Békés Megyei Népújság, 1989. január (44. évfolyam, 1-26. szám)

1989-01-25 / 21. szám

o­1989. január 25., szerda / SPORT SPORT SPORT Barban a válogatott Hétfőn este több mint egy órán át Titogradban várako­zott a magyar labdarúgó-vá­logatott keret, amely busz- szal utazott a jugoszláviai edzőtáborozás színhelyére, Barba. A kései kényszerpi­henő oka az volt, hogy a csapat felszerelését is szállí­tó repülőgép Fischer és Sze­keres csomagjai nélkül érke­zett meg Titogradba. Ahogy Havasi Mihály, az MLSZ titkára a kedd reggeli tele­fonbeszélgetésben elmondta, a bőröndök nem kerültek elő, valahol elkeveredtek, így hiábavaló időtöltésnek bizonyult a repülőtéri keres­gélés. Végül is a két játékos poggyász nélkül érkezett meg a többiekkel együtt 22 óra után néhány perccel Barba, ahol a Hotel Topolica ad ne­kik otthont. A magyar együttes a von­zó. átriumos szállodában ké­nyelemre talált, a vendéglá­tók § teljes harmadik eme­letet rendelkezésükre bocsá­tották. Közvetlen a hotel mellé épült az a sportcent­rum, amelyben Bicskei Ber­talan szövetségi kapitány irányításával február köze­péig gyakorolni fognak. Az egyik legfontosabb „kellék­ből”, vagyis labdarúgópályá­ból három is van a közel­ben. A 22 fős keretben sérült nincs, a kapus, Disztl Péter influenzája is múlóban. A jövő hét elején csatlakozik a gárdához Varga István, aki­nek .sarokcsontsérülését je­lenleg idehaza injekciós kú­rával gyógyítják. A legké­sőbbi „jövevény” pedig Csu­csánszky lesz, aki most In­diában túrázik a Videoton­nal, és csak február hatodi­kétól kapcsolódik be a mun­kába. A felkészülési tábor rész­letese programjáról Havasi Mihály még nem tudott be­számolni. Miként elmondta, az előzetes elképzelések sze­rint ezen a héten csak edzés, illetve egymás elleni játék lesz műsoron. Később jugo­szláv csapatokkal is talál­koznak, de hogy kikkel és mikor, az várhatóan csak a keddi megbeszélések után válik véglegessé. A ' nap fo­lyamán ülnek össze ugyanis a magyar labdarúgó-váloga­tott szakvezetői Milan Mil- janiccsal, a Jugoszláv .Lab­darúgó Szövetség igazgatójá­val, aki vállalta, hogy gon­doskodik a megfelelő ellen­felekről, edzőpartnerekről. Az MLSZ titkára végül ki­tért arra is, hogy Barba az NSZK-ból is látogatókat vár­nak. A Bundesligában sze­replő Eintracht Frankfurt képviselői azért keresik fel az edzőtábort, hogy ismét szemügyre vegyék Fischer Pált. À Nferencvárosi közép­csatár, a honi bajnokság őszi gólkmálya mielőtt csatlako­zott yoína válogatott társai­hoz, próbajátékon vett részt a nyugatnémet csapatnál. Bemutatkozásáról maga Fi­scher annyit mondott, hogy nem játszott rosszul, de idény eleji formában, kissé fáradtan mozgott. Reméli. Barban, az-őt szerződtetni akaró frankfurtiakat is meg­győző teljesítményre lesz képes. Teremtornákról jelentjük A hét végén újabb két fordu­lót Játszottak Békéscsabán, a 2. Sz. Általános Iskolában, a várost teremlabdarúgó-bajnok­ságon. Szombaton 350-en tekin­tették meg, vasárnap pedig telt ház előtt Játszották a csapatok az, Izgalmas összecsapásokat. Eredmények. lé. Játéknap: Takeh—Tégla Központ 6—1, Por­con Vasas—Vízmű 5—3, MHSZ— Bémiber 4—1, Gyulai BV Inté­zet-Május 1.' Tsz 5—1, Hunga- vis öregfiúk—Hafe 3—0, 833. Sz. ITSK—Költségvetés 6—0, Ojki- gyósi Törekvés—Doboz 2—0, Le­nin Tsz—Agroszer 7—0, Kner II. —Honvéd 5—0, Körös K.—Kon­zervgyár 3—0, Újkígyóst Keml- kál—Medgyesegyháza 3—0, Fe- dagógus—Szabadság Tsz 2—0, MÁv-Csaba Gyöngye—Bészöv 2—0, Kiosz—Erzsébethely 7—3, Telekgerendás I.—Üdítőipar 3—0, Patex—BHG 5—1. 11. játéknap: Építők—Mószer 8—0, Rutex—Unicon 3—0, Uni- cum—Szalvai t—0, Város! Ta­nács—Gépgyártó 2—0, Kétsop- rony—Békési Pedagógus 3—1. Generál—Sörbár 2—1. Népújság —Medoc 7—1, Békési Snack— Tótkomlós 7—3. Megyei Tanács —III. Cserépgyár 3—1, Gyulai Lidó—Kamut 4—2, Mirelit K.— Körös Taxi 5—1. Ügyvédek— Agyag II. 5—1, Béköt— Kiég 5—0. Bútoripar—Erdgáz 8—2. Barátsá­gos mérkőzés: Kner vegyes— Dózsa 3—1. * * * Nagyszénáson befejeződött a Téli Kupa teremlabdarúgó-tor­na. A végeredmény. Tömeg­sport csoport": 1. Határőrség, 2. Honvéd Dózsa, 3. Volán. A cso­port gólkirálya a Határőrség Já­tékosa, Szatmári Tamás, 18 ta­lálattal. Igazoltak csoportja: 1. Rákó­czi Vasas. 2. Békéssámson, 3. OMTK ifi. A gólkirály Szabó Sándor (Rákóczi Vasas) 8 talá­lattal. * * * Mezőhegyesen a Téli Kupa teremkézilabda-torna 3. forduló­ját látszották, s a következő eredmények születtek. Férfiak. Tömegsport csoport: H. Dózsa I.—Mezőhegyes tö­megsport 26—14 (15—6). Ld. : Ké­kes, Kiss 6-6, 111. Imre 5. Mező­hegyes—Kardoskút 31—12 (15—8). Ld.: Gergely 9, ill. Halmai 6. H. Dózsa II.—Mezőhegyes tömeg­sport 20—15 (8—7). Ld.: Nagy 8, ill. Imre 7. H. Dózsa I.—Kardos­kút 30—14 (14—3). Ld.: Kovács, Faragó 8-8, ill. Horváth 2. Szék­kutas— Mezőkovácsháza 20—19 (11—10). Ld.: Mórocz 6, Marton 5, ill. Ürmös 3. H. Dózsa II.— Mezőkovácsháza 27—10 (13—2). Ld. : Nagy 6, Hankó, Kékes 5-S. ill. UJJ 4. üttörök: Mezőhegyes —Székkutas 18—10 (8—4). Ld.: Sümegi 4, ill. Szántó 4. Nők. Tömegsport csoport. Ma­kói Gimnázium—Bcs. Agyagipar 19—18 (10—10). Ld.: Vízhányó. Földesi 6-6, 111. Kecskeméti 6. Dttörök: Székkutas—Almáska­marás 14—12 (9—8). Ld.: Szűcs 7, ill. Dafkó 6. Makó—Mezőko­vácsháza 13—5 (5—4). Ld.: Sza­bó, Horváth 4-4, 111. Fülöp 4. Almáskamarás—Mezőhegyes 18 —4 (5—2). Ld.: Dafkó 8, Liszkal 5, 111. Sípos 2. Oh. Kulich Gy. isk.—Mezőkovácsháza 16—2 (3—0). Ld.: Varga 9, Csiszár 6. A forduló Játékvezetői: Nyári, Veszter, Szekeres és Palotai voltak. Totótippjeink a 4. heti szelvényekhez: 1. Cesena—Lecce 1 2. Fiorentlna—Roma xl 3. Verona—Sampdorla x 2 4. Lazio—Juventus 2 x 5. Pescara—Bologna 1 6. Torino—Como 1 7. Bari—Ancona 1 x 8. Empoli—Monza I 9. Genoa—Cosenza 1 10. Messina—Parma 1 X 11. Samben.—Padova x 1 12. Taranto—Avelllno x 1 13. Udinese—Reggina X POTMERKOZESEK : 14. Atalanta—Intern. x 15. Milan—Pisa 1 IS. Napoli—Ascoll 1 MSE — Kvasz János A Mezőhegyes i SE labda­rúgócsapatának felnőtt kere­te január 9-én megkezdte a felkészülést a tavaszi idény­re. Jelenleg napközis rend­szerű-foglalkozásokat tarta­nák hazai környezetben. Kvasz János vezető edző irá- I nyitásával. A korábbi sikeredző, Ko­zák István, munkahelyi el­foglaltság miatt közös meg­egyezéssel megvált a csapat­tól. Dedynki anziksz(ek) Siklik » léc, jön a ka­nyar, a váratlan huppa­nó. Egy ír balra, egy jobbra, s már jóval messze mögöttünk a tető. Tető? No, rendben, ez így egy kis túlzás, bevallják, való igaz, nem az égnek is könnyen köszönő csú­csokról indultunk neki az imént, de ez is élve­zetes futás volt. Újra és újra nekivá­gunk a szlovák paradi­csomi kapu szépséges hegyeinek. Hol Dedynki, néha a szomszédos MHn- ky pályáit simogatjuk- karmoijuk. Kezdők, aüg- haladók, félprofiknak is beülő szuper-haladók. KJ hány tele szeretett bele a síelésbe. Többnyire gyulaiak, de a„vízfigyes- csoport” szegedi, szentesi sportkedvelők számára is rendszeresen segít ab­ban, hogy minél több­ször meghódítsák a lej­tőket. Egy hét múltán, igazi amatőrökként, a legtöb­ben így búcsúzunk: „jö­vőre is megpróbáljuk!” 3 ! Telovÿchovnà Jednota Bánik MLYNKY POCET BODOV — 30 ZEAVA Köb - 30 ­20% BODOVŸ LlSTOK * 008569 Lístok )ß platnÿ Jednu zlmnú sezónu na lyílarske vleky v správe TJ Bánik Mlynky jednot* ‘nk ? 22 ; 24 Fazekas László és Fábián István összeállítása BÉKÉS MEGYEI NÉPÚJSÁG Az MSZMP Békés Megyei Bizottsága és a Békés Megyei Tanács lapja. Főszerkesztő : Árpási Zoltán. Főszerkesztő-helyet­tes: Seleszt Ferenc. Szerkesztőség: Bcs. Pf.: 111. Munkácsy u. 4. sz., 5601. Tel.: 27-844, főszerkesztő: 21-401. Kiadja a Békés Megyei Lapkiadó Vállalat, Bcs. Pf.: 111. Munkácsy u. 4. sz., 5601. Telefon: 27-844. Felelős kiadó: Csala János. Tele­fon: 26-395. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és a kézbesítőknél. Előfizetési díj: egy hónapra 105 Ft, egy évre 1260 Ft. Kner Nyomda lapüzeme, Bcs., Lenin út 9—21., 5600. Vezérigazgató: Háromszéki Pál. ISSN 0133—0055 Kéziratokat, képeket nem őrzünk meg és nem küldünk vissza.

Next

/
Thumbnails
Contents