Békés Megyei Népújság, 1989. január (44. évfolyam, 1-26. szám)

1989-01-30 / 25. szám

1989. január 30., hétfő Akadnak, akik nem várják meg a kézbesítőt, hanem maguk mennek el az újságért. Felvételünk a mezőgyáni posta ud­varán készült Fotó: Kovács Erzsébet „Mezőhegyes csak egy van” Még 1988-ban, egy szép napon a békéscsabai ipari szövetkezetek nyugdíjas­klubjának tagjai Mezőhe­gyesre kirándultunk. Nagyon szép volt, amit ott láttunk. Mezőhegyes nemcsak me­gyénk, hanem az ország büszkesége. Nem véletlen, hogy a felszabadulás előtt többen is úgy emlegették ezt a települést, hogy külön or­szág az országban. Messze földön híres volt mezőgaz­dasága, állattenyésztése, és az ma is. Csanádi István nyugalma­zott lótenyésztési felügyelő kalauzolta csoportunkat. Tá­jékoztatott bennünket a be­mutatott épületek eredetéről, tervezőiről, a létesítmények rendeltetéséről, múltjáról és a ma betöltött szerepükről. Például a régi parancsnok- sági épület ma Nónius szálló. <A magtárak, a' lovarda, a másfél évszázados platánfa is látványos. A múltbeli „Centrál” épülete a jelenben a vendéglátást szolgálja, a volt, „Kantár”-nak nevezett épület pedig ma a tanács­háza. Nemcsak az épületek­ről kaptunk élethű és bősé­ges információt, hanem ma­gáról a lótenyésztésről is. A boxokba zárt, szép és na­gyon kedves lovak igazi él­ményt jelentettek számunk­ra. Az iskola, a kultúrház is a látványosságok közé tarto­zott, s szintén megnyerték tetszésünket. A Mezőhegye­sen tapasztalt rend, tiszta­ság napjainkban nemcsak di­csérendő, hanem a települé­sek többségében „hiánycikk”. Mind a megye, mind az or­szág határain belül sok szép látnivaló — várak, múzeu­mok, templomok, üzemek stb. —, de Mezőhegyes csak egy van. Megnézését ajánl­juk kluboknak, üzemeknek, tanácsoknak. Szervezzenek látogatást és bárki szemé­lyesen meggyőződhet a le­írtakról. Van mit látni. Meg­éri ! Az ipari szövetkezetek nyugdijasklubjának tagjai Visszhang A „Kinek tilos, kinek nem” című cikkre reagálok. Az említett útszakaszon — a békéscsabai autóbusz-állo­máson — a nap minden szak4ban állnak autóbuszok — a tilalom ellenére, még két szabad sáv is áll a köz­lekedés rendelkezésére. Mindeddig sem forgalomtor­lódás, sem baleset nem tör­tént, tehát a tábla elméleti­leg feltételezett szükségsze­rűségét a gyakorlat egyér­telműen cáfolja. Ügy látszik, Békéscsabán a szakemberek elképzelhetetlennek tartják, hogy a közlekedés minden­napos résztvevőit — taxiso­kat, oktatókat, autóbusz-ve­zetőket — néha megkérdez­zék, mégis, hogy látják a város közlekedésének hely­zetét? A forgalomirányító fény­jelzőrendszerek egy része a forgalmat kimondottan aka­dályozza, csak a város „szí­nesebbé” tételét szolgálja, úgy látszik. Arról nem is be­szélve, hogy a lámpák, ami­kor legnagyobb szükség len­ne rájuk, a hajnali sűrű ködben nem is működnek. Reformról beszélünk a po­litikában és a gazdasági életben. Ne feledkezzünk meg a közlekedésről sem. Nem csoda a minisztériumi figyelmeztetés, mert a Ko­vács Erzsébet felvételén lát­ható tábla helyett kiválóan alkalmas lenne a „Taximeg­álló” tábla. A1 Szabadság téren elhe­lyezett összetett tábla he­lyett a KRESZ-könyvben nem találom a megfelelőt... A fentieket kénytelen vol­tam leírni, mivel az olvasó, ha csak Bánfi Ádám érveit ismeri, még megkérdőjelezi a helyi járatú autóbusz-ve­zetők szaktudását, közleke­dési logikáját. Ferencz Pál gépkocsivezető, Békéscsaba II magánkereskedők védelmében ! A január 16-án megjelent „Redőnyhúzogató” cimű cikkre szeretnék néhány sor­ban válaszolni: Nem tudom, mennyire se­gít az orosházi áfész helyze­tén, ha dr. Tóth Sándor el­nök a magánkereskedők lét- jogosultságát vonja kétség­be. Sajnáljuk, hogy ebben a kérdésben általánosít, a magánkereskedelem helyze­te, szerepe ismeretének hiá­nyában. Szabad legyen néhány adatot ismertetni. Békés me­gye magánkereskedői közül 207 tevékenykedik élelmi­szerszakmában. Közöttük 55 vegyeskereskedő és 114 zöld­ség-gyümölcs kereskedő van. Az élelmiszerszakmájúakból 108-an községekben, tanyá­kon, perifériákon árusíta­nak. Kétségtelenül nem old­ják meg, de igenis segítik az ilyen területek áruellátását. Ami a jövedelmeket ille­ti: a maximált áras termé­keknél nem árusíthatnak drágábban az áfész-boltok- nál. A szabadáraknál is ér­vényesíteni kell az azonos minőségnél az arányos árak követelményét. Figyelembe kell venni azt is, hogy a magánkereskedő nemcsak a munkaerejét adja, hanem nem csekély anyagi eszközeit is kockáztatja a vállalkozás­ban, sőt még segítő család­tagja munkáját is igénybe veszi. Arra a javaslatra, hogy adóztassák meg jobban a magánkereskedőket, csak annyit, hogy az adó- és tár­sadalombiztosítási terhek a magánkereskedőknél is az elviselhetőség végső határán vannak. Nem véletlen, hogy II „Csizmakálvária” újabb Á „Csizmakálvária” című cikkhez szeretnék hozzászól­ni. Január 10-én a békéscsa­bai Rakéta butikba szin­tén egy 2 ezer forintos csiz­mát vittem kicserélni. Ennek a csizmának három helyen le volt válva a talpa, és több víz volt belül, mint kívül. Negyven perc cirkusz után — amit nem részletezek — felajánlották, hogy kicseré­lik, de csak ugyanolyan fa­zonra. Nekem teljesen mind­egy volt, hiszen ezt is azért vettük meg, mert tetszett a kislánynak. Sajnos a nyolc felpróbált párból egy se ment a lábára. Ekkor a bu­tikos hölgy kidobta a pultra a régi csizmát és közölte, hogy menjünk el. Természe­tesen ez a megoldás nekem nem felelt meg, így kényte­len voltam másik, olcsóbb fazont választani. De a hölgy azt mondta, hogy a külön- bözetet nem adja vissza, sőt nem is vásárolhatom le. Ha nem viselkedett volna így, akkor ennyi cirkusz után már a pénzem nem is kellett volna, ezt mondtam neki is. Ezek után belegyűrt egy ötszázast a csizmába és a következőket mondta: ilyen okok miatt 1988-ban 208-an kényszerültek lemon­dani engedélyükről. Ügy gondolom, az egy­másra mutogatás helyett a kiskereskedelemben is ke­resni kellene az együttmű­ködés lehetőségeit a lakos­ság ellátása érdekében. Sza­bad legyen javasolni az áfész-nek:- a gazdaságtalan boltok helyiségeit, berende­zését ajánlják fel bérleti szerződéssel a magánkeres­kedőknek. Erre van lehető­ség. A magánkereskedő ki­sebb anyagi befektetéssel tudna vállalkozni az élelmi­szerkereskedésre, így talán megérné neki az ilyen szak­ma gyakorlása. Az áfész- nek pedig a befolyt bérleti díj esetleg enyhítené a gond­jait. Dr. Sebestyén József, a Kisosz megyei titkára fordulója „Most már aztán takarodja­nak ki a boltból és ide töb­bet be ne tegyék a lábu­kat.” Utóiratként hozzáteszepi még: figyelmeztetett bennün­ket, hogy a 2 ezer forintos csizmát esőben és hóban nem lehet hordani. Szeret­ném kérdezni, hogyha az egyharmadi fizetésemből ve­szek télire egy pár csizmát, akkor azt nyáron, 30 fokos melegben kell »felvenni? (Név és cím a szerkesztőségünkben) „City Grill” Az elnevezésről rögtön az jut eszembe, hogy „rablóbar­lang”. Országszerte divat lett az olcsó helyek (főleg tej­ivók) bezárása, sőt a tejter­mékek és tésztafélék való­ságos üldözése. Nemrég pél­dául Szegeden járva meg­döbbenéssel láttam, hogy „átalakítás” ürügyén majd­nem az összes olcsó étkező­helyet bezárták. (Be kellett zárni, mert olcsó volt!) Miért is ebédeljek én netán 15 fo­rintért túróscsuszát a tejivó­ban (magyaros étel, esetleg még egészséges is), amikor egy „divatos” City Grill- ben 3 centiméter hosszú sült kolbászt már 80-100 forintért kaphatok ? ! A City Grillekben a tej­termékek és tésztafélék áru­sítása nem üzlet! Egy pohár tejért, vagy kakaóért nem lehet elkérni (egyelőre) 50-80 forintot, ezért inkább nincs! Elmúltak azok az idők, ami­kor egy pohár kakaó é> 1-2 szelet friss fonott kalács ki­tűnő vacsora lehetett! Ma már nem lehet „bliccelni”! A City Grill fogalmába a „ma- jomkodó” pizza és egyéb drágaságok illenek bele in­kább, mint a magyaros tú­rós csusza, vagy fonott ka- tács! Koren Ernő Békéscsaba Műtét Münchenben... Szívügy Szarvason két üzlet bejárati ajtajánál is megállított egy szőke hajú, barna szemű kisfiú fényképe. A fénykép alatt szöveg: „Nevem: Bencsik Gábor. 1983. X. 30-án születtem összetett szívhibákkal. Csak az operáció segíthet rajtam, amelyet Münchenben el is vállaltak. A külföldi műtétem orvosilag indokolt. Az operáció ára: 40 000 NSZK márka, azaz 1 millió 200 ezer forint. Ehhez kérem a segítségüket. A felajánlott összeget az MHB-RT 265-97515/16 számú szám­lára szíveskedjenek befizetni.” . Kérdezem az’ egyik bolt eladóját, mi a véleménye, össze­jön ez a nagy összeg? — Tudja, manapság annyi mindenki kér segítséget, nem is tudom ... Persze egy gyerekről van szó, de hát.... Nem voltam meggyőződve, hogy az eladó valóban segí­teni akar. Annál inkább Tímár Béláné, akit Szarvason, az Univerzál konfekcióboltban találtam: — Pár héttel ezelőtt szólt nekem a szarvasi vöröskeresz­tes titkár és a segítségemet kérte gyűjtés ügyben. Szívesen tettem, mert még a szülőket is ismerem. Felhívtam az Uni- verzál-központot; segítsenek ők is. Természetesnek vették, mégis csak egy kisgyerekről van szó! Az a tapasztalatom, igazán akkor segítőkészek az emberek, ha valaki bajban van ... Timárné segítségével találtam meg a családot. Békésszent- andráson laknak, egy kétszintes, újonnan épült házban. Lát­szik, mire felépült, elfogyott a pénzük. Arra már nem fu­totta, hogy be is pucolják. A házban patikatisztaság, rend. Zsolt, a rangidős a maga hét évével éppen a leckét írja. Gábor, aki miatt jöttünk, a szomszédban játszik. A legki­sebb Be-ncsik-csemete, Márk feladata éppen az, hogy ebéd- utáni álmát aludja. Igenám, de ahogy meghallja; idegen van a háznál, addig mocorog, kopog, amíg a papája meg­könyörül rajta és kihozza a szobából. A mama, Bencsik Ernőné hol az egyik, hol a másik cse­metéjét rendezgeti, nagy türelemmel. Segít az apuka is, hogy beszélgethessünk. A mama, Klárika miután Márkot tisztába tette, feleleveníti Gábor életének öt évét. Ki tudja, hányadszor már? — öt évvel ezelőtt, amikor még egyhónapos terhes vol­tam Gáborral, csúnya influenzába keveredtem. Megijedtem és két orvost is megkérdeztem, nem lesz ettől baja a kicsi­nek? Megnyugtattak. Így hát örömmel vártuk a babát. Oros­házán született, s amikor a nővérek a karomba tették, meg- éreztem, valami baj van. Anyai ösztön? Valószínű. Alig volt négynapos, amikor a kis kezéből vért vettek, fokozot­tan figyelték... Ez még gyanúsabb lett. Aztán megmond­ták, hogy súlyos szívbeteg. Tíznapos korában már Szegedre vittük katéterezni a gyermekklinikára. Ott erősítették meg, az orosházi orvos diagnózisát: ritkán előforduló szívbeteg­ségben szenved a kisfiúnk. Türelemre intették, várjunk legalább egyéves koráig. Sűrűn vittük Szegedre, míg el nem érte az egy évet. Pontosan a születésnapján Kovács Gábor professzor háromórás keringést javító műtétet végzett a gyermekünkön... — Ezt a műtétet, amit most az NSZK-ban akarnak elvé­geztetni, itt, Magyarországon nem lehet? — szólok közbe. — Nem vállalják... Azt, hogy az NSZK-ba vigyük. Sze­geden a gyermekklinikán Kertész Erzsébet adjunktusasszony ajánlotta. — Fordultak-e az egészségügyi minisztériumhoz segítsé­gért? — Természetesen. Ott kezdtük. Akkor azt kérték, vigyük a gyereket először a Radiológiai Intézetbe, hozzunk szak- véleményt. Elmentünk, a javaslatot megkaptuk. Ezekután vettük fel a kapcsolatot a müncheni intézettel. Az ottani professzor kikérőt írt és tanácsolta, hogy intézzük a kiuta­záshoz szükséges adminisztrációt. Ha ez olyan könnyen ment volna, mint ahogy ők gondolták?! 1987. szeptemberé­ben ismét az egészségügyi minisztériumhoz fordultunk. Kö­zölték; hamarosan döntenek az ügyben! 1987. december 3-án kaptuk a levelüket... Klárika mutatja azt a bizonyos levelet. Érdemes idézni: „Gyermekének külföldi gyógykezelésével kapcsolatban be­adott kérelmére tájékoztatom az alábbiakról: államtitkár elvtárs döntésére, hogy a gyógykezelést nem tudjuk és a gyűjtést nem engedélyezi. Kérem továbbra is gyermekének gyógykezelésével kapcsolatban bizalommal a hazai kezelő orvosához fordulni.. . Dr. Hanny Irén főosztályvezető h. minisztériumi főtanácsos”. Hogy kissé homályos ez a levél? Nekem is az... szó szerint idéztem. — Aztán fordult a kocka" — folytatja Bencsikné a törté­netet — és 1988 szeptemberében megjelent egy rendelet, amely szerint ezután az Országos Gyógyfürdő Igazgatóság­hoz tartoznak a külföldi gyógykezelések.- Kezdtünk hát elölről mindent. Elmentünk a Gyógyfürdő Igazgatósághoz, ahol most már peregtek az események ... Közölték, hogy biztosítják a 40 ezer márkát. Igen ám, csak az volt' a bökkenő, honnan vegyünk 1 millió 200 ezer fo­rintot? Hiszen, ha csak 4-500 ezer forintról lett volna szó, talán, amit lehet pénzzé teszünk és esetleges bankkölcsön­nel összeszedjük az összeget. De ennyit? A férjem fényké­pész, én pedagógus vagyok, jelenleg itthon a gyerekekkel. Van 400 ezer forintnyi OTP-tartozásunk, hát hogyan tud­tuk volna megspórolni ezt az iszonyatos mennyiségű pénzt? Higgye el, nem szívesen .kérünk, hiszen jobb adni, mint el­várni a segítséget. De hát a beteg gyerekünkről van szó. Isten látja a lelkem, ha más gyereke lenne hasonló hely­zetben, én is adnék gondolkodás nélkül... Borzasztóan há­lásak vagyunk azoknak, akik már pénzt fizettek be a szám­lára. Talán félreértést oszlatok el, ha azt is elmondom, az a pénz nem jut a mi kezünkbe. Egyenesen a márkáért fizetik majd, a- márkát pedig átutalják az NSZK-intézet- be ... Hadd mutassak egy levelet, amit a gyomaendrődi kötő­ipari szövetkezet dolgozói írtak: „Szeretnénk, ha tájékoz­tatnának a műtét sikeréről, amelyben nagyon bízunk.” Beszélgetésünk közben megérkezik a szomszédoló Gábor. Édes, kedves, jól nevelt, mosolygós kisfiú. Nagy, csodálkozó szemekkel vizsgálja az idegent. Pontosan olyan, mint bár­melyik hasonló korú társa. Nem tudja, hogy beteg, nem tudja, hogy mennyien próbálnak összefogni érte... Béla Vali

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents