Békés Megyei Népújság, 1989. március (44. évfolyam, 51-76. szám)

1989-03-17 / 65. szám

1989. március 17., péntek NÉPÚJSÁG Straub F. Brúnó, az Elnöki Tanács elnöke március 16-án a Parlamentben találkozott Jasszer Arafattal, a Palesztinái Felszabadítási Szervezet Végrehajtó Bizottságának elnökével Az Európai Parlament elítélő határozata Romániáról Csütörtökön elfogadott hatá­rozatában az Európai Parla­ment — elítéli az emberi jogok ro­mániai megsértését, — kifejezi szolidaritását a ro­mán nép iránt, amely olyan rezsimben él, amely rendsze­resen megsérti az alapvető em­beri jogokat; — felszólítja az európai kö­zösségek minisztert tanácsát és a tizenkét tagállam kormányait, hogy nemzetközi szinten is Igen szilárd politikával juttassák ki­fejezésre a román rezsimmel szemben az emberi jogok tisz­teletben tartására irányuló kö­vetelésüket; — felszólítja a közösség bi­zottságát, a tagállamok kormá­nyait és a tanácsot, hogy vizs­gálják felül Románia iránti ma­gatartásukat az (EP politikai bizottsága által rendezett feb­ruár 21-i meghallgatáson) Is­meretessé vált tények fényé­ben, és használják fel erre a Romániával való együttműkö­désről folytatott tárgyalásokat, nyilvánítsák ki a közösség el­kötelezettségét az emberi jogok tiszteletben tartása Iránt; — felszólítja a közösség bi­zottságát, hogy dolgozzon ki speciális élelmlszersegély-prog- ramot Románia részére nem kormányszervezetek révén ; — üdvözli azt a Belgiumban Indított akciót, amelynek célja az. hogy belga települések fo­gadjanak örökbe falvakat a le­rombolással fenyegetett S ezer román település közül, és fel­szólítja a közösség városait és falvait a példa követésére; — hangsúlyozottan felhívja a tagállamok kormányait, hogy fosszák meg Ceausescu elnököt, családjának tagjait és a rezsim más képviselőit minden kitün­tetéstől, megtiszteltetéstől, amelyben a tagállamok része­sítették őket; — megbízza elnökét, hogy Jut­tassa el ezt a határozatot a miniszteri tanácshoz, a közös­ségek bizottságához, a tagálla­mok kormányaihoz, az ENSZ főtitkárához, valamint a ro­mán kormányhoz. A határozat bevezetőjében utal az Európai Parlament po­litikai bizottsága által az em­beri jogok romániai megsérté­séről február 21-én rendezett meghallgatásra. A testületet, áll a szövegben, elborzasztotta a számtalan bizonyíték, amely a legelemibb emberi Jogok fi­gyelmen kívül hagyásáról ta­núskodott. Az Európai Parla­ment véleménye szerint a meg­hallgatás lehetővé tette, hogy pontos ismereteket alakítson ki a súlyos román belső helyzet­ről, különösen pedig az úgy­nevezett „szisztematizálási” programról, amely a gyakorlat­ban a kisebbségek asszimiláció­ját és erőszakos áttelepítését Je­lenti. Trockij: a hadügyi népbiztos Négy év vérben és vasban 12. A közeljövőben jelenik meg Kun Miklós Lev Trockij életéről, munkásságáról szóló könyve, melyből — első­ként az országban — részleteket közlünk. A felkelés 'kirobbanása előtti órákban Trockij még meg­próbálta rávenni a Nagy Színházban megjelent régi eszer elvtársait, akikkel — köztük Szpiridonovával — kitűnően együttműködött az októberi forradalom napjaiban, hogy fogják vissza indulataikat. Nem tudhatta, hogy a kecses XVII. századi, égszínkék palotából — a Cseka moszkvai központjából — már másnap elindul a baloldali eszer Jakov Bljúmkin, a Cseka Titkos Osztályának vezetője, hogy And- rejev fényképész társaságában felkeresse Mirbach grófot. A pártja Központi Bizottságának egyik tagjával, feltehetőleg a volt postaügyi népbiztos Pros Prosjan örmény forradal­márral Bljúmkin megbeszélte, hogy végez a német nagy­követtel, és ezzel casus bellit teremt a két ország között. Nincs bizonyíték arra nézve, hogy az egész baloldali eszer Központi Bizottság tudott volna e tervről. A Bljumkin-ak- ció azonban beleillett az eszerek elképzeléseibe, és utólag is egyetértettek vele. Tény az is, hogy a baloldali eszerek és a velük szövetséges, még náluk is radikálisabb maximalisták az októberi forradalom győzelme után sem vetették el az egyéni terror módszerét. Az országban több expropriációt hajtottak végre: az Uraiban bankrablásokkal gyarapították pártjuk anyagi eszközeit, Ukrajnában pedig több sikeres merényletet követtek el a megszálló csapatok tisztjei ellen. A német követség épületében Bljúmkin és Andrejev való­di csekista dokumentumaikkal igazolták magukat, így ju­tottak a nagykövet elé. Bljúmkin néhány bevezető szó után táskájából robbanószerkezetet rántott elő, és Mirbach felé hajította; a nagykövet halálát azonban nem ez, hanem And­rejev pisztolylövései okozták. A két merénylő elmenekült az épületből. Bljúmkin a Csekának alárendelt Popov-külö- nítmény kaszárnyájában talált menedéket. Andrejev vi­szont nyomtalanul eltűnt, méghozzá végleg. Róla, a volta­képpeni gyilkos további sorsáról később soha semmit nem sikerült megtudni az utókornak. Lenin és Trockij először összeesküvő monarchist» tisz­teknek tulajdonította a merényletet. Csak néhány óra el­teltével terelődött a gyanú a baloldali eszerekre. Az ügy ki­vizsgálásával megbízott Dzserzsinszkij Cseka-elnök azonban zavartan viselkedett, amiből a baloldali eszer felkelésről vaskos könyvet írt Jurij Felstinszkij azt a következtetést vonta le, hogy eredetileg „a Vas Felix” Is a merénylet, il­letve az általa kiprovokálandó forradalmi háború híve volt. Thatcher asszony fogadta a magyar külügyminisztert Margaret Thatcher brit kormányfő csütörtökön dél­ben fogadta Várkonyi Péter magyar külügyminisztert, aki Sir Goffrey Howe kül­ügyminiszter meghívására tesz hivatalos látogatást az angol fővárosban. A mi­niszterelnök-asszony nagyon melegen, régi ismerősként üdvözölte a híres Downing Street 10-be belépő magyar külügyminisztert. Félórás eszmecseréjüket követően Várkonyi Péter az MTI lon­doni tudósítójának elmon­dotta, hogy a brit kormány­fő hallatlan érdeklődéssel viseltetik a magyarországi fejlemények és reformpoli­tikánk iránt. Thatcher asszony rend­kívül nagyra értékelte mind­azt, amit hazánkban a gaz­dasági és politikai reformok területén tettünk. „Csak azt kívánom — hangsúlyozta a miniszterelnök-asszony —, hogy ezek az elhatározások és változások sikeresek le­gyenek”. Azt a reményét fe­jezte (ki, hogy a magyarok vállalkozásának sikere elő­segíti azt a reformfolyama­tot, ami több más szocialista országban is kibontakozott. Nyomatékosan aláhúzta, hogy megítélése szerint a magyar reformfolyamat si­kerének pozitív hatása lesz minden további szocialista reform sorsára is. A beszélgetés során Tha­tcher asszony igen nagy hangsúlyt helyezett . arra, hogy kormánya erősíteni szándékozik a magyar—brit kapcsolatokat. Nyomatéko­san megerősítette: bátorí­tani kívánják a brit üzlet­embereket arra, hogy a to­vábbiakban még nagyobb érdeklődést tanúsítsanak magyarországi közös vál­lalkozások, kooperációk és tőkebefektetési lehietőségek iránt. Szóba került a nemzetkö­zi Pető Alapítvány létreho­zásában való szorosabb ma­gyar—brit együttműködés lehetősége is. Várkonyi Péter utalt az eddigiekben kiala­kult együttműködésre és ar­ra, hogy a jövőben még te­vékenyebb brit részvételre számítunk a Pető Intézet gyógypedagógiai módszeré­nek nagy-britanniai és vi­liágméretű meghonosításá­ban. A miniszterelnök-asz- szony nagy elismeréssel szólt erről az intézményről és módszeréről, s nagyon fon­tosnak nevezte részvételüket a nemzetközi Pető Alapít­ványban. A Downing Street 10-ben Erre közvetlen bizonyíték ugyan nincs, de tény, hogy Dzer- zsinszkij végig nem állt helyzete magaslatán, s a merénylet után nem tudta megakadályozni a felkelést. Sikertelenül végződött az a kísérlete is, hogy Bljumkint letartóztassa, öt magát túszul ejtették a Popov-különítményesek. A máskor fegyelmezett politikuson ellentmondásos intézkedések sora után nem egészen látszott, hogy ura lenne cselekedeteinek. Talán ezért kellett a felkelés után rövid időre lemondania a Cseka elnöki tisztéről is. 1918. július 6-án Dzerzsinszktjt helyettese és jóbarátja, Alekszandrovics, valamint egy fiatal tiszt, Jurij Szabiin le­tartóztatta. A baloldali eszerek fogságába került még Pjotr Szmidovics, a moszkvai szovjet elnöke és Mihail Lacisz, a Cseka elnökhelyettese. A Popov-kaszárnyából fegyveresek­kel megrakott teherautók indultak a város különböző pont­jaira, hogy elfoglalják a központi távírdát, a postát, a pá­lyaudvarokat és más stratégiai fontosságú helyeket. Máig sem világos, mikortól értettek egyet az eszer Központi Bi­zottság tagjai a felkeléssel; annyi bizonyos, hogy a testület­ben nem alakult ki egységes vélemény. Kolegajev, az októ­beri forradalom egyik pétervári főszereplője például 6-án több ízben tiltakozott a bolsevikokkal való — nyilvánvaló­an végleges — szakítás ellen. Jól látta, hogy a baloldali eszerek a vereség esetén nem csak a hatalomból rekesztik ki magukat, de egyúttal megszűnik lehetőségük, hogy élet­képes politikai pártként folytassák tevékenységüket — hi­szen nem régen, sokkal kisebb konfliktusért ők maguk se­gítették eltávolítani a szovjetek padsoraiból a törvényesen megválasztott mensevik és jobboldali eszer küldötteket... Kolegajevvel szemben a lázadók többsége magabiztos volt. Moszkvában és környékén ugyanis alig állomásozott számottevő bolsevik-szimpatizáns katonai erő. A fiatal vö­rösgárdisták színe-javát, tízezer embert a nemrégi mozgósí­tási kísérletnél kiküldték a frontra. A fővárosi kaszárnyák gyalogsági és tüzérezredei a lázadás hírére elbarikádozták és semlegesnek nyilvánították magukat. A környező járá­sokban a többnyire finn és észt ezredek töredékeiből létre­hozott csapatok, zsoldos alakulatok lévén nem akarták be­leártani magukat a „politikába”. Igaz, a közel másfél mil­liós metropolisban mozgósítani lehetett a novemberi har­cokban tapasztalatot szerzett idősebb vörösgárdistákat. Eh­hez azonban időre volt szükség. A baloldali eszerek ráadásul komoly külső segítséget remélhettek. Százszámra küldött távirataik nyomán, amelyekben közölték a sokak által várt hírt: Szovjet-Oroszország mostantól újra hadba áll a német imperialista csapatokkal, és a Népbiztosok Tanácsa ezzel ellenkező összes korábbi intézkedései ezennel hatályu­kat veszítik. Ebben a kusza helyzetben a szovjetek V. kongresszusának ülése egyik pillanatról a másikra megszakadt. Az eszer kül­döttség nagy részét, Szpiridonovával az élen, bezárták a Nagy Színházba, és az őrt álló matrózok elvették tőlük kézi fegyvereiket. „Máriáért fél Moszkvát elpusztítom!” kiáltott a hírre Popov matróz, a Cseka moszkvai alakulatának min­denre elszánt parancsnoka. Amikor azonban emberei kivon­tatták az ágyúkat az alakulatnak otthont adó Pokrovszkij kaszárnyák elé, és az ágyúcsöveket a Kreml felé irányítot­ták, a tüzérek sokáig nem tudták rászánni magukat a test­vérháború megindítására. (Folytatjuk) Kun Miklós MAJD HÁROMMILLIÓ DOLLÁRT NYERT EGY HAJLÉKTALAN Egy Sarbaugh nevű 54 éves hajléktalan Las Vegas- ban egy játékautomatán 2,7 millió dollárt nyert. A nye­reményt 20 éven át fogják folyósítani neki. A szeren­csés nyertes egy hulladék- feldolgozó-telepen dolgozik, s kijelentette, hogy nem fog­ja abbahagyni a munkát, és továbbra is foglalkozik sze­rencsejátékkal. Jó sok adós­sága is van a szerencsejá­tékokból kifolyólag. Főnöke kijelentette, hogy a vállalat lakást szerez neki és egy év­re előre kifizeti a lakbért. SŰRÍTETT LEVEGŐVEL MŰKÖDŐ VILLANYTELEP Alabama amerikai állam­ban 50 millió dolláros költ­séggel egy villanytelepet épí­tenek, amely sűrített levegő nyomására fog működni. A sűrített levegőt az épület al­jában tárolják, és 30-szór akkora lesz a nyomása, mint az autókerék tömlőjében. Az ilyen nyomás alatt tárolt levegő hatására működnek majd a turbinák. A szakér­tők szerint az Ilyen villany- telepek igen gazdaságosak és akkor a legszükségesebbek, amikor a legtöbb áram kell. Nyugat-Németországban 1978-ban már felépítettek egy ilyen erőművet, egyet most építenek a Szovjet­unióban, Izraelben pedig szintén tervbe vették egy ilyen villanytelep építését. ban, az orvostudományban egy­aránt sokrétű hasznosítása le­hetséges e minimotornak. Kép­zeljük el például, hogy ilyen pa­rányi motort be lehet vezetni a vérerekbe, hogy ott „ledörzsöl- Je” a zsírlerakódásokat, vagy apró pumpát működtethet, mely megfelelően adagolja a szerve­zetbe a szükséges gyógyszert stb. KARNEVÁLI LEVEGŐVEL KERESKEDIK Egy brazil üzletember az Olinda városban megrende­zett karneválon konzervdo­bozokat töltött meg levegő­vel és egy dollárért adja el darabját. Eddig 20 000 kon­zervdobozt töltött meg kar­neváli levegővel. JUBILEUMI ŐRÁ A Patek Philippe svájci óragyártó cég 150. évfordu­lóját ünnepli. Erre az alka­lomra készült „a világ leg­komplikáltabb órája”. A Calibre ’89 nevű óra 33 kü­lönféle műveletet végez, mindkét oldalán van szám­lapja. A kilencévi munkát sűrítő Calibre '89 a genfi bemutatót követően a világ több nagyvárosában kerül közszemlére, majd április­ban — ismét Genfben — ár­verésen adják el. MIKI EGÉR 110 EZER DOLLÁRÉRT Száztízezer dollárt fizetett egy kanadai gyújtó Walt Disney egyik eredeti, Miki Egeret ábrázoló rajzáért. As árverést szervező Christie’s East cég képviselője szerint ez volt a harmadik legma­gasabb összeg, amelyet ilyen jellegű alkotásért fizettek. A rajzocska értékét az adja, hogy a világon összesen hat olyan Miki-rajz létezik, amely Walt Disney kezétől származik. A JÖDHIANY EGÉSZSÉGÜGYI VILÁGPROBLÉMA MINIMOTOR Néhány mlkronnyl izélesfégfi, 76 mikron átmérőjű a világ leg­kisebb motorja, mely egy haj­szál „belsejében” Is elférhetne. A. berkeleyl egyetem mérnök­csoportja elkészítésekor az in­formatikai ehipek gyártásánál használatos technikát alkalma­zott. Előbb „kirajzolták” a szt- Heium-dtoxldos matricát, majd felületére rétegesen pollkristá- lyos szilíciumot vittek (az acél­hoz hasonló keménységű anya­got), ez lett a motor teste. Ha elkészült az „építmény”, a mat­ricát egyszerűen leoldják róla. A minimotor elektrostatlkus energiával működik. Az lpar­A jódhiány az egész vi­lágon egymilliárd ember egészségét veszélyezteti. En­nek következtében megbete­gedhet a pajzsmirigy, a nők elvetélhetnek, és lelassul a gyermekek fizikai és pszi­chikai fejlődése, 6Őt krete- nizmus is felléphet. A fej­lett országokban ezen a problémán úgy segítenek, hogy jódot adagolnak a só­ba. a legtöbb afrikai és csen­des-óceáni országban azon­ban még csak nem is ellen­őrzik a jód mennyiségét a táplálékban. „ALFA”-AKCIÓ! Nyugatnémet háztartási eszközök előlegbefizetés nélküli előjegyzésre — 270 literes, energiatakarékos SIEMENS fagyasztóláda, fogy. ára: 27 300 Ft. — 15 literes „EL1N" mikrohullámú sütő, fogy. ára: 17 500 Ft. Az árut legkésőbb 1989. április 10-ig biztosítjuk. Cím: „ALFA” Villamossági Szaküzlet, Szeghalom, Béke u. 16—18. A megye takarékszövetkezetei a vásárláshoz hitelt biztosítanak. Vállalkozók, kiskereskedők, bérleti szerződésbe ajánljuk olyan profillal', melyJMregység eddigi tevékenységérnem érinti. Rendelkezésre bocsátunk 133 négyzetméter eladóteret és 22,8 négyzetméter raktárát. Az érdeklődőknek tájékoztatást az áfész-központ kereskedelmi és vendéglátó osztálya ad (Békéscsaba, Lázár u. 1. ®z., 16. szoba).

Next

/
Thumbnails
Contents