Békés Megyei Népújság, 1989. április (44. évfolyam, 77-100. szám)
1989-04-02 / 78. szám
1989. április 2., vasárnap O KOROSTAJ BELPOLITIKAI ES KULTURÁLIS MELLÉKLET A jövő és a kérdőjelek Beszélgetés dr. Horuczi László kandidátussal VAN-E AKTUALITÁSA A SZOCIALIZMUSNAK? — LEÉPÜLÖBEN A SZTÁLINISTA PARTALLAMMODE LL — MIÉRT SIKERES A NYUGATI SZOCIÁLDEMOKRÁCIA? — AZ ADÓRENDSZER CÉLJA ÉS BUKTATÓJA — LEHET-E FINNL ANDIZÄLNI MAGYAROR- SZÄGOT? A történelem igazolja, nemzedékek hosszú 'Sorát éltette ez a szó, hogy szocializmus. Eltökéltté tette őket a küzdelemben, mert hitet adott nekik. Ám sokszor messianisztikus elképzelések, utópisztikus gondolatok keveredtek a kőkemény valósággal, amelyek közepette kicsiráztak ezek a felfogások. Közös vonásuk volt az a jövőkép, miszerint a szocializmus lesz a lehető legideálisabb társadalom, ahol az ember megszabadul a béklyóktól, de legfőképpen a kizsákmányolástól, s valóságos paradicsomi állapotokat teremt magának. Volt időszak, amikor már karnyújtásnyinak tűnt ez az ideális társadalom, s mi több, pontosan, dátumszerűen meghatároztuk, mikor lépjük át a küszöbét. Sőt, egy másik időszakban kijelentettük, hogy az alapokat leraktuk és a teljes felépítésén munkálkodunk. Eközben az emberek hite egyre fogyott. S úgy hiszem, ma a mélypontra jutottunk. ;Van-e aktualitása a szocializmusnak? Ezzel a kérdéssel kezdtük a beszélgetést dr. Horuczi Lászlóval, a filozófiai tudományok kandidátusával, a szegedi József Attila Tudományegyetem tanszékvezető egyetemi docensével. Üzenet onnan, túlról Váci Mihályt olvasgatom, pedig nem divatos. Szegény. Megírta, de hányszor, megírta halk szóval, ordító tiltakozással, szemtelen nyíltsággal (nocsak?!) süket füleknek. Megírta, hogy „rádszólnak, lásd, leintenek / mosolyognak, legyintenek" és azt is megírta, hogy: „Elhallgatnak? — Légy hangosabb!” Elgondolkozom a lehetőségen, vajon mit írna most? Irna-e egyáltalán? Hiszen, hogy írna. Megírná, mit érez. Mit gondol. Miért búsong és miért ordít? Hogyan minősíti azt, ami van. Megírná ma is : „Kiáltsd, terjeszd, dadogd l jogos igazad, igaz jogod". Persze, tudjuk-e, mit tartana jogos igaznak és igaz jognak? Ha csak nem üzeni meg onnan túlról, ahová nem járnak napilapok, sem rádió, sem televízió, ahol (így hitetjük el magunkkal) örök nyugalom van. Netán olyan nyugalom, hogy azért gondolkozni mégis lehet. Kérem, tegyék vissza megrökönyödésüket a polcra, és ne törjenek pálcát felettem. Ez az utóbbi, hogy „gondolkozni mégis lehet” itt, ebben a helyzetben komolytalan hangulati fogás. Mert hát, ki gondolkozik, ha már átvitte Charon azon a Styxen? Ha már nincs más dolga, csak „porrá lenni?”. Szomorú vagyok, igen, mert Váci Mihályt olvasom. Kiérzem verseiből azt az irdatlan és méltatlan küzdelmet, amelybe embersége okán keveredett, amikor a „tanyák ügyvédjeként” parasztfiúkért szájait és házalt, amikor felvállalta, hogy a „motyogó káromkodásokat" felerősítse, hátha meghallják ott, ahol süketek a fülek. Tényleg: meghallották? Feltehető. Bizonyos. Csak éppen „legyintettek” rá. De hát: meddigNlehet a történelemre legyinteni? Mikor legyint vissza a történelem? Váci Mihályt olvasgatom és borzasztóan rosszul érzem magam. Mostanra már nem süketek azok a fülek? Mostanra már nem legyintenek azok a kezek? Mostanra már nem kell felerősíteni a motyogó káromkodásokat? Erősek azok maguktól is?! Miféle messzeségbe keveredik az ember, ha verseket olvas és gondolkozik! Írhatnám azt is most, hogy ha Váci Mihályt olvassa, akinek nincsen semmiféle évfordulója vagy hasonló, de hát ő mindig aktuális. Mert elég csak végiggondolni egyetlen napot ebben a túlzaklatott világban, elég csak a szavak és az események mögé nézni (egyre jobban tágul ez a látószög is), hogy Váci Mihály máris dörögje a választ, a túlnani üzenetet: „ez az értet- len hajsza, gond, kamasz-szerelem mire kell, hogy izgass, tüntess, énekelj, / s országos árulásokon / elbögd magad még — te bolond! Te hívatlan is érkező.. Most látom csak, mire ez az írás? Most látom csak, Váci Mihály kopog itt helyettem az írógépen, hogy egy legyen velem és velünk, „taposó szívű gyalogosokkal”. Tavasz van, ünnepi. Nem a naptárra nézek, nem attól ünnepi: a tavasztól az. A remény zöld színei bomlanak ilyenkor a fák ágain, bokrok vesszein és az újjászületés virágai. Érzelmes is ez a tavasz, mint akár a többi, ami volt eddig, még akkor is az, ha a süket -fülűek és a le- gyintők észre sem veszik. Pedig jó lenne, ha észrevennék, és kinyitnák füleiket, és elfelejtenék a legyintés mozdulatát. Mert abban, hogy tavasz van és ez gyönyörű: ott van minden motyogó káromkodás, benne van minden változás-akarat, benne van az, hogy „Verd magad, mint a szív, zuhogj”... Én nem tudom, hogyan beszélnek majd valamikori nagyapák és valamikori krónikák arról, hogy 1989 tavasza. Nem tudom, legyintenek-e rá, vagy felmagasztalják? Hogy példa lesz-e a magyar kapkodásra, széthúzásra, irigységre: kinek a szája és kinek a kerítése nagyobb? — de egy biztos: ez a tavasz nem olyan tavasz, mint évtizedekig volt. Ennek a tavasznak üzeni onnan, az örök nyugalomból a költő a nyughatatlan igéket: „Elhallgatnak? — Légy hangosabb!” Miért nem adjuk ki újra Váci Mihályt? Tanulhatnának tőle, urak és elvtársak. Ebben a tavaszban és majd a nyárban is. Sass Ervin Tenni a kultúráért — Pillanatnyilag a szocialista országok hullámvölgyben vannak, ez azonban csöppet sem csökkenti annak a ténynek az igazát, hogy a szocializmus az emberiség életének komoly és fontos jelensége. Az írott történelem óta egyenlőtlenség és szembenállás jelentkezett, amely vagyon- és úrgyűlöletben jutott kifejezésre. Ennek kiküszöbölését valamennyi haladó mozgalom a zászlójára tűzte, Maga a kereszténység is testvériséget és vagyonegyenlősé- get hirdetett, ami tanrendszerén végig is vonult, ám történelmileg a kereszténység máshol kötött ki. A múlt század közepén meghatározóvá vált a polgárság. Ez az időszak szülte az utópista szocializmust, másrészt a marxizmust. — A körülményeknek mindig fontos szerepük van a különböző elméletek kialakulásában. Napjainkban, de a múlt gyökereit vizsgálva sem lehet eltekinteni tőlük. — Alapvető körülmény a 10-12 órás munkaidő, a gyakori gyermekmunka, a teljes szociális bizonytalanság volt. Azaz megjelentek a kapitalizmus ellentmondásai, hogy ez a társadalom embertelen, egyenlőtlen és antidemokratikus. Az is megmutatkozott, hogy ezeket az ellentmondásokat a kapitalizmus nem tudja felszámolni. Erre jöttek az utópisztikus elméletek, majd a marxizmus, illetve a lenindzmus, amely a szocializmussal egy megoldási módot adott. Forradalommal szét kell zúzni a polgári állam gépezetét, és fel kell számolni a magán- tulajdont, amely minden egyenlőtlenség forrása. Ezt az utat elfogadta az európai szocialista mozgalom, beleértve a szociáldemokratákat is egészen addig, amíg nem következett be a szakadás a szociáldemokrácia és a komiintern között a húszas évek elején. — A szakadással a szociáldemokrácia egyben fel is adta a szocializmus elvét? — Erről szó sincs. A szociáldemokrácia nem adta fel a szocializmus speciális elvét. Mindenekelőtt azt, hogy békés úton kell megvalósítani az új társadalmat. És, hogy ma mi van például Svédországban, az NSZK- ban, bizonyos mértékben Angliában, Franciaországban és milyen úton halad Spanyolország, ez részben a szociáldemokrácia műve. — Ez tehát a szocializmus egyik vonplata lenne, noha tücsköt, bogarat kiabáltunk rá? — így van. Ez az egyik vonulat, annak ellenére, hogy elutasítottuk. — És mi van a másik vonulattal, amely a mi életünket meghatározta? — Sajnos ezzel szembeke- rü’t a másik vonulat, a leni ni zmus, de nem is a lenini zmus lényegéből kifolyólag, hanem a sztálinizmus. E két vonulat történetileg egymás ellen hadakozott. Azt lehet mondani, majdnem napjainkig. Am ebben a vonulatban is létrejöttek vitathatatlan eredmények. Ma nem divat ezekről beszélni, de nem lehet őket letagadni. A hatvanas évek elején jelent meg Fritz Bade nyugatnémet közgazdász Verseny- futás a kétezer évig című könyve. Ebben az időben ő azt jósolta, hogy a szocialista kommunista rend lesz a meghatározó az évezred fordulóján. Ügy nézett ki, különösen Sztálin halála után, de még Hruscsov alatt is, hogy jelentős megújhodási képesség van a szocializmusnak ebben a vonulatában, mely vitathatatlanul a legfejletlenebb országokban jött létre, és melyek óriási háborús károk után álltak talpra. Meg szoktunk feledkezni orról, hogy ebben az időben Nyugat-Euró- pában az értelmiség jelentős része baloldali volt, és valamilyen módon elismerte a szocializmusnak ezt a vonulatát. — Miért változott meg a nyugati baloldal véleménye, beleértve a kommunista pártokét is? — A két vonulatnak sajátos útja alakult ki. A brezsnyevizmust a pangás, a megújhodásra való képtelenség jellemezte, noha a sztálinizmus vadhajtásai nem éledtek újjá a régi formában. A fokozatos gazdasági lemaradás és a politikai pangás miatt a nyugati kommunista pártok is felmondják a korábbi szövetséget. A nyolcvanas évek elején jelenti ki az olasz Be- Linger, hogy a szocializmusnak ez a formája megújhodásira képtelen. — Végeredményben mivel magyarázható a szociáldemokrácia sikere? — A másik vonulat a szociáldemokráciáé, mely a szocializmusnak egy sajátos válfaját testesíti meg most is. A hatvanas és a hetvenes években lezajlik nyugaton a tudományos technikai forradalom gyors kibontakozása. Ez a forradalom megmentette a kapitalizmust. Végbement a gazdasági megújhodás, felfutott a termelőerők egész rendszere, a termelés átstrukturálódott és soha nem látott fejlődéstért el az elektronika és az informatika. Ezzel párhuzamosan bekövetkezett bizonyos politikai és morális megújhodás is, amiben nagy szerepe volt a létező szocializmusnak, s az európai baloldalnak, elsősorban a szociáldemokráciának. — Milyen tényezők segítették elő ezt a politikai megújhodást? — Az európai baloldal elővette az emberi jogokat. A demokratikus megújhodás végbement minden országban. Az Egyesült Államokban éppúgy, mint Nyugat- Európáhan. A gazdasági és politikai megújhodásnak lett a következménye, hogy az életszínvonalban többet tudnak nyújtani, mint a szocializmus másik vonalas, demokratikus politikai rendszereket működtetnek. — Sokan úgy vélik, ez a létező szocializmus vereségét jelenti. — Szerintem nem. A kapitalizmusnak szerencséje volt a tudományos technikai forradalommal, másrészt a létező szocializmus is megtette a magáét, ugyanakkor az európai baloldal hatására átalakultak a viszonyok és működőképes, de nem problémamentes társadalom jött létre. A polgári gondolkodók, de különösen a japánok bíznak abban, hogy lehetséges a közbenső út. Megindult a szocialista országokban a megújhodás. A sztálinista párt- és áliam- modellt fokozatosan leépítik. — Ami majdnem a réginek a teljes feladását jelenti. Ami volt, úgy nem folytatható. Mit kell és mit lehet tenni? — Mivel a jövőről van szó, azt kellene elérni és ez egy általános célkitűzés, hogy az emberiségnél kialakulhasson egy egységes meder. Közös mederbe terelése annak, amit létrehozott, igaz, nem problémamentesen a megújhodott polgári fejlődés a magántulajdonnal és amit modernebb körülmények közepette a társadalmi tulajdonviszonyokon alapuló szocializmus meg tud valósítani. Ügy néz ki, von közös érdek. Ez nem a tőke belső természetéből fakad, hanem Európa és a világ létének és biztonságának érdekéből. — ön kétfajta tulajdont említett. Ml újabban vegyes tulajdonról kezdünk beszélni. — Én úgy értem, hogy a társadalmi tulajdon legyen az uralkodó forma. A társadalmi egyenlőséget, a testvériséget, a humanizált emberi viszonyokat ez tudja leginkább kiváltani. Az egyenlőtlenség a magánfulajdori- ból fakad. — Tapasztalataink szerint a társadalmi tulajdonnak is megvan a negatívuma. — Tagadhatatlan, hogy ez a mostani forma sok negatívumot szült. Nem biztos azonban, hogy ez a formából adódik, hanem inkább a szubjektív emberi tényezőktől. Egyes közgazdászok szerint a vállalataink csak azt tanulták meg, hol lehet bérre, jutalomra, meg különböző juttatásokra pénzt elemelni, olykor már a törvényesség határát súrolva, viszont, hogy innováljanak, hogy beruházzanak, azt nem teszik. Rövid távra gondolkodnak. Ez nem a tulajdon- viszonyoknak a következménye, fennállhat a részvény- társaságok esetére is. De ott nem szavaznak meg 100 ezer forintos prémiumot a vezérkarnak, ha veszteségesek, ahogy ezt nálunk teszik. — Meg tudjuk-e határozni a szocializmus fogalmát? — Nincs szocializmus egy meghatározott színtű szociális biztonság nélkül. Egyébként ezen a területen nem keveset adott ez a mi társadalmunk. De ott van előttünk a nyugati példa, amit a legfejlettebb országok nyújtanak. A szülési szabadság Angliában viszont sokkal kevesebb, mint nálunk. Ugyanez vonatkozik a jövedelmi különbségekre. A svédek az adórendszerrel elérték, hogy a jövedelemskálá 1 és 10 között mozog. Eltűnt a dúsgazdag és a koldus. És ez már közel áll az egyenlőség eszméjéhez. A szocializmus ugyanis az emberi egyenlőség olyan formáját jelenti, ahol nincs akadálya sem a közösséget vállaló együttműködésnek, sem pedig a kommunikációnak. — Tehát ez azt jelenti, hogy a célt tekintve a mi adórendszerünk végeredményben jó utat választott? — A svédektől koppintot- tuk, és úgy látszik ez a cél, de azért nem jó mert az a reális vásárlóérték, ami az adófizetés után maradt, az aránytalanul kevés a svédekéhez képest. — Svédország szociáldemokrata modell. Nálunk egyesek finnlandizálásról kezdenek beszélni. Milyen realitása van ennek az elképzelésnek? — Én erre kevés lehetőséget látok. A finneket mind a két rendszer körüludvarolta és ők ügyesen élitek ezzel a lehetőséggel. Nagyon jó lenne, ha ez nálunk is bekövetkezne, de más a mi helyzetünk, habár a kelet— nyugat híd szerepét eléggé hangoztatjuk, és ezzel kapcsolatban úgy néz ki, több az esélyünk. — A szocializmust egy- pártrendszeren belül képzeltük el. Ma többpártrendszerről beszélünk. — Én a szocializmusnak két vonulatáról szóltam. Ehhez a kérdéshez másként viszonyult az egyik is, meg a másik is. A szociáldemokrácia liberális, demokratikus irányt követett. A másik vonulat, amelyet, mint sztálinizmust éltük meg, a diktatúrát, és az egypártrendszert valósította meg, illetve, ha nem is szüntette meg a pártokat, működésüket azonban lehetetlenné tette. Napjainkban ennek a kérdésnek a tárgyalásánál ki kell indulni az emberi jogok garantálásából, A magyar viszonyokat vizsgálva úgy néz ki, hogy a többpártrendszer tudja legkevesebb hibával biztosítani ezeket a követelményeket. — Miért fontos az emberi jogok kérdése? — Ha ezeket az elveket az egyes emberrel kapcsolatban betartják, akkor lehetetlen diktatúrát alkalmazni. Az emberi jogok az egyenlőtlenség egy részét is kiküszöbölik. Helyes alkalmazásuk az osztályok szembenállásának élét is elveheti. A többpártrendszer garantálni tudja a hatalom megosztását, kizárja a visszaéléseket és más anomáliákat, és megvalósítja a rendszer kontrollját is. — Hogyan élik meg a hallgatók az egyetemeken ezeket a változásokat? — A hallgatók érzékenyen reagálnak a változásokra, de nem elfogultan. Megnőtt a kritizálók száma. A szocializmus eddigi formáját elutasítják, bár a tavalyelőtti felmérés szerint még elfogadták az egypártrendszert. Közben végbement egy jelentős társadalmi erjedés. Azokat a jegyeket állítják előtérbe, amelyeket a demokratikus szocializmus hirdet. Igazságosság, egyenlőség, demokratizmus, emberi jogok. Serédi János Múlt, jelen, jövő, közállapotok, közös dolgaink, gondjaink. Nem hiszem, hogy az elmúlt négy évtizedben annyian és annyit tűnődtek és beszéltek róla, mint manapság. Otthon, társaságban, sőt az utcán is, hiszen ha két ember megáll egy kis időre, óhatatlan, hogy ne ilyesmire terelődjön, forduljon a szó. Aki csak egy kicsit is hajlamos az összegzésre, az azt mondja, ennyien soha nem politizáltak nálunk. S e beszélgetésekben egyre gyakrabban felmerül hazánk siralmas — bár vitatható — pénztelensége mellett az is, hogy mennyi minden lenne, amit anyagiak híján is megtehetnénk, elérhetnénk. Még kulturális dolgokban is. Ez utóbbi témakörben foglalta össze cselekvésre buzdító gondolatait Nemes- kürty István, a Magyar Nemzet március 24—i számában. „Ügy is, mint az önmaga megújításával nehezen vagy sehogyan se boldoguló népfront művelődéspolitikai bizottságának vagy három hónapja felkért és megválasztott vezetője, az előbbre nem jutás lelkifurdalásától gyötörve néhány olyan megoldáson tűnődtem, mely föllendíthetné kultúránk ügyét, és nem kellene hozzá pénz. Mármint a költségvetés pénze az állam központi kasszájából. Ebből az alapállásból, vagyis a magad uram, ha szolgád nincs népi bölcsesség kényszeréből teszi meg javaslatait. Az első négy mindjárt az alapra, az oktatásra vonatkozik. Vezessék be az iskolákban az általános (felekezeti tanítástól független) erkölcstanítást — A legkülönfélébb közösségek tarthassanak fenn is-, kólákat. — Ki kell szabadítani az ifjúsági mozgalmat az iskolákból. — Mindenféle felvételi vizsgát meg kell szüntetni. A további ajánlások a közművelődés tá- gabb mezejét érintik. Létesülhessenek magánkönyv- kölcsönzók. — Az állam hozzon létre olyan videokazetta-kölcsönző és -árusító üzleteket, melyekben vitathatatlan értékek lennének kaphatók. — A vallásfelekezetek számára lehetővé kell tenni a nyilvános kulturális működést. — Hozzuk visz- sza a zenélés és éneklés örömét. — Szorgalmazni kell a nyelvtanulást. így töményen, csak a lényeget kiragadva akadhat vitára ösztönző pont is — nem is kinyilatkoztatásnak szánta a szerző —, azt viszont el kell ismerni, valamennyi javaslat mélyen elgondolkodtató. A legfontosabbnak azt tartom, hogy ez egy cselekvési program, s a benne foglaltak többsége valóban nem igényel anyagi befektetést. Amihez meg kell némi pénz a „központi kasszából”, arra nem szabad azt sajnálni (például a nvelvtanulásra. vagy az állami videokazettaboltokra), mert az többet hoz, mint amit elvisz. vass Márta