen 1963-ig nem gyakorolhattam tanári hivatásomat. Máig nem tudom, hogy kik és milyen megfontolásból vitettek el, hiszen semmilyen fegyveres akcióban nem vettem részt. Annak idején elhangzott az a vád, hogy támogattam Nagy Imre revizionista csoportját. Annyi kétségkívül igaz, hogy 1953 és 1956 között híve voltam az általa képviselt vonalnak. A későbbi szankciók valószínűleg utólagos megtorlások voltak. Ez az én úgynevezett „múltam”, amit az elmúlt évek minisztériumi vizsgálatai során összefüggésbe igyekeztek hozni állítólagos tanácsellenessé- gemmel, s elhangzott az a Vád is, hogy tevékenységem anarchiát okoz az oktatásügyben ... (Babus Endre, Heti Világgazdaság) Murus urbium virtus. A városok igazi védőfala a polgárok erkölcse. (HORATIUS) „Békés megye békétlensége permanens” ... A békési embernek nincs esélye a sorsváltásra. A megye falvaiban, községeiben az utak negyede járható, a többi poros, sáros földút. Telefonellátottsága fele az országosnak. Maga épít, mint a mondás szerint az, akinek szolgálja nincsen. Maga épít, mert az „állambácsi” róla szinte tudomást se vesz. A megye összes lakásának mintegy másfél százaléka jutott azoknak a boldogoknak, akik a ritka csoda folytán tanácsi kiutalást kaptak. Majdhogynem szimbolikus az az arány, ami a csatornahálózatba bekapcsolt házak százalékát mutatja. És, ha most valaki azt hiszi, hogy ebben a megyében önként és ingyen nem adják a munkájukat az emberek, az téved. 1987-ben például meghaladta az 1.4 milliárd forintot a társadalmi munka értéke. Az itt élő sose volt rest, A legelkese- rítőbb épp emiatt az, hogy ha létezne egy országos eladósodási rangsor, akkor a mi békési emberünk ezen az első helyre kerülne. Dicstelen elsőség. Bár a kényszer legalább ilyen dicstelen. A központi pénzek eldo- rádójának idején neki legfeljebb csurrant-cseppent. A Viharsarokban nem volt állami nagyberuházás. ide nem terveztek üdülőcentrumokat, pénzt és dicsőséget hozó „szocialista várost”. A felosztott nemzeti jövedelemből csak arra tellett ezen a vidéken, hogy megcélozzák a betanított munkás szintet, és a jó fekete föld ne szégyenkezzen amiatt, ami megterem benne. A nemzeti jövedelem igazságos újraelosztása? Most, amikor már csak legyintenek az igazságosságra? Vagy talán mégis most kellene felállni, és az asztalra ütni? Most, amikor egyetlen év alatt, tavaly, három és fél százalékkal fogyatkozott meg az aktív keresők tábora, és ez a fogyatkozás, úgy tűnik, megállíthatatlan? Békés megye békétlensége permanens. A lakosság évtizedek óta hurcolja a hátán azt a terhet, hogy honfitársaihoz képest minden szempontból, mindenre esélytelenebb. Mintha neki is kármája volna. úgy kezd visszatekint- getni a száz évekkel előbbi időkbe, amikor a kiosztott szerep szerint a „tűrj békességgel” volt a dolga. Nincs ugyan ehhez se ideológiája, se filozófiája, mert azt is meghagyja másoknak. Az ő kátéja a tapasztalás. Mostanság például a szaporodó munkanélküliekre figyel, akik jelenleg talán ha ötezren vannak, s a megoszlásuk nagyjából így fest: pályakezdő fiatalok, kisgyermekes anyák, korlátozott munkaképességűek, beilleszkedési zavarokkal küzdők ... Hiába mondogatják neki a vállalati vezetők, és a szakszervezeti titkárok, hogy a munkanélküliség rémét nem a békési ember riogatására találták ki. És ez olyan rém, ami valójában nem is az, mert ilyen meg olyan dolgok indokolják, és ez is az ára a gazdaság talpra állításának, ő konokul csak azt mondogatja, ha én nem állok a talpamon, hogyan áll talpra nélkülem a gazdaság? Hajthatatlan, és csökönyösen ragaszkodni akar a munka jogához. Mert úgy gondolja, ennek a jognak valahol mégis köze van a másikhoz, a felzárkózás jogához. (Szabó Iréné, Népszava) „Szabályozási düh” Rendelet — rendetlenség? ...Az 1968 és 1986 között kiadott 4127 miniszteri rendeletből — amit 21 főhatóság produkált — a pénzügy- miniszter egymaga 1089 rendelettel részesedik. ... A hatályos miniszteri rendeletek száma 1968 és 1986 között ugyancsak a Pénzügyminisztériumban nőtt a legjobban, az 1968-as 213-ról 1986. december 31-re 566-ra. A jogszabály-módosítások terén a Pénzügyminisztérium hasonlóképpen kimagasló „eredményekkel” büszkélkedhet, hiszen az 1969-től 1986-ig itt végrehajtott 945 rendeletmódosítást a többi tárca meg sem közelíthette. A sokszor legfeljebb csak a „kísérleti” jogalkotás nívóját elérő szabályozási düh ma még csak az egyetemi oktatást lehetetlenítette el — ahol a „pénzügyi jog” tárgyat az ország 4 jogi karán összesen alig több mint tíz oktató nagy bizonytalansággal és lelkiismeret-furda- lással tanítja —, de a jelenlegi intenzitást feltételezve közel van már az az idő, amikor a szabályozás már csak önmagát fogja szabályozni . .. (Dr. Horváth Imre—dr. Kiss László, Figyelő) „...a hatalmi rendszerben is reformokat” ... — Azokat a reformfolyamatokat, amelyek végbementek a hatvanas évek második felétől, én semmiképpen nem becsülném le (Schmidt Péter, az ELTE államjogi tanszékének professzora mondja — a szerk.). A magyar társadalomban pedig ma jelen van- egy olyan nézet, amely lebecsüli ezeket a lépéseket. Ezek azért sem becsülhetők le, mert azok a válságjelenségek, amelyek ma a társadalomban vannak, • többek között ezeknek a következményei. Nem igaz, hogy a gazdaságirányítás rendszerében. a kultúra irányításában bekövetkezett változások, a tudomány szabadságának bizonyos fokú megjelenése, nem a politikai rendszer reformját jelentették egyúttal. Ezek a politikai rendszer reformjának részei. Az, ellentmondások nem abból adódnak, amit egyes közgazdászok állítanak, hogy létrejött a gazdaságirányítás reformja, de a politikai rendszerben nem volt változás. Ez rossz képlet. A gazdaságirányítási rendszer reformja a politikai rendszer reformja is. Az ellentmondás lényegét abban látom, hogy másod-, harmad-, negyed-, ötödren- dű kérdésekben valóságos reformok mentek végbe, de ezek állandóan ütköznek a hatalom változatlanságával. Tehát nem változott kielégítően a hatalmi mechanizmusban az állam szerepe, a párt vezető szerepének értelmezése. E szférában nem követték a gazdaság egyes területein végbemenő változásokat, és ez ellentmondásokat okozott. A tudomány szabadsága megnőtt a párt reformgondolatainak jegyében, de a tudomány állás- foglalásai a politikai mozgásban nem jelenhettek meg különvéleményként. Lehet vitatkozni azon, hogy ez jó vagy rossz. Az a tény, hogy ez megkezdődött, mégis csak politikai pluralitást mutatott fel, és ez önmagában jó. Ennek következtében létrejött egy ellentmondás. A tudomány bizonyos ágazatai, irányai, egyes tudósok álláspontja ütközött a hatalmi mechanizmussal. Ez naponta került egymással ellentétbe. A hatalmi mechanizmus változatlansága nálunk még csak felfokozta azt a válságjelenséget, ami egész Kelet-Európábán a szocializmusnak kijutott. Napjainkban a gorbacsovi politika tulajdonképpen ezen alapszik, hogy itt változtatni kell. Kelet-Európábán általános az útkeresés. Magyar- országon ez sajátosan jelenik meg. Az általános útkeresés mellett egy olyan ellentmondás is megjelenik, hogy reformokat hajtottunk végre, de a politikai hatalmi struktúra sok vonatkozásában változatlan, és ez a kettő szembe kerül egymással. Nem véletlen, hogy Magyarországon merül fel első helyen a politikai szervezeti pluralizmus probléma- tikája, és eljut a többpártrendszer kérdéséig is. Nem akarok más országokat említeni, ahol ezek a problémák nem így merülnek fel. Nálunk annak következtében merülnek fel. hogy bizonyos reformfolyamatok végbementek. Ezek a reformfolyamatok .vetik fel azt az igényt, hogy a hatalmi rendszerben is reformokat kell végrehajtani. Ennek az időszakát éljük. A nárton belül is tulajdonképpen erről folyik a vita. Lehet-e. szükséges-e, hogy ebben a hatalmi struktúrában változtassunk. Szerintem ez elkerülhetetlen . .. (Kardos István, Jelző_ című folyóirat) „...hogy Horthy Pista kitörte a nyakát” ... Az, hogy Horthy Pista kitörte a nyakát, részben nekem is köszönhető (Bánhidi Ferenc, „a magyar aviatika Lindberghje” meséli — a szerk.). Nekem is van szerepem benne. Nem aktív, pasz- szív. A Malert-per után — ami koncepciós per volt, még a háború alatt, statáriá- lis bíróság elé állítottak és majdnem kivégeztek — azonnal behívtak a vadászrepülőkhöz. Akkor repültem először Héjával. Rosszindulatú gép volt. Rájöttem: alkalmatlan a légi harcra. Meg akartam mondani, de gondoltam, másnap újra kipróbálom. Am a gyakorlat után Csukás alezredes odavezette elénk Horthy Pistát. Meghökkent, amikor meglátott, mert ha nyíltan nem is, de élt benne az agyalágyult vád, hogy Albrecht főherceget akartam helyette kormányzóhelyettesnek. Azonnal, táviratilag leszereltek. Ki voltam dobva a hadseregből. Azzal a figurával verte agyon magát, aminek a hibáját én észleltem a gépen, ami azt használhatatlanná tette légi harcra. Nem tudtam figyelmeztetni. De hát a fronton már késő tanulni. Miért zuhant le Mussolini fia is? Nekik sohasem mertek egy rossz osztályzatot is adni. Az élet viszont nem úgy teszi fel a kérdést, mint az iskola ... (Molnár István, Képes 7) Az igazgató féléves prémiuma bruttó 855 ezer Inkább feljelentették ... Mi készteti változtatásokra azokat a gazdasági vezetőket, akik így is, ki- sebb-nagyobb eredmények mellett, közepes vagy minimális teljesítmény esetén 600 ezer forinttól másfél millió forintig terjedő prémiumot vehetnek fel évenként? Csak nem a termelés iránti elkötelezettségük? Vagy a vállalati tanácsok ügybuzgalma? Hiszen napnál világosabb az adok-ka- pok módszer, a vállalati tanácsok igen gavallérosan szavazzák meg az igazgatók fizetésemelését, a szerető gondoskodás viszonzásának reményében. Ettől lendülne előre a magyar gazdaság? A fentiek igazolására és továbbgondolására szolgáljon itt az alábbi eset. A Dél-magyarországi Nyersanyag-hasznosító Vállalat nyereséges, 1986-ban 44 millió forint, 1987-ben 60 millió, s a tavalyi év első felében 70 millió forint volt a nyereség. És most lássuk a prémiumot! Az igazgatóét a MÉH Tröszt vezérigazgatója határozta meg, a három helyettes prémiumát pedig az igazgatójuk írta alá. Eszerint: a féléves prémium (bruttó előleg) 855 ezer forint, a helyetteseké, szintén bruttóban ugye, 639 ezer és 812 ezer forint között alakult. Igen ám, de a középvezetők és egyéb dolgozók kitűzött prémiuma az éves alapbér 15-60 százaléka, s bizony ez jelentős aránytalanság (irigykedhet a költségvetésből élők tábora) a négy vezető 590 százalékos emelését tekintve. A citált időpontban a középvezetők és más dolgozók, 56-an kaptak prémiumelőleget, amelynek bruttó összege 434,5 ezer forint. Ez alig valamivel több, mint az igazgató prémiumának a fele. Csoda, hogy nem tapsoltak örömükben? Helyette inkább feljelentették a vezetést. A vizsgálat szerint jogilag nem kifogásolható az alapbér közel hatszorosának megfelelő prémiumelőleg, etikailag azonban igen ... (Sz. Lukács Imre, Szabad Föld) „Elkapott a kíváncsiság és a szobafestősegéd” Aztán a bá&a... Addig is, ameddig esetleg nyilvános köz- megegyezés (?) jön létre a nyilvánosházak ügyében, talán érdemes meghallgatni egyet a régi lakók közül. Nemrég a véletlen összehozott az utolsó hivatásos prostituálttal. „Gri- berlis Sári” egyetlen — legalábbis akiről tudunk, és aki szóba állt egy újságíróval —, aki annak idején még hivatalos engedéllyel, „bár- cával” ellátva űzte az „ipart”, egészen 1950-ig, a nyilvánosházak bezárásáig . . . — Hogyan jutott egy nő abban „a jó békevilágban” bárcához? (Bárca — az Értelmező Szótár szerint — a rendőri és orvosi felügyelet alatt álló prostituált nők hatósági igazolványa.) — Rám akkor azt mondták: „jó családból való”, de úrilány mégsem lett belőlem. Apám tisztviselő volt egy pesti malomban, és a két nővérem rendes feleség lett, csak én fajzottám el a családban . . . Elfajzottam? Egy fenét . . . Elkapott a kíváncsiság, meg a lakásunkban dolgozó szobafestősegéd . . . Apám megpofozott és megfenyegetett, hogy kirúg, ha valami botrány lesz körülöttem. Amikor aztán újra rajtakapott a család, már nem vártam meg, amíg hazajön az apám. Közben b. festősegédről kiderült, hogy nős . . . Este egy idős férfi a parkban felajánlotta, hogy nála lakhatom. Azt elfelejtette megmondani, hogy csak egy ágy van a lakásban. De akkor már az sem érdekelt. Még egy fél év sem telt el, szabadulni akart tőlem, pénzt azonban nem adott. Mit tehettem volna? Felvittem egy-egy pasast a lakására. Persze, hogy megtudta. Elzavart. Akkor már hallottam, hogy vannak olyan házak, ahol befogadják a magamfajtát, ha kiváltja a bárcát . . . Ja, igen. Azt kérdezte, könnyű volt-e hozzájutni? . . . Adtak a rendőrségen bárkinek, aki tudomásul vette, hogy ezzel felügyelet alá került. — Ez milyen hátránnyal járt? — Nem lakhatott főúton, bizonyos nyilvános helyekről ki volt tiltva, és persze rendszeresen jelentkeznie kellett orvosi vizsgálatra . . . (Pálos Miklós., Reform)
