Békés Megyei Népújság, 1989. február (44. évfolyam, 27-50. szám)
1989-02-20 / 43. szám
NÉPÚJSÁG 1989. február 20., hétfő Kolozsvártól Konstantinápolyig Benamy Sándor úti esszéjéről Lehet abban valami törvényszerű, hogy írók, költők — sokszor festők, muzsikusok, újságírók is — úgy életük felén, vagy azon túl számot vetnek, mérleget készítenek saját alkotásaikról, illetve válaszokat keresnek az emberiséget leginkább foglalkoztató kérdésekre. önvizsgálat, számadás, szembesülés a múlttal, és tervek a jövőre. Üti esszé — talán így tudnám Benamy Sándor Európától Ázsiáig (Egy idegzet hajóra száll) című könyvének műfaját leghűbben megjelölni. Mert útirajznál sokkal többet kap az olvasó; olyan élményt, amely az alapos megfigyelő, a benyomásokat mélyen átélő, az összefüggéseket súlyukban felfogó író nagy ajándéka. Henri Barbusse előszavából idézek: „Benamy, gondolkodó és művész, megállt a Nyugat keleti határvonalán és a Kelet nyugati haNéhanapján mindenkit elkap a szenvedély. Horányiné Sáfár Éva iparművész is hiába próbálkozott idáig, önálló kiállításra nem futotta erejéből. Aztán a megyei művészeti szakbizottság alkotói ösztöndíjra javasolta... — Hogy megértse, miért volt számomra olyan fontos, hogy e pályázattal alkotói ösztöndíjat nyerjek, az elején kezdem . . . És mesél. Az életéről, a munkájáról, arról, hogy már gyermekkorában jól ismerte, szerelte a bőr illatát, hisz dédapja tímár, édesapja és nagybátyja cipészmester volt... A családi hagyományoknak megfelelően cipőipari technikumban tanult, majd a Cipőtervező Vállalatnál helyezkedett el technikusgyakornokként. Később a Duna, majd a MinőMakramé bőrből Péntek délután. A rend őrei akcióba lépnek. Irány a megyeszékhely és környékének szórakozóhelyei ; ám előtte valami más, bemelegítésként a vasútállomás — Szűcs Imre rcnd- őrzászlós körzete. Váróterem. A forgalomban lassan csúcsidő, mégis meglepően kevesen üldögélnek a kopott padokon. A bejárattal szemben, hosszú, barna kabátban „gyanús külsejű” alak szunyókál. Fölrázzák. Meg sem riad a három egyenruhás láttán. Matat a zsebeiben, keresi az igazolványokat, közben diktálja az adatait. Üjra kérdezik. Alig forog a nyelve, dől belőle az italszag. Előkerül egy maréknyi papír, köztük egy igazolólap: a hónap elején szabadult a börtönből, 103 forinttal. Munkahelye nincs, személyi igazolványát elvesztette, a testvérétől kapott valamennyi pénzt. Pestre utazik, a kedvetárvonalán, hogy ott, ahoi a régi világrész két darabja összeér, megnézze és gyűjtse a különbözőségeket és a hasonlóságokat. Élénk megfigyelő, amit lát, abból semmit el nem veszít, így festői, sőt emelkedett eszközt ad az új Európa és az új Ázsia közötti párhuzamra. Az érintkezések ellenére épp ennél a határnál, melyet ő az ide- oda menésével úgyszólván eltöröl, mutatkozik legjobban a két történelem és a két műveltség szembenállása.” Az erdélyi író, újságíró, a titokzatos, egyszerre varázslatos és félelmes török tájon indul felfedező útjára. Sétál, elcsodálkozik, és meg- botránkozik, és vele sétál az olvasó. Egyiküket sem kíméli a szerző ezen az utazáson, úgy mártóznak meg a távoli csodákban, régmúlt időkben. Festői vidék, egzotikus városképek, tenger és ség Cipőgyárban dolgozott, mint tervező ... — Munka mellett szereztem diplomát időzünk még egy keveset szülővárosában, Budapesten —, az Iparművészeti Főiskola formatervező szakán 1970-ben diplomáztam, azóta a Magyar Népköztársaság Művészeti Alapjának tagja vagyok. Gvomaendrődi lakásuk tágas nappalijában emlékezünk a pályakezdésre ... Időm van — amíg magamra hagy, majd gőzölgő kávéval a kezében visszatér -—, hogy körülnézzek az ízlésesen berendezett otthonban. A falon jól megférnek az örökölt faragott szélű nagytükör mellett a népi kerámiák és vendéglátóm bőrmunkái. Mind külön kis remekmű, hosszasan el tudnék gyönyörködni bennük, különösen, ha több lenne ... — Hát épp ez a baj, hogy munka mellett ilyesmire nemigen jut időm — mondja Horányiné, követve tekintetem a falon függő míves bőrmakraméra. — Ezért gondoltam arra, hogy megpályázom a megyei tanács 'művészeti ösztöndíját. „Próba szerencse” — mondják, s Horányiné, igaz hosz- szas gondolkodás után, de megpróbálta. És szerencséje volt...- „ ... a főiskola elvégzése után 1980-ig rendszeresen dolgoztam a Képcsarnok Vállalat boltjainak és az Iparművészeti Vállalatnak. Öltözködéskiegészítő börtár- gyakat és egyéb bőrmunkákat készítettem és szállítottam megrendelésre.” séhez. Dolgozni ott is akar, a Malévnál, festőként. A rendőrkocsiban megszólal a rádió: egy telefonáló hívta az ügyeletet, miszerint a kórház parkolójában szabálytalanul állnak a gépkocsik, akadályozzák a mentőautó haladását. Poliák János főtörzsőrmester, a kis csapat „sofőrje” a kórház irányába kormányoz. öt kocsi valóban szabálytalanul parkol, de mellettük a mentőautó gond nélkül elfér. Azért a büntetés nem marad el; a csekkek postán jutnak el a címzetthez. Lesz is belőle morgás, hiszen a parányi parkoló régen „kinőtte az igényeket”. Kispipa vendéglő. A belépőt azonnal kezelésbe veszi a csípős füst; könnyeket csal a szemekbe. A pultnál magas, bajuszos férfi támaszkodik. Törzsvendég. A belső helyiségben „vér folyik”: videofilm pereg, sziget, ciprustemető, édes- vizek, whisky és komoly lelki-idegi torna. Vágy és energia az új megismerésére, kíméletlen szembenézés az ijesztő sikátorok világával, az európaiság örömével és bánatával, filozofálgatás nemzeti sokféleségről és azonosságról. Két vallomás Benamy Sándortól, az egyik a nemzetiséggel, a másik az anyanyelvvel kapcsolatos. „Nemzetisége mögött az ember rejtve marad. Nemzetisége csak a héj. Az embert meg kell hámozni, meg kell mosni. Csak a. belsejéből tudhatod meg: élvezhető-e vagy káros. Háborút a héj folytat, miközben belül a gyümölcs — az ember —, reszketve kérdi: ki ez? mit mond?, kinek a nevében beszél? Az ember nem egyéb, mint ember. Mindegy, hol él, milyen a bőrszíne, milyen nyelven beszél. Minden egyéb: önmagunk kárhoza- tos tákolmánya. A sok, elA műhelyben Mindezt a szakbizottságnak elküldött pályázatban olvastam, s most rákérdezek, miél’t a múlt idő? Mostanában nem dolgozik? A választ keresve még mindig a múltba nyúlunk vissza ... — A férjemmel annak idején, 1972-ben úgy terveztük, hogy csak egy-két évig maradunk Gyomaendrődön. De megszerettük a tájat, az embereket, és maradtunk végleg . . . Az Endrődi Cipész Szövetkezet vezető tervezője lett. Szerette a munkáját, de ... S most ismét egy idézet a pályázatból: „Több mint három évtizede megszakítás nélkül dolgozom az iparban formatervezőként, állandóan kötött munkaidőben és az éppen adott üzem belső megkötöttsége között. .. Ezért él bennem régóta az egyre fokozódó vágy az után, hogy egy önálló kiállítás keretén belül kifejezhessem mindazt, ami az évek során felgyülemlett bennem . ..” európai akciófilm. Rendőri szemmel csak egy 22 éves fiatalember érdemel említést: tavaly márciusig pártfogói felügyelet alatt állt. Most rendben vannak az iratok. Illésházi utca. A vendéglőben szórakozók igényeit nem túl nehéz kielégíteni. A biliárdteremben focicsapatnyl férfinép. Egyikük azonnal „kiállítva”. Igazolvány hiányában Karsai Zoltán zászlós kitessékelte az ivóból. „Miért nem hagyott ki bennünket? Rendes emberek vagyunk mindannyian!” — zsörtölődik egy bordó kabátos úriember. December óta nincs munkahelye. „Mi a szakmája?” — faggatja Szűcs Imre. „Kőműves, burkoló” — vonogatja a vállát a bordó kabátos. „No ne mondja, Pali, legalább nekem mondjon igazat” — fogja szigorúbbra Szűcs zászlós. „Jő, jő, jó” — adja meg magát „Pali”, s mindent bevall. Orosházi út, ha végig megyünk rajta ... A vendég ki sem józanodik, míg egyik kocsmából a másikba ér. Kezdjük az elején: Jobb, mint otthon. „Nahát, ilyen rend sem volt itt még!” — fakad ki meglepetésében Karsai Zoltán. A biliárdasztalnál két suhanc szórakozik. Nem részegek, csak jó kedvük van. Pedig 27-én vonulnak a „Nagy Sándorba”. Oda se neki — csettintenek a levegőbe — ezen is túl kell lenni. A többieknél is sorra rendben találnak mindent — választó címer, jel, színösz- szeállítás.” „... a beszélt nyelvért nem kell oly idegenkedéssel, gyanúsítgatással egymás torkának esni, nem kell rögtön azt hinni : ellenünk szól. Kérdés, mit mondunk vele. A nyelv — ha úgy vesszük —, nem egyéb, mint cipőkanál, amellyel felhúzzuk a cipőnket. A jóság hintőporával tegyük közelít- hetőbbé, csúsztathatóbbá, hogy mind könnyedén beleférjünk és kényelmesen, békésen járjunk ezen a Földön.” Igen, lehet abban valami törvényszerű, hogy művészek életük egy . bizonyos szakaszán számot vetnek és azokra a bizonyos örök kérdésekre keresnek választ. Mint ahogyan az sem véletlen, hogy ez a számadás gyakran utazásokhoz kötődik, hogy az idegen világ, a festői táj sugallja az elmélkedést, s így az útirajzból esszé lesz. írójának tükör, önvizsgálat és elégtétel. Az olvasónak élmény, ismeret és némi segítség, ami csak jól jöhet ilyen századvégi zűrzavaros légkörben. Niedzielsky Katalin — Napi munkám mellett álmaim nem tudtam valóra váltani — folytatja most már élő szóval —, ezért gondoltam, ha megnyerem az ösztöndíjat, fizetés nélküli szabadságot veszek ki, és összehozom ezt a kiállítást. Nem nagyon hittem a sikerben, hisz olyan ismeretlen vagyok a megyében. így annál nagyobb volt az örömöm, mikor megtudtam, hogy megkaptam az ösztöndíjat. És Horányiné életét gyökerestül megváltoztatta ez a lehetőség. Igaz, nem ment fizetés nélküli szabadságra, de azóta mint bedolgozó, maga dönti el, mikor, mivel foglalkozik ... — Hetente egyszer kell bejárnom, megbeszélem a folyamatban levő munkát, aztán jövök haza, s kedvem szerint osztom be az időm. Nő vagyok magam is, és bár köze nincs a pályázathoz ami ide hozott, nem állom meg, hogy ne faggassam a jövő cipő-, csizmadivatjáról (a kényelmes, angol, vadászstílusú fazonok mennek), aztán ismét a „magasabb régiókba”, az iparművészethez térünk vissza: % — Ha március közepén túlleszünk a kollekciózási időszakon, kezdhetem a kiállítás anyagát összeállítani... S hogy e kettő hol találkozik? Nos, a táskák, övék; ajándéktárgyak, faliképek mellett talán — még maga sem döntötte el igazán — a cipők is megférnének ... Talán. Sokat meditál ezen. Mert igazán egyik munkáját sem tagadhatja meg. Nem is tudná, hiszen szereti mind- kettőt. Nagy Ágnes Fotó: Gál Edit semmi feljegyeznivaló a teremben. Bozó kocsma. „Micsodááát! Az nincs” — imbolyog az öreg törzsvendég, a személyi igazolványt kérek hallattán, s már betűzi is a nevét, meg a többi adatát. Közben leül, mert az állás ugyancsak nehezére esik. Am az ember még ittasan is úriember; az öreg törzsvendég a rendőrök civil kísérőjéhez int: ,’,Maga mit iszik?” Útközben újra szól a rádió: ismeretlen telefonáló jelentetté, verekedés van a Kispipában. Lehet, hogy most már nemcsak videofilmen folyik a vér? Alig két perc után kanyarodik a rendőrautó a vendéglő elé. Bent — a füst még masszívabb. A bajuszos törzsvendég még mindig a pultot támasztja. „Nem volt itt semmiféle verekedés” — mondják egyszerre. A rend stabilan tartja magát. Csak a videóban csattannak a pofonok. Ezúttal kínai akciófilm. ^ 23 óra. A munka befejeződött, készül a jegyzőkönyv: - négy kivilágításán kerékpáros, egyikük feljelentve, a többi 300-300 forintra büntetve; személyi igazolvány hiánya miatt 18 figyelmeztetés; 4 gépkocsin a világítás nincs rendben, meg egyéb problémák, és a kórház előtt parkolók büntetése. Kisebb szabálytalanságok — nyugtázhatjuk. Vagy ahogy a rendőrök fogalmaznak: fizetés utáni-előtti csend. . . László Erzsébet Két pályán maradni lehet-e? Ilkció egyenruhában Gyanús külsejű alak a váróteremben — Csak videofilmen folyik a vér — „Miért nem hagyott ki bennünket?” — „Maga mit iszik?” — Vissza a Kispipába — Fizetés előtti csend Hozzászólás egy interjúhoz A hazai román etnikum érdekében A négy hazai nemzetiségi szövetség múlt év végén tartotta meg saját .kongresszusát, s a sajtó ezekről az eseményekről megfelelő módon tájékoztatta az ország közvéleményét, sőt az események után is foglalkozott azokkal. így jelent meg a Dél-Magyarország 19f)9. január 1-7-i számában egy interjú egy szlovák, egy délszláv és egy román kongresszusi küldöttel „Kongresszusi utóhangok a nemzetiségi létről” címmel, mely írásból a Békés Megyei Népújság is átvett szemelvényeket s a január 20-i számában tette közzé. A közölt anyag oly közelről érinti a Magyarországi Románok Demokratikus Szövetségét, hogy fontosnak tartom az interjúrészietekre való reagálást. Természetesen tiszteletben tartom a kongresszusról szóló Boka Tibor véleményét, de azzal sok ponton vitatkoznék, illetve ezekkel nem minden esetben tudok egyetérteni. Boka Tibor román—népművelés szakos főiskolás a szegedi román szakos hallgatók képviseletében, azok által megválasztott küldöttként volt jelen a román szövetség kongresszusán. Az említett interjúban „demonstrativ jellegűnek” és fölöslegesnek titulálja azt az eseményt, amelyen ő maga is részt vett. Azzal egyet lehet érteni, bogy a kongresszusnak demonstratív jellege is volt. Ezt természetesnek vesszük, a hazai románság ezzel is denionst- rálta létét, talán munkája eredményeit, de főleg jövőbeni feladatait, kívánalmait. És. ha ezt demonstrálta, vajon, baj-e? Bajnak az tartható legfeljebb, ha az interjúalany talán épp ezért „fölösleges”-nék is tartja a Magyarországi Románok Demokratikus Szövetségének VII. kongresszusát, bár ehhez neki megvan a joga... Csakhát nem árt tudni azért, hogy a kongresszusoknak általában megvan a maguk tradicionális rendje, formája, ami természetesen nem tévesztendő össze a „formalitással”, mely jelzővel szintén illeti a nyilatkozó a kongresszust. Azt, hogy nevezett hogyan jutott hozzá a „zöldfülű" titulushoz, nem tudom, de azt igen. hogy a kongresszus küldöttei a. hozzászólásaikban ezzel őt nem illették. Hogy folyosói beszélgetésekben esetleg ráaggatták ezt a jelzőt, lehetséges, de hát neki ezért talán nem kellene megsértődnie, hiszen ez nem egy nagyon elítélő jelző, s talán másnak is (nemcsak neki) megbocsátható, ha úgymond „felelőtlenül ítélkezik” mások felett. Ügy például, ahogy ő főiskolás hallgatóként (tudjuk a magas kor nem érdem, mint ahogyan a fiatalság sem bűn) nyilatkozva, kétségbe vonta a kongresszuson jelenlevők kompetenciáját. Teszi ezt annak okán (vagy inkább feltételezett okán), hogy a kilencvenkét küldött (és nem hetvenöt!) úgymond „kiválasztott”. S az is baj szerinte, hogy a szövetség ezt a „kiválasztást”, azaz jelölést a népfrontra és a helyi pártszervekre „testálta”. Egyébként a szövetség nem testálta rájuk, de nem tartja hibának, hogy a szövetség testületéitől független szervek és a legtöbb helyen országos választmányi tagok végezték a szervezőmunkát, tettek javaslatokat a küldöttekre. Ügy véljük, ily módon biztosítva volt annak lehetősége, hogy a legrátermettebbeket jelöljék, s a demokratizmus szellemében, megvagy leszavazzák a jelölteket. Egyébként a területet a szövetség munkatársai is járták, nemcsak B. T. Ezt természetesnek tartjuk és nem érdemnek, hogy a szövetség * tisztségviselői valamennyi település jelölőgyűlésén részt vettek. Egyébként apróságnak tűnhet, bár nem az, hogy a jelölőgyűléseken bárki potenciális kongresszusi jelölt lehetett a jelenlevők közül —, de csak azok közül.. . Nem tudjuk miért voltak formálisak tehát a jelölések. Vagy ilyen formális je- löléis alapján lett jelölt, majd megválasztott küldött Boka Tibor is? s Talán nem tűnik rossz szándékúnak a kérdés: ő honnan tudja azt, hogy a jelölőgyűlések milyenek voltak, ha csak a szegedin vett részt? „Felsőbb helyeken azt mondták antipropagandát végzek, lázítok." Nos, nem egészen így. de nagyjából ez a véleményem Boka Tibor szervező kőrútján kifejtett tevékenységéről, bár nem vitatom el ebbéli jogát. Fenti megállapítást pedig nem kell külön bizonyítani, hiszen a tárgyalt interjúban is hemzsegnek a vádaskodások, néhol rágalmazásokkal tarkítva, s ez bizony már antipropaganda. Az nem baj, hogy a hallott véleményeket beépítette felszólalásába, mert ehhez is megvan a teljes joga, de talán helyesebb lett volna, ha arról is meggyőződik, mennyiben van vagy nincs gazdája nemzetiségi oktatásunknak, könyvkiadásunknak, illetve mennyire csak a szövetség vezetőségének kompetenciája vagy feladata e területek gondozása. Erről persze nem ártott volna más véleményeket is meghallgatnia. Boka Tibor a kongresszusi felszólalásában a fiatalok nevében szólt s ez nemes tett. De a felszólalásnak is megvan a módja, s nem árt, ha azt meg is adjuk. „...Arra akartam figyelmeztetni...” mondja az interjúban. Nem lenne szerényebb, körültekintőbb, elfogadhatóbb egy kevés „terepgyakorlattal” rendelkező felszólalótól a „figyelmét ráirányítani, figyelmébe ajánlani” szóhasználat? Szégyellni azt sem kell, ha a politikai. bizottságnak egy tagja ösztökél bennünket arra, hogy hallassuk hangunkat, A bátorítás jól jön, érkezzék bárhonnan is, akár lentről, akár fentről De a bátorítás, a tenniakarás, a közös dolgaink közös rendezésére irányuló jószándék — ez lehet kritikai is, csak építő iegÿen, ne romboló — véleményünk szerint is meg kell hogy nyilvánuljon azok részéről, akik valóban tenni akarnak és képesek is tenni kis hazai román etnikumunk érdekében; legyen szó nemzetiségi oktatásról, közművelődésről, avagy a nemzetiségi lét vállalásáról. A „kívülálló eleganciájának” pozíciója, esetleg póza lehet tetszetős, de eredményes és hasznos nem. A tartalmi javítása érdekében naponta meg kell újulnunk, ehhez jóleső érzéssel vesszük a hasznos tanácsokat, megszívleljük a . jogos kritikát, de a kellően meg nem alapozott véleményekkel vitatkozni sem tudunk. Márk György a Magyarországi Románok Demokratikus Szövetségének főtitkára
