Békés Megyei Népújság, 1989. március (44. évfolyam, 51-76. szám)

1989-03-03 / 53. szám

1989. március 3„ péntek o Tanácsülés Gyulán „Oki az oktatásba fektet be, az a jövőt építi” (Folytatás az 1. oldalról) A hozzászólók többségé­nek mondandója tulajdon­képpen két kérdés köré cso­portosult. Az egyik megkez­dődjön-e ebben az évben az egészségügyi szakközépisko­la építése, avagy később lás­son hozzá a város? Míg a másik sokak által feszegetett kérdés a lakossági összefo­gással megvalósult útalapok lezárása, illetve többségének lezáratlansága volt. A szakközépiskola építése nagy terheket ró hosszú tá­von a város költségvetésére, hiszen csaknem 100 millióba kerül a jelenlegi tervek sze­rint. Igaz, a megyei tanács ehhez 1990-ig 32 millió fo­rintnyi céltámogatást nyújt. Ennek egy része elveszhet, ha az idén nem kezdődnek el a munkálatok az iskola megvalósítása érdekében. A felszólalók többsége az isko­la megépítése mellett volt, hangoztatva azt is, hogy ez nem csupán helyi érdek, épp ezért a felsőbb szervek­től nagyobb mértékű támo­gatást várnának el' ebben az ügyben. A már megvalósult útala­pok lezárását sokan szorgal* mázták, hiszen^ azok a kö­zösségek, melyek ezeket lét­rehozták, annak idején ígé­retet kaptak erre. S a 46 utcában megvalósult útala­pok közül csak 16 lefedése történt meg. Többen java­solták, legyen ez a kérdés megfelelően elintézve. A vitában szó esett még az ivóvízminőség-javító program helyi állásáról, an­nak gondjairól, a városi zöldterületek leromlásáról, a járdahálózatról, a gyulavári iskolai gondokról, a szenny­vízcsatorna-hálózat építésé­nek kérdéseiről. A vita közben szólalt fel Szabó Miklós, a megyei pártbizottság első titkára, hozzá intézett kérdésekre reagálva; egyúttal mint a város országgyűlési képvise­lője. megyei tanácstagja, megtartotta beszámolóját is —, mely külön napirendi pontként szerepelt volna. El­mondta többek között, hogy az Országgyűlés tavaszi ülésszakán felszólalásra ké­szül. Tervezett beszédében az ország elmaradott térsé­gei — így Békés megye, s benne Gyula — érdekében emel szót, szűnjenek meg végre a területi elhelyezke­désből fakadó öröklött hát­rányok, ne legyenek az itt élők „másodosztályú” állam­polgárok. Szorgalmazni fog­ja, hogy az elmaradott tér­ségek, régiók kiemelt támo­gatást kapjanak az ország más területeihez való fel­zárkózáshoz. A továbbiakban elisme­réssel beszélt a tanács erő­feszítéseiről. Az egészség- ügvi szakközépiskolával kap­csolatos vitát felelősségtel­jesnek mondotta. Véleménye szerint: „Aki az oktatásba fektet be, az a jövőt építi.’’ Megemlékezett arról is Szabó Miklós, hogy amikor 1985-ben jelölte Gyula vá­rosa, a különböző gyűlése­ken jelentős kérdésekben kérték segítségét, ö igye­kezett választói igényei sze­rint munkálkodni, s meg­említett néhány területet, melyen sikerült eredménye­ket elérnie a város érde­kében. Ugyanakkor azt sem hallgatta el, nem minden esetben tudott segíteni a hozzáfordulók ügyes-bajos dolgaiban. Végül is a költségvetési vita végén Barcsné Kajtor Lenke és dr. Takács Lőrinc foglalta össze az elhangzot­takat, s válaszoltak az idő­közben felmerült kérdések­re. Az idei költségvetési ter­vet végül — az A változa­tot, mely az egészségügyi szakközépiskola építésének megkezdését is magában foglalja — 4 tartózkodással elfogadta a tanácstestület. A továbbiakban a tanács és a KISZ városi bizottsá­gának együttműködési meg­állapodását hagyta jóvá a testület, s egyetértett a városi népi ellenőrzési bi-. zottság 1989. évi ellenőrzési tervével. A tanácsülés be­jelentésekkel ért véget. P. F. Ketten pályáztak... Új elnök a Gyoma Kötőiparnál A Gyoma Kötőipari Szö­vetkezet elnöke, Kiszely La­jos, 62 éves, nyugdíba vo­nult. Éppen ezért múlt év december elején a napila­pok pályázatot hirdettek a megüresedő elnöki poszt be­töltésére. Igazán nem mond­hatni, hogy tülekedtek volna a szövetkezet elnöki széké­ért, annál is inkább, mert a december 31-i határidőre mindössze két pályamű ér­kezett. A pályázatokat elbí­ráló bizottság Jenei László­nké, a szövetkezet műszaki vezetőjének és Dinya Máté­nak, a Mezőtúron működő mezőgazdasági szolgáltató központ vezetőjének pályá­zatát fogadta el. Jenei Lászlóné azonban a január 27-i vezetőségi ülé­sen a néhány nappal ko­rábban megrendezett mun­kahelyi tanácskozásokon ta­pasztalt dolgozói vélemé­nyek miatt is bejelentette, hogy nem kíván indulni az elnökválasztáson. Ily módon a másik pályázó, Dinya Má­té (50 éves) — aki egyéb­ként 1975-től 1984-ig dolgo­zott a kötőipari szövetkezet­nél — maradt az egyedüli jelölt. Időközben Jeneiné mégiscsak meggondolta ma­gát, és indult a választáson. Ezért tegnap délelőtt a gyo- maendrődi Katona József Művelődési Ház nagytermé­ben megrendezett elnökvá­lasztó közgyűlésen Jenei Lászlóné neve Is felkerült a szavazólapokra. A kettős je­lölés és a választás levezeté­se okozott ugyan némi gon­dot a levezető elnöknek, ám a titkos szavazás végül is szabályosan folyt le. A szövetkezet tagsága vé­gül is Dinya Máté mellett voksolt. Nem lesz könnyű dolga az új elnöknek, hi­szen a szövetkezet pénzügyi helyzete nem túlságosan ró­zsás, s emellett az iparág sem igen büszkélkedhet eredményekkel. Dinya Máté szerint sem túl kedvező a szövetkezet pénzügyi helyzete: — Per­sze manapság egyik cégnek sem könnyű a gazdálkodás. Mindenesetre nem tartom célravezetőnek, hogy a ha­gyományos profilnál ragad­jon le a szövetkezet. Nem szükségszerű, hogy itt csak sapkát és pulóvert lehet, il­letve kell gyártani. Egyéb­ként a szövetkezet gondjait ismerve tisztában vagyok az­zal, hogy nem könnyű fel­adatra vállalkoztam — mondta a frissen megválasz­tott elnök. H. E. A budapesti Vörösmarty téren tegnap az alternatív szervezetek tiltakozó gyűlésen olvasták fel több száz ember előtt azt a petíciót, amelyet Csehszlovákia budapesti nagykövetségéhez juttatnak el a tüntetés szervezői Vaclav Havel bebörtönzött csehszlovák író szabadon bocsátása érdekében Fotó: Petrovits László Hétköznapi meditációk irta: Nagy Jenő, a megyei pártbizottság titkára Ö jságírónak, ha ötlete támad, ír. Nem így a politikával hivatalból is fog­lalkozó, akitől, ha rászánja magát, sarkos igazságokat várnak. A lap főszer­kesztőjének állandó rovata van, ahol heti gondolatait közreadja — biztat, nyugtat vagy elmarasztal. Beszélgetéseink során magam is biztatni szoktam, írd meg, amit gondolsz, mert az emberek várják az el­igazító szót. Munkahelyemen ülünk és beszélgetünk, velem szemben Cs. János és N. István, volt munkatársak, ma már nyugdíjasok. Témánk az akkor vihart kavart Pozsgay- nyilatkozat volt. Természetesen 1956. Mindketten megélték, végigszenvedték azt az időszakot, közvetlen élményük erő­sebb, mint a történelemtudomány múltba nyúló tényfeltárása. Beszélünk a 40 év tapasztalatáról, arról, hogy nem magyar jelenség csupán, amit most megélünk, kö­zös tőről fakad. Beszélgetésünk során Ágh Attila tanul­mányából, „Szocializmus alapértékek és jövő”, veszek át gondolatokat, amelyben érdekes okfejtést tesz a 'szocializmus há­rom nagy kísérletéről. Arról a marxi mo­dellről: amikor is a szocializmus alapfel­tétele a fejlődés eredményeként a legfej­lettebb tőkés országokban, vagyis a cent­rumban jön létre (bár nem feltétlenül ott indul el) — tudjuk, Lenin is erre szá­mított. Ezzel szemben a lenini modell, amely lehetségesnek tartja a kevésbé fej­lett országban is a szocialista forradalom indulását — később a végigvitelét — ab­ból kiindulva, hogy a politikai hatalom megragadásával — a gazdasági, civilizá­ciós feltételt is létrehozhatjuk. Csakhogy történelmileg a marxi modell nem jött létre mindmáig, s a lenini el­képzelés eltorzult azon az alapon, amit ma „sztálini modellnek” nevezünk, és csak Leninre hivatkozva legitimálták. Így tör­ténelmi tény, hogy az alapértékekhez nem közeledtünk, hanem sok vonatkozásban eltávolodtunk. Ahogy a szerző állást fog­lal. nem az idő nem volt csak elégséges a lenini cél megvalósításához, hanem a választott irány sem volt megfelelő. Ké­sőbb megjegyzi, a szocializmusképet még zavarosabbá teszi, hogy a fejlődő orszá­gokban a szocialista orientációt a radiká­lis nemzeti felszabadító mozgalmak szö­vetségét szocialista jelzővel ruháztuk fel, s a várt eredmény elmaradt. Beszélgetőpartnereim arcán látom, hogy maguk is tudják, valami nem egészen úgy ment, ahogy hittük, szerettük volna. Sze­mélyes sorsok, egész életutak vannak ben­ne. Negyven év a történelemben nem nagy idő, az ember életében mégis sok. Abban persze nem hisznek, hogy a mun­kájúk, — munkánk — eredmény nélküli. Bizonyítható, hogy népünk, benne me­gyénk is, a történelem legnagyobb fejlő­dését járta be az elmúlt évtizedekben. Igaz, de a világ gyorsabban haladt, így mára ez a teljesítmény kevésnek bizo­nyul. Ancsel Eva a tévé egyik műsorában arra hívta fel a figyelmet, hogy a múlt ismerete a jövő változásának reménye, az adja az erkölcsi értéket, amelyre támasz­kodhatunk. Ezért ma az értékekre tá­maszkodva, a változásra kell tegyük a hangsúlyt, mert nélküle nincs fejlődés. Munkából hazafelé sétálok. K. Bandi bácsi szólít meg. Elkísérlek — javasolja —, közben beszélgetünk. Mondd, hogy lesz ez a területi pártmunka? Feladjuk a mun­kahelyi pozíciókat? Próbálom meggyőzni, szó sincs erről. Arról igen, hogy a jövő­ben a lakóterületi munka becsülete fel­értékelődik. Azért, mert az emberi élet- körülmények, környezetünk, ahol és aho­gyan élünk mind lakóterületi kérdés. Ma­ga a mozgalom is csak akkor tud élő szervezet lenni, ha törődik az emberi vi­szonyokkal. Április 29-én megyei pártér­tekezlet lesz, ezeket a kérdéseket ott is elő kell venni, ugyanúgy, mint az agrár­kérdést, mert a megye lakosságának 70 százalékát így vagy úgy, az agrár verti­kum érinti, ennek jövője a megye jövőjét is jelenti. A kérdések sorában vizsgálni kell a tudás, a műveltség állapotát is, mert enélkül a jövő struktúraváltása a megyében nem elképzelhető. Új értelmi­ségi és ifjúságpolitikát kell hogy kimun­káljunk. Pontosabban, meg kell határoz­nunk a reform szociális bázisát. Mit kell tenni hátrányos helyzetünk további csök­kentéséért. Nő a megye idős korosztálya, új szociális bázist kell teremteni. Ezért jó szívvel vesszük javaslataitokat — mon­dom, és búcsúzunk egymástól. Megszólal a munkahelyi telefon. T. Gyu­la vagyok a moziüzemtől. Csak azt ké­rem tőled, hogy a megyei tanácselnöki posztra jelölteknek egyenlő esélyt adja­tok a sajtóban. Hosszan beszélgetünk, vé­gül szót értünk, nem hagyva kétséget, hogy ő a lakossági jelöltek közül dr. Soós Tibort támogatja, azért is hívott fel. En viszont mindkettőt jól ismerem, ezért ajánlom mindkét jelöltet figyelmébe. A folyosón Sz. Bélával (KISZ-titkár) ta­lálkozom. Le kellene ülni dolgainkról be­szélgetni — javasolja. A KISZ a nagy vál­tozások időszakát éli. Többet segíthetne a párt. Persze ne a régi módon, hanem kö­zös platform talaján. Gondolataiból a fe­lelős együvé tartozást érzem, azt a fele­lősséget, hogy sosem tudunk létezni egy­más ellenére. Taggyűléseket járva tapasz­taltam a felelősség ilyen értelmű megje­lenését és erőteljes fokozódását, önkénte­lenül Hofi Géza szilveszteri műsora ju­tott eszembe, amikor azt mondta: elvtár­sak, egymás kezét fogjuk ... és ne ... T. Károly munkatársammal egy prog­ramról beszélgetünk. Tudod, gyorsabban is haladhatnánk előre, ha bátrabbak len­nénk — mondja. Igaza van. Csakhogy van, aki a történelmi igazságot felismerve is megijed. Megijed, hogy mást kell mon­dani. Mást, mert a fejlődés, a tapasztalás mást mondat velünk, de ez a más ugyan­azért a célért történik, ha másként is hangzik. Azt is mondhatnám, ez a dialek­tika. De inkább azt mondom: Lenin maga is tudja, az újnak mindig legnagyobb el­lenfele a megszokás. A napokban megyénkben járt India bu­dapesti nagykövete. Kérdéseinek zöme ar­ra irányult, miként tudja a párttagság, a közvélemény nyomon követni a gyors vál­tozásokat. Eltérő mértékben — válaszol­tam neki. A kérdés részletes kibontása után megjegyezte: a főváros nem az egész ország. Búcsúzóul megfontoltságra, türe­lemre intett bennünket, meg arra, hogy a tudást, a művelt emberek számát gya- rapítsuk, mert az ő nagy országukban is ezt kezelik kiemelt módon. Lakásán keresem fel Z. Gyuri bácsit. Na, hogy vagytok, nem irigyellek benne­teket?! — fogad. Most azon bosszanko­dom, hogy amikor novemberben itt jár­tál nálam, már akkor mondtam, a több­pártrendszer elkerülhetetlen, miért ilyen későn foglaltunk állást ebben a kérdés­ben. Dohogok, mert kaptam tőletek egy anyagot, amelyről véleményt vártok, az bosszant, hogy elolvasva, az az érzésem, túlságosan a régi módon közelít meg kér­déseket, nem tudom, hogy lesz ettől elő­rehaladás. Ideológiáról, politikáról beszél­getünk. Mi a legfontosabb most? Egyet­értettünk abban, hogy követhető program kell: a pártnak, az embereknek. Hogy vi­lágosan tudja mindenki, mivel akarunk szakítani, mit jelent a reform az egyes embernek. Sok minden függ attól is, hogy a 800 ezres párttagság mennyire lesz ké­pes a koalíciós magatartásra. Én ma ezt alapkérdésnek tartom. Szombat, Mezőkovácsháza, horgászköz­gyűlés. A térség vízben szegény, az itt élő emberek ilyen lehetőségét a téesz homok­bányavize adja. Jó egyesület, rend, fe­gyelem, ezzel járó eredményesség jelzi munkájukat. Az aszályos évek a gazda­ságtól vizet, és egyre több vizet követel­tek, ami a horgászok érdekét is érintette. Vita lett belőle. Hozzánk is eljutott ennek szele. Mit mondhattam? A megye 14 ezer horgászának hangulata politikára is ható, ezt befolyásoló tényező. Minden jó vagy rossz döntés 50 ezer emberre (családtag­ra) kiható. Minden helyi ügy helyben ke­zelhető, helyi közmegegyezésben oldható fel. Pedagógus barátom, H. József invitál taggyűlésükre. Gyere el — ránk számít­hattok, mert a pedagógus tenni akar, ér­zi, hogy új kifejeződés lehetősége nyílott. Tudod, nagy hibát követtetek el — foly­tatja —, hogy az értelmiséget olyan ne­hezen engedtétek a soraitokba. Most más­hol keresi platformját, sokan megsértőd­tek. De hidd el, ha érzik, hogy számíta­nak reájuk, közelebb hozza őket is a kö­zös cselekvés. Q téren nyugdíjas újságíró szólít meg: V. Dezső. Rég láttalak — kö­szönt —, mostanában nem jársz a térre. Igaz, de az idő sem volt alkalmas, meg a taggyűléseket jártuk. Ez mind jó, de törődjetek többet az utca emberével, miről beszélnek az utcán, az üzletben, meg a piacon. A bundaügyet lezártátok már? No, ez az, válaszolok. Egyszer az a baj, hogy a párt mindenbe beleszól, aztán pedig, hogy miért nem. Különben ez a té­ma a hatóság ügye — még akkor is, ha közüggyé vált. Ne haragudj, hogy így do­hogok, de az előbb nagy vitám volt. Egyébként én látom az elmozdulásokat is, mert van időm megfigyelni. Meg azt se higgyétek, hogy* mindenki csak a rosszat látja. Tudom is, meg hiszem is. Azt pedig érzem, hogy a múltba nézve a jövőt ku­tatjuk. Ehhez keressük egymást. Mert ne­ki rám, nekem rájuk van szükségem. Csak így lehet emberi viszonyokat, jövőt épí­teni.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents