Békés Megyei Népújság, 1989. január (44. évfolyam, 1-26. szám)
1989-01-14 / 12. szám
1969. január 14., szombat NÉPÚJSÁG SPORT SPORT SPORT Tajti amerikai—brazil döntőt vár Csütörtökön este még az I. hivatalos teremlabdarúgó világbajnokságon, Rotterdamban játszott a magyar válogatott. A középdöntőben 3—1 arányban alulmaradt Olaszországgal szemben, így nem jutott tovább, s pénteken kora délután haza is érkezett Budapestre. Tajti József, a válogatott egyik szakvezetője már otthonában nyilatkozott az MTI munkatársának. —Az együttes az elsődleges célkitűzést, a legjobb nyolc közé kerülést teljesítette. Még úgy is, hogy véleményem szerint a legnehezebb csoportban szerepelt — kezdte az edző. — A folytatásra sem lehet panasz, hiszen Hollandia és Belgium ellen egyaránt értékes döntetlent ért el, ezután következett a végeredményt jelentősen befolyásoló, Olaszország elleni összecsapás. — A papírforma magyar sikert ígért... — Ezzel teljes mértékben egyetértek. Talán éppen az volt a baj, hogy valameny- nyien nagyon akartak bizonyítani, s emiatt idegesen, kapkodva játszottak. Hibáztak védekezésben, a másik kapu előtt pedig kihagyták a jobbnál jobb helyzeteket, így aztán két győzelem és két döntetlen után el kellett könyvelni második vereségünket is. — A csapat nem jutott a legjobb négy közé. Csalódott? — Azt hiszem, nem vagyok elfogult, ha azt mondom, hogy a magyar válogatottnak tudása alapján az elődöntőben lenne a helye. A második körön azonban nem jutott túl: a középdöntő csoportban csak a harmadik helyen végzett, ez számomra csalódást jelent. Ugyanakkor állítom, a játékosok lelkesedése, hozzáállása nem hagyott kívánnivalót maga után, mindenki megtette a magáét. — Mit vár a torna folytatásától? — Az eddigiek alapján úgy vélem, hogy a hátralevő mérkőzések sem zajlanak majd telt ház előtt, így a rendezőknek igen komoly veszteséggel kell számolniuk. Mindez azzal magyarázható, hogy hiányoznak a nagy egyéniségek, s így a nézőket nem sikerült becsalogatni a sportcsarnokba. Ami a versenyben levő csapatokat illeti: szerintem a belgákat és a hollandokat a fegyelmezettség, az amerikaiakat és a brazilokat viszont a szellemesség jellemzi. Jobban örülnék, ha utóbbiak diadalmaskodnának, vagyis én Egyesült Államok—Brazília döntőt várok — zárta szavait Tajti József. Értesítjük a lakosságot és tisztelt megrendelőinket, hogy vállalatunk központja - 1989. január 16-tól a Békéscsaba, Luther u. 5. szám alól a Békéscsaba, Árpád sor 52—54. szám alá költözik Ideiglenes telefonszámaink: központi iroda: 22-618, szerviz, hibabejelentés: 22-304, kéményseprő-kirendeltség : 28-268. Szolgáltatásainkkal továbbra is készséggel állunk rendelkezésre. BÉKÉS MEGYEI tüzeléstechnikai vállalat a A A Szarvasi Vas-, Fémipari Szövetkezet pályázatot hirdet a Békéscsaba, Szabadság téren levő Világítástechnikai Szalonba üzletvezetői munkakör betöltásére A munkakör betöltésének feltétele: szakirányú végzettség, lehetőleg 3—5 év szakmai gyakorlat. Bérezés: megegyezés szerint. A pályázatokat 1989. február 28-ig kérjük a szövetkezet címére megküldeni. 5540 Szarvas, Szabadság u. 64—66. Kupaköszöntö Miközben zajlik a kicsit megcsappant tekintélyű és érdeklődésű Kner Kupa, egy újabb kézilabda-mér- közéssorozatra terelődhet a szakemberek, a játékosok, és a szurkolók figyelme. A legnagyobb hagyományú Békés megyei sportrendezvényről, a Népújság Kupáról van szó, amely kisebb- nagyobb megszakításokkal, szinte a felszabadulás óta tart. Volt esztendő, amikor ezeken a hasábokon arról tudósíthattak elődeink, hogy nyitott teherautón utaznak a csapatok a téli versenysorozatra, volt, amikor az volt a téma, hogy nincs megfelelő terem. Aztán ezek a gondok sorra megoldódtak. Napjainkban más természetű problémák akadályozzák, hogy minél eredményesebb lehessen a népszerű kupa. Am, bárhogy is van, a tavaszi idény kezdete előtt, a Népújság Kupa után, többnyire azzal búcsúzhatnak a résztvevők: elősegítette a bajnoki felkészülést a teremvetélkedő, találkozunk jövőre! Mint mindig, most is vannak eltérő vonások a korábbi évekhez képest. Először kapcsolódik be a küzdelemsorozatba Kétpgy- háza, illetve a tavaly felavatott, kiváló körülményeket biztosító sportcsarnok. Érdekesség, hogy noha a küzdelmek holnap reggel Mezőberényben már elkezdődnek, a hivatalos megnyitó csak egy hét múlva lesz a békéscsabai sportcsarnokban. Apropó! — ez is egy apró érdekesség — a régiek alighanem ilyen versenykörülményekről álmodoztak. Köszöntjük a csapatokat, a 32. alkalommal sorra kerülő Békés Megyei Népújság Kupáért versengő szakosztályok vezetőit, a szövetségi közreműködőket. Ezúttal is azt kívánjuk: szolgálja a sportág érdekeit a torna, s sportszerű küzdelmekben alakuljon ki a sorrend. Minél kevesebb dolga legyen a fegyelmi bizottságnak, s minél több fiatal legyen részese a pályán, s a pályán kívül is szép sportélményeknek. F. I. Teremfoci A mezőhegyes! Téli Kupa teremlabdarúgó-torna legutóbbi fordulójában a következő eredmények születtek : Mezőhegyest SE I.—Pitvaros 5—1, Mezőhegyes! Kocogó—Mezőkovácsházi ÁFÉSZ 1—1, Magyarbánhegyes— Mezőhegyes ifjúsági 4—0, Tótkomlós— Kevermes 3—1, Magyarbánhegyes—Pitvaros 5—1, Mezőhegyesi Medosz—Kevermes 5—2, Mezőkovácsházi Új Alkotmány Tsz—Mezőhegyesi Cukorgyár 3—1, Tótkomlósi Egyetértés-Mezőhegyes! Kocogó 4—0. B Sportszerűség! Díjért Az 1966-ban alapított Sportszerűség! Díjat a kiemelkedően példamutató, sportszerű magatartást tanúsító sportemberek (versenyzők, diáksportolók, edzők, nevelők, sportvezetők, játékvezetők, társadalmi aktívák) vagy sportkollektivák (sportegyesületek, diáksportegyesületek, diáksportkörök, szakosztályok, csapatok) 1989- ben is elnyerhetik. A javaslatokat indoklással együtt az Állami Ifjúsági és Sporthivatal önálló sajtó- és propagandaosztályára (1374 Budapest, Rosenberg házaspár u. 1. Pf. 614), oktatási intézmények esetében pedig a Művelődési Minisztérium középfokú nevelési főosztályára (1884 Budapest, Szalay u. 10—14. Pf. 1.) kell eljuttatni. A beérkezett javaslatokat társadalmi bizottság bírálja el, és dönt az adományozható dijak, plakettek, elismerő diplomák kiadásáról. A javaslatok beérkezési határideje: 1989. február 15. Cserkuti József és Móczár Péter is segít a kocsik bepakolásánál Fotó: veress Erzsi Kiállítás, dzsesszbalett-bemutaté, mini gokartverseny Gyülekeznek a parketten az autók Mint arról beszámoltunk; a hét végén újabb, eddig sosem volt érdekességet kínál a Békéscsabai Sportcsarnok. Méghozzá, elsősorban az autósport szerelmeseinek, hiszen — egyben Kesjár Csabára emlékezve — versenyautó-kiállítást rendeznek, számos kísérő- programmal egybekötve. Az IBUSZ területi igazgatóságának, továbbá az Interág, a Külker SC, a Bp. Volán és a Bp. Raving SC támogatásával rendezendő bemutatón a legismertebb magyar autósok gépeit láthatja a közönség, terveznek beszélgetéseket is, Cserkuti Józseffel, Móczár Péterrel, Szigetvári Mátyással, Kiss Dezsővel és másokkal. Kesjár Csaba édesapja, Kesjár János pedig gyerek gokartversenyre várja az érdeklődőket. Az Előre Spartacus tornászainak dzsesszbalett-bemutató- ja több alkalommal is ismét látható lesz, miközben BMW-k. Formula Easterek, Mercedesek uralják a parkettet. Február 7-én fontos elnökségi ülés Hogyan választják meg az új MLSZ-t? Az Országgyűlés elfogadta az egyesülési jogról szóló új törvényt, nincs hát akadálya, hogy végre megkezdődhessenek a Magyar Labdarúgó Szövetség megválasztásának érdemi munkálatai. Mit kell érdemi munkálatok alatt érteni? A tavalyi elképzelések azt célozták, hogy demokratikus alapon, a járási és megyei szövetségek, klubok véleményét kikérve, alulról induló választással hozzák létre a szövetséget. Mivel az MLSZ újjáalakításáért fáradozó Jogi Bizottság tudatában volt annak, hogy tavaly decemberben a parlament elé kerül az egyesülési jog tervezete, ezt a szavazást januárra napolták el, a választások alapos késedelmet szenvedtek. A törvényt elfogadták, kezdődhet hát a munka. De milyen formában? — kérdezte Czékus Lajostól, az MLSZ főtitkárhelyettesétől az MTI munkatársa. — Szövetségünk véleményezésre már hónapokkal ezelőtt szétküldte kétféle megszövegezésű és tartalmú tervezetét a .választásokkal kapcsolatban — kezdte Czékus Lajos. — Felkértük a járási' és megyei szövetségeket, hogy kritikusan írják meg véleménlüket elgondolásaikról. Január 20. a válaszok visszaérkezésének határideje. Az új felépítéshez más országok szövetségeinek gyakorlatát is tanulmányozták? — Igen, az NSZK, Franciaország és Anglia példája nyitott könyv előttünk. Több kötetre rúg azon irodalom, amelyet átolvastunk. Hogyan zajlik le a választás? — Egyelőre véglegesről nem tudok beszámolni. Egy biztos: szavazás, demokratikus választás útján létrejön a közgyűlés, várhatóan kétszáz tagja lesz. Megalakul egy jelölő bizottság is, amely javaslatot tesz az új elnök személyére. A közgyűlést várhatóan március végére tudjuk összehívni. Szeretnénk, ha erre a Budapest Kongresszusi Központban kerülne sor. Részben a hagyományok miatt (az eddigi két országos labdarúgótanácskozásnak is az impozáns létesítmény adott otthont), másrészt pedig volt elnökük, Somogyi Jenő közbenjárása révén arra számítunk, hogy bizonyos anyagi kedvezményeket kapunk a létesítmény bérlése^ kor. A közgyűlés szavaz, ;létrejön az új elnökség. Ennek létszámát 25-30-ra tervezzük. Az egyik elképzelés szerint ez a testület azután vitatkozna az elnöki posztra befutott jelentkezésekről,, majd szavazna. Meglehetősen sok a feltételes mód... ! — Tény. Hadd említsem meg, hogy február 7-én lesz az az elnökségi ülésünk, amelyen végleg eldöntjük: miként, mikor és hogyan zajlik le a választás. Nem szorít az idő? — Január közepét írunk, de mivel hónapok óta folynak az elvi előkészítő munkálatok, érzésem szerint nem lehet gond a választással. Elnököt és elnökséget választanak. A főtitkárt miért nem választják? — Egyetértünk azzal az Európa-szerte kialakult gyakorlattal, amely szerint a főtitkár egy gépezet, egy mechanizmus vezetője, a szövetség fizetett alkalmazottja, a napi ügyek vivője, és egyáltalán nem szükségszerű, hogy akár az elnökségnek is tagja legyen. Ezzel persze nem azt akarom sugallni, hogy Török Péter ne legyen a jövőben elnökségi tag, pusztán egy ismert gyakorlatról teszek említést. Egyáltalán ki lehet elnök? — A labdarúgással legyen régi kapcsolata, ismerjék és elismerjék őt, kapcsolat- rendszere lehetőleg legyen olyan, hogy fontos kérdésekben tudjon megfelelő támogatókat találni a gazdasági élet különféle területeiről. Nem fordulhat elő az az eset, ami a minap megesett. Bejött az MLSZ-be egy fiatalember, egy szálloda gazdasági alkalmazottja, és négyoldalas tervet asztalunkra téve bejelentette: ő szeretne a magyar válogatott szövetségi kapitánya lenni. Meg kell mondanom, a négy oldal igen hasznos ötleteket is tartalmazott. Egy közbevető kérdést: a volt kapitány Mezeÿ György is lehet MLSZ-elnök? — Miért ne? Csak annyit kell tennie, amit másoknak is. Amint eljön az ideje, jelentkezhet a jelölő bizottság listájára. A többi már a szavazás eredményétől függ. Czékus Lajos elmondta: négytagú MLSZ-bizottság • jött létre, amely a 18 megyeszékhelyet végiglátogatja. Személyesen tárgyalnak a helyi labdarúgó-szövetségek vezetőivel. Igyekszenek megtudni, miként várják a választásokat, milyen — használható! — ötleteik vannak a március végi választások előtt. E bizottságban Török Péter, Czékus Lajos, Mes- terházy Sándor és Pethő Róbert kapott helyet. BÉKÉS MEGYEI NÉPÚJSÁG Az MSZMP Békés Megyei Bizottsága és a Békés Megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: Arpási Zoltán. Főszerkesztő-helyettes: Seleszt Ferenc. Szerkesztőség: Bcs. Pf.: 111. Munkácsy u. 4. sz., 5601. Tel.: 27-844, főszerkesztő: 21-401. Kiadja a Békés Megyei Lapkiadó Vállalat, Bcs. Pf.: 111. Munkácsy u. 4. sz., 5601. Telefon: 27-844. Felelős kiadó: Csala János. Telefon: 26-395. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és a kézbesítőknél. Előfizetési díj: egy hónapra 105 Ft, egy évre 1260 Ft. Kner Nyomda lapüzeme, Bcs., Lenin úl 9—21., 5600. Vezérigazgató: Háromszéki Pál. ISSN 0133—0055 Kéziratokat, képeket nem őrzünk meg és nem küldünk vissza.