Békés Megyei Népújság, 1989. március (44. évfolyam, 51-76. szám)

1989-03-11 / 60. szám

1989. március 11., szombat o a hazai munkajogi szabályo­zás történetében először hozták nyilvánosságra a ter­vezetet, s bocsátották széles körű vitára. — Talán túlzás nélkül ál­líthatom, hogy az elmúlt 40 évben jogszabály-tervezet nem váltott ki ilyen heves, gyakran érzelmektől, sőt in­dulatoktól sem mentes vitát. Az egyeztetés, a felek ru­galmas hozzáállása a leglé­nyegesebb ellentétek felol­dásához vezetett: vagy si­került 1 egymást meggyőz­nünk, vagy kompromisszu­mos megoldás született. Az Országgyűlés elé kerülő ter­vezet ennek megfelelően egy széles körben megalapozott konszenzust tükröz. * * * Az általános vitában fel­szólaltak : Benjámin Judit, és dr. Bállá Éva. Halmos Csaba válaszát követően az Országgyűlés 12 tartózkodással úgy határo­zott. hogy a tervezetet rész­letes vitára bocsátja. Ekkor Dauda Sándor a törvényja­vaslat tárgyalásának felfüg­gesztését indítványozta. Bo­ros László kiegészítette az indítványt. Jakab Róbertné pedig felfüggesztette a na­pirend tárgyalását. Ezután határozathozatal következett. A Munka tör­vénykönyvéről szóló 1967. évi II. törvény módosításá­ról szóló törvényjavaslatot — a már megszavazott mó­dosításokkal együtt — az Országgyűlés 3 ellenszava­zattal és 19 tartózkodással elfogadta. Ezt követően Király Zol-* tán felhívást adott közre, amelyet 15 képviselőtársa írt Márk György A hazai románok — amint jelezte — vitathatatlanul el­kötelezett magyar állampol­gárok, ugyanakkor érzelmi­leg nem lehetnek Iközömbö- sek a román nép iránt. Am az utóbbi időben a két or­szág között kialakult nézet- különbségek zavarólag hat­nak mindkét ország nemze­tiségeire. A hazai román nemzetiséget — amely ugyanúgy azonosul a politi­kai döntésekkel és állásfog­lalásokkal, mint a többi ma­gyar állampolgár — hátrá­nyosan érinti a két ország között kialakult rossz vi­szony. Ilyen körülmények között u gvan is nem számít­hat a nyeivnemzet segítségé­re anyanyelve és kultúrája fenntartásához, fejlesztésé­hez. Az itt kialakult közhan­gulat viszont az együttélést nehezítette meg. A román—magyar viszonyt érintő külpolitikai törekvé­seink hosszú távon a kap­csolatok normalizálását, a jószomszédi viszonyok kiala­kítását szolgálják — hang­súlyozta a képviselő. E cél érdekében — tette hozzá — meg kellene keresni azokat a szálakat, amelyek a jelen­legi helyzetben is összekötik a két népet. Rámutatott : más a román nép és más a ro­mán politikai irányítás. Ezt azonban a közvéleménynek is tisztábban kellene látnia. Több helyes kezdeménye­zés tapasztalható, így példá­ul néhány helyen már meg­alakultak a magyar—román baráti társaságok. Kifejtette felszólalása meggyőződését : a kisebbsé­gek lehetnek azok az erők, amelyek elősegíthetik a né­pek közötti közeledést, s úgy látja, ez az igény meg­van mindkét országban. A közeledés mindkét nép javát szolgálná, s ez egyúttal tör­ténelmi szükségszerűség is. A kisebbségeknek küldetés­szerepük is lehet, s nem len­ne szerencsés, ha a politika eszközként használná fel őket cél jai eléréséhez, az pe­dig kifejezetten ártalmas lenne, ha a hazai nemzetisé­gi politikánkat a reciprocitás, a kölcsönösség függvényében alakítanánk. Végül kifejtette: a politi-. kai irányítás felelőssége ele­jét venni annak, hogy az ak­tuális események ne váltsa­nak ki nacionalista érzelme­ket. Csoportosulások Nem kis meglepetést váltott ki tegnap, a késő dél­utáni órákban a Parlamentben az a három bejelentés, mely tudomására hozta az országnak, hogy a néhány hónapja megalakuló agrárszektor mellett újabb csopor­tosulások szerveződtek. Nevezetesen: létrejött az or­szággyűlési képviselők bányászati és energetikai cso­portja, a gazdasági és műszaki haladás modernizáció­jának és az Országgyűlés tömegtájékoztatási csoportja. Ügy tűnik, erősen polarizálódik a Parlament is, hason­lóan közéletünkhöz. A különböző csoportosulások re­mélik, hogy közös erővel hathatósabb eredményeket érnek el a kormánynál. Legalábbis erre lehet követ­keztetni a szándékokból. Csak félő, ha minden képvi­selő valamilyen csoporthoz csatlakozik, s kimondottan ezen érdekekért harcol, valahol elvész a ma minden­nél fontosabb gazdasági stabilitásunk, nehezen megőr­zött nemzetközi fizetőképességünk elsődlegessége. Mert ma felelőtlenség lehet egyetlen célért egyetlen gazdasági ágazat privilégiumaiért harcolni. Ilyen nagyvonalúsá­got aligha engedhet meg bárki is az össznemzeti érde­keinkkel szemben. alá. A felhívás március 15-e méltó megünneplésére szó­lít fel. Ezt a képviselők egy ellenszavazattal és két tar­tózkodással elfogadták. Ezután Pálfi Dénes ügy­rendi észrevételt tett. Nagy Sándor javasolta, hogy már­cius 22-én, az ülésszak foly­tatásakor foglalkozzanak a sztrájktörvénnyel. Ezt több­ségi szavazattal a Parlament elfogadta. Többen javasolták, hogy interpellációk következze­nek. de a kormánytagok egy részének távoliléte miatt erre nem került’sor. Beck Tamás viszont vállalkozott a belke­reskedelemről szóló 1978. évi I. törvény módosításának előterjesztésére. A törvény­módosítási javaslatot a kép­viselők egyhangúlag elfo­gadták. Az Országgyűlés idei vár­ható programjának vitájá­ban felszólalt Angyal Im­re, Kovács László, dr. Hell- ner Károly, Juhász Ferenc, Tóth Attiláné, dr. Velkey László, Szirtesné dr. Tomsits Erika, Bódi János és Takács Imréné. Képviselők javaslatára a soros elnök indítványozta, hogy az éves programról csak március 22-én döntse­nek. Ezt a Parlament elfo­gadta. Kiss István arról adott tá­jékoztatást, hogy 12 társával együtt megalakították az or­szággyűlési képviselők bá­nyászati és energetikai cso­portját. Majd Tóth János bejelentette: 7 társával együtt megalakították a mű­szaki és gazdasági moder­nizációs szekciót. Az elnök bejelentette: megalakult a Parlament tömegtájékoztatá­si csoportja is. Végezetül a bizottsági tisztségviselőket választották meg, illetve mentettek fel. * * * Az elnöklő Jakab Róbert­né valamennyi új tisztségvi­selőnek és bizottsági tagnak eredményes munkát kívánt, s ezzel a háromnapos ta­nácskozást berekesztette. A márciusi ülésszak munkája a többi, most nem megvita­tott napirendi pont előter­jesztésével és vitájával már­cius 22-én délelőtt folytató­dik. A parlamenti tudósításokat készítették: Gál Edit, László Erzsébet és Rákóczi Gabri­ella. Szavazásra lendülnek a kezek „Megváltás nincs, így minden egyre megy” Szúdy Géza költői estjén Békésen Költő mondta — ismert külföldi kortárs költő —, hogy elképzelhetőnek tartja egy olyan világ, olyan tár- . sadalom eljövetelét, amely í lemond majd a költészetről. 1 Félelmetes vízió! Jövő, Î amelyben nincsenek versek, csak gépek, technika, tudo­mány. Emberek, akik még sosem olvastak vagy hallot­tak verset, tehát nem is tud­hatják, mi az, mit adhat és miért kell. Stephan Herm- lin — mert róla van szó — azt is mondta: barbár világ, 'barbár társadalom lesz az, amely majd képes költészet nélkül működni... Hogy mit kapunk a vers­től, a költőtől, mi az a plusz, amit csak tőle kap­hatunk? A békési könyvtár­ban Szúdy Géza Vakrepülés című estjére egybegyűlt kö­zönségnek nem kell magya­rázni. Akik eljöttek — mert tisztelik városuk szülöttét, az író embert, mert szeretik a verset- és még ebben a ro­Könyv a Petőfi- szobrokról Egy budapesti orvos — Varjas Károly — vállalko­zott arra, hogy több évtize­des gyűjtőmunkával — és anyagi áldozattal — rend­szerezze Petőfi szobrait. A költő halálának 140. évfor­dulójára megjelent, kereken 250 oldalas könyv 73 hazai és 14 külföldön emelt szo­bor legfontosabb adatait is­merteti. A szerző nem ad szobortörténeti összefogla­lást, szándéka csupán az volt, hogy felhívja a fi­gyelmet a Petőfit ábrázoló szobrokra. A könyv szerint a Petőfit ábrázoló legelső alkotást 1850-ben Dunaiszky Lőrinc készítette. Az első köztéri szobrot 1861-ben Kis­kőrösön emelték a költőről. Varjas Károly időrendben és helységenként 87 szobrot so­rol fel. A kötet külön érde­me hogy áttekintést ad a segesvári csatavesztés után kialakult politikai helyzet­ről és végigvezeti az olva­sót azon az úton, amelyen a hazaszeretet gondolata egy­befonódik Petőfi nevével. G. T. Békós megye a szegedi rádióban A szombat reggeli román nyel­vű országos műsorban a Bar- tók-programban 7 órától Pavel Ardelean gyulai ortodox román vikárius szól az egyház és a nemzetiségi fiatalok viszonyá­ról. Majd egy riportttsszeállitás hangzik el, a gyulai román kol­légiumról, amely a közelmúlt­ban ünnepelte fennállásának 40. évfordulóját. Az Alföldi Tükör című szom­bat délelőtti adásban békéscsa­bai néprajzkutató, dr. Krupa András lesz a szellemi kalauza a hiedelmeinkről, babonáinkról szóló összeállításnak. Ugyaneb­ben a magazinműsorban egy délalföldi rockzenei körkép bemutatja a békéscsabai La Fontaine együttest. A vasárnap reggeli regionális román nyelvű műsorban az ün­nepelt 40 éves kollégium volt Igazgatója, dr. Szántó György, a hazai nemzetiségi közélet rea­litásáról és anomáliáiról vall. A beszélgetés érinti a magyar—ro­mán viszony kérdéseit is, egy hazai kisebbségi értelmiségi szemszögéből. A regionális szlovák nyelvű műsorban vasárnap fél 9-től a telekgerendásl szlovák klub gondjairól lesz szó. A Békéscsa­bai Állami Gazdaság felújított művelődési házában most nincs helyük. Azért kerül a műsorba most a riport, mert a szlovák klub tagjai hétfőn találkoznak a község vezetőivel. P. A. hanó világban is szentelnek rá időt —, szép élménnyel gazdagodtak. A találkozó zenével kez­dődött (közreműködtek Kruzslicné Kaczkó Gabriel­la és Timkó Sára zeneisko­lai művész-tanárok) és de­dikálással zárult. A Vakre­pülés című antológia négy ciklusát Sass Ervin házigaz­da:, a kötet és az est szer­kesztője mutatta be. Az át­fogó műveltségről és széles világlátásról tanúskodó élet­műhöz a házigazda és a költő párbeszéde segítette közelebb a közönséget; Vár- day Zoltán színművész ki­tűnően tolmácsolta Szúdy Géza mélyen filozofikus, bölcs-keserű líráját. „Mikor a költő verset ír, nem tesz mást, mint hogy él, s igazán akkor él, a maga módján. végzi a legtermészetesebb és voltaképp egyetlen teendőjét. amelyben léte kicsúcsosodik.” Ars poetica, vallomás al­kotásról, létről és elmúlás­ról, konokságról, hűségről — önmagunkhoz, értékrendhez, s vállalt feladathoz, a két- két és fél ezer éves Európá­hoz. „A szellem embereinek dolga — mondta Szúdy Gé­za —, hogy őrizzék az érté­keket. S az érték olyan, mint a levegő, meg a táp­lálék, anélkül az emberi élet elsorvad. Aki az érték el­len támad, az az ember el­len támad.” A fényt és az örömöt éne­kelték a versek, pedig egy­értelműen az ’’őszi vonu­lás”, .az elmúlás, a csend szorongató tudatából szület­tek. S ráadásul éppen mos­tanság, a nagy „Bizalom- vesztés” korszakában. Szép utazás volt, emlékezetes re­pülés. Bár vétlen, remény­telen, finom, elegáns, halk- szavú, mégis magasba eme­lő. Amilyen Szúdy Géza köl­tészete. Dőlt betűvel A tartózkodás (n. k.) f Nehezen, ügyrendi vitákkal indult az Országgyűlés mostani ülésszaka. Fel is sóhajt mellettem a parlamenti oldalpáholyban egy mindent megélt szakértő: hejh, hol van már az a régi jó, rákosista, posztsztálinista parla­ment, amelynek ülésein nem történtek meglepő dolgok. Szavain érzem az élcet, az összekacsintás szándékát, kontrázok hát hasonló éllel: no persze, akkor még nem­zeti egységet tükrözött a Ház! Hallgatom az ülésszak elején folyó parttalan vitát, s értelmetlensége miatt hajlamos lennék kétségbeesni, ha nem tudnám, hogy ez a parlament már nem az a parla­ment. Mármint a szaloneleganciájú, jól nevelt (jól kine­velt) Országgyűlés, mellyel évtizedekig éltünk együtt. Sok még az önmutogatás, a hazabeszélés, a „pápábbnak lenni a pápánál” — megnyilatkozás, de észre kell venni, már alakul, formálódik itt valami. Egy új tartalmú nép­képviselet, amely igazodik a jelenhez vagy még inkább a jövőhöz. Ahhoz a jövőhöz, amelynek előzményét, a múltat Németh Miklós miniszterelnök a felszólalásában így jellemzett: „A bürokratikus, túlcentralizált, államszo- cialista társadalomépítés, a pártállam modellje zsákutcá­ba jutott, fejlődésképtelennek, a modernizáció fékezőjé- nek bizonyult. ... a modell kudarcából nem a kapitaliz­mus restaurációjának szükségessége következik, hanem az, hogy új politikai korszakot kell nyitni.” A megállapítás, a múltról alkotott ilyen sommás ítélet nem líj keletű, legfeljebb a miniszterelnök szájából. Ami nekem annyit jelent, hogy nemzeti múltunk léghajójának kosarából kidobni szánt modell eltávolítása az állami politika rangjára emelkedett. S ez azért többet mond, mást, mint a pártfórumokról elhangzott hasonló tartalmú kijelentés és ígéret. Derűs optimizmussal hallgatnám tovább a színvonalas parlamenti vitát, ha nem sújtana le rám .a hír az ENSZ Emberi Jogok Bizottságában történtekről. De lesújt és szíven üt. Figyelmeztet: amekkora lendülettel nekiló­dultak a belpolitikai változások, olyan nehezen mozdul meg a külpolitika itt Kelet-Európábán. Működik, jól mű­ködik még a rossz értelemben vett szolidaritás, hat még a szintén rosszul értelmezett szövetségi elkötelezettség, s fellelni még a problémák szőnyeg alá seprését is. Mert mi másról lehetett szó, ha nem erről ott az em­beri jogi bizottságban. Nézem a Románia elítélése ellen szavazók listáját: Banglades, Etiópia, Kína, Kuba, Pa­kisztán, Srí Lanka és Szomália. Messze vannak — nyug­tatom magam. (Bár Japán, meg Ausztrália is messze van. Ha ők tudják, mi van odaát, amazok miért nem?) Aztán olvasom, hogy kik nem vettek részt a szavazáson: Szov­jetunió, Ukrajna, Bulgária, NDK (és még valaki, akit az MTI nem nevezett meg). Lehet, hogy örülnöm kellene, mert igaz, hogy ide sem szavaztak, de oda sem. Mégsem örülök. Bár ez azért már több a közelmúltban tapasz­taltaknál. Arra az időszakra gondolok, amikor még min­denféle nagy kitüntetéssel elhalmozták a kondukatort. Tavaly, 70. születésnapján a Lenin-renddel, idén pedig „A szovjet fegyveres erők 70. évfordulója” kitüntetéssel. Amikor ez utóbbiról február elején hírt adtunk, be is telefonált egy kedves olvasó. Rosszallását fejezte ki ami­att, hogy közöltük a kitüntetés hírét, mondván: ez rossz fényt vet a Szovjetunióra és szovjetellenességet szül az olvasók körében. Elgondolkodtató! Ha egy ilyen elisme­rést sem az adományozó, sem az átvevő nem szégyell, akkor miért szégyelljük épp mi! Ami pedig a szovjetellenességet illeti: volt idő, ami­kor ezzel riogattak itt embereket, s nem is eredmény­telenül. S mire mentünk vele? Kétféle kép alakult ki legnagyobb szövetségesünkről: egy szeplőtlen hivatali, és egy árnyaltabb köznapi. Különben ha már itt tartunk, nem is olyan régen még intézményes sandaság kísérte nálunk a szovjetunióbeli folyamatokat. A peresztrojkát és a glasznosztyot. Az itthoni magyarázatokra ts emlék­szem: „Elvtársak, mi már ezen rég túl vagyunk, nálunk nincs szükség radikális változásokra". Azóta kiderült: a sorsunk, a rendszereink sorsa össze van kötve. Aki nem lép, az lemarad. S ehhez a lépéshez több biztatást ka­punk Moszkvától, mint bizonyos ortodox köröktől, dog­matikus erőktől idehaza. Egyre csak azon töprengek, miként lehetne elérni, hogy hagyományos baráti kapcsolatainkban is új szelek fújjanak? Rosszul értelmezett tapintattal, a kritika ma­gunkba és másokba fojtásával bizonyára nem! Beszélni kell, hogy ismerjük és értsük egymást. Értelemmel és ne félelemmel. Alighanem ez máshová is érvényes! J

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents