Békés Megyei Népújság, 1988. november (43. évfolyam, 261-285. szám)

1988-11-16 / 273. szám

1988. november 16., szerda Grősz Károly Madridban tárgyal Kclipe González és Grósz Károly szűkkörű megbeszélése a Moncloa-palota kertjében MTi-fotó: Soós Lajos NÉPÚJSÁG Horn Gyula felszólalása a NATO közgyűlésén Grósz Károly, a Magyar Szocialista Munkáspárt fő­titkára, a Minisztertanács el­nöke — Felipe González spa­nyol miniszterelnök meghí­vására — kedden reggel hi­vatalos látogatásra Spanyol- országba utazott. Kíséretében van Major László, az MSZMP KB Iro­dájának vezetője, a Közpon­ti Bizottság szóvivője, Bar­iba Ferenc államtitkár, a Magyar Nemzeti Bank elnö­ke, Gecse Attila, az MSZMP külügyi osztályának helyet­tes vezetője. Kovács László külügyminiszter-helyettes, Melega Tibor kereskedelmi miniszterhelyettes és Lörin- cze Péter, a Magyar Gazda­sági Kamara főtitkára. Csej- tei István, hazánk madridi nagykövete a spanyol fővá­rosban csatlakozik a kíséret­hez. A magyar pártfőtitkár-mi- niszterelnök spanyolországi látogatását követően eleget tesz Francois Mitterrand köz- társasági elnök franciaorszá­gi meghívásának. Grósz Károlyt és kíséretét a Ferihegyi repülőtéren Medgyessy Péter, a Minisz­tertanács elnökhelyettese. Kótai Géza, az MSZMP KB küügyi osztályának vezetője, Várkonyi Péter külügymi­niszter és Raft Miklós állam­titkár, a Minisztertanács Hi­vatalának elnöke búcsúztat­ta. Jelen volt Gerardo Bu- gallo Ottone, a Spanyol Ki­rályság, és Jean-Pierre D. Lafosse. a Francia Köztársa­ság budapesti nagykövetsé­gének ideiglenes ügyvivője. Grósz Károly különgépe valamivel fél 11 előtt landolt Madrid Barajas repülőterén. A helyi szokásoknak megfe­lelően a főtitkár-miniszterei­nököt Rosa Conde tájékozta­tási miniszter, Inocencio Arias külügyi államtitkár­helyettes és Javier Rubio Spanyolország budapesti nagykövete fogadta. Itt csat­lakozott Grósz Károly kísé­retéhez Csejtei István, a Ma­gyar Népköztársaság madri­di nagykövete. A gépkocsisor a repülőtér­ről a szálláshelyre, a patinás Ritz Hotelhez indult. A hi­vatalos program röviddel ez­után a miniszterelnöki rezi­dencián, a Moncloa-palotá- ban kezdődött. Az épület főbejáratánál katonai díszegység sorako­zott fel. Kürtszó jelezte a magas rangú vendég érkezé­sét. A gépkocsiból kilépő Grósz Károlyt elsőként a házigazda Felipe González kormányfő üdvözölte, majd díszemelvényen hallgatták végig a magyar és a spanyol himnuszt. Ezután a két po­litikus ellépett a spanyol szárazföldi haderő díszszá­zadának sorfala előtt. A Madridban honos pro­tokoll szerint Felipe Gonzá­lez mutatta be a kíséretében levő spanyol politikusokat, köztük Francisco Fernandez Ordonez külügyminisztert, Pedro Perez államtitkárt, majd Grósz Károly ismertet­te meg vendéglátójával a ve­le érkezett magyar politiku­sokat. A Moncloa-palota tár­gyalószobája készen várta a két kormányfőt, ám mégsem ültek asztalhoz: Felipe Gon­zález a verőfényes időben sétára invitálta vendégét, a parkba, így szemmel látha­tóan is oldott hangulatban kezdődtek meg a magyar— spanyol hivatalos megbeszé­lések. Ezzel egyidejűleg két­oldalú eszmecsere kezdődött! a magyar és a spanyol tár­gyaló csoport tagjai között. A megbeszélések várható tartalmára utalt keddi szá­mában a spanyol kormány­hoz közelálló El Pais. A na­pilap szerint Grósz Károly látogatása hangsúlyozottan gazdasági jellegű. Spanyol- ország a látogatásra úgy te­kint. mint újabb lépésre Ma­gyarország és Nyugat-Euró- pa közeledésében. írja a lap és megjegyzi: a látogatás egyben jelzi a spanyol dip­lomáciai érdeklődés erősödé­sét a kelet-európai szocia­lista országok iránt. A mad­ridi újság egy külügyi for­rást idézve arról ír, hogy „Felipe González kormánya most közvetlen lehetőséget kap a magyar reformtörek­vésekről való tájékozódás­ra”. A spanyol állami televízió kedd délutáni híradója rész­letesen beszélt a magyar vendég programjáról és ugyancsak hangsúlyozta, hogy a tárgyalások fő célja a gazdasági együttműködés fellendítése. Este a spanyol miniszter- elnök díszvacsorát adott ven­dége tiszteletére, ahol po­hárköszöntők hangzottak el. Horn Gyula, a külügymi- nisztériumi államtitkár ked­den felszólalt az Észak-At­lanti Közgyűlés Hamburg­ban rendezett ülésszakán. A NATO fennállása óta első ízben történt meg, hogy a nyugati katonai szövetség meghívta a Varsói Szerződés egyik tagállamának hivata­los képviselőjét a NATO par­lamentjének is nevezett köz­gyűlés tanácskozására. Az Észak-Atlanti Közgyűlés par­lamenti képviselőkből álló delegációja ez év tavaszán sikeres látogatást tett ha­zánkban. Ezután kérték fel Horn Gyulát arra. hogy a testület Politikai Bizottsá­gában tartson előadást „Az európai biztonság és együtt­működés megteremtése” cím­mel. Bevezetőjében az államtit­kár utalt a magyarságot Európa egészével és annak minden egyes államával ösz- szefűző szoros történelmi kö­telékekre. Hangoztatta, hogy Magyarország további boldo­gulása döntő mértékben függ attól, miként alakul a föld­rész helyzete. Európa nem­zetközi szerepéről szólva megállapította, hogy az gaz­dag történelmi hagyományai­ból, gazdasági, politikai és katonai súlyából, valamint szellemi kisugárzásából ere­dően meghatározó szerepet tölt be a világban. A földrész megosztottságá­ból eredő szembenállás mér­séklésében mérföldkövet je­lentett a Helsinki Záróok­mány létrejötte, amelyben az aláíró államok fennállásuk óta első ízben formálták egyezményes keretbe egy­máshoz való viszonyuk ve­zérlő elveit és követelmé­nyeit, együttműködésük át­fogó irányait és kívánal­mait. Az előadó az Európán be­lüli politikai kontaktusok és párbeszéd élénkülésének je­leként értékelte és üdvö­zölte a KGST és az EGK megállapodását, valamint a NATO és a VSZ tagállamai közötti konzultációkat. Az európai politikai együttműködés új lehetősé­geiről szólva az egyes belső társadalmi és intézményi megoldások átvételének le­hetőségeit emelte ki. Sür­gette, hogy az államok min­denütt biztosítsák az em­beri jogok szabad gyakorlá­sát. A Magyar Népköztársaság álláspontja az, hogy tovább kell erősíteni az emberi jo­gok érvényesülését szolgáló nemzetközi intézményes ke­reteket, meg kell teremteni az európai méretű jelző- és ellenőrzőrendszert, a közös fellépés lehetőségét az em­beri jogok megsértőivel szem­ben. A külügyi államtitkár szólt a magyarországi átalakulá­sokról, a gazdasági-társadal­mi megújulási folyamatról. Előadása befejező részében Horn Gyula elismerően szólt az Észak-Atlanti Közgyűlés felelősségteljes álláspontjá­ról, a kelet—nyugati kapcso­latrendszer kiteljesedését szolgáló lépéseiről. A ma­gyar kormány és az Ország- gyűlés együttműködési kész­ségéről biztosította az Észak- Atlanti Közgyűlés azon kez­deményezéseit, amelyeket a NATO-tagállamok képviselői a közös kontinens. Európa érdekében kívánnak tenni. A <3>inTERvr.vpHAn J1 Taj eta írta A volt azerbajdzsán! köztársasági ügyész „ügye” 2. A fő és döntő „csatamező” a nagy port felvert „Babajev- ügy” lett. Ibragim Babajev, a köztársasági ügyészség nyo­mozóosztályának vezetője, akinek személyes része volt a felülről elindított ügyek felderítése körüli „huzavonábán”, független és csökönyös ember volt. És egyszerre csak — bo­csássák meg a közhelyet — derült égből villámcsapás! ö maga is sikkasztott és csúszópénzeket fogadott el!! Egy kö­vet fúj a maffiává:!, szervezője egy földalatti vállalkozás­nak, melyen az illegális részvényesek nem ezreket, hanem milliókat nyernek...! El kell ismerni, hogy ez a vád is hihetőnek tűnt. Mame­dov nyomásra elrendelte a letartóztatást. De nem túl szí­vesen: az „adatok” nem győzték meg. A gépezet azonban már beindult. Amint várható volt, a nyomozót vették célba, hogy a köztársasági ügyészt találják el: hiszen, úgymond, a közvetlen közelében virágzott a bű­nözés, a mamiasz ilyen kádereket választott ki! Mamlasz, ha nem ennél rosszabb . .. A Szovjetunió Legfelső Bírósága felfigyelt arra a siet­ségre, mellyel Babajev halálos ítéletét kimondták. A Szov­jetunió Legfelső Bíróságának elnökhelyettese (most az Oroszországi Föderáció Legfelső Bíróságának élén áll), Jev- genyij Alekszejevics Szmolencev, vette a bátorságot, és til­takozott az ítélet ellen, hogy újra, objektiven, sietség nél­kül végezzék el a vizsgálatot. Csupán új vizsgálatot kért, jóllehet a Szovjetunió Legfelső Bíróságának egyes tagjai, akiket megrendített a vádak bizony itat lansága, a több mint kétes ügy megszüntetését tartották szükségesnek. A beavatkozás ezúttal sem késlekedett, és arcátlansága még az öreg rókákat is meglepte. Nyílt volt, leplezetlen. A tiltakozást vissza kellett vonni. Az ítéletet rövidesen végre­hajtották. Bűnös volt-e Babajev? Talán, talán... Bízzunk benne, hogy egyszer megtudjuk. Egyelőre csak egy valamit tudunk: „A káderek kiválasztá­sában, elosztásában és nevelésében . .. elkövetett súlyos hiá­nyosságok és hibák” képezték az egyik formális okot, mely .miatt Gambaj Mamedovot eltávolították munkaköréből. Egyébként, ha ez az ok nincs, találtak volna másikat. Briliánsok lljicsnek Ma, amikor igyekszünk kideríteni, hogy konkrétan mire gondoltak, Mamedov „bűne” váratlan megvilágításba kerül. Figyeljük, mi áll abban a határozatban, mellyel Mamedovot kizárták a pártból : „ ... Felelős pártmunkásokat zsarolt, rá­galmazó anyagokat gyűjtött ellenük. így járt el a Karabah- hegyvidéki megyei pártbizottság első titkárával, Kevorkov elvtárssal, a szumgajti városi pártbizottság volt első titká­raival, Abaszalijev és Bagirov elvtársakkal szemben . . Miközben a világ számára láthatatlanul folyt az ambí­ciók és a hiúságok, a klánok és csoportok háborúja, vagy még pontosabban, a harc a helyért a nap alatt, a köztársa­ság ügyésze nem ült ölbe tett kézzel. A hangos tömjónezés nem tudta elnyomni a megalázot- tak és megszomorítottak nyögéseit, azokét, akiket kitörölt, kiirtott az életből a harácsolok, a megvesztegethetők és a szélhámosok mohósága. A hozzá érkezett sok ezer panasz­ból és levélből meglehetősen pontos képet alkotott erről. Nem vakította el azoknak a csillagoknak, érdemrendek­nek és rendjeleknek a ragyogása sem, melyek csak úgy zá­poroztak a bátor „kormányosra” és népes udvarára. Nem homályosította el látását azoknak a briliánsoknak a csillo­gása sem, melyeket a harcostársak legiigazabbika szerény viszonzásként az új lljicsnek adott. Jóindulatáért és bőke­zűségéért .. . A makacs igazságkeresés, a hazugság következetes lélep­lezése, melyet régen kidolgozott séma szerint azonnal befe- ketítésnek és rágalomnak minősítettek — elégendő ok volt a „főúri” haragra. És az elmaradhatatlan szervezeti követ­kezményekre is. De a „halálos párbaj” fő rugói rejtve ma­radtak a külső szemlélők előtt. És mind a mai napig nem kerültek napvilágra. Mielőtt a köztársaság ügyésze lett, Gambaj Aleszkerovics Mamedov 16 évig Azerbajdzsán Álllambiztonságii Bizottságá­nak dolgozott. Következésképpen kollégája volt Gejdar Ali- jevics Alijevnek, akii szintén ennek a tiszteletreméltó ható­ságinak szentelte élete egy részét. És Mamedov jól ismerte annak a bizottságnak a munkáját, amelyet M. A. Ali-zade, az álfám biztonsági bizottság helyettes elnöke vezetett, s amelynek nemegyszer kellett búvárkodnia annak az ember­nek a kétes életrajzi adataiban, aki évek múltán Isten ké­pében jött le „népéhez”. G. A. Mamedov így beszél erről: „A bizottság megállapította, hogy Aliijev a háború elején félbehagyta tanulmányait a bakui Azizbekov ipari főisko­lán, és hogy kibújjon a bevonulás alóli, szülővárosába, Na- hicsevonba utazott. Ott Okmányt szerzett, mely igazolta, hogy súlyos tüdőbajban szenved, és ezért mentesül a kato­nai szolgálat álók Futárként helyezkedett él1 az NKVD ve­zetése alátt álló archívumban. Innen indult él karrierje. A háború után. ellentétes tartalmú igazolásokat szerzett arról, hogy a hadseregben szolgált, hogy a háború résztve­vője volt (hogy hogyan sikerült ezekre szert tennie, a bi­zottság nem tudta megállapítani), ezért könnyen visszavet­ték a főiskolára, de nem tanult, hanem átiratkozott az egye­tem történelmi karának harmadik évfolyamára, melyet le­velezőként feltehetően 1957-ben fejezett be.” Az isteni életrajz „fehér foltjaivá!” majd valaki miás fog­lalkozik (természetesen, ha foglálkoziik), de tulajdonképpen nem ezekről van szó. Hanem arról, hogy ki is gondolhatta akikor, hogy a megbüntetett képviselő veszi a bátorságot és fellázad?! Hogy megszegi a játékszabály okait? Eszébe jut­nak képviselői jogai, és szólni mer? Arról, amit szükséges­nek tart, és nem arról, amire engedélyt kért. 124 vádat elejtettek A kegyvesztett ügyész — a tárca nélküli ügyész — tudta, mit kockáztat, amikor önként, az ő jelenlétében felment a parlamenti emelvényre. De már döntött. Meghátrálni késő volt. „Tedd, amit kell és lesz, ami lesz” — mondja a régi bölcsesség. Gyakrabban kellene követni! Könnyű kitalálni, mi történt ezután. Már néhány nap múlva a választók, akik rejtélyes úton azonnal értesültek Mamedov „méltafTan” viselkedéséről (a sajtóban egy szó sem esett róla), egyhangúlag visszavonták képviselői man­dátumát. Rögtön ezután párttagási könyvétől is megfosztották: bű­neinek listáján szerepelt a „sikkasztok és megvesztegethető személyek iránti engedékenység”, „bűnöző elemek pártfo­gásolása”, „hivatali hatalommal való visszaélés”, „rágalmazó koholmányok terjesztése”. És végül bekövetkezett az, amit maga Gambaj Aleszke­rovics Mamedov sem láthatott előre: Azerbajdzsán ügyész­sége bűnvádi eljárást indított ellene, elsősorban névtelen levelek alapján. Nem tudnám megmondani, milyen irányba fordult volna a nyomozás. Hiszen még csak ’79-et írtak —, ’85 áprilisáig még hat egész év volt! De az ügyet a Szovjetunió Főügyész­ségének különleges ügyekkel megbízott vezető nyomozója, Vlagyimir Ivanovics Kalinyicsenko vette kézbe. Jóllehet nyomást gyakoroltak rá, a nyomozás 124 vádat elvetett! 124 koholmányt, híresztelést, pletykát, rágalmat. Siettében ösz- szetákolt mendemondát. De — még egyszer mondom — még csak ’79-et írtunk. Még a legbecsületesebb és legbátrabb emberek is csak bizo­nyos határok között mozoghattak. G. A. Mamedov bűn­ügyét lezárták. És az alaptalannak talált 124 mellett csak egyetlen vádnak „adtak helyet” (eszerint: indoklás nélkül, személyes részrehajlásból szüntetett meg egy bűnügyet), de elévültnek nyilvánították. Az ügyész elkerülte a büntető- eljárást, párttagsági könyvétől és képviselői mandátumától azonban eszerint jogosan fosztották meg. Hét év telt el. Az Isten befolyása erősen csökkent. A Szovjetunió ügyészsége csak ekkor juthatott arra a követ­keztetésre, hogy Gambaj Aleszkerovics Mamedov elleni minden vád hamis. Végre nyugodtan visszatérhetett Ba­kuba: addig Leningrádban, felesége rokonainál rejtőzkö­dött, mert félt, hogy bosszút állnak rajta odahaza, ahol egészen más törvények uralkodnak. Jól ismerte üldözőinek erkölcseit, ezért óvóintézkedéseket tett. Egy forró bakui napon találkoztam Gambaj Mamedovval, aki már félelem nélkül él szülővárosában, de még mindig kitagadott fiúnak érzi magát. Az élteti, ami ma az egész országot. A teljes igazságot róla végül is még nem mondták ki nyilvánosan, becsületes nevét még nem mosták tisztára, még mindig pártonkívüli, és senki nem vonta vissza az ellene szóló — nem, nem bűnügyi, hanem erkölcsi, társa­dalmi vádakat. Életünkben sok minden megváltozott, de vannak fájdal­mas „hagyományok”, melyektől még mindig nehéz megsza­badulni. Ma már senki nem tagadja a tudósnak, az írónak, az újságírónak azt a jogát, hogy kimondja az általánostól eltérő álláspontját. A szónokok előre megírt és jóváhagyott felszólalásai is a múlté lesznek. Az ülés, értekezlet vagy gyűlés elnöke, aki papírról olvassa: „Ellenszavazat nincs? A gyűlés egyhan­gúan elfogadta...” — özönvíz előttinek tűnik. De még mindig él az ellenvélemény kimondásától való félelem. Az emelvényen kimondott szótól való félelem még inkább. Az emberek még mindig tartanak attól, hogy nem a megfelelő helyen, rosszkor szólnak. Ismét annak a baljóslatú ülésnek a „titkos” jegyzőköny­vét olvasom. A cáfolok felszólalásait. J. N. Pugacsovnak, a KB akkori másodtitkárának beszédét: „Van egy jó ke­leti közmondás: a kutya ugat (azaz Mamedov — a szerk.), a karaván halad” (azaz a bátor kormányos Gajdar Alijev — a szerk.). És a gyorsírónő megjegyzése: „Viharos, hosz- szan tartó taps”. Hát igazán megtörtént mindez? Nem a harmincas évek közepén, nem a negyvenes évek végén, hanem a legifjabb nemzedék életében: mindössze tíz évvel ezelőtt? De minek csodálkozunk? Vajon mindarról, amit itt el­mondtunk, nem tudnak az illetékes, nagyon is illetékes, sőt a legilletékesebb szervek? Akkor miért működik még min­dig olyan makacsul a fék? Nem ez bonyolult korunk egyik rejtélye? Arkagyij Vakszberg Fordította: Horváth Ida (Vége)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents