Békés Megyei Népújság, 1989. február (44. évfolyam, 27-50. szám)

1989-02-14 / 38. szám

NÉPÚJSÁG 1989. február 14., kedd Nem ég a ház — vagy mégis? Válasszunk elnököt! A hátsó sorban szorgal­masan jegyzetelek. Igaz, nem hívtak a Békéscsabai Lakásszövetkezet másodszor is meghiúsult küldöttgyűlé­sére. Viszont hagyják, hogy végighallgassam a heves szó­csatát, amely az elnökségi asztalnál ülők és a közös képviselők között zajlik. Megtudom: 1988. november 21-én nem volt határozatké­pes a küldöttgyűlés és saj­nos, most sem az. Ugyanis 94 helyett 77 küldött jött el, amely kevés az üdvösséghez. Pedig fontos dolgokban kel­lene dönteni! Értékelni az eddigi munkát, módosítani az alapszabályt, és nem utolsósorban elnököt válasz­tani, a tavaly augusztusban elhunyt Bakos János helyett, aki 26 esztendeig állt a szö­vetkezet élén. Méghozzá tár­sadalmi munkában, szerény díjazásért. Az ország egyik legnagyobb szövetkezetét ma már így nem lehet irá­nyítani. Főállású elnökre van szükség ! Nem is olyan egyszerű Arra gondolok: milyen jó, hogy nem vagyok tagja en-' nek a szövetkezetnek. Indu­latok nélkül szemlélődöm. Az sem izgat túlságosan, hogy az épületek fenntartá­sára alakult közösség a ta­gok havonta befizetett pén­zéből gazdálkodik. Az pe­dig egyenesen megnyugtató: munkájukat választott igaz­gatóság irányítja, s a lakók bármikor beleszólhatnak a gazdálkodásba. Egyetlen forma, ahol a tisztségek vá­lasztásába másutt nem szól­nak bele, még erről is a lakók döntenek. Vagy nem is olyan egyszerű ez? (Dr. Futó Sándor, a szövetkezet elnökhelyettese, pillanatnyi­lag a? egyetlen jelölt az el­nöki székbe, a megyei szö­vetség főosztályvezető-he­lyettese: — Tanácstalan va­gyok, fogalmam sincs, hogy mit kellene még tenni. Le­hetőség van arra is, hogy minden egyes tagot írásban megkérdezzünk: kit javasol - elnöknek. Ha az éves zár­számadást nem sikerül el­fogadtatni, akkor a felügye­leti szervnek joga van fel­oszlatni a szövetkezetét. Ez képtelenség! Mindent meg­próbáltunk, a jelölőbizott­ság dolgozott, minden kül­döttet felkerestek. Több mint százan azt mondták: jönnek. Mégis kevesen vagyunk.) Világos beszéd. A közös képviselők azonban közbe­kiabálnak. „Nem kerestek meg mindenkit.” „Nálam senki sem volt.” „Miért szűnt meg a jelölőbizott­ság?” „Kettős jelölés, vagy pályázat kellene.” „Hallat­lan, 28 ezer forintos elnököt akarnak választatni!” „Most már bizalmatlanok az embe­rek.” „Hol van a nyilvános­ság?” „Mi ez a korteshadjá­rat?” Az elnökhelyettes ki­kéri magának az utóbbi megjegyzést. Szó sem volt korteskedésről, csak arról, hogy a közös képviselők kér­dezzék meg a lakókat, mi­ként képzelik el a szövetke­zet jövőjét. Különben az igazgatóságnak és a felügye­lő bizottságnak is joga van jelölőbizottságot választani. Üjabb felhördülés: „A jelö­lőbizottságot a közös képvi­selőknek kellett volna meg­választani.” Megnevezik a jelölőbizottság elnökét, tag­jait, majd elhangzik: igaz, hogy egy jelölt van, de a ha­tározatképes küldöttgyűlésen bárkit lehet ajánlani, meg­választani. Diskurálnak még jó ideig. Végül abban ma­radnak, hogy 1989 márciu­sában újabb küldöttgyűlést hívnak össze, bízva a siker­ben. Elfogyasztják a pogá­csát, megisszák az üdítőt és hazamennek. Végül kiírtak egy pályázatot Tehát nagy a kalamajka a lakásszövetkezet körül, amelyik 6 ezer lakást, 450 garázst és 66 hétvégi házat „kezel” és évente 15 millió­ért építésre is vállalkozik. Felújít, karbantart, szolgál­tat. A lakók meg fizetnek. Igaz, nem mindegyik. Az 1987-es adatok szerint 1 millió 800 ezer forint a be­vételkiesés, amely ezután még inkább szaporodik. A 6400 tagból mintegy ezren tartoznak a szövetkezetnek, közülük legalább harmincán 40-50 ezer forinttal. Főleg az idősek, a fiatal házasok, az elváltak, a nagycsaládosok vannak nehéz helyzetben. A gondnokság létrehozta tech­nikai és műszaki bázisát. Irodaházat, telephelyet épí­tett, a fejlesztésre évente 3-4 millió forint jut. Jelenleg 106 fő- és 60 mellékállású dolgozót foglalkoztatnak. (Szlota József, ügyvezető igazgató: — Nekem nincs felhatalmazásom a választá­sok körüli bonyodalmakról beszélni. Annyit viszont el­mondhatok: az első forduló­ban a gondnokságot kérte meg az igazgatóság, hogy be­szélgessen a közös képvise­lőkkel, szervezze a küldött- gyűlést. Másodszorra már nem bíztak bennünk. Végül kiírtak egy pályázatot, amely állami egyetemi végzettség­hez köti az elnöki tisztet. Én technikus vagyok, kijártam a speciális felsőfokú vezető­képzőt. Karbantartórészleg­vezető leszek havi 18 ezer forint bruttó fizetésért. Még csak annyit: a különböző vizsgálatok semmilyen sza­bálytalanságot nem találtak a munkánkban.) A Mészöv revizori irodá­jának, a népi ellenőröknek más volt a véleményük. A lakók sem lelkesednek min­dig a szövetkezetért. (Lovas László, közös képviselő, a Bartók Béla út 67—69-ből: — Mi megpróbáltunk kilép­ni, de nem sikerült. Aki szö­vetkezeti lakásba költözött, kapott hozzá igazgatóságot és gondnokságot. A 11 év alatt rengeteg összeütközé­sem volt a gondnokság veze­tőivel, az igazgatósági ta­gokkal. Sokat beszéltem, kri­tizáltam. Ezért nem adtak jutalmat, elvették a szót a küldöttgyűlésen és azt is megkaptam, hogy az ilyene­ket le kell váltani. Azért, mert képviseltem a lakók érdekeit! Szerintem bajok vannak az ellenőrzés körül, a felügyelő bizottság sem áll feladata magaslatán, tíz évig nem volt alapszabály a lakók kezében, a többszörösen ki­váló címmel kitüntetett szö­vetkezetben a házak alap­hiányosak. Azonnali küldött- gyűlésen kellett volna ren­dezni a dolgokat.) H módszer sokaknak nem tetszik Igen ám, de a kulcsfigura mégiscsak a küldött. Beszél­tem olyan közös képviselő­vel, aki enyhén szólva, nem volt tisztában legelemibb feladatával sem. Aztán van­nak olyan tisztségviselők is, akik a saját házukban fű­tők is, tehát a szövetkezet alkalmazottai, fizetést kap­nak. Hogy ez mennyire ösz­szeegyeztethető a közös kép­viselettel, mindenki döntse el magában. (Polonka György, közös képviselő, a Lencsést út 59-ből: Tavaly októberben jött a papír, hogy küldöttgyűlés lesz, de nemsokára újabb értesítést kaptam, hogy elmarad. No­vemberben aztán csak meg­tartották, eredménytelenül. A jelölő gyűlésen alig 8-10-en jelentek meg. Itt hallottam először dr. Futó nevét, mint az igazgatóság és a felügyelő bizottság elnökjelöltjét. Töb­ben azt mondták: nem tud­ják, hogy önjelölt-e, vagy valakik meg akarják válasz­tatni. Tény: ez a módszer sokaknak nem tetszik! He­lyesnek tartom, hogy főállá­sú elnök legyen a szövetke­zet élén, de nem mindegy, kicsoda. Az igazgatóság tag­jait is újra kell választani, viszont alig ismerjük őket. Kijött egy stencil, amelyen név és foglalkozás szerepel, semmi más. A pályázat meg­jelent ugyan az újságban, de ezt dr. Futóra „méretezték”.) A lakó megkapja a kulcsot és örül. Azt hiszi, olyan ez mint az IKV, csak pepitá­ban. Végül ráébred: itt min­dent a lakó zsebére szervez, bonyolít a szövetkezet. (Zsí­ros Endréné, közös képvise­lő, a Haán Lajos tér 7-ből: Kérem, szívesen lemondok arról a pár száz forint ju­talomról, nem azért csiná­lom. Az elnökválasztás mód­szerét kifogásolom. Miért csak egy jelölt van? Azt sem értem: miért kell fő­foglalkozású elnök, amikor Szlota József nagyon is meg­felelő vezető. A jelölő gyű­lésen mindjárt azzal kezdték, hogy az új elnök fizetése bruttó 28 ezer forint és 30 százalék prémium lesz. Ezen felháborodtam. A mi pén­zünkről van szó, uram! Miért közömbös a képviselő? Paradoxon. Békéscsabán azon vitatkoznak: legyen-e főállású vezetője a lakásszö­vetkezetnek, míg a Szövosz- ban, a kongresszusra készül­ve, a társadalmasítás mód­szerein, kiszélesítésén dol­goznak. Ugyanakkor tisztáz­ni kellene, hogy mit is ér­tünk társadalmi megbízatá­son. Kicsit álszentek va­gyunk a megítélésben, de minden társadalminak neve­zett munkának megfizetjük az árát. (Dr. Futó Sándor, társadalmi elnökhelyettes: Tizenöt éve vagyok elnökhe­lyettes a szövetkezetben, jo­got végeztem. Ügy látom: a közös képviselők, a lakók nincsenek tisztában a sze­reposztással. Azzal többek között, hogy milyen jogai vannak az igazgatóságnak, a felügyelő bizottságnak, a gondnokságnak. Az utóbbi szervezet vezetői átvették az igazgatóság szerepkörét, en­nek a nevében döntöttek, cselekedtek, még a bélyegző­jüket is használták. Ez tart­hatatlan! Évente 50 millió forinttal gazdálkodik a szö­vetkezet, amely a lakók pén­ze. Ekkora szervezetet társa­dalmi munkában irányítani képtelenség. Bővíteni szük­séges a tevékenységet, gaz­daságossá tenni a munkát, megfelelő képzettségű em­bert állítani az élre. Éppen külföldön voltam, amikor az első meghívókat kiküldte a felügyelő bizottság, de né­hány nap múlva visszavon­ták a küldöttgyűlés összehí­vását. Ez hiba volt. Hang­súlyozom: nem arról van szó, hogy kétszer nem kap­tam bizalmat, hanem arról: a két küldöttgyűlés határo­zatképtelen volt. A küldöt­tek egy része közömbös, nem tudom megfejteni, hogy mi ennek az oka. Vitatkozni, ér­velni, javasolni, választani csak ezen a fórumon lehet! A pályázatot a felügyelő bi­zottság írta ki, kidolgozásá­ban én is közreműködtem. Szerintem inkább jogi vég­zettségű vezetőre van szük­ség, mint műszakira. Renge­teg a jogszabály, ezekben nem könnyű eligazodni. Fon­tos a tagsági viszony és a szövetkezeti mozgalomban való jártasság is. Egyébként még nem pályáztam, gon­dolkozom.) Tényleg, miért közömbös a képviselő? Nagy kérdés. Csa­lódott, unja az egészet, vagy csak egyszerűen nem ér rá? (Máté András, a felügyelő bizottság elnöke, civilben a Szolnoki Közúti Igazgatóság Békés megyei főmérnökségé­nek a vezetője: A felügyelő bizottság már az elején azon a véleményen volt, hogy nem ég a ház, minek sietni az elnökválasztással. Nem tar­tottuk indokoltnak a rendkí­vüli küldöttgyűlés összehí­vását, nyugodtan lehetett volna várni márciusig. Volt elnökhelyettes, igazgatóság, a gondnokság is rendben dol­gozott. Máig sem tudom, hogy ki, vagy kik sürgették az elnökválasztást. Az októ­beri igazgatósági ülésen nem vettem részt, ahol döntöttek a jelölt személyéről. Amikor hazajöttem, felkerestem a Mészöv titkárát, beszéltünk a városi pártbizottság első titkárával, egyeztettük az el­képzeléseket. Egyetértettünk abban, hogy nincs értelme a kapkodásnak, nyugodtan elő kell készíteni a választást. Az igazgatóság viszont csak úgy határozott, hogy hívjuk össze a rendkívüli küldött- gyűlést. Belementünk. Ami a leendő főállású elnök fize­tését illeti: megmondtuk, hogy ezt csak akkor szabad szorgalmazni, ha a szövet­kezet a többletkiadást ki tudja gazdálkodni. Elmen­tünk Nyíregyházára, Mis­kolcra, Székesfehérvárra, a hasonló nagyságú lakásszö­vetkezetekbe. A tapasztala­tok alapján nem tartom ir­reálisnak a szóban forgó bruttó fizetést és prémiu­mot.) Új ruha kellene Egyre nyilvánvalóbb : a la­kásszövetkezetre új ruha kel­lene, mert a régi lötyög és foltos.) Tanai Ferenc, a Mé­szöv titkára: a szövetkezet igazgatósága megkeresett bennünket és javasolta: dr. Futó Sándor legyen a tár­sadalmi elnökjelölt. Ezzel nem értettünk egyet, mert nálunk vezető beosztásban dolgozik, amely egész em­bert kíván. Ahhoz viszont hozzájárultunk, hogy főállás­ban elvállalja az elnökséget, ha megválasztják. Ugyanak­kor, ma nem olyan szelek fújdogálnak, amelyek a fő­foglalkozású elnökségnek kedveznek. Mindenképpen átmenetinek tekintem ezt a megoldást a Szövosz-kong- resszusig. Az a véleményem:. nem volt jó a küldöttgyűlé­sek előkészítése. A gondnok­ság ügyintézői például az el­ső körben pénzért kézbesí­tették a meghívókat. A je­lölő gyűléseket azzal kezd­ték, hogy ki a jelölt és már az elnöki fizetésről is be­széltek. A jövőben arra van szükség, hogy kisebb terü­leti szervezeteket hozzanak létre a szövetkezeten belül, ezek jobban képviselhetik a lakók érdekeit.) Ugye, van itt miről be­szélni és dönteni a március 6-i küldöttgyűlésen? Ha nem lesz határozatképtelen ... Seres Sándor Gazdaság és agrárpolitika H reform rajtunk múlik G yakori beszédtéma napjainkban, miért jutott a jelenle­gi nehéz helyzetbe népgazdaságunk? A gazdaság el­lehetetlenülésével együtt a társadalmi változások fel- gyorsulása tapasztalható. Vajon meg tudunk-e birkózni együtt a két kérdéssel? A sorsdöntő szerintem az lesz: a kö­vetkező rövid időben mit, és hogyan csinálunk. Hogyan ju­tottunk el az eladósodott Magyarországhoz, a 18 milliárd dolláros bruttó adósságállományhoz, amelynek visszafizetési kötelezettsége egyre inkább szorít bennünket. Az 1970-es évek elején látványosan nőtt az életszínvonal. Sajnos ebben az időszakban a termelés fejlődési üteme nem követte az életszínvonal-emelkedés ütemét. Kezdetben ru­belrelációban próbáltuk megoldani gondjainkat, de később kényszerű lépések sorozata vezetett a dollárhitelek felvéte­léhez. A nyolcvanas években évente másfél-kétmilliárd dol­lár kölcsönt vettünk fel. Köztudomású, hogy a magyar gazdaság exportorientált. A kivitelünk mintegy 50 százaléka kerül szocialista országokba, a fennmaradó másik 50 százalék pedig a tőkés piacokra. Az elmúlt esztendőben minden korábbi évnél nagyobb volt dol­lárkivitelünk, elérte az ötmilliárdot. Ehhez járult még mint­egy 5 milliárd rubeles export. A tőkés országokból mintegy 4 és fél milliárd dollár értékű terméket importáltunk, így az aktívum megközelíti az 500 millió dollárt. Hasonlítsuk össze a hazai népgazdasági export alakulá­sát a hozzánk hasonló nagyságrendű, szomszédos Ausztriá­val. Nyugati szomszédunk tavaly mintegy 25 milliárd dollár exportot bonyolított le. Ezzel szemben a mi ötmilliárdunk bizony igen kicsinek számít. Az ázsiai csodaországok egyike, Dél-Korea tavaly 40 milliárd dollár értékű terméket expor­tált. Vajon mikor tudjuk mi utolérni ezeket az államokat? A mostani áremelések szinte sokkolják a lakosságot, ám arról keveset hallani, hogy az idén mintegy két és fél-há­rom milliárd dollár hitelt, és annak kamatait kell visszafi­zetnie hazánknak. Ez a visszafizetési kötelezettség két év múlva, 1991-ben elérheti az 5 milliárd dollárt. Hogy mind­ezt teljesíteni tudjuk, ahhoz 7-8 milliárd dolláros tőkés ex­portra lenne szükségünk két év múlva. Vizsgáljuk meg a mezőgazdaság szerepét az ország egyen­súlyi helyzetének alakulásában a nyolcvanas években. A hazai lakosság élelmiszer-ellátása mellett évről évre jelen­tős volt az agrárágazat dollártermelése. Tavaly a népgazda­ság dollárpiacra kerülő kivitelének 28 százalékát az élelmi­szerek tették ki. Az elmúlt évben mintegy 1,5 milliárd dol­lár és 1,1 millió rubel volt az élelmiszer-gazdaság export- bevétele. A megtermelt mezőgazdasági termékek csekély kivétellel, gazdára találtak külföldön. Nézzük meg, hogyan alakult az agrárágazat költségvetési kapcsolata a nyolcvanas években? 1980-ban még több támo­gatást kapott a mezőgazdaság a költségvetéstől, mint ameny- nyit befizetett. 1985-re elérkeztünk a kiegyenlítődés idősza­kába, s tavaly már több volt az agrárágazat befizetése, mint a támogatások aránya. Érdemes áttekinteni a beruházások alakulását is. Míg 1980-ban az összberuházások 19 százalé­kát a mezőgazdaságban bonyolították le, az elmúlt két esz­tendőben ez a szám 11-12 százalékra mérséklődött. Egyre jobban nyílt az agrárolló is az 1980—88 közötti idő­szakban. Az ipari árak az említett időszakban 38 százalék­kal emelkedtek, szemben a mezőgazdasági felvásárlási árak 17-18 százalékos növekedésével. Ezek után érthető, hogy ta­valy nem szívesen ruháztak be a pénzintézetek, bankok a mezőgazdaságba. Népgazdasági felmérések szerint az ipar vagyonarányos nyeresége 15 százalék, az építőiparé megha­ladja a 20 százalékot, míg a mezőgazdaságé mindössze nyolc százalék. Ha figyelembe vesszük, hogy a két alapvető tevé­kenység — az állattenyésztés és növénytermesztés — va­gyonarányos nyeresége 1-2 százalék, s csupán a kiegészítő tevékenység hoz 15-18 százalékos jövedelmet a nagyüzemek­nek, már érthető is a fenti gondolatmenet. A jelenlegi helyzetben egyértelműen megfogalmazódik a cél, új, gyökeres változásokra van szükség az agrárpolitiká­ban. Elsődleges feladat a piacgazdaság gyors kiépítése. Mindehhez a szabadárak bevezetésére van szükség a mező- gazdaságban. Napjainkban még az agrártermékek mintegy 50 százaléka a kötött, hatósági árkategóriába tartozik. Első­sorban a növénytermesztésben, különösen a termőterület 55- 60 százalékán termesztett gabonánál van szükség a világ­piaci árakhoz közelítő, és az azt követő árrendszer beveze­tésére. A másik fontos terület a vertikális integráció kiépítése. A termelőnek, a feldolgozónak és a kereskedőnek a most el­fogadott társasági és egyesülési törvények alapján közösen kell viselnie a költségeket, és közösen osztozni a nyereség­ből. Jogos kritika éri a magyar agrártermékeket a minőség, a csomagolás miatt. Ezen a területen is van javítanivalónk. Az elmúlt években a mezőgazdasági termékek 80 százalékát 5 cég exportálta. A külkereskedelmi vállalatok jelentős nye­reségét aztán az állam központosította, így ez a pénz nem került vissza a termelésbe. A jövőben a külkereskedelmi cégek nyereségét vissza kell áramoltatni a mezőgazdasági termelőkhöz, hiszen csak így képzelhető el az ágazat to­vábbfejlesztése. Ma gyakran éri vád a kormányt a következetes, a lakos­ság széles rétegeit kedvezőtlenül érintő gazdaságpolitikája miatt. A tisztánlátás végett azonban azt a kérdést is meg kell válaszolni, vajon ehhez a szándékhoz társul-e majd társadalmi méretű elszántság? Mert ha nem, aligha számít­hatunk rövid időn belül sikerre. Márpedig mindenkinek lát­ni kell, ha az elkövetkezendő két évben nem tudjuk gyöke­resen átalakítani gazdaságpolitikánkat, ezen belül az agrár- politikát, még súlyosabb helyzetbe kerülhet az ország. H a a vállalatok és egyének nem tudnak érdemi módon igazodni a reformfolyamatokhoz, erősíteni a vállalko­zó szellemet, serkenteni a hatékony és egyre jobb mi­nőségű termékek előállítását, elmaradhat a megújulás. Azt hiszem, abban azonban mindenki egyetért, hogy a reformot nagy körültekintéssel, higgadtan, önkritikusan, a jövő tár­sadalma iránti felelősséggel szükséges megvalósítani. Verasztó Lajos

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents