Békés Megyei Népújság, 1988. november (43. évfolyam, 261-285. szám)
1988-11-03 / 263. szám
1988. november 3., csütörtök e n Csaba-szönyeg reneszánsza Akiről élete teljében a halálhírét költik, hosszú életű lesz — tartja a néphit. Az utóbbi tíz évben sokszor beszéltek a háziipar haláláról. Sőt, voltak olyan évek is, amikor profiltisztítás címén, már a sírját is megásták! S, hogy, hogy nem, ez az ágazat ma ismét a virágkorát éli. Kar- czag József, a Csaba Szőnyegszövő és Háziipari Szövetkezet elnöke említette, hogy az utóbbi két évben egymillió dolláros exportjukat 1,8 millióra növelték. Ha lenne elegendő szőnyegszövő-kapacitásunk. most rögtön, még 50 millió forint értékű „Csaba”-szőnyeget tudnának elhelyezni az európai, a japán és a tengerentúli piacokra. De még így is figyelemre méltó, hogy ebben az igen nehéz gazdasági helyzetben úgy törtek az országhatáron kívüli piacokra, hogy a belföldi ellátást szinten tartották, és a szövetkezet fennállása óta a legnagyobb exportot teljesítik. Törekvésük tiszteletre méltó már csak azért is, mert az éves termelési értékük most már eléri a 150 millió forintot, melynek 60 százalékából tőkésexport-áruala- pot képeztek. Tény, hogy az utóbbi években Békéscsabán újraértékelték a piac szerepét. Volt tapasztalatuk, hiszen — ha jól emlékszem — a szövetkezet elnökének felrótták, hogy sokat utazik külföldre. Bár sohasem egyedül ment. Jóhiszemű, a szőnyegdivatot jól érzékelő munkatársait is magával vitte. A frankfurti és a milánói világ- és európai ..szőnyegbiennálék" után idehaza intenzív gyártmányfej 1 esztések be bocs á t koztak. A látottak termékenvítően hatottak a Munkácsy-díjas tervezőjükre, Németh Évára. Az elmúlt két évben több Németh Éva-terv született, mint az utóbbi tíz esztendőben. Újdonságaikat az üzletemberek elismerték, így jutottak ki Osakába, a japán piacra. Siker sikert követett, s a szövetkezet előtt az újabb fellendülés időszaka tárult fel'. Nem lennénk önmagunkA legújabb típusú szőnyeget levétel után ellenőrzi Dömök Ferencné és Szabó Sándorné szövőnő Fotó: Veress Erzsi hoz őszinték, ha elhallgatnánk, hogy a fejlesztésekben milyen jelentős szerepet töltött be a kormány által meghirdetett, a Világbank által támogatott hosszú távú exportnövelő pályázati rendszer. A szövetkezet céljai megvalósítására hiteleket vett fel. Ezek törlesztését növekvő exportbevételeiből vállalta és teljesíti. A tanulságok adottak. Most főhet a feje az itteni vezetőknek, mert kapacitás hiánya miatt kénytelenek exporttételeket visszamondani, illetve szerződéseket, valós piaci igényeket pro long álnak, mert nem győzik a teljesítéseket. Ügy tűnik, hosszú távon is megáll a lábán a háziipar. Bár sokan már eltemették. Ez az ágazat kész a nagyobb fejlesztések befogadására is. Változnak az idők, változnak az emberek, változik a piac. Aki a mában él és figyelemmel kíséri a piacot, öntevékeny, felelősséget vállaló jó menedzser, vagy vállalkozó, azt a saját halálának híre sem fekteti két vállra. Mert igaz: a tehetség minden körülmény között kibontakozik. D. K. A büfés a nagymama — Mennyi pénz kell? Na, itt van 10 forint, vegyél magadnak reggelit! — nap mint nap ilyen és ehhez hasonló „útravalóval” bocsátja eF gyermekét az elfoglalt háziasszony, az időzavarral küszködő családanya. Az anyukák „a drága időre” panaszkodnak, a pedagógusok pedig az éhségtől szédelgő gyerekekre. Mi itt a megoldás? Semmiképp nem az, amit az Orosháza és Vidéke Áfész tett: az Orosházán működő öt általános iskolai büfé (bolt) működtetését — veszteséges egységek lévén — megszüntette. Segítő szándékú szülők és nagymamák vállalkoztak a probléma megoldására. Hogyan? Erről számol be Tóth Lászlóné, az Eötvös téri általános iskola büfévezetője. — Gyerekeim is ebbe az iskolába járnak, és év elején gyakran azzal fogadtak otthon, hogy szeretnének ezt meg azt venni, de nincs hol. Beszéltem az igazgatóval, és felajánlottam a segítségemet. A helyi tanácstól és a Kisosztól kenyér- és pékáru- magán-kereskedői engedélyt kértem. Meg is kaptam, így október 3-tól én üzemeltetem az iskolai büfét. Reggel fél 5-kor kelek, fasírtot sütök, sojást főzök, szendvicseket készítek. Hét órakor nyitok, akkor már sorban állnak a gyerekek. Az ellátási színvonal emelésére írószerek árusítását is tervezem. A Kulich Gyula Általános Iskolából is hasonló jó híreket kaptunk. Ott egy nyugdíjas nagymama vállalta el a bolt üzemeltetését. ö végzi az adminisztrációs teendőket, az árubeszerzést, az értékesítést, egyszóval mindent. Sajnos a többi iskolában is vannak korán érkező, éhes tanulók, rászoruló, hátrányos helyzetű gyerekek, sőt, veszélyeztetettek, akiknek nagy szükségük lenne az iskolai büfé szolgáltatásaira. Reméljük, a fenti példáinkkal sikerült ötletet adnunk szülőknek és pedagógusoknak. Cs. I. Jóból is megárt a sok, avagy pénzügyi politikánk gondjai a z idei év gazdaságpolitikájának egyik slágertémája lett a pénzügyi politika mindkét része, a fiskális és a monetáris, vagy ha úgy tetszik, a költség- vetési és a hitelpolitikai gyakorlatunk. Érthető ez az élénk érdeklődés a pénzpolitika iránt, hiszen a költségvetési hiány csökkentése nemcsak a felhasználás korlátozását, de a megtermelt jövedelmek ütemesebb és a tervezettet meghaladó elvonását okozhatja. A termelő ágazatokat érintő pénzszűkítő politikát pedig nyilván azért éri kritika, mert minden érintett fel tud hozni „népgazdasági érdeket” sértő hatást az általánosan alkalmazott, vagy alkalmazni kívánt módszerrel szemben. Miért van szükség a pénzszűkítő gyakorlatra a termelő ágazatokban? A kialakulóban lévő piacgazdaságban a pénznek szánt szerep meghatározó, a pénztulajdonosnak nem kis kockázattal járó felelőssége kíméletlen lesz. Nem véletlen tehát, hogy sokan szeretnék az értékmérő funkciót kisebbíteni, várható hatását elodázni. Az állóvizet felkavarta a monetáris gyakorlatnak a múlt évben kialakult határozatlansága, az ez évben megkezdett — de módszereinek végrehajtását nem jól prognosztizáló — szigorúbb gyakorlata. A pénz mennyiségének szűkítése a termelés területén többek között megvalósítható a hitelpénz-kibocsátás csökkentésével, vagy a bankhitelnek vállalatközi hitellé történő átalakításával. Az előbbi a banki adminisztráció további növelésével, a hivatali beavatkozás módszereivel és legkevésbé a piaci törvények érvényesülésével valósulhatott volna csak meg. Az utóbbi megvalósítása a gazdasági folyamatoknak számlapénz mellőzésével, értékpapír közbejöttével lehetséges. A vállalatközi hitelezést a váltó testesítheti meg. Érthetetlen a gazdálkodó szervek ettől való idegenkedése. Amíg a váltó a reálfolyamatok kísérője — az áru—váltó—áru résztvevője —, addig a jegybanktól nem kívánja meg a hitelpénz kibocsátását. Ebből következik viszont, ha az üzleti bankok által leszámítolt váltó a jegybankhoz kerül, úgy csak akkor nem növeli a gazdaságban a kint lévő pénzállományt, ha a kereskedelmi bank hiteleit csökkentik a viszontleszámítolt összeggel. Nyilvánvaló, hogy e hitelekből finanszírozott kölcsönöknek ezzel együtt arányosan csökkenniük kell. Ezért nem lehet például adót sem fizetni váltóval, mert az adó már megtermelt, és részben realizált termelésből származó jövedelem előlege. A váltó pedig — mint láttuk — az áru és szolgáltatás termelési folyamatában használható értékpapír. Mint ilyen, a reálfolyamatok részeként lényegesen gyorsabban forog, mint „pénzeszköz” a hitelpénznél. Ezáltal kíméli a hitel tömegét, meggátolja a készletek hatékonyságának romlását, a gazdaságtalan termeléshez nem biztosít forrásokat, a piac értékítélete felé kényszeríti a termelés és értékesítés fázisait, szigorúbbá teszi a szerződéses fegyelmet. Táblán ez az egyik „morális” oka annak, hogy ilyen sok ellenzője van, pedig, ha a fizetés módjaként a szállítási szerződésekben a „váltót” jelölték volna meg, és nem a kri- tizálgatás, a monopolhelyzetre hivatkozás. az önkényesen választott leszámítolási gyakorlat akadályozná elterjedését, már lényegesen előbbre járnánk a váltó elterjedésében. Egyesek szerint a váltóval nem lehet a monopolhelyzetet megtörni. Téves nézet, még ha reális tapasztalatokra támaszkodik is. Ha a hitelt pénzteremtő eszközként csak a tőke növelésére, a fejlesztés és struktúra- átalakítás érdekében használnánk fel, akkor a termelés reálfolyamatát teljesen átterelhetnénk a „vállalatközi hitelezés”, a váltó területére, tekintet nélkül arra, hogy termelőről, kereskedőről, vagy csak szolgáltatásról volna szó, mindenki csak váltóval forgalmazhatna. Természetes igény, hogy e folyamatok eltérő ütemessége, belső költségstruktúrája által teremtett pénzigényt a kereskedelmi bankoknak ki kell tudni elégíteniük. Saját forrásaik elégtelensége esetén lép csak be a Jegybank a „váltóhitel”- bankoktól függetlenül — keret nélküli — pénzteremtő funkciójával, és ezt paint a monetáris szabályozók egyikét, a piaci pénzmennyiség meghatározására használja fel. Sokan tették kifogás tárgyává, hogy a bankok nem tanították meg a gazdálkodókat a váltó használatának tudományára. Ha valaki nem tanulta meg az „F betűt”, ne a tanítóját szidja, hanem pótolja az elmulasztott ismereteket. Egyébként a Gazdasági Kamara, a Szervezési és Vezetési Tudományos Társaság többször is lehetőséget nyújtott ilyen jellegű tanfolyamokon való részvételre. Mi az oka, hogy főleg a mezőgazdasági termelés csúcsidőszakában ilyen váltóellenes hangulat uralkodik? Nem vállalkozhatunk a nyilvánosság előtt megnyilatkozók okfeltárásának csokorba kötésére. Azt azonban mindenképpen meg lehet állapítani, hogy a gazdálkodási és annak számviteli nyilvántartása szempontjából kényelmesebb volt a számlapénzként megjelenő hitellel dolgozni; a nem megfelelően választott fizetési mód a reálfolyamatok rendjébe nem könnyen enged teret a váltónak; a szállítók nehezen látják be, hogy bevételükhöz lényegesen gyorsabban jutnak, és még kamatot kapnak a kiegyenlítéskor; a vevők olcsóbb kölcsönnel fizethetnek, mint bármilyen bankkölcsön esetén; a pénz forgási sebességének növekedése mérsékelheti a forgótőke-szükségletet; a „váltóhitel” nem lehet a pénszűkítés megakadályozója, de fokozatosabban teszi lehetővé a felesleges pénzek kivonását a gazdaságból, mivel az üzleti bankok bonitásvizsgálata a leszámítolás differenciálásával felszínre hozzák a kedvezőtlen pénzügyi egyensúlyba került vállalatokat. K fívánatos volna, a sok vita és az egy- másramutogatás helyett rendet tenni a fejekben, rendet a pénzforgalmi folyamatokban, mert nem vagyunk abban a helyzetben, hogy a szükségszerűen bekövetkező piaci mechanizmust megállítsuk. Az akadályok elhárítása legyen mindazok feladata, akiknek érdeke a dolgok jobbá tétele, és álljanak félre az okosko- dók, mert itt ma már a tetteké a pálya. Szendrey J. Sándor A Békéscsabai TSZKER 1988. okt. 31-től a DIÓBELETT a Nagyvásárcsarnokban vásárolja fel, 230,— Ft kg áron I. osztályú, világos színűt. "Felvásárlás: mindennap 8—16 óráig. A Sarkadi Lenin Mgtsz, „Ökörörmény” (Fekete-Körös) mellett zártkerti parcellákat értékesít Ár: 30-40 Ft négyzetméter. Érdeklődni lehet: Sarkad, Kürt u. 1. szám alatt, Kocziha Sándorné ügyintézőnél. Telefon: 66-os körzet, 75-846. VÁLLALKOZÓK, FIGYELEM! A Békés Megyei Patyolat Vállalat tartós BÉRBE ADJA, vagy tulajdonosi jog átruházásával ELADJA a Békéscsaba, Bartók Béla út 21—23. sz. alatt lévő 75 négyzetméteres, több helyiségből álló üzlethelyiségét, mely kisüzem létesítésére is alkalmas. ÉRDEKLŐDNI LEHET: Békés Megyei Patyolat Vállalat, Békéscsaba, Vandháti út 1. Dr. Pikó Sándor jogtanácsosnál, telefon: 26-177. Pályázati felhívás Sarkad Városi Jogú Nagyközségi Tanács pályázatot hirdet 1989. január 1. napjával betöltendő PÉNZÜGYI, TERV- ÉS MUNKAÜGYI OSZTÁLYVEZETŐI MUNKAKÖR BETÖLTÉSÉRE. Pályázati feltételek: közgazdaságtudományi egyetemi vagy pénzügyi számviteli főiskolai végzettség. Pályázni részletes önéletrajz- és diplomamásolat benyújtásával lehet. A munkakör betöltéséről Sarkad Városi Jogú Nagyközségi Tanács dönt. A kinevezés határozatlan időre szól. Bérezés: a 11 1983. (XII. 17.) ÁBMH és az azt módosító 13 1987. (X. 25.) ÁBMH rendelkezése szerint. Lakás tárgyalási alapot képez. A pályázat beérkezési határideje: 1988. november 15. A pályázat elbírálásáról 1988. december 29-ig a pályázó értesítést kap. A pályázatot a Sarkadi Városi Jogú Nagyközségi Tanács tanácselnökének címére (5721 Sarkad, Kossuth u. 27.) kell benyújtani. Mintarajzolók munka közben
