Békés Megyei Népújság, 1988. augusztus (43. évfolyam, 182-208. szám)

1988-08-26 / 204. szám

1988. augusztus 26., péntek Irányi Dezső: Gyökerek és hajtások Álomszöttes elvarratlan szálakkal Hétvége Szeghalmon Nem nagyon dúskálnak a szeghalmiak a szórakozási, művelődési 'lehetőségek között a hétvégén. Sőt. Két in­tézményt — az ifjúságii házat és a művelődési központot hívtuk fel, hogy megtudjuk, hogyan készülnek e hét szombatjára, s vasárnapjára. Lássuk hát: Szili Géza augusztus elseje óta látja el1 az if júsáigi ház vezetését. Mint elmondta, a korábbi gyakorlat az volt, hogy — mint most — szombaton, vasárnap nem nyitnak ki; Ezt szeptember elsejétől változtatni kívánják . . . — Az elmúlt héten szombaton már ügyességi játékokra invitáltuk a gyerekeket, melyre mintegy százan jöttek el. Ezért tervezzük, hogy a jövőben hasonló rendezvényeket tartunk. Rendezünk vetélkedőket az iskolák egyes évfo­lyamai között. Októberben Berettyó-parti túrára várjuk a gyerekeket, de lesz csere-bere bazár, ajámdékkészítés és sorolhatnám, tovább hétvégi terveinket. — Ez elsősorban az úttörő korosztályt érinti. És a ti­nédzserek? — A tapasztalatok azt mutatják, hogy őket már nehe­zebb mozgósítani. Mindenesetre szeretnénk számukra diszkót rendezni, aztán később már gondolhatunk egyéb programokra is. — Azt már tisztáztuk, hogy e hét végén nem nyitnak ki. És pénteken? — Reggel; 9-től délután fél 5-ig leszünk nyitva. Lehet számítógépezni, videózni, pingpongozni és rexezmi. Mint­egy ötven gyerek töliti itt általában az idejét. Az ifjúsági ház és a művelődési központ munkamegosz­tásban dolgozik. A felhőit korosztályról a művelődési ház gondoskodik. Vigh Györgyné, a művelődési központ ve­zetője arróL tájékoztatott bennünket, hogy a nagyközön­ségnek ezúttal nem rendeznek programokat. — Pénteken este 7 órától a szeghalom-várhelyi műve­lődési tábor záró estje lesz, 27-én Füzesgyarmáton lát­hatják az érdeklődők az úszótanfoiyam záró, bemutató foglalkozását. Augusztus 28-án Gyomaendrődre, találko­zóra utaznak a nyugdíjask'Lub tagjai ... — Egyéb rendezvény? — Nem lesz. A közönséget elsősorban a nagyobb szabá*- sú. Mikroszkóp színpadbelli és egyéb programok érdekel­nék, de ilyeneket anyagi okok miatt csak ritkán tudunk rendezni, s e rendezvényeiink is inkább hétközre esnek. Hát ennyit sikerült megtudnunk. Csak ennyit. N. A. NSZK-ba utazik a Rábai népláncegyíittes Szerkesztésében, műfajá­ban, de még tartalmában is szokatlan Irányi Dezső: Gyö­kerek és hajtások című mun­kája. Leginkább egy hatal­mas szőtteshez tudnám ha­sonlítani, közepén egy ágas- bogas családfával, amelynek gyökerei nemcsak a régi Magyarországot hálózzák be, de a szerző baráti kapcsola­tai, álmai és munkássága ré­vén egész Európát, sőt a vi­lágot is. A szőttest egy olyan ember álmaiból, tetteiből, nem csillapuló lelkesedésé­ből fonták, aki értékterem­tésre és -átadásra született, s aki nem tűd máig sem be­lenyugodni, hogy ezt. a te­mérdek tapasztalatot csak korát meghazudtoló erőfeszí­téssel tárhatta a nyilvános­ság elé. Nem véletlen, hogy írását — rendhagyó előszavában — így kezdi: „Mindig tudtam, hogy álmok nem teljesülhet­nek ... Én sosem tartoztam a Nap fiai közé. S — tán oktalanul — magam fordul­tam el a ragyogástól, eldob­tam medáliákat, talmi sikert. Az élet szépségeit kerestem pincezugok, katakombák mélyén is, s talán egy re­mény éltetett, hogy a mély­ben is fényt villanthatok, egyszer még elmondhatom, telkekbe sugározhatom leg- varázsosabb és legzaklatóbb álmaim, amelyek pihenéste- len éjszakáimat aranyozták és. árnyékolták egyszerre. Úgy érzem, ez a vágy, re­mény is — teljesületlen ma­rad ...” Igen, azok az elvarratlan szálak. A könyv — nevez­zük emlékezésnek — úgy ölel ff 1 több mint egy év- Sízázadot, városokat, országo­kat, szakmát, ideológiát és megvalósult álmokat, hogy a szerző kénytelen a leírandó ismeretek, emlékek jó részét kiirtani. Érezni ezt végig a művön, s csak sajnálkozha­tunk. A történelem viharait leíró, bíráló soroknál a ma is eszünkbe jut, az a — va­jon csak nálunk súlyosabb? — tehetetlenségi erő, ami olykor lázas kapkodásra, tő­mondatnyi utalásokra kény­szeríti a szerzőt. Az Illetlen zárszóban Irá­nyi Dezső meg is fogalmazza keserűségének okát. Protes- tálása, morgolódása nem egy idős ember zsémbelődése. Hanem egy olyan, sok nem­zedéket felnevelő, tudós, szervező, történelmet alakí­tó és elszenvedő emberé, aki mindig készült — dokumen­tumokat, naplókat gyűjtö- getve-írva — arra, hogy ősei nyomdokába lépve megírja alapmunkáját. És most „any- nyira telt, e könyvecskébe szorítva, hogy morzsákat, szilánkokat hullajtson, villa­násokkal, szűk körben és szűk terjedelemben...” S hogy miért? Azt haragos-gú­nyos szavakkal fel is sorol­ja. „ ... De nincs obulus, hogy egy kalap tanulság, csak a szükség legsová­nyabb mértékében, nyomda- festéket kapna! Még azon is rágódnak, hogy egy emlé­kezés — ha úgy tetszik „ta­nulmány”, mely az egysé­ges, teljes, komplex életet, s annak tanulságait próbálja közelíteni — ugyan milyen „műfaj” legyen... és érde­ke patronálása, kiadása-be- adása: kire tartozik? Nos, ki tudja, miilyen vé­ré jtékes győzködések, anya­gi áldozatok árán, de mégis megjelent a Gyökerek és hajtások. Ami egy baráti le­vélváltással kezdődik a Bu­dapesten - tanuló Irányi De­zső és mezőberényi barátja között. S aztán a Feneketlen Kútból elősorjáznak a bará­tok, az álmok, a gyermeki tervek, a gyökerek. A szülő­hely, Mezőberény, sokfajta nemzetiségével', életmódjá­val, nagy, megörökítésre méltó egyéniségeivel. Hogy aztáni, mint a búvópatak, az említett nevek, helyszínek újra előbukkanjanak későb­bi események idézésekor. Az úszóegyesület történetével, a mezőberényi barátok szomo­rú sorsával, a kitelepítéssel, a nagy és magvalósult ter­vekkel foglalkozó részek­ben. Irányi Dezső büszke lehet származására, rokoni kap­csolataira, hiszen annyi, a magyar kultúrhistória, tudo­mány szempontjából' jeles egyéniség erősíti családfáját. Ám munkája középpontjá­ban nem ők, hanem az ál­mok, a tervek és tettek sze­repelnek sok ezer névvel. A barátokéval, a tanítványo­kéval, akik a szerző békés­csabai, „keris” pályafutása során művelitek csodákat ta­náraikkal együtt. Nem vélet­len tehát, hogy újra ők áll­nak a középpontban ország- építő lelkesedésükkel, irigy­lésre méltó tanköreikkel, ön­képző köreikkel, egész diák­életükkel. Miit tagadjam, nekem a leginkább ökölbe szorító rész a legendás „földrajzi kör” történetéhez kapcsoló­dik. A szerző ugyanis itt ír­ja le mindazt a bizonytalan­ságot,' rombolást, heroikus küzdelmet, ami a második világháborút követően a ma­gyar közoktatást érte. Ami­kor semmi sem volt érvé­nyes a korábbi igazságok, is­meretek közül. Amikor az önkéntesen — egy-egy ki­váló tudós tanár köré. — szerveződő szellemi diákmű­helyeket kényszeralapon szétszúzták, s amikor a szét­rombolt ismeretek, tudás he­lyett még sokáig nem tud­tak semmit sem adni"... így is fogalmazhatnék vé­güli, ha valaki az emlékezés történetét kívánná számon- kérni rajtam. A képekkel il­lusztrált önvallomásnak nincs története. Hiszen a szerző nem maradt meg ön­magánál; gondolatai, emlék- képei ezer felé kalandoznak. A nagy „szőttesen.” a ma­gyar sors egy kíváncsi, ki­tűnő szervező, mindig má­sokban feloldódó, tehetséges fián keresztül nyilvánul meg. Szép, meglepően válto­zatos magyar nyelven.; ára­don, olykor tudós alaposság­gal, máskor kamaszos hevü­lettel. Szerencsére beskatulyáz­hatatlan, renitens mű a Gyö­kerek és hajtások. Amiben az a legbosszantóbb: sejte­ni engedi, több maradt a fiók mélyén, mint ami eb­ben a vékony füzetecskében megjelenhetett. Hiába, hozzá kell szokni, hogy mi ilyen gazdagok vagyunk . .' A nyomdászhagyományok- kal ékeskedő Békés megyé­ben még szerencse, hfgy a kiadást támogatta a megyei tanács tudományos koordi­nációs bizottságai, s az egy­kori tanítvány, a „Fekete könyvek szülője”, Gecsei La­jos. (Ez persze feltételezés, mert a neve nem szerepel.) A Tevan Andor Szakközép­iskola és Gimnáziumnak is köszönet jár a kiadásért, a Koer Nyomdának pedig a szedésért és a kötésért. Kál­lai Júlia szolid, mégis kife­jező borítót tervezett. A könyvnek van ára. És példányszáma is: 2500! Szé­gyenteljesen kevés. Hiszen csak a könyvben felsoroltak többen vannak. A megyéből, az országból^ Belgiumtól Amerikáig. Ügy látszik, még­sem annyira illetlen az a zárszó. .. B. Sajti Emese Az idén már másodszorra készül a békéscsabai Rábai úttörő néptáncegyüttes kül­földi utazásra. S mint ahogy az ilyenkor lenni szokott, a nagy utat kemény felkészü­lés előzi meg. Az intenzív edzőtábor színhelye ezúttal is a kétegyházi mezőgazda- sági szakiskola, ahová teg­nap délután érkeztek meg a turnéra készülő gyerekek. Lazítani bizony nem nagyon szabad — tudja ezt itt min­denki —, hiszen augusztus 31-e és szeptember 7-e kö­zött öt helyen lép majd fel Í l az együttes az NSZK-ban. Az első szereplésük Landau vá­rosában lesz, amellyel már s évek óta szoros kapcsolatot tartanak fenn. Ezután a lin- I deni „WEKO” bútorpiacon lépnek fel három alkalom­mal, majd a müncheni ba­rátsági koncerten vesznek részt. Szabadidejükben meg­nézik az Isar—II. Atomerő­művet, a Neoplan autóbusz- gyárat, majd' ellátogatnak a Bajor erdőbe. S hogy a kimondottan az NSZK-ba összeállított műso­ruktól a magyar közönséget se fosszák meg, szeptember 24-én . a békéscsabai Tégla Közösségi Házban este 6-tól az itthoni közönségnek mu­tatják be a kivitt anyagot. Ez a fellépés jónéhányuknak a búcsúelőadást is jelenti, hiszen többen középiskolások lévén, ezentúl a Balassi néptáncegyüttes színeit kép­viselik. A Békéscsaba és Vidéke Áfész, Békéscsaba, Lázár utca 1. szám szerződéses üzemeltetésre ajánlja 1988. október 1-től 1991. szeptember 30-ig terjedő időszakra a 44. sz. FLAMINGÓ divatüzletet, Békéscsaba, Tanácsköztársaság u. 79—81. sz. A versenytárgyalásra közjegyző előtt 1988. szeptember 27-én 9 órai kezdettel kerül sor Békéscsabán, a Lázár u. 1. sz. alatti központi tárgyalóteremben. Pályázati feltétel: boltvezetői képesítés, legalább 5 éves ruházati szakmai vezetői, illetve helyettesi gyakorlat. Tájékoztató adatokat és felvilágosítást a kereskedelmi és vendéglátóipari osztály a hirdetés megjelenésétől kezdve ad. A pályázatokat legkésőbb 1988. szeptember 23-ig kérjük leadni. AZ ALFÖLDI KŐOLAJIPARI GÉPGYÁR, Orosháza,. Bajcsy u. 41. PL: 85. 5900, felvételre keres .— középfokú műszaki végzettségű szakembert anyaggazdálkodási ea.-i munkakörbe — középiskolai érettségivel rendelkező gépírót számlázó beosztásba — közgazdasági érettségivel anyagkönyvelőt. Jelentkezni lehet a gyár személyzeti vezetőjénél. ■■HHi Fehérgyarmattól Szatmárnémetiig 2. Kirándulás Erdélybe A szatmári irodalmi na­pok egyik legnagyobb él­ménye kétségkívül az erdé­lyi kirándulás volt. Augusz­tus 18-án három busz kelt útra, hgoy az érdeklődő ma­gyartanárok a történelmi Szatmár megye irodalmi emlékhelyei közül néhányat felkeressenek. Bár többen lemondtak erről a program­ról, utunk sikerrel járt: oda- vissza mindössze egy órát kellett várnunk a határon. Odaát először a majtényi síkon állunk meg, ahol egy kukoricatábla gizgazos szé­lén felfedezzük a szatmári béke megkötését (1711. áp­rilis 27.) jelző emléktáblát. Nagykároly központjában parkol a három busz. Meg­nézzük Kaffka Margit szü­lőházát; elsétálunk a volt Megyeháza 18. századi épü­letéhez. Itt intézte egykor Kölcsey (előbb aljegyzőként, később főjegyzőként) a vár­megye ügyes-bajos dolgait, itt találkozott egymással Pe­tőfi és Szendrey Julia. Be­menni nem lehet, mert zár­va van. Elmenőben azonban észrevesszük, hogy a hátsó kapu nyitva, s hogy leg­alább az udvarát láthassuk, bevonul a csoport. Alig mond azonban egy-két mon­datot alkalmi idegenveze­tőnk, a velünk utazó főis­kolai tanár, megjelenik egy férfi, s románul, de félre­érthetetlenül tudtunkra ad­ja, hogy ide tilos bejönni. Némi kis morgolódás tapasz­talható, de a csoport enge­delmesen távozik. Egy dús rövényzetű park közepén áll a Károlyi csa­lád egykori kastélya, melyet még Mátyás idején, 1482- ben kezdtek építeni, majd — mint ezt a bejáratnál le­vő magyar és román nyelvű emléktábla jelzi — az idők folyamán. még négyszer "át­építették. Ma könyvtár és múzeum van benne. Először kívülről vesszük szemügyre ezt a romantikus lovagvá­rat, majd bemegyünk. Fé­nyes estélyek színhelye le­hetett egykor a földszinti nagyterem. A bejárattal szemközti falán egy csodála­tosan szép barokk kandal­ló, melyen a sötétség miatt alig kivehető a Károlyiak karvalyos családi címere. A kandalló előtt a kövezet fel- púposodva, a velencei tük­röt szörnyű kőfejek, mo­dern kiállítási tárgyak ta­karják el. Végigmegyünk a múzeumon is, de most nem tudnak lekötni a régészeti leletek (még a több ezer éves dák kultúráról vallók sem!), nem érdekelnek iga­zán a táj állatvilágát be­mutató termek sem. Ami megfog, az a pusztulás és a romlás képe. A fölpúpo- sodott kövezet a kandalló előtt..., a hatalmas abla­kokban úgy középtájon el­helyezett vasrudakról lelógó megsárgult, piszkos nejlon­függönyök. Az egyik terem­ben még eredeti a parketta, ezen éppúgy járhat piszkos cipővel bárki, mint a többi teremben. A mennyezet ro­kokó díszítése néhány he­lyen ép, de van, ahol a pla­fon megrepedezett, beázott. A termekben gyér számú neoncső adja a világítást, itt- ott egy-két csupasz 25-ös, esetleg 40-es villanykörté­vel „megerősítve”. Az abla-. kokat, ajtókat talán évek óta nem mosták le. A mú­zeum kitömött állatai nem üvegtárolókban, hanem csak úgy, a földön vannak elhe­lyezve, így aztán vandál ke­zek a vadkan agyarát ki­tépték, a hiúz fülét lecibál- ták. Két kandallón és a ve­lencei tükrön kívül egyetlen eredeti berendezési tárgy sem látható. Egy kis beug­róban zászlók között isme­rős képmás mosolyog ránk, mondanom sem kell, nem gróf Károlyié ... Fáj a szí­vünk a kastélyért, mert na­gyon is könnyű elképzelni, milyen sors vár rá. Most még meg lehetne menteni... Következő állomásunk Érdmindszent, Ady Endre szülőháza. A falu határán a táblán ez áll: Ady Endre. Hamarosan előkerül a gond­nok, aki egyben az idegen- vezető is, és elmondja, hogy a szülőház mellett látható épület, amely ma szintén múzeum, az Ady család ké­sőbbi otthona. A két épület között látható Ady szobra. A kis nádfedeles szülőházba megyünk először. Olyan pi­cike, hogy alig férünk el benne. Amint belépünk, a gondnok felkapcsolja a vil­lanyt. Egy-két percig ha ég, aztán kialszik. Elvették, Ady Endre szülőháza

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents