Békés Megyei Népújság, 1988. november (43. évfolyam, 261-285. szám)
1988-11-21 / 277. szám
1988. november 21., hétfő m---------------------------------------------------------------------------------------------------------I L^taYV^ — Lapszél --------N yina Észrevétlenül lépett be a szobámba. Gúnyosan, rosszindulatúan nevetett és határozott mozdulattal kitépte a papírt az írógépemből. Barna haját elöl lesimítva, hátul kontybán hordta. A szeme szikrákat szórt, de türtőztette magát. — Nyina Andrejevna vagyok — himbálta magát a tonettszékben. Előre, hátra, előre, hátra .. . Majdnem elszédültem. Halkan beszélt, majdnem sziszegve. Szavai üresen kongtak, mint az üres hordó. Félelem töltött el, hiszen a tudomásomra hozta: tud ő üvölteni is, ilyenkor nem gondolkozik, latolgat, hanem görcsösen, lihegve kiabál: mi van itt? Mi az, hogy torzult pályán mozgunk, hogy ez a társadalom valójában nem is nevezhető szocialistának. Ez mind értelmiségi nyavaj- gás, újságírói retorika. Alapvetően jól mennek a dolgok, apró kiigazítás kell csupán, lényegi változtatásokra nincs szükség. A rend és a fegyelem hiányzik ebben az országban. Zavar van a fejekben, amelyről elsősorban a firkászok tehetnek. Megírják, hogy romlik az életszínvonal, lemaradtunk a technikai fejlődésben, nem megy a szerkezetváltás, kiszorítanak a piacokról, erősödik az infláció, nő a az adósságállomány, a költségvetési hiány, csökken a népesség. Még a párt belső ügyeit is kiteregetik. Olyanokat állítanak pellengérre, akik évtizedekig hűségesen szolgálták a politikát. Most meg összeesküdtek ellenük. Mintha semmi sem történt volna itt negyvenegyné- hánv év alatt. Pedig felépítettük a szocializmust. — Igen, ön is pártszerűt- lenül viselkedik — toppant elém, lábával a szőnyeget rúgdosta. — Miért kell állandóan az elkövetett hibákat emlegetni, lebecsülni a párttagokat és a nemzet korábbi áldozatvállalását. Persze, sztálinista vagyok, látom az arcán a megvetést. De legalább nyíltan kiállók, nézeteimet nyilvánosságra hozom. Igyekeztem mozdulatlan maradni. Hátratett kézzel ültem, az asztali lámpa sütötte a szemem. Görnyedt háttal, szó nélkül tűrtem, hogy kioktasson, mint a továbbszolgáló tizedes, aki annak idején a zubbonyomról az összes gombot leszaggatta, mert éppen unatkozott vasárnap délután. Dadogtam valámit Nvinának, hogy örülök a találkozásnak, még akkor is, ha tudom: nem az igazi Nyina Andrejevna áll előttem, csak a hazai változata. Bátortalanul megjegyeztem: vajon ki és mi zaklatja fel ezeket a nyugalomra vágyó embereket? Talán az, hogy évtizedekig mindig mások döntöttek helyettük, mások mondták meg, hogy mi a jó nekik? Talán az, hogy fontos dolgokat elhallgattak előlük, esetleg utólag értesültek arról : vezetőik némelyike bűnöket követett el és a haja szála sem görbült? ön. kedves Nyina egyetért ugyan a politikai, gazdasági kibontakozással, de gyűlöli a butikost, a pokolba kívánja az MDF-ta- gokat és sajnálja a bukott igazgatót. Még a nyilvánossággal sincs elvileg semmi baja, de ha meglát egy feltáró, uram bocsá', leleplező írást a lapokban, elátkozza az okvetetlenkedő, rámenős riportereket. Pedig az emberek nagy része a megszokotthoz való ragaszkodást a visszarendeződés feltételének tartja. Joggal! Felnéztem. Senkit nem láttam a szobában. Nyina, ahogy jött, nesztelenül ki- ostont. Üj papírt fűztem az írógépbe . . . Seres Sándor Fórum, vetélkedő, bál - Gyulán fl KMP megalakulásának 70. évfordulóján A megyei és a gyulai városi KISZ-bizottság a Kommunisták Magyarországi Pártja megalakulásának 70. évfordulója tiszteletére ünnepi programot szervezett november 15-ére. Az eseménysorozat Gyulán.' lesz, s Szabó Béla, a megyei KISZ- biiziottság' első titkárának ünnepi beszédével kezdődik a városi pártbizottság nagytermében, délután 3 órakor. Ezt követően — ugyancsak itt — fórumot rendeznek 16 órától megyénk jellenéről, jövőjéről. A diáktanyán — szintén 16 órától — a „Jövő nélkül nincs ifjúság, ifjúság nélkül nincs jövő” jelszó jegyében vetélkedőt rendeznek megyénk középiskolásainak. Az események sorát este a Komló étteremben Kaitalin-bál zárja — a szervezők ígérete szerint sok meglepetéssel. Jövő nyári program Meggyszedés az NDK-ban A közelmúltban Szeghalmon járt az NDK-ból Rainer Hirntze és Walter Ihl Glindow község zöldség- és gyümölcstermesztéssel foglalkozó termelőszövetkezetének szervezési és termelési irányítója. Vaszkó Tamással, a Péter András Gimnázium igazgatójával szerződést írtak alá a diákok nyári munkájáról. Eszerint 1989 nyarán két hétig 42 szeghalmi diák két pedagógus vezetésével cseresznyét és meggyet fog szedni a glimdowi termelőszövetkezetben. A német vendégeiktől megtudtuk, hogv a gimnáziummá)! való kapcsolatuk 13 éves múltra tekint vissza, de nem csak szeghalmii diákok dolgoznak náluk,, sőt, nem csak magyarok. A tóparti 400 férőhelyes táboruk június közepétől, augusztus végéig kétezer fiatalít fogad, köztük bolgárokat, csehszlovákokat, lengyeleket és természetesen NDK-b-effiieket is. A különböző nemzethez tartozó diákok kötetlen bamát- koziása jó alkalmat nyújt a német nyelv tanulására. A nyaranként itt dolgozó kétezer fiatalból’ négyszáz a mag var. — mill Dél-alföldi Magazin mai műsora „Egy tucat év, egy tucat képben” — ez a címe az MTV Szegedi Körzeti Stúdiója Dél-alföldi Magazinjának, amely ma este nyolc órakor kezdődik a 2-es programon. Rendhagyó lesz ez a műsor, hiszen 12. születésnapját ünnepli a szegedi stúdió. A vendégek egykori riportalanyok, érdekes emberek a dél-alföldi megyékből. Fórum iis ltesz, s akik az önök kérdéseire válaszolnak: dr._ Gajdócsi István, az Elnöki Tanács tagja, a Bács- Kiskun Megyei Tanács elnöke. Szabó István, az MSZMP KB tagja, a Szolnok megyei pártbizottság első titkára, dr. Karácsonyi Sándor profesz- szor, szegedi országgyűlési képviselő, Szikszai Ferenc, a Hazafias Népfront- Országos Tanácsának tagja, a' HNF Békés Megyei Szerkezetének titkaira. Az adás szerkesztői a kérdéseket. 15 órától várják a (62) 12-715-ös telefonon. A műsor házigazdád: Endrei Judit és Király Zoltán, felelős szerkesztő Gellérfy László. — KI NYER MA? — Gyulán. A Magyar Rádió népszerű komoly zenei vetélkedője pénteken, november 25- én Gyuláról, a Százéves Cukrászdából jelentkezik 12.30-kor a Kossuth adón. — VÁSÁRNAPTÁR. Országos állatvásárt rendeznek november 25-én Dévavá- nyán. Autóvásárra várják az érdeklődőket november 27-én Békéscsabán és Szarvason. — RENDŐRSÉGI HÍREK. November 19-én 17 órakor Békéscsaba külterületén Hégely György medgyesegyházi lakos személygépkocsijával elütötte a kivilágításán kerékpárján közlekedő Zsilák-Urbán András békéscsabai lakost. A kerékpáros 8 napon túl gyógyuló, súlyos sérülést szenvedett. Mezöberényben november 20- án délelőtt 9 órakor Kárpáti Adám helyi lakos figyelmetlenül tolta át kerékpárját az úttesten, s egy szabályosan közlekedő személygépkocsi elütötte. Kárpáti Adám súlyos, nem életveszélyes sérüléseket szenvedett. Korábbi vegyesboltja helyén kisebb ABC-áruházat épít Méhkeréken a Sarkad és Vidéke Áfész. A beruházás mintegy 10 millió forintba kerül, melyből az áfész mellett részt vállal a megyei tanács, a Mészöv, a Szövosz és a helyi tanács is. A településen működő két áfész-élelmiszerbolt és a három kisebb magánkereskedői üzlet mellett az új létesítmény az árucikkek szélesebb skáláját kínálja majd, hiszen a 450 négyzetméteres áruházban nagyobb választékot tarthatnak élelmiszerből, de ruházati és műszaki termékekből is. A nyitás várhatóan a jövő év novemberében lesz Fotó: Szőke Margit A füzesgyarmati Univerzál Ipari Kisszövetkezet a budapesti Parabola Építő Kisszövetkezettel kötött megállapodás értelmében az idén 400 garnitúra tápegységet készít a műholdvevőkhöz, 8 millió forint értékben Fotó: Béla Ottó Georg! Badev hegedttestje Az Országos Filharmónia rendezésében Békéscsabán a kamaraberteti hangversenyek sorában a másodikat hallhatják az érdeklődők november 23-án 19 órai kezdettel a Bartók teremben. Georgi Badev bolgár hegedűművész lép a megyeszékhely publikuma elé, Penka Badeva működik közire zongoráin. Georgi Badev (képünkön) sok nemzetközi verseny kitüntetettje, 1939-ban született Vidinben. Tanulmányait a Szófiiai Álami Konzervatóriumban fejezte be 1962- ben. A neves hegedűművész magyar közönség előtt először 1973-ban szerepelt Budapesten. a Zeneakadémián. A mostani műsorában — többek között — Mozart. Beethoven. Brahms és Sarasaié művei szerepelnek. Szívügyeink Azt mondják a tudós orvosok, hogy a szívinfarktus egyik fő oka a vér magas koleszterinszintje. Annak előidézője pedig a helytelen étkezés, s a bűnösök közt van a tojás is, mégpedig a sárgája. Lehet, hogy erre gondolt a nagyközönség, sőt, megkönnyebbülten föl is kiáltott, hogy a tojástól már nem kap infarktust, amikor nemrég a tévében az új tojásárakat látta. Csak később érezte elhamarkodottnak ítéletét — már az infarktust illetően —, amikor az agya kezdte feldolgozni az információt. S ennek hatására egyre izgatottabb lett. És most már az sem használt, hogy a tojást kipipálta a koleszterinképzők listájáról, mert belépett helyette a másik kockázati tényező: a hirtelen felszökő vérnyomás. Hát, egyik sem öröm a szívnek. Még egy ártatlan telefonbeszélgetés sem. Pedig az érdeklődő korrekt választ kapott. — Mikor indul a busz Békéscsabáról Gyulára? — Félkor és egészkor a Malom térről, de,kilenc órakor nem. — Hogyhogy? — Úgy, hogy 8.55-kor az állomásról. — Az is jó, hol áll meg a városban? — Sehol. — S erre már: „Szó bentszakad, hang fennakad... ”, hogy abból keserű kacaj legyen. Az információs kisasszony szinte mentegetőzve mondta: kérem, a menetrendet nem én csinálom. Mire mit mondhatott az előbb még vészesen kacagó honpolgár — ugráló szívét már kissé lecsillapítva —, csak azt: ezt ő sem gondolta. Majd elballagott egy korábbi buszhoz a Malom téri „hidegállomásra”, ahol most még nem verte az őszi eső. sem a hóvihar. De ami késik, az nem múlik. V. M. Anyakönyvi hírek GYOMAENDRÖD Születések: Gera Zoltän és Bacher Agnes leánya Nikolett Ágnes, Csapó Béla és Kovács Ildikó Ilona leánya Noémi. Halálesetek: Tóth Mihály, Varga Lajosné Hirt Erzsébet. SZEGHALOM Házasságkötések: Marton Rózsa (Okány) és Czeglédi Imre fökány), Fehér Erika (Körösladány) és Fodor György (Köröstarcsa). Születések: Molnár Imre és Ernyes Ilona leánya Bernadett (Körösladány), Bucsi Imre és Bartha Erzsébet leánya Erzsébet (Dé- vaványa), Károlyi Zsigmond Lajos és Simon Róza fia Attila (Füzesgyarmat), Erdei Károly és Kiss Eszter fia Gergely (Fü- zesgyarmat). Halálesetek: Kovács István (Füzesgyarmat), Gogolák Péterné Faragó Borbála (Füzesgyarmat), Éri Károly (Füzesgyarmat), Patócs Lászlóné Nagy Erzsébet (Zsa- dány), Benedek BáLintné Szabó Terézia (Zsadány), Megyeri Sándor (Okány), Patai Zoltán (Okány), Farkas László (Gyula). MA: OLIVÉR NAPJA A Nap-kél 6.58 — nyugszik 16.03 órakor A Hold kél 14.23 — nyugszik 4.08 órakor ÉVFORDULÓ Kétszázhetven éve született Rimaszombaton, és Debrecenben hunyt el Hatvani István (1718—1786) matematikus, fizikus, természettudós, a felvilágosodás egyik hazai képviselője. időjárás Szombatom erősen felhős volt az ég, közepes erősségű nyugati szél fújt. Elvétve gyenge zápor, hózápor is előfordult. A hőmérséklet mínusz 2 és plusz 9 fok között alakult. Vasárnap reggelre mínusz 3 fokig csökkent a hőmérséklet, és napközben az erősen fátyolfelhős ég alatt, a gyenge északi szélben plusz 4 fokig emelkedett a hőmérséklet — kaptuk a tájékoztatást a Békéscsabai Meteorológiai Állomás ügyeletesétől, Kudlák Jánostól. Előrejelzés az ország területére ma estig: napközben már országszerte várható havazás. A délkeleti, keleti szél a hajnali óráktól megélénkül, napközben a Dunántúlon északnyugatira fordul, megerősödik, néhol viharossá fokozódik. Késő délután, estefelé nyugaton már hófúvás várható. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában mínusz 2 és mínusz 7, a legmagasabb nappali hőmérséklet 0 és mínusz 3 fok között alakul. Hírügyeletünk munkanapokon 9-től 19 óráig hívható közvetlenül a OO C9Q telefonszámon. £0"DZiU Üzenetrögzítőnk ugyanezen a telefonszámon este 7-től reggel 9 óráig, valamint munkaszüneti napokon működik. Telexszámunk: 83-312 Ma a telefonnál: NEMESI LÁSZLÓ — MEZŐGAZDASÁGI gép- üzemfenntartási szemináriumot rendez a Gépipari Tudományos Egyesület Békés Megyei Szervezete, a Magyar Agrártudományi Egyesület Gépészeti Társasága és Pest Megyei Szervezete november 22-én és 23-án Gyulán, a művelődési központban. Az ünnepélyes megnyitót kedden délelőtt II órakor tartják. — A LENCSÉSI Közösségi Televízió ma este Békéscsabán 19.40-kor jelentkezik gyerekeknek szóló rajzfilmösszeállítással. Utána a Mindenkinek a maga keresztje című színes, feliratos francia filmet vetítik. — NOVEMBER 21-én, ma délután 2 órakor Békéscsabán a Volán-pályaudvaron megnyitják az ifjúsági várót az érdeklődők előtt. Az ifjúsági ház szervezésében olyan programokat szeretnének itt naponta 10-től 18 óráig biztosítani a fiataloknak, amelyet ők igényelnek a várakozás ideje alatt. — FOTÓKIÁLLÍTÁS. Bánfi Barnabás és Vaclavszky János kiállítása nyílt Gádoroson, a művelődési házban. A gyulai. Székely Aladár fo- tóklub két tagja 60 képpel szerepel a kiállításon, amelyet december 9-ig, 8-tól 18 óráig tekinthetnek meg az érdeklődők. — BERKESI ANDRÁS íróval találkozhatnak az érdeklődők november 23-án 18 órakor Dévaványán, a községi könyvtárban. — A GAZ Békéscsabán mért fűtőértéke vasárnap 33,54 MJ / normálköbméter volt. (Az alapadat 34,8 MJ/normálköbméter.) Az adat tájékoztató jellegű.