Békés Megyei Népújság, 1988. október (43. évfolyam, 235-260. szám)

1988-10-21 / 252. szám

1988. október 21., péntek HUnHÜSl II hunyaiak magukénak érzik a falut Hunya megyénk egyik szé­pen fejlődő kistelepülése. A jelenleg ezer lelket számláló faluba egyre inkább visz- szatérnek a fiatalok. A község eddigi fejlődéséről, a várható tervekről beszél­gettünk Szmola Ernő társa­dalmi tanácselnökkel, az ál­talános iskola igazgatójával, és Zádori Illéssel; a Hazafi­as Népfront helyi titkárával, pedagógussal. — Mikor épültek ki a köz­művek a településen? — A hatvanas évek elejé­re valósult meg a község vil­lanyhálózatának kiépítése. A külterületi sűrűbben lakott részen, a Templom soron és a Rákóczi út végén is már van villany. A hetvenes évek elején vízműtársulatot szerveztünk a vízvezeték-há­lózat létrehozására. Anyagi­lag 4-5 ezer forinttal járul­tak hozzá a lakók portán­ként a beruházáshoz. Ennek köszönhető, hogy ma egész­séges ivóvíz van a települé­sen, és a lakások zömében megtalálható a fürdőszoba is. A közműépítés következő programja a gáz bevezetése volt, amelynek munkálatai 1984-ben kezdődtek. A ter­melőszövetkezetbe és a falu valamennyi utcájába eljutott a vezetékes gáz. Az idén a már említett külterületre is bevezetjük ezt a korszerű energiaforrást — mondja a társadalmi tanácselnök. — Sajnos a közutak álla­pota nem ilyen jó — veszi át a szót Zádori Illés, majd így folytatja — eddig öt szi­lárd burkolatú út épült a faluban, most van folyamat­ban a Vörös Hadsereg út épí­tése. Pályázat útján tanácsi és termelőszövetkezeti segít­séggel, valamint a lakosság társadalmi munkájával va­lósult meg az útépítés. A járdák állapota js megfelelő, minden utcában — legalább az egyik* oldalon — burkolt járda van. Sajnos, a régeb­ben elkészültek már kicsit megrongálódtak, jó lenne felújítani őket. Ehhez pénzre és a lakosság társadalmi munkájára van szükség. Na­gyon örültünk, amikor 1987- ben Crosbarr-rendszerű tele­fonhálózatot kaptunk. Most folytatódik a lakások bekö­tése. — A tanács hogyan tudja biztosítani az intézmények működtetését az egyre szű­külő anyagi források mel­letti Milyen az egészségügyi ellátás a községben? — Egyelőre az intézmé­nyek (óvoda, iskola, műve­lődési ház, könyvtár), vala­mint az egészségügy műkö­dési feltételeit biztosítani tudjuk. Ésszerű takarékos­ságra, tervszerű gazdálko­dásra törekszünk — mondja a tanácselnök. Úgy gondo­lom, a felszereltsége is meg­felelő ezeknek az intézmé­nyeknek. A körzeti orvosunk régóta itt lakik, elégedettek vagyunk munkájával. A hét végén körzeti ügyeleti rend­szer működik, Gyomaend- rődről jár ki az orvos. 1986 óta heti egy alkalommal fog­orvosi rendelés van. A ta­nács megvette a szükséges berendezéseket, így a fogor­vos ellátja az iskolafogásza­tot is. Gyermekorvos és nő­gyógyász szintén hetente jár a faluba. — Milyen munkalehetősé­gek_ vannak a településen, sok-e az ingázó hunyai? — Nálunk nem jellemző az ingázás. A helyi terme­lőszövetkezet, valamint az áfész és a gyomaendrődi Gyomai Kötőipari Szövetke­zet helyi részlege megélhe­tést biztosít az ittlakóknak. A kereskedelmi ellátás, az alapvető cikkekből jó, de a fontosabb műszaki cikke­kért, bútorért Mezőberénybe, Békésre, Békéscsabára kell utazni. Verpsztó Lajos A Lermontov-emlékház Tarhanyban nújele alkotó elméjének, az önmaga igazságát kereső művésznek. Romantikus tör­téneteket ismerünk meg kau­kázusi száműzetéséről, visz- szatéréséről, és arról a bizo­nyos párbajról, amelyben az író életét vesztette. Megnéztük Lermontov em­lékházát, s az irodalmi mú­zeumot is, amelyet a falu hajdani pravoszláv templo­mából alakítottak ki. A fe­hérre meszelt falú, kupolás épület alagsorában van az író síremléke. Ha már az orosiz, a szov­jet kultúránál tartunk, min­denképpen szólnunk kell az ikonokról, pontosabban ar­ról a hatalmas kulturális örökségről, amelyet e művé­szeti alkotások hordoznak. A városi képtár első emeletén egymás mellett sorakoznak a XVII—XVIII. században született, fára festett képiek, a termekben megismerked­tünk vallási szertartások különböző kellékeivel. A kélilék szó persize nem a leg­szerencsésebb, amikor mű­vészi kezek megismételhetet­len alkotásairól beszélünk, legyen szó ikonról, ereklye­tár tőr öli, arannyal átszőtt ru­hákról, ötvösremekekről, fa­szobrokról1, vagy könyvek­ről. Vendéglátóink elvittek bennünket a Mironoszicska- ja Cerkovba, amit magyar­ra talán így fordíthatnánk: Bókét hozó templom. Nos, ez egyike Penza úgyneve­zett működő templomainak, ; ahol vallásukat gyakorol­hatják az emberek. Alig akartunk hinni a szemünk­nek, annyi művészeti érté­ket láttunk. Újra és újra körbejártuk a belső teret, és megcsodáltuk a hajdan ólt mesterek tehetségét. Nagyon nehéz lenne megfogalmaz­ni, hogy mi volt a különb­ség a múzeumban, illetve az itt látott ikonok között (nem a pénzben kifejezhető ér­tékre gondolva elsősorban), de mintha az eredeti kör­nyezet semmi mással nem pótolható hangulatot vará­zsolt volna köréjük. 'S kik voltak a 'festők, az alkotó emberek? Tulajdonképpen névtelen mesterek, akik nemigen tartották fontosnak a nevük megörökítését, csak a művet, kizárólag a rende­lésre készülő ikonokat szig­nálták az utókornak. (Folytatjuk) Lovász Sándor II magyarországi román nemzetiség nyelvével és kultúrájával együtt erősíti Magyarországot A román nemzetiségi szövetség lapja, a Foaia .Noastra főszer­kesztő-helyettese, Kozma Mihály interjút készített Major László­val, az MSZMP KB szóvivőjével. yAz Interjú a szövetség lapjában megjelent, is ennek kibővített változatát közöljük most. A közvélemény, az egész nép hatékonyabb, pontosabb és sokoldalúbb tájékoztatása érdekében a Magyar Szocia­lista Munkáspárt országos értekezletén határozat szü­letett, többek között arról, hogy létrehozzák a pártszó­vivői posztot. Az MSZMP KB július 13—14-i ülésén Major Lászlót, a testület szóvivőjévé választották. Major László 1969-ben az ELTE Bölcsészettudományi Kar spanyol-:—olasz szakán szerzett tanári diplomát. Új­ságíróként dolgozott a Ma­gyar Rádiónál és a Magyar Hírlapnál, majd átkerült az MSZMP KB agitációs és propaganda, később a nem­zetközi osztályához. Ezt kö­vetően hazánk montevideói nagykövete volt. * * * — Ügy tudom, pártszóvivöi minőségben első külföldi útja Aradra vezetett, ahová elkísér­te a Grósz Károly pártfőtitkár vezette delegációt a csúcstalál­kozóra, vagy ahogy hivatalosan közölték a magyar—román mun­katalálkozóra. így van. Grósz Károly éppen szabadságon volt, sőt, én is, amikor augusztus 25- én a Román Szocialista Köz­társaság budapesti követsé­gén keresztül megérkezett a román fél meghívása erre a találkozóra. Egy nappal ké­sőbb, az MSZMP Politikai Bizottsága rendkívüli ülésén úgy határozott, hogy a na­gyon közeli időpont ellené­re, a jószerivel több mint egy évtizede befagyott ro­mán—magyar párt- és ál­lamközi kapcsolatok felélesz­tése megéri azt, hogy Grósz Károly is megszakítsa sza­badságát. és elmenjen au­gusztus 28-ára Aradra. — A szocialista országok kap­csolatrendszerében a legmaga­sabb szintű kétoldalú csúcsta­lálkozók bebizonyították szük­ségességüket és hasznosságukat, annál is inkább, mivel ilyen al­kalmakkor próbálják — és ál­talában sikerrel — megoldani a két ország közötti felmerült problémákat. # Valóban, 1977 óta a két ország pártvezetői között nem került sor kétoldalú csúcstalálkozóra. Ennek okai rendkívül összetettek. Az egyik fő ok az, hogy a Deb­recenben és Nagyváradon el­fogadott 21 pontos Emlékez­tetőből, amelyik — többek között — a híd szerepét szánta az országainkban élő nemzetiségeknek, és ebből kiindulva a lakossági, kul­turális és politikai kapcso­latokat szerette volna maga­sabb szintre emelni, jószeri­vel semmi sem valósult meg. Nem nyílt meg Buka­restben a magyar, és buda- pasten a román kultúra há­za, a főkonzulátusok — a kolozsvári magyar és a deb­receni román —, amelyek nemzetiségi területeken, ill. azok közelében működtek, nagyon viszontagságos ' mű­ködési szakaszt éltek át. Pár évvel ezelőtt a román fél ta­karékossági okokra hivat­kozva bezáratta debreceni konzulátusát, majd az idén sor került a kolozsvári ma­gyar főkonzulátus egyoldalú bezárására. Tehát, az évek során gyakorlati eredményt nem. értünk el, sőt, a kap­csolatok beszűkültek minden téren. — Az MSZMP májusi országos konferenciáján Grósz Károly miniszterelnököt megválasztot­ták a párt főtitkárává is. Nem sokkal később a Magyar Tele­víziónak adott interjújában ki­jelentette, hogy a nem is na­gyon távoli jövőben látogatást tesz a Román Szocialista Köz­társaságban. 0 Igen. A pártfőtitkár- miniszterelnök megválasztá­sa után rögtön megtette ezt* a javaslatot, mégpedig úgy, hogy miniszterelnöki minő­ségben bármikor hajlandó Constantin Dascalescu ro­mán miniszterelnökkel talál­kozni. Erre a javaslatra má­jus vége óta nem érkezett válasz. Közben hat levélvál­tás is lezajlott a két párt között. Végül meglepetéssze­rűen jött ez a főtitkári csúcsértekezletre szóló meg­hívás, ami minőségileg más, mintha kormányfők talál­koztak volna. A magyar vezetés úgy érezte, hogy a két or­szág közötti feszültség olyan fokot ért el, hogy már izgat­ja szocialista szövetségesein­ket, tágabb értelemben pe­dig a nemzetközi közvéle­ményt is foglalkoztatja az, hogy egy új feszültséggóc alakult ki Európa közepén. E helyzetből kiindulva a magyar vezetés felelősséget érzett, és úgy döntött, hogy el kell menni az aradi csúcs- találkozóra. — Mindezek után az érdekel­ne, mi volt az a minimális cél, amivel Grósz Károly elutazott Aradra. # Szemben a közvéle­mény esetleges illúzióival, amely azt várta, hogy egy csúcstalálkozó minden füg­gő kérdést megoldhat, amely az elmúlt 11, sőt, az elmúlt húszon valahány esztendőben összegyűlt a román—magyar kapcsolatokban, a magyar politika realizmussal ment erre a találkozóra. Minimá­lis célként a dialógus meg­kezdését és folytatását várta tőle, és azt, hogy bizonyos részkérdésekben — a jóin­dulatra alapozva — előre­lépünk. A magyar vezetés megkérdőjelezte a román te­rületrendezési politikát, ame­lyet úgy értékelt, hogy az a nemzetiségek asszimiláció­jára irányul. Kérte, hogy a nemzetiségi jogokat fokoza­tosan biztosítsák Romániá­ban, hogy zavartalan legyen a kontaktus Magyarország és a Romániában élő magyar nemzetiség között. A magyar fél kérte továbbá a főkonzu­látusok, a kultúra házainak újranyitását, az idegenforga­lomban meglévő zavarok fel­számolását, és javasolta, hogy a két pártvezető legkö­zelebbi találkozóján — ha időközben a részmegállapo- dások megvalósulnak — kö­zös nemzetiségi deklarációt fogadjanak el. Felvetette a családegyesítés ügyét is a Magyarországon található romániai menekültekkel kapcsolatban. Nagyjából tíz pontban fogalmazódtak meg a kérések és az ajánlások, amelyeket magyar részről fölvetettek a viszony javítá­sára, de ezek között szere­pelt a gazdasági kapcsolatok fejlesztése is. — Mégis, konkrétan, melyek azok a kérdések, amelyeknél si­került és melyek azok, ame­lyeknél nem sikerült megálla­podást elérni? 0 Nyíltan meg kell mon­dani, hogy két témában a román fél hajthatatlanságot tanúsított, éspedig a terület- rendezési és a nemzetiségi kérdésben. Mindkettőről ki- ielentette, hogy szigorúan román belügy, és Románia szuverenitását sértenék meg azzal, ha a tárgyalóasztalra tennék ezeket a témákat. Ugyanakkor a román part­nerek hozzájárultak ahhoz, hogy magyar küldöttségek közelről tanulmányozhassák ,az úgynevezett szisztematizá- ciós terv megvalósulását, így a közeljövőben egy parla­menti és egy újságírókül­döttség utazik majd Romá­niába. Mindezeket nem tar­tom kis eredménynek, hi­szen első tárgyaláson ennél többet irreális lett volna el­érni. — Ügy tudom, hogy vélemény- különbségek mutatkoztak a két pártvezető között ta vélemény- nyilvánítás formáit illetően is. Természetesen, hiszen a két ország belső gyakorla­ta nagyon is eltér egymástól, és .nemcsak e tekintetben, hanem más aspektusokban is. A román fél sérelmezte azt, ahogy a magyar sajtó Romániával foglalkozik, és szóvá tette azt a tüntetést, amelyre Budapesten került sor. Kérte, hogy a magyar sajtó legyen objektívebb, hasson oda a magyar párt- és politikai vezetés, hogy ilyen tüntetésekre ne kerül­jön sor. Grósz Károly kifej­tette az elvi magyar állás­pontot, éspedig, hogy a saj­tóirányítás gyakorlata, a sajtónyilvánosság gyökeresen eltér a két országban, s ez objektív tény. A magyar sajtó nem a román politikát bírálja, sem a román gya­korlatot a belpolitikában, vagy a külpolitikában, csu­pán olyan aspektusokat, ame­lyek a román nemzetiségi politikával függnek össze. — Az MSZMP Politikai Bizott­sága az aradi találkozót értékel­ve ajánlotta a kormánynak, hogy a rendelkezésre álló lehe­tőségek felhasználásával min­dent tegyen meg a menekültek helyzetének mielőbbi humánus rendezése érdekében. Mit jelent az, hogy „tegyenek meg min­dent .i.. ?” ® A párt, a legutóbbi ér­tekezletünk szellemében nem akar foglalkozni sem admi­nisztratív, sem kormányzati dolgokkal, hanem kimondot­tan csak politikai aspektu­sokkal. Természetesen a jö­vőben is meg fog tenni min­dent, hogy a pártközi kap­csolatok síkján a politikai problémákat megoldjuk. De az idegenforgalomtól kezdve, a menekültek jogi helyzetéig, van egy sor olyan probléma, ami kormányzati feladat. Itt arról van szó, hogy építünk a román fél ígéretére, és szeretnénk a családegyesítést mielőbb megoldani, másrészt pedig rendezni a romániai menekültek jogi helyzetét Magyarországon. — Nyilván ön is tudja, hogy az aradi munkatalálkozó után Bukarestben is összeült az RKP Politikai Végrehajtó Bizottsága, amely e tekintetben égy sor in­tézkedést fogadott el. Melyek ezek? Erről csak a román hírügynökség, az Agerpres jelentése alapján tudunk. Részleteket nem ismerünk, de nyilván diplomáciai úton a közeljövőben ismertetni fogják a magyar féllel, me­lyek azok a területek, ame­lyiken nagyon gyorsan lépni kívánnak. — A magyar—román kapcso­latok helyzetére a Magyaror­szágon élő román nemzetiség talán még a magyar közvéle­ménynél is érzékenyebben rea­gált. Bár a hazánkban élő nem­zetiségek, így a román nem­zetiség is általában ismeri a párt és a kormány nemzetiségi politikáját, de az Erdélyből Ma­gyarországra települtek körüli különböző megnyilatkozásokból, a tömegtájékoztatási eszközök­ben elhangzott félmondatokból, vagy félreérthető mondatokból arra következtettek és attól tar­tottak az aradi csúcstalálkozó előtt — főleg az idősebb gene­rációkhoz tartozók —, hogy esetleg kitelepítésre kerülhet sor. Mi a véleménye erről? 0 Egy nemzetiség min­dig sokkal érzékenyebb szeizmográf, mint a többségi nemzet, ami azt hiszem a világ minden országára igaz. Bizonyára így van ez a ma­gyarországi román nemzeti" séggel is. Szégyellem magam azoknak a honfitársaimnak a nevében, akik, ha félmonda­tokkal is, a magyarországi román nemzetiség érzékeny­ségét megsértik, mert Ma­gyarországnak és a magyar népnek soha nem a román néppel volt vitája, hanem a pillanatnyi román politiká­val. Soha sem szabad össze­keverni egy politikát egy néppel. A magyarországi ro­mánságnak semmi félnivaló­ja nincsen. Kulturális fejlő­dése, nyelvének megőrzése nem alku tárgya, nem tár­gyalási pont. Semmi köze nincs a két ország viszonyá­hoz abban az értelemben, hogy az országok közötti fe­szültség nem lehet kihatás­sal rá. A magyarországi ro­mánság nem túsz, hanem egy eleven nemzetiség, ame­lyiknek a sorsában nem sza­bad tükröződnie az államkö­zi kapcsolatok hullámzásai­nak. Ez a magyar politiká­nak az elvi álláspontja. Itt senkinek nem lehet félni­valója, mert a magyar nem­zetiségi politika akkor sem fog változni, ha más orszá­gokban száznyolcvan fokos fordulat következik be, mert mi nem azért csinálunk nem­zetiségi politikát, hogy ezt ellentételként mutogassuk a tárgyalásokon, hanem, mert így tartjuk helyesnek, meg demokratikusnak. Egy de­mokratikus társadalomban másfajta nemzetiségi politi­ka elképzelhetetlen.' Sajnál­juk azt, hogy a román part­ner nem tant igényt arra — ez az aradi tárgyalásokon is kiderült —. hogy fokozottabb kapcsolatokat tartson fenn a kisszámú margyarországi ro­mánsággal. Az volt a benyo­másom, hogy a magyaror­szági románságot nem tart­ják fontos ügynek. Elhang­zott olyan megiegyzés, hogy mi mesterségesen próbáljuk életben tartani ezt a nemze­tiséget. Nem erről van szó. Mi szeretnénk az asszimilá­ciótól megóvni ezt a kislót- számú nemzetiséget is, mert úgy érezzük, hogy a magyar- országi románság — nyelvé­vel és kultúrájával együtt — erősíti Magyarországot és nem gyengíti. És ebben az irányban valóban mindent megteszünk, már amennyire az ország lehetőségei megen­gedik. Magyarországon elvi kérdés, hogy mindenkinek joga van a szülőföldjén élni, a magyarországi románság­nak pedig a szülőföldje, év­századok óta Magyarország délkeleti része. Ez a jog el­vitathatatlan. — A Magyarországi Románok Demokratikus Szövetsége de­cember 10—11-én tartja VII. kongresszusát. Mit vár a párt a magyarországi román nemze­tiség e legfelsőbb fórumától? 0 A párt azt várja, hogy egészséges önbizalommal de­finiálják önmagukat, helyü­ket a magyar társadalom­ban. Sőt, hogy feladatokat szabjanak a pártnak és a po­litikai vezetésnek: miben tudnánk segíteni anyagi és egyéb lehetőségeinkhez ké­pest abban, hogy késleltes­sük az asszimilációt (amit Magyarországon és a világ valamennyi országában az urbanizáció és az iparosítás kivált) és támogassuk kultú­rájuk megőrzését. Azt vár­juk, hogy adjanak ötleteket a nyelvnemzethez fűződő kapcsolatok elmélyítéséhez, azt hogy államközi kapcso­latainkon keresztül hogyan tudnánk a román nemzeti­ségnek segíteni, hogyan tölt­hetnék be a híd szerepét a két ország között. Vannalk-e esetleges sérelmek, mert azt hiszem a magyar politika van annyira nyitott, hogy ha helyi szinten ilyesmik előfor­dulhattak — nem tudok konkrét esetekről, bár bizo­nyára akadtak egyedi ese­tek — akkor korrigáljuk ezt becsületesen és a nyilvános­ság előtt. Mi azt szeretnénk — mivel sorstársak vagyunk ebben a hazában, és Európa közepén is —, hogy megért­sük egymást még akkor is, ha ; románul vagy magyarul beszélünk. — Köszönöm az interjút! Kozma Mihály

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents