Békés Megyei Népújság, 1989. január (44. évfolyam, 1-26. szám)
1989-01-21 / 18. szám
SZÜLŐFÖLDÜNK 1989. január 21., szombat „Szttlőskertjei jó vörösbort teremnek” Pincefalu Hajóson A borospincének elsődleges célja a bor érlelése, tárolása, de csaknem ugyanilyen lényeges kelléke, hogy megfelelő keretet adjon a királyi nektár élvezetéhez, a felejthetetlen pincézésekhez, kvaterkázásokhoz, beszélgetésekhez, nótaszóval fűszerezett iszogatásokhoz. A pincesorok egyik legszebb, egységes egészet alkotó, faluvá nőtt együttese a Bács-Kis- kun megyei Hajóson található. Hajós a török hódoltság után németekkel újratelepített község a kalocsai érsekség hajdani birtokán. A 19. században mezővárosi rangot nyert. Ekkoriban már több mint 500 holdon termeltek szőlőt. Amint Fényes Elek 1851-ben kiadott könyvében írta: „Szőlőskertjei jó vörösbort terepinek.” Egy Bács-Bodrog vármegyét bemutató, a századfordulón megjelent munkában ezt olvashatjuk: „hol jó pincékkel rendelkezik a termelő, az elismeréssel fukarkodni nem szabad.” S Hajóson jók a pincék. A település fényét az 1739- ben épült egyemeletes, saroktornyos érseki nyaralópalota emeli, amelynek dísztermét eredeti stukkók, előcsarnokát faliképek ékesítik. Műemléki szempontból is értékes a Csáky érsek által 1728-ban építtetett Szent Imre-kegytemplom. Berendezése copf stílusú, de a főoltáron álló, a Madonnát ábrázoló kegyszobor késő gótikus. A plébániaház mellett 1933-ban felállított Kálvária stációt a pécsi Zsolnay-gyár színes kerámia dombormű- vei díszítik. Térjünk vissza a településtől alig kőhajításnyira elterülő pincesorhoz, amely már csaknem önálló életet él. Nem pincerendszer, hanem valóban pincefalu. Épületeit kívül-belül karbantartják gondos gazdáik. A hajósi szőlősgazdák a borból élnek. S talán éppen ezért gondolták, hogy megadják neki a módját. A pincék olyan rangos présházakká fejlődtek, hogy az arra tévedő idegen bízvást lakóépületnek nézheti. S ebben nem is téved nagyot. Mert csaknem mindegyikben található a szőlő feldolgozásához való munkaeszközökön kívül ülő-, fekvő- és főző- alkalmatosság. S természetesen nagy asztal, esetleg több. ahol egy-két pohár kitűnő vörösbor, a világversenyeken is sikeresen szerepelt cabernet mellett a pin- cézésre összegyűlő vendégek kedélyesen megbeszélhetik a világ folyását. Ebből az előtérből vezet le az ajtóval elzárt mélybe, az igazi, 20-50 méter hosszú, kitéglázott, íves pincealagutakhoz a lépcsősor. Ha a gazda éppen a pincéjében tartózkodik, szívesen behívja az idegent is. Természetesen már kialakították itt a pince- és présházmúzeumot, a Présház utca 93. szám alatt, amelyben többek között megtalálhatók a szőlőfeldolgozás eszközei is, prések, zúzok, kádak stb. A Hosszúhegyi Állami Gazdaság fogadójában pedig, a pincejáratokban — hogy teljes legyen a kép a hajósi szőlőtermesztésről — bormúzeum várja a kirándulókat. Csonkaréti Károly „II Holdat ott láttam elsétálni a torony mögött...” Az új méter megalkotója és adíszpolgárság 1985 augusztusában a „Magyarok szerepe a világ természettudományos és műszaki haladásában” című konferencia befejezése után egy külföldön élő neves atomfizikus barátom meglátogatott Gyulán. A látogatása előtti estét szűk baráti körben Bay Zoltán professzor társaságában töltötte. Vele jártam Gyulaváriban, ■ Bay Zoltán szülőhelyén, a református templomban, majd a temetőben, ahol a szülők és a testvérek nyugszanak. E látogatás kapcsán sokat beszélgettünk, és kaptam egy olyan feladatot, amelynek megvalósítása egyszer kötelességem lesz, és amelynek érdekében már ma is munkálkodnom kell. Ezt követően kerestem fel Szigeti Zoltán tanácselnök-helyettest és felhívtam a figyelmét Bay Zoltán munkásságára és arra, hogy Gyula város díszpolgárává kellene választani. A továbbiakról részben csak újságcikkekből, illetve Bay Zoltántól értesültem. 1987 áprilisában a városi tanács arról tájékoztatta, hogy a város díszpolgárává akarják megválasztani és kérdezték, hogy beleegyezik-e. Majd kapott egy emlékplakettet másokkal egyetemben. Amikor felhívtam ezután- Szigeti Zoltánt, és a díszpolgárság felől érdeklődtem, azt a választ kaptam, hogy az emlékplakett Gyulán a díszpolgársággal egyenértékű. Ezt .tulajdonképpen 1988. december 23-án a Gyulai Hírlapban is megerősítette. Ezek szerint minden „Gyula Városért” emlékpla- ket.tel kitüntetett a város díszpolgára lenne? Nem hiszem. D. Nagy András tollából igazán szép cikk jelent meg Bay Zoltánról, majd a díszpolgári cím megadását követelő írása is figyelemre méltó. Legyen szabad azonban néhány gondolatot, némi javítást és egy-két igen lényeges kiegészítést tennem az általa leírtakkal kapcsolatban, egy kicsit a szakmai dolgokra összpontosítva. A szükségszerű ismétléseket bocsássa meg az olvasó. Ki is Bay Zoltán professzor úr? 1900. július 24-én született, a XX. századdal együtt, az ország szívében, majdnem Magyarország akkori közepén, a gyulavári református lelkészi parókián. Az itt eltöltött közel 11 boldog gyermekév egy hosszú, eredményekben és sikerekben gazdag élet meghatározója lett. Ezek az évek adták az életre szóló hitet, emberséget, akarást és kitartást. A sár- kányeregetés, a labdázás és a minden iránti gyermeki kíváncsiság időszaka volt ez. Erre így emlékezik : „ ... bennem mindig élt csillagászati érdeklődés, izgatott a titok: mi van a Földön kívül? Gyermekkoromban mi, a kis falum temploma melletti parókián laktunk. A Holdat ott láttam elsétálni a torony mögött, s azt kérdeztem a felnőttektől: ha felmásznék a toronyra, meg- tudnám-é tapogatni a Holdat?” Az édesapa elvesztése feletti fájdalom az első barátnak, Szabó Lőrincnek, a debreceni Református Kollégiumi diáktársnak a verséből is kiérződik; jött valaki és halkan, objektiven így szólt: „Ha nem játszol Te sem, ne nézzük együtt a . többieket?” Példaképe Eötvös Loránd lett, a világhírű kísérletező fizikus. A debreceni diákévek után Budapesten matematika—fizika szakos egyetemi hallgató, az Eötvös Kollégium tagja. Diáktársai csodálják képességeit. Majd következnek a világraszóló eredményeket hozó kutatással eltöltött évtizedek, amelyek után ma joggal mondhatjuk, hogy bárkinek lehet napjainkban ő maga a példaképe úgy, amint annak idején neki Eötvös volt. Kiemelkedő eredményei 1930 (Berlin): a nitrogén aktivitásának felfedezése. 1930 (Budapest) : a Dallos Györggyel közösen kifejlesztett elektronsokszorozó három nagyságrenddel megjavította a részecskék kimutatásának időfelbontását. Az elektronsokszorozót ma már igen elterjedten alkalmazzák. 1946 (Budapest): munkatársaival az amerikai mérést követően nem egészen egy hónappal később, másodikként a világon, igen mostoha körülmények mellett is sikerült radarvisszhangot kapnia a Holdról. Elérte a Holdat, megvalósult a gyermekkori álom. A siker elérését az általa kidolgozott jelösszegzési módszer tette lehetővé; ami ma modernebb technikával a radarcsillagászat alapvető mérési eljárása. Lényege abban rejlik, hogy a zajszint alatti gyenge visszaverődő jelek összegzése folytán azokat a zajszint fölé emeljék. 1955 (Washington) : Ekkor végzi azt a kísérletét, amely a lendület- és energiamegmaradás törvényének mindmáig legnagyobb időfelbontású (tízmilliárdod másodperces) igazolását adja a Compton- ütközésben. Az elektronsokszorozó csúcsteljesítményét ennél a kísérletnél megalkotója kezében érte el. Az ezt követő évtizedekben kutatásai a fénysebesség mérésével és annak vizsgálatával kapcsolatosak. Az atomórák jóvoltából az idő a legpontosabban mérhető fizikai mennyiség. Ma már megvalósítható a tízbillio- mod másodperces pontosság. 1965-ben dolgozta ki a lézertechnika felhasználósával azt a „frekvenciaáthelyezési” módszert, amely lehetővé tette a fényfrekvencia-mé- rést. Ez a merőben új módszer a fénysebesség minden addiginál pontosabb meghatározását jelentette számára. Ekkor vetette fel, hogy vezessenek be egy új méterdefiníciót, mely szerint a méter a fény által egy másodperc alatt légüres térben megtett út meghatározott törtrésze legyen. A bevezetés igen komoly nehézségekbe ütközött még ekkor, de ezeket J. A. White professzorral együtt át tudták hidalni azzal, hogy sikerült kimutatniuk: a fény terjedési sebessége tizennégy számjegy, pontossággal független a vonatkoztatási rendszertől (1972), a fénysebesség vákuumbeli értéke húsz jegy pontosságig független a frekvenciától (1973). Ezek az eredmények hozták meg számára a legnagyobb elismeréseket. Először 1980-ban a philadelphiai Franklin Intézet 1859-ben alapított Boyden-díját ítélték oda Bay Zoltánnak és közvetlen munkatársának, J. A. White professzornak, két másik fizikussal egyetemben a fénysebességgel kapcsolatos eredményeikért. (Ezt a díjat korábban 1907-ben, 1939-ben és 1960-ban is kiadták.) Majd az ennél is nagyobb elismerést fémjelzi, hogy 1983 októberében a Nemzetközi Mértékügyi Konferencia — közel húszéves eredményes munkásságának köszönhetően — kimondja az új méterdefiníciót: „1 méter a fénymásodperc 299 792 458- ad része, az a távolság, amelyet a fény egy másodperc 299 792 458-ad része alatt megtesz". (Szomorú tény, hogy 5 évre rá a magyar fizika tanköffyvek még a régi méterdefinícióval is megjelennek.) Részesei a végtelenségnek Az új méter, a „fényre- szabott” megszületett. Bölcsőjét Bay holtán ringatta, aki innen indult, a gyulavári református templom mellől. Büszkék lehetünk rá, és ha a kedves gyermekkori emlékkel ezt a templomot a XX. század egyik nagy tudománytörténeti szimbólumává tette, akkor kötelességünk ennek méltó állapotban, való megőrzése. (Jelenlegi állapota ugyanis aggasztó. és komoly renoválást igényelne!) Édesapja a múlt század végén újjáépítette a templomot híveinek. Bay Zoltán az egész emberiségnek épített egy „templomot” tudományos eredményekből. Befejezésül álljon itt egy idézet, egyik híres előadásának befejező mondatai, azok a gondolatok, amelyek ma is összekötik fiatalon elvesztett édesapjával és a szülőfölddel. Természetfilozófiájáról vall így: „Az a magasan a mienk felett álló értelem, mely a természet törvényeiben megnyilvánul, s melynek parányait igyekszünk ellesni, a lényege a világnak. A kép megnyugtató, mert azt jelenti, hogy részesei vagyunk a végtelenségnek, eredményei egy végtelenül magas értelemnek ; nincs okunk csüggedni.” Gyulán ma még ennél is több kell egy díszpolgársághoz? Márki-Zay Lajos Rmikor még gvógyszerészek készítenék a cukorkát II kereskedelem és a vendéglátás múzeuma Kultúrtörténeti érdekesség: hazánkban több évszázadon át gyógyszerészek készítették a cukros termékeket, a cukorkákat, a fűszeres gyümölcsitalokat. Csak a 17. századtól kezdve különült el a gyógyszerészettől az édességkészítés, és lett önálló mesterség. A főúri háztartásokban alkalmazott „tsemegetsinálók” voltak tehát a későbbi árutermelő cukrászok elődei. Az is történelmi kuriózum, hogy az 1840-es évek végén a hazai mesterek a répacukor használatára tértek át, mert a nádcukor behozatala a Napóleon által elrendelt tengeri zárlat miatt akadályokba ütközött. A Magyar Kereskedelmi és Vendéglátó-ipari Múzeum Budapesten igen gazdag anyagot vonultat fel azon az állandó kiállításon, amely a cukrászipar magyarországi történetét mutatja be az érdeklődőknek. A századforduló éveiből való műhelyberendezés darabjai között érdekes tészta-, ostya- és fánksütők, díszítő és tésztaformázó szerszámok sorakoznak. A Krisztina téri Auguszt cukrászdából származó konzolasztal órával és zenélő képpel, és az empír stílusú márványkandalló a múlt században divatos cukrászdák hangulatát idézi. A korábban csak édességet árusító üzletek ebben az időben alakultak át helyben fogyasztásra is alkalmas vendéglátóhelyekké, s váltak a városi társasági élet színhelyeivé. Az első ilyen üzletet Heger Frigyes 1814- ben nyitotta meg. A kiállítás egy másik termében ugyancsak sajátos hangulatot áraszt az egykori vízivárosi Friedl cukrászda belső berendezése is, amely már később, 1870-ben készült, a cukrászda felszerelési tárgyai pedig a két világháború közötti időkből valók. ' A múzeum másik nagy, állandó kiállítása A magyar kereskedelem századunk első felében címet viseli. Üzletképekből, emlékérmekből, reklámtárgyakból, korabeli felszerelésekből, árucikkekből álló válogatás a századforduló gazdasági arculatát idézi. A „boldog békeidők” hangulatával áll szemben az I. világháború időszaka: a sorbanállásról készült fotó, a lázító röplap, a háborúban elesettek emléktáblája a szomorú valóságra figyelmeztet. Vendéglátó-ipari múzeum alapítását már századunk első évtizedében szorgalmazták a szakemberek. A budapesti vendéglősök iskoláját ellenőrző bizottság 1913-ban arról adott hírt, hogy Glück Frigyesnek, a vendéglős szakoktatás megalapítójának a magángyűjteménye — közte a gazdag evőeszköz-gyűjtemény — „az Országos Iparművészeti Múzeumban foglal helyet.” Egy 1929-ben megjelent vezércikk szakácsművészeti múzeum alapítását szorgalmazza. A Magyar Szállodás és Vendéglős című szakmai folyóirat 1937-ben ismét javasolja, hogy „alapítsunk Vendéglátó-ipari ' Múzeumot”. Az alapötlettől a megváló sításig mintegy hat évtized telt el. hiszen a múzeumalapító határozatot 1965-ben írta alá a belkereskedelmi miniszter. A gyűjtőmunkát két muzeológus kezdte el, birodalmuk kezdetben mindössze egy pinceraktár volt, 1970-ben a vendéglátó-ipari anyag kereskedelmi gyűjteménnyel bővült. Érdemes a múzeum épületéről is szót ejteni, hiszen a budai várban lévő Tárnok utcai ház műemlék. Körülépített, egyemeletes, három középkori ház alapjaira épült copf homlokzatú épület. 1777-től a Budára költözött egyetem, majd a helytartótanács céljait szolgálta. 1784-től fogadó, vendéglő és kávéház, de üzemelt rajziskolaként, nyomdaként, 1872- től pedig törvényszék, majd miniszteriális hivatal is működött a falai között. Jó választás volt ebben a házban berendezni a múzeumot, hiszen a műemléképület boltíves termei még fd- kozzák azt a múltból áradó, régies, patinás hangulatot, amely az ízlésesen rendezett állandó kiállításokból az ódon falak közt árad. Kiss György Mihály Díszes, ezüstözött süteménytartó ; a miskolci Rovarius cukrászda egyik díszeként került a múzeumba A Frank kávé üvegre festett diareklámja a kiállításon
