Békés Megyei Népújság, 1988. október (43. évfolyam, 235-260. szám)
1988-10-17 / 248. szám
1988. október 17., hétfő fi-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------f wIhUUKTIvCI Hívószáma: 21-810 Üzenetrögzítő a megyei pártbizottságon — Lapszél ---------H omályos Az asszony szeme elhomályosult, sírással küszködött. Indulatait alig tudta visszafogni. Pedig nem is a saját ügyéről volt szó. Én még nem láttam embert ilyen lelikiismerettel, odaadással dolgozni másakért, holott a munkája leginkább elkeseredést, lehan- goltságot, reményvesztést hozott. A sikerélmény csak fehér hollóként legyintette meg. Évek óta tagja az állami lakásokat elosztó társadalmi bizottságnak. Társaival együtt járják a jelentkezők nem éppen szívderítő otthonait. Vizes, egészségtelen, lepusztult albérleteket, szükséglakásokat. Válaszolnia kellene valamit az igazságosság nevében, de képtelen egyetlen hangot is kipréselnie a torkán. Áll és nézi a megriadt, segítségért kiáltó családokat, miközben végtelenül elszomorodik. Környezettanulmány. Micsoda megfoghatatlan kifejezés. Ennél talán a lakásgazdálkodás tervezett reformja homályosabb. -Hogyan lehet a kétségtelenül csődbe jutott lakásgazdálkodást, -elosztást megreformálni olyan megyében, ahol öt esztendeje nem építenek bérlakásokat, és előtte is nagyon keveset. A rászorulókon már csak úgy lehet némiképp segíteni, ha szorgalmazzák az állami lakások visszaadását. A tervek szerint a megyeszékhelyen például a használatbavételi díj hatszorosát fizetik annak, aki rászánja magát erre a lépésre. Mindez meglehetősen sok pénzébe kerül a tanácsnak, amelyet csak hitelfelvétellel képes megoldani. Kedvetlen vagyok, akár a reménytelen helyzetbe került fiatalok otthonteremtési esélyeire gondolok, akár a lakásgazdálkodási reform kimenetelét latolgatom. Ugyanis logikusnak látszik, hogy az állam ezek után végképp kivonul a lakásfrontról, rendezetlen terepet hagyva hátra. Pénzügyileg biztosan logikus lenne ez a lépés, de egyben szociális képtelenség is. Mit tudunk kezdeni a rengeteg pályakezdővel, a 18. életévüket betöltött, szükséglakásban várakozó, esetleg az utcán tébláboló állami gondozottakkal? Ma már egy valamire való kétszobás lakás 1 millió 200 ezer forintba kerül. Itt már a jelenlegi szociális támogatás sem segít. A kifüggesztett listára a leginkább rászorulók felkerülnek ugyan, de pénz nélkül az álom szertefoszlik. Ilyen körülmények között méginkább irritálja az embereket, ha olyasmiről hallanak, olvasnak, mint a magas minisztérium lakásbotránya. Az ügynek természetesen vannak homályos pontjai, az viszont tény: volt olyan vezető, aki félmillió forint hivatali kölcsönt kapott a lakás felépítéséhez. Aztán jó pénzért tovább is adta. Ehhez csak annyit teszek hozzá: megyénkben a termelőszövetkezetek 20. más szövetkezetek 40, a vállalatok általában 50, esetleg 100 ezer forinttal segítik a fészekrakókat. Ugyanakkor az sem tiszta és világos, hogy kik élvezik a soron kívüli közérdekű lakáselosztás előnyeit. Mert vannak ilyenek. Arra is választ kellene adni, hogy kik kapnak az úgynevezett megyei és városi „keretből”, úgyszintén várakozás nélkül. Persze, tudjuk: vannak közöttük pedagógusok, orvosok, sportolók és egyebek. Ezeket a homályos pontokat viszont csak úgy lehetne eloszlatni, ha a nyilvánosság jegyében a nevüket is kiírnák a tanácsháza folyosójának a falára. Ugyanúgy, mint a többiekét! Seres Sándor „Itt a 21-810-es hívószám, a Békés megyei pártbizottság propaganda- és művelődési osztály üzenetrögzítője ... ” A múlt hét végétől működik, éjjel-nappal Békéscsabán (körzetszám: 66) a Békés megyei pártbizottságon, a fenti telefonszámon egy üzenetrögzítő készülék. Ha valaha, úgy napjainkban olyan időszakot élünk, amikor nagyon fontos a gyors és minél szélesebb körű információ. E célt kívánja szolgálni a pártbizottság is az üzembe helyezett üzenetrögzítővel, amely egy újabb, gyorsan, könnyen elérhető lehetőséget kínál párttagok Békés megyét két román nemzetiségi csoport képviselte a hagyományőrző tánc- együttesek és népművészek 11. országos találkozóján, Gödöllőn. A kétegyházi Bujorul ifjúsági táncegyüttes Hargittainé Megyeri Valéria vezetésével táncmulatságot mutatott be. Az elefci BöpüTj páva kör el'ekí román táncokkal lépett a színpadira. A szakmai bemutatókon összesen 13 csoport lépett fel, a gálaműsorba hét együttest hívtak meg, köztük az élekieket. Természetesen szakmai tanácskozás is volt, melyen a békésieket így értékelték: — Ragyogó tánc- kultúrát mutattak be aiz elie- kiek — mondta dr. Pesovár Még „csak” nyolc éve, hogy mint az elmúlt hét végén is, Így ősszel tartja a nyugdíjastalálkozót a Gyulai Kertészeti és Városgazdálkodási Vállalat. S három éve már annak is, hogy megalakították a nyugdíjasok klubját, ahol havonta egyszer — és mindig kellemes, okős program keretében — összejönnek az idős emberek. A kötődést és összetartozást erősíti, hogy a mostani „nagy” találkozón Kovács Ernő igazgató a vállalat jelenlegi helyzetéről, munkájáról tájékoztatást ad. A folytatásáról a velük együtt végzett munkának, mely az elmúlt évek állandó fejlődésével ellentétben, bizonyos megtorpanást mutat. Az ismert gazdasági okok folytán ma már más a helyzet, ami konkrétan azt jelenti, hogy előreláthatólag és párton kívüliek számára egyaránt arra, hogy elmondják véleményüket, javaslatukat, ötleteiket. A pártbizottságon kérik és várják a hívásokat, a megye előrehaladását, közös gondjaink megoldását segítő észrevételeket, kritikákat, a párt belső életével, közéletünkkel, társadalmi gondjainkkal foglalkozó javaslatokat, véleményeket. A pártbizottság illetékes osztálya feldolgozza a hangszalagon rögzítetteket, azokat munkájában hasznosítja, illetve reagál azokra. Végül még egyszer a hívószám: 21-810. Jolán etnográfus véleménye szerint brilliánsak a táncok, de sajnos az asszonyok nem voltak méltó párjai a férfiaknak. Kiemelte, hogy a férfi táncosok valamennyien egyéniségek. A kétegyházi viseletről megállapította, hogy nem eredeti, de ízléses. Felföldi László néptánckutató véleménye szerint az ele- ki és a kétegyházi hagyomány egy bokorból fakad. Az utóbbiak beállítva, uniformizálva szerepeltek a színpadon, ez helytelen. Az élek lektől viszont azt kérte, hogy ne csak a táncokat emeljék ki a hagyományok közül, hanem a szokások többi elemét is mutassák be. Kép, szöveg: Balázs Gusztáv egy pár évig a talpon maradás a cél. Mivel a fő tevékenységük — a kommunális szolgáltatás — kevesebb munkára kapott megrendelést, mint előzőleg, s a fejlesztéshez szükséges anyagi alap is beszűkült. Az átdolgozott tervet azonban igyekeznek — méghozzá áremelés nélkül — olyan gazdaságosan végrehajtani, hogy haszon is legyen rajta. A nyugdíjasok helyzetét — mint azt Pikó András szb-titkár ismertette — három évvel ezelőtt felmérték, azóta felterjesztésükre negyvenen kaptak 150- 300 forintos nyugdíjkiegészitést. S ezt a munkát tovább folytatják. A mostani találkozót ösz- szekötötték a nyolc „friss” nyugdíjas búcsúztatásával, akik ajándékot és virágot kaptak. Néptánc, népművészet Megyei sikerek Gödöllőn Ernő népiénekutató. Borbély Részlet az eleki román táncokból. Szólót táncol Bágy György Hz összetartozás jegyében Vonalban vagyunk Hunyán Hagyományos telefonos szolgáltató programunk ezúttal október 17-én, ma Hunyán jelentkezik. Várjuk olvasóinkat személyesen is a helyi tanácsházán délután 2-től 6 óráig. Telefonon a (67) 38-141-es számon érhetik el munkatársunkat, Béla Valit, akinek elmondhatják véleményüket, javaslataikat, ötleteiket, ügyes-bajos dolgaikat. A legérdekesebb kérdésekre október 24-én, lapunk hétfői számában visszatérünk. i Megkezdődött a vadászati szezon megyénkben. Felvételünk szambaton a gyulai vadásztársaság szezonnyitó vadászatán készült Fotó: Béla Ottó Vasútorvosi napok Szegeden Köztudomású, hogy hazai intézményeink közül egyedül a MÁV rendelkezik saját orvosi ellátási körrel. Egészségügyi hálózatában önálló rendelőintézeteket és kórházakat működtet a vasutasok számára, alkiík fizetésük fél százalékait adják rendszeresen ezek fenntartására. Érthető tehát, hogy a vasút-egiésizsógügyi helyzet, a vasutasok orvosi ellátása önálló tematikát ad a szakemberek országos tanácskozásához. Vasútorvosi napok kezdődtek október 14-én Szegedien, a MÁV Petőfi Sándor Művelődési „Házában. Lovász Lázár főigazgató köszöntője után dr. Tari Endre, a MÁV egészségügyi főasiztáilyámak vezetője nyitotta meg a kétnapos rendezvényt. A gazdag tudományos programban plenáris ülésen és a szekciók munkája során számos áltiálánios és speciális kutatási terület szakembere ad tájékoztatást munkájáról1 és vizsgálati eredményeiről. A tegnap délután zárult konferenciára több mint száz szakember érkezett az egésiz országból: a Tisza-par- ti városiba. A reprezentatív esemény nemcsak a tudományos tapasztalatcsere miatt fontos, hanem a dolgozó ember és a vasutashivatást vállalók megbecsülésének is szép tanúságtétele. p. a. — A FÜZESGYARMATI Vörös Csillag Tsz-ben jelenleg 3 ezer anyajuhot tartanak. A füzesgyarmatiak az ágazat eredményesebbé tétele végett megteremtették a juh- fejés feltételeit. Jelenleg két fejőberendezéssel két műszakban fejnek. — A BÉKÉSCSABAI BŰNMEGELŐZÉSI TÁRSADALMI TANÁCS által meghirdetett bűnmegelőzési hónap programjaként október 19én 15 órai kezdettel a békéscsabai tűzoltó-parancsnokság bemutatót tart. A bemutató során a középmagas épületekben keletkezett tüzek oltását, életmentési gyakorlatot és tűzoltótechnikai eszközöket, gépjárműveket láthatnak az érdeklődők. A bemutató helye Békéscsaba, Lencsési út 18. szám alatti tízemeletes lakóépület. A helyszínen folyamatos tűzvédelmi tanácsadást tartanak a 'rendezvény ideje alatt. Kamionbaleset Pénteken, valamivel éjfél előtt, Komárom külterületén, az Ml-es autóút 85. és 86. kilométere között saját kamionjával az út menti árokba borult Hans-Dieter Bauxbaum osztrák állampolgár, szállítási vállalkozó. A kamion 11 tonna, Peroxid nevű, erősen gyúlékony, folyékony vegyszert szállított. Az eddigi vizsgálat szerint a vezető feltehetően elaludt a volánnál, emiatt tért le a jármű az útról. Személyi sérülés nem történt, s az anyagi kár sem jelentős. A szállítmány veszélyessége miatt a tűzoltóság, a Magyar Néphadsereg és a rendőrség nagy erőkkel vonult a helyszínre, a kamion kerekekre állításához a Közlekedési Minisztérium és több vállalat segítségét is igénybe vették. A baleset miatt több mint 12 órán át szünetelt a forgalom az Ml-es autóút e szakaszán, Tata és Gönyü között. Az arra haladóknak terelőutat jelöltek ki. A forgalmi rend a kora délutáni órákban állt helyre. anyakönyvi hírek GYOMAENDRÖD Házasságkötés: Pál Éva (Dévaványa) és Szatmári Lajos (Dévaványa). Haláleset: Diós Istvánná Váradi Györgyi (Dévaványa). SZEGHALOM Házasságkötések: Lengyel Ilona (Szeghalom) és Kirí Aladár (Mórahalom), Vizer Éva (Füzesgyarmat) és Czeglédi József (Darvas). Születések: Boczonádi Imre és Gyenge Katalin leánya Zsuzsanna (Kö- rösladány), Rábai István és Papp Erzsébet Erika leánya Andrea (Vésztő), Földesi Ferenc és Bak Mária fia Ferenc (Dévaványa). Halálesetek: Veres Mihály né Tóth Erzsébet, Herczeg Lajosné Sárközi Ilona (Zsadány), Tarsoly Lajos (Zsadány), Gácsi Pálné Tóth Julianna (Körösladány). MA: HEDVIG NAPJA A Nap kél 6.06 — nyugszik 16.54 órakor A Hold kél 13.10 — nyugszik 20.53 órakor. ÉVFORDULÓ Ötven éve halt meg Kari Johann Kautsky (1854— 1938), a német szociáldemokrácia és a II. Intemacioná- lé ismert vezetője, nemzetközi hírű teoretikusa. J0ŰJÚRÚS Az ősz legszebb arcát mutatta megyénkben az elmúlt hét végén, örömére a kirándulóknak és a kiskertek szorgalmas munkásainak. A derült, szélcsendes éjszakán ugyan erős volt a lehűlés, a talaj közelében néhol 0 fok körüli hőmérséklet is előfordult, kora délutánra azonban a többórás zavartalan napsütés hatására mindkét napon 20-22 fokig melegedett a levegő — adta a tájékoztatást Zsíros György, a Békéscsabai Meteorológiai Állomás ügyeletese. Előrejelzés az ország területére ma estig: túlnyomóan napos idő lesz. Nyugaton időnként megnövekszik a felhőzet, de eső ott sem várható. A hajnali órákban többfelé képződik köd, amely a délelőtt folyamán feloszlik. lyiérsékelt, néha élénk délkeleti szél várható. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 3 és 8, a legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 20 fok között alakul. Hírügyeletünk munkanapokon 9-től 19 óráig hívható nn közvetlenül a U telefonszámon. Üzenetrögzítőnk ugyanezen a telefonszámon este 7-től reggel 9 óráig, valamint munkaszüneti napokon működik. Telexszámunk: 83-312 Ma a telefonnál: LÁSZLÓ ERZSÉBET — MA ESTE Bácsalmásról jelentkezik a Dél-alföldi Magazin Városportré című műsora. Az adásban a város lakóinak kérdéseire párt-, tanácsi és gazdasági vezetők válaszolnak. A műsor telefonszáma: 600, vagy (72) 29- 511. Jelentkezik a szokásos Dél-alföldi Krónika is a műsorban, amely az elmúlt hét eseményeit foglalja össze. — A NAGYBÁNHEGYESI ZALKA TSZ idén a háztáji gazdaságokból 8 ezer 600 hízósertést vesz át, nyolcszázzal kevesebbet, mint az elmúlt évben. — A LENCSÉSI KÖZÖSSÉGI TELEVÍZIÓ ma este 19.40-kor a Képújsággal és rajzfilm-összeállítással kezdi műsorát. 20.00 órakor „Az utolsó számlát te fizeted” című színes, feliratos olasz westernfilmet láthatják a nézők. Az adást a Képújság zárja. — A SZEGHALMI Városi Művelődési Ház színháztermében október 17-én, este 7 órától a Dániából érkező Hedekoret kórus ad hangversenyt. — A MAGYAR FÖLDRAJZI TÁRSASÁG Körösvidéki Osztálya október 17-én, hétfőn 16 órától tartja soronkö- vetkező rendezvényét az MTA Regionális Kutatások Központja Alföldi Kutató- csoportjának könyvtárában (Békéscsaba, Sallai utca 40— 42.). — MEGYÉNK fogyasztási szövetkezeteiben az év első felében 30 százalékkal emelkedett a felvásárlásból és az ipari tevékenységből származó árbevétel, romlott viszont a vendéglátás és a bolti kis- és nagykereskedelem jövedelmezősége.