Békés Megyei Népújság, 1989. február (44. évfolyam, 27-50. szám)
1989-02-15 / 39. szám
NÉPÚJSÁG 1989. február 15., szerda Klampeczki Károly (exjpárttitkár esete a nyilvánossággal II konyhavezetö cáfol ® II városi első titkár állást foglalt ® 0 vezérigazgató utasít December 31., szilveszter. Mindenki a maga módján, többnyire jókedvűen készül az óév búcsúztatására, az újesztendő köszöntésére. A vidám hangulatot tükrözik az újságok, a rádió napi műsorai. Nem volt ez másként 1988. december 31-én sem. A Petőfi adón ment a műsor, a Szombat délelőtt. Egyszer csak egy jegyzetet, egy új rádióműfajt, a Hang- klipet konferálta be a bemondó. Lehet, hogy a megyéből túl sokan nem is figyeltek oda, csak akkor, amikor már-már botrányízűvé vált a szimbolikus írás, sejteni lehetett a helyszínt, s. felületesen, csak végszavak maradtak meg az emberben. Akadt, vagy akadtak olyanok, akiknek keze ügyében volt a magnó. Egy gombnyomás, és máris rögzítette az éter hullámain hallottakat, mely megyénk egyik városában, vagyis Gyulán fellelhető hatalmasságok visszaéléseit sejttette. Aztán, mint ahogyan ez már lenni szokott, szárnyra kaptak a hírek, nem ritkán kiszínezve, szájról szájra járva, s kézről kézre- pedig a magnófelvételek részletei, bizonyítva a bűnt... De miről, illetve kiről is van szó? A megfejtők szerint a jegyzet Klampeczki Károlyról, a gyulai pártbizottság (akkori) titkáráról szólt, s mint frekventált személyt szájára vette a város . . . Ki is tulajdonképpen Klampeczki Károly? Az alacsony, szemüveges férfi 47 éves, diplomáját Moszkvában szerezte 1979-ben. Nős, van egy elsőéves főiskolás lánya, egy háromszobás — kétszintes — OTP-s lakása, melynek részleteiből nvugdijaséveire is jut, s van egy négyéves Ladája. No és — az elhangzott jegyzet szerint — sok ügye. ...Ötszemélyes, nikkelezett Gyulán a Vásárhelyi utcán levő harmadik emeleti lakásában ülünk le. Tőlem kapja meg és ismeri meg először teljes terjedelmében az elhangzott jegyzet gépelt szövegét, amit a Magyar Hirdető Sajtófigyelőjétől kértünk meg. Amíg olvassa, jut időm szétnézni a nappaliban. Négerbarna kárpitéi Tandem ülőgarnitúrán feszengek, szemben egy megbontott szekrénysor fele, mely könyvektől roskadozik. Az ablak előtt zongora, tőle jobbra muzeális értékű, tízéves, szovjet gyártmányú színes tévé, a parketten 2-3 rókabőr, és gyapjúszőnyeg. Ä mennyezetről ötágú szériacsillár lóg, a szobafenyő és a pálma mellett sápadt fényű állólámpa pihen, önkéntelenül is a bőrgarnitúrát kutatom tekintetemmel ... De hiába. — Január 2-án, a vezetői megbeszélésen hallottam először az egészről, s ott érdeklődtem, hogy tulajdonképpen miről is van szó. Nevettünk az egészen, mert azt mondták: egy humoros írás volt, s ráadásul vicces formában is adták elő — kezdi a beszélgetést Klampeczki Károly, majd így folytatja: — viszont ahogyan közeledtünk a városi pártértekezlethez, vagyis január 14-hez, mind gyakrabban hallottunk erről a műsorról, de már komolyan, keményebb formában, s szóbeszéd lett a városban, hogy a műsor magnó- felvétele körbejárja a taggyűléseket. Kezdtem aggódni, és bosz- szankodni. A pártértekezlet előtti napokban, az utolsó vb-ülésen két hozzászóló is feltette a kérdést: „Mi az igazság abból, amit városszerte terjesztenek rólad?” Szót kértem, és elmondtam: — Ha a vb úgy ítéli meg, hogy helyt ad a híresztelésnek, ha azonosítanak az eseményekkel, akkor már most kérem a felmentésemet, s ne javasoljanak arra, hogy induljak titkárjelöltként a pártértekezleten. Erre a vb elhatárolta magát a műsortól, — A rádióműsor súlyos vádakkal illeti önt... — Azok az állítások nem valósak, csak egy igaz belőlük: nevezetesen az, hogy a harmadik szinten lakom. — Menjünk sorba — javaslom — ... a városi közétkeztetés vámszedője ... ötszemélyes nikkelezett ételhordóval tart az ebédlő felé ... — Januárban — vagyis a jegyzet elhangzása után — valóban elhordtám az ebédet, ugyanis főiskolás lányom itthon készült a vizsgáira. Egyébként mindig bent ebédelek az üzemi étkezdében — folytatja, s a dohányzóasztalra kerül a „bűntárgy”: egy kétrészes, alumínium ételhordó. Ebbe öt adag ételt belepréselni... művészet. De mi is erről a húskombinát konyhafőnökének, Kiss Sán- dornénak a véleménye: — Nem igaz, valótlanság az egész! — csattan fel és elönti az indulat, majd néhány perc múltán nyugodtabb hangnemben folytatja: — Konyhánk amolyan üzletágként is üzemel, tőlünk több intézmény és nagyon sok magán- személy is hordja az ebédet, a 38 forintos menüt. Naponta legalább 80 ételhordót készítünk elő — s invitál az évtizedek óta kialakult rendszer megtekintésére. A főbejárattól balra, a portával szemben alakítottak ki az ételhordók számára egy helyiséget. A három-négyrekeszes polcokon kaságának helyettese, akinek egy évig állt az autója Klampeczkiék garázsában. — Az egész meglep ... — nyújtja vissza a szöveget, majd így folytatja: — A rádióműsorról sok mindent rebesgettek, jómagam viszont nem hallottam. Ami a garázst illeti: Klampeczki Karcsi ajánlotta fel segítségét, ugyanis nekem akkor nem volt garázsom, s a kocsit a fiamnak vettük, aki katona. Szóval az autó ne álljon a szabad ég alatt. A megyei párt- bizottság gazdasági osztálya szabályos szerződést készített, s bérleti díjként, amit ugyancsak a megyei pártbizottság gazdasági osztálya számfejtett, negyedévenként, ÁFA-val együtt 1216,50 forintot fizettem. Őszintén mondom, jólesett a segítsége, de gondolni se mertem arra, hogy ez valakinek, vagy valakiknek szemet szúrhat. Csak Ami elhangzott... . . . 1988. XII. 31., Petőfi adón, 9.05 perckor a „Szombat délelőtt” c. műsorban. új kísérleti, (le ízig-vérig rádiós műfajt ajánlok most szíves figyelmükbe, a Hang-klipet. Leleményes kollégám, Mikó Róbert ekképpen hangszerelte Gazsó L. Ferenc jegyzetét. — A húsosok nem tréfálnak, körbe hordozzák a véreshurkát a városban. Nevezzük bátran a kitalált nevén az országnak ezt a szegletét, abból baj nem lehet. Körösbéláson lebeg a frásztnoszty szelleme. Am a húsosok nem hagyják, hogy az idő vasfoga elszánjon felettük. Együtt a kék, lila, zöld közélet tisztaságiakkal, mélyeket szippantanak a demokrácia felelem nélküli friss levegőjéből. Klampeczki Gyula, a kiszemelt vezető nem tudja még, hogy rövidesen rásütik a bélyeget, Klampeczki a hatalmával visszaél. Pontosan hat almával él vissza ezen a napon. De ne siessünk az események elébe, kövessük nyomon Klampeczki Gyulát, a Városi közétkeztetés vámszedőjét. Déli harangszóra felelősen kondul a bendö, Klampeczki kilép az elöljáróságról, kezében nikkelezett bünlár- gyával, az 5 személyes étclhordozóval, a húsosok üzemi ebédlője felé tart. Elöl jár most is, hogy elsőnek érkezzen. Akkor övé a vastagja. Harmadik ciklusában élvezi a választók bizalmát, három ciklussal ezelőtt szokott ide a húsosok fazekához. Ezen a végzetes napon csontlevest zörget a merőkanál. Utána tökfőzelék feltéttel, végül piros alma. Klampeczki benyújtja ételhordóját a leonyhára, nagyvonalú mozdulattal egyetlen jegyszelvényét a műanyagtálkába pöccinti. Asztalhoz til, s már kapja is a tököt, feltétel nélkül. Egy adagot az asztalnál, ölöt az étclhordozóba. Egyet fizet, hatot kap. Szalutál a kézilány, Klampeczki biccent, indulna vissza hivatalába. Am ez a nap más, mint a többi. A konyhafönök ajánlata következik. Gyula bácsi, Klampeczki elvtárs, menjen inkább máshová, ne rajtunk tessék leenni a magába helyezett bizalmat. Klampeczki küldetéstudata szilárd, mint a helybeli szárazkolbász. Ide se jövök többé, szűri a szót jóvágású protézisei között, üres edénnyel a kezében az utcán új idők jeles szele csapja arcon, úgy határoz, hogy megsértődött. Beül a Zsigulijába, amit a szomszéd üzem garázsában tart, mióta a sajátját bérbe adja. Hazarobog a tükörsima úton, melyet épp a házáig építtettek ki társadalmi munkában. Fölszalad a harmadik szintre, feldúltan felkap egy üveg Napóleont az asztalról, rajta még a címke, Gyulám, az Isten éltessen jövőre is, fogadd tőlünk ezt a szerény kis hazait, ölel Sa- nyus és a Haladás Tsz dolgozó kollektívája. Sértődöttségében a vizespoharát sem veszi elő, hanem nagyot húz az üvegből. Elterül a bőrfotelben, amit kipróbálásra kanqtt a bútorgyáriaktól, és eltűnődik. A legjobb lesz, ha nyilvánosan önkritikát gyakorol. Beismeri, végre, hogy elhamarkodott döntés volt egy politikailag éretlen embert javasolni a húsosok igazgatói székébe. És meggondolja, hogy a jövő héttől a viziigyesekhez fizet be, elvégre ők is a húsosoktól hordják az ebédet. tonásan sorakoznak az edények. Az átadó lemezajtót ökölnyi lakat őrzi, hogy más ne juthasson ki az üzemből. — Annyi adag ételt rakunk az ételhordóba, ahány jegy van benne. Ha nincs benne jegy, üres marad — folytatja a konyhavezető. — Ha valaki nem akarja elvinni az ebédet az az étkezdében fogyasztja el, mint azt Klampeczki is szokta — hallom. S a technológiai sort figyelve, meggyőződésem: a kiadószemélyzetnek nincs arra ideje, hogy végignézze, melyik ételhordó kié. Búcsúzáskor még utánam szól: — Kínosan ügyelünk arra is, hogy más színű jegyet kapjanak a dolgozók és másat a külsősök, ezzel is csökkentve a visszaélés lehetőségét. Garázscsere(ügv) Klampeczki Károly meggyötörtén dől hátra, melegítőjének cipzárjával matat. Szemüvegét az asztalra teszi, mintha csak azt jelezné, nem bújik el tekintetével, nyíltan akar szembenézni mindenkivel. Kezemben tartom az elhangzott szöveg másolatát. Sehogy sem fér a fejembe, hogy milyen útról is van szó benne. Mert ami a házáig épült volna társadalmi munkában, az valóban sima, s ez nem más, mint a 44-es főút Kecskeméttől egészen a magyar—román határátkelőig. — Mi a helyzet a garázzsal? — firtatom tovább az ügyet. — Valóban van garázsom. Az is igaz, hogy nem az én autóm áll benne. Az én kocsimat tényleg a „szomszéd üzem garázsában” tárolom. A barátomnak felajánlottam a garázsomat, ami neki van közelebb, s én a városi pártbizottság garázsában állítom le az autómat, amiért viszont ő fizet, teljesen törvényes keretek között, ugyanis ez a garázs az én lakásomhoz van közelebb. Egyébként hasonló feltételekkel mások is bérelnek itt garázst... Mit mond erről Gulyás Kálmán, a Munkásőrség városi parancsnokmellesleg jegyzem meg: a múlt év június végéig béreltem azt a garázst, ugyanis időközben vettem magamnak egyet. — Szereti a konyakot? — fordulok Klampeczki Károlyhoz. — Értem a célzást. Alkoholt nem fogyasztok, üdítőt is csak ritkán, mert gondok vannak a gyomrommal. Egyébként a megye egyetlen Haladás Tsz-ével sincs semmiféle kapcsolatom. Bútorpróba - nincs — Nem látom a bőrfotelt... — Ne is keresse, mert soha nem futotta rá, és lehet, hogy soha nem is lesz. Egyébként nézzen szét a lakásban — invitál az emeletre. A lépcsőfeljárótól balra van a hálószobájuk, benne a megbontott szekrénysor másik fele, középen franciaágy. A közlekedő másik végén a nagylány szobája, középkategóriájú ülőgarnitúrával, és szekrénysorral. A konyha berendezése sem hivalkodó, ami viszont az egész lakásból bárkinek példaként szolgálhat, az a rend és a tisztaság. — Ki kaphat önöktől ülőgarnitúrát kipróbálásra? — kopogtatok be Illich Józsefhez, a Bubiv. gyulai gyárának igazgatójához, akinek kisebbik fia — ezt másoktól tudom — a Klampeczki kislány vőlegénye. — Senki! De miért kérdezi? — néz rám értetlenül, s miután elolvasta az anyagot, amiről hallott, világossá lesz előtte a kérdés. — Nézze, csak annyit mondhatok, meg vagyok döbbenve. Ez a stílus ... De kérdését kicsit pontosítani kellene. Mi sem fotelt, sem ülőgarnitúrát nem gyártunk, így nem is adhatunk senkinek kipróbálásra. Lakásbútorokat és főként szállodai berendezéseket gyártunk, ez utóbbiak többsége olyan, amit a helyszínen szerelünk. — Bútort sem adnak kipróbálásra? — Azt sem — hangzik a kategorikus válasz. S mit mond Pittner János, a Gyulai Fa- és Fémbútoripari Szövetkezet főkönyvelője? — Szövetkezetünk csak irodabútorokat gyárt, magánszemélyek elvétve vásárolnak tőlünk. Ingyen semmit sem adunk — summázza mondandóját. ...a tagság akarta a változást — Az elhangzott rádióműsor miatt „golyózták ki"? — fordulok az ex városi titkárhoz. — Amikor hazajöttem Moszkvából megválasztottak a gyulai járás első titkárának. Nem sokkal ezután, a járás megszűntével, Sarkadra kerültem az ott akkor alakuló városi jogú nagyközségi pártbizottság élére, ahol másfél évet dolgoztam. Szerettem volna visszajönni Gyulára, még alacsonyabb beosztásba is, közelebb a családhoz. Így kerültem vissza 1985-ben városi titkárnak. Mindössze két részciklusban voltam vezető beosztásban. Ami a kérdést illeti : a városi pártértekezlet előtt dr. Marsi Gyula első titkár úgy nyilatkozott: — Ha a rádióműsor ott felvetődik, reagáljak rá. Egyébként jómagam nyár óta a városi pártértekezlet összehívását szorgalmaztam. A pártértekezleten délelőtt én elnököltem, amikor is erősen bíráló hangnemben szóltak a küldöttek, komoly kritikai megjegyzések hangzottak el, s akkor felvetődött az egytestüle• tes pártbizottság kérdése és az, hogy elég két titkár. Délután Mi- hucza elvtárs elnökölt, a kritikai hangnem tovább fokozódott, igaz, az egyik hozzászóló ráerősített: — A vezetés taktikázott, nem akarta a pártértekezletet, a vezetés félti a hatalmát. Valaki megemlítette a nevemet és azt:— Klampeczki a városi értelmiséget azzal akarta leszerelni, hogy a tagság nem akar pártértekezletet, a vezetésen belül viták voltak. Hangsúlyozom: én szeptemberben és októberben is csak erősítettem azt a véleményemet, hogy igenis kell a pártértekezlet, álljunk ki az emberek elé, a tagság akarja a változást, aminek legjobb fóruma a pártértekezlet. Ebben nem volt azonos az első titkár és az én álláspontom. Ilyen előzmények után érkezett a pártértekezlet a bizalmi szavazáshoz, ahol Klampeczki Károly hat szavazattal maradt el az 51 százaléktól, így a pártértekezlet megvonta tőle a bizalmat. — Ezután a rádióban elhangzottak egyre gyakrabban jutottak a fülembe. De miért nem kérdeztek meg engem? Kihez fordulhatok jogorvoslásért? Ki mossa le rólam ezt a szennyet? — Milyen volt a kapcsolata az első titkárral? — Nem voltunk barátok. Dolgoztunk, s ha kellett, vitatkoztunk is. — Több embertől hallottam: szigorú, olykor túlzottan kritikus volt munkatársaival szemben, igazából talán nem is szerették. Ugyanakkor lelkiismeretesnek, készségesnek tartották, elismerték nagy munkabírását. E kérdésekről korábban nem volt szabad, vagy nem illett beszélni? — A trehány munkát világéletemben utáltam, éppen ezért azt senkitől sem tűrtem és tűröm el. Az ember arra törekszik, hogy mindig önmagából is többet adjon, mert csak ez visz előrébb a fejlődésben. Az italozást sem tűrtem, akadt rá példa, hogy egykét kollégát ezért hazaküldtem. — Valaki azt mondta: az elhangzottakat a pártértekezletre időzítették, tervszerű munka volt... — Nem tudom .. . Mit mond az első titkár? Minderről mi a véleménye dr. Marsi Gyulának, a városi pártbizottság első titkárának: — Sokat beszéltek a műsorról, amit én nem hallottam — kezdi, s átadom 'olvasásra neki is a szöveget, amit csak részletekben hallott. Előveszi pipáját;, komótosan meggyújtja, nagyokat szippant belőle. Kényelmesen hátradől a plüss fotelben: — Ezt úgy fogom fel, hogy a névtelen levél kategóriáján alul van, ezt nem tudom, és nem is szabad komolyan venni... — Pedig a városban véresen komolyan veszik... — Ez rám is vonatkozhat, éppúgy, mint Karcsira. Ha valakit Gyula bácsinak szólítanak, az én vagyok. Káadásul én is a „húsosoktól” hordom az ebédet, 1955 óta. Délben beülök az autóba, hazaviszem az ételt, s ha van időm, otthon elfogyasztom, ha nincs, leteszem. De mások is ugyanúgy hordják, mint én. Méghogy öt adagot...? Ott az ember csak a portással találkozik, a konyhai személyzettel soha. — Ügy mondják: ön is sokáig pártgarázsban tárolta az autóját. — Valóban, többen is voltunk, s vannak ma is. Aki oda beáll, az bérleti díjat fizet, erre pénzügy- miniszteri rendelet van. — Azt is rebesgetik: önnek otthon van bőr ülőgarnitúrája . . . — Pontosítanék: műbőr ülőgarnitúra. Boltban vásárolta a feleségem 1969. május 23-án, azon a napon, amikor az unokám született. — A rádióműsor mennyire befolyásolta a pártértekezlet résztvevőit? — Egy biztos: Klampeczki elvtárs részére nem volt kedvező reklám, övön aluli ütés volt. A bizalmi szavazáson lehet, hogy azért nem kapta meg a szükséges szavazatot. — Milyen munkatársak voltak Klampeczki Károllyal? — Most is munkatársak vagyunk, jelenleg is a pártbizottság alkalmazásában van. A pártértekezlet előkészítésében benne volt, keményen dolgozóit, csinálta a munkáját. Tisztességes, megbízható kolléga. Emberi vonatkozásban semmi sem változott közöttünk. Mégsem szeplőtlen Újra Klampeczki Károlyhoz fordulok: — A „húsosoknál” hallottam: ön egy-két éve mintegy húsz, hónapokkal korábban lejárt ebédjegyet akart visszaváltani, amit annak idején a gazdasági hivatal nem fizetett ki. Külön vezérigazgatói utasításra kapta vissza az árát — szemlátomást e kérdés váratlanul érte. — Elképzelhető, pontosan nem emlékszem az esetre. Irány ismét a húskombinát. Szabó György, a számviteli és pénzügyi főosztály vezetője így emlékszik a történtekre: — A fel nem használt étkezési jegyek visszaváltásáról külön vállalati rendelkezés van érvényben. A régi jegyek visszaváltására egyes esetekben, méltányosságból, egyedi elbírálás alapján, fontos beosztású személyek esetében kerülhet sor, s mindig vezérigazgatói engedély alapján. Ez történt: a vezérigazgató engedélye alapján utalványoztam a pénz visszafizetését. Ismét Klampeczki Károlynál: — Azt is rebesgetik, hogy a Sarkadi Szellőző Müvektől vásárolt egy villanymotoros ventilátort, és ezért nem fizetett. — Kérem szépen, évekkel ezelőtt volt: vittem egy mosógépvillanymotort, arra tettek egy ventilátorlapátot, s az egész berendezést egy vaskeretbe erősítették. Ez jelentéktelen munka volt, nem számoltak fel semmit, így nem is fizettem ki. — Erről nem beszélt . . . — ... mert nem tartozik az ügyhöz ... — De mások emlékeznek rá. Hogyan tovább? — Azt ígérték a megye pártvezetői, hogy megnyugtatóan rendezik sorsomat. Egyébként a megye vezetőivel értékeltük, megvitattuk a gyulai pártértekezlet tapasztalatait. Nekem a munka volt az életem. Most vergődöm, ezek a napok számomra a legnagyobb próbatételt jelentik. Fél évig még a párttól kapom g fizetésemet. — A barátok . ..? — Az igazi barátok mellettem maradtak, igaz, az elmúlt háromnégy hétben számuk jelentősen megcsappant. Most mutatták meg igazi arcukat... — Bukott embernek érzi magát? — Az elmúlt időszakban reálisan próbáltam értékelni múltamat: úgy érzem, tisztességgel végeztem munkámat, a történtek nem ingatták meg bizalmamat a párt iránt. Hiszem, hogy a párt, a mi pártunk a mostani kritikus helyzeten is képes felülemelkedni, s az embereken is a józan ész lesz úrrá, a felelősség a szűkebb környezetükért, egymásért, az országért. A nagy pofonok után sem érzem magamat bukott embernek, igaz, a közvélemény tudatában mindez nem így csapódik le. :|: tjt Ha annak idején valaki őszintén, nyíltan elmondta volna az elhangzottakat, uram’bocsá, a felvett hanganyagot kölcsön adta volna az érintetteknek, akkor sók mindent időben tisztázni lehetett volna, s a gyulaiak közül sokan nem kacsintanának cinkosan, vagy kárörvendően, netán sajnálkozva egymásra, nem lenne napirenden: tudtad, hogy ..., azt beszélik ..., hallottad ... Mert ahol hiányzik a nyíltság ott csak — József Attila sorait kölcsönözve — fecseg a felszín, s hallgat a mély ... Szekeres András
