Békés Megyei Népújság, 1988. szeptember (43. évfolyam, 209-234. szám)

1988-09-10 / 217. szám

1988. szeptember 10„ szombat o Olivetti Mezöberényben Tálcák nyugatra Másfél millió tálcát szállítanak nyugatra A Mezőberényi Vas- és Fémipari Szövetkezet a sze­gedi ipari vásáron jó boltot csinált, hiszen 80 ezer dol­láros szerződést kötött egy jugoszláv céggel, amelynek értelmében nagyobb mennyi­ségben szállít termékeiből a szomszédos országba még az idén. Bár az év elején ki­sebb lemaradásuk volt, ezt a hiányt a második negyed­évben már „eltüntették” és nagyon bíznak abban, hogy év végére elérik a tervezett 6 millió forintos nyereséget. A nyugati országokba irá­nyuló exportjuk továbbra is nyereséges, sőt jó pozíció­juknak köszönhetően áraikat is tudták emelni. Az úgyne­vezett litografált tálcák, fű­szerdobozok kelendő árucik­kek a nyugati piacokon, ezekből mintegy másfél mil­lió darabot szállítanak nyu­gati országokba. A közelmúltban nagy re­ményekre jogosító tárgyalá­sok kezdődtek a mezőberé- nyiek és a világhírű olasz Olivetti cég között együtt­működésre — mágnesszalag- tárolő szekrények gyártására. Az elképzelések szerint az Olivetti cég vásárolna is a mezőberényiektől ezekből a gyártmányokból, de szó van egyéb közös üzletekről is. B. O. Uj termék Mezőhegyesen A Mezőhegyesi Vas-, Fa- és Fémipari Szövetkezet or­szágos hírnevét az ott gyár­tott fémtömlőknek köszön­heti. A különböző méretű fémtömlőket széles területen használja a jármű- és gép­ipar. A Csepelnek és a Di- gépnek szállítanak nagyobb mennyiséget. A Mogürtön keresztül mintegy 5 millió forint értékben exportra, az Ikarusz buszok pótalkatré­szeként kerül ez a világ szá­mos országába. A Táurusz- nak különféle olajtömlőket gyártanak, ennek az értéke is megközelíti a 10 millió forintot. Természetesen rendszeresen kísérleteznek ki és gyártanak új tömlőket is. Egyik ilyen új termékük az a szövettel megerősített gu­mitömlő, amelyből egycolos méretben a Csőszernek szál­lítanak nagyobb mennyisé­get. A szövetkezet a terme­lési értékének 50 százalékát jelenti a fémtömlőgyártás. Ez éves szinten 40 millió fo­rint körül alakul. Másik részlegük a híradó­technikai üzemrész, ahol a Magyar Postának, a BHG- nak, a telefongyárnak készí­tenek telefonközponthoz al­katrészeket. Lakatosipari műhelyeikben főleg a békés­csabai Mezőgépnek gyárta­nak úgynevezett hómarókat csehszlovák exportra. Jó együttműködést alakítottak ki a Szarvasi Vasipari Szö­vetkezettel, és ennek az együttműködésnek az ered­ménye a kávéfőzőgép-alkat- részek, villanyvasalókhoz fű­tőspirálok gyártása és lám­pák összeszerelése. A szövetkezet fémtömlőiről lett országosan ismert Szép és értelmes tervekkel Évnyitó a csabai képznművészkörben Két esztendővel ezelőtt, ’86 decemberében nyílt meg a csabai Munkácsy Múzeum­ban a „Mester és tanítvá­nyai” című, emlékezetesen szép tárlat. A cím a Békés Megyei Művelődési Központ képzőművészkörét jelenti, pontosabban: az egykori és akkori körtagokat, amatőrö­ket és diákokat, hivatásos művészekké váltakat, no és a Mestert, vagyis az akkor tíz éve a kört vezető Mlado- nyiczky Béla szobrászmű­vészt. „A kör alapfeladatá­nak az érzelmi világ kitágí­tását, elevenségének megtar­tását és tágítását tartottam és tartom” — hangoztatta a tárlat katalógusában a kör vezetője. Szeptember 17-én, szom­baton délelőtt a harminche­tedik évad nyitására gyűlik össze a művelődési központ Luther utcai székházában a kör; régiek és tagnak most jelentkezők. Többen már nem lesznek itt, azok, akik képzőművészeti középisko­lákban, vagy éppen a főis­kolán folytatják tovább, vagy „csak” a körben egy- több év alatt felvett, felcsi­pegetett új szemlélettel, tú- dással gazdagabban más jel­legű iskolákban tanulnak to­vább. Itt pedig folytatódik a munka, szombatonként délelőtt tíz-húsz körtag kí­sérli meg újra és újra az egyik legnehezebbet: alkotó módon barátságot kötni a művészettel. Sokaknak sike­rült már, akik ma iskolák­ban tanítják a diákoknak a művészetek szeretetét, vagy akik a magyar művészeti élet jeles művészeivé itt válhattak, vagy akik ama­tőrként alkotnak, vagy akik egyszerűen csak szeretik, szükségét érzik az ittlétnek. Bizonyítékául az egykor ki­tűzött célok megvalósítható­ságának: az átlagon felüli tehetségek felkutatását és útjukra bocsátását, a megye amatőrmozgalmának formá­lását, valamint a látáskul­túra és környezetesztétika fejlesztését akarta és akarja ez a képzőművész kör. Már két éve a nyári két- egyházi művésztáborban dol­gozók zöme a csabai kör volt és jelenlegi tagjai. A tervek szerint jövő nyáron a tanítványok át is veszik szakmai-művészeti irányítá­sát, az alkotótábor vezetője pedig Mladonyiczky Béla . lesz. N. L. Helló, Hodori! Hodori a szöuli olimpia jeliképéül választott kedves tigris,figura. De vajon mit jelent a Hodori magya­rul? A válaszra véletlenül buk­kantam, mégpedig az Álla­mi Biztosító dolgozóinak lap­jában, az ÁB Híradóban. Szamay Ilona „nyomozta ki” a rejtélyt. Nem ment egy­szerűen, mert hiába érdek­lődött a cikkíró a különle­ges tudakozónál, a Tudomá­nyos Akadémián, a Nyelv­tudományi Intézetben,, sőt a Külügyminisztériumban. Vé­gül is az Állami Ifjúsági és Sporthivatalban kapott pon­tos felvilágosítást: a Hodori egy koreai tigrisfajta neve, sőt — ezt már dr. Schmitt Pál, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság magyar tagja, a Magyar Olimpiai Bizottság titkára tette hozzá — a „ho” a névben azt jelzi, hogy nős­ténytigrisről van szó. A figura egy olimpiai ki­adványban kalapot visel, amelynek pedig „Sang Mo” a neve, és helyi farmer nép­dalokból1 ismert jellegzetes­ség, a kalapból kiinduló S alakú szalag pedig Szöul vá­rosét jelképezi. Az árak pedig nőnek... A bejelentés, hogy az infláció tervezett, 15 százalékos ütemét nem tudjuk tartani, azt hiszem, senkit nem le­pett meg. Valójában év eleje óta kételkedtünk ebben, s nem csak szakmai körökben folyt róla vita, az átlagállam­polgár is — laikus módon ugyan —, de hitetlenkedett. Ezzel együtt élt bennünk a remény, hogy talán mégis si­kerül a kormánynak megtartania ezen ígéretét, megtalál­ja és eredménnyel alkalmazza a szükséges eszközrend­szert. Ez a remény mára szertefoszlott, s bár az áremelke­déseknek senki nem örül, la fő gond nem 4z. Mindegy, hogy az infláció mértéke 15 vagy 20 százalékos, ha ugyan­akkor megindul a gazdaságban valami pozitív folyamat, kialakul egy jövedelmezőbb, versenyképesebb szerkezet, ami a későbbiekben éppen a forint értékállóságát garan­tálhatja. Nálunk azonban sajnos másként alakultak a dolgok. Anélkül, jhogy markáns, átütő sikerekhez vivő változásokat könyvelhetnénk el a gazdaságban, az ár­emeléseket sem sikerült kordában tartani. A kormány jószándékához nem fér kétség, azonban a gyakorlatban ki-ki megtalálja a módját, hogy kibújjék a szabályok alól, vagy lehet, hogy egyszerűen csak élnek a lehetőséggel? Hiszen április elseje óta bizonyos gazdál­kodói kör, illetve termékcsoport kivételével nincs árbe­jelentési kötelezettség. A szabadáras termékek bőséges halmazában még az áremelési szándék előzetes nyilvá­nosságra hozatala sem kötelező. A féket az áremelési hullámban a piac jelentené, az áralku vevő és eladó kö­zött. Ha túlzottnak, irreálisan magasnak találja a poten­ciális vevő az árat, alkudik, s ha ez eredménytelen, más eladót keres. És általában itt a bökkenő, mert a hiány- gazdaságban, a monopolhelyzetben elkényelmesedett cé­gek világában az áralku nem egy bevált módszer. Megyénk egyik kisszövetkezetében arra panaszkodtak, hogy az általuk gyártott bútorokba beépítendő mágnes­záraknak új előállítója van. Az Elzett eladta ezt a pro­filját egy termelőszövetkezetnek, ahol a „munkát” azzal kezdték, hogy a termék árát csaknem négyszeresére emelték. Áralkura nincs .mód a kisszövetkezet állítása szerint, mivel más nem gyártja ezt a típusú zárat. Rá­adásul az új partner — feltehetően kellő tapasztalatok hiányában — nem produkálja a régi minőséget. A mág­neslap szélesebb, mint volt az Elzetté, más méretű csava­rokkal kell rögzíteni a szekrényajtókhoz, a régi csavarok (több ezer) feleslegessé váltak, stb. Ha ez igaz, az áreme­lés legelszomorítóbb esete áll fenn: az ár nőtt, de a mi­nőség romlott. Az áremelések természetrajzát alkalmunk van alapo­san tanulmányozni, már a gyerekek is tudják, hogy ez mindig továbbgyűrűzik, s a végén a fogyasztó nyeli le az egészet. Persze a „gyűrűzést” is igyekeznénk megállí­tani, talán néha sikerül is. Ahogy már említettük, a gaz­dálkodók és a termékek bizonyos körében nincs árbeje­lentési kötelezettség, tehát viszonylag, szabadon emel­hetők az árak. A termékforgalmazóknak azonban egy belső, minisztériumi utasítás alapján jelezniük kell, ha valamely, korábban is általuk értékesített termék árát megemelik iá gyártók. A termelő tehát két dolgot te­het. Vagy a régi partnerével forgalmaztat, ám.ebben az esetben meggondolja, emel-e árat, illetve kiegyeznek egy mindkettőjüknek elviselhető mértékben, azaz létrejön az áralku, gátat szabva az emeléseknek. .Ez a jobb, leg­alábbis a fogyasztóknak, a másik a könnyebb út. Olyan partnerrel forgalmaztat, akivel eddig nem állt kapcso­latban, tehát akinél gyártmánya új termék és így nem okoz gondot annak megemelt ára. Persze, ezek apróságok, de a végeredményre, a gyor­suló inflációra jellemző apróságok. Kétségtelen, ebben az „eklektikus”, hiányokkal tűzdelt, se nem piac-, se nem központilag vezérelt gazdaságban az infláció könnyen utat tör magának. Vajon még meddig? Sz. I. Hívj máskor is... Tételezzük fel, hogy mind­annyian normálisak va­gyunk ... Ne, kérlek ne vágj közbe, mondom, ez csak fel- tételezés. Namármost. Azt mondtad, nem téves a kap­csolás, pont engem akartál hívni, s miután fülemhez emeltem a kagylót, nyom­ban azt kérdezted: mit ebé­deltél? Se puszi, se pá, se hogy vagy, mizujs, csak egyenest: mit ebédeltél? Mintha egy megszakadt be­szélgetést folytatnál valaki­vel, akivel összetévesztesz. Firtattam is: biztos, hogy jó számot hívtál? Ne haragudj, én az istennek se tudlak té­ged „behelyezni” valamelyik nőismerősöm bőrébe. Idege­nül csengenek a szavaid. So­ha nem hallottam gyorsan pergő mondataid artikulá­cióját, nem érzem hangod színét, zöngéjét, nem tudlak azonosítani tenmagaddal, s mondom is: az ég szerelmé­re, áruld el már, ki vagy, de te csak tovább tegezel: ugyan ne marháskodj, a szomszéd házban lakom, tegnap is találkoztunk... Velem? Ekkor már röhögök. Mégis el kell újra mennem az orvoshoz, hiába, nem esik le a tantusz, pedig bevettem egy marék Cavintont... Szóval, ha mindketten nor­málisak vagyunk ... jó, jó! Kértelek, hogy ne vágj foly­ton közbe. Rendben, akkor csak te vagy az és én bugy- gyantam meg... de hidd el, nem emlékszem rád... És egyáltalán! Mit érdekel, hogy mit ebédeltem? Ha tudni akarod, csomtlevest, mert az a legolcsóbb. Mit, hogy te is ilyeneket, mióta másfél éve leszázalékoltak? Dehogyis azért! Az én nyug­díjam elég szép ... mármint ahhoz képest. Mi mihez ké­pest? Hát a holnapihoz vi­szonyítva, de fog nőni, nem, nem lassabban, mint az árak és nem is csupán az éveim gyarapodásával, előbb-utóbb a kettő utoléri egymást. Hogy hol leszek már akkor? Hát ide figyelj, ha csak úgy, ismeretlenül felhívtál. Tapasztalatból tu­dom, hogy a számok össze­mennek. Negyvenkét dolgos esztendő köti életemet a zsu­gorodó számokhoz, s ha az emberélet útjának során vol­tak is kiugró évek, ezek a számok testetlenül, lényem­től elidegenedve mintha személyem csak általuk lé­tezne, alakultak, zsugorod­tak. Először a hosszú német számsorra, a 387420-ra em­lékszem, amely zebraunifor- misom piros háromszögletű jelzése alatt azonosította lé­tezésemet Dachauban. H at- tagú volt. Az öttagú 25455- ös (jól megjegyezhető) a négy nyelven kiállított do­kumentumomat hitelesítette, amelynek felmutatásával in­gyen utazhattam a megszálló csapatok mind a négy zóná­jában. (Ez volt első világút­levelem!) A négytagú: 1945! Ez a számsor a poklok után az élethez csatolt. Erre az új életre a 836-os törzsszámú újságíró-igazolvánnyal (ez már háromtagú!) mikor, hogy esett, tettem egy lapát­tal. Tudsz követni? Ugye, milyen rohamosan sorvad­nak a számok? Jó, jó, mind­járt befejezem, nem térek ki a részletekre. Nagy ugrás volt előre, amikor a szabvá­nyok okán személytelenné tettek 1 231209-0676-os meg­jelöléssel. Majd ugyanilyen zuhanás, amikor azt mond­ták: 42 esztendős (már két­jegyű!) munkája alapján... Érzed a zsugort? Így érik majd utol a nyugdíjak az árakat, s alakul ki a: 0-0. Nem összevonva! Az egészen mást jelent. S ezen túl már csak a következő szám ér­dekes: második emelet öt. És végül: a harmadik par­cella... Várj, ne tedd le még. Persze, igazad van, évek óta nem vagyok a hu­moromnál . Még annyit, ha nem is ismerlek, örülök, hogy felhívtál, volt kivel be­szélgetnem. Hívj máskor is, olyan nyomasztóan ridegek ezek a falak... S olyan ne­hezen találnak egymásra amúgy is az emberek ... Varga Dezső

Next

/
Thumbnails
Contents