Békés Megyei Népújság, 1988. december (43. évfolyam, 286-311. szám)

1988-12-31 / 311. szám

o­1988. december 31., szombat NÉPÚJSÁG Békési pantheon Dr. Karácsonyi lános Karácsonyi János emléktáblája a róla elnevezett utcából. Gyuláról Ötször öt szilveszterkor Hatvan évvel ezelőtt, 1929. január elsején hunyt el az akkor a királyi Romá­niához tartozó Nagyvára­don. Karácsonyi János Gyu­lán született, 1858. december 15-én egy erdélyi-örmény származású nyolcgyermekes szűcsmester családjában. Az apja által asztalosinasnak szánt Karácsonyi János Grócz Béla káplán közben­járására iskoláit Nagyvára­don, az egyházmegye Szent József Fiúnevelőintézetében, majd a váradi premontrei gimnáziumban végezte. Ez utóbbi helyen ismerkedett meg a 48-as eszmékkel, s itt erősödött meg benne a katolikus elhivatottság. Nagyváradi tanulmányai be­fejeztével Pestre került pap­növendéknek. Felszentelése után Békésen, majd Nagy­váradon volt káplán, ké­sőbb pedig, a doktorátus meg­szerzése után teológiai ta­nár, az egyházmegye szék­helyén. Békésben kötelezte el magát a helytörténetírás­nak, melynek talán legérté­kesebb terméke a millenni­umra elkészült háromköte­tes monográfia Békés vár­megye történetéről. Karácsonyi János a nyolc­vanas évek végén többször járt Rómában. Innen maga­biztos, az egyháztörténet iránt elkötelezettséget érző történészként érkezett haza. Visszatérése után nem sok­kal, a századfordulón jelent meg a több történész által főművének tartott ,.A ma­gyar nemzetiségek a XIV század közepéig” című há­romkötetes munkája. Karácsonyi időközben (1894-ben) — hogy több időt fordítson a kutatómun­kára — leköszönt a teológiai tanárságról, és Biharpüspö- kibe ment plébánosnak. In­nen 1904-ben Budapestre ke­rült, ahol a hittudományi karon egyháztörténeti ka­tedrát kapott, s ekkor vá­lasztották meg a Magyar Tudományos Akadémia ren­Kemény László Holnap lenne kilencven éves. Kemény László szín­művész 1899. január elsején született Okányban. Külö­nös életutat járt be, 1970- ben Budapesten bekövetke­zett haláláig. A szakmát a főváros Szí­niakadémiáján tanulta ki. 1918-ban megkezdett tanul­mányait a történelem meg­szakítana vele: 1919-ben beállt vöröskatonának, s az akkor szerveződött Engels Színháznak is a tagja lett. A színi diploma megszer­zése után 1922-ben Kolozs­várra szerződött Janovics Jenő színtársulatához. Csak nyolc év múltán költözött vissza Magyarországra, ahol Sebestyén Mihály nagyhírű miskolci színtársulatához szegődött el színész-főrende­zőnek. Innen újabb nyolc év elteltével állt odább. egyenesen Budapestre. A fővárosban több színháznak tagja volt: a Magyar, a Ma­dách és a Nemzeti Színhá­zaknak. Egy időben tanított a főiskolán, szerepelt a rá­dióban és a televízióban. A felszabadulás után több filmszerepet vállalt. A leg­emlékezetesebb alakításokat des tagjává is. Nem sokáig maradhatott azonban itt, mert a király kinevezte Vá­radra, a káptalan tagjává. A következő évtized eleje külföldi utazásokkal telt el. Karácsonyi János megfor­dult többek között a Szent­földön és Egyiptomban. Az 1911. esztendő forduló­pont volt életében, olyan hatás érte, amely kihatott további éveire. Életrajzírói­nak egyike, Csorba László a következőket írja erről: „...1911-ben a nagyvára­di papnevelde magyar és román növendékeinek össze- szólalkozása döbbentette rá a magyarországi nemzetisé­gi kérdés egyik olyan neu­ralgikus pontjára, amelyről úgy vélte, a szaktörténész eszközeivel feltárható és or­vosolható. Az ún. történeti jog, a ’ki volt itt előbb?' ősi problémájáról, a múltér- telmezésből jogot, hatalmat származtató szemléletről van szó. Sokat vitatkozott hazai és külföldi írókkal, történé­szekkel, olyan érveket fo­galmazva meg, amelyek csak a két világháború között lesznek a magyar hivatalos történettudomány sztereotip tételei. Más értékhangsú­lyokkal ugyan, de a har­mincas években már Hor­váth Jenő is helyesen vette észre, hogy e kérdéskörbe»■ Karácsonyi úttörő szerepet játszott.” Ez irányú tapasztalatait és véleményét 1916-ban meg­jelent „A magyar nemzet történeti joga hazánk terü­letéhez a Kárpátoktól le az Adriáig” című munkájában foglalta össze. Erdély Ma­gyarországtól való elcsatoló- sa után Váradon maradt, s innen támogatta az erdélyi magyar kulturális életet Nem sokkal 70. születésnap­ja után, 1929. újévén mun­ka közben aludt el örökre Gazdag, felfedezésre érde­mes, történeti, helytörténeti, egyháztörténeti örökséget hagyott hátra. a Mágnás Miska, a Valahol Európában, a Különös há­zasság, az Állami Aruház, a Föltámadott a tenger, a Láz, a Szegény gazdagok, a Házasságból elégséges című filmekben, a Hétköznapi történet, az Othello Gyula­házán, a Máglyák Firenzé­ben és Baleset című té­véfilmben nyújtotta. Több kiváló színházi szerepe volt. A közönség általában Idős szereplők karakterisztikus megszemélyesítőjeként, nagy­szerű jellemszínészként is­merte. Munkásságáért 1965-ben Érdemes Művész címet ka­pott. íFolytatás az 1. oldalról) 1988 eseménye nekem az volt. hogy ebben az évben sikerült végre édesanyám­mal együtt összekapni ma­gunkat — apám és öcsém halála óta (1982, 1985). 2. Az év sikere a Lili bá­rónő volt, a közös játék Dé­nes Piroskával. Hatvanban megosztva nyertük a legjobb epizódszerepért járó díjat. 3. Az év kudarca, hogy Tasnádi a főrendező. Igen, számomra ez az elmúlt esz­tendő legnagyobb szakmai kudarca, és ezt meg is lehet írni, vállalom. 4. Számomra már több éve Gorbacsov az év embere. Szívemre tett kézzel mon­dom ezt, mert egyszerűen csúcs mindaz, amit ez a po­litikus véghezvisz. Csodálom és nagyra becsülöm. 5. Az év vicce: két rendőr beszélget: „Azt mondják ró­lunk, hogy nem értünk sem­mihez. Valami olyat kellene felkutatnunk, ami­re senki sem képes. Meg kellene tanulnunk vízen jár­ni.” Járnak a vízen, a Dunán. Valaki odaszól az egyik híd­ról: „Mi van, még úszni se tudnak?” Dr. Soós Jó­zsef, megyei szakállator­vos: 1. Az első kérdést ket­téválaszta­nám. A nagy- politika ese­ményeként természete­sen a két vi­lághatalom csúcstalálkozó­ját, hazánkban pedig az MSZMP országos tanácsko­zását tartom az év esemé­nyének. 2. Számomra az olimpia volt az év sikere. 3. Hat oldalon tudnám fel­sorolni a kudarcokat. Santarém megye az or­szág területének 7,5 százalé­kán terül el, és itt él a la­kosság 5 százaléka, félmillió '•mber. Jó föld, homokos pusztaság, ártér váltogatja egymást. Sok a fenyő- és tölgyerdő, újabban — az el­átkozott — eukaliptusz. Fő növényei a már említett pa­radicsom, gabona — ebből az ország termésének 30 százalékát adja — olívaolaj, bab, dinnye, no és a parafa. Az út mentén gyakran lát­tunk a törzsükön parafaru­hájuktól megfosztott fákat, valahogy úgy néztek ki, mint a kopasznyakú csir­kék. Az időjárás mellett a folyók, mindenekelőtt a Tejo (Tézsó) szeszélyeinek van kitéve a mezőgazdaság. Tavasszal hatalmas árvizek pusztítanak, több tízezer hek­tár kerül víz alá, nyáron meg szinte át lehet gázolni i dunányi folyón. A mező- gazdasági lakosság 44 szá­zaléka kistermelő, de sok a bérmunkás, köztük sokezren abból az egymillióból, akik a volt gyarmatokról jöttek vissza, és most alig talál­nak munkát. A megye ipara szegényes, papír-, fa-, tex­til-, bőrfeldolgozás a legjel­lemzőbb. Komoly gondokkal küzd az egészségügy és az okta­tás, igen nagy a gyermek- halandóság, és még mindig sok az analfabéta. Jártunk olyan faluban, ahol a ta­nácselnök — igaz, második­ként indult a választási lis­tán és az időközben el­hunyt elnök helyébe lépett —i analfabéta. Nemcsak ő tehet róla! Az ember azt gondolná, elégedetlen vele a 4. Ahogyan a londoni BBC, én is Gorbacsov főtitkárt tartom az év emberének. 5. Rengeteg viccet tudok, de nyilván korlátozott az újság terjedelme, ezért csak kettőt: miért bukik felszín­re a szovjet tengeralattjáró 10 percenként? Hát hogy az evezősök levegőt kapjanak! A másikat még hadd mond­jam el: mi a legjobb szexfi­gura? A partnerek egymás­nak háttal állnak, és min­denki akkor megy el, ami­kor akar... Szikszai Fe­renc, a Haza­fias Népfront Békés me­gyei titkára: 1. Az év legnagyobb eseménye számomra, hogy sikerült az országnak felkapasz­kodnia a világgazdasági vo­nat utolsó kocsijának utolsó fülkéjébe. Szóval, rajta va­gyunk a vonaton. 2. Az év sikere? Valóság­gá vált ebben az országban, hogy érdemes az egyes em­bernek is gondolatait, véle­ményét elmondania, és mindinkább megvalósulni látszik, hogy nincs szabad ország szabad állampolgárok nélkül. 3. Azt tartom kudarcnak, hogy egyre nagyobb az em­berek pesszimizmusa, mind több a szegénysorban élők száma, és hogy a kultúra, a tudás, a műveltség, az érte­lem nem kapta meg ebben az évben sem az őt megillető elismerést, társadalmi meg­becsülést. 4. Pozsgay Imre. 5. Kérdi minap a velem egykorú barátom: „Te hogy vagy otthon a házasélettel?” Én hirtelen, jobb híján. így feleltem: „Mikor fölül va­gyok, szédülök, mikor alul, nem kapok levegőt, mikor meg oldalt, nem látom ren­desen a tévét!” nép, holott éppen ellenkező­leg, nagyon is népszerű, mert sokat tett a faluért. Munkalehetőséget teremtett, a közeli erdőben szabadidő­parkot, fürdőt létesített, ösz- szekovácsolta az embereket. Most sportcsarnokot akar­Darvasi Sán­dor, a Kner Nyomda lap­üzemének szedőmeste­re: 1. Üjságot olvasó ember vagyok, és nazarénus hívő. Érde­kelnek a vi­lág eseményei, s ezeket a Biblia szemszögéből is vizs­gálom. Feltűnt ennek az év­nek a politikai fordulata, és örömmel töltött el. Elgon­dolkodtam, ha így lett volna 30 évvel ezelőtt, akkor nem kellett volna vasöntést ta­nulnom. Elbocsátottak ugyanis a nyomdából, hát azt tanultam, amire szükség volt. Jó érzés tudni, hogy vallásszabadság van az or­szágban. Bizony, nagy kárt látok az elmúlt 40 év vallá­si felfogása miatt, hiszen az erkölcs szorosan összefügg a vallással. Számomra az volt a szen­záció az idén, • hogy a régi helyről átköltöztünk a nyomdába. Ekkor kértek meg, hogy jöjjek segíteni — hiszen 9 éve már nyugdíjas vagyok. Jólesett, hogy szük­ség van a munkámra, és örülök, hogy segíteni tudok, hiszen jól bírom egészség­gel is. 2. Az ország gazdasági helyzete, azt hiszem, minden­kire nyomasztóan hat, si­kerről így hát nem tudok beszélni. Számomra talán az a siker, hogy a nyugdíjamat az itteni fizetésemmel kiegé­szíthetem. 3. Meglepett, hogy orszá­gunk ennyire eladósodott. Napi téma ez beszélgetése­inkben, hogy vajon mikor kerülünk gazdaságilag egyensúlyba. Bár én a biza­kodók közé tartozom, és re­mélem. hogy egyszer csak talpra állunk. 4. Gorbacsov. 5. Én nem viccet mesél­nék, hanem egy megtörtént esetet: 1956-ot írtunk, aml­nak, amelyben több falu gyermekei is helyet kap­nának, ugyanis épp a felté­telek hiányában a testneve­lés nem kötelező az iskolá­ban. Voltunk egy új, vi­szonylag nagy sportcsarnok­ban, ahol órára be van kor szedtem a lapot. Az egyik cikk így szólt: „A vé­rengzés megakadályozása Újkígyóson a szovjet csapa­tok időben való megérkezé­sének volt köszönhető.” Én pedig így szedtem: „A vé­rengzés Újkígyóson a szovjet csapatok időben való meg­érkezésének volt köszönhe­tő.” Időben észrevettük ugyan a hibát, de így is ala­posan beleizzadtam... Göttler Vil­mos, díjug­rató lovas, a magyar válo­gatott keret tagja. az Orosházi Dó­zsa Tsz dol­gozója: 1. Termé­szetesen az olimpia. Szinte minden versenyt néz­tem, de főleg a lovasszámo­kat. Személyes ismerőseim­nek, Gyáni János cselgán- csozónak és Bökfi János súlyemelőnek külön is druk­koltam. 2. A Magyar Díjugrató Derby megnyerése volt szá­momra az év sikere. Ezt a versenyt ez év augusztusá­ban Unyban, Budapest tő- szomszédságában rendezték, s a mostani első után rend­szeres lesz majd ez a derby. 3. Kudarc kettő is volt: a hortobágyi nemzetközi és a kaposvári magyar díjugrató­bajnokság, ahol csak bronz­érmes lettem. 4. Számomra Pierre Du­rand díjugrató Európa- és világbajnok az év embere, aki egy icipici kis lóval meg­nyerte az olimpiát. Szerény, nagyon szimpatikus fiatal­ember, tavaly ősszel Bécs- ben egy nemzetközi verse­nyen személyesen is talál­koztunk. 5. Én akár a jövő év vic­cét is meg tudom előre mon­dani: az a valutakeret, ami­vel egy-egy nyugati verseny­re a válogatott tagjai elin­dulnak ... Béla Vali— Nicdzlelsky Katalin— Tóth Ibolya Fotó: Fazekas Ferenc Ili. osztva, mikor, melyik isko­la, felnőtt csoport tarthat benne foglalkozást. A párt egyik legfőbb feladatának tekinti a sportcsarnokok építését, ami rendszerint közös összefogással épül, és nagy politikai győzelemnek számít. Úgyszintén, ha si­kerül néhány osztálytermet vagy egy iskolát építeni, mert kevés van belőlük, a képesítés nélküli pedagó­gusokból annál több. Vendéglátóink a vidéki programunkat természetesen olyan helyekre szervezték, ahol a kommunista párt van hatalmon. Elsőként egy épí­tőipari gépgyártó szövetke­zetei néztünk meg. Az 1974- es fordulat utón a gyártu­lajdonosok, nem látva biz­tosítottnak a jövőt, vagy azon nyomban elmenekül­tek, vagy a kivárásra ját­szottak, s közben fokozato­san elsorvasztották a gyá­rat. Itt az előbbi történt, a volt tulajdonos elment, és a dolgozókra maradt a gyár. Szövetkezetei alakítottak, de néhány év múlva csődbe ju­tottak, el kellett árverezni a gyárat. Amikor megtudták, hogy a volt tulajdonos is je­lentkezett vásárlóként (ez a reprivatizálás, vagyis az ál­lamosított üzemek vissza­adásának kezdetén volt) küldöttséget menesztettek Lisszabonba, és a kommu­nista képviselő segítségével a minisztériumtól hitelt kaptak, így újra övék lett a gyár. Mintegy 60-70 ember dolgozik a nem éppen kor­szerű üzemben, és betonke­verőket gyártanak. Az ön­téstől a megmunkáláson át az összeszerelésig mindent maguk végeznek a régi ki­Benavante járás kórházának bejárata Békés — Santarém Négy nap portugál testvérmegyénkben

Next

/
Thumbnails
Contents