Békés Megyei Népújság, 1988. december (43. évfolyam, 286-311. szám)

1988-12-17 / 300. szám

1988. december 17., szombat Méltányoljuk költészetében a lélek és a gondolat ötvözetét Mint ismeretes, a napokban osztották ki a Magyar Nép- köztársaság Művészeti Alapja 1988. évi dijait. Az irodalmi díjat Simonyi Imre, Gyulán élő költő kapta. A Vigadó Ga­lériában rendezett ünnepségen a költő munkásságát Csák Gyula író méltatta. Az alábbiakban az ő beszédét közöljük. Tisztelt Jelenlevők! A Művészeti Alap Irodal­mi Szakosztálya vezetőségé­nek megbízásából, s a ma­gam jókedvéből örömmel vállalkoztam, hogy néhány keresett és nehezen megta­lált szóban méltassam Si- monyi Imrét, ennek a sze­rény, de a maga helyén mégis rangos irodalmi díj­nak az átadása alkalmából. Hál’ Istennek eléggé so­kan méltatták az utóbbi években. Az irodalmi szak­osztály vezetősége mégis úgy találta: nem túlzás, ha meg - toldjuk az elismeréseket ez­zel a mostani kalapemelés­sel. Az emberiség megfelelő kutatói nagy erőfeszítéseket tettek és tesznek, hogy fel­fedezzék a gondolat szüle­tésének fészkét. Leginkább az agyról mondják, hogy az rejti ezt a fészket, de még nem tudták bizonyítani. Azt is mondják, hogy az ember­nek lelke van, s erősen tart­ja magát a hiedelem, hogy ezt meg a szívben kell ke­resni, de hiába kutatták ke- resztül-kasul a szívet, nem leltek nyomára olyasminek, amiről félreérthetetlenül ki­jelenthették volna: íme, ez a kis darab micsoda itt a lélek. Ennek ellenére hisz- szük, hogy létezik az em­bernek lelke, mégpedig mint leginkább kitüntetett rangú alkatrész. Ezt annyira ma­gától értetődőnek vesszük, hogy ha például ki akarom fejezni: hányán vagyunk eb­Sunyovszky Sylvia, a költő verseinek legavatottabb tol- mácsolója, a díj átadása után Simonyi Imrével ben a teremben, akkor nem azt mondom, iksz mennyisé­gű agyvelő, hanem arról beszélek, hogy lélekszám szerint hányán vagyunk. Gondolat és lélek létezé­sének, főként működési me­chanizmusának tehát nin­csenek tudományos bizonyí­tékai, de föllelhetjük a bi­zonyítékokat a művészetben, egyebek között Simonyi Im­re költészetében, akár sza­bad szemmel is. Pontosab­ban: szabad szemmel fedez­hetjük fel igazán, s mennél szabadabb szemmel nézzük, unnál jobban látjuk. Idő telt el, amíg eléggé szabad lett a szemünk, hogy lássuk és méltányoljuk Simonyi úr költészetében lélek és gon­dolat sajátos ötvözetét. Szociológiai közelítésben valóban úr ő, mégpedig tár­sadalmi-történelmi sorsa szerint olyan kis-úr, aki szüntelenül tajtékzik a nagy­urak ellen, legyenek azok feudalisták, vagy szocialis­ták. Teste olyan, mint Ma­hatma Gandhié a leghosz- szabb éhségsztrájk után, de lelki ereje és dühe akkora, mint Krisztusé, amikor ki­űzte a kufárokat a temp­lomból. Feje búbjától asar- káig lélek, ideg és gondolat vértezetébe öltözve csatázik a nagyurak, átvitt értelem­ben a kiváltságosok, az elő­jogokkal rendelkezők — többnyire méltatlanul ren­delkezők — ellen. A bajví­vásban segíti, hogy neki ma­gának is van egy különös kiváltsága. A maga módján ő is arisztokrata, amennyi­ben a magyar szellemi arisztokrácia képviselője, olyanfajta ember, amelyről egyik általa is nagyra be­csült elődje, Márai Sándor azt mondta, hogy tudásukat nem szerzik, hanem örök- lik. Rejtély, hogy ő miképpen örökölte önmagát a mély­ben vergődő és magasban szárnyaló elődöktől, kézzel fogható tény viszont, amit ő örökített ránk, a szaporo­dó számú kötetekbe gyűj­tött versek lelki és gondo­lati gazdagsága. Ezért az örökségért ez alkalommal is kinyilvánítjuk köszönetün- ket. Egy pillanatra magamat is kiváltságosnak, előjoggal rendelkezőnek tekintve, élek a lehetőséggel, és elsőként gratulálok irodalmi nagydí­jához. fl naptáron Corini Margit festménye akadémiai nagyszótár 19l)9-es falinaptárunkon Corini Margit Vitorlások cí­mű festménye látható. A művész 1897-ben született és 1982-ben halt meg. Pályá­ja kezdetén New Yorkban folytatott tanulmányokat, majd 1928-ban Párizsban volt nagysikerű kiállítása. Hamarosan nagy hírnévre jut, és az 1930-as években sorra nyílnak jelentős kiál­lításai New Yorkban, Buda­pesten a Nemzeti Szalon­ban és sokszor Párizsban. Neves műbírálók adják a művészvilág és a nagykö­zönség tudtára, hogy Corini Margitban megszületett „a párizsi éjszakák festője”, avatott mestere. Huszonhat évvel ezelőtt, 1952-ben Budapestről kitele­pítik Gyomára, ahonnan ké­sőbb soha el nem szakadt. Gyomán kezdett újra feste­ni, kiállításokat rendezni, meghívták a megye sok vá­rosába, és községébe, Gyo- maendrődön állandó kiállí­tást rendeztek be műveiből. Corini Margit azt vallotta, hogy szeretni, egymást be­csülni, tisztelni, az a legfon­tosabb. fc\ Irodalomtörténészek befe­jezték az Akadémiai nagy­szótár szépirodalmi, szaktu­dományi, publicisztikai és más forrásainak kijelölését. A tervezett 13 millió szö­vegszóból csaknem 4 milliót már számítógépre rögzítet­tek az MTA Nyelvtudomá­nyi Intézetében, mivel a vá­logatás teljes lezárása előtt megkezdték a szövegek szá­mítógépre vitelét. Két—há­rom éven belül számítógép­re viszik a hátralevő mint­egy 9 millió szövegszót is. A rögzítéssel egyidőben készül­nek a rendszertár és az elő­feldolgozó programok. Ezek futtatását az adatrögzítéssel egyidejűleg végezhetik. Így néhány éven belül hozzáfog­hatnak a próbaszócikkek írásához, majd a szótár anyagának szerkesztéséhez. A magyar irodalmi és köz­nyelv nagyszótára (1533— 1990) első kötete talán már ebben a században megje­lenhet. A tervek szerint ez a szó­tár elsősorban szépirodal­munknak a könyvnyomtatás korától napjainkig fellelhető szókincsét .tartalmazza majd, de felöleli a nyomtatásban megjelent közéleti, politikai, magán jellegű, tudományos és vallási írások szókincsét is. A XVI. század óta egyre több mű jelent meg nyomta­tásban, ezért a szóanyag zö­mét a XIX. és a XX. szá­zadban. kiadott művekből gyűjtik, mindenekelőtt azok­ból, amelyek különösen jel­lemzőek korukra, hatással voltak a későbbi nyelvhasz­nálatra. A forrásjegyzék összeállítása során némelyik szaktudomány: a matemati­ka, a hadtudomány, a tech­nikatörténet, stb. szemelvé­nyeinek összeválogatásával kiváló szakembereket bíztak meg. Tiszteleghet az útikor? A honvédtiszti emlékhelyről Gyulán Fű, fa, bokor rajzolta ko­kárda alakú téren kilenc oszlop áll. Száznegyven év­vel ezelőtti események jelké­peit hordozzák: szakadt tisz­ti váll-lap, mente, törött kard ... Előttük halomba do­bált fegyverek ... Soha ki nem hunyó láng. Háttérben a középkori vár — falai nemzeti tragédiákat láttak már. 1849. augusztus 22-ét is. * * * Nem mai gondolat Gyu­lán, hogy legyen a városban egy hely, ahol fejet lehet hajtani 1848—49, az aradi 13, a vár előtt lefegyverzett 1400 honvédtiszt emléke előtt. Az elmúlt évben a tettekre is sor került: pályázatot írt ki a városi tanács a Képző- és Iparművészeti Lektorátussal közösen. Eredménye 40 terv, egy Gyulán felállítandó em­lékhelyhez. Melyik a jó? És melyik a megvalósítható? A szakmai és a társadalmi zsű­ri ajánlása az első díjas Máté István szobrász és Sze- merey Márta építész mun­kája mellett szólt. Április­ban újabb lépés: legyen védnökség, hiszen a megva­lósítást valakinek egyenget­ni kell. Megalakultak, ala­pítványt hoztak létre. A vá­rosi tanács 500 ezer forin­tot adományozott, a védnök­ség tagjai személyenként 200-200 forintot. Hol tart most az emlék­hely ügye? A hozzánk köze­lié, a gyulaié. Hisz tudjuk, Budapesten is készül ha­sonló ... Havasi Istvánnal, a védnökség elnökével be­szélgettünk. — Arra nem gondoltunk, hogy a budapesti emlékhely terve miatt a mienktől eláll­tunk ;— mondta. — Mikor az országos felhívás napvi­lágot látott, itt Gyulán már egy sikeres pályázat után voltunk. Bár érkeztek hoz­zánk, sőt védnökségünkön belül is elhangzottak az első díjas pályaművel kapcsolat­ban ellenvetések, a nagy többség mellette szólt. Fel­adatunknak inkább a terv — mert hogy az a mai napig is — tovább gondolását, az adott helyszínre adaptálását tekintettük az alkotókkal közösen. , — A védnökség elnöksége többször járt Csongrádon Máté Istvánnál, és ő is nem­egyszer megfordult Gyulán. Végül is milyen változtatá­sokban állapodtak meg? — Már a pályaművek ér­tékelésekor bírálat érte a jelképek tetejébe tűzött zászlókat. A terv e része te­hát elvetődött. Egyetlen zászló marad, amelyet a fegyverhalom körül, ünnep­kor tűzünk ki. Robósztusab- bak lesznek a tartóoszlopok. Máté István jelenleg a ki­lenc jelkép pontos megfo­galmazásán dolgozik — egyértelműbbé és a helyi eseményeket is felidézőkké válnak. A néhány javasla­tunkat magában foglaló terv zsűrizése egyébként hétfőn lesz Csongrádon. A parkterv még eléggé képlékeny álla­potban van. Annyi bizonyos, hogy kokárda alakú marad, i és része lesz a vár előtt ki­alakítandó térnek. Védnök­ségünknek július 9-én viha­ros ülése volt: mert két év alatt egyszer sem sikerült elérnünk, hogy a műemlék­felügyelőség részt vegyen a helyszíneléseken. Pedig kö­zös megállapodás nélkül nem foghatunk a történelmi kör­nyezet rendezéséhez. Igazán sikerélménynek tekinthet­jük, hogy a hétfői zsűrizé­sen képviselőjük is ott lesz, s megegyezhetünk a pontos helyben. — Esetleg elvetik a román kollégium udvarára vonat­kozó elképzelést? — Nem, inkább a tér, az emlékhely méretét, elhe­lyezhetőségét kell megvitat­nunk. A vár elkövetkező re­konstrukciója, a várárok kialakítása, az emlékhely megközelítését szolgáló ut­canyitás egymással össze­függő kérdések. Az emlék­hely környezetének (terep- rendezés, épületfelújítás) méltó kialakítása és a vár közelsége, ami bizony szá­munkra is jelent feladatot, bonyolítja és költségesebbé teszi vállalkozásunkat. — Ha már a pénznél tar­tunk, mennyibe kerül az emlékhely? — Mintegy 4 millió fo­rintba. Az összeg összegyűjt­hető, ha az emberek nem hagynak magunkra bennün­ket, és munkájukkal (föld­mozgatás, betonalap-készí­tés) is segítenek. — Sokszor elhangzott már, hogy az elképzelés közada­kozásból valósítható meg. Mennyi pénz érkezett eddig számlájukra? — Egymillió-kétszázezer forint körüli összeg. Ebből megvásároltuk az oszlopok anyagát, a sütői mészkövet. Az Univerzál közreműködé­sével sikerült a bronzot is beszerezni. Az anyagok már Máté István műhelyében vannak. Ő minden bizony­nyal időre elkészül, hisz rendelkezik saját öntödei háttérrel. Reménykedünk és bízunk abban, hogy az em­berek nem közömbösek. Bi­zonyíték erre az eddig be­folyt pénz, és ígéreteknek sem vagyunk híján. A me­gyei tanács, a KISZ, a Ki- sosz és még igen sok szer­vezet támogatásáról biztosí­tott bennünket. Napokon belül szeretnénk két per­selyt elhelyezni a SZOT- üdülőben és a Várfürdőben — talán a városunkba láto­gatók szimpátiáját is meg­nyerjük. És végül várjuk egyének, közösségek, válla­latok, a külföldre szakadt hazánk fiainak a segítségét, hisz nem akármire ké­rünk ... Minden forintot, mindenkitől előre köszö­nünk. * * * Négymillió forint nem ke­vés. D,e ha sokan adják ösz- sze, még tíz-húsz forinton­ként sem elérhetetlen. Hogy legyen hol fejet hajtani .. . Szőke Margit Küldjön egy tízest Jövőre lesz 140 éve, hogy Gyulán, a vár előtt lefegyverezték az 1848 49-es szabadságharc 1400 tisztjét. Köztük: AULICH LAJOST, DAMJANICH JÁNOST, KISS ERNŐT, KNÉZICH KÁROLYT, LAHNER GYÖRGYÖT, LAZAR VILMOST, LEIN INGEN-WESTERBURG KÁROLYT, NAGYSÁNDOR JÓZSEFET ÉS TÖRÖK IGNÁCOT. 1989 augusztusában, a fegyverletétel egykori helyén és évfordulóján emlékművet kívánunk állítani a forradalom és szabadságharc hőseinek. Ehhez hívjuk segítségül önt is. KÉRJÜK, KÜLDJÖN 10 FORINTOT! A lapban talál egy csekket. Ne dobja el! Töltse ki. Nemcsak nekünk segít, hanem nemzeti múltunk előtt is tiszteleg. AZ 1848—49-ES HONVÉDTISZTI EMLÉKHELY VÉDNÖKSÉGE Sikerkönyvek Kamillka Az előszóból kiderül: Fe­leki Kamill nem akarta, hogy bárki is könyvet írjon róla. Sas György mégsem tu­dott ellenállni a kihívás­nak: a nyolcvanadik szüle­tésnapra, ajándéknak szánta a kötetet. Lírai mese egy nagy mű­vészről. Ez az alcím akár úgy is értelmezhető, mint némi mentség, mentegetőzés. A szerző nem egyszerűen könyvet írt, hanem mesét, és a mesében ugyebár min­den lehetséges. Színész vagyok, mondta Feleki, az a dolgom, hogy szerepeket játsszam, nem az, hogy magamról fecsegjek... így mondott nemet a Mes­tersége: színész sorozat ren­dezőjének, vagy Vitray Ta­másnak. amikor az Ötszem­közt című- műsorába hívta. S ugyanez az érv hangzott el az életrajzírással szem­ben. Ám amikor már vilá­gossá vált a népszerű szín­művész előtt, hogy Sas György kitart szándéka mel­lett. a következőket kérte tőle, illetve a születő műtől: „Na jó, fecsegj te... De egyet a lelkedre kötök. Az­tán nehogy valamilyen édes­kés. cukros ömlengés legyen belőle. Azt nagyon nem sze­retem. S még egyet! Bánj takarékosan a dicsérésem­mel, mert azt meg mások nem szeretik... Előbb a hi­báimat sorold!” Tehát mese, méghozzá lí­rai — a nagy lírai komikus­ról. Mese, nem szabályos élettörténet. Nem karrier­legény, nem is tanulmány, vagy portré, még anekdotás- könyvnek sem nevezi a szer­ző — bár az említett műfa­jok mindegyike fel-felbuk- kan ebben a mesében. V. K.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents