Békés Megyei Népújság, 1989. február (44. évfolyam, 27-50. szám)

1989-02-13 / 37. szám

O 1989. február 13., hétfő — Lapszél ----------­Ördögi kör Azt hiszem, egyformán gondoljuk: ördögi kör az, amiből nincs menekülés. Amiből nincs kiút, ami a kitörés látszatáig sem jut el, ahonnan még nem sza­badult ki senki. Az ördögi kör az olyan, hogy történ­het bármi, nincs megoldás. Nem mondom azt. mert nevetséges, mert vissza­idézhet egy valamikori jel­szószlenget. hogy azért a lehetetlennel is meg kell vívni, mert mégiscsak adódhat pillanat. amikor egyetlen, szinte láthatatlan hajszálrepedés elég a meg­kapaszkodáshoz, elég ah­hoz, hogy szétfeszítsük az ördögi kört, és kijussunk belőle. Egészen egyszerűen azt is mondhatnám, hogy a reményt soha feladni nem szabad, mert aki a re­ményt is feladja, az már nem is él. Nem tudom, honnan és miért, hogy ebben a zak­latott. egyre hétköznapibb világban Heltai Jenő gyö­nyörű mondata jut eszem­be A néma leventéből : „Az élet szép. teneked magya­rázzam?". Aztán meg az, hogy kórusban nevetnek az olvasók, amikor most ezt olvassák: ugyan miféle őrült ötlet az élet szépsé­geiről beszélni 1989 febru­árjában? Most, amikor fel- ajzva várunk arra, ki, mit és mikor, hogy kit hogyan és meddig, hogy azok meg ezek még mindig mellé és át. Nocsak, mintha halla­nám, hogy a kóruskacaj miként; szelídül, hogy egy ifjú hölgy, aki e sorokat olvassa, álmai lovagjára gondol, akivel este azt és úgy: hogy az ifjú lovag összecsapja a telinyomott oldalakat, és megbeszél egy randevút telefonon az ép­pen soros Ziliával: hogy a fiatal házaspár Visegrádiból álmodik nyári kétheti gyö­nyört még akkor is, ha Nagymaros már nem az a Nagymaros, és nem szabad a fellegvárból arrafelé néz­ni; a negyvenes hölgy a magyar Burdát nézegeti (a könyvtárban), az ötvenes Úr biliárdozni szeretne, a nyugdíjas Tschöll papa és Tschöll mama az unokák fényképén derül a vért csorgató, krimi helyett; nos. mintha hallanám, hogy azt mondják: az élet szép, te­neked magyarázzam ? Hat talán nem az? Hát talán még így is, ilyen ör­dögi körbe masírozva, adó­val, inflációval, áremelé­sekkel körüldekorálva? Csak azért, mert van. Mert élünk. Aki megjárta már a kórházi lét poklait, a be­tegség mély tárnáit, ahon­nan (úgy vélte) nem visz felvonó a napfényre fel, aki mégis fel (vissza) ju­tott az életbe, az tudja, miről beszélek. Csak az ember könnyen felejt, oda­hagyja fogadkozásait jóra, szépre, nemesre, becsüle­tesre, és hamar elhajlik erre is, meg arra is, rit­kán, hogy semerre. Hallgattam a minap hangrögzítőnk egv teker­csét. A névtelen gátlásta­lanok és a nevükkel is ki­állók üzeneteit, kérdéseit, figyelmeztető szavait. Az egész káoszt, ami (ha ta­gadnánk is) létezik. Az el­szabadult indulatokat, a begerjedt irigységet, a jó- akaratú intelmeket. És megint eszembe ju­tott az ördögi kör. Ahol együtt rohangál, ágál és okoskodik millió és millió ember (közöttük kétmillió szegény), és azt hiszi, hogy kifelé halad belőle. Pedig csak a kör sugara lesz egyre nagyobb, egyre tá- gabb az őrült futóverseny­ben, olyan, hogy már nem is látjuk, ki fut a túlol­dalon és hol futunk mi. Mégis adódhat egyetlen pillanat, kikerülni innen. Csak arra kell jól odafi­gyelni. Sass Ervin Ki tud legtöbbet a Szovjetunióról? A címben feltett kérdésre keresték a választ szombat délelőtt Békéscsabán a KISZ-iskolán a középfokú oktatási intézmények megyei vetélkedőjén, melyet a Bé­kés Megyei Tanács művelő­dési osztálya és a KISZ Bé­kés Megyei Bizottsága ren­dezett. Már hagyomány e vetélkedő, melyen a négy­fős csapatok arról adhatnak tanúbizonyságot a háromta­gú zsűri előtt, hogy mennyi­re ismerik a „Szovjetunió” című lapot, s írásain keresz­tül a baráti nép életét, hét­köznapjait. Ezúttal a megye 11 gim­náziuma és középiskolája, valamint 10 szakmunkás- képző intézete küldte el ver­senyzőit. S bár versengés volt ez így is a javából, még­is úgy tűnt. ráuntak a fia­talok e vetélkedő immár megszokott fordulataira, kér­déseire. Nem véletlen, hogy a délelőtt végső tanulsága az volt. jó lenne, ha a jövő­ben formájában és kereté­ben is megújulna e versen­gés, hogy még több tudás­sal és még nagyobb élmény­nyel gazdagodva térjenek arról haza a résztvevők. A legjobbak — a gimná­ziumok közül kettő, a szak­munkásképzők közül egy csapat — tavasszal országos versenyen képviselhetik me­gyéjük, iskolájuk színeit. S hogy ezen a délelőttün kik vitték el a pálmát? A gim­náziumok közül a mezőbe- rénvi lett az első, a máso­dik és a harmadik helyezést egy iskola — a szarvasi Vaj­da Péter Gimnázium — két csapata érdemelte ki. A gvomaendrődi mezőgaz­dasági szakmunkásképző in­tézet csapata, az elmúlt év­ben mint megyei első he­lyezett végzett, s az orszá­gos versenyen sem szerepel­tek rosszul, hiszen ötödikek lettek. Az idén szintén ez az iskola végzett az első he­lyen, ám hogy az országos versenyről milyen eredmény­nyel térnek haza. ez még a jövő titka. Megyei második helyen — e kategóriában — a mezőhegvesi 614-es, a har­madik helyen pedig az Orosházi (512-es Számú Szak­munkásképző Intézet csapa­ta végzett. Teadélután — álarcban Szűkösnek bizonyultak a békéscsabai nemzetiségi klubház helyiségei a Békés Megyei Művelődési Központ szlovák klubjának szomba­ton délután. Álarcosbállal egybekötött teadélutánt ren­deztek a békési úti pártház­ban. melyen Jancsi és Ju­liskától a Ludas Matyiig bi­zony sok mindenkivel talál­koztunk ottjártunkkor. S hogy a vigasságnak ez­zel ne legyen vége, február 25-én a művelődési központ megrendezi hagyományos szlovák bálját is — ezúttal a Tégla Közösségi Házban —, melyre már nemcsak a szlovák klub tagjait, hanem minden érdeklődőt szeretet­tel várnak. Fotó: Gál Eriit Orvosi ügyeletek februárban Békéscsabán központi orvosi ügyeletet a Gyulai úti új kórhá­zi épületben du. 4 órától más­nap reggel 7.30 óráig tartanak. Tel.: 23-544. Ugyanitt van gyer­mekkörzeti orvosi ügyelet is hétköznap 16 órától másnap reggel fél nyolc óráig. Szom­baton és munkaszüneti na­pokon folyamatos az ügyelet. A fogászati ügyelet a városi kórház szájsebészeti ambulan­ciáján lesz, szombaton és vasár­nap 7-től 14 óráig. Békésen, a Széchenyi tér 4/2. szám alatt központi orvosi ügye­let du. 16.30-tól másnap 7 óráig. Szombaton és vasárnap reggel 7-től hétfő reggel 7-ig, s itt lát­ják el hét végén Murony, Tar- hos, Bélmegyer és Kamut be­tegeit is. Ugyanitt gyermekor­vosi ügyelet szombaton 8-tól 12- ig. Vasárnap 8-tól 10-ig. Tel.: 41-312. Bucsa: szombat reggeltől hétfő reggel 8 óráig központi ügyelet Karcagon. Tel.: 222. Helye: Kar­cag. Vörös Hadsereg u. 27. Gyulán felnőttkörzeti ügyelet a Dob u. 2. szám alatt du. 17 órától másnap reggel 7.30-ig, hét végén pénteken du. 17 órá­tól hétfő reggel 7.30-ig. Tel. : 61- 012. Gyermekügyelet folyamato­san a Kárpát u. 11. szám alatt. A gyulai Pándy Kálmán me­gyei kórház rendelőintézetében (Dob u.) minden hét végén, szombaton reggel 8 órától 16 óráig szájsebészszakorvos, va­sárnap 8-tól 16 óráig fogszakor­vos tart ügyeletet a IV. emele­ti rendelőben, a közbeeső időben behívásos rendszerben történik a rendelés. Gyomaendrődön a mindenna­pos ügyelet Dévaványára, a hét végi ügyelet Hunyára is kiter­jed 17 órától másnap reggel 8 óráig. Címe: Gyomaendrőd, Le­nin út 3. Tel.: 31-520. Szeghalmon a mindennapos ügyelet hét végén kiterjed Fü­zesgyarmatra, Kertészszigetre, Körösladányra is, szombat reg­gel 7-től hétfő reggel 7-ig. Cí­me: Szeghalom, Ady u. 1/6. Tel.: 21. Füzesgyarmaton: hét közben változó telephelyű, ösz- szevont ügyelet Körösladány- ban, 17 órától reggel 7-ig ké­szenlét van. Szarvason a mindennapos ügye­let kiterjed Békésszentandrás- ra, Csabacsüdre, Kardosra és örménykútra is, 17 órától reggel 8-ig. Címe: Szarvas, Béke út 18. Tel. : (67) 12-277. Sarkad: mindennapos közpon­ti orvosi ügyelethez tartozik Sarkadkeresztúr, Méhkerék és Kötegyán is. Helye: Sarkad, Bé­ke sétány 3. Hétköznap 17 órá­tól másnap reggel 8-ig. Hét vé­gén péntek 17 órától hétfő reg­gel 8-ig. Tel.: 29. Mezőberény: mindennapos központi orvosi ügyeletén a Puskin u. 1. alatt ellátják Csár­daszállás. Köröstarcsa betegeit is. Hétköznap du. 16-tól másnap reggel 8-ig. Hét végén pénteken du. 16-tól hétfő reggel 8-ig. Tel.: 51-120. Orosháza: mindennapos köz­ponti ügyelet a Könd u. 59. szám alatt, hétköznap du. 17- től másnap reggel 8-ig. Hét vé­gén szombat reggel 8-tól hétfő reggel 8-ig. Tótkomlós : hétvégi ügyeletet tart fenn az Orosházi Városi Tanács egyesített gyógyító­megelőző intézet Tótkomlóson, a Kossuth u. 2. 6zám alatt. A tótkomlósi központi ügyelethez tartozik Békéssámson és Tót­komlós nagyközség területe. Az ügyelet szombat reggel 8-tól hétfő reggel 8 óráig működik. Mezőkovácsháza: hét közben Végegyházával közös központi ügyelet du. 16 órától másnap reggel 7-ig. Hét végén központi orvosi ügyelet Mezőkovácsháza. Vadászati kiállítás Orosházán A vadászati idény végét az orosházi Széchenyi Zsig- mond Vadásztársaság bállal és kiállítás rendezésével tet­te még emlékezetesebbé. Ez utóbbi szokatlan esemény volt, hiszen a társaság fenn­állása óta nem rendeztek vadászati kiállítást a tagok. Legtöbben most is kétkedés­sel fogadták a gondolatot, a kivitelezést pedig elképzel­hetetlennek tartották. Az öt­let kezdeményezői (Kiss Horváth Sándor és Bazsali Sándor) azonban nem adták fel tervüket. Egymás után nyerték meg a kiállítás ér­dekében a többi vadásztár­sat. Végül annyi trófea em­léktárgy, lőszerkészítő esz­köz, vadászkés, fegyver, könyv, kép gyűlt össze, hogy a kiállítóterem — az oros­házi AKG ifjúsági klub — kicsinek bizonyult. Fotó: Gal Edit Hívja a 66/27-344-et! Ma Békéscsabáról jelentkezik a Dél-alföldi magazin A televízió szegedi stúdiójának Dél-alföldi magazinja ma, hétfőn este a békéscsabai Kristály presszóból sugároz mű­sort. Ezúttal lehetővé válik, hogy a nézők közvetlen ré­szesei legyenek az adásnak, ugyanis délután 5 órától kérdé­seket tehetnek fel a (66) 27-344-es telefonszámon. A műsor szerkesztőinek szándéka szerint szó lesz a városépítészetről, a közbiztonságról, a munkaerőhelyzetről, a közlekedésről és a menekültügyről is. A Dél-alföldi magazinban most telefonos játékra is lehe­tőség nyílik, s a legsikeresebbek pingpongasztalt, magnós rádiót, vagy téliszalámival ékesített ajándékkosarat nyer­nek. Király Zoltán műsorvezető és Gellérfy László felelős szerkesztő ezenkívül néhány farsangi meglepetésről is gon­doskodik. Emelkedik a konzervek és hűtőipari termékek ára Február 13-ától emelkedik a a húst és húskészítményeket nem tartalmazó konzerv- és hű­tőipari termékek ára. Mint azt az ipari és a forgalmazó keres­kedelmi vállalatok közölték: a gyümölcskonzervek ára átlag 9,9 százalékkal, a főzelékkonzerve- ké 15,5 százalékkal, a paradi- csomkonzervé 11,6 százalékkal, a savanyúságoké 11,2 százalék­kal nő. Átlagosan 23,6 százalék­kal emelik a gyorsfagyasztott gyümölcsök árát, 14,1 százalék­kal a fagyasztott zöldségfélékét, 17,5 százalékkal a félkész’ termé­kekét, és 21,9 százalékkal drá­gulnak a fagyasztott készételek. Emelkedik a levesporok és az ételízesítők ára is. Az indoklás szerint az áreme­lés összefüggésben van az év ele­jén végrehajtott mezőgazdasági és élelmiszeripari árrendezéssel, továbbá a csomagoló- és segéd­anyagok, az energiaárak, a víz- és csatornadíjak, valamint a társdalombiztosítási járulék nö­vekedésével. Battonya, Kaszaper, Nagybán- hegyes, Magyarbánhegyes, Vég­egyháza betegeinek. Az ügyelet helye: Mezőkovácsháza, Alkot­mány u. 38. szám. Tel.: 11-220. A mezőhegyesi központi or­vosi ügyelet szombaton reggel 7 órától hétfőn reggel hétig, illetve az ünnepnapok reggelé­től a következő első munka­nap reggelének 7 órájáig látja el a betegeket. Telefon: 15/197- es mellék. Medgyesegyházán : péntek 17 órától hétfő reggel 7 óráig Med- gyesegyháza, Medgyesbodzás, Gábortelep, Pusztaottlaka, Nagy­kamarás, Almáskamarás, Kever- mes, Dombegyház, Kunágota, Dombiratos. Kisdombegyház, Magyardombegyház betegei a központi ügyelethez fordulhat­nak. Az ügyelet helye: Med- gyesegyháza, Kossuth tér 1. szám. Tel.: 72. Eleken a hét végi központi orvosi ügyelet helye: Elek, Hő­sök útja 1—3. Tel.: 205. A köz­ponti orvosi ügyelet kiterjed Elek. Kétegyháza és Lökösháza községekre. Az ügyelet hét vé­gén szombat reggel 7 órától hétfő reggel 7 óráig, valamint minden ünnepnap reggel 7 órá­tól másnap reggel 7 óráig tart. A fel nem sorolt községek­ben hét közben, hét végén ké­szenlét, illetve összevont orvosi ügyelet van ! Kérjük megyénk lakóit, hogy az orvosi ügyeleteket valóban csak indokolt esetben vegyék igénybe, mert másként a sürgős esetekben nyújtott segítséget ve­szélyeztetik. HÉTVÉGI FOGORVOSI UGYELETEK: Orosháza: a szakrendelőben szombatonként 7 órától 14 óráig fogadnak. A megyei Pándy Kálmán Kór- náz szájsebészeti osztályán Gyu­lán három műszakos nővéri ügyeletet tartanak, készenléti or­vosi ügyelettel. Földrengés Mosonmagvaróvárott Földmozgást észleltek szombaton 3 óra 47 perckor Gvőr-Sopron megye északi területén, a magyar—cseh­szlovák határ térségében. A Magyar Tudományos Akadé­mia Földrengésjelző Obszer­vatóriumának műszerei a Richter-skála szerinti 3-3,2 magnitúdó erősségű föld­mozgást érzékeltek. A gyen­ge földrengés károkat sehol sem okozott. Mosonmagyar- óvárott. Jánossomorján és Bezenyén a csillárok mo­zogtak és az ablakok ráz­kódtak. ünyakönyvi hírek GYOMAENDRŐD Haláleset: Nagy Sándor. SZEGHALOM Házasságkötés : Tóth Erzsébet (Füzesgyar- ma>t) és Aggott Róbert (Füzes­gyarmat) . Születések: Baliga József és Csordás Róza fia Csaba, Marosvári István és Barabás Éva Márta fia István (Füzesgyarmat) ; Jónás Tamás és Éri Magdolna leánya Magdol­na (Füzesgyarmat). Halálesetek : Kraszkó Györgyné Szekerka Mária (Békéscsaba). Takács Istvánné Beke Zsuzsanna (Fü­zesgyarmat). Sánta László (Kö- rösladány), Tímár Lajosné Tóth Mária (Gyomaendrőd). MA: ELLA, LINDA NAPJA A Nap kél 6.54 — nyugszik 17.03 órakor A Hold kél 9.53 — nyugszik 1.33 órakor ÉVFORDULÓ Nyolcvanöt éve született a felvidéki Iglón, és Buda­pesten hunyt el Vozári De­zső (1904—1972) újságíró, költő és műfordító. idűjArAs A tél és a tavasz egyaránt jelen volt a hétvégi időjárá­sunkban. Az éjszakák, reggelek téliesek voltak. Párás, ködös idő, ködszitálás, dér, zúzmara­lerakódás, mínusz 5—8 C-fok körüli minimum hőmérséklet volt a jellemző. Napközben azonban mind erőteljesebb nap­sütés, a megélénkülő déli szél, és a 7—8 C-fok közötti maxi­mális hőmérséklet már-már a tavaszt idézte megyénkben — kaptuk a tájékoztatást Zsíros Györgytől, a Békéscsabai Me­teorológiai Állomás ügyeletesé­től. Várható időjárás az ország területére ma estig: eleinte ál­talában kevés lesz a felhő, a Dunántúlon helyenként tartó­san megmarad a köd. Az esti óráktól nyugat felöl megnö­vekszik a felhőzet. Kisebb zá­por többfelé előfordulhat. Nap­közben felhöátvonulások várha­tók, hózáporokkal. A kezdet­ben gyenge, változó irányú szél északnyugatira fordul és meg­erősödik. A legalacsonyabb éj­szakai hőmérséklet nyugaton kevéssel 0 fok felett, a keleti országrészben 0 és —5 fok kö­zött alakul. A hőmérséklet csúcsértéke 4 fok körül lesz. Hírügyeletiink munkanapokon 9-től 19 óráig hívható közvetlenül a QQ OOO telefonszámon. AbO^DZiU Üzenetrögzítőnk ugyanezen a telefonszámon este 7-től reggel 9 óráig, valamint munkaszüneti napokon mű­83-312 Ma a telefonnál : DR. LASZLO ERZSÉBET — FOGADÓNAP. Fekete Já­nos országgyűlési képviselő február 17-én délelőtt 9 órától tart fogadónapot Szarvason, a városi tanács­nál. Másnap, szombaton dél­előtt 10—12 óráig Békés- szentandráson, a községi ta­nácsnál találkozik a válasz­tókkal. — A MAGYAR VÖRÖS- KERESZT szarvasi városi vezetősége február 14-én, kedden délután tartja ülé­sét, melyen elemzik az el­múlt évi véradási eredmé­nyeket. majd megbeszélik a megye környezetvédelmi mintamegyévé válásának vöröskeresztes feladatait. — A TELEFONDOKTOR a nem kívánt terhesség meg­előzéséről beszél február 13-tól 19-ig hallható adásá­ban. Az érdeklődők egye­bek mellett megismerhetik a megelőzés hétféle módsze­rét, illetve azok jellemzőit. A 172-111-es tclcfonszám munkanapokon 16 órától másnap reggel 8 óráig, szombaton és vasárnap egész nap hívható. Iskolai végzettséggel rendelkező adminisztrAciös VEZETŐT FELVESZÜNK. azonnali belépéssel. Jelentkezni lehet: Piért 42. sz. lerakat, Telekgerendás, BÁG, IV. kér.

Next

/
Thumbnails
Contents