Békés Megyei Népújság, 1988. július (43. évfolyam, 156-181. szám)
1988-07-16 / 169. szám
1988. július 16., szombat KŐRÖSTÁJ KULTURÁLIS MELLÉKLET Magyar irodalmak határon innen és túl Hány magyar irodalom van? Az utóbbi két évtizedben egyre jobban teret nyert a magyarországi irodalmi köztudatban az a fölismerés, hogy a magyar nyelv irodalma tágabb fogalom, mint az országé, hogy a magyar irodalom meghatározásakor számolni kell mindazoknak a magyar népcsoportoknak az irodalmával, amelyek a szomszédos országokban élnek, és nem hagyható figyelmen kívül a nyugateurópai és tengerentúli magyar szórványok irodalmi termése sem. A XX. század végén tudatában kell lenni annak a ténynek, hogy a magyar irodalmat 1918 óta politikaföldrajzi határok tagolják. A magyarság, mint etnikai-kulturális alakzat, a magyar anyanyelvűek közössége, jelentős részben nemzeti kisebbségként él a kárpát-medencei országokban, részben pedig szétszórva, szinte a világ minden táján; a magyar anyanyelvű- eknek csak mintegy kétharmada mondhatja hazájának Magyarországot. Az európai történelemben nem számít különlegességnek, hogy azonos nyelvet beszélők különböző politikai keretekben élnek. A múllt században például nem létezett lengyel állam, mégis volt nemzeti irodalom; a felvilágosodás és a romantika szerb, vagy román nem- -zeti irodalmát több ország íróinak kellett megteremtenie. A magyar etnikum és irodalom abban különbözik ezektől a példáktól, hogy a nemzetté válás döntő, XIX. századi szakaszában egységes politikai keretben létezett, és 1918 után keletkeztek egy addig egységessé ko- vácsolódott nemzeti irodalomnak új részei. A kisebbségi sorba jutott magyar népcsoportok jelentős része az új államkereteken belül nem rendelkezett autonóm regionális hagyománnyal, az írók az új államhatárok fényével lettek egyszeriben egy újfajta irodalmi közeg részeivé, illetőleg nekik, maguknak kellett létrehozniuk valami egészen újat, a kisebbségi-nemzetiségi irodalmat. Szeli István újvidéki irodalomtörténész meghatározása szolgálhat kiindulópontul: „Mint ahogy a nemzeti magyarságot is a magyarok összessége teszi, a magyar irodalom fogalma sem csupán a magyarországival azonos, még akkor sem, ha tartalmi-gondolati, ízlés- és stílusbeli, vagy formai eltérései kézzelfoghatóak is”. (1979). A hazai közvéleményben túl erősen meggyökerezett az államnemzeti fölfogás, amelynek az az elképzelés az alapja, hogy nemzet és állam egyforma kiterjedésű. Ez a megközelítés nem alkalmas Közép-Európa bonyolult etnikai viszonyainak megértésére. E fölfogásnak volt a következménye, hogy Magyarországon hosszú időn keresztül kirekesztették a magyar irodalom fogalmából a határon túli magyar irodalmakat. Ezek az irodalmak kimaradtak az irodalomtörténeti áttekintésekből, az antológiákból, az iskolai tananyagból; a külföldi magyar írókról és műveikről alig vett tudomást a hazai tömeghírközlés. Korábban szinte egzotikumszámba ment nem egy kitűnő erdélyi, szlovákiai vagy vajdasági magyar író Magyarországon. A hét évtizedes külön fejlődés, a magyar nemzetiségek saját történelme természetesen hatással volt a körükben létrejövő irodalmakra is. Érthető ezért, hogy a magyar államiság keretén kívül fejlődő irodalmak bizonyos autonómiára tettek szert, megszervezték saját intézményeiket (folyóiratok, könyvkiadók, stb.), hozzáláttak sajátos hagyományaik föltárásához. Indokolt tehát Romániában, Csehszlovákiában és Jugoszláviában, az 1945-ös időszakot követően pedig a Szovjetunióban is nemzetiségi magyar irodalomról beszélni. Szaros szálak fűzik a nemzetiségek irodalmát ahhoz az ország- hoz-államhoz, amelynek területén létezik. Épp így vitathatatlan a közös nyelv, a kulturális és történelmi hagyományok jelentősége. És arra is érdemes tekintettel lenni, hogy a nemzetiségek nemegyszer az autonómia igényét hangsúlyozzák, annak a mindenképpen jogos törekvésnek a jegyében, hogy önmagukat akarják képviselni minden külső és többségi gyámkodástól mentesen. Érthető, hogy a nemzetiségi irodalmak képviselői némi bizalmatlansággal tekintettek olyan meghatározási kísérletekre, amelyek a határon túli magyar irodalmakat valamimé függelékként vették számba, a budapesti (magyarországi) központ alárendelt részeként. Ezért a hazai irodalmi közvélemény és irodalomtörténet-írás az utóbbi évtizedben igyekszik árnyaltabb módon megközelíteni a különböző országokban létező magyar nyelvű irodalmak összetartozásának kérdését. Nem egységes, hanem egyetemes magyar irodalomról van szó. És ebbe az egyetemességbe természetesen beletartozik az a nehezen definiálható magyar nyelvű irodalom, amely a világban szétszóródott magyarság irodalmi produktuma, és összefoglaló néven legújabban nyugati magyar irodalomnak neveznek. Három esztendeje Pomo- gáts Béla így foglalta össze a magyar nyelv irodalmának fogalmi tagolását: „Ha a magyar irodalomról beszélünk ... legalább négy fogalommal kell számolnunk. Van a magyarországi magyar irodalom, a magyar nemzeti irodalom, mint az egyik fogalom. Szerepel szótárunkban a nemzetiségi magyar irodalomnak a fogalma, tehát a romániai, a csehszlovákiai, a jugoszláviai és újabban a kárpátukrajnai magyar irodalom, és egy harmadik fogalom, a diaszpórának, a szétszóródásban lévő magyar csoportoknak az irodalma, amelyet az elmúlt fél évtizedben kezdett el integrálni a magyar- országi szellemi élet. (...) Ezt a három fogalmat szokás egybefogni újabban az úgynevezett egyetemes magyar irodalomnak a fogalmával." Az egymással kapcsolatban lévő magyar irodalmak viszonylagos önállósággal bírnak, külön-külön irodalmi életük van, kulturális és irodalmi intézmények kielégítő, vagy hiányos hálózatával. Az egyetemes magyar irodalom többközpontú, jelentős centrumai vannak Magyar- országon kívül. Ha irodalmunk térképét akarnék elkészíteni, akkor nem maradhat le róla többek között: Pozsony, ahol magyar kiadó működik, és magyar irodalmi lap lát napvilágot; a kárpát-ukrajnai Ungvár, a jugoszláviai Újvidék (könyvkiadó, folyóiratok) és Szabadka ; Erdélyből Kolozsvár, Marosvásárhely, sőt Temesvár és Sepsiszentgyörgy sem, továbbá Románia fővárosa, Bukarest, ahol a nemzetiségi kiadó, a Kritérion működik; a nyugat-európai nagyvárosok közül jelezni kellene a térképen Párizst, Münchent, Bécset, Rómát és Londont is. Bármennyire érdekesek is a fejtegetések az egyetemes magyar irodalom fogalmi meghatározásáról, fontosabbak a gyakorlati tennivalók. A magyarországi közvélemény tájékoztatásában mindmáig jelentősek a hiányok. Szórványosan szerepel az általános és középiskolai tananyagban a XX. századi magyar kultúra határon túli része. Több kézikönyvre, alaposabb és pontosabb tájékoztatásra van szükség. Nem lehet ritka ünnep Sütő András színházi bemutatója, irodalmi köztudatunkban írók és művek sorának el kell foglalnia méltó helyét, mégpedig nem kuriózumként, hiszen anyanyelvűnk és irodalmunk teljes jogú, önálló karakterű képviselőiről van szó. Kiss Gy. Csaba Verasztó Antal versei: Kísérlet Körülüljük a mesét úgy mesélek mint az Apám úgy hallgatok mint a fiam asztalunkat leszedtük a kék eget eltettük holnapra. Talán mi vagyunk az utolsók akik felsorakoztunk. Azt a pillanatot várjuk mikor félrenéz a világ akkor a láthatatlan veszélyeket gyorsan belegyömöszöljük egy láthatatlan lyukba. Ceruzavázlat Egypartú kanálisokat átalugorván új igéket is megértve a rémlátások torkát átharapva haladtunk valamimód előre túl az ötvenen hűlt helyemet keresem Egyedül Különös fáklyák sápasztják a Holdat a sugarak kezét fogva csatlakozom önmagamhoz egyedül vagyok Lélekfogytiglan Életfogytig melegített hajnalon ismeretlen madár kopogtat az ablakon ilyenkor csonka csillagok közt botlik a lélek felhatalmazott a szívem hogy szóljak érted elhervadtál mint a mezei virág némaságunk utánad kiált a kitakart sírgödörbe Míg a föld magába fogad hallgatjuk a kakukkokat bekerítünk emlékekkel ki többel ki kevesebbel A cipőtalpamra tapadt földet óvatosan viszem lassan peregnek a szürke morzsák Nincs semmi baj! lépésröl-lépésre közelítünk Hozzád. Pécs, 1988. Bertók László: Ott állunk, hogy se be, se ki Ez nem szövetség csak szövet se képzője se céljai s mint a szakadt köpönyeget ki se kell már fordítani ennyit akartam mondani közönségesen mintha egy verset folytatna valaki mert vitatkozni nem lehet de kerestem a rímeket s te nem tudtál veszíteni s mikor az eső megeredt ott álltunk hogy se be se ki hát mért az a bűnös aki megint a markába nevet? Baranyi Ferenc: Figyelj rám Figyelj rám egy kicsit s ne bújj előlem el, ilyenkor önmagad elöl is rejtezel. Vedd észre, hogy: vagyok. Vedd észre s adj jelet. Beszélj — vagy legalább rebbenjen a szemed. Érezd meg, hogy nekünk nem nyugtató a csönd, felgyűlik, mint a sár, s mindkettőnket elönt. Közöld magaddal is, mitől engem kímélsz, szólalj meg akkor is, ha ellenem beszélsz, ne bújj előlem el, figyelj rám egy kicsit, mondj, súgj, ints vagy jelezz valamit, valamit! Várkonyi János: Dante Firenzéje
