Békés Megyei Népújság, 1988. október (43. évfolyam, 235-260. szám)

1988-10-29 / 259. szám

1988. október 29., szombat

o

A parlament novemberben szavaz az új kormányfőről

Miniszterelnöki mérleg —16 hónap után

Interjú Grósz Károllyal

(Folytatás az 1. oldalról)

ki tevékenységemmel; igaz, akkor is az lennék, ha az elértnél jóval több eredményt könyvelhetnék el. Egészében mégis úgy látom, hogy a kormányprogramhoz viszonyítva dinamikusan haladunk előre, "jóllehet tudom, hogy a közvélemény ezt nem érzékeli, sőt elégedetlen vele. Hadd emlékeztessek arra, hogy rendkívül rövid idő, tulajdonképpen három hónap alatt készítettük a kormányprogramot. Sokfordulós vitában formálódott ez a program, annak tudatában, hogy nem tökéletes a mű, s úgy kell végrehajtani, hogy közben tovább építsük, tehát a koncepción is dolgozunk. Talán érzékelhető, hogy most az 1989-re tervezett gazdasági intézkedéseinket illetően sem egyszerűen végrehajtunk, hanem koncepciót is igazítunk. Ilyen mérvű liberalizálási program — — egyebek közt gondolok az importra, a bérre — az eredeti tervben például nem szerepelt. Mégis előbbre hozzuk, mert az élet ezt követeli.

Az idén januárban egy nem megfelelően előkészített adózási rendszert vezettünk be. Kényszerpályán vojtunk, nem volt döntési alternatívánk. Be kellett vezetni, mert nemzetközi szavahihetőségünk forgott kockán. Állítólag négy évig készültek ennek az adórendszernek a tartóoszlopai. Nos, amikor én a kormányzati munkába bekapcsolódtam, azt kellett tapasztalnom, hogy a négy év alatt nem sok minden született. Végül is néhány hónap alatt — szeptembertől januárig — kellett a négyévi készülődésben meg nem oldott feladatokat teljesíteni. Bevezettünk tehát egy adórendszert, ami csodák csodájára, az összes szidalom ellenére működik, és a nemzetközi közvéleményben nagyobb elismerést vált ki. mint a hazaiban.

— Ezen nem csodálkozom . ..

— Igen. aki ezt nem éli meg, annak könnyebb drukkolni. Már az adórendszer bevezetésekor megmondtuk; tudjuk, hogy finomítani kell. Három lépcsőben akarunk változtatni. Decemberben elsősorban a személyi jövedelemadón akarunk igazítani, mert év közben rájöttünk, hogy bizonyos sávban teljesítménv-visszafogó hatása van. Úgy látjuk, hogy körülbelül még öt évig igazítanunk kell az adórendszeren. Az adótörvény elfogadását követően azonnal nekikezd- tünk a társasági törvény előkészítésének. A törvény óriási léptékű változást ígér — szerintem sokan még végig sem gondolták, hogy mit jelent. Ennek nyomán sok egyéb módosító törvényjavaslat is készül, dolgozunk a gyülekezési és az egyesülési törvényjavaslaton, megkezdődött a választói törvény vitája, de nem sorolom. Ebben a nem egészen két esztendőben a jogállamiság megteremtése érdekében mintegy harminc törvény előkészítése kezdődött el. Aki ezt kevésnek tartja, annak azt ajánlom, lapozzon vissza, hogy a korábbi törvényhozási ciklusokban ötévenként hány törvény született. Én visszalapoztam: ciklusonként általában öt. A két év ilyen irányú munkáját én nem kevésnek, hanem soknak tartom. Talán túl soknak is, mert olykor politikai nyomás alatt cselekszünk, és nem lenne jó. ha egyéb területeken megélnénk ugyanazt, amit az adóval kapcsolatban megéltünk. Nem beszéltem még arról, hogy mindezzel párhuzamosan elindult a reformmunka, ami koncepcionális kérdések megválaszolását és az eszközrendszer korszerűsítését tűzi ki célul. Jó lenne, ha 1990-re életbe lépne a bérreform, meg kell alkotni a valutajogszabálvök ko- difikációját. és a szociálpolitikai reformot. A társadalombiztosítási rendszer január elsejétől „önjáróvá” válik, és nem utolsósorban komoly árreformot is végre kell hajtani. bár az új adórendszerrel már léptünk előre ebben az irányban.

Ha csupán a gazdasági irányítás és a szabályozás területén vállalt programjaink műhelymunkáit veszem számba, az sem kevés. Mindezzel párhuzamosan pedig elkezdődött — a pártértekezlet határozatának megfelelően — a párt új munkastílusának kialakítása, ami nemcsak korszerű módszer, hanem ettől sokkal több: egy új szemlélet meghonosítását jelenti.

Megkezdődött a szakszervezeti — nem merem azt mondani, hogy reform, de mégis... — egyfajta

megújulási folyamat, rendkívül felgyorsult az ifjúsági szervezet tevékenységének megújítása, tehát sok „fronton” megyünk előre.

Tervek és tények

— A kormány és személy szerint az ön szavahihetőségét többen kétségbe vonták a közelmúltban, amikor összevetették az ígéretekkel, az elhatározásokkal a későbbi fejleményeket. Hogyan fogadja ön ezeket az elmarasztalásokat?

— A politikához jó idegek kellenek. Nekem, hál’ Istennek, az idegeim rendben vannak. Az infláció körülbelül 16—16,5 százalékos arányát jó teljesítménynek tartom. Amikor az éves tervet készítettük, 15 százalékot jelentettünk be, de nem tervezhettük, hogy körülbelül 8 százalékos forintleértékelést kell végrehajtanunk, s ez körülbelül másfél százalékos fogyasztói árszintnövekedést jelent. Ezt a két adatot összevetve, ott tartunk, amit a terv tartalmaz. De megfordítva a dolgot: úgy is föltehető a kérdés, hogy ebben a gyorsan változó világban csakugyan indokolt-e egy-másfél százalék alapján egy kormány szavahihetőségét megkérdőjelezni? Ám ez minden állampolgár személyes joga, nem akarok vitatkozni vele.

Mit nem teljesítettünk úgy, ahogy szerettük volna? Nemzetközi fizetési mérlegünk ugyan jelentősen javult, de nem. olyan mértékben, mint amilyenre számítottunk. Éppen az a 200 millió dollár hiányzik, ami a világútlevél bevezetése nyomán elment. Körülbelül 100 millióra számítottunk. Hogy ennyire föllendül az utazási kedv, arra — mi tagadás — nem voltunk fölkészülve. S ha erre bárki azt mondja, hogy nem vagyunk megbízhatók, mert nem voltunk előrelátó jósok, nem tudok mit válaszolni... Mégis, állítom, hogy ezt a döntést meg kellett hozni, és nem megváltoztatni kell. hanem elviselni ilyen jellegű következményeit.

— A XIII. kongresszus céljai Irreálisnak bizonyultak. Vajon nem ez a sors vár-e a kibontakozási programra is, ha céljait nem a valóságos politikai és gazdasági helyzet ismeretében határozták meg?

— Az elmúlt 16 hónap alatt sok ismerettel gazdagodtam. Amikor miniszterelnök lettem, nem ismertem így az ország valós gazdasági helyzetét. A kormányprogram elkészítésének időszakában sem, hiszen az mindössze három hónappal megválasztásom után fogalmazódott meg. Nos, azóta sokkal többet tudok a magyar gazdaságról és a magyar valóságról. A több ismeret birtokában is azt mondom, hogy a kormányprogram reális, teljesíthető, ha nem három, akkor négy év alatt, s a kitűzött célokon nem kell változtatni. Egy tekintetben kétségkívül okozott bizonytalanságot és meglepetést számomra az elmúlt időszak: nevezetesen a tényleges adósságállományunkat illetően. Ugyanis azt nem tudtam, és nem tudom még ma sem egészen pontosan, hogy a mi követeléseink, melyek kint vannak a világpiacon, a pénzpiacon, menynyire reálisak.

— Ezt hogy érti?

— Ügy, hogy akik tartoznak, mennyire fizetőképesek, mikor hajlandók fizetni, hajlandók-e egyáltalán, és miképpen. A pontos kép kialakításának munkáját szívós, magas szakmai felkészültséggel kell elvégezni. A Nemzeti Bank új vezetése nagy intenzitással kezdett az összefüggések feltárásához, de még nem jutott a végére. Munkatársaim szerint legalább fél esztendő szükséges, hogy be tudják fejezni ezt a munkát. Ez ad majd igazán reális képet arról, hogy milyen a nemzetközi állomány, mire számíthatunk,. hogyan kell kalkulálnunk. Más területen, a belső folyamatokat illetően is értek meglepetések, de nem ilyen fajsúlyúak.

— Mondana erre példát?

— Nem gondoltam például, hogy ennyire tisztázatlan: óriási készlet- állományunk mekkora hányada mobilizálható a termeléshez. Mekkora az a hányad, azaz mennyi az

olyan elfekvő készlet, amely az életben soha semmire sem használható, amit tehát jobb lenne a tisztánlátás, a gazdálkodás érdekében egyszerűen leírni. Aztán: nem sikerült megbízhatóan számszerűsíteni azt, hogy tulajdonképpen mennyi forint és deviza lehet kint a lakosságnál. Ahány szakembert megkérdezek, annyiféle választ kapok, de ne gondolja, hogy egy-két százalékos az eltérés.

Egy aggodalom átvilágítása

— Erősek az aggodalmak, hogy a vezetést: a kormányt és a pártirányítást is a széthullás veszélye fenyegeti, hiszen a korábbi módszerek már alkalmazhatatlanok, az újak pedig még nem alakultak ki. Mennyire tartja ezt az aggodalmat megalapozottnak?

— Az aggodalom jogos, én is aggódom. De egy ilyen átmeneti időszak elkerülhetetlen. Ha lett volna Magyarországon az elmúlt 15 évben „árnyék” pártvezetés és „árnyék” kormány, az felkészülhetett volna a változásra. Mi ilyen gyors és dinamikus változásra és átrendeződésre nem voltunk felkészülve, és most kell kialakítani az új viszonyoknak megfelelő koncepciót, munkastílust és munkamódszert. A kormánynál a legkisebb jelét sem látom a szétesésnek, ellenkezőleg. Szellemiségében egységesebb, mint amikor elkezdtünk dolgozni. Azt tapasztalom, hogy a témák komolysága miatt nyílt, kemény viták vannak a kormányban, és tisztább, emberibb viszonyok is, mint egy esztendővel ezelőtt. Ügy érzem, hogy lassan kezd módosulni az a régi gond, hogy a kormányban a tárcák képviselői, vezetői az ágazat érdekeit képviselik. Ügy látom, egyre inkább egy egységes kormányzati magatartás honosodik meg.

— A pártirányításban, pártvezetésben azonban nem látom még ilyen előrehaladottnak ezt a pozitív folyamatot. A Központi Bizottság ebben az összetételében csak május óta dolgozik együtt. Néhány ülés nem elég arra, hogy egységgé, nem politikai, hanem szellemi egységgé formálja a testületet. A Politikai Bizottság — ideológiai felfogását illetően — egységes, politikai kérdésekben nagyon kevés a véleménykülönbség. Ugyanakkor nagyon nyílt viták vannak. Taktikai, módszer- és munkastílusbeli kérdésekben azonban lényegesek a különbségek. Itt idő kell, amíg kiformálódik a testületnek az a gyakorlata, amely kívánatos a nagyon bonyolult belpolitikai helyzetben.

— A kérdés csak az, hogy menynyi idő kell, mert bizonyos jelek szerint az elmúlt idő fokozta a feszültségeket. A pártértekezlet óta eltelt idő is.

— Én nem ezt tapasztalom, éppen ellenkező a véleményem. Nem fokozta, ellenkezőleg, csökkentette a feszültségeket. Van egy dolog, amiről nagyon óvatosan beszélek. Tények támasztják ugyan alá, korai talán kimondani, de mégis megfogalmazom: úgy látom, a legszűkebb pártvezetésben nem ideológiai, nem politikai, nem taktikai kérdésekben, hanem személyi kérdésekben húzódnak meg feszültségek.

— Ez valamiféle hatalmi torzsalkodás?

— Nem, ez túlzás, de beszéljünk világosan. Többé-kevésbé hasonló életutat megjárt emberek kerültek be egy szűk politikai vezető testületbe. Nincs közöttünk egyetlen olyan igazán nagy egyéniség, akinek életútja, kvalitása, politikai tapasztalata alapján a többiek fenntartás nélkül elfogadnák véleményét. Ez jó, ezt akartuk, mert ez az út ahhoz, hogy ne egyszemélyes, hanem kollektív vezetés legyen. Ennek azonban van egy „mellékterméke”, ami megszűnhet, de el is fajulhat. Most köztes állapotban vagyunk, azaz néha az elemi rend és fegyelem — aminek nem a tekintélyelv, hanem a kialakult hierarchikus rendszer alapján kell lennie — meginog. Sajnálom hogy így van, egy pártban azonban egy főtitkár lehet. Hogy én kell, hogy az legyek, azt nem hiszem. De egynek kell lenni. Miniszterelnöknek is egy valakinek kell lennie. Hogy nekem? Ezt sem hiszem. Lehetne más is. Sőt, felfogásom szerint, más jobb főtitkár, meg jobb miniszterelnök lehetne. Remélem és hiszem, hogy lesz is. Most tehát átmeneti állapot van, amivel meg kell barátkozni valameddig. Szerintem a kongresszusig.

flz út a felismerésig

— A kongresszusig eltartanak-e ezek a feszültségek?

— Abban bízom, hogy nem növekedni, hanem csökkenni fognak. Az élet, a munka fogja csökkenteni őket. Mindnyájuknak el kell jutnia a felismerésig, hogy sokkal nagyobb a tét, mint az, hogy ki milyen beosztást tölt be. Ma az a tét, hogy a magyar szocializmus megtalálja a helyét a megújuló szocialista világban, be tud-e illeszkedni jobban a dinamikusan fejlődő világgazdasági folyamatokba, mint eddig. Ez mind küzdelemmel, véleménykülönbséggel jár. Ha ezekben a vitákban a presztízsszempontok, és nem a legcélszerűbb, és leghatékonyabb megoldás keresése lesz a meghatározó, ha a vitákban résztvevőket személyes ambíciók fűtik, és nem a közösségi célnak rendelik alá törekvéseiket — nos, akkor nagy baj lesz! Akkor a célokat nem lehet elérni. De én hiszem, hogy a józan belátás fog győzni.

— Az, hogy „nagy baj lesz”, azt jelenti, hogy valakinek vagy valakiknek ki keli válni ebből a szű- kebb körű vezetésből?

— Ha csak ez lenne a következmény, az önmagában nem nagy baj. Ami engem illet, én is kiválók bármelyik pillanatban, ha úgy érzem, hogy személyem akadálya a pozitív folyamatoknak. De nem erről van szó. A nagy bajt nem az egyén sorsára, hanem mindnyájunk sorsára, a nemzet jövőjére értem.

— A Politikai Főiskola évnyitóján ön a pártról fontos kijelentéseket tett. Ezeket a vártnál kisebb visszhang fogadta, amiből sokféle következtetés levonható. Melyek az ön következtetései?

—'Az egyik — nem fontossági sorrendben —, hogy úgy érzem, tudatosan elhallgatták.

— Kik?

— Nem folytatok nyomozást. Másik következtetésem, hogy a beszéd gondolatait az idő rövidsége miatt, nem tudtam elég jól kifejteni. Túl sok témát vállaltam, hogy jelezzem felfogásom irányát a pártról, a párt szerepéről, s a félig kimondott, vagy a megfogalmazott, de nem kifejtett mondatok talán nem keltették fel any- nyira a pártbéli funkcionáriusok, illetve a pártaktivisták érdeklődését. Azt tapasztalom, hogy értelmiségi körökben nagyobb visszhangot váltott ki, mint munkáskörökben, párttag munkáskörökben pedig itt-ott ellenérzést keltett az a megközelítési mód, amit én a párt értelmiségi jellegéről mondtam. Pedig meg vagyok győződve arról, hogy minden politikai pártnak — amely a kormányzás feladatát, a társadalomirányítás terhét vállalja — szóval e párt minden tagjának politikai, közéleti tevékenysége magas fokú szellemi tevékenységet igényel. Tudást, és ez összhangban van a klasszikus értelmiségi normákkal. Törekedni kell tehát arra, hogy a párt értelmiségi jellege erősödjék! Ez nem a munkás vagy a paraszt lebecsülését jelenti, hanem azt bizonyítja, hogy egy munkásokból, parasztokból. értelmiségiekből, alkalmazottakból álló közösség képes magas színvonalú, a kor követelményeinek megfelelő politikai tevékenységet folytatni.

K tiltás háttere

— Október 23-án a Budapesti Rendőr-főkapitányság megtiltotta az utcai demonstrációkat. Emögött nyilvánvalóan politikai döntés áll. Melyek voltak az indokok és ez a döntés mutat-e valamit a jövő tervezett gyakorlatából?

— Igen, mutat, és valóban politikai meggondolás áll mögötte. Mégpedig az, hogy 1956. október 23-án a tragikus események jellege mindenekelőtt ellenforradalmi volt, ellenforradalom emlékét pedig jeles eseményként felidézni nem engedhetjük. Annak idején az eseményekben részt vettek jó szándékú, jó hiszemű emberek, csoportok is. Ezt lassan már több évtizedes politikai vitákban tisztáztuk. Nem látjuk indokát, hogy korábbi elvi helyzetértékelésünkön változtassunk. Ugyanakkor az akkor kialakult események tudományos feltárása és elemzése, az okok pontosabb számbavétele, a folyamatok elemzése elvégzendő feladat. Hozzá kell jutni a meglevő forrásokhoz, sőt, újakat kell felkutatni, persze nem a harminc évvel ezelőtti események mai szempontok szerinti visszaidézésé- re gondolok. A forrásokat, az okmányokat tovább kell kutatni és elemezni. Hasznos lehet ez a társadalom és a vezetés számára, és tanulságos a történelemnek. Az események jellegének átértékelésére azonban semmiféle újabb hiteles forrás nem áll rendelkezésünkre. A jövőt illetően pedig azért előremutató az október 23-i intézkedés, mert jelzi: a kormányzat fenntartja a jogot, és ezt a törvény — remélem — biztosítani fogja, hogy eldöntse, milyen esetekben engedélyezi az utcai tüntetést. Azt nem igényli, hogy lakásban, vagy zárt helyen, épületben tartandó rendezvény megtartásába beleszóljon. De abba beleszól, hogy köztéren, az utcán milyen esetekben, milyen nyilvános állásfoglalásra kerülhet sor.

— Beszélgetésünk végén térjünk * vissza a következő hetek eseményeihez. Nem beszéltünk arról, hogy miként választják meg az új miniszterelnököt. Én nem kérdezhetem a nevet, de van-e már, aki tudja, hogy ki követi önt a miniszterelnöki székben?

— Én nem tudom. Hogy mások „tudják”, arról elég részletes információim vannak. A módszert illetően, a döntéshez nincs más alternatíva, mint eddigi gyakorlatunk, mert érvényben van a parlament ügyrendje, amely szerint a Központi Bizottság és a Hazafias Népfront Országos Tanácsának elnöksége tesz javaslatot a parlamentnek a miniszterelnök személyére, akiről a parlament szavaz. Az előkészítés módjában van változás, mert elkezdődött a Központi Bizottság káderbizottsága által szervezett beszélgetés a Központi Bizottság tagjaival azokról a személyekről, akik szerintünk számításba jöhetnek.

— Hány személyről van szó?

— ötről. Ugyanakkor a beszélgetések során újabb javaslatokat is kértünk, tehát, hogy ebben a pillanatban hányán vannak, nem tudom, csak azt, hogy mi kiket ajánlottunk.

— A „mi” a Politikai Bizottságot jelenti?

— Természetesen. Minden ilyen jellegű döntésnek a Politikai Bizottságból kell elindulnia. A Politikai Bizottság ilyenkor segítséget kér és kontrollálja önmagát. Találkoztam a népfront elnökségének szűkebb vezetésével. Még a Politikai Bizottság döntése előtt eszmecserét folytattunk és a népfront vezetőit megkértük — ez is újszerű —, hogy egyenként vagy kisebb csoportokban találkozzanak az elnökség tagjaival, hogy a döntés előtt ismerjük meg az elnökség tagjainak véleményét. Már az első beszélgetésen is, amit ezen a héten hétfőn este tartottunk, több javaslat fogalmazódott meg. Nyilvánvaló tehát, hogy végül is több javaslat lesz, amit majd előterjesztünk. Ugyanakkor a Politikai Bizottságnak egy javaslat mellett voksolnia kell, a Központi Bizottságnak pedig egy javaslattal kell majd kiállnia a népfront elnöksége elé. Meggyőződésem szerint a közös javaslat is csak egy személy lehet, mert a miniszterelnök személyére alternatív javaslatokat a politikai gyakorlatban általában nem szokás tenni.

flz első tanács

— Mi lesz az első tanácsa az új miniszterelnök számára?

— Az attól is függ, hogy ki lesz az új miniszterelnök.

— Hogyhogy?

— Ha tudniillik gazdasági szakember lesz, akkor azt tanácsolom, hogy többet foglalkozzék a társadalompolitikai kérdésekkel. Ha társadalompolitikus lesz, akkor azt fogom tanácsolni, hogy kövesse az én utamat: éjjel-nappal foglalkozzon a gazdasággal, és igyekezzen megtanulni a megtanulhatatlant. De azt is tanácsolni fogom — bárki is lesz a kormányfő —, hogy legyen következetes. Következetesebb, mint én, de ne legyen — hogy mondjam ... — olyan durva, mint én voltam. Még van néhány praktikus tanácsom, amivel ellátom az utódomat. Természetesen rá van bízva, hogy mit fogad meg ezekből, mert vallom, s a saját gyakorlatomban követtem is azt az elvet, hogy nem azé a felelősség, aki a tanácsot adja, hanem azé, aki megfogadja.

Pintér Dezső