Békés Megyei Népújság, 1989. január (44. évfolyam, 1-26. szám)
1989-01-02 / 1. szám
1989. január 2., hétfő sz Nyugdíjasok karácsonya a sportcsarnokban — Mondja kedves, itt lesz a nyugdíjasok karácsonya? — kérdezte a minap déli 12 órakor egy fejkendős öreg néni, a békéscsabai sportcsarnok bejáratánál. — Igen, de csak két órakor kezdődik. Korán tetszett érkezni. — Nem jártam én még erre életemben, időben elindultam otthonról, hogy el ne tévedjek — hangzott a válasz. Nem ő volt az egyetlen korán érkező. Jöttek egyre többen, ki gyalogosan, ki autóbusszal, kit kedves ismerőse, gyereke hozott autóval. A sportcsarnok nézőtere, színpada már feldíszítve, berendezve fogadta őket, szép zene szólt, s a hatalmas fenyőfa színes fényei, a monumentális méretű helyszín hangulata sugározták; nem mindennapi ünnepre várja vendégeit a csarnok. Békéscsaba Város Tanácsa, a családi intézet és a sportcsarnok, azaz a rendezők nevében köszöntötte dr. Gally Mihály, tanácselnök a nyugdíjasokat. Békéscsaba 14 ezer idős embere kapott meghívót az először megrendezett nyugdíjasok karácsonyára. Több mint másfél ezren jöttek el, sokáig nem felejtve ezt a napot, az ajándékcsomagot és a verses zenés műsort. Visszhang Hivatkozva 1988. december 2-án a Népújságban „Vesztegetés a gépkopsiban” című cikkükre, a Békés Megyei Autóközlekedési Tanintézet gyakorlati szakoktatói képviseletében kérem, hogy közöljék az alábbiakat „Nem lehet általánosítani” címmel. A tanintézet becsületes szakoktatói nevében elhatároljuk magunkat kollégánk, Lehmajer Ádám elvtelen, becstelen cselekedetétől. Magam 1964 óta dolgozom a pályán, munkatársaim is 5, 10, 15 éves törzsgárda- tagok, az eltelt időben ilyen és hasonló eset még nem fordult elő körünkben. Mi a hozzánk fordult jelölteket közlekedésre neveljük, és az ehhez kapcsolódó viselkedésre kívánjuk tanítani. Ezt a sokszor veszélyekkel járó, és nem könnyű munkát tapasztalatom szerint a munkatársaim hivatásszeretetből végzik. Elmondhatom, hogy nem vagyunk arra ráutalva, hogy tisztességtelen úton, megvesztegetés árán jussunk jogtalanul anyagi előnyhöz. Végezetül bízom abban, hogy Lehmajer Ádám-féle negatív cselekedetek nem ismétlődnek meg életünkben, intő példaként ehhez segít hozzá ■ mindenkit a sajtó nyilvánossága is. Orosz Pál, Békés Megyei Autóközlekedési Tanintézet Szőrmegallér kerestetik A nyugdíjasok karácsonyának nagy sikere a Békéscsabai Sportcsarnokban annyira magával ragadott néhány nénit, bácsit, hogy bizony ott felejtették a székükön használati tárgyaikat, elhagyták kesztyűjüket, zsebkendőiket. A talált tárgyakat a csarnok dolgozói leadták a portán és tulajdonosaik már átvehették ezeket. Egy szomorú néni azonban, kéri azt a megtalálót, aki értékes szőrmegallérjára bukkant, ne keresse a tulajdonost, hanem juttassa el a gallért a József Attila lakótelepi közösségi házba, vagy a lakótelep valamelyik iskolájának portájára. A KÖZSÉG LEGIDŐSEBB EMBERE Balogh Andor, Újkígyóson, a Dohány utca 9. szám alatt lakik. A 98. évében járó férfi, a település legöregebb embere, elmondta, mostanában sokat olvas arról, hogy milyen jó barátság alakul ki a szomszédos Ausztriával, és szeretne még egyszer elmenni oda. 1910. szeptember hónapjában vonult be Nagyváradra, majd onnan Bécsbe, ahol három évig teljesített katonai szolgálatot. Kérésünkre elmondta, hogy Sarkadon született, 1891. július 21-én. Földműveléssel foglalkozott, majd tsz-tag lett.' Hat családja született, akik 11 unokával és 14 dédunokával gyarapították a népes családot. Külön büszke még arra, hogy 50 évig volt vadász. Hatvan éve házasok Gádoroson 60 éves házassági évfordulóját ünnepelte id. Kerekes József és neje, Jávorcsik Mária, akik 1928. december 5-én kötöttek házasságot. Az idős házaspárt két gyermeke, két unokája, öt dédunokája és a November 7. Termelőszövetkezet vezetősége köszöntötte. Doriska néni elment... Azért is adom ezt így hírül, mert sokan ismerték és szerették. Hiszen a gabonamű- zeumbaru az utóbbi években- tízezer felett volt a látogatók száma. 1988. december 16-án pénteken este elment innen a földi világból. Nagyon szerette ezt a múzeumot, a Gajdácstanyát. Mint sokszor mondotta is, ifjúsága, parasztasszony- élete legszebb emlékei köttöt- ték ide, ehhez a tanyához. Az a fajta magyar-szlovák parasztasszony volt, akinek élete értelme csak, és csak az évszázadok óta vérré vált mindennapi paraszti munka volt. Nem tudta, nem is akarta ezt alább adni annál, mit ősei átadtak neki (is). Gyermekáldásban nem részesülhetett. Talán ezért is tudta oly nagy szeretettel irányítani az idelátogató sok-sok ezer iskolás gyermeket. Fáradhatatlanul magyarázta, mutatta nap mint nap ennek a rakoncátlan hadnak a paraszti élet itt látható munkaeszközeit, életének letűnt mozzanatait. Tudom, hogy nincsen pótolhatatlan ember, mégis most azt mondom: a Gabonamúzeum szegényebb lett azzal, hogy Doriska néni elment, a minden élők útján, ötvenhét éves volt. Én, a gyomai református magyar mondom, hogy: Áldás, békesség lengjen porai felett, és mondom ősei nyelvén: Pochoj Prachu Jeho. Cs. Szabó István, múzeumvezető Békéscsaba Kulturált hely tanulságokkal Fokozott figyelemmel kísértem végig a közelmúltban a Tótkomlósról írott sorokat. Az autóbuszmegállóban működő reggelizőüzlet tulajdonosa vagyok. Az épület korábban nem volt olyan állapotban, hogy megfeleljen a rendeltetés- szerű használatba vételhez szükséges követelményeknek. Ügy tűnt viszont, hogy az utazóközönség nagyon igényelné a kulturált, kényelmes, meleg, füstmentes helyiséget, ahol a várakozás hosszú perceit eltölthetné. Ezért határoztam úgy, egy évvel ezelőtt, hogy a nagyközségi tanácstól kibérelem a helyiséget. Rengeteg munkával, még több anyagi ráfordítással sikerült is — úgy érzem — barátsá- 'gos kis váróhelyiséggé alakítani, ahol hideg-meleg reggelivel, uzsonnával, presszókávéval várom az utazókat. Azaz csak várnám! Mert mióta mindez készen van, már nem is igénylik úgy az emberek. Inkább állnak kint a hidegben, esőben, én pedig hiába fűtök, világítok. Vagyis, hamarosan be kell zárnom az üzletet, vagy eladnom egy nálam szerencsésebb vállalkozónak a bárpulttal, asztalokkal, edényekkel együtt, és új munkahely után nézek. Ami az egészben a legelszomorítóbb, a buszmegállóval szemben füstös kis italbolt még mindig úgy vonzza az embereket, mint ezelőtt. Nem tudom, mit csináltam rosszul, hozzám miért térnek be oly kevesen. Lehet, hogy ha citromos tea helyett csapolt sört kínálnék, az én kis üzletem is népszerűbb lenne? Még néhány szó a mellékhelyiségek nyitvatartásá- ról. Tudomásom szerint minden üzlethelyiségben akkor használható a toalett, amikor az üzlet is nyitva van és szerintem ez így természetes. Én megpróbáltam nyitva tartani a mellék- helyiséget ebédszünetben is, de sajnos az eredmény elkeserítő volt. A mosdószap- pannak, szappantartónak nyoma veszett, a toalett- papír, papírtörülköző eltűnt, a műanyag WC-ülőkét letörték. Ez többször megismétlődött, ezért zárom a WC-t is, akkor, amikor az üzletet. Kérem, amennyiben lehetséges, okulásul az ilyenre vállalkozóknak szíveskedjenek levelem a lapban közzétenni, hátha kevesebb magánvállalkozó fog belebukni a vállalkozásba. Lóczi Mihályné, magánkereskedő Tótkomlós, autóbusz-megálló U HIVBTÜL is lehet emberséges Csak elismeréssel szólhatunk a gyulai tanács, a társadalom- biztosítási igazgatóság, az adó- és ellenőrzési igazgatóság, valamint a Kisosz mindazon dolgozóiról, akikkel a közelmúltban polgári jogú társaságunk megalakítása és műszaki kereskedésünkre vonatkozó engedélyezési eljárás során találkoztunk. Az ügyintézés közben tapasztalt bizalom és segítőkészség meggyőzött bennünket arról, hogy a HIVATAL is lehet emberséges, gyors és embert segítő intézmény, ha olyan emberek dolgoznak benne, akik szakmai hozzáértésük mellett értik is a hivatal céljait. Mi ezt tapasztaltuk. Altorjay Zsolt és Bitók Lajos, „VAN — LESZ’» PJT-tagok, Gyula Isztambuli buli; I. rész Törökországi tanulmányúton az IBUSZ-szal Kétségtelen: ízléses és kényelmes is a török Mercedes autóbusz, melyben december 10-én déli 12 órakor elfoglaljuk helyeinket. De azért nem bánjuk, hogy — I hála Allahnak — másnap reggel fél 8-kor (azaz az ottani időszámítás szerint - fél I 9-kor) véget ér éjszakai „gyűrődésünk” ... Ritka vendég itt a hó Mikor a Márvány-tenger partján robog autóbuszunk Tekirdag — vagy ahogy mi ismerjük: Rodostó — felé, a társaság hangulata már egészen felzárkózik a gyulai Petrovszki Páléhoz. (Eddig ő tartotta bennünk a lelket.) Lassan előkerülnek a fésűk, a rúzsok... Az asszonyok szépítkeznek: hamarosan elérjük első állomásunkat, a 30 ezer lakosú Rodostót. Ritka vendég itt a hó. Természetes hát, ha más stílusban építkeznek errefelé. A mediterrán házak szokatlan hangulatából, az emberek harsány temperamentumából, s a járművek vad iramából már itt hasznos előiskolát szerzünk. Ránk fér, hisz hol van ez a „csendes” kisváros Isztambultól ! Megbabonázva nézzük a haragoszöld tengert, a sirályokat, aztán 9 órakor megnyílik előttünk II. Rákóczi Ferenc ebédlőháza is, melyet 1968-ban rendeztek be emlékmúzeummá. A néhány éve felújított és átrendezett épület előcsarnokában piros-fehér-zóld szalagos koszorúk egész sora bizonyítja Rákóczi mellszobra alatt, mellett: az erre járó magyar csoportok nem felejtik el leróni kegyeletüket szabadsághősünk emléke előtt. Itt élt hát. száműzetésben, a szultán vendégszeretetét és védelmét ' élvezve Rákóczi fejedelmünk. Végigjárjuk a szobákat, némaságunk mögé rejtve megilletődöttségün- ket. Nézegetjük életének, s függetlenségi harcának emlékanyagát. A fegyvereket, a térképet, melyen nyomon követhetjük a kurucok győzedelmes hadjáratait, s láthatjuk az emigráció emléktárgyait: a festményeket, a leveleket, a remekbe készült karosszéket és gyertyatartókat, melyeket a fejedelem maga készített a lassan múló idő elütésére. Kifelé menet még megvásároljuk az első lapokat, múzeumi ismertetőket — még forintért. Lám csak, egy cseppnyi Magyarország a messzi távolban: Ali Kabul, a múzeum őre is tökéletes magyarsággal szól hozzánk. Nyolc esztendeje dolgozik a „Rákóczi Memorial Múzeum” alkalmazottjaként. Azóta megismerte nyelvünket és — ő mondta így — megszerette a magyarokat. Még hátra van az utolsó nekirugaszkodás. Százharmincöt kilométer választ el minket a várostól — Isztambultól —, mely három teljes napig az otthonunk lesz. A menyasszony 300 gramm aranyat ér És megérkeztünk végre. Vendéglátóink, a Morava Turizm munkatársai nagy szeretettel fogadnak minket. Nem csoda, hiszen csoportunk jó része „szakmabeli”. (Az IBUSZ szegedi irodájának szervezésében tanulmányútra kapott meghívást e sorok írója.) A szállás — a Hotel Sahinler — minden igényt kielégít ám nem sokáig élvezzük a szobák csendjét, s a forró fürdő nyújtotta örömöket, hiszen tudjuk, érezzük, száz csoda vár ránk odakint. És elindulunk. Csák úgy a „nagyvilágnak”. Ezen az ünnepen gondot, bajt, lábfájást feledni lehetett Rodostóban a Rákóczi Múzeum nyitására várva
