Békés Megyei Népújság, 1988. július (43. évfolyam, 156-181. szám)
1988-07-18 / 170. szám
1988, július 18., hétfő SPORT SPORT SPORT Augusztus 10-én: KEK-selejtező a norvég Bryne csapatával Békéscsabán Mint arról már beszámoltunk, a Békéscsabai Előre Spartacus labdarúgócsapatának a KEK-ben az első fordulóba jutásért selejtezőt kell játszania a norvég Bryne együttesével. Az első találkozót augusztus 10-én 17 órakor Békéscsabán a Kórház utcai sporttelepen rendezik, a visszavágó ösz- szecsapás augusztus 24-én Norvégiában lesz. * * * A Békéscsabai Előre Spartacus a héten két előkészületi mérkőzést játszik, július-'19-én 17 órakor Békéscsabán a MÁV Csányi utcai Frankfurt- érintésével, pénteken késő este hazaérkezett az Egyesült Államokból a Békéscsabai Előre Spartacus 12 éves labdarúgókból álló csapata. Mint arról korábban beszámoltunk, a túra második hetét New Yorkban töltötték, és a várossal történő ismerkedés mellett két újabb mérkőzést játszottak. Az elsőt a Kozmopolitán Liga hasonló korú fiataljaiból álló válogatottja ellen, s a lila-fehérek 1—0 (1—0)-ra nyertek. A gólt az első félpályáján az NB Il-es NDK- beli BSG Chemia Leipzig együttesét látják vendégül. Július 21-én csütörtökön a békéscsabaiak Gyulán lépnek pályára 17.00 órakor, vendéglátójuk a GYSE együttese lesz. Az NB Ill-ban szereplő Szeghalmi SC együttese is futószalagon játssza előkészületi mérkőzéseit. Az e heti program: július 19. (kedd) 16.30 óra, Kondorosi TSZSK —Szeghalmi SC. Július 21. (csütörtök) 16.30: Földesi TSZSK—Szeghalmi SC. Július 23. (szombat) 16.00: Gyomaendrődi STK—Szeghalmi SC. idő közepén Nagy Z. átadásából, ügyes egyéni akció végén Nagy Krisztián szerezte. A zárótalálkozóra két nappal később, a világváros központjától nyolcvan kilométerre került sor, az ellenfél a longailandi területi válogatott ellen. Ezen az első félidőben nem esett gól, de aztán 3—0-ra elhúztak a vendéglátók, s csak néhány perccel a vége előtt tudott szépítő gólt elérni a békéscsabai gárda, Nagy Z. közeli fejesével. F. I. Florence Griffith-loyner világcsúcs a női 100 méteren Két világcsúcs született szombaton Indianapolisban, az amerikai atléták olimpiai válogató versenyén. Ezek közül az egyikre — amelyik a női 100 m egyik selejtezőjében született — olyan jelző tl-lik, ami az atlétikában a felső fokot jelöli. Nem túlzás, Florence Griffith-Joyner „Beamon-i” teljesítményt ért el, s lett a világ jelenlegi leggyorsabb női sportolója, amikor a 100 métert 10,49 mp alatt vágtázta végig, 27 századdal felülmúlta honfitársnője, Evelyn Ashford 1984. augusztus 22-én Zürichben futott eredményét. Ennek a világcsúcsnak az értéke felülmúlja Ben Johnsonnak a tavalyi római világbajnokság győztesének produkcióját is, a világraszóló 9,83 mp-t. Ha Griffith- Joyner ezt a formát Szöulig tartani tudja, aligha talál legyőzőre az ötkarikás játékokon ... E rekordról még csak annyit, hogy a vágtaszámokban, tehát a 100-tól 400 méterig az elmúlt 20 esztendő leforgása alatt soha ekkorát ném „ugrott” a világ legjobb eredménye! A nap második világcsúcsával Jackie Joyner-Kersee szolgált, aki hétpróbában saját, 7158 pontos rekordját írta át, 7215 pontra. Két nap leforgása alatt az amerikai atlétanő a következő eredményeket érte el. 100 gát: 12,71 mp, magas: 1,93 m, súly: 15,65 m, 200 m: 22,30, távol: 7,00 m, gerely: 50,08 m, .800 m: 2:20,70 p. A két újdonsült világrekord mögött sem szorult háttérbe a Los Angeles-i négy aranyérmének megismétlésére készülő Carl Lewis, aki a 100 méteren 9,78 mp-cel győzött, ám hozzá kell tenni, hogy e futam alatt a szél jóval erősebb volt a megengedettnél (5,20 m'rnp). Ezzel magyarázható, hogy még a hetedik helyezett is 10 mp-en belül ért a célba. Ugyanilyen erős szél segítette 18,20 méteres győztes ugrásához a hármasugró világcsúcstartó Willie Bankset. A férfi - magasugrásban hárman ugrottak nagyobbat 2,30-nál, a győzelmet 2,34- gyel Jim Howard érdemelte ki. A 400 m-es gátfutás egyik középfutamában a világrekorder Edwin Moses 48,34 mp-cel volt a leggyorsabb, a másikban Andre Phillips 48,58 mp-cel. Rajtuk kívül 49 mp-en belül futott Kevin Young (48,60), valamint Danny Harris (48,74). Még Minneapolisban, az USA Kupa /egyik csoportmérkőzésén készült ez iá felvétel, s a fehér mezes csabaiak ellenfele a Mahtomedy volt, akiket 7—0-ra győztek le Az utolsó két mérkőzés mérlege: egy győzelem, egy vereség Újra itthon a világjáró serdiilttcsapat Elveszett BÁLINT JÓZSEF bádogosmester Békéscsaba Czuczor u. 15. Ip. eng. sz. II. 5611-2/1987. Személyi sz.: 1 530526 1071. feliratú bélyegző. Használata június 14-től ÉRVÉNYTELEN. Nyári Kupa Gyulán Városi kispályás labdarúgó Nyári Kupát rendeznek Gyulán mától három napon át a városi sporttelepen. A focizni szerető csapatok a helyszínen nevezhetnek ma, hétfőn délután 5 óráig a rendezőknél. Üzemi, városrészi, baráti társaságok csapatai, vagy akár nyaralókból összeállt együttes is nevezhet. A diákokból álló csapatoknak nem kell nevezési dijat fizetni. A tét a kupa elnyerése, s e^en túl a két első helyezett csapat képviseli Gyula városát a július 23—24-én megrendezendő szanazugi bulin, ahol a három város — Békés. Békéscsaba, Gyula — legjobbjai mérik össze tudásukat. Totóeredmények 1. Den Haag—Malmö 1-1 x 2. Karl-IVJarx-S.—Hannov. 1-0 1 3. IFK Göteb.—Olomouc 0-0 x 4. Aarau—Szlávia Szófia 1-1 x 5. Halle—Bánik Ostrava 0-1 2 6. Vejle—Cheb 0-0 x 7. Vienna—Tatabánya 2-1 1 8. Norrköping—D. Streda 1-0 1 9. Luzern—Kaisersl. 2-1 1 10. Öster—Pécsi MSC 3-1 1 11. Lódz—Admira Wacker 2-6 2 12. Vojvodina—Karlsruhe 0-2 2 13. Alkmaar—Uerdingen 1-2 2 Pótmérkőzések: 14. Grazer AK—MTK-VM 1-1 x 15. Odense—Magdeburg 5-2 1 16. Jena—Rad Beogra-d 1-0 1 V. sporttalálkozó, Gvomaendröd A sport a legjobb embernevelő! Bár lógott az eső lába szombaton, mégis majdnem félezren keltek útra a megye minden részéből, 17 településről Gyomaendrődre, ahol ekkor rendezték meg a Békés megyében élő cigánylakosság V. sporttalálkozóját. Szerencsére az eső nem mosta el a rendezvényt, sőt, néha még a nap is előkandikáit, mintha kíváncsi lehne arra a forgalmas, nyüzsgő sporttelepre. Mert bizony volt sürgés- forgás. Foci minden mennyiségben, atlétika1, kézilabda és — szórakozás. Cibere bohóc is mulattatta a fiatalokat, de volt évődés a fiúk meg a lányok között is, mint ahogyan az máskor is lenni szokott. Egyszóval semmi különlegesség nem voDt vagy másság ezen a sporttalálkozón, épp olyan volt, mint bármely más jellegű sporttalálkozó. Nagyon igaza völit Kozák Istvánná dr.-nak az országos tárcaközi bizottság titkárának, aki mikor gratulált a Békés megyeieknek, azért, hogy az országban elsőként hozták létre a cigánylakosság sporttalálkozóját. Hangsúlyozta: Ügy gondolom, legfőképpen a sport az az emberi tevékenység, ami a legjobb embernevelő elfoglaltság. Javasolni fogom a legközelebbi titkári megbeszélésen, hogy minél többen csatlakozzanak ehhez a szép, humánus Békés megyei kezdeményezéshez.” A megyei cigányügyi koordinációs bizottság titkára, dr. Hevesi József pedig arról beszélt, igazán megható lelkesedéssel, hogy milyen óriási segítséget nyújtottak ehhez a rendkívüli nagy energiát követelő szervezőmunkához, no meg a lebonyolításhoz is, a családsegítők és a sportfelügyelők. Igazán jó volt látni, amikor a sportolók egy-egy sikeres verseny után először a családsegítőkhöz siettek „dicsekedni”, de azok is büszkén vették egy-egy pártfogoljuk eredményét, ha azok nem is voltak kimagaslóak. A jó hangulatú sportrendezvény dicséri a házigazdákat, a nagyközségi tanácsot, a művejlődési osztály dolgoy zóit, meg azt a számtalan társadalmi aktívát, aki tevékenyen vett részt, hogy ez az V. sporttalálkozó is sikeres legyen és még sok-sok kövesse a jövőben. A sportnap összesített pontversenyének győztese a mezőgyáni csapat lett. Felvételeink a jól sikerült sportnap néhány pillanatát örökítik meg. Kép, szöveg: Béla Ottó BÉKÉS MEGYEI Az MSZMP Békés Megyei Bizottsága és a Békés Megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: Arpási Zoltán. Főszerkesztő-helyettes: Seleszt Ferenc. Szerkesztőség: Bcs. Pf.: 111. Munkácsy u. 4. sz., 5601. Tel.: 27-844, főszerkesztő: 21-401. Kiadja a Békés Megyei Lapkiadó Vállalat, Bcs. Pf.: 111. Munkácsy u. 4. sz., 5601. Telefon: 27-844. Felelős kiadó: Csala János. Telefon : 26-395. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a hirlapkézbesítő postahivataloknál és a kézbesítőknél. Előfizetési díj: egy hónapra 43 Ft, egy évre 516 Ft. Kner Nyomda lapüzeme, Bcs., Lenin' út 9—21., 5600. Vezérigazgató: Háromszéki Pál. ISSN 0133—0055 Kéziratokat, képeket nem őrzünk meg és nem küldünk vissza.