Békés Megyei Népújság, 1989. március (44. évfolyam, 51-76. szám)
1989-03-11 / 60. szám
IkÖRÖSTAJ---------------------------------------------------exkluzív----------------A demokrácia alkalmazásának keservei és tanulságai 1989. március 11., szombat Választottak „magunknak” tanácselnököt „Felix, qui potuit rerum cognos- cere causas” (Szerencsés az, aki megismerhette a dolgok okát) — írta épp kétezer évvel ezelőtt a nagy Vergilius. Ügy látszik, nem tartozom a szerencsések közé, mert sem a dolgokat, sem ázok okát nem ismertem meg. Sok tekintetben még most sem tudom, mi és miért történt itt az elmúlt hetekben a tanácselnök-választás során. Ezért döntés utáni csendes visszatekintésre — a lehetséges igazság kibogozására — hívom a kedves olvasót. Az újságírókat titoktartásra kérték A megyei tanács elnöke, Gyulavári Pál november 10-én, a megyei párt-végrehajtóbizottság ülésén bejelentette, hogy a decemberi tanácsülésen kérni fogja nyugdíjazását. Ehhez a hatáskörileg illetékes párt-vb a hozzájárulást megadta. A hír hamar kiszivárgott az ülésteremből (mi marad manapság titokban) és elterjedt, elsősorban a megyeszékhelyen és tanácsi berkekben. A megyei párt- bizottságon november 23-án tartott sajtótájékoztatón az újságírók rá is kérdeztek: igaz-e a hír? A tanácselnök elmondta, hogy valóban nyugdíjba készül, s erre a párt-vb áldását adta, de csak a megyei tanács következő (december 8-i) ülésén kívánja döntését nyilvánosan is bejelenteni. Mivel nem szeretné, ha a legilletékesebbek, a tanálcs tagjai az újságból tudnák meg elhatározását, az újságírókat titoktartásra kérte. Végül is lapunkban egy sokat sejtető (de semmitmondó) nyilatkozat jelent meg: „Valóban, a nyugdíjba vonulásomról szóló hírrel tele van a megyeszékhely. Erre azt tudom válaszolni, hogy az ilyen kérelem elbírálásában a megyei tanács testületé az illetékes. A legutóbbi tanácsülésen ilyen bejelentést nem tettem. A következő tanácsülés pedig még előttünk van.” Innen nézve talán jó, hogy legalább ennyi megjelent. Mert a következő héten felrobbant a bunda- 1 bomba és minden addigi és várható szenzációt — így a tanácselnök nyugdíjba vonulását is — maga alá temette. Sőt, a decemberi tanácsülésen, ahol a tanács általános elnökhelyettesének bundaügye vált központi témává, az elnöki bejelentést a nyugdíjba vonulásról, egyesek összefüggésbe hozták a kipattant botránnyal. Még a Magvar Hírlap is beleesett ebbe a hibába, s kénytelen volt néhány nap múlva magyarázkodni. Az utódállítást hosszú csend vette körül. Az első hír — a jelöltek nevének felsorolásával — január 21-én jelent meg a lapokban. A Hazafias Népfront megyei bizottságának elnökségi üléséről szóló tudósításból tudhatta meg az olvasó, hogy három jelölt van: dr. Becsei József, a megyei tanács elnökhelyettese, Fodorné Birgés Katalin, az SZMT vezető titkára és Murányi Miklós, a megyei tanács elnökhelyettese. Mindhármójukat a megyei párt-végrehajtóbizottság ajánlotta a népfrontnak. Álljunk meg itt egy kicsit! A megyei pártvégrehajtóbizottság a január 18-1 ülésén négy jelöltet fogadott el, a már említettek mellett még Szabó Bélát, a KISZ megyei bizottságának első titkárát. Az ő jelölését azonban a népfront nem támogatta, így a neve nyilvánosságra sem került. Értelemszerűen azt sem lehetett tudni, milyen indokokkal utasították el a jelölését. Nem a nép választ — a népnek választanak Tegyünk most egy kis kitérőt, és nézzük meg, hogy kell a ma érvényben levő szabályok szerint tanácselnököt választani. Az elnök személyére — a megyei pártbizottság ajánlását figyelembe véve — a népfrontbizottság tesz javaslatot. A tanács tagjai csak a jelöltre (vagy jelöltekre) szavazhatnak. További jelölteket csak a népfrontbizottság állíthat, a tanácstagoknak erre nincs jogosultságuk. Az elnökké választás előfeltétele, hogy a javasolt személy tagja legyen a megyei tanácsnak. Ha nem tanácstag, akkor előbb valamelyik település tanácsa meg kell, hogy válassza megyei tanácstagnak. A történet idején 2 üres hely volt a tanácsban, az egyik Kunágotáé. Hamar nyilvánvalóvá vált, hogy a nagy könyvben leírt jelölési procedúrát nem lehet végigjárni. Az 1989-es Magyarország nem azonos a négy évvel korábbival. Vagyis demokratikusabb jelölést, és mind teljesebb beleszólást vár a közvélemény. Az ügyben érintett testületek vezetői megegyezésre jutottak: ahol lehet, ott lazítani kell a jelölés rendjén, a törvény előírta kereteken belül. A legkényesebb ponton azonban értelemszerűen nem lehet változtatni: a tanácsnak kell megválasztania — az elé tett jelöltek közül — a közvélemény megyei tanácselnökét. Tehát jól értsük, nem a nép választ, hanem a népnek választanak. Most térjünk vissza a párt javaslatára. Mint említettük, a megyei párt-végrehajtóbizottság négy jelöltet állított, ezzel mintegy jelezve, nem kíván meghatározó tényező lenni az elnökválasztásban. Ugyanis, ahol négy jelöltet állítanak, ott egy jelölt sincs. Kétségtelen, hogy a módszer már nem a fégi, de még nem is az új! A többpártrendszerben az MSZMP- nek — ha politikai tényező marad — jelöltet kell állítania. Egyet. A meggyőződése szerinti legjobbat, a legalkalmasabbat, akit a párt tagjai és — esetleg más pártokkal együtt — a pártonkívüliek zöme is támogatni tud. Ha a párt tudatosan készül a többpártrendszerre, akkor ezt le kellett volna modelleznie. Meggyőződésem, a párt ennyire nem szállhat ki egy tanácselnök-jelölésből. Az más kérdés, hogy a kikezdhető demokratikus centralizmust mellőzve, arra kellett volna buzdítania a megyei 'tanács párttagjait, hogy lelkiismeretük szerint szavazzanak. Többpártrendszerben persze a helyzet épp fordított, de most nem lenne tisztességes az elsöprő többségű pártfrakciót a pártjelölt megválasztására felszólítani. Akció indult a pártapparátusból Jellemző a helyzet kuszaságára, hogy alig került nyilvánosságra a jelöltek neve, máris aláírásgyűjtés indult a pártapparátusban (vagy egykor a pártapparátusban) dolgozók részéről új jelölt, dr. Soós Tibor, az MSZMP KB osztályvezetőhelyettese támogatására. Tehát párton belülről! Ebből arra lehet következtetni, hogy vagy a párt jelöltállítása (a négy jelöltre gondolok) nem volt kellően körültekintő, vagy pedig szubjektív okok és erők mozgatták az aláírás-gyűjtési akciót. Magáról egy ilyen kezdeményezésről egyébként az a szubjektív (és nem sértő szándékú) véleményem, hogy szeretném látni azt a valamennyire is ismert személyt, aki mellett ne tudnék egyetlen hét alatt mondjuk ötszáz aláírást összegyűjteni. Ugorjunk most vissza a népfrontelnökség január 21-i ülésére, ahol a testület kinyilatkoztatta: széles körű nyilvánosságot teremt a jelöléshez. Megkeresik a megyei tanácstagokat, és felkérnek szervezeteket, hogy tegyenek javaslatot, sőt ezt a megye minden polgárától elvárják. „Mindnyájunk érdeke, hogy hozzáértő tanácselnöke legyen a megyének... a határidő nem sürget... várjuk a javaslatokat” — olvashatjuk a közleményben. Csak egy valamit nem olvashatunk : milyen legyen az eszményi tanácselnök. Valószínű azért, mert azt mindenki tudja. Legyen európai, megjelenésében és felfogásában egyaránt. Legyen jó áttekintő, lényeglátó képessége. Tudjon népben és nemzetben s legfőképpen megyében gondolkodni. Legyen politikus a szó klasszikus értelmében, tudja képviselni országos fórumokon és külföldön a megyét. Legyen művelt, jó fellépésű, s a retorikához is értsen. Legyen jellemes, gerinces ember, ne legyenek lekötelezettjei, s ő se legyen lekötelezettje senkinek. A megye tanácselnöke ne legyen kártyacsaták és nagy ivászatok hőse, korrupcióról és visszaélésekről terjedő pletykák szereplője. Legyen viszont olyan, aki tényleg mélységes alázattal viseltetik funkciója iránt. Vagyis tekintse ars poeticájának a magyar népi bölcsességet: „Nem elég becsületesnek lenni, hanem annak is kell látszani.” Mi kell a „másságához? Tehát, nem volt olvasható, milyen is legyen az új tanácselnök. Pedig jó lett volna. Mert ha ez nem is, ennek másik oldala — a „honnan ne” — erőteljesen foglalkoztatta a közvéleményt. Terjedt az a nézet, hogy a tanácson kívül kellene keresni a leendő elnököt. Hiszen — a közvélemény megítélése szerint — a megyei tanács vezetése a bundaügy, a szerencsétlen szavazási procedúrák és egyéb okok miatt nem élvezi a megye — elsősorban a megyeszékhely — lakosságának bizalmát. (Nem hiszik el például, hogy az általános elnökhelyettesen kívül más nem tudott a fekete-focipén- zekről. A múlt héten a megyei pártbizottság ülésén ezt a feltételezést hivatalosan is cáfolták.) Tehát új arcokat szerettek volna látni. De honnan, vannak-e ilyenek? Választani nyilvánvalóan csak azok közül lehet, akik minimális közéleti tapasztalattal rendelkeznek. őket pedig — az eddigi felfogás szerint — a tanácsi, párt- és tömegszervezeti apparátusok környékén kell keresni. A kádermunkában ez volt a bevett szokás. Aki mást akart (vagyis, aki nem hitt abban, hogy máshonnan is érkeznek javaslatok), az aláírást gyűjtött. Jellemző, hogy a „másságához mindössze egy esztendős idegenbeli (pártközpontos) tevékenység elegendő volt Már az feledtetni tudta a korábbi, évtizedes megyei tanácsi és pártapparátusi munkát, az itteni apparátusokban eltöltött éveket. Egyesek tehát az új, kívülről hozott jelölt állításában látták — okkal vagy ok nélkül, most ne firtassuk — a „reform, a megújulás utolsó lehetőségét”, „a megye egyetlen reményét". A folytatás ismert. A spontán kezdeményezés nyomán felbukkanó jelölt, Soós Tibor a népfrontelnökségi ülést követő harmadik héten maga is megerősítette, hogy indulni kíván a választáson. Lapunk február 10-i számában olvasható a bejelentése (szeghalmi előadásán egy spontán kérdésre válaszolva hangzott el): „Az állampolgárok kezdeményezését nagyon jó érzéssel fogadtam, jólesett, hogy személyemre is gondoltak. Az eddig végzett munkám vesztené el hitelét, ha nem vállalnám a jelölést. Elképzeléseim is vannak a feladatokra. Illúzióim nincsenek a közéletünkről, de ha elnyerem a bizalmat, akkor visz- szajövök Békéscsabára.” Hamar kiderült, az illúziókkal nem neki, hanem másnak kell leszámolnia. Február 15-én ugyanis ismét összeült a népfront elnöksége, és la beérkezett ajánlásokat áttekintve új névsort hozott nyilvánosságra. A korábbi három személy közül csak Becsei József és Murányi Miklós jelölését fogadta el, s melléjük listára vette Soós Tibort. Fodorné Birgés Katalin illúziói tehát szertefőszlottak, mert ahogy hat nappal később a népfront megyebizottságának üléséről szóló tudósításból kiderül, ő „szakmailag nem felelt meg a követelményeknek”. ("Azoknak a követelményeknek, amelyeket ugyebár a nyilvánosság a mai napig nem ismer.) Megjegyzendő, hogy a széles körű közvélemény-kutatás összesen 17 személy nevét vetette a felszínre, közülük tizenegyét nyilvánosságra is hozták. Nem lehet azonban tudni, hogy tanácselnökké jelölésüktől milyen szempontok alapján tekintettek el. Levelek és intelmek Szakítsuk meg itt most egy kicsit a gondolatsort, mert időközben történt egy s más figyelemre méltó — bár érdemi hatás nélkül maradt — dolog. Még január 26- án — tehát nem sokkal azután, hogy a népfrontelnökség nem fogadta el a megyei párt-végrehajtóbizottság által ajánlott Szabó Béla indítását — a KISZ megyei bizottsága zárt ülésen foglalkozott a tanácselnök-választással, és a következőkre hívta fel a figyelmet: „nem tartjuk szerencsésnek azt, hogy a széles körű közvélemény ismerete nélkül, a véleménynyilvánítást megelőzően foglaljanak állást a megyei tanács tagjai, valamint az érdekképviseleti szervek a HNF elnöksége által előzetesen ajánlott személyekről" (Becsei Józsefről, Murányi Miklósról és Fodorné Birgés Katalinról van szó — a szerk.); „Határozza meg az elnökség saját maga számára azokat a szempontokat, amelyek alapján a jelöltek közül kiválaszthatják a leginkább alkalmasakat és ezt hozzák nyilvánosságra." Február 15-én a téglagyári párt- bizottság nyílt levéllel fordult a HNF megyei bizottságához. A lapunkban is megjelent levélben többek között ez áll: „A megye legmagasabb államigazgatási funkciójára jelöltek közül három személy nevét ismerhettük meg a sajtóból. Szükségesnek tartjuk azonban minden további jelölt alapos megismerését, amihez a népfront biztosítsa a feltételeket." (A levél további részéből a formális választás miatti aggodalom és ennek elkerülésére való figyelmeztetés olvasható ki.) A téglagyáriak intelme, úgy tetszik, későn hangzott el, mert a nyílt levél megjelenésének napján megszületett a népfrontelnökségben, majd pár nappal később a népfrontbizottságban már említett döntés. Ennek lényege: a közvélemény által ajánlottak közül mindössze Soós Tibor jelölését támogatják (nem titkoltan azért, mert több száz aláírást gyűjtöttek össze mellette). Mivel Fodorné Birgés Katalin jelölésétől végül is — az említett okokra hivatkozva — elállt a nép- frontbizottság, Becsei József pedig maga kérte levélben, hogy tekintsenek el indításától, kialakult a végleges lista. Rajta két név szerepelt: Murányi Miklósé és Soós Tiboré. Mielőtt elemeznénk a kiválasztás módszereit, hadd idézzünk fel még egy (pontosabban két) kínos közjátékot. Lapunk február 23-i számában (tehát három nappal a népfrontbizottság azon ülése után, ahol Fodorné Birgés Katalin jelölését visszavonták) az SZMT vezető titkára „Tanulságaim a megyei tanácselnöki jelölés során” címmel nyilatkozatot tett közzé. Ebben többek között ezt írja: „A Hazafias Népfront nem teremtett esélyegyenlőséget a párt által javasolt személyek bemutatására ... a megyéért végzett eddigi munkámat a Hazafias Népfront testületé nem ismeri, vagy nem értékelte, a megyei párt-végrehajtóbizottság érveit nem fogadta el, és a jelölés előkészítése időszakában nem is igyekezett azt megtenni. Velem a megyei tanácselnök-jelölésről a Hazafias Népfront megyei testületének képviselői egyetlen alkalommal sem tárgyaltak, az eseményekről csak a sajtóból értesültem.” Két nappal később, február 25- én lapunk a csabai hűtőház szervezett dolgozói nevében írt levelet közölte. Ebben a következő olvasható: a hűtőháziak nem érzik azt, hogy „a népfront kilépett az eddigi bűvös körből, s hogy felelősen, az állampolgárok véleményét figyelembe véve hozta meg döntését”. Egyben javasolják, kezdődjék elölről a jelölés. Az a jelölés, amelyről a Hazafias Népfront megyei bizottságának titkára a következőket nyilatkozta lapunk február 16-i számában: „azt hiszem, hogy a nyilvánosság, amit a választás-előkészítés kapott, példa nélküli a korábbi hasonló esetekhez képest.” Így igaz! A múlthoz képest! De mennyit ért ténylegesen ez a nyilvánosság? Fodorné Birgés Katalin azt írta a már említett nyilatkozatában, hogy vele nem beszéltek a népfrontban. Ha vele, a párt kvázi jelöltjével, az MSZMP KB tagjával nem beszéltek, akkor nyilván másokkal sem. Programot, elképzelést sem kértek tőle arra vonatkozóan, mit tenne, ha ő lenne a tanácselnök. Feltételezhetően másoktól sem kértek ilyen tervezetet. Felvetődik a kérdés: mi alapján döntött a népfront? Csak sejthető, hogy az előzetes ajánlók száma — a vélt népszerűség mértéke — alapján. Ám ha így történt, akkor eleve helyzeti előnyben volt a népfrontelnökség által még a kezdetekkor állított három jelölt. Hiszen nevük hamarabb került nyilvánosságra, mint bárki másé, és a megyei tanácstagoktól is csak róluk kértek véleményt. Tehát nyilvánvaló, további jelöltek csak úgy futhattak be, ha egy csoport tudatosan dolgozott a jelölőlistára juttatásukon. Más, innen-onnan szóba hozott személyeknek még esélyük sem lehetett arra, hogy elnökjelöltek legyenek. Egészen egyszerűen a kiválasztási mechanizmus tette ezt lehetetlenné. Mivel nevük már csak a jelölés lezárása után került nyilvánosságra, így előzetes jelöltté nem válhattak, a közvélemény előtt nem mérettettek meg. Rájuk végül is csak a statiszta, a szélesedő demokráciát demonstráló szerep hárult. Az elnökké jelöléshez azonban ez kevésnek bizonyult. Ha valami összekutyulódott... Visszatérve a hűtőháziakra, nem nehéz megállapítani: levelük késve érkezett. Akkor már elkezdődött és folyt a két jelölt, Murányi Miklós és Soós Tibor között a választási küzdelem. Beavatkozni pedig már csak Finagle, Murphy által feljegyzett negyedik törvénye szerint sem lett volna szerencsés: „Ha egyszer összekutyulódott valami, a kijavítására tett minden kísérlet csak rontani fog rajta.” A történet vége ismert: korteshadjárat, programnyilatkozatok, Soós Tibor megyei tanácstaggá választása Kunágotán, és végezetül a március 7-i elnökválasztás. Békés megyének Murányi Miklós személyében új tanácselnöke van. A döntésnek, hogy a tanács nem maradt elnök nélkül, feltétlenül örülni kell. A jelölési módszernek talán kevésbé. A legfőbb tanulság: a demokrácia tanulása és alkalmazása keserves dolog, és buktatókkal jár. A jó szándék — mert az nem vitatható el — kevés. Mégis, ha most ítélkezni kellene, bizonyára felmentő ítélet születne. Mert mindazok, akik részt vettek — szervezőként vagy jelöltként — az elnöki székért folyó küzdelemben, áldozatai egy mechanizmusnak. Annak a mechanizmusnak, amely egy rosszul felépített hatalmi struktúra egyenes következménye és tudatosan kiérlelt terméke. Ez a mechanizmus döntően az akaratra, a kijelölésre, nem pedig a demokráciára épült. Ha vannak is demokratikus elemei, azok — most kitűnt — valójában csak látszatdemokratikus vonások. Hogy a jelölést lehetett volna jobban csinálni? Bizonyára. De igazi változást csak új szabályozás, új törvény hozhat. Remélhetőleg nemsokára! ' Árpási Zoltán
