Békés Megyei Népújság, 1988. szeptember (43. évfolyam, 209-234. szám)
1988-09-02 / 210. szám
1988. szeptember 2., péntek Hogyan él egy rockegynttes, ha amatőr és vidéki? „Szép szavakon élni kevés” — énekli a La Fontaine Guga, Levi, Pierre, Rodrigó, Eszter, Doktor úr, Méztorkú, Whitey, no és a képről hiányzik a menedzser, Orbi Fotó: Berényl Géza Hétvége a békési művelődési központban — Az épület adottságai miatt — mert nincs a művelődési központnak nagyterme — a hét végeken nem vállalkozhatunk táncos, sok embert megmozgató rendezvények lebonyolítására a házban — kezdi a lényeggel a művelődési központ igazgatója, Szabados Csaba. Ehelyett a hét közbeni kiscsoportos munkákra koncentrálunk. A szeptember a szakkörök, a tanfolyamok meghirdetésének az ideje, most mi is ezzel foglalkozunk. A művelődési központban 23-25 állandó kiscsoport működik, amelyek a hónap második felében kezdik meg a munkájukat. — Soroljon fel néhány érdekesebb szakkört, tanfolyamot ... — Évek óta jól bevált a virágkötészeti tanfolyamunk, indul egy palántanevelő és zöldséghajtató-termesztő, szakmásító tanfolyam is, és alapfokú gombafelismeró- itanfolyam. De működik majd karate-, dzsesszbalett-, néptánctanfolyam is a házban. Vizuális szakkört szerveztünk a gyerekeknek, szabás-varrást a felnőtteknek, és több szinten angol, valamint német nyelvtanfolyamot is hirdettünk. — Ha nincs nagytermük, hol diszkóznak a békési fiatalok. Nem lenne érdemes ehhez termet bérelni? — A városban tulajdonképpen egyetlen, erre igazán alkalmas hely van, a kosárgyár munkásklubjában. Régen béreltük is, de a januártól érvényes adórendelet miatt már nem engedhetjük meg magunknak. Ha egy nagytermi rendezvényre vállalkozunk, mondjuk egy műsoros estre, annak az ára már 30-40 ezer forint, a bérleti díj négyezer, s a bevétel 25 százaléka elmegy az adóba. A belépőjegyek árait meg nem lehet a csillagos égig emelni. Kiszámíthatja, mennyit kellene kérni a belépőkért egy 250 főt befogadó terem esetén... De minden másképp lesz, ha megépül az új művelődési ház. — Készülnek-e valami nagy akcióra? — Szeptember 23-án indul Vihar galéria néven egy, az ország képzőművészeti életébe betekintést nyújtó kiállítás-sorozatunk, amelynek keretében 13 kiállítást rendezünk június 23-ig. S bármennyire furcsának is tűnik, hiszen az idei nemrég ért véget, de már hozzáláttunk a jövő évi békés-tarhosi zenei napok szervezéséhez is, ami a tervek szerint igen nagyszabású lesz. (bse) Új tiszthelyettesképző .Nemrég jelent meg a lapunkban a hír, hogy az Orosházán, augusztus 27-én megrendezett II. országos rocktalálkozón a fődíjnak számító OSZK működési engedélyt — az öt zenekar egyikeként — a békéscsabai La Fontaine együttes is elnyerte. A minden szempontból fiatal együttes számára ez a praktikus díj valóban felért egy főnyereménnyel. Ugyanis egy ilyen vizsgára a „beugró” potom tizenkétezer forint. Gondoltam, az engedély birtokában valamiféle „mienk az eperfáig!” hangulatban találom őket próbahelyükön, a jaminai Tégla Közösségi Házban. A még átalakításra váró hátsó traktus egyik szobájának falán a Pamflet együttes tagjainak névjegyei és tréfás megjegyzései virítanak. Az „alkotók” a másik teremben éppen játszanak, szellemes, jó ritmusú rockzenét. Csak éppen más néven. Míg véget ér a szám, az együttes fiatal „társadalmi munkás” menedzsere, Orbi, azaz Orbán Péter mondja el a névváltoztatás történetét. — Felsőbb zenei körökben „ajánlották”, hogy ezzel a „politizáló” névvel ne nehezítsük meg a dolgunkat. — De akkor már a zenei stílusunkra sem illett rá a Pamflet név — kapcsolódik a beszélgetésbe Lenkefi Péter. — Az akkori nagy számunkat, az összmagyar viszonyokat már nem is játsz- szuk. — Jó, egyezem bele, akkor ne politizáljunk. Inkább meséljetek a megalakulásotokról... — A Pamflet 1985-ben alakult. Az együttes alapítói a zene révén jöttek össze. Lenkefi, Ulbert és Vitéz. A Pamflet első korszakában a funky hatás érződött a muzsikánkon — magyarázza a már egyetemista Ulbert Zoltán. Ez év májusában a név- változtatás stílusváltással is járt. A Ki mit tud-on már úgy szerepeltünk, mint La Fontaine együttes. Zeneileg pedig populárisabb, kemény rockot játszunk. A nyolctagú együttes néhány tagja szépen, mondatonként rakta össze az „előéletet” felderítő mozaikkockákat. Eszerint .saját keresetük nem lévén, a szülők segítettek be a hangszerek vásárlására. Egy évig bérelték az erősítőket, aztán egy 1986-os sikeres rockbörze alkalmával egy évre „elnyerték” a Békés Megyei Művelődési Központ erősítőit ingyenes használatra. Demonstrációs kazettájuk révén eljutottak két fellépés erejéig a budapesti Csillagfény diszkóba, kétszer részt vettek az országos rocktábor munkájában, s már a rádió A rock gyermekei című műsorában is elhangzott kétszer az Álmok között című számuk. S hogy hogyan születik a zene és a szöveg? Erre a legegyszerűbben így lehetne válaszolni: közösen. Bár a szövegírás nagymesterének Levit, azaz Gulyás Leventét tartják. A kellemes dalok búcsúzóul feltűnően' fantáziadús hangszerélésben szólalnak meg a hét zenész srác előadásában. Stílusuk még kiforratlan, de egészen egyéni hangzás jellemzi majd minden számukat. Ami még egyelőre egy bő órás koncertre elég. S vajon miből élnek meg, mint együttes? Engedéllyel a zsebükben van-e fellépési lehetőségük, reményük, bejutni a köny- nyűzene országos vérkeringésébe? Arra tömören a menedzser válaszol. — Egy ismeretlen együttesnek még a bérleti költséget, a nyolcezer forintot és a benzinpénzt is nehéz , behajtani. S lassan a más megyebeli zenekarok meghívását is viszonozni kellene. Talán lesz erre lehetőség a Téglában szeptembertől induló rockbörzéken. De most, amikor a művelődési házaknak sincs pénze, a mi helyzetünk is nehezebbé vált. Még szerencse, hogy a Békéscsabai Baromfifeldolgozó . Vállalat, meg a „Schwepes”-szesek a reklámokért cserében támogatnak bennünket. És Viktor Máténak, no meg a helyi zenekaroknak, a VLTD-nek, az egykori Lombrágónak, a Salétromnak is élveztük a baráti segítségét. Most pedig egy rádiófelvételre is készülünk. Ügy érezzük, a mai magyar rockzenei színvonalat ismerve, hogy zeneileg van reális lehetőségünk bejutni az országos vérkeringésbe. Vajon, mennyire tyszik ezt? Gulyás Levente, Lenkefi Péter, Ulbert Zoltán, Pataki Eszter énekes, Király Péter, Makay László, Varga Szabolcs, Vitéz Zoltán és a technikus, Komlódi Gábor. Mert egyszer írtak egy dalt, aminek a refrénje valahogy így szól: „Szép szavakat írhatok én / Nézd, nem elég! / Szép szavakon élni kevés ...” Hát, e sorok írója is így van vele ... B. Sajti Emese Csütörtökön az ünnepélyes tanévnyitón adták át rendeltetésének a Magyar Néphadsereg Orosházi Gépszerelő és Karbantartó Tiszthelyettesképző Szakközépiskoláját. A négyéves képzés során hivatásos tiszthelyetteseket nevelő középiskola első évfolyama tavaly kezdte meg a tanulást, a szakközépiskola megépüléséig ideiglenesen & helyi gimnáziumban tanultak a műszaki tiszthelyettesjelöltek. A százszemélyes orosházi katonai szakközép- iskola az oktatási épületből, diákotthonból és tanműhelyből áll. •fNekem is van már útlevelem...” Egy szép kirándulás emlékképei „Mindenki ide néz!” — csoportkép a krasznahorkai And- rássy-vár bejáratánál (a szerző felvételei) Lapunk olvasói nem először találkozhatnak ezen az oldalon egy-egy háromnapos jutalom kirándulásról szóló beszámolóval:. Ami valamennyiben közös, az egyrészt az, hogy mindig augusztus végén, szeptember első napjaiban jelenít meg, másrészt mindenkor a Békés Megyei Tanács Cigányügyi Koordinációs Bizottságának szervezésében és támogatásával történt, s a tudósító számára is éllményt jelentő eseményről volt szó. Az előző mondat második része hangsúlyozott, s táléin ezért is szorul! magyarázatra. A koordinációs bizottság évrőL évre meghív valakit szerkesztőségünk tagijai közül. Napjaink nyíltabb hangja mellett most 'dőreség lenne azt állítani, hogy csupán egyszerű gesztus ez részükről, ök sem állítják ezt, s így van ez jól. A díszmauzóleum előtt Széphalmon A bizottság számára legalább annyira fontosak ezek a kirándulások, mint nekünk, újságíróknak. Talán a következő sorokból kiderül (ez alkalommal is), miért ... * * ^ „Mindent, csak ezt ne!” — szólja el magát egy édesanya (indulásunk napjának reggelén, az igencsak kora reggeli időpontban, és kétségbeesetten szemléli a mind sűrűbb cseppeket hullató, szürke eget. Hatodikos iskolás ílánya a kapumélyedés alá húzza a két bőröndöt, és elnézően mosolyog az édesanyjára. Majd a szűk utca végién bekanyarodik a busz; a korai időpont miatt nem nehéz rájönni, hogy a következő napokon, csütörtök estéig ez a kék-fehér színű lesz az élményekbe vivő társunk. Huszonnyolc általános Iskolás diáké, no és öt családsegítő pedagógusé, de ki' ne felejtsem a felsorolásból: Hevesi Józsefet, az említett bizottság megyei titkárát, aki ezeket a kirándulásokat már öt éve szervezi, bomyo-'. lítja a megyei IBUSZ segítségéve1!, s akit tanár bácsinak, vagy éppen Józsi bácsinak szólítanak gyerekek, pedagógusok, szülők és nagyszülők egyaránt. A nyári szünidei hetekben Békéscsabán, Orosháza-Gyo- párosfürdőn, Gyomán, Geszten és Mezőkovácsházán voltak ifjúsági és úttörőtáborok, mélyeken háromnegyed- ezren vettek részt. Azok a táborlakó gyerekek, akik a legkiválóbbak voltak, és a többiek érdekében' a legtöbbet tették, érdemelték ki ezt a kirándulást. Békésen, Mezőberényben, Körösl'adányban, Szeghalmon állunk meg, s vesszük fel a környékben lakókat. Van; aki már lenyel te, van, aki kéri, van, akibe úgy kell belediktálni — a Deadalon- tablettát... A tokaji szállóban elköltendő ebédig nem történt semmi baj. Hamar összemelegedett a társaság, a különböző táborból érkezettek is, meg a hamarjában megbízott rajvezető tanár-tanító nénik is. S hogy könnyebben menjen min-; den, Szabó Éva tanár néni gitárjával a legzárk ózó t tab - bak kitárulkozását is megkönnyíti, feloldja: arról nem is beszélve, hogy akkor is és mindig, amikor a buszban véltünk, daloktól zengett az utunk. Nem véletlen, ahogyan ezeknek a kirándulásoknak az útvonalát szervezik. Az idei (is) hazánk történelme három halhatatlan alakjának „újrafélfedezése” volt. Az első megállónk Sárospatak, az önmagáiban is felfedezésre méltó kisváros nevezetessége, a Rákóczi-vár. Ki tudja, miért, a mi tájegységünkről igen kevesen látogatnak erre, pedig nem-l csak e neves történeti hely érdemli ki figyelmünket. A buszban elmondottak kapcsolódtak az iskolában hallottakkal : többen voltak, akik megfogalmazhatatlanul igaz áhítattal álltak meg a „Sub rosa” erkély-teremben... Széphalom. Bármennyire is fájó, mégis 'tudomásul kelfl! venni, hogy a Sátoraljaújhelytől pár kilométerre, a szlovák határ mentén, fekvő „külterület” emlékhelyét, s főleg az 1831 óta itt nyugvó, az irodalomszervezésben felülmúlhatatlan hajdani lakó emlékét igen kevesen ismerik. Nos, mi virágét helyezhettünk él Kazinczy Ferenc sírján; tiszteleghettünk a „nagy remete” mauzóleumánál. Biztos vagyok abban, hogy ezek a gyerekek, amikor a tananyag e korhoz ér, már szívvel vésik agyukba az amúgy száraz tanulnivalót... A sátoraljaújhelyi szállás után — ahol Kossuth gyere- keskedett, majd jurátusko- doitt — szerdán a határ felé vettük az utat. Irány Szlovákia; Kassa, majd Krasz- nahorka és Rozsnyó városai. Az új határátkelőhelyen várakozva az egyik kisfiú — kezében görbére szorítva a kék fedelű passzust — alig hallhatóan a fülembe súgta: „Laci bácsi, tetszik tudni, nekem is van már útlevelem!” A közben odaérkező fiatal határőr jóízű mosollyal ütötte be a srácnak a pecsétet... Kassa, Szent Erzsébet dóm. Altemploma a következő állomásunk. A márvány- szarkofágban nyugszik Rákóczi Ferenc. Trikolorral átkötött, vörös szegfűcsokrot tesz Szilárd a fejedelem, édesanyja, Zrínyi Hona és a fiú, Rákóczi József hamvait tartalmazó szarkofág elé. Percnyi csönd, a helybeli fiatal idegenvezető hölgy zsebkendője után nyúl... Krasznahorka, itt is vendég volt a fejedelem. Gö- mör, Szepes és Torna vármegyék határán épült majd ezer éve ez a sasfészek — tudjuk meg a kedves-szép idegenvezető lánytól. Rozsnyó, amely szintén a magyar történelemnek (is) neves emlékhelye. Magyar nyelven hirdeti a főtéren is a plakát a kassai Thállia Színház Liliomfi előadását. A gyerekek betűzik a szereposztást, számukra idegenek a játszók nevei. Hamar elunják, s a késő délutáni napsütésben (másfél nap után végre először) szaladnak a még nyitva tartó boltokba, hogy ajándékká vásárolják a muszájból bevált tott 150 koronát. Főleg ceruza, radír, más íróeszközök kerülnek a táskákba. Talán azért is, hiszen pár nap múlva nekik is kezdődik a tanév ... Miskolc-Tapolca, reszketős éjszakázás. A pedagógusok sorra járják a két-három ágyas faházakat, s az autós- kempingben fellelhető összes takarót a vacogó gyerekekre terítik. A meteorológiai jelentés szerint tíz fok várható; a hőmérő igazol... Utolsó nap, végre nemcsak kibújik, de felhőruha nélkül is marad a nap. Lillafüredre megyünk, végigjárjuk az István-cseppkő- barlángot. A csoportunk hoá csapódó turisták tapssal jutalmazzák a mieink énekét. (Ajtóik még nem jártak ott, azok számára kell elmondani': a hagyomány szerint, amelyik csoport a barlang utolsó termében nem énekel; aizt elviszi az ördög ...) (Indulás hazafelé, utolsó nagyobb állomásunk Monok, 'Kossuth Lajos szülőháza. „Nem gondoltam volna, hogy Ilyen "kicsiben született!” — mondja az egyik kislány, de aztán végigjárva a szobákat, hamar elfelejti állítását. Itt is nemzetiszínű szalaggal átkötözött virágcsokor kerül a kormányzó szobrának talapzatára. Rövid séta a szülőháztól a hatalmas bronzszoborhoz, ahol több gyerek is megjegyzi: miért ennyire elhanyagolt a környéke? Még egy utolsó csoportkép, aztán indulunk hai- zai, Békésbe. Zsuzsi Békésen látóik, a buszmegállónál száll le. Az ajtóból még visszaszól1: — Józsi bácsi, ugye jövőre is ilyen szép útra viszi el a Srácokat?! Nemesi László
