Békés Megyei Népújság, 1989. február (44. évfolyam, 27-50. szám)

1989-02-04 / 30. szám

kÖRÖSTÁJ Mi vonzza a turistákat? Hazai tájakon Kincs van Kapuvár alatt-------------------------SZÜLŐFÖLDÜNK-------------------------------------------------lass. február f., szómba,-------Q M egyénkből indultak Vallomás G/omáróI, szépirodalomról és tudományról Kapuvár szülötte, Pátzay Pál, a világhíres szobrász- művész gyakran hazalátoga­tott. Egy ilyen alkalommal tanúja voltam a város ve­zetőivel folytatott beszélge­tésének. A szobrász a tőle megszokott köpés mosoly közepette jegyezte meg: Ka­puvárról szerte az ország­ban beszélnek. Ez a város ugyanis az érszűkületben szenvedők Mekkája. Pátzay megjegyzését — amely időszerűbb, mint va­laha — idézte nem régen dr. Nagy András, Kapuvár tanácselnöke és dr. Ballagi Farkas, a Kapuvári Városi Kórház érbeteg-rehabilitáci­ós osztályának vezető főor­vosa. Tőle tudtuk meg, hogy az 1967 óta működő 41 ágyas osztályon más intéze­tekben kivizsgált, vagy a már operáción túlesett vég­tagi érbetegek kapnak utó­kezelést. Az itt kezelt ér­betegek 80-82 százaléka gyó- gyultabb lesz, csökkennek a panaszok, növekszik a járó­távolság. 1975-től 1984-ig összesen 5237 érbeteget ke­zeltek az osztályon, akiknek járástávolsága az érkezés­kor 269, távozáskor pedig már 462 méter volt. Ha Pátzay mester élne, bi­zonyára örömmel venné tu­domásul, hogy napjainkban már másfajta gyógytényező is vonzza a kül- és belföldi turistákat Kapuvárra. Az 1960-as években a geológu­sok olaj után kutattak Ka­puváron, de meleg vízre lel­tek. A kapuvári Töváll azonnal felismerte a meleg víz hasznosításának lehető­ségeit, és termálkutat fúra- tott, a vízzel pedig üveghá­zait fűtötte. A város vezetői már ak­kor elhatározták, hogy a ter­málvíz másodlagos haszno­sítására fürdőt építtetnek a kút környékén. A megvaló­sításra példásan összefogott a város lakossága az üze­mekkel, a gyárakkal. A Győr és Környéke Vízmű Vállalat 3,2 millió forinttal támogatta a fürdő létesíté­sét. 1974-ben bekerítették a fürdő területét, 1981-ben át­adták rendeltetésének az el­ső 16x25 méteres medencét. A termálvizet ekkor még csak az ivóvíz melegítésére használták, közben parkosí­tották az 5,2 holdnyi terüle­tet. Egy év múlva elkészült a 10x20 méteres tanmeden­ce. A szakemberek többször megvizsgálták az 1630 mé­ter mélyről feltörő, percen­ként 550 liter, 67 fokos me­leg víz minőségét. Már ek­kor felsejlett: kincs van Ka­puvár alatt. Kis idő múlva lajtkocsival vitték a vizet a kórházba reumás betegek fürdetésére, rövid időn belül tapasztalhatták gyógyhatá- sát. Megkezdődtek a gyógy­vízzé nyilvánítás eljárásai is. Az Egészségügyi Miniszté­rium Országos Gyógyfürdő Igazgatósága különböző la­boratóriumokban vizsgáltat­ta, s 1986-ban gyógyvízzé nyilvánította a kapuvári hévizet. A légzőszervi megbetege­désben szenvedőkre is gon­dolt a tanács, a fürdő terü­letén már üzemelteti az úgy­nevezett légzőhelyet. A VII. ötéves terv idősza­kára újabb nyolcmillió fo­rint támogatást ígértek a kapuvári üzemek. Ügy ter­vezik, hogy a 400 négyzet- méternyi gyógymedencét be­fedik. Öltözőket, kiszolgáló- egységeket létesítenek. Han­gulatos, közkedvelt kis ét­terem már működik a für­dő területén. A városi ta­nács az első kút közelében újabb kutat fúratott, amely­ből 1800 méter mélyről, per­cenként 700 liter 70 fokos meleg víz tör fel. Gyógyha- tása hasonló az első kút vi­zéhez. A kapuvári gyógyfürdő­nek már külföldön is híre van. Szombaton és vasár­nap osztrák és NSZK rend­számú személygépkocsik, autóbuszok állnak a fürdő környékén. Egy NSZK-beli vállalat megbízottjával már több ízben tárgyaltak a ka­puvári vezetők gyógyszálló építéséről. A gyógyszálló be­tegei nemcsak a termálvi­zet, hanem a kórház érbe­teg-rehabilitációs osztálya gyógyító tevékenységét is igénybe vehetik. Kapuvár tehát soha nem látott fej­lődés és idegenforgalom elé néz ... Az alábbi beszélgetés dr. Szilágyi Ferenccel, a debre­ceni Kossuth Lajos Tudo­mányegyetem főmunkatár­sával készült abból az alka­lomból, hogy a közelmúlt­ban jelent meg jelentős bib­liográfiai műve. — Gyomán születtem, ha kimondom, legtöbb helyen hozzáteszik: Kner Izidor Könyvnyomdája. Szülőhá­zam az európai hírű nyom­da és kiadó szomszédságá­ban állt, és áll a mai napig. Mondhatnám, ha netán élet­rajzíróim lesznek, bizonyá­ra összefüggésbe hozzák a két szomszédos épületet. De már én összefüggésbe ho­zom egy rövid önéletrajzi vázlatban, az Üj Aurórában, aholis megírom, hogy a be­tű és a könyv vonzása való­ban ott volt szomszédsá­gunkban: a kertünkbe oda­látszott a nyomda, ahogy forgatta a hatalmas íveket nyomás alá, s közben állan­dóan zümmögött, mint a kaptár. Nagyapáméknál Kner Izi­dor Agyafúrt aforizmáit lát­hattam, amely afféle nép­könyv volt a vidéken, ott­hon pedig a könyvszekrény­ben a Kner-klasszikusok meg a Monumenta Littera- rum, a világirodalom klasz- szikusai sorakoztak, s azon­felül egy norvég regényso­rozata a kiadónak, az most itt van az én szobámban. Minden újévkor Kner- naptárak, hozzá gyönyörű levélpapír, boríték, a gyer­mekeknek pedig „irka-fir­ka” tömbök érkeztek aján­dékba. A legelső versem, amelyet nyolcéves korom­ban követtem el, ilyen Kner- tömbre írtam. Kétségtelen, hogy a betű bűvölete, az írásra ingerlő tiszta papír varázsa valahonnan innen ered. Személyesen is több­ször megfordultam a nyom­dában, s magamnak is volt egy kis gumibetűs nyom­dám, első elemista korom­ban. Mire iskolás lettem, már folyékonyan tudtam ol­vasna. — Ismerte ön személye­sen a Kner családot? — Igen. Még a nyomda­alapító Izidor bácsit is, ga­lambősz hajával, ahogy visz- szaemlékszem, gyakran föl­tűnt az akkor még meglevő szép vadgesztenyesorbar., amelyről mostanában, ott­honjártamkor elégiát is ír­tam (az Üj Auróra folyó­iratban jelent meg). Izidor bácsi szülőháza, amelyet a német megszállásig emlék­tábla is megjelölt, ugyanab­ban az utcában, a Petőfi ut­cában volt, ahol nagyapá- mék háza a gazdasoron. Ha összetalálkoztak, leállt nagy­apámmal parolázni, nekünk meg egy-egy málnacukrot dugott a szánkba. — Az európai hírű nyom­dász parolázik a gazdasori p arasztemberrel ? — Sőt, nagyapám lentebb- ről indult: zsellérsorból nő­sült be módos házba (mert a családi monda szerint „szép ember volt Szilágyi Ferenc”). Igaz, hogy Kner Izidor is magahajtotta nyomdagéptől jutott el a Kossuth Lajos utcai nagy nyomdáig, a világhírig. Ahogy a mi családunk is elég nagy utat tett meg a gazdasortól a Kossuth Lajos utcai szülőházig. — Hogyan? Értelmiségi is volt a családban? — Nem kis teljesítmény volt nagyszüleimtől, hogy a gazdasorról mindkét fiukat orvosnak taníttatták. Ez nagyralátó, sok tekintetben talán zseniálisnak is mond­ható nagyanyámnak köszön­hető. — Láttam egy versét, ez­zel a címmel: Vidéki orvos. Ezt kiről irta, édesapjáról, vagy nagybátyjáról? — Édesapámról, de bár­melyikükről írhattam volna. Tulajdonképpen jól járt vele a társadalom, hogy egy pa­rasztcsalád orvosokat nevelt. Igaz, hogy nagyapám elle­nezte: érthető is, mert fél­tette a házasság által meg­szerzett földjét, s azt tartot­ta, mint a legtöbben, hogy fiúknak otthon a helyük a gazdaságban. Mert a föld egy részét bizony fel kellett áldozni a taníttatáshoz. Később nem sok mentsé­gére szolgált nagyszüleim- nek, hogy két orvost is ad­tak a társadalomnak. A Féja Géza által leírt nyomorúság felénk is nagy volt. A nagy­bátyám Szeghalmon volt or­vos. Iskolai alapítványokat tett és „sorkosztos” diáko­kat fogadott asztalához, ter­mészetesen ingyen. — S ön hogy nem Szeg­halmon járt középiskolába? — Nem csak azért kerül­tem Mezőtúrra, mert köze­lebb volt, hanem itt járt édesapám és nagybátyám is. Híres, szigorú iskola volt: az ország egyik legrégibb kö­zépiskolája; 1980-ban ünne­peltük alapításának 450. év­fordulóját. — Mit adott önnek a túri iskola? — Mindent, ahogyan az iskola évfordulójára szer­kesztett emlékkönyvben, A túri Alma Materban meg is írtam. — Ügy tudom, elismerő sorokat kapott erre a könyv­re. — Pedig ez a legnehezebb vállalkozás volt életemben. Iskolánkat amely eredetileg református főgimnázium, fiúgimnázium volt (s Békés megyével annyi kapcsolata volt, hogy ugyanaz a Szege­di Kis István prédikátor ala­pította, mint aki a Békési Református Gimnáziumot), 1948-ban államosították. Ez még talán nem is lett volna olyan nagy baj, hi­szen már korábban is állam­segélyben részesült, hanem aztán a humán tagozatot tel­jesen megszüntetve mező- gazdasági gépészeti szakis­kolára alakították. — Tudtommal még csak az első kötet jelent meg a 450. évfordulóra. Mi van a második kötettel és a hu­mán tagozat visszaállításnak esetleges lehetőségével? — Ez függ a mezőgazda- sági iskola jövőjétől, szüksé­gességétől is, de talán a mai nagyobb nyitottság korában újra lehetne gondolni ennek az országos hírű és tekinté­lyű iskolának a sorsát is. A második kötet megjelenése anyagiakon múlik (nem anyagon, mert az együtt van) ; bízom benne, hogy ta­lán találunk mecénást, aki fölkarolja az ügyet. — A gimnázium elvégzése után miért éppen a pesti egyetem bölcsész karára irat­kozott? — Édesapám és nagybá­tyám is a Pázmány Péter Egyetemen végeztek. Szüle­im orvosnak szántak, de ben­nem korán írói hajlamok éb­redeztek, és ezt az önképző- köri hagyományok is erősí­tették. Mezőtúron a gimná­ziumban tevékeny irodalmi élet folyt, nekem ott több versem is elhangzott. Taná­raim igyekeztek lebeszélni a tanári pályáról, hivatkozva az ő anyagi helyzetükre. Volt azonban, aki azzal bo­csátott el, hogy a túri Alma Mater visszavár. Minden ta­nár túri diák volt egykor. — Ügy tudom, felvételi­zett a tudósképző Eötvös Kollégiumba? — Igen. Zsebemben volt két „ajánlólevél” is. Most mindkettő itt lóg a szobám­ban; egyik a Magyar Keleti Társaság pecsétjével arról, hogy a „Hogyan él bennem a Kelet?” című országos di­ákpályázaton eLső díjat nyer­tem munkámmal ; a másik a centenáriumi országos diák­pályázaton nyert jutalomról tanúskodik, Ortutay Gyula aláírásával. Angolból Országh László felvételiztetett, Pais Dezső pedig magyar nyelvészetből. A Gyoma környéki helyne­veket kérdezte. A birtoka­inkból annyi hasznom volt, hogy ismertem a dűlőneve­ket, határneveket: Páskom, Vízjárta, Keselyős, Kecse­„Én voltaképpen mindig szépírónak készültem .. ” gős, Dán-zug, Német-zug, Rév-lapos soroltam. Egy ver­semben meg is írtam. Pais Dezső később szellemi veze­tőm, példaképem lett. — Minek tartja magát? Költő, író, nyelvész, iroda­lomtörténész? — Mikor én feljöttem az Eötvös Kollégiumba, akkor írónak készültem, sőt költő­nek, s akkori eszményké­pem az a Kosztolányi Dezső volt, akinek „Erős várunk a nyelv” című művét éppen karácsonyra kaptam meg. Beleszerelmesedtem, nagy költőnek, nagy írásművész­nek tartom őt ma is, így jól összeegyeztethetőnek érez­tem a szépírói munkásságot a nyelvészettel. Ahogyan mondtam, költőnek készül­tem. Szabó Lőrincnél jelent­keztem, aki felajánlotta, hogy közli verseimet a Vá­laszban. Mikor aztán ké­sőbb a Válasz megszűnt, a költői pályám egyelőre le­zárult. így jött mentőövként a nyelvészet és Pais Dezső. Csokonaira is ő hívta fel a figyelmemet. Egyszer megkérdezte, nem volna-e kedvem foglalkozni Csokonaival, szakdolgozatot írni belőle. Ekkor jobban elővettem s belészerettem. Később megtudtam, hogy professzorom voltaképp a magyar irodalmi nyelvről írt egy nagy összefoglalást, és ehhez szüksége volt Csoko­nai nyelvészeti nézeteire. Ezt megíratta velem szakdolgo­zatnak, s olyan jól sikerült, hogy a híres irodalomtörté­nésznek, Horváth Jánosnak is megmutatta. Kettejük ja­vaslata alapján kerültem az Akadémia Nyelvtudományi Intézetébe. — Térjünk vissza a szép- irodalomhoz, ott kit tartott példaképének? — Említettem Szabó Lő- rincet, akit nagyra tartot­tam, jó barátságban álltam vele, bár költészete kissé idegen volt tőlem. Szó esett Kosztolányiról, őt életben nem ismertem, akit másik szellemi vezetőmnek tekin­tettem Pais Dezső mellett, az Németh László volt, a népi irodalom legszélesebb látókörű koponyája. — Ismerte talán személye­sen is? — 1948 húsvétján elzarán­dokoltam Vásárhelyre, Ber­csényi utcai lakásába, s el­igazítást kértem a megfor­dult világban. Ö éppen Tolsztoj Anna Kareríináját fordította és voltaképp arra a helytállásra biztatott, amit a magyar író tízparancsola­tában már korábban megfo­galmazott: a magyar író le­gyen művelt, tartson a nép­pel és a szegényekkel és le­gyen mindig a magyarság szava. Később is abban a ki­tüntetésben volt részem, hogy találkozhattam vele és tanácsokat kérhettem tőle. — És a magyar író tízpa­rancsolatát hogyan sikerült megtartania? — Hát arról talán vallja­nak a munkáim, amelyek­nek bibliográfiáját éppen szülőközségem, Gyoma, nagyvonalú támogatásával munkahelyem, a debreceni Kossuth Lajos Tudomány- egyetem adta ki, a Tiszán­túli személyiségek sorozat­ban. — Forgatom a kezemben ezt az impozáns bibliográfi­át, közel 1048 adattal, köz­tük 15 önálló szépirodalmi, nyelvészeti, irodalomtörté­neti művel, s ugyanannyi szerkesztésében megjelent munkával, amelyek egy ré­szét Ön írta. Belepillantok a tartalomjegyzékbe, amely ilyen fejezetekből áll: iroda­lomtörténet, nyelvészet, hon­ismeret, szépirodalom. — Az arányok, úgy érzem, eltolódtak a tudomány felé, bár ez talán nem ártott. Én voltaképpen mindig szépíró­nak készültem, s ha a tudo­mányos munkát nem is te­kintettem szükséges rossz­nak, sőt nagyon is jó kiegé­szítő sport volt számomra, hiszen nyelvtörténettel, szó­fejtéssel foglalkozva az egész magyar nyelvtörénetet átte­kinthettem, s a Magyar nyelv századai című rádió­műsoromban, amely minden héten fölhangzik a Kossuth- adón, több emberhez eljut­nak gondolataim, mint ha egyetemi katedrán adnék csak elő. Szívemhez nőtt ez a műsor és fontosnak is tar­tom a tudomány közkinccsé tételét. — Végezetül beszéljünk arról, hogy milyen a kapcso­lata a szülőmegyével? — Örültem, hogy eddigi munkáim nagy részét Gyo­mán nyomtatták. Az írói breviáriumokat a békéscsa­bai Rózsa Ferenc Gimnázi­um diákjai és az ottani nyomda közreműködésével adtuk ki Papp János kollé­gámmal. A bibliográfiám ki­adását is szülőközségemnek köszönhetem, s legutóbb, ép­pen a költészet napján ta­lálkoztam szülőhelyem olva­sóival; mert az embernek jólesik a kritika mindenhon­nan. de a legfontosabb még is csak az, hogy otthon is­merik-e, és hogy otthon mit szólnak hozzá. Van már, ki­adója a megyének, amit na­gyon örvendetes hírnek tar­tok. Könyveim egy része ed­dig is az ottani nyomdában készült, s remélem, hogy szépírói munkáim egy része is ott jelenhet majd meg. — E kissé hosszúra nyúlt beszélgetést zárjuk a példa­képekkel, mert úgy érzem, ennyi munkához nem csak kitartás, egészség, hanem ki­váló példaképek, elődök is kellettek. — Ez így is van. Bár nem annyira példaképek, mint inkább valóságos társak, ba­rátok voltak sokszor, külö­nösen válságos időszakok­ban, Arany sorainak szelle­mében : „Azokkal időzöm akik régen [voltak, mit az élet megvon, [megadják a holtak.” Itt a szobámban a „Pleiade” vagyis az öt csillagos Fias- tyúk: Csokonai, a fiatal Szé­chenyi, Ady halotti maszkja, Medgyessy Csoma-dombor- műve és Ferenczy Béni Bar- tók-rajza. Ehhez jönne még Arany és Petőfi, és ha a Göncölszekér nyolc csillag­ból állana, akkor még Ka­zinczy Ferenc is hozzájuk jönne. — Köszönöm a beszélge­tést és további jó egészsé­get, hosszú alkotó munkát kívánok. Molnár M. Eszter Imre Béla A gyógyfürdőnek már külföldön is híre van Fotó: Szűk Ödön

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents