Békés Megyei Népújság, 1988. július (43. évfolyam, 156-181. szám)

1988-07-01 / 156. szám

Bartók hamvai Angliába érkeztek

Nyílt és őszinte vita az SZKP konferenciáján

NÉPÚJSÁG

II Külügyminisztérium közleménye

Csütörtökön európai földre, a dél-angliai Southamnp- tomba érkezett a század legnagyobb magyar zeneszerzője, az Egyesült Államokban elhunyt Bartók Béla hamvait tartalmazó koporsó.

A huszadik század kiemelkedő zenei géniusza földi maradványait két fiának intézkedése nyomán, június *

22-én hántolták ki a New Yorkhoz közeli Hartsdale Ferncliff temetőjében és indították útnak néhány nappal később Magyarország felé, hogy július elején Budapesten helyezzék immár végső nyugalomra.

A hamvakat szállító Queen Elizabeth II. óceánjáró a délutáni órákban futott be a southamptoni kikötőbe. A magyar zeneszerző emlékének tisztelegve este díszünnepséget tartottak a város egyetemén. A vendégeket — köztük Bartók Béla két fiát, a Magyarországon élő ifjabb Bartók Bélát, illetve az Egyesült Államokban lakó Bartók Pétert — Lord Shackleton, az egyetem al- kancellórja köszöntötte, s ezt követően beszédet mondott David Mellor, külügyi és nemzetközösségi ügyekkel foglalkozó ál'lámminiszter, és Domokos Mátyás, Magyarország londoni nagykövete. Zsuzsi Roboz, Londonban élő, magyar származású festőművésznő „Bartók és Menuhin” című, 1984-ben készült képével ajándékozta meg a budapesti Bartók Béta-emlékházat. Az ünnepséget koncert követte. Bartók Béla két művét .adta elő Pauk György hegedűművész és Franki Péter zongoraművész, illetőleg a brit Lindsay vonósnégyes. A koncertet követően fogadást adott a

vendégek tiszteletére Southampton polgármestere. A southamptoni ünnepi megemlékezés résztvevőihez üzenetet intézett a brit kormányfő, Köpeczi Béla volt kulturális miniszter, valamint Bartók egykori tanítványa, Solti György karmester is.

Margaret Thatcher hangsúlyozta: Bartók Béla századunk legnagyobb zeneművészeinek egyike volt, s muzsikája szülőhazája, Magyarország határain jóval túl is emberek tömegeinek jelentett örömet és ösztönzést. Géniusza világszerte hírnevet szerzett a magyar kultúrának. Megtiszteltetésnek érzem — írta Nagy-Britannia miniszterelnöke —, hogy ezzel az üzenettel kifejezhetem tiszteletemet Bartók munkássága iránt, s megemlékezhetem arról, hogy földi maradványait az Egyesült Államokból Southamptonon át szállítják haza magyar- országi örök nyughelyére.

Köpeczi Béla utalt rá: Bartókot nem csupán a magyar zenetörténet, de az egyetemes magyar kultúra egyik legnagyobbjának tartjuk, akinek életműve a magyar kultúra edddgii legnagyobb hozzájárulása a vi- lágműveltséghez. Hazánk megtiszteltetésnek tartja azt a megkülönböztetett figyelmet, amely a hazatérő hamvakat kíséri, s külön nagyra értékeli a nagy-britanniai tisztelgést, a southamptoni díszünnepséget. Köpeczi Béla végezetül azt a meggyőződését fejezte ki, hogy a kései visszatérés Bartók Béla büszkén vallott magyarságát és európaiságát egyszerre dokumentálja.

(Folytatás az 1. oldalról)

tül, a tömegtájékoztatási eszközök révén kell mozgósítani az egész társadalmat, s akkor a bürokratáknak menniük kell, forró llesz a talpuk alatt a talaj.

Bátor és nyílt volt a szverdlovi területről érkezett Venyiamin Jarin gépkezelő felszólalása. — A rengeteg határozat, a megvalósításukban mutatkozó bizonytalankodás, az, hogy mindent egyszerre akarunk megoldani! a kapkodás sok hibához vezet, amint ezt az iszákos- ság ellleni harc példáján is tapasztalhattuk — mondta.

Anatoli j Logunov, a

Moszkvai Állami Egyetem rektora felvetette, hogy a pár*- Központi Bizottságában földrajzi területi egységek vagy szakterületek szerint hozzanak létre részlegeket a társadalom életében felmerülő kérdések tanulmányozására.

Vlagyimir Melnyikov, a komi területi pártbizottság első titkára a nemzeti nyelv, kultúra megőrzésének fontosságáról beszélt.

Vlagyimir Scserbickij, az Ukrán KP KB első titkára elnökölt. Először Georgij Ra- zumovszkij, a mandátumvizsgáló bizottság elnöke számolt be a következőkről: a küldöttek megbízásából a mandátumvizsgáló bizottság a megfelelő szakértők és tisztségviselők bevonásával rendkívüli ülésen megvizsgálta az Ogonyok című hetilap egyik cikkében foglaltakat (a cikk szerint a konferencia küldöttei között olyanok is vannak, akik megvesztegetési ügyekbe keveredtek).

A Szovjetunió főügyészének tájékoztatása szerint az ügyészség egyetlen küldöttel szemben sem indított bűnvádi eljárást megvesztegetési ügyben.

A demokratizálás sarkköve a tanácsok életerős, néphatalmi szervként való újjászületése, úgy, hogy e tanácsok az új választási rendszer alapján jönnének létre, és a lehető legteljesebb mértékben garantálnák a társadalmunkban meglevő sokszínű érdekek kifejeződését — jelentette ki Mihail Gorbacsov.

Az SZKP- KB főtitkára a párt 19. országos értekezletén az általa vezetett határozatelőkészítő bizottság tagjainak kérésére szólalt fel. hogy tisztázzon bizonyos nézeteltérést, amely a küldöttek körében annak a javaslatnak a kapcsán alakult ki, hogy a pártszervek titkárait ajánlják a helyi tanácsok elnöki posztjára.

Az átalakítás stratégiai vonalából kell kiindulni — hangsúlyozta. — Nem az apparátus, nem a szovjet politikai rendszer valamilyen láncszeme, hanem a nép az, amelynek meghatározó forradalmi szerepet kell játszania. Gorbacsov emlékeztetett rá, hogy az országban forradalmi kitartást követelő, hatalmas munka folyik, majd hozzátette, hogy az győz, aki kitartó. Sajnos, egyeseket megrémített az országban kibontakozó demokratizálási folyamat, a társadalmi gondolkodás mozgalmassága pánikba kergeti őket.

A tanácsok hatalmának újjászüléséhez elsősorban az irányt kell meghatározni, a politikai vonalat kell kidolgozni. Mint mondta, ma a tanácsok a nép képviselőiből álló szervként saját végrehajtó bizottságaik alárendeltjei.

Őszi István külügyminiszter-helyettes június 30-án, csütörtökön bekérette loan Chirát, a Román Szocialista Köztársaság budapesti nagy- követségének ideiglenes ügyvivőjét, és ismertette vele a Magyar Népköztársaság kormányának a Kolozsvári Magyar Főkonzulátus bezárására vonatkozó román döntéssel kapcsolatos álláspontját.

Kifejtette: a magyar kormány sajnálattal vette tudomásul a román döntést, és felhívja az RSZK kormányának figyelmét, hogy lépése szöges ellentétben áll országaink érvényben lévő szerződéseivel, az európai együttműködés normáival, a Helsinki Záróokmány és a madridi utótalálkozó megállapodásaival. A szocialista országok gyakorlatában példa nélkül álló intézkedés súlyosan károsítja a magyar— román kapcsolatokat.

Rámutatott, hogy a román vezetés által az intézkedéshez ürügyként felhozott budapesti tüntetés törvényes keretek között zajlott le, az azon részt vevők az emberi

A Hágai Nemzetközi Bíróság megvizsgálta Nicaragua azon beadványát, hogy az Egyesült Államok térítse meg azokat a károkat, amelyeket a közép-amerikai ország ellen folytatott hadüzenet nélküli háború során okozott.

A vizsgálatot követően a nemzetközi bíróság úgy határozott, hogy vádat emel az Egyesült Államok ellen. A tagállamok többsége támogatta a határozatot, amely a nemzetközi jogi normák megsértésével vádolja az Egyesült Államok kormájogok érvényesítése érdekében, a humanitárius kapcsolatok korlátozása, a romániai nemzeti kisebbség hátrányos megkülönböztetése ellen emelték fel szavukat. Nem irányult tehát a Román Szocialista Köztársaság, annak társadalmi rendje és a szocializmus ellen. A demonstráció kiállt a magyar és a román nép barátsága mellett, mentes volt a nacionalista, soviniszta megnyilvánulásoktól. A hivatalos magyar szervek a -Magyar Népköztársaság nemzetközi kötelezettségeivel összhangban messzemenően gondoskodtak az RSZK budapesti nagykövetségének biztonságáról, működésének zavartalanságáról.

A külügyminiszter-helyettes kifejtette, hogy az MNK kormánya továbbra sem a kapcsolatok szűkítésében keresi a vitás kérdések megoldását, hanem változatlan türelemmel és kitartással munkálkodik a magyar—román kapcsolatok fejlesztésén, a két nép barátságának erősítésén.

nyát. A határozatban kiemelték, hogy amennyiben az Egyesült Államok és Nicaragua nem tud megállapodni a térítés mértékében és formájában, úgy a nemzetközi bíróság magára vállalja ennek eldöntését.

Az amerikai kormány 1981 óta nemcsak a nemzetközi jogi normákkal, hanem magának áz Egyesült Államoknak a törvényeivel is ellentétes magatartást folytat Nicaraguával szemben. Ezen az alapon Nicaragua 12,2 milliárd dollár kártérítést követel.

írta

11 többség árnyéka (2.)

A bürokratizmus mindig konzervatív, mert bármilyen változásra személyes érdekeinek prizmáján keresztül tekint. A hiányos műveltségű bürokrata ráadásul agresszív is. Meggyőződése, hogy éppen hiányos műveltsége fonja szorosabbra kapcsolatait a néppel, teszi őt egyszerű emberré. Ezért hangoztatja lépten-nyomon, hogy ő a nép. De ez az „egység” azonnal véget ér, mihelyt változásokra kerül sor, mivel a nép a változásokat megvalósítva kész sokkal messzebbre elmenni a vezetőknél és az irányító apparátusnál. „Ebben nincs semmi meglepő — mondhatja az olvasó. — A népnek nincs mit vesztenie.” Ez a megfogalmazás klasszikusnak mondható, érvényes bármelyik időszakra.

S én mégis kételkedem pontosságában. A nép többet érdemel annál, hogy csupán kilátástalanságot érezzen. Népünk művelt, gondolkodó. Mélyen gyökerezik benne a rendszeretet. Elviselt sok olyan vezetőt, aki egyszerűen meg volt győződve arról, hogy az ő rendeltetése irányítani a népet egy üzem, kolhoz, járás vagy terület viszonylatában. Ez viszont már a társadalom másik állapota, más civilizáció. A centralizmus és az utasításos irányítás elveit hirdető apparátus számára a legfontosabb az, hogy maximálisan megvédje magát a társadalom akaratnyilvánításától. Nyilvánvaló paradoxon. A nép elméletileg megválasztja a hatalmat, azután pedig a hatalom létrehozza saját apparátusát, amely őt a néptől elválasztja.

A végrehajtó apparátus tartja béklyóban a néphatalmat, s teszi saját nyúlványává még azért is, mert a végrehajtói funkció mellett védelmi funkciót is betölt. Ebből a célból hoz létre megszámlálhatatlan ütközőövezetet: bizottságokat, osztályokat, alosztályokat, társadalmi tanácsokat, komisz- sziókat, törzskarokat stb.

Most mintha kissé megmámorosodtunk volna a demokráciától. Pontosabban', annak első hajtásaitól. Általában a szovjet emberre jellemző, hogy kevéssel is beéri és mindenért hálás. „Az a legfontosabb, hogy háború ne legyen”. „Hála istennek, nem éhezünk!”, „Nem csuknak börtönbe, s már ezt is köszönjük!”

Honnan ered ez a magatartás? Miért nem vagyunk igényesebbek jogaink és szabadságjogaink lényegét illetően? Miért van az, hogy előrelépéseink értékelésekor néha már az eredményekre való halvány utalással is beérjük, mintha csekély eredmények már forradalmat jelentenének megcsontosodott világunkban? Erre gondoltam, amikor Tatjana Zaszlavszkaja akadémikus meglepően pontos és mélyen- száintó válaszait hallgattam az egyik sajtóértekezleten. Ám a végén elhangzott következtetést nagyon ismerősnek találtam. Körülbelül így hangzott: igen, a pártkonferencia küldötteinek megválasztásakor nem ment minden olajozottan, de örülhetünk annak, hogy az emberek nem hallgattak, hanem felháborodtak és tiltakoztak. S ez már önmagában véve is az átépítés vívmánya.

Nem az üzletek bőséges áruválasztékát tartjuk (még elérendő) vívmánynak, hanem azt, hogy immár nyíltan beszélhetünk az áruhiányról. Belénk ivódott !az a szokás, hogy egjészen kicsivel is beérjük, de ez nem jelent egyet a valóságérzékkel, hanem inkább vakságunknak és annak a következménye, hogy nem ismerjük a szocialista társadalom reális lehetőségeit. Ez a szokás pedig tápláló közege, támasza azoknak az erőknek, amelyek elvetik a radikális változásoŐUjjHTEPA

UTEPAT.M'HAH Íaheta

kát. amelyek az átépítést .csak elméletileg tartják forradalminak, nem pedig mint cselekvési módot. Már csak azért is. mert ahogy azt Lenin meghatározta, minden forradalom alapkérdése — a hatalom .kérdése.

A XIX. országos pártkonferencia küldötteinek megválasztása sok mindenre felnyitotta a szemünket. A választások két nyilvánvaló- dolgot tártak elénk. Egyrészt, a párttagok képtelenek voltak élni a számukra biztosított demokráciával. Másrészt, a bürokratikus apparátus kép>es volt maximálisan korlátozni e demokráciát. Tanulságos lecke volt ez, amikor is a bürokratizmus, a „Több demokráciát, több szocializmust!” jelszót tűzve zászlajára, kicsit pontosította azt, mégpedig úgy, hogy „a demokrácia mértékét ml fogjuk meghatározni”.

Szerintem épp ezért a küldöttek között sok az olyan, akit gyakorlatilag az apparátus választott ki. Ez piersze nem jelenti azt, hogy ezek a kiválasztottak alkalmatlanok, rosz- szak. Csupán arról van szó, hogy a nép a választások folyamán az ajtón kívül rekedt. És még valami. Ha az átépítés legfőbb ellenzője, általános vélemény szerint, az állami bürokratizmus és a párton belüli bürokratizmus, vajon küldöttként jelölne-e olyanokat, akik épp alatta vágják a fát?

A küldöttválasztás kapcsán a járási pártbizottságok kerülték a legkényelmetlenebb helyzetbe. Egyszerűen azért, mert elsősorban rájuk zúdult a kommunisták és pártonkívüliek felháborodása.

Nem tartom a járási pártbizottságok titkárait felelőtlen embereknek, akik nem képesek felfogni, milyen helyzetbe kerültek a járási pártbizottságok a fcüldöttjelölés és a túl- szervezettség miatt. A járási pártbizottság apparátusa a kommunisták szemében olyan erővé vált, amely a demokrácia ellen cselekszik. Nagyrészt a körülmények hozták így. De vajon mi gátolta a járási pártbizottságok tekintélyes vezetőit abban, hogy időben figyelmeztessék a városi vagy a területi pártbizottságot az előrelátható konfliktus veszélyére? Arra a veszteségre, ami a konfliktus következményeként éri a megújulás eszméit? Hiszen a konferencián folytatandó eszmecsere amúgy sem lesz könnyű. Minek kellett még mindezt a küldöttválasztás meggondolatlan mechanizmusával súlyosbítani?

A politikai rendszer átalakítása, a szocializmus új arculatának kialakítása, mint azt a tézisek is hangsúlyozzák, egészen más megvilágításba helyezi a hivatásos politikust, vagy pártfunkcionáriust. Azt mondják, a kornak új emberekre van szüksége. De a mindenkori rendszer saját képé- re formálta vezetőit. Ezért meggyőződésem, hogy politikai — állami és tanácsi — apparátusunkat meg kell reformálni. Nem úgy, hogy .felülvizsgáljuk az illetményrendszert, hanem úgy, hogy tényleges reformokat hajtunk végpe, demokratizáljuk az apparátuson belüli 'kölcsönös kapcsolatokat. Szé- gyellnivaló például az, hogy egy funkcionáriusnak nincs módja beperelni saját vezetőségét még akkor sem, ha személyes sorsáról van sízó.

Az idők változnak, viszont járási és területi szinten a vezetőség továbbra is a megszokott módszerekkel gyakorol hatást a beosztottakra. De honnan is venne más módszereket? Marad tehát a káderekre gyakorolt erőszakos „ráhatás” mellett. A nem fekete földű övezet egyik területi pártbizottsága például szinte percről percre beosztotta a járási pártbizottságok munkáját. Minden kedd az állattenyésztők napja, minden csütörtök az építőké, minden szerda a szociális, kulturális és jóléti szféra dolgozóinak napja stb. Ezekre a „szakmai” napokra eljönnek a területi párt- bizottság munkatársai is. Pénteken pedig az egész járásban feszült várakozás uralkodik. 16 órakor a területi első titkár távértekezletet tart a járási pártbizottságok vezetőivel. Az

«

éterben csak úgy röpködnek az olyasfajta utasítgatások, mint például: „Egy hét múlva legyen egy literrel nagyobb a fejésátlag!” Elgondolkodtató, hogy az ilyen utasítgatásos módszert nagy előszeretettel alkalmazzák azok a fiatal emberek, akik csak nemrég kerültek tisztségükbe. Azok pe- dig, akiket ezek a fiatal emberek a pártkönyv elvételével fenyegetnek, háromszor-négyszer hosszabb ideje tagjai a pártnak, mint ők. Továbbra is az a helyzet, hogy a beosztottak nem akkor jellennek meg a főnök hivatali szobájában, amikor szükségét érzik, hanem akkor, amikor a főnökség erre engedélyt ad, vagy berendeli őket.

S a folyosókon továbbra is lábujjhegyen járnak és tartanak az első titkár haragjától.

Az apparátus demokratizálása nemcsak a néphez fűződő viszony megváltoztatását, hanem elsősorban az apparátusi tagok egymás közötti kapcsolatainak megváltoztatását jelenti. Szerintem ez az egyik legfontosabb politikai és erkölcsi garancia, amely megakadályozza, hogy a társadalom visszacsússzon a lejtőn. A felső vezetésben, illetve annak környezetében nagyon sok olyan dolog született, amelyet most bánunk, amely szétrombolta, paralizálta erkölcsi elveinket.

Gyakran szeretném megkérdezni: vajon ki volt az, aki először kimondta azokat a szavakat, hogy ,„.. és személyesen Leonyid Iljics Brezsnyevnek?” Nem hiszem azt, hogy ezt először az Elektroszila üzem valamelyik munkása vagy a Jamal-Nyenyec Autonóm Körzet valamelyik lakosa mondta volna ki.

Sehol és soha nem találkozunk az emberi méltóság olyan mértékű alábecsülésével, lenézésével, mint amilyen az apparátuson belül lehetséges. Ám az ember már csak olyan, hogy méltóságának csorbítását valamiképpen orvosolni akarja, s gyakran úgy talál rá gyógyírt, hogy másokat, immáron a neki alárendelt embereket alázza meg. Ha valóban meg akarjuk újítani a hatalmi rendszert és meg akarjuk védeni a parancsuralomtól, akkor vajon a két választási ciklus letöltött vezetővel együtt nem kellene-e távoznia az egész irányító apparátusnak?

Országunkban befejeződött a tézisek megvitatása, őszinte, érdemi vita folyt róla. Senki sem mondja, hogy a szocializmusra nincs szükségünk. De sokan megkérdezik, miért improduktív? Ezt fájlaljuk a legjobban. És teljesen érthetetlen, amikor egyesek a nyilvánosság előtt kijelentik, hogy az átépítés ellenzéke nem is létezik, csupán a Nyugat ügyes propagandafogása. De ha ez így van, ha tényleg nincs ellensége az átépítésnek, akkor miért törnek utat maguknak annyira nehezen a változások, miért ellenzik olyan sokan a piacgazdálkodást, a szövetkezetek megalakítását, a demokratizálást? Ezek nélkül egyébként a produktív tervgazdálkodás sem képzelhető el. A piacnak kell szabályoznia a gazdálkodás tervszerűségét, s nem pedig fordítva. A szovjet fogyasztói piacnak. Ebben az esetben minden a maga helyére kerül. A piac fogalmát miért kell oktalanul és azonnal összefüggésbe ihozni a monopoltőke cápáival? Nekünk kell a piac. Csak épp>en más. Szocialista piac. Szükségünk van rá, szükségünk van egy olyan szocializmusra, amely gazdaságilag szabályozza önmagát.

S másodszor: miért képzeljük, hogy az, amit hozzánk Nyugatról beszivárogtatnak, képes szétzúzni nálunk mindent? És az, amit mi szivároztatunk be hozzájuk, semmilyen hatást sem gyakorol rájuk?

A legnagyobb baj, hogy még mindig a régi módon szemléljük önmagunkat. Félünk magunktóL Pedig a szocializmusban nőttünk fel.

Oleg Popov

(Fordították a Kárpáti Igaz Szó munkatársai) (Vége)

Hágai Nemzetközi Biráság