Békés Megyei Népújság, 1988. augusztus (43. évfolyam, 182-208. szám)
1988-08-11 / 191. szám
II Gyulai Várszínház huszonöt éve Interjú Sík Ferenc művészeti vezetővel 1988, augusztus 11., csütörtCk „Egy ilyen bemutató után már nem lehet felemás, gyáva színházat csinálni...” Fotó: Béla Ottó Minden színházi évad vége a számvetés és az előretekintés időszaka; és így, jubileum táján', huszonöt esztendőt mérlegelve az értékelés és a tervezés külön hangsúlyokat is kap. A Gyulai Várszínház az elfelejtett magyar történelmi drámák és a íreneszánsz vígjátékok * bemutatását vállalva lépett az országos nyári játékok sorába. Az eredeti törekvés és az egyéni arculat alakítása az évek során némiképp módosult, és a történelmi dráma fogalmának kibővítését, valamint az elő- bemutatórendszer bevezetését sokan bírálják az utóbbi időben, mert azt a kezdeti elképzeléstől való eltávolodásnak tartják, és az egyéni arculat elvesztésétől féltik Gyulát. Sík Ferenc művészeti vezetőt arra kérem, foglalja össze, mi is változott az indulástól napjainkig, illetve helyezze el a Gyulai Várszínházát a hazai nyári játékok között, s egyáltalán a magyar színházi életben. — Az első tíz év koncepcióján annyiban változtattunk, hogy magyar történelmi drámákat szeretnénk játszani továbbra is, de elsősorban kortárs szerzők tollából. Főbb törekvéseink egyike, hogy szorosra fűzzük az élő irodalom és az élő színház kapcsolatát, ami egyben azt is jelenti, hogy nemcsak a színház jelenlegi művészi felkészültsége határozza meg az előadások színvonalát, hanem a kézbe kapott irodalmi anyag minősége ugyancsak fontos tényező. Tehát nem évtizedek, vagy évszázadok által kialakított értékrend szerinti csúcsdarabokról van szó, hanem arról, amit az élő irodalom most megtermel. Vitathatatlan előnye ennek a törekvésnek, hogy friss, közéleti, közérdekű darabok kerülnek így színre, amelyek a jelénkor legfontosabb kérdéseivel foglalkoznak. A magyar történelmi dráma fogalma nagyon szűk kört jelentett. Illyés Gyula segített kibővíteni, amikor azt mondta, hogy ami tegnap történt, az is történelem, és ami ma történik, az holnap történelem lesz. Másrészt történelmi dráma az is, ami nem Rákóczi Ferencről, Kossuth Lajosról, vagy más híres történelmi személyiségről szóL, hanem a történelem igazi hőseiről és főszereplőiről', a népről. így soroljuk ide a Dániel az övéi között című darabot, amelynek bemutatása fordulópont volt a Gyulái Várszínház életében, mert jelentősen kitágította az előadható színdarabok körét. S így ltett történelmi dráma Székely János Caligula helytartója, aminek látszólag semmi köze a magyar történelemhez, de a szerző és a felvetett probléma bizonyítja, hogy mégis ide illő darabbal van dolgunk. A történelmi dráma fogalmának kiszélesítése sokkal nagyobb bátorságra biz-- taitott 'bennünket, s ez volt az egyik fordulat a korábbiakhoz képest. A másik az, hogy kiléptünk a várból, több helyszínen akartunk játszani: lakótelepeken, a görögkeleti templomnál, a tanács udvarán, a vár mögötti téren-, a tószínpadon, a strandon. Ezekből a játszási helyekből több állandósult. Ügy gondoltuk, elengedhetetlen az új közönség. a gyerekek szórakoztatása, tanítása, nevelése, a velük való foglalkozás. A következő újítás a zenés program bevezetése volt, ami Nádasdy Kálmánnak köszönhető. Itt üdült egyszer, és ő hívta fel a figyelmünket erre a lehetőségre. A Székelyfonó és a Psalmus Hungaricus a legsikeresebb bemutatók közé tartozik. — A kezdeti kettő helyett már évek óta jóval több a bemutatók száma, de alig akad igazi gyulai ősbemutató. Miért? — A Gyulán színre vitt darabok közül jelenleg négyet játszik a Vígszínház, hármat a Vidám Színpad, egyet a Nemzeti Színház, egyet a József Attila Színház, de tovább éltek a Gyulai bemutatók Győrött, Pécsett, Békéscsabán', Nyíregyházán, Kecskeméten is. Fontosnak tartjuk, hogy országos neveket vonjunk be a Gyulai Várszínház munkájába — írókat, rendezőket, színészeket, zenészeket, táncosokat, s hogy az itt színre vitt darabok bekerüljenek az országos színházi vérkeringésbe. Mindez nem mond ellent a- gyulaiak vágyának. Mi is azt szeretnénk, hogy itt egyéni, csak Gyulára jellemző színház jöjjön létre, de az ne maradjon a városé, hanem váljon nemzeti közkinccsé. Sok, földrajzilag kedvező helyzetű város színháza nem tudott olyan rangra emelkedni, amilyenre Gyulának sikerült. Ami itt történik, kevesebb visszhangot kap, s ezért nem elsősorban az idegen-forgalomra építő fesztiváljelleg kialakítása volt a célunk, hanem az, hogy a nemzeti kultúrára támaszkodjunk. Annak örülünk, ha sikerül1 olyan értékeket teremteni, amelyek az egész magyar szellemi élet jelentős momentumaivá lehetnek. S egy színház sosem veszít azáltal sajátságából, egyediségéből!, ha eredményeit más színházak is átveszik. Inkább nyer. De a jövőben törekedni fogunk arra, hogy a színdarabok lehetőleg itt kapják' meg a kezdeti és a végleges formájukat, hogy a művészek több próbaidőt töltsenek itt, hogy a produkciókat ezáltal a gyulai közönség jobban a magáénak érezze. Eddig félkész darabokkal jöttünk, de kizárólag gazdasági megfontolásból. Továbbá, a gyulai tégla- vár szépsége magávalragadó, és olyan akusztikája van, hogy úgynevezett kamaraszínházi hangokra és nagyon árnyalt játékra is lehetőséget ad, ellentétben más szabadtéri színházakkal, ahol a látvány és a hang felnagyítása alapvető követelmény. A várszínpa- dön halkabban és differenciáltabban Lehet beszélni, mint sok kőszínházban, és ezért hoztunk el például sikeres kamaradarabokat Gyulára. — Az idei évad, a huszonötödik nem sikerült olyan fényesre, mint a tavalyi, amikor szinte minden egyes előadás valami újat képviselt, és szép sikert. — Űgyanígy jártunk a huszadik évben, a tizenkilen-o cediik és a huszonegyedik jobbra sikerült, mint az ünnepi. De elégedetlenségre nincs okunk ezzel a szezonnal kapcsolatban. Az idei zenés programunk kimagasló volt, országos viszonylatban meghatározó jelentőségű Rábai Miklós műveinek életben tartása, a Körös és a Balassi visszatérése a Várszínházba, s egyáltalán ez az egy hétig tartó rendezvénysorozat a megyei és az országos zenei élet összefogásával az eddigi hasonló programok csúcsát jelentette. S egy nemzet szellemi éltetőben mindig vannak fontos, lényeges dolgok, s ugyanakkor vannak nagy esztétikai sikerek. Köztudott, hogy Kosztolányi és Babits sokkal jobb verselek voltak, mint Adv Endre. Mégis: Ady az egész magyar irodalomtörténet súlyos, meghatározó személyisége, mert a nemzetet foglalkoztató napi politikai kérdésekből tudta megfogalmazni az általánosan érvényeset. Tehát az ideál az Ady-féle költészet, s ha ilyen szempontból nézzük, akkor egy gyengébben sikerült, de közérdekű produkció fontosabb, mint egy kimunkált, magasabb színi- házi1, esztétikai értéket képviselő dráma. S ez a színház inkább vállalja a borzosságot, a kimunkálatlan- ságot, minthogy jelentéktelen mondandót közvetítsen magas művészi színvonalon. — Nyilván Csurka István Megmaradni című drámájának bemutatójára gondol. . . — Arra is. Meghatározó értékűnek tartom azt a bemutatót. Legnagyobb jelentősége, hogy egy színház kivívta magának azt a szabadságot, hogy kertelés nélkül igazat mondjon. Egy ilyen bemutató után már nem lehet felemás, gyáva színházat csinálni. Illetve lehet, csak az már nem érvényes. Csurka darabját sokan azzal vádolták, hogy ez csak egy „Zeitstück”. (Aktuális témává lfoglalkozó, de nem művészi értékű alkotás.) Erre a következő a válaszom: Brecht Félelem és rettegés a Harmadik Birodalomban vagy Állítsátok meg Arturo Uit! című darabjaitól senki sem kéri számon Ibsen Nórájának lélektani mélységeit, mert azok a művek nem arról szólnak, nem azzal a céllal íródtak. — Elképzelések a jövőre vonatkozóan? — Száraz György Robes- pierre-jét szeretnénk bemutatni jövőre, a nagy francia forradalom 200. évfordulóján,, továbbá Kodolányi Földindulását, Bán fi Miklós Martinovicsról szóló művét. Reméljük, elkészül Sütő András új darabja, a kezünkben van már Gyárfás Miklós, Nagy András és Czére Béla egy-egy színműve. A rendelkezésünkre álló darabok mindegyikét nem tudjuk bemutatni, a szakmai színvonal mellett majd a mondandó fontossága dönti el, hogy melyiket válasz- szűk. Azt gondoljuk, hogy a színház az élet és a gondolkodás formálásának eszköze, és erről a lehetőségről nem akarunk lemondani. Niedzielsky Katalin Ismét Bélmegyer-nap! 1988. augusztus 13-án Bélmegyeren EGÉSZ NAPOS KULTURÁLIS PROGRAMMAL, 20.30 órától R-GO-koncerttel; vállalatok és kiskereskedők kiállításával és vásárával VARJUK kedves vendégeinket. Jegyek elővételiben Békésen a Bélmegyer Áruházban, valamint a helyszínen is válthatók. Vásári belépő: 20,— Ft. Koncertbelépő: 100,— Ft. HANGSZÓRÓ Valamit meg kell állapítanom, divatos szóval (és ezúttal nincs ebben semmi irónia), „tételmondatot kell szerkesztenem arról, hogy a Magyar Rádió felnőttkorának újabb, sugárzóan és látványosan kiteljesedő szakaszába lépett. A Magyar Rádió felnőttként kezeli hallgatóit, a Magyar Rádió mindenütt ott van, ahonnan tudósítani kell, hogy nekem, a hallgatónak sokoldalú információ legyen birtokomban. A Magyar Rádióban ma már ritka, mint a fehér holló, az unalmas műsor, és a nap szokásosan „alig hallgatott” időszakaiban is szolgál érdekességekkel, hasznos hallgatnivalóval. Hétköznapi, déli dolgok Kedden 11-kor meghallgattam a híreket a Petőfi Rádióban, aztán az időjárást és az Útközbent, majd következett az első „déli dolog”, Szécsi Éva Világújsága. Párizsi tallózást kaptam arról, hogy a modern, mai ember étkezési szokásai hogyan változnak, és mennyire korunk csapása a „szupermarket rendszerű táplálkozás". Az a helyzet, amikor képtelenek vagyunk ellenállni a nagy kínálatnak, a kitűnő reklám és az árubőség arra kényszeríti a szupermarketekben tébláboló vásárlót, hogy ezt is megvegye, meg azt is, és mindent bekebelezzen. Persze, a következő lépés az elh'zás, az önmagunk „esztétikai megjelenésének” romlása, továbbá a rossz közérzet és a küzdelem a kövérség ellen . . . Olyan érzékletesen és izgalmasan tálalta a tallózó Szécsi Éva a franciák „szupermarket” szindrómáját (vagy minek is nevezzem), hogy egészen beleéltem magam. Aztán eszembe jutott, hogy tegnapelőtt, napi kis vásárlásunkkor kifizettünk a csabai 100-asban vagy háI romszáz forintot sajtért, tepertős felvágottért, egy zacskó végétéért, meg mit tudom én miért; nos, megnyugodtam, hogy a „szupermarket”-szindróma miatt nem fogunk elhízni. Marad a gyermekkori étkezési szokások hosszú távú hatása, netán a csecsemőkori túltápláltságnak a szervezetre káros és meghatározó maradványa, esetleg valamiféle bánat, amire (vagy miatt) jókat lehet enni, és hízni. Végül, az öröklött hajlam, amikor a „levegőtől” is hízik az ember, vagy attól, hacsak látja a kirakatokban, pultok üvege alatt a sok ínycsiklandozót. Még valamit: a francia orvosok állítják: nincs olyan, hogy fogyasztó tabletta. Aki hisz efféle csodaszerekben, azt csak a hit (hiszékenység) fogyasztja, ha fogyasztja. Dicsértem a rádió műsorát, sokszínűségét. Végül is ez a keddi Világújság is illik a képbe, csak éppen a témája ..., hogy is mondjam: nem egészen aktuális. Találhatott volna étvágygerjesztőbbet, bizonyára, a párizsi lapokból Szécsi Éva. Más. Utána következett a Térkép és útravaló. Elképzeltem, hogy nyaraló hazánkfiai az üdülőbeli (vagy saját villabeli) ebéd előtt éppen azon tanakodnak, hová kellene menni délután, vagy holnap? Nos, Petress István műsora húsz percben több tucat tippet is felvonultatott, diszkréten, nem tolakodva, nem erőszakosan. Ajánlotta (kis riportokban) Szilvásváradot, ahol az Orbán-ház kiállítása minden értő ember öröme lehet, hiszen a Bükk hegység természeti képét mutatja be leletek, festmények, fotográfiák kiállítássá szerveződő egységében. Csigák, cápafogak, növénylenyomatok láthatók itt, és egy, a jégkorszak idején élt barlangi medve teljes csontváza, amiből mindössze kettő darab van Magyarországon! Aztán Karcagra utaztunk az éter szárnyain, ahol (többek között) Kántor Sándor fazekasműhelye a nagy látnivaló, majd egy vízitúrára kaptunk jó ötletet Hegedűs Mihály kollégánktól, aki a Turistamagazin szerkesztője, amikor nem vízitúrázik. „Gyönyörű vízről az alföldi táj” — hangzott el itt is a „tételmondat”, és higgyünk neki. Sőt: próbáljuk ki, ha tehetjük. Ki tudja, merre... Nem az előbbi vízitúráról van szó. Hogy „merre”? Ez a kedd esti műsor, mely Forró Tamás és Havas Henrik riportkönyvét mutatta be dokumentumdráma formájában; a romániai menekültek beszámolóit, „helyszíni tudósításait” adta át a hallgatónak a rádiós technika teljes fegyvertárát felvonultatva, megrázóan. Ez a „Ki tudja merre" itt úgy folytatódik, hogy „visz a végzet", és ez már koránt sem játék, vízisport és egyebek. Ez a véres valóság, és nem is biztos, hogy szimbolikusan szólva. Nem lehet közben és utána torokszorító görcsökkel küzdve nem azt kérdezni: meddig? Ki felel erre?! A dokumentumdráma tényeket közölt. Sziklakemény, kikerülhetetlen tényeket. De a tények még nem elegendőek a megoldáshoz. Töprengünk, olvasóim. gass Ervin A KÖRÖS VOLÁN pályázatot hirdet számítástechnikai önálló osztályra osztályvezetői állás betöltésére. A pályázat benyújtásának helye: Körös Volán, Békéscsaba, Szarvasi út 103. Ideje: a megjelenést követően 2 hét. A pályázat titkos, melyet bizottság bírál el. A bizottság döntéséről a pályázókat értesítjük. A kinevezés határozott időre szól. Bérezés megegyezés szerint. A munkakör betöltéséhez szakirányú felsőfokú végzettség és legalább 3 éves vezetői gyakorlat szükséges. A munkakör 1988. szeptember 1-jétől tölthető be. A beküldött pályázat tartalmazza: — jelenlegi munkahelyét, beosztását, jövedelmét — eddigi beosztásainak felsorolását — részletes önéletrajzát — szakmai és politikai, valamint egyéb végzettségét tanúsító okiratok hiteles másolatát.
