Békés Megyei Népújság, 1989. március (44. évfolyam, 51-76. szám)
1989-03-15 / 63. szám
0 NÉPÚJSÁG „Tanuljátok meg, mi a költő, És bánjatok szépen vele, Tanuljátok meg, hogy a költő Az istenség szent levele .. PETŐFI SÁNDOR Kántor Zsolt: Pilvax Fölszakad a földgömb héja, mint a narancs, s a tépések nyomán apró vérerekből betűk bokrosodnak. Petőfi a csukott bibliára helyezi a vörösboros poharat és a puskacsöbe néz. Ott bent a puska húsában, ot't pulzál a huzagolt jövő, ott lobban lázasan a vágy. a szabadság forrósága. S mint fegyverben a csend, nő a nőkben a magzat, az áldás, a szebb béke. Bár minden halkan történne, s a költők fegyvereikre teríthetnék a könnyű 'kendőt: a tavaszt, s bogarak hűsölnének a ravaszban, a markolatban, a töltényben és a töltényűrben. De a csend meghasad, a rovarok riadtan röpködnek a lángolásban. Zászlók növik be az utcákat és fölforr a bor, a nő, <a jászol. S a nép megindul, mint a bogarak, s a puskacsövek, mint az utcák, tele lesznek lázongással. Sass Ervin: Rend csak egy tábornok volt a másik hóhér, megszokott szituáció, a tábornok szó- talan megalázott, a hóhér marka véres, kötélmarta, szemében a tábornok utolsó tekintete fülében a haláliszonyat- kiáltás. a hóhér zsebében kitöltetlen papírok arról hogy a holttest elvihető a tarifa ennyi és ennyi, bal karján friss kötélcsomó, a nap leáldozóban, az országút ugyanott, a lovak idegesen kapálnak, a kivégzötiszt az esti lo- tyóra gondol, elégedett, gyorsan és rendben történik a világ. Zsadányi Lajos: Mozaik Kihullott a balta a tél kezéből desztillált színű vizeken a jég töredezik mint árva madárcsont. Tavasz lesz meglásd, illatozó. S a meggyfaágra felröppen a Nap. Legendaoszlató A múzeumlépcsőn álló Petőfi alakja, a Nemzeti dal ünnepi fogadalma („esküszünk”) az elmúlt évtizedek során összeforrott március 15-teí, a negyvennyolcas forradalommal. Jelképpé vált, legendává, s ma már szinte elképzelhetetlen ünnepi megemlékezés ennek hangsúlyozása nélkül. Sőt gyakran csak ezt hangsúlyozva, csak ezzel a jelképpel ünnepelve a forradalmat. Épp ezért tűnhet már a kérdés felvetése is ünneprontásnak: megengedhető-e a legendaoszlatás? Mivel nem akármilyen ügyről van szó, a tényeknek kell beszélniük. Lássuk tehát, hogyan mondják el a történteket a korabeli újságok, a szemtanúk? Petőfi múzeum előtti szerepléséről a hitelt érdemlőek közül egyetlenegy sem számol be, sőt még a költő jelenlétét sem tartják fontosnak megemlíteni. Az egyik vezércikket maga Jókai, a nap egyik főszereplője írja, de ekkor még (március 17-én) csak ennyit tud: „...Délután a múzeum terén összegyűlt nép elhatározd a városházára menni...” A nagy nap eseményeiről részletesen tudósító, akkor frissiben megjelent füzetek, könyvek sem tudnak a kérdéses szereplésről. Maga a koronatanú, Petőfi is így ír naplójában: ........Délután három órára gyűlést hirdett ünk a múzeum terére... A szakadó eső dacára mintegy tízezer ember gyűlt a múzeum elé, honnan a közhatározat szerint a városházához mentünk ...” Ha Petőfi szavalta volna a Nemzeti dalt a lépcsőn, akkor elképzelhetetlen, hogy annak a hírlapi tudósításokban, a jelenlevők emlékezéseiben nem maradt volna valami nyoma, hisz a költő szavalatai valóban magukkal ragadták az embereket és ennek hatásáról többen is megemlékeznék. De álljon itt legvégül maga a perdöntőnek tekinthető okmány, a Nemzeti dal egy eredeti kéziratának szövege. A kéziraton a vers címe után csillag van, amelyet Petőfi később kitörölt. A csillaghoz pedig a következő megjegyzés járult, melyet a költő később szintén áthúzott. „E költemény buzdította márczius 15-kén a pesti ifjúságot. Elszavaltam először az ifjak kávéházában, azután az orvosi egyetemen, azután a seminárium terén, végre (!) a nyomda előtt, melyet erőszakosan elfoglaltunk a Hatvani utczában. A szabaddá lett sajtó alól ez a költemény került ki először." A múzeum lépcsőjéről tehát itt sincs szó. Petőfi aznap utoljára Länderer nyomdája előtt szavalta a Nemzeti dalt. (Részlet Sebők János cikkéből, Ifjúsági Magazin, 1978. március.) Sántha Károly: Petőfi Élt egy költő. Szive a hazáért égé, ■"Ott essem el én, — szólt, — a harcz mezején!» S ott esett el ifjan, most félszázad éve. E költő Petőfi. Áldás a nevén! Esdekelj, magyar nép, áldást a porára, Égre kulcsolódjék milliónyi kar; Szálljon rá örökké 'Szentemlékű hála, A ki márcziusban szólt: «Talpra magyar!» Lelkűnkből köszöntöttünk, oh szabadság napja, Mikor a magyarról a rabláncz lehullt! Ma ünnepet ül e nép apraja-nagyja, S felragyogsz előttünk, fényes, drága múlt. Ébredj föl, Petőfi, jeltelen sírodban, Te, magyar szabadság lelkes dalnoka! Gyújtó dalaidra ezrek szíve dobban. S a hol szíved hamvad, nemzet gyűl oda. Mi is e hazának kisded falujában Kegyelettel állunk ez »emlék» előtt; Itt, hol zsenge lelked évek hajdanában S a hol sólyomszárnyad pelyhesedve nőtt. Szent nekünk e föld, mert itt járt fürge lépted, Szent a tiszta' mennybolt itt Borjúd, felett: Csillagot választván, az égről itt tépted Ezt a dalt: «Szép csillag a honszeretet!» Mi se válaszszunk mást, mely minket vezérel, Csak a honszerelmet, e szép csillagot; S csak a szabadságot, melyet könynyel, vérrel Ápoltak apáink, a dicsők, nagyok. Megdicsőült költő, nézz alá az égbül És oszd szét közöttünk a te lelkedet: S törvény, joç, igazság temploma fölépül, Melyért lelked lángolt s szíved megrepedt. A verset Sántha Károly sárszentlőrinci lelkész írta 1899-ben, kilencven évvel ezelőtt. Lajos Gyulán Kossuth Nem szándékozom Kossuth meteorként ragyogó pályafutásával foglalkozni. Ez feladatom keretén kívül esik. Életének csak egy kis epizódját írom és örökítem meg; olyan epizódját, amelyet legterjedelmesebb életrajza sem említ, amely epizód rajtam kívül immár csaknem mindenki előtt ismeretlen, de, nehogy velem sírba szálljon, megírását — éltem alkonyán — kötelességemnek tartom. A „Gyulai Pál — Gyulán” visszaemlékezésemben említettem, hogy Jókai, Petőfi és Gyulain kívül Kossuth Lajos is volt egyszer Gyulán. Ez a kijelentésem akkor szenzációt keltett. És miután igen sokan szólítottak fel, hogy Kossuth Lajos Gyulán létének idejéről, körülményeiről számot adjak, nem térek ki és nem halasztóm tovább ebbeni feladatom teljesítését. A pozsonyi diétán az országgyűlési ellenzék tudvalevőleg elhatározta, hogy országgyűlési naplót ad ki, melynek szerkesztését Kossuthra bízta. Kossuth nagy lelkesedéssel csinálta a tudósításokat: az országgyűlési ifjúság lelkesülten segédkezett neki. Eme ifjúság közé tartozott Tormásy János, Gyula város szülötte is, aki Pozsonyban jurátuskodott. Igen jó emlékű s nagyérdemű Tormásy Lajos. 1812- től 1862-ig. tehát 50 esztendőn keresztül Békésvármegye tiszti főorvosának fia volt, egyben az országgyűlési ifjúság legtehetségesebb, legbuzgóbb tagja. A pozsonyi diéta bezárulta után Kossuth az országgyűlési napló mintájára Törvényhatósági tudósításokat írt és a megyei élet rajzának kapcsán hirdette a reformeszméket é$ csakhamar új vállalata is oly népszerű lett, mint a régi. Nagy volt már ekkor a Kossuth népszerűsége és szavának, tollának varázsereje alatt állott a nemzet. De talán semmi sem tehette volna egy csapásra népszerűbbé és hatalmasabbá. mint az oktalan erőszak, amelyre magát a Kossuth agitációjától megijedt kormány,. ellenében ragadtatta. A kormány ugyanis, amely régen törte a fejét, hogy miképpen szüntethetné meg Kossuth tudósításait, csak valami alkalmas ürügyet keresett, hogy tervét végrehajthassa és ezt az ürügyet megtalálta, mikor a báró Wesselényi Miklós ellen indított nótaper .alkalmából rendezett fáklyásmenet szervezőit, az ifjúság legismertebb vezéreit — közöttük Tormásy Jánost is — elfogatván, ezt az erőszakosságot Kossuth éles szavakkal ítélte el. Meg is volt tehát az ürügy. A bíróság a nádor útján betiltotta a Törvényhatósági Tudósítások további kiadását és amikor Kossuth az újabb erőszakossággal szemben Pestvármegye pártfogásába ajánlott ügyét, a megye pedig elhatározta, hogy a tiltó rendelet ellen felír az országgyűléshez, akkor a kormány végre elhatározta magát. Elfogatta Kossuth Lajost 1837. május 5-én éjjel és a budai vár egyik kaszárnyájának nyirkos pincéjébe záratta. Ugyanakkor elfogták báró Wesselényi Miklóst és Lovassy Lászlót, az ifjúság vezérét is. Tor- másyt két-, Kossuthot három-, Wesselényit négy-, Lo- vassvt tízévi fogságra ítélték. A megbotránkozás általános volt. A megyék egymásután küldözgették a feliratokat az elítéltek szabadon bocsátása érdekében. A vármegyék között Pest után első volt Békésvármegye, mely 'az elfogatások megtörténte után tizenkét nap múlva: május 17-én tartotta tiltakozó gyűlését. Részlet Kóhn Dávid hírlapíró 1936-ban Gyulán, Dobay János könyvnyomdájának kiadásában megjelent „Hatvan év múltán” című könyvéből, melyben nevezetesebb riportjait, cikkeit gyűjtötte kötetbe. A törvényhatóságok erélyes tiltakozásnak, igaz, hogy csak két esztendő múltával, meg volt a hatása. Amikor a kormány 1839-ben összehívta Pozsonyban az országgyűlést, kénytelen volt a fogoly hazafiakat amnesztia révén szabadon bocsáj- tani. A fiatal Lovassy László megtörve, elhomályosult elmével jött ki a spielenbergi várból, Wesselényi Miklós báró megvakulva hagyta el börtönét. Kossuthot a fogság nem törte ugyan meg, de legyöngítette, úgy hogy üdülés céljából néhány hétre Párádra utazott. Párádon létét emlékezetessé tette, hogy ott ösmerkedett meg Meszlényi Terézzel, aki azután néhány hó múlva felesége lett. Tormásy János szintén amnesztiában részesült és a fogságból hazajött atyjához Gyulára, hol csendes elvonultságban készült az ügyvédi vizsgára, melyet azonban csak kormányengedély- lyel tehetett le. À Tormásy család tagjai voltak még: Károly, akit Békésvármegye országgyűlési írnoknak küldött a pozsonyi diétára, 1VIá- ria... testvérük volt még az 1878-ban elhunyt Emília is. Tormásy Károly a kiegyezés után a vármegyei törvényszék egyik bírája lön, 1973-ban pedig, amikor a város Dobay János polgár- mesterségével rendezett tanáccsá alakult, az egyidejűleg létesített városi árvaszék ülnöki tisztét vállalta el. Én egy ideig írnokként működtem mellette s a zárkózott természetű öreg úrnak bizalmasa lettem. Mint ’48—49-iki honvéd a szabadságharc alatt megbénult és megmerevedett az egyik lába s emiatt rendszerint én kísértem haza a református papiak melletti, ma özv. Gróh Mihályné tulajdonát képező ősi Tormásy-házba; őtőle hallottam és tudtam meg, hogy Kossuth Lajos, a fogságból történt szabadulása után pár hónap múlva eljött Gyulára, a Tormásyház vendégéül. De annak honorálásául, hogy Békésvármegye az elsők között volt, amely tiltakozott elfo- gatásuk ellen, meglátogatta a vármegye első s másodalispánját is. Erről a látogatásokról, nem Tormásy Ká- rolytól, hanem Kalmár Mihály uradalmi ügyvéd, 1838- ban vármegyei aljegyző révén szereztem későbben tudomást. Kossuth akkor 37 éves, hódító megjelenésű, férfiszépség volt: aki mély benyomást keltett a szintén ragyogó szépségű, nagyműveltségű, húsz-egynéhány éves Tormásy Emíliára. Kossuth Gyulán létéről — mint megírtam — Tormásy Károly és Kalmár Mihály révén szereztem tudomást. Aktaszerű feljegyzést — pedig kerestem, kutattam, sajnos — nem találok róla. De megerősítette Gyulán jártát ő maga is. Pulszky Ferenc vezetése alatt ugyanis a, nyolcvanas években nagy zarándoksereg kereste fel Kossuthot, akik között volt jó emlékű Oláh György ügyvéd, később megyei főügyész, aki akkor a „Békés” főmunkatársa volt. Eme utóbbi minőségében mutatkozott be az agg honfinak, aki a bemutatkozásra felélénkülve azt mondta neki, megkaptam a Békést (amely rövid pár hét előtt egy nagy jelentőségűvé vált Kossuth levelet kommentált és azt elküldtük neki) és hozzátette: „voltam egyszer Gyulán, Tormásy- nál”. Többet nem is mondott Oláhnak, mert másokat szólított azután meg, de annyi is elég, hogy Gyulán jártának valóságát bizonyítottnak vegyük. Azóta majdnem száz esztendő, halála óta pedig negyvenhárom esztendő vonult el felettünk. Egyszeri Gyulán léte kis epizód ugyan az életpályájában, de bennünket illetőleg, olyan jelentőségű, hogy nem hagyhatom feljegyzetlenül — ami eddig nem történt meg, enélkül pedig ismeretlen maradna — és e szerény cikk révén megörökítendő- nek tartom Gyula város történetében. Kóhn Dávid
