Békés Megyei Népújság, 1988. november (43. évfolyam, 261-285. szám)

1988-11-02 / 262. szám

1988. november 2., szerda Izraeli megtorlás a jerikói támadás ürügyén • CARLSSON WALLENBERGRÖL A svéd kormány újabb megbeszéléseket kíván tar­tani a Szovjetunióval a ná­cizmus üldözöttéinek men­tésében kiemelkedj szerepet játszó svéd diplomata, Raoul Wallenberg sorsáról — ezt Ingvar Carlsson miniszter- elnök közölte stockholmi té­vényilatkozatában. Carlsson szavai szerint Svédország „teljesen tiszta képet” kí­ván nyerni az ügyben, s re­méli, hogy a „jelenlegi szov­jet vezetés ezt lehetővé te­szi.” Moszkva már korábban hivatalosan is közölte a svéd kormánnyal, hogy Raoul Wallenberg még 1947-ben. a Szovjetunió területén el- hunvt. • kAroly-díj KOHLNAK ÉS MITTERRANDNAK Richard von Weizsäcker nyugatnémet szövetségi el­nök kedden kiemelkedő fon­tosságú eseménynek nevez­te. hogy az NSZK és Fran­ciaország újabban egyezteti az európai szocialista or­szágok irányában folytatan­dó keleti politikáját. Egy­ben a többi szövetséges or­szág vezetőihez intézve sza­vait kiielentette: a Nyugat népeinek közös kötelessége, hogv tevőlegesen klvjevék részüket a kelet-eurónai. mindenekelőtt a szovjet re­formtörekvések által kedve­zően befolyásolt kelet—nyu­gati együttműködésből. A bonni államfő Aachen- ban mondott beszédet abból az alkalomból, hogy a nyu­gat-európai egység előmoz­Benazir Bhutto, a pakisztáni Néppárt társelnöke, aki pártja Jelöltjeként indul a november 16-i elnökválasztáson. Választá­si körútja során vasúti fülké­jének ajtajában tart beszédet dításában és a nyugatnémet —francia barátság elmélyí­tésében szerzett érdemeikért Nagy Károly egykori váro­sának Károly-díjával tün­tették ki Helmut Kohl kan­cellárt és Francois Mitter­rand köztársasági elnököt. • AZ ATLANTIS TITKA November utolsó napjai-' ban újabb űrsiklót bocsát fel az Egyesült Államok. Ez lesz a második űrrepülőgép­utazás a Challenger ka­tasztrófája óta. A gép tit­kos katonai küldetést telje­sít. Az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) bejelentése szerint a titoktartást oly­annyira szigorúan veszik, hogy az újabb űrutazás pon­tos idejét a felbocsátás előtt csupán kilenc perccel tudatják. Az izraeli hadsereg egy­ségei Jerikóban hét házat felrobbantottak, illetve bul­dózerrel leromboltak a va­sárnapi benzinpalackos tá­madás feltételezett tettesei­nek (és családjuknak) meg­büntetéséül. A kijárási tila­lom alatt levő városban nagyszabású letartóztatások voltak, s utóbb a katonai szóvivő azt közölte, hogy három, 14-23 év közötti testvér bevallotta, részesei voltak az akciónak. Az izraeli jobboldal — mely össztüzét eddig főként Simon Pereszre irányította — most a Munkapárt má­sodik számú vezetőjét, Jichak Rabint vette célba, tehetetlenséggel vádolva őt. Rabin a jerikói helyszínre látogatva jelezte, hogy a tettesek halálbüntetését in­dítványozza a katonai bíró­ságnak. Valamennyi izraeli párt mély megrendülésének adott hangot, elítélve a polgárok élete elleni akciókat. A szél­sőséges telepesek mozgalma több helyszínen tüntetést tartott, utakat zárt le, kö­vetelve a „terroristák” há­zainak lerombolását és a ha­lálbüntetés visszaállítását. A PFSZ és a megszállt te­rületek lakosságának képvi­selői közleményt adtak ki a jerikói támadásról, elítélve mind az izraeli, mind a pa­lesztin polgári személyek el­leni erőszakot. Rámutattak: a térség válságának e tra­gikus oldala még inkább sürgetővé teszi a békés meg­oldást. az igazságos békekö­tést a két nép — két állam EMBERCSEMPÉSZEK Olaszországban letartóz­tattak egy nyolctagú csopor­tot, amely török állampol­gárokat csempészett Svájc­ba. A katonaság a svájci— olasz határon leállított egy teherautót, amely 29 török állampolgárt akart átléptet­ni Svájcba, hogy ott mun­kát vállaljanak. Az olasz újságok nemrég egy hét­éves kisfiúról írtak, aki megfagyott az Alpokban, amikor Svájcba akart át­jutni. TAXIREKORD Guy Smith londoni taxisofőr egyedülálló rekordot állított fel: Londonból Sydneybe taxizott. A 69 napos, 22 637 kilométeres út egyben az eddigi legdrágább utazás: diját és az utazáshoz nyújtott adakozások összegét (320 ezer USA dollár) a sofőr egy ausztráliai gyermekintéz­mény javára ajánlotta fel. Guy Smith és kíséretében le­vő három társa ezzel az úttal pályázik a Guinnes rekordok könyvében a leghosszabb taxi­utazás címére. Az út Európán keresztül, majd Törökországon, Iránon, Pakisztánon, Indián, Thaiföldön, Malayzián és Szin­gapúron át vezetett. Megérke­zésükkor szerdán Sydneyben a taxióra 55 347 USA dollárt mu­tatott. • NEM KELLETT NAPÓLEON KÉZIRATA Nem akadt vevő Napóle­on négy oldalnyi kézírására, amelyet a londoni Sotheby’s árverési csarnokban 20 ezer font kikiáltási áron kínál­tak megvételre. Buenos Aires: a polgári fel- lebbviteli bíróság ítéletét hallgatja a korábbi katonai junta három vezetője, Leo- poldo Galtieri, Jorge Anaya és Basilio Lami Dozo tábor­nokok (fentrői lefelé), aki­ket az 1982. évi falklandl háború kirobbantásáért 12- 12 évi szabadságvesztésre ítéltek FÉRJHEZ MENT ELVIS LÁNYA Elvis Presley lánya, a 20 esztendős Lisa és Danny Keogh zenész házasságot kö­töttek. Az esküvői szertar­tásra, amelyre Hollywood­ban az ott kötelező külsősé­gek között került sor, az el­hunyt énekes apa rajongói­tól több ezer távirat érke­zett. A fiatal pár, hogy az illő köszönetek megírásának kálváriáját elkerülje, a „pa­pírokból" a villa kertjében a felejthetetlen papa hatalmas fényképe előtt tábortüzet gyújtott. A magasra felcsapó lángok közelében a minden­kihez szóló köszönetét Pri­scilla Beaulieu Presley szí­nésznő, Elvis özvegye mond­ta el. elve alapján. Az izraeli hadsereg egy merényletben való részvétellel gya­núsított palesztin házát robantotta fel megtorlásul az előző esti benzinpalackos támadás miatt írta: Sztálin találkozása Mao Ce-tunggal 1, II szemtanú feljegyzései A kínai forradalom győzelme századunk egyik igen fontos eseménye volt. 1949. október 1-jén kiáltották ki a Kínai Népköztársaságot, ami fordulópontot jelentett a nagy nem­zet történelmében. Ugyanebben az évben tekintélyes kínai küldöttség járt a Szovjetunióban. A delegációt Mao Ce-tung vezette. Moszk­vában a küldöttség tárgyalásokat folytatott Sztálinnal, a párt és az állam más akkori vezetőivel. N. T. Fedorenko, szovjet Kína-kutató, a Szovjetunió Tu­dományos Akadémiájának levelező tagja a tárgyalásokról is ír készülő könyvében, s több eddig ismeretlen epizódot em­lít. Feljegyzései annál is inkább érdekesek, mivel Fedoren­ko akkor a Szovjetunió kínai nagykövetségének tanácsadója volt és az említett tárgyalásokon a tolmács szerepét töltötte be. (Az anyagot rövidítve közöljük.) Sztálin általában a Moszkva melletti kuncevói villában folytatott megbeszéléseket Mao Ce-tunggal. Mindig éjszaka. A hosszú asztalnál az ülésrend általában a következő volt: az asztalfőn Sztálin ült, mellette pedig az SZK(b)P KB Po­litikai Bizottságának tagjai. Mao Ce-tung a házigazda mellett foglalt helyet. A két vezető között ült a tolmács. A kínai elvtársak vezetőjük mellett ültek. Az asztal mindig meg volt terítve: étkészlet, pálinkás- és borospoharak, ásványvíz, néhány üveg száraz grúz bor. Vod­kát nem szolgáltak fel. Ezenkívül az asztalon melegházi zöldséggel tele tálak is voltak. A nagy asztal végén állt a tálaló. Mindenki ízlésének és igényének megfelelően szedett magának az ételekből. Sztá­lin néha felállt az asztaltól, odalépett a tálalóhoz és kivá­lasztotta azt, amit szeretett. Általában néhány ételt java­solt a vendégeknek: borsólevest, borscsot, saslikot. Nem volt sok étel, de mind jó ízléssel elkészítve. A szobában sze­mélyzet nem tartózkodott. Csak időről időre jött be egy pincérnő, aki behozott valamilyen meleg ételt, megmutatta a házigazdának, majd letette a tálalóra. Bort mindenki ma­ga töltött magának. De a jelenlevők nagyon keveset ittak, a többség csak úgy tett, mintha kortyolgatna. Inkább csak megízlelték az italt. Az asztal közepén konyak állt, amely időről időre moz­gásba jött, amikor újabb pohárköszöntőt mondtak Sztálin egészségére. A töltögető szerepét a házigazda mellett ülő Berija vállalta. Kezével vagy a kristálypohárral megütögette az asztalt, szigorú tekintetével mindenkit végignézett, hogy meggyőződjön, mindenkinek tele van-e a pohara, majd fel­állt, hogy néhány szavas pohárköszöntőt mondjon. Erre min­denki felhajtotta az italt. A beszélgetések általában különböző dolgokról folytak. Szigorú napirend nem volt. Lényegében csupán Sztálin és Mao Ce-tung beszélgetett, a többiek hallgattak. Ám a kö­tetlen társalgások során a felek véleményt cseréltek a ka­tonai, politikai, gazdasági és ideológiai kérdésekről. Ilyen körülmények között született meg a barátságról, a szövet­ségről és a kölcsönös segítségnyújtásról szóló szerződés is. A szerződés aláírásánál jelen volt Sztálin és Mao Ce-tung. Itt hadd jegyezzek meg valamit. A moszkvai televízióban nemrég bemutatott Kockázat c. filmben szerepelt az a kép is. amely 1950. február 15-én, azaz a szerződés aláírásakor készült, s amely Sztálint és Mao Ce-tungot egymás mellett örökíti meg. A film narrátora a fénykép kapcsán teljesen önkényesen jegyzi meg, hogy Sztálin és Mao Ce-tung póza és arckifejezése önmagáért beszél: a kínai vezető elégedet­len, mivel nem sikerült Moszkvától atomfegyvert kapnia. Ez puszta kitaláció. Mao Ce-tung Sztálinnal tárgyalva nem vetette fel az atomfegyver kérdését. Ez sokkal később, 1958-ban került szóba. Mao Ce-tung, aki egy alkalommal visszaemlékezett a há­ború éveire, megemlítette, hogy a kínai kommunisták egyik katonai alakulata hogyan került az ellenség gyűrűjébe. Rendkívül veszélyes helyzet alakult ki. A kommunisták nem tudták áttörni az ostromgyűrűt. Ekkor parancsnokuk ilyen szavakkal fordult hozzájuk: „Ne féljetek a nehézségektől, ne rettenjetek meg a megpróbáltatásoktól, úgy tekintsétek a ha­lált, mint visszatérést.” Ez átvitt értelemben hangzott el és hallásra nehezen ér­tettem meg. Ezért megkértem Mao Ce-tungot, írja le egy papírlapra a mondatot hieroglifákkal. Gyorsan papírra ve­tette a nyolc írásjelet. A jeleket külön-külön ismertem, de a mondat lényegét mégsem tudtam felfogni az utolsó hierog­lifa miatt, amely a „visszatérést” jelentette. Ismét megkér­tem hát Mao Ce-tungot, hogy értelmezze ő az írásjelet. — Sokáig fognak még itt konspirálni? — szólalt meg a hátunk mögött rosszallóan Sztálin. Képzelhetik, mit éreztem abban a pillanatban. Mintha áramütés ért volna ... Ennek az embernek a hirtelen harag­járól sok mindent hallottam már. — Az a helyzet — kezdtem bűnbánóan —, hogy nehézsé­geim támadtak az értelmezéssel... — Nem túl lassú az ön felfogása?! — mondta Sztálin, s ez úgy hangzott, mint valami vádemelés. — Van itt egy írásjel... — próbáltam tovább magyaráz­kodni. — Csak nem akarja most elsorolni a jelek értelmét? — Lényegében csak egy jelről van szó — magyaráztam türelmesen. — Jelentése szó szerinti fordításban ... — Próbálja meg lefordítani ezt a jelet és az egész frázist! — utasított. Megtettem. Sztálin, akit kifinomult nyelvésznek tartottam, elgondolkodott. Rövid hallgatás után megkérdezte: — Es hogyan értelmezi ezt Mao Ce-tung elvtárs? — ez már némileg békésebben hangzott. — Éppen ezt kérdeztem tőle, de még nem érkezett vála­szolni. — Nos, folytassák a titkolózást! — mondta Sztálin, közben a fejét sem fordította felénk. Berija vizslatekintetét viszont magamon éreztem. Mao Ce-tung végül is megmagyarázta az írásjel értelmét, amit lefordítottam Sztálinnak. És fizikailag is megéreztem, hogy elhárult az engem fenyegető veszély. Hazaérve, azon­nal elővettem a kínai értelmező szótárt, hogy ismét meggyő­ződjek róla, helyesen értettem-e a magyarázatot. Sztálin a Mao Ce-tunggal folytatott eszmecserék során általában nyugodt volt, vendégét figyelemmel vette körül. Figyelme nem kalandozott el máshova. Mindig a beszéd tartalmára koncentrált. Kényesen ügyelt a kifejezések, frá­zisok pontosságára, a szavak kiválasztására. Rendkívül igé­nyes volt a gondolatok kifejezésénél, megfogalmazásánál. Feljegyzéseim e részében nem térek ki azokra a szörnyű bűntettekre, amelyekért Sztálint terheli a felelősség. Az sem tagadható azonban, hogy Sztálin valamiféle hipnotikus erő­vel bírt, Egész magatartása, viselkedése azt sugallta, hogy a hatalomnak titokzatosnak kell lennie, mivel a hatalom ereje a megfejthetetlenségében van. Innen fakad az, hogy személyi kultuszát is nagy titokzatosság övezte. Ezek az én személyes megérzéseim, melyek lehet, hogy nem mindig objektívek. A megbeszélések színhelye is az éjszakai szellemidézések színhelyeire emlékeztetett. Alighogy Sztálin megjelent a szo­bában, mindenki szinte visszafojtotta lélegzetét és megder­medt. Mert Sztálinnal a veszély is együtt járt. Magával hoz­ta a rettegés légkörét. Visszaemlékszem egy epizódra, amelyet annak idején egy ismert pártfunkcionárius, a Pravda egykori főszerkesztője mesélt el nekem. — Egyszer éjszaka a szerkesztőségben az újabb lapszám tördelésén dolgoztunk — idézte az eseményeket. — Hirtelen megszólalt a közvetlen kremli telefon. Munkámat nem hagy­va abba, felemeltem a kagylót és elővigyázatlanul bele­szóltam. — Itt Sztálin beszél — hangzott a kagylóból. — Miféle Sztálin? — tört ki belőlem. — Az a bizonyos... — hallottam válaszként és megértve a helyzet ostobaságát, megpróbáltam tisztára mosni ma­gam ... Azóta nincsenek rendben az idegeim. Amikor Sztálin nem tartózkodott a szobában, az asztalnál ülő emberek, akik ténylegesen szintén korlátlan hatalom­mal rendelkeztek, spontán beszélgetésbe elegyedtek. De még így is a vezér iránti hűségüket demonstrálták. Ezek az em­berek ritkán viselkedtek természetesen, mindig tartottak valamitől. Szóval ezek az emberek az ellentmondásosságot és a következetlenséget testesítették meg. Általában mindig papírról beszéltek, mások által megszövegezett beszámoló­kat olvastak fel, de még így is akadoztak, gyakran fikarc­nyit sem törődtek a helyes kiejtéssel, hangsúlyozással. Hoz­zászoktak ahhoz, hogy megszeghetnek minden szabályt, töb­bek között úgy is, hogy a közlekedési szabályokra fittyet hányva száguldoznak luxuskocsijaikkal. Kezdetben nagyon meglepett, hogy sokan közülük szinte semmit sem olvastak. A hazai irodalmat nem ismerték. Az írókról a szóbeszédek alapján formáltak véleményt. A kül­földi szerzőkről pedig egyáltalán semmit sem tudtak. Szé­gyelltem magam, amikor vezetőink a külföldi barátokkal beszélgetve olyasmit mondtak, amit nem lehetett arcpirulás nélkül lefordítani. Szerintem egyáltalán nem tudták, hogy az olvasás mennyire az ember épülésére szolgál. önkéntelenül is felmerült a kérdés: tudta-e Sztálin, hogy milyen -a közvetlen környezete? Kétségkívül. Sztálin egye­di, saját akaratú és nagyon jól tájékozott ember volt. Fia­talabb éveiben, természetesen. Tehetséges karmester is volt. Ugyanakkor nagy manipulátor. Helytelen lenne tagadni, hogy sokan hittek neki. Hittek akkor, amikor még nem is­merték az igazi Sztálint, de hisznek most is, amikor már sok minden közismertté vált, mert még mindig vannak olyan emberek, akik az illúziók világában élnek. És megkérdezhető az is: vajon a nagyobb vagy kisebb hatalom hogyan kerül olyan emberek kezébe, akiknek nincs hozzá erkölcsi joguk. Milyen tulajdonságok alapján emelték ki ezeket az embereket? Kik emelték ki őket és miért? Sztálin természetesen nagyon jól tudta, hogy környezetében ki mire képes és mennyit ér. A környezetében levő embe­rek aligha jelenthettek veszélyt számára. Nem lehettek ve- télytársai sem, hiszen minden tekintetben alulmaradtak vele szemben. (Folytatjuk)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents