Békés Megyei Népújság, 1988. december (43. évfolyam, 286-311. szám)

1988-12-17 / 300. szám

1988. december 17., szombat jgNiWl-fAci A Békés Megyei Gyógyszertári Központ és a Sarkad! Városi Jogú Nagyközségi Tanács közös beruházásként építtetett a településen egy korszerű, 280 négyzetméter alapterületű, új gyógyszertárat. A Béke sétány 5. szám alatti gyógyszertár látja el gyógyszerrel a hétvégi ügyeletben is a térség lakóit. Fotó: Fazekas Ferenc Ünnepi nyitva tartás Őszi akció Hulladékért pénzjutalom Szombat Pali bácsi azok közé tar­tozik, akiknek eddig nem volt sok dolga a „törvény képviselőivel". Az idézőjel azt szeretné jelezni, hogy a nyolcadik iksze felé balla­gó bácsika csak hívásra ment a „városházára”, s akkor is kötelességtudatból tette. Most mégis mehet- nékje lenne. Százötven fo­rint miatt, meg a tisztes­ség miatt; ez utóbbin van a hangsúly... Mert hát adómentessé vált a háza, S tavaly — ő még akkor sem tudta, hogy maga ellen tesz — több adót fizetett be, mint kel­lett volna. Ez év nyarán meg is jött az értesítés: túlfizetése van. Eddig ugye beszámították a következő évibe. Csak hát neki már ilyeténformán nincs követ­kező év. De visszafizetés sincsen. Legalábbis erről tájékoztatták legutóbb. Pali bácsi keserűen le­gyint. A tőle megszokott vaskossággal közli, ki és hogyan, s legfőképpen mi­re költse ezt az elsinkófált pénzt. „Kicsalták tőlem!” — mondja. „En tavasszal még az utcai fákat sem nyesetem meg EZEKNEK!" Megér-e másfél száz fo­rint ennyi keserűséget? (—silá—) — FOGADÓNAP. Murányi Miklós, a Békés Megyei Ta­nács elnökhelyettese decem­ber 19-én, hétfőn délután 13-tól 16 óráig tartja ügy- félfogadását hivatali helyi­ségében (Békéscsaba, József A. u. 2—4. I. em. 106.). — GRÓSZ KAROLY BE­SZÉDE FÜZETALAKBAN. A Kossuth Könyvkiadó „Ki­állni a politikáért, tenni az országért!” címmel füzet­alakban is megjelentette Grósz Károlynak, az MSZMP főtitkárának a budapesti pártaktíván, november 29-én mondott beszédét. LOTTÓ A Sportfogadási és Lottóigaz- gatóeág közli, hogy az 50. já­tékhéten 5 találatos szelvény nem volt, a 4 találatosokra egyenként 397 057 forintot, a 3 találatosokra egyenként 1-921 fo­rintot. a 2 találatosokra egyen­ként 61 forintot fizetnek. Az üzletek karácsonyi nyitva tartási rendje me­gyénkben a következő: Aranyvasárnapon, tehát holnap a városok és városi jogú nagyközségek kereske­delmi központjaiban a szo­kásos áruházak, iparcikk- és ruházati üzletek 9-től 13 óráig tartanak nyitva. December 19-én, hétfőn az ünnepi bevásárlások lebo­nyolítására néhány, hétfőn egyébként zárva tartó üzlet is kinyit. December 23-án, pénteken valamennyi élelmiszerüzlet, csarnok és piac 19 óráig, az ennél később záró üzle­tek pénteki rendjük szerint fogadják a, vevőket. Minden más egyéb üzlet a pénteki nyitva tartási rendet követi. December 24-én, szomba­— A GELKA JOGUTÓDJA­KÉNT négy éve alakult az Elektromos Karbantartó Kisvállalat Orosházán. 1987- ig csak televíziók, rádiók, magnók és háztartási kis­gépek garanciális és garan­cián túli javításával foglal­koztak itt a szakemberek. Később bővült az ELKO te­vékenységi köre, az építő­ipari 'karbantartással, felújí­tással. — KARÁCSONYI KONCERT. Gyulám, a Mogyoróssy könyv­tárban december 19-ém, 16.30 órai kezdettel karácsonyi kon­certet ad a Gyulai kamaraze­nekar. Vezényel: Marton György. ! ton valamennyi élelmiszer- üzlet, csarnok és piac 14 óráig, a kijelölt iparcikk­üzletek és áruházak 12 órá­ig, a vendéglátóipari egysé­gek 15 óráig tartanak nyit­va. A szállodával rendel­kező éttermek és az utas­ellátó • éttermek 20 óráig lesznek nyitva. December 25-én, vasárnap és 26-án, hétfőn minden üz­let és áruház zárva tart. A vendéglátóipari, az édesség-, a dohány- és a virágüzletek a vasárnapi nyitva tartási rend szerint üzemelnek. A kijelölt vendéglátóipari üz­letek árusítanak tejet, ke­nyeret és péksüteményt. December 27-én, kedden minden üzlet és áruház a keddi nyitva tartási rendet követi. — SZEGHALOM KÜLTERÜLE­TEN Rajnódi Imre, 50 éves tsz- tag, füzesgyarmati lakos sze­mélygépkocsijával áttért az út­test bal oldalára és összeütkö­zött egy tehergépkocsival. A személygépkocsi utasa, Rajnódi Imréné, 47 éves tsz-tag, füzes­gyarmati lakos a kórházban meghalt. A vizsgálat eddigi ada­tai szerint Rajnódi Imre nem az útviszonyoknak megfelelő se­bességgel közlekedett. — SZEGHALMON az MHSZ városi vezetősége december 17-én, szombaton 9 órai kez­dettel tartja soros közgyűlé­sét a városi művelődési köz­pontban. Tegnap, rövid ünnepségen adták . át a megérdemelt pénzjutalmakat Békéscsabán a MÉH békéscsabai telepén, az őszi hulladékgyűjtő ver­senyben kitűnt úttörőcsapa­toknak és pedagógusoknak. A körzetigazgató, Bakos Ist­ván méltatta az akció sike­rét és eredményét, amelyet négy kategóriában értékeli­tek az úttörőcsapat létszá­mától függően. Az első ka­tegóriában a vésztői Bartók Béla Űttörőcsapat bizonyult a legjobbnak, vezetőjük Bu- dainé Hintestein Irén pe­dagógus irányításával. A második kategóriában az Üjkígyósi Általános Iskola Zrínyi Ilona Úttörőcsapata gyűjtötte szorgalmasan a hasznosanyagot, és második helyen végeztek. Ugyancsak második lett kategóriájában Hagyomány már a megyei egészségügyi gyermekotthon­ban Békéscsabán, hogy ilyen­kor karácsony táján dolgo­zók és gondozottak vendégül látják az intézményt segítő, támogató üzemek, szocialista brigádok, termelőszövetkeze­tek képviselőit. Az idén 10 esztendős a jelenleg 218 gyereket gondo­zó otthon, ahol a képezhetet- lenül fogyatékos, értelmi, vagy testi hátrányban szen­vedők élnek. Több mint 30 megyei intézmény, üzem, vál­lalat segíti őket anyagiak­kal:, termékkel, társadalmi munkával, környezetszépítő tárgyakkal. Ebben az évben a gerlai Petőfi Sándor Úttö­rőcsapat, míg a negyedik kategóriában szintén máso­dik legtöbb anyagot gyűj­tötte a telekgerendási Her­mann Ottó nevét viselő csa­pat. Az úttörőcsapatok pénz­jutalmán kívül vásárlási utalványt vehetett át Han- gyási Lajos újkígyósa, Ri- móczi László gerlai, vala­mint Prokopné Kiss Erzsé­bet telekgerendási pedagó­gus. Értékelőjében Bakos Ist­ván elmondotta, az úttörők rendkívül lelkesen, lelki- ismeretesen vettek részt az őszi. hulladékgyűjtő akciók­ban, és bíznak abban, hogy a következő év tavaszán meghirdetésre kerülő gyűj­tési akciókban is hasonló létszámmal és aktivitással vesznek részt. B. O. tudtak például videokészülé- ket is vásárolni a támogatá­sok összegéből, de egyre több pénz kell ruhára, ételre, az intézmény fenntartására. Ezért is szívesen fogadnak bármilyen jellegű segítséget magánemberektől, közintéz­ményektől. A támogatni szándékozók a 619342506 szá­mú számlára fizethetik be adományaikat, vagy szemé-1 lyesen és postán juttathatják el a tárgyakat az otthonba (Békéscsaba, Degré u. 27.). Képünkön a vendégeket mű­sorral köszöntő gyerekek. b. zs. Fotó: Kovács Erzsébet HÍREK MA: LÁZÁR NAPJA A Nap kél 7.27 — nyugszik 15.54 órakor A Hold kél 12.07 — nyugszik 0.32 órakor HOLNAP: AUGUSZTA NAPJA A Nap kél 7.27 — nyugszik 15.54 órakor A Hold kél 12.26 — nyugszik 1.52 órakor ÉVFORDULÓ Nyolcvan éve született Willard Frank Libby (1908— 1980) Nobel-díjas amerikai kémikus, aki 1960-ban kap­ta meg a legmagasabb nem­zetközi tudományos elisme­résit az archeológiában, a geológiában és a tudomány más területein alkalmazott szán—14-es kormeghatározá­si módszer kidolgozásáért. * * * Százhuszonöt éve született Tordán, és Budapesten halt meg Bogdánfy Ödön (1863— 1944) vízépítő mérnök, ne­ves hidrológus, az első vi­lágháború idején a baloldali mérnökmozgalom ismert ve­zetője. IDŐJÁRÁS Derült, szeles volt az idő pén­teken megyénkben. Reggelre a derült ég alatt —8, —9 fokig csökkent a hőmérséklet. Nap­közben is —2, —4 fok között ingadozott a levegő hőmérsék­lete. Ezt az egyébként sem ma­gas értéket még a délelőtt meg­erősödő, időnként viharossá fo­kozódó északi szél tette hide­gebbé — adta a tájékoztatást Unyatinszki Zoltán, a Békés­csabai Meteorológiai Állomás ügyeletese. Várható időjárás az ország te­rületén ma estig: délig az or­szág nagy részén túlnyomóan derült, napos, száraz idő lesz. Délután azonban felhősödés kez­dődik, legfeljebb hószállingózás várható. Az időnként még erői északkeleti szél késő délutántól mérséklődik. A várható legala­csonyabb éjszakai hőmérséklet délnyugaton, valamint északke­leten —12, másutt viszont —1 fok körül, a legmagasabb nap­pali hőmérséklet plusz 2 és —3 fok között alakul. Patronálok köszöntése a gyermekotthonban Családi nap Mezöberényben Ma délután 3 órától a Mezőberényi Petőfi Műve­lődési Központ gazdag prog­ramú családi napot tart. A gyerekeknek karácsonyi játszóház lesz, amelyen töb­bek között fenyőd íjkészí­tést tanulhatnak, kisebb ajándékokat készíthetnek. A felnőtteknek, a szülőknek ünnepi étel- és terítési be­mutatót tartanak, de a mű­velődési központ büféje is tartogat néhány meglepetést. A legkisebbeknek videón Anyakönyvi hfrek BÉKÉSCSABA Házasságkötések: Botta-Dukát Katalin és Balog Béla, Bilácz Ágnes és Molnár Sándor Zsolt, Sinkovicz Ilona (Békéscsaba) és Orosz Imre (Lökösháza), Orodán Ibolya (Doboz) és Bak István János (Doboz), Székely Éva Irma (Köröstarcsa) és Alb László (Köröstarcsa), Sárost Edina Márta (Kondoros) és Maczlk Mihály András (Kondoros). Születések: Dr. Fórján Mihály Árpád és Medve Éva leánya Petra, Hé­vízi László és Vandlik Klára leánya Klára. Komlósi Ferenc és Csaszni Ildikó leánya Zita, Borbély István és Kucsera Ilo­na fia Gergő, Kiss András és Beranek Aranka fia Alex Ár­pád, Sipiczki Zoltán Mátyás és Pisák Éva Ágnes fia Zoltán, Baji Ferenc Károly és Fabulya Gyöngyi Ilona leánya Hajnal­ka, Molnár Jenő és Dombi Il­dikó fia Máté, dr. Balázs La­jos László és Jarabek Katalin leánya Anna Mária, Pettner András Zoltán és Berki Klára leánya Adrienn, Budai Ödön és Tímár Magdolna leánya Krisz­tina, Kovács János Zoltán és mesefilmeket vetítenek, s aki kívánja, annak számító­gép segítségével jövendőt is jósolnak. Este öt órától — elsősorban a nyugdíjas ko- rúakra számítva — a nagy­teremben levetítik a Nem élhetek muzsikaszó nélkül című színes játékfilmet, amely Móricz Zsigmond re­génye nyomán készült. A he­rényi családi nap program­ját népi iparművészek vásá­ra teszi teljesebbé. Kozma Julianna Éva fia János Gábor, Murzsicz László és An- tovszki Katalin leánya Anikó, Bene Zoltán és Somogyi Ág­nes Piroska fia Adrián, Nádas Pál és Poosai Edit Mária fia Richárd, Lédeczi János és Papp Anna Márta leánya Veronika, Angyal Ferenc László és Ko­vács Rozália fia Róbert János, Kóta László Ferenc és Hajkó Erika fia Szabolcs (Mezőbe- rény). Hajdú János és Augusz- tiny Julianna leánya Anita (Kö­röstarosa) , Komlósi Zoltán és Nagy Julianna fia Zoltán (Do­boz). Halálesetek: Mitykó János, Drlenyovszki Pál, Barta Kálmán, Ecsédl An- talné Seres Ilona, Szász Lajos- né Bak Irén (Mezőberény), Pa- luska Jánosné Szenkopalik Zsu­zsanna (Szarvas), Zahorán Já- nosné Zahorán Erzsébet (Újkí­gyós), Szakái Józsefné Mulicz Mária (Gyomaendrőd), Pocsaji Lajos (Békés), Meller István (Békés), Vetési János (Békés), Pap Róza (Vésztő), Szabó Ká­roly (Köröstarcsa), Búzás Györgyné Pilár Judit (Kondo­ros), Kővári Mihály (Kétsop- rony), Zsótér Bétámé Márton Margit (Újkígyós), Sotús La­jos (Mezőberény), R. Tóth La- Josné Wagner Julianna (Mező­berény) . MŰSOR Szombat KOSSUTH RÁDIÓ 8.30: Családi tükör. 9.05: Színes népi muzsika. 10.05: Ismét a javából. 12.30: Változó agrárvilág. 13.00: Klasszikusok délidőben. 13.49: Énekeljük együtt! 14.20: Mindennapi irodalmunk. 14.50: Dowiand vokális művei­ből. 15.10: Új zenei újság. 16.00: 168 óra. 17.30: A szülőföld muzsikája. 13.45: Szemle. 19.05: Könnyűzene szintetizátor­ra. 19.20: Mihail Bulgakov: Mor­fium. 20.05: Egy éj Velencében. Jo­hann Strauss operettjé­nek rádióváltozata. 21.39: Mindennapok esztétikája. 22.25: Európa hangversenyter­meiből. PETŐFI RÁDIÖ 7.25: A Szabadegyházak Taná­csa tagegyházalnak val­lásos félórája. 9.05: A világbajnok. Zilahy Lajos vígjátéka. 10.00: A Szombat délelőtt zöld kiadása. 12.10: Jó ebédhez szól a nóta. 13.05: Miska bácSl leveles ládá­ja. 14.00: Magunkat ajánljuk. 15.05: Tusa öt tételben. 16.15: Boldog, születésnapot 1 Kál­lai Ilona. 17.05: A fiatalok popzenei fel­vételeiből. 17.30: A II. Rákóczi Ferenc ne­vét viselő középiskolák vetélkedője. 18.25: Sanzon pódium. 19.05: Nótaest. 20.00: Afro-latln zenés turmix. 21.03: 168 óra. 22.30: Tommy Donsey felvételei­ből. 23.15: Éjszakai koktél. BÁRTÖK RÁDIÓ 8.19: Margaret Irwin-Brandon orgonái és csembalózik. 9.12: Salvatore Accardo hege­dül, Antonio Beltrami zongorázik. 9.44: Kalmár Magda operaáriá- kat énekel. 19.23: Slágerlista. 10.53: Hangfelvételek felsőfokon. 12.30: Isikolarádió. 13.05: Kívánságműsor szomba­ton. 14.05: Részletek BeLldni operájá­ból. 15.05: Lemezbörze helyett. 16.00: Bemutató. Komoly zenei újdonságainkból. 17.10: Zenekari muzsika. 18.24: Tenor-kulcs — XIV/7. A mikrofonnál: Carelli Gá­bor. 19.05: Bemutatjuk új kórusle­mezünket. 20.12: Mindennapi irodalmunk. 20.42: Zenekari muzsika. 21.40: Gulyás Dénes operaáriá­kat énekel. 22.00: Kritikus füllel. 22.51: Mándy Iván hangjátékai­ból. Kék medence, (ism.). TV, BUDAPEST, I. MŰSOR 8.15: Tévétoma gyerekeknek. 8.20: A Pécsi Körzeti Stúdió szerbhofvát nyelvű ma­gazinja. (ism.). 8.50: Képújság. 8.55: Óvodások műsora. 9.10: Ütravaló. -(Ism.). 9.45: Játékos vetélkedő-sorozat gyerekeknek. 9.50: Cigánykerék. 10.30: Hóember. Angol rajz­film. U.00: Peremartonl Krisztina műsora. 11.35: Hármas csatorna. V/3, 12.20: Képújság. 13.55: Képújság. 14.00: Televízió és egészség. 14.30: Van benne valami. Bar- kochba-játék. 15.15: Szerelmi kódex. Angola magyar koprodukció. 16.05: Az élő bolygó. XII/12. 17.00: Híradó. 17.25: Hoffnung meséi. Francia rajzfilm, (ism.). 17.35: Jogi esetek. 18.20: Egy operatőr honismereti sorozata. 18.40: Családi torna. 18.55: Csip-csup csodák. Hol­land rajzfilmsorozat. 19.10: Esti mese. 19.30: Híradó. i. 20.05: Ez + Az. Szórakoztató műsor. 21.20: In memóriám Sólyom László. Dokumentumfilm. 21.50: Ujjlenyomat nincs. Fran­cia bűnügyi film. 23.20: Híradó 2. II. MŰSOR 14.15: MOVI-krónika. 14.25: Antenna. Tegnap, ma, holnap.. . 150 nép televí­ziója. (ism.). (A szovjet televízió.) 15.10: Képújság. 15.15: Nyelvleckék. Orosz nyelv­lecke. XXX/12. rész. 15.30: Angol nyelvlecke. XV/7. 16.00: Híd a Jövőbe. Az Oszt­rák és a Magyar Televí­zió közös műsora. 17.15: Rockstúdió. 18.15: Színház az egész világ. XIII/4. rész. Angol film­sorozat. 19.10: összefoglald a Népsta­dion—NOVARAT ' Kupa nemzetközi műkorcsolyá­zó-verseny gálaműsorá­ból. 19.30: Gyémántdíjasok fesztivál­ja ’87. Belga zenés film. 20.00: Képújság.. 20.05: Jeles napok Ászáron. Do- kumentumfilm. ITT’2. rész. 21.20: Svédország—NSZK Te­nisz Davis Kupa döntő, felvételről. 22.55: Képújság. BUKAREST 13.00: Hírek. 13.05: Hétvége. 14.45: A hét politikai eseményei. 19.00: Híradó. 19.25: Forradalmi versek. 19.40: Teleenciklopédia. 20.10: Zenei variációk. 20.55: A biztosító orvosa. 22.05: Híradó. 22.15: Közkedvelt melódiák. SZÍNHÁZ 1988. december 17-én, szomba­ton 19 órakor Békéscsabán: MÁGNÁS MISKA Somlay-bérlet Vasárnap KOSSUTH RÁDIÖ 8.30: Énekszóval, muzsikával. 9.30: Mándy Ivánnal beszélget Szabó Éva. 9.53: Muzsikáló természet. 10.05: öt kontinens hét napja. 10.20: örökzöld dallamok. 10.54: Édes anyanyelvűnk. 11.00: Gondolat-Jel. 12.15: Harminc perc alatt a Föld körül. 12.55: Népdalkörök pódiuma. 13.20: Mit üzen a Rádió? 14,10: Művészlemezek. 14.59: Odesszai történetek. Iszaak Babel novellái. 16.05: Arturo Toscanini hang­verseny-felvételeiből. 17.00: Tanácsadók. Csűrös Csil­la riportja. 17.30: Komoly zenei lemezlovas. 18.40: Remekírók hangszalagon. Három boltoskisasszony. Nagy Lajos regénye. 19.40: Az Állami Népi Együttes felvételeiből. 20.28: d’Albert: Hegyek alján. Kétfelvonásos opera. 23.06: Hangszerek, hangszfnek. PETŐFI RÁDIÓ 7.05: Az unitárius egyház fél­órája. 7.35: Vasárnapi orgonamuzsika. 8.05: Az állatok nyelvén tudni kell. 8.15: A bolondokat kereső sza­már. Schwajda György mesejátéka. 9.10: Magnósok, figyelem! 9.50: A Magyar Rádió Karinthy Színpada. Karc. 11.10: Vasárnapi koktél. 12.03: Jó ebédhez szól a nóta. 13.05: Mikrofon-próba. 14.00: Szerpentin. Az Ismeret­terjesztő Szerkesztőség órája. 15.05: Táskarádió. 16.00: Poptarlsznya. 21.05: Társalgó. 22.30: Marlnella és Jannisz Pa- riosz énekel, Mlkisz Theo- doraklsz együttese játszik. 23.10: Sonny Rollins dzsessz- kvintettje játszik. 24.00: Delibes: Coppelia.

Next

/
Thumbnails
Contents